Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Plusz még, a képen délebbre lévő, a 35-ös út mellett, közvetlenül levő terület volt az érdekes, a 80-as évek közepén ott álltak kint az állomás gépkocsijai.
Még néhány gondolat a Valéria úti objektumhoz, mert jár a fejem, emlékek. Vagy 100 éve épült annak idején papírgyár/pala gyár néven futott. Amikor gyerek voltam már a katonaság volt. 70 es évek. Iparvágány ment át rajta, a 4 képen látható nagy kapukon vonat ment át a Valéria utcán, tovább a volt téglagyárba,és bizony akkor nem volt átmenő autó forgalom, lezárták. Az iparvágány a HÉV sínekről ágazott le a Papírgyár utca vonalában. Az első és 3-4 képen a bontás, előtte sikerült bemennem. Már gyerek koromban mindig vágytam rá, hogy bemenjek, nem gondoltam hogy vagy 40 év múlva lesz lehetséges. A rendszer váltás után már enyhült, pl civil cégek is voltak bent, ha még emlékszik valaki az Amwayre, nem biztos hogy jól írtam. Volt egy gondnok család is bent, kezdetben teljes elzárkózás, aztán kis jelek, a kb az 1 méteres falon egy garázs bejáró. Az 5 képen egy medence, tűzívíz tározó, a legendák szerint volt itt lőszer raktár is, én nem hiszem. A bontáskor békák és miegymás mocsara, nem is gondolok bele mi lett velük. Teher lift , a gépháza a 8 képen, a tetőn, a 9 képen egy teher mérleg van, kitudja miket mért. A bontás előtt 1-2 héttel vannak a képek, tehát ez mind ott volt a végén. És még egy vicces sztori, gyerek voltam iskolába mentem, az őrség állandóan ott volt, sok helyen valami magasított pontok voltak, az őr gyakorlatilag vagy 1 méterrel volt felettem, én gyerekként csak azt láttam hogy a kerítés felett egy tányérsapkás fej néz, elfutottam.
Nem nagyon ismerem a fegyvert, én csak íves tárral ismerem, de más Danuvia fegyverek készültek egyenes tárral. Nem vagyok egy nagy szakértő.Aki tudja írja meg kérem.
Szép napot mindenkinek! Kicsit halott a fórum, írjunk valamit.Én azt találtam ki hogy legyen kerület központú. Persze várnám vidéki feltöltéseket is, én budapesti vagyok, 3 kerület, így erről írok. De kérem írjatok az egész országból, sok hely van, itt, de ebben van második VH meg hideg háború is, vegyes, sok képet ne várjatok, van amiben nem is voltam, ezeket majd jelzem.
Első: csillaghegy Valéria utca, a volt TIG, (tartalék gazdálkodási intézet) ez a Honvédség stratégiai raktározási intézménye volt, üza, eű, élelmiszer(konzerv) rég bejártam, már lebontották, most egy lakópark van ott, ( az utolsó kép) , saját teher pályaudvar. rámpa, ipar vágány, fegyveres AK FBŐ őrség, tudom a sarkon lakom , láttam. Ebben voltam, bemásztam, egy fényképezőm bánta, leesett a 4 emeletről, Majd rakok fel helyeket , van ami inkább legenda, de hátha.
Már régóta olvasgatom a fórumot, nagyon sok érdekes dolgot írtok. :)
Csolnok-Sárisáp-Annavölgy-Tokod környéki bányákról nincs valakinek személyesebb tapasztalata, esetleg bányász rokon?
Ha jól tudom jelenleg be vannak temetve/falazva, de hallottam pár érdekes sztorit a környékről (semmi konkrétumot sajna). Nem vagyok odavalósi, egyik ismerősöm mesélte ezeket.