Azokat a kemény, ropogós R-eiket már esélytelen, hogy megtanuljam, öregen jöttem ki. Ráadásul az első három évben nem is tudtam tanulni, egyrészt sokat költöztünk, másrészt én hurcoltam oda-vissza a srácokat meg a céges dolgokat is intéztem. Valamennyire tudtam németül, mert tanultam az egyetem előtt egy nyáron, intenzíven németet (azt hittem, két nyelvvizsga kell majd az egyetemi diplomához). De itt kinn ragadt rám igazából a német. Persze a szerkezeteket, amiket sose tanultam, nem is tudom használni. Vagy nem jól, ezért lehetőség szerint kerülöm a használatukat. 😜
Félig vicc volt, de a török-esetek néha vannak a sajtóban, hogy valaki nem jól mérte fel, hogy mit engedhet meg magának Erdoganisztánban. És a német állam mindenhol meg tudja védeni a német-török kettős állampolgárait, kivéve Törökországban. Ugyanez van a német-magyar állampolgárokkal. Persze remélhetőleg azért a magyar kormány nem futja úgy ki magát, mint Erdogan, szóval igazából elfér a magyar állampolgárság. Más lenne a helyzet, ha pl. kilépne Magyarország, akkor választásom se lenne, mert hivatalosan csak uniós országok állampolgárságát lehet megtartani a német mellé. A szerb-magyar ismerős is le kellett mondjon a szerbről.