Keresés

Részletes keresés

Bogyó-2 Creative Commons License 2002.08.03 0 0 196
Hát ezek nagyon jó árak az eddigiekhez képest. S ha jól tudom maga a december is már főszezon. (A szilveszteri külön felárat természetesen nem nézve)Mellesleg elárulom, hogy eddig én is Meeru mellett tettem le a voksot, mert a Winair (akkor már ezek szerint is)itt adja talán legkedvezőbben a szállást, de csinnKa mégis olyan jókat írt róla és a neten se találtam még semmit sem, ami ne tetszene benne. Kandooma is olcsó, de ez szinte mindenhol, és épp' ezért gyanús. Lehet persze, hogy semmi baj vele, de nem tudom. Laci szépen ecsetelte Lohifushi előnyeit is, ez is tetszene, de hát ez egy kicsit drágább, legalábbis a Winair Meeru árához képest. A beszámolók alapján Sun Island is szimpatikus, csak túl messze van Male-től. Állítólag innen ritkán vannak oda kirándulások, én viszont azt nem akarom kihagyni. És persze van még egy jópár sziget ami klassz, csakhát az árak. Szóval egyelőre Meeru, de még nem döntöttünk végleg. A szilveszteri időpont viszont nekünk sajnos még korai. Addig kb. félmilkót kapargatunk össze, de ez kevés még az elinduláshoz. Eddig azt írtam, hogy augusztusban, jövőre mennénk, de most felmerült az is, hogy március-április környékén. Ennek az lenne az ára,(bármilyen szentségtörés is ez itt)hogy csak egy hét lenne belőle a pénz és az idő miatt is. Ebben az esetben a nyárig összegyűlő plusz pénzből eleget tudnánk tenni egy meghívásnak egy közös nyaralásra(Persze nem a Maldív-szigeteken, dehát biztosan jó lenne az is). Vagy marad a két hét, de augusztusban, amikor a szabadság sem jelentene gondot. Szóval most ezen dilemmázunk.Az biztos, hogy áprilisban vagy főleg márciusban kevésbé aggódnék az időjárás miatt. De az csak egy hét. A közlekedési költségeket meg ugyanúgy ki kellene fizetni,s ahogy írod, ezeket meg lehet, hogy alábecsültem, ha csak egy helyen van 160 000 körüli repülőjegy.
Mellesleg a vízi bungaló ára is rendkívül kedvezőnek tűnik.Egészen megmozgatta a fantáziám...
Előzmény: SHReK (195)
SHReK Creative Commons License 2002.08.01 0 0 195
nem, nem olcsóbb a superior, írtam, hogy ahhoz még hozzá kell számolni 20-25%-ot, ha decemberben mész. Onnan tudom az árakat, hogy kértem tőlük konkrét árajánlatot :)
Azt írtam, hogy kb. dec. 27-én mennénk és 7-10 napot maradnánk. erre válaszoltak.
Beillesztem az egész levelet, amit írtak:

=========================================
"Koszonettel megkaptuk arajanlat kereset, melyre irodank az alabbiakat ajanlja fel:

Mivel szallodaaraink jelen pillanatban 2002. oktober ho vegeig ervenyesek, igy ezeket az arakat tudjuk megadni.
A megjelolt idoszakot foszezoni felar terheli ami a szallas tekinteteben kb. 20-25%-al lesz magasabb mint a jelenlegi.
Szallas: Meeru Island Resort ***
Szoba kategoria 2 agyas elhelyezes eseten, teljes ellatasal:
Standard: 8.600 Ft/fo/ej
Superior: 9.990 Ft/fo/ej
Vizi bungallow: 15.500 Ft/fo/ej
Retur motorcsonak transzfer: 22.400 Ft/fo
Tehat a fenti arakra varhato az emeles.

A repulojegy pontos ara a ket unnep kozott irodankban: 183.400 Ft+ illetek (kb. 15.000 Ft)
Amennyiben 2002.12.13-ig elutaznak, az ar 174.700 Ft+ illetek (kb. 15.000 Ft).
Legitarsasag: Malev-Air Lankan.
Egyszeri atszallas: Zurich, Parizs, vagy London

Termeszetesen szamos egyeb sziget es hotel ajanlattal rendelkezunk, melyekbol kepes anyag alapjan valaszthat irodankban."
===============================================

Most fogok a Malévnak írni, hogy milyen kedvezményeket lehet igénybevenni. Lehet, hogy van pl. csoportos és ha többen megyünk, olcsóbb.
Zsolt, Ti mikor akartok menni? Lehet, hogy toborozni kellene pár embert akkorra. De majd meglátjuk, van-e egyáltalán vmilyen kedvezmény. Jó lenne. És még mindig a Malév 161.000 forintos ára a legolcsóbb!! (feltéve, ha felfogta, hogy szilveszterre kértem az ajánlatot... ja és nem európai, hanem colomboi átszállással van náluk)

ha van hír, rögtön írok :)

Előzmény: Bogyó-2 (194)
Bogyó-2 Creative Commons License 2002.08.01 0 0 194
A repülőjeggyel kapcsolatosan igazad van, május 31-ig volt igaz. Valóban már régen néztem az árakat, de szerintem 150-160 ezer körül kell, hogy találjunk. Meglepett viszont a Winair-szállás Meerun amit írtál. Ezt hol láttad, mert én a honlapon eleve nem látok csak október 31-ig árakat, a többi 3 szigetnél meg csak április 30-ig.

A másik pedig: „A Winairnél akkorra kb. 10.750 Ft/fő/éj standard bungalóban, teljes ellátással.
Superior: 9.990 Ft/fo/ej”

Ez komoly? A superior olcsóbb ?

Előzmény: SHReK (192)
SHReK Creative Commons License 2002.07.31 0 0 193
Ebben a pillanatban néztem a Winair repjegyeit és most 161.000 az ára, de a múlthéten 205.000-t láttam. Valószínűleg a főszezon miatt kerül 184ezerbe decemberben, így már érthető. Most akkor azt nem értem, hogy a Malév is mostani árat írt, amikor szilveszterit kértem? ...
SHReK Creative Commons License 2002.07.31 0 0 192
Na, végre valaki idetévedt, így már nem magamban írogatok itt :))

Most érdeklődtem a Malévnál, a Winairnél és a Hunguest Travelnél repjegyár-ügyben. A Malévnál 161.000 + illeték, a Winairnél 183.400 Ft+ illetek (kb. 15.000 Ft), a HT még nem írt, de nekem az a gyanúm, hogy amit láttál 148.000-ért, az májusig érvényes csak, SZVSZ 2002. májusig. (a Quaestornál láttam 146.000-ért és ott 2002.máj. volt) Bár ne úgy lenne! :) Kiderül, ha válaszolnak. Eddig a Malév ára volt a legjobb. Te mikor nézted a Winairnél a repjegyárat? Ami a honlapjukon kint van, az 205.000 pénz (így most nem értem, hogy az ajánlatuk miért lett 183.400)

Szilveszterre mennénk ki, sajnos csak akkor van szabadságom. Meerut néztem ki, sztem elég jó lehet :) A Winairnél akkorra kb. 10.750 Ft/fő/éj standard bungalóban, teljes ellátással.
Superior: 9.990 Ft/fo/ej
Vízi bungaló: 15.500 Ft/fo/ej
Retur motorcsónak-transzfer: 22.400 Ft/fő
De ezekhez hozzá kell még számolni 20-25%-ot, mert a dec. a főszezon, ezek mostani árak, okt. 31-ig. Standardhoz már hozzászámoltam a 25%-ot.

"Emszi által ajánlott útibeszámolóból egy idézet" igen, már én is elolvastam, klassz volt, ilyen élménybeszámolót kellene többet is találni :)

mit ígérek, azt be is tartom :)


Előzmény: Bogyó-2 (191)
Bogyó-2 Creative Commons License 2002.07.31 0 0 191
Nagyszerű ! Él a fórum. És újabb társak is jöttek.

KillerB-nek, azaz Tommynak !

Úgy tűnik nem válaszolt senki a kérdéseidre, én azért leírom amit gondolok. Mint már írtam nem vagyok Maldívot járt ember, de én is odaigyekszem. Ahogy én látom az a Fun Island-i ár amit írtál, az kedvező. Laci gondolom tud jobbat, de azt hiszem a magyar irodák ajánlatai között egy itthoni halandó számára ez megfelelő. Én 15 és 20 ezer között találtam ide utakat. Hogy ebből lehet-e faragni ? Nem hiszem, de igazából nem tudom. A transzfer viszont egy kicsit soknak tűnik. Fun Island egy viszonylag közeli sziget a Dél-Male atoll déli részén. A két-háromszor olyan messze lévő Kuramathira vagy Sun Island-re 31-34 ezer a transzfer. A Coral Tours-nál egyébként a Fun Island-i transzfer 24 ezer, persze itt drágább a szállás. Ha viszont a transzfer hidroplánnal történik, akkor nem szóltam.
Repülőjegyet a Hunguest Travel-nél láttam 148 ezerért, a Winair-nél 153 ezer, a Travel-21-nél 161 ezer. A feltételeket nem tudom, de nagyjából ez a reális ár.
A költőpénz mennyisége eléggé szubjektív, elég-e nektek a félpanzió, mennyit isztok, mentek-e fakultatív kirándulásra stb. Én mindenesetre úgy gondolom, hogy minimum 300-400 $-t viszek kettőnknek. Az árakról egyébként már írtak a topicban, ha végigolvasod.
Az időjárás ? Hát igen. Erre én is kíváncsi vagyok, várjuk ám tőled is a beszámolót !

Emszinek !

Köszi! Ilyenekre vágytam, nagyon klassz volt, bár nem mindenben értek egyet az íróval, de miért is kellene? Én például mindenképpen megnézném a fővárost, mert szeretnék egy „élő” várost is látni, akkor is, ha nincs semmi látnivaló. Mellesleg mások szerint van, de én e nélkül is kíváncsi vagyok rá. De a lényeg, hogy nagyon hasznos kis útleírás, annyit sajnálok csak, hogy a Sun Island-ről szól, amiről már van egy könyv.

Shreknek !

A fenti, Emszi által ajánlott útibeszámolóból egy idézet: „Fél hétkor meglepetés-szerűen lemegy a nap. Ja kérem az Egyenlítő mellett 12 óra nappal és 12 óra éjszaka váltogatja egymást, itt éppen 6.30 a váltás időpontja.” Ez Srí Lankán volt, ami ugye nem esik ilyen szempontból nagyon messze. Ez persze azt is jelenti, hogy érdemes korán kelni, hacsak nem
az éjszakai élet vonz. Egyébként mikor mennétek és melyik szigetre ? Utána az ígéret szép szó, …

Lacinak !

Bocs, én írtam el, Kuredhu, nem Kuramathi. Néha keverem őket és akkor még itt van Kurumba is. El kéne menni mindre akkor talán megoldódna a probléma. De ha már itt tartunk. Írtál Kuredhuról, én is idéztem egy beszámolót Kurumbáról. Nos van egy Kuramathiról is: a www.nexus.hu/maldív címen.
Egyébként meg igen, ilyenekre gondoltam. Várom a többit is.

Mindenkinek ! Magamnak is ?!

