Kösz, hgy benéztél, s az infót... Nem értem, hogy mi az oka annak, hogy ennyire érdektelenek a bíróságok... Bezzeg vannak ügyek, amikre egy hónap alatt összeülnek, ítélet is van...
Én nem vagyok közvetlenül érintett, de annyira megrázott ez az ügy, hogy egy fikarcnyit sem enyhült szomorúságom és együttérzésem... Hogy vannak a szülők és a szegény nagymama?
Az üggyel kapcsolatban sajnos még nem történt túl sok érdemleges dolog. Állítólag ez év október végére tűzték ki a tárgyalást,de hivatalos értesítést még nem kaptunk az időpontról. A család számára egy a fontos: a bíróság mondja ki az elkövető bűnösségét, és ő élete végéig hordozza magában ennek az óriási hibának a terhét. Nem tudhatom, hogy mi játszódik le ennek az embernek a lelkében, de nyilván ő és családja is próbál mentséget vagy magyarázatot találni a baleset okára, hiszen ők is túl akarják élni, meg akarnak nyugodni. Azonban amit tett sajnos visszafordíthatatlan és megbocsáthatatlan.
Felkavaró emlék marad ez a tragédia, hiába múlik az idő, hiába nincs személyes ismeretség, az a buszmegálló mindig összeszorítja torkunkat... Vajon a bűnös kapott-e megérdemelt büntetést, vagy alszik az ügy? Vajon gondoltak-e ilyen esetekre a nemrég megszellőztetett javaslatnál, miszerint lehet alkoholszint mellet is vezetni???
Nagyon nehéz megszokni, ha egy szeretett ember nincs a közelünkben már, de ez tényleg csak "fizikai" jelen-nem-lét, lélekben mindig ott van mellettünk. Jólesik néha egy fényképet nézve is felidézni az emlékeket - persze csak ha a nagyon kínzó fájdalom enyhült már.
ribizli
Kedves bobita,
lassan 5 éve lesz, hogy első szerelmem 'tragikus körülmények között' elhagyott minket. Én akkor alig felnőtt voltam még, 20 évemmel szinte fel se fogtam mi történt. A nevelőapja nagyon nehezen fogadta el fia elvesztését, és bár én rettegtem az ötlettől hosszas könyörgésére kötélnek álltam és felkerestem vele egy 'szellemidéző' embert. Nem is fontos, hogy mi történt, de ezek az élmények hatására átrendeződött bennem kedvesem halála. Egyszercsak el kezdtem érezni, hogy mindig itt van velem, ha rágondolok, hallom amit válaszol. Megtanultam elengedni őt, hogy meglelje a boldogságot és nyugalmat, most egy szőke agyalként vár rám, amig pedig teljesítem földi feladataimat vigyáz engem. Hiszem és vallom, hogy egyszer mindannyian újra együtt lehetünk szeretteinkkel.
Sokáig gondolkodtam azon, hogy valaki, aki nagyon közel állt a gyerekekhez, hozzászóljon-e egyáltalán a témához, mivel nem szeretné a bánatát másokra ráeröltetni. Mégis írok, mert nem a szomorúságról, hanem a túlélésról szólnék. Arról, ami nekem is segít egy kicsit és talán másnak is vígaszt nyújthat. Ez nem más, mint a lélekvándorlás, a reinkarnáció, amiben én mindig is hittem, és a hitem csak tovább erősödött az elmúlt hat hét alatt. A könyvek, melyeket olvastam tanulságosak még annak is, aki nem élt át hasonló fájdalmat. Felkészít minket a halálra, a halál elfogadására, mely csupán egy átjáró a következő életünkbe. Mégis félünk tőle. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok erről, volt-e már közületek valakinek halálközeli élménye.
En is sokaig halogattam a hozzaszolast. Azon a napon a rambizott gyerekekkel, hat-het evesekkel egy faluval elorebb, szinten egy buszmegalloban vartuk a buszt. Az az auto elment elottunk is.
Napokig nem tertem magamhoz mar akkor is, es furcsa most ujra itt vegigolvasni a soraitokat.
A gyerekeknek, amikor legkozelebb talalkoztunk elmeseltem, miert kellett olyan sakat varnunk a buszra. Erdekes, hogy nagyon megfogta oket a dolog. Azota is gyakran emlegetik, meg mondjak hogy imadkoznak a "testverkekert", ahogy ok nevezik a ket kis embert.
Egyikuknek a szulei meseltek nehany napja, hogy utaztak valahova, es Dani raszolt az apukajara, hogy lassabban vezessen, "mert biztosan vannak itt is gyerekek az utcan".
Egyszer nehany hete olvastam a topicot, akkor nem igazan tudtam mit hozzaszolni. Most is csak remenykedni tudok, hogy az egyutterzes segit. Nekem is segitett, amikor hasonlo cipoben jartam.
"Olyan jo latni hogy meg sem vagyunk egyedul." Ez igy igaz.
Marci es Petra anyukaja gyermekkori jo baratnom.
A baleset napjan felhivott es elmondta mi tortent. Nekem egy honapba telt hogy ossze tudjam magam szedni es vissz tudjam hivni, hogy megkerdezzem hogyan kuzd a minden napjaival. Ma adta meg ezt a cimet ahol elolvashattam masok hozza szolasat es nagyon jo volt latni, hogy amig en itt a vilag masik oldalan szenvedtem a fajdalomtol, addig masok kepesek voltak nemi vigaszt adni es a csalad melle allni. Koszonom mindenkinek aki valaszolt es vigasztalta oket helyettem is. Olyan jo latni hogy meg sem vagyunk egyedul.
Teljesen le vagyok döbbenve. Nagyon sajnálom ami veletek történt.
Nem akarom feltépni a még amúgy is friss sebet, tehát csak annyit, hogy lélekben veletek vagyok.
(Nekem a nővérem halt meg, néhány éves voltam, azóta van egy hugicám, de mi nem ő vagyunk, bár nagyon szeretnek minket a szüleink. Nagyon sokat beszélünk róla.)
Elfolytani nem szabad és nem is lehet. Az én szüleimnek az segít, hogy velünk van azóta is...a szívünkben.
Sírtam amikor elolvastam a topicnyitót és most is könnyes a szemem. Megnéztem a képeket, nagyon szép és kiegyensúlyozott babák!
Ha nem ölelhetitek őket, akkor azért adj hálát az égieknek, hogy néhány évig az életük része lehettél és ők megajándékoztak benneteket a szeretetükkel.
Tudom, sovány vigasz, de próbáld meg!
Először is részvétem.
Tavaly, amikor Horvátországban jártam, láttam egy óriásplakátot a forgalmas főút mellett. Azért írom ide, mert nagyon megfogott, és talán aktuális is. A szövege a következő volt:
Slow down ! You are on holiday...
Ezek szerint nem csak nálunk probléma a településeken átvezető utak forgalma.
Köszönöm mindenkinek a felajánlott segítséget. A fényképek nemsokára láthatók lesznek. Az Akzent-tel a héten beszélek.
Lassan a rendőrök is lezárják a nyomozást, majd arról is hírt adok.
Kedves MGPB!
Az Akzent Mediatól Mihalek úr válasza:
Levelét köszönettel megkaptam és természetesen nagyon szívesen segítünk mindenben amiben tudunk. Kérem keresse meg a 220-59-33 telefonszámon, Soós Csilla koléganőmet, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
Köszönettel: Mihalek Zoltán
Azt hiszem, mindannyian nagyra értékeljük a segítőkészségét.
MGPB, a többi Rajtad áll, kérlek, majd tudósíts, hogy mit sikerült megbeszélni velük.
kedves MGPB
már a baleset első hírét is nagyon átéltem - nekem is van két pici fiam.
ezt a topikot most találtam meg. ahogy elkezdtem olvasni a részleteket, itt a melóhelyen könnybe lábadt a szemem. (sokat megélt, negyven feletti "kőkemény" vállalkozó vagyok, és mégis).
a rosseb egye meg ezt a szemét kurva világot...
most megyek, végigolvasom az egészet, hátha eszembe jut valami értelmes.
sajnálom, tényleg nagyon sajnálom...