Volt egy problémám, egy kérdésem (156)” Miért különbözik egy sziget napi ára két irodánál ennyire, holott egy másiké meg nem igazán” Meeruról volt szó, ahol ugyanabban az időben két irodánál több mint kétszeres volt az árkülönbség. Nos jelentem, megfejtettem a talányt.
Így utólag mosolyogtató milyen egyszerű, igazából csak nem voltam elég figyelmes. Tehát: Meerun négyfajta szállástípus van. Standard room, Land villa, Water villa, Honeymoon villa. Az olcsó Winair-ár standard room-ra vonatkozik, a drágább Coral Tours-ár Land Villa-ra. Ezek a dolgok persze a magyar prospektusokból nem mindig derülnek ki. A Coralnál is leírják, hogy mennyire jó a szállás, de azt nem hogy van olcsóbb is, mert olyat nem is árulnak. Jobban megnézve tűnt fel, hogy „Szárazföldi villa” Addig az volt bennem, hogy vannak a sima és a vízi bungalók. Nos a helyzet nem ilyen egyszerű. A többi eltérést viszont már tényleg betudom a normál árkülönbségeknek illetve a Laci által leírt okoknak. Egy kicsit még így is furcsa a helyzet, mert az internetes árak a két szállástípus között nem ilyen nagyok, de összességében mégis ez lehet a magyarázat.

Zsolt

SHReK Creative Commons License 2002.07.25 0 0 190
hehe megtaláltam az i-re a pontot, ez áll a acs-Touristik oldalán: Die Malediven sind malariafrei. Tehát nincs malária. Bocs, ha valakit irritál, mennyire el vagyok ezzel foglalva, de szerintem nem mellékes az ügy.

SHReK Creative Commons License 2002.07.25 0 0 189
Tegnap este meg már olyat olvastam, hogy malária elleni védőoltás ajánlott. Ez új, eddig ilyet egyik sem írt. Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ezeken az irodákon/írásokon...
sasinszki Creative Commons License 2002.07.25 0 0 188
Nem kell se védőoltás, se csodapirula...maximum egy kis széntabletta, ha nem bírod a fűszeres kajákat.

Kagylóügyben meg csak annyit tudok mondani, hogy elméletileg nem vihetsz el semmit sem, még a partról sem (ahol magyarok vannak tényleg csak elméletileg...mert úgyis mindegyik buzizza, kihozza, fényképezi, zsebbe csúsztatja és még szidja is a helyieket, hogy "má méé ne vihetném el, he?"). Szerintem a határon nem kuksizzák, kivéve, ha annyira pofátlan/béna valaki, hogy látható helyen próbálja kivinni.

Előzmény: SHReK (186)
SHReK Creative Commons License 2002.07.24 0 0 187
na azt hagytam ki, hogy milyenek a konnektorok. Ugyanis hajszárítót vinnünk kell; kompatibilis az itthonival vagy adnak ott átalakítót?
SHReK Creative Commons License 2002.07.24 0 0 186
Szia mindenki!

Hirtelen elhatározásból - mivel a nyáron nem jutottunk (nem is fogunk eljutni) el nyaralni, se tavaly, se előtte - szóval kitaláltuk a társammal, hogy délen fogunk szilveszterezni. Én egyből vmi trópusi szigetre gondoltam (mivel a Kanári-szk nem igazán meleg télen se), először Seychelle-re (régi kedvenc - de még sose voltam ott sem), de nézve az árakat, a képeket és a beszámolókat, most erősen Maldívra gondolunk :)
Végigolvastam az egész topikot és már alig várom, hogy összegyűljön a pénz és foglalhassunk! Aztán persze én is élménybeszámolok és képeket is teszek fel a netre :)

Laci: mehetünk mi is a ki-tudja-mikor-lesz talira? Nem vagyok sznob :)! Sajnos képeket nem tudunk még vinni, de szemlélni és fülelni azért jó lenne :)

Mi a helyzet a védőoltásokkal és hasonlókkal? Azt olvastam, hogy nem kellenek, de néhol ajánlanak vmi malária-elleni tablettát (utánajártam és nem bizalomgerjesztő mellékhatásai vannak, meg vmi antibiotikumféle is van belőle - szóval nem szeretném...). Kell az a tabletta? Van malária? Ti szedtetek olyat?

Mi a helyzet a kagylókkal? Találsz a parton és tényleg nem szabad kivinni? Elkobozzák? Hogy van ez?

Érdemes mostanában (mondjuk 2-3 hónapon belül) foglalni vagy jobb várni last minute-ra?

Este 6-kor sötétedik? :( Mikor kel a nap?

CsinnnKa: voltak Meerun vízszintesen a vízfölé hajló pálmák? :)

Laci: majd megfigyelem én is a korallokat, mert nekem is szívügyem a természet épsége.

1előre ennyi jutott az eszembe.

üdv mindenkinek,
SHReK, aki Kari

HA-SLN Creative Commons License 2002.07.22 0 0 185
Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyire rég nem írtam a topikba, de sajnos nem nagyon értem rá. Bár úgy látom azért nélkülem is boldogultok!:-)

Nos akkor írok nektek Bogyó kívánságára azokról a szigetekről, ahol jártam.
Sajnos vagy szerencse e, de nem vagyunk egyformák, és lehet ami nekem bejön nem jön be másnak. Megpróbálom azt leírni, hogy nekem mi tetszett, illetve mi nem tetszett a szigeteken.
Kuramathit írtam volna valahová? Akkor bocsi, én Kuredhun voltam.

Mint már azt írtam első utamon Lohifushira vezetett, és az ott tapasztaltakhoz viszonyítva gondoltam gyengébbenek Kuredhut. Most ez utóbbiról fogok írni Lohifusihoz viszonyítva.

Kuredhu körülbelül 2 szer akkora mint Lohifushi, de mégis kicsit kevésbé változatos a növényvilága. Bár a madárvilága feltünően gazdagnak bizonyult, 2 helyett, itt már 4 faj volt rendszeresen megpillantható. egyedülállóan sok és nagy ördögrájákat lehet itt látni, és asszem ritka sok cápus is van a környéken.
A szigetnek vannak gyönyörű, igazi festői apartszakaszai, viszont mivel a koralzátony teljesen körbeveszi, nem nagyon lehet nagy hullámokat látni. A sziget nagysága miatt veszít szerintem a családiasságából, meghittségéből. Igazán nem voltak annyira kedvesek, itt nem kell roszra gondolni, mindössze annyira, hogy itt volak emberek, akiknek nem ért fülig a szja.:-)
Az étterem nem volt lekövezve, és a kajával sem voltunk makulátlanul megelégedve. Minden nap valami nemzetiségi kaja volt, hol olasz, hol indiai, és néha maldivos is, és szerintem egy magyar ember gyomra nem bírja az efféle eredeti ízeket. Rengeteg tészta volt, minen színben, de ha valaki imádná a tésztát, maga lenne a menyország. rontotta az összképet, hogy akkor éppen építették a sziget medencéjét, bár biztosan már készen van, és annak hiányát nem lehet már kritizálni. Lehet ennek köszönhető, hogy néhol esetleg sajnos szemetet is láttunk, és nem tetszett, még az sem, hogy nem szedték össze a lehullott faleveleket, és néhol akkora gazrengeteg volt, hogy csak na.
Nem láttunk banánfákat, amik nekem egy évvel korábban nagy élményt jelentettek. Nem voltak megtalálhatóak a Maldívra annyira jellemző függő hintaszékek sem.
De nem ezek miatt az apróságok miatt voltam elégedetlen. Lohifusin mikor voltam, még szinte sértetlen volt a koralzátony, és nem lehetett még érezni a koralpusztulás hatását. egy év mulva sehol nem voltak láthatóak, de én azthittem, hogy csak Kuredhu környéki vizekben nincsen élet.
De most, hogy ithon vagyok, és tudom mi játszódott le, igazából mindkét szigetet értékesnek tartom.
Azért még elmesélem öcsém reakcióját!
Én annyira lázadoztam Kuredhun, hogy utolsó két napunkat Lohifushin töltöttük. Mikor a reptéren beszáltunk a hajójukba ennyit mondott: "Hát igen......Más!" Később, mikor a recepcióhoz értünik: "Anyám! Mint a mesében!" És végül amit a kamera is rögzített, amikor meglátta a banánligetet: " A mindenit, ez tényleg gyönyörű! telefonáljunk átt a többieknek, hogy ők is jöjjenek átt!"
Azért.... Szóval fontojátok meg, hogy hová utaztok!
Voltam még 2 túristaszigeten kirándulni, azokról legközelebb.
Laci!

Előzmény: Bogyó-2 (178)
HA-SLN Creative Commons License 2002.07.22 0 0 184
Kedves Clark! Olvasgasd figyelmesen a topikot, és akkor rá fogsz jönni, hogy miért.
De ha mégsem jönnél rá, elmondom most!
Kivetették rá a jövedéki adót, és ezentúl, már zárjegy is lesz rajta!:-))
Előzmény: clark (183)
clark Creative Commons License 2002.07.22 0 0 183
Érdekes hogy kb. 2 hete az MTV teletext szerint minden Maldív út 150.000 helyett egy csapásra 350.000Ft lett! Üdv
Emszi Creative Commons License 2002.07.20 0 0 182
Sziasztok,

Én is álmodozva olvaslak Benneteket és ajánlanék egy linket - bár nem saját termés, de tetszett (a HIX utazáson láttam először, Fogash "tollából"): Világgá mentünk, avagy egy Sri Lanka + Maldív szk. körút története (2001 november-december)

gcs750908 Creative Commons License 2002.07.05 0 0 181
Namegegyszer:

lanize

repter

Tobbszor nem probalom, igerem!

Előzmény: gcs750908 (180)
gcs750908 Creative Commons License 2002.07.05 0 0 180
Hello,

En meg sosem voltam a Maldiv-szigeteken, de ha eletem soran nem jutok el, abba fogok belehalni az biztos!!!
Addig probalok linkelni egyet:
Veligandhu, ha minden igaz

Lankonfinolhu, vagymi

Ez a repter

KillerB Creative Commons License 2002.07.02 0 0 179
Sziasztok Maldivfanok!

Egy joideje mar olvasgatom a topicot, mivel egy ideje mar en is kiszurtam magamnak a szigetet, mint almaim netovabbjat... Talan okulhattam volna az elottem levok hozzaszolasaibol, de ha nem haragszotok lenne egy par kerdesem, mert megnyugtatna ha konkretan az en esetemre valaszolnatok.

Szo: kineztem egy utat a TPG TRAVEL szervezeseben.
A baratnommel mennenk augusztus masodik feleben. Az uticel Fun Island lenne. Az arak:
2 agyas szoba: 13900/fo/nap
rept. illetek: 14000/fo
kilepesi illetek: 10$/fo
transzfer: 30000/fo
Ez kettonknek 288600 Ft lenne felpanzioval, repjegy nelkul...
-Szerintetek milyenek ezek az arak ( marmint a szallas )???
-Lehetne ebbol valahogy faragni?
-Mennyibe kerulne a repjegy, es hol erdemes megvenni?
-Mennyi koltopenzt erdemes vinni?
-Augusztusban minden okes a Maldivokon?

Nezzetek el ha esetleg faraszto, ismetelt kerdeseket is tettem fel, es elore is koszonom.

Udv: Tommy

Bogyó-2 Creative Commons License 2002.06.20 0 0 178

Hogy valamit hozzátegyünk az eddigiekhez ! Nem tudom felfedezi-e más is ezt a fórumot, jó volna ha minél több Maldívot megjárt mesélgetne itt.
Én még nem tudtam eldönteni melyik szigetet válasszam, ezért is javaslom, hogy osszuk meg azokat az információkat, amik többek a prospektusokban találhatóknál. CsinnKa és Laci jóvoltából Meeru-t és Lohifushit egészen jól megismertük, de hát van még egy pár sziget.
Addig én is közzéteszem az eddig az internetről, könyvből stb. „összelopkodott” írásokból amit tudok, hadd legyen egy helyen, talán más nem találkozott vele, de mégis érdekli.

És akkor először ízelítőül egy, amit a neten találtam nem t’om kitől:

„Vihamanafushi azaz Kurumba village
Odajutás: repülővel: Budapest-London-Colombo (Sri Lanka - Air Lanka légitársaság, a legszebb egzotikus légikisasszonyokkal, akiket valaha láttam, haspólóban) - Malé (Maldív főváros), majd 10 perc csónakút Kurumbáig. A reptéren elszedték tőlünk a visszaút repülőjegyeit, amitől kétségbe estünk, de később kiderült, hogy itt ez a szokás. Hazafelé visszakaptuk.
2 hét láblógatásból álló nyaralástól kissé fáztam az elején, mivel a 20 perc alatt körbejárható szigeten a ping -pong, röplapda, fizetett tenisz és billiárd nem tűnt gazdag programnak. De mindez kiegészítő alakformálás lett a napom nagyrészét kitevő, felejthetetlen felszíni búvárkodás mellett, hiszen hosszas tanulmányozás után épp azért esett Kurumbára a választásom (a Maldív- szigetek messze földön híres búvárparadicsom), mivel jól kiépített "házi zátonnyal" (angolban "house reef" ) rendelkezik, ami megtöri az Indiai óceán hullámait és erőlködés nélkül , könnyedén lebegve lehet a víz alatti jószágokkal barátkozni.Persze a zátony mögé is ki lehet úszni, ahol a "nagy kékségből" a korallsziget pereménél rendszeresen adrenalin növelő lények érkeznek, mint pl. barracuda (acélos, min. 70 cm-es ragadozó halacska), gyáva macskacápa, lelkes teknősök és ráják (főként Spotted eagle ray-Aetobatus narinari). A tisztaság egyébként keletre nem jellemzően óriási (jobb, mint itthon-törlköző napi kétszer cserélve), a csapvízzel még fogat is lehet mosni, és egész nap szöszmötölnek a lombseprők, akik néha hozzádvágnak egy sajátmachétájúlag megtisztított kókuszdiót - ki pénzért, ki a szép szemedért.
Mellesleg a giccs mindenütt szemenszúrt, de erről inkább semmit, meg lehet szokni, meg röhögni a gipszből kiöntött, barnára festett, fatörzs alakú postaládán... Apropó, fák: a szigeten klasszikus értelemben csak pálmák nőnek, de a kertészhadsereg által rengeteg munkával fenntartott növényzet bujasága a sziget igazi vonzereje. Az illatok hatása pedig még Magyarország népszaporulatát is megdobná...
Helyi asszonysággal mindössze kettővel sikerült találkozni, őket a recepciónál alkalmazták. Az iszlám előírását a fátyolviselésre nem egészen iráni mintával oldották meg, de alapos vizsgálódás után sikerült megtalálni rajtuk : hajzuhatagukba , hátul , beleakasztanak egy, a ruha színével egyező, keskeny kendődarabkát. Természetesen tetőtől talpig zárt a ruhájuk, csak éppen mindenütt domborodik,ahol kívánatos.
Az egész szigeten zömmel fiatal, rendkívül szolgálatkész és kedves férfiak dolgoztak. Az éttermekben ( 7db.: Kínai, indiai, barbecue, a többi európai-helyi vegyes) még a felügyelőre is jutott felügyelő, olcsó lehet a munkaerő.
Törzshelyünkön, a Vihamana étteremben, a legjobb az volt, hogy nem kellett kiöltözni a reggelihez, be lehetett grasszálni strandpapucsban és tunikában, és nem nézett rád ferde szemmel a kifinomult észak-európai közönség (maximum a taiwaniak... :)”

Nos, egy ilyen kis írás már ad valamiféle támpontot.
Tényleg!
Laci !
Azt írtad négy szigeten is jártál már, és Lohifushi volt a legjobb, azt ismertetted részletesen, a többiről csak annyit tudunk, hogy az egyik Kuramathi volt. Jó volna a többiről is tudni valamit, azok miért tetszettek kevésbé ? Másnak lehet, hogy az jönne be, hiszen ízlések és…
Anno a gimiben is azt magyaráztuk az irodalomtanárnőnknek, hogy olvassunk és elemezzünk már giccses és fércműveket is, hogy értékelhessük a különbséget, mitől olyan remekmű ez, és miért nem a másik. A negatívumok is segítik az embert a döntésben. Nem azt mondom, hogy indítsunk egy „Miért volt sz@r a Maldív-szigeteken?” című listát, de az a jó, ha mindkét oldalt látjuk. Mert ha nem, a végén még tényleg az lesz. Egyelőre csak annyit, hogy volt aki bankkártyát vitt magával, de azon a szigeten ezzel nem foglalkoztak, ha nem lett volna aranytartalék készpénzük…, van aki csalódik, hogy a bungi előtt a gátaktól nem tud fürödni, hanem föl kell pakolnia és mászkálni egy ideig, stb.

csinnnKA Creative Commons License 2002.06.17 0 0 177
Upppsz! Most látom, hogy a Fun Island-re vonatkozó kérdésedre elfelejtettem válaszolni. :-)
Szóval:
semmi különös, tulajdonképpen csak képek alapján választottam ki, és mi tagadás, engem is a két kis lakatlan sziget(re való gyalogos átmászkálás) fogott meg. Ennyi. Amikor megtudtam, hogy másfélszer annyiba kerülne, mint Meerufenfushi, azonnal letettem róla. Így aztán nem tudtam meg, hogy valójában milyen is a kinézett (és áhított) sziget, csak azt tudom mondani, hogy nem bántam meg Meerut sem! :-)
Előzmény: Bogyó-2 (166)
csinnnKA Creative Commons License 2002.06.17 0 0 176
Szóval miattad nem lett belőle semmi... mert Te folyton csak jelentkezgetsz! :-DDD
Előzmény: BlueBird (175)
BlueBird Creative Commons License 2002.06.14 0 0 175
Én itt mindég jelentkezgetek, aztán nem lesz belőle semmi. Mármint a Taliból.
Előzmény: csinnnKA (174)
csinnnKA Creative Commons License 2002.06.14 0 0 174
Meg kell, hogy mondjam, hogy ez a Lacifiú az én fejemet is alaposan megzavarta ezzel a "monszunhoz való pozitív hozzáállással", ugyanis én csak a pincérünk -általad is idézett- mondatára hagyatkoztam: "május végén bezárnak és csak augusztus végén nyitnak ki". Aztán mint kiderült, ez persze azt jelenti, hogy egy nagyon halovány egyharmad-gőzzel azért üzemelnek, mivel a június-július-augusztus mátémátikailag (is) három hónap, ők meg szegények egész évben csupán egy hónap szabadságot kapnak, tehát ez azt jelenti, hogy nyaranta is van néhány vendég, meg gondolom, ilyenkor végzik az (esetleges) rekonstrukciós munkálatokat.
Az biztos, hogy az időjárásban jelentős változásnak kell lennie, ha a nyári ár fele a téli árnak, mert bár az igaz, hogy a téli felár azért is lehet, mert sokan (pl. a sznobok, illetve mindazok, akik megtehetik) december vagy január-februárban akarnak villogni a trópusi nyaralással, de azért legyünk őszinték: a legtöbb ember a munkája-munkahelye-hülyefőnöke miatt azért mégiscsak nyáron tud elmenni 2-3 hétnyi szabadságra. Ily módon a nyári szezon is erőteljesen kapós lenne... hacsak valami miatt nem rosszabbak a körülmények. S ez a valami -szerintem- csakis az időjárás lehet. Nem tudom. Nem merem kimondani, mert nekem nincs ilyen irányú tapasztalatom. Az az eső, amit én láttam és éltem át, rövid volt és csodálatos... a páratartalom meg így is úgy is 80-90 %-os, tök mindegy, hogy esett-e előtte vagy sem. Azonkívül tényleg rövid volt ez a viharos eső, és látványra is csodálatos! Úgyhogy én személy szerint úgy fogtam fel, mint valami egzotikus trópusi látványosságot. De az tuti, hogy még "vacak kis" 150e Ft-ért sem szeretnék _végig_ilyen_időjárásban "nyaralni", bár ha minden áldott nap este egy fél órácskát vagy egy órácskát az eső, az tutira nem zavarna. Mint ahogy az a 2 nap totálisan felhős, borult idő sem zavart egy szemernyit sem, amit megéltünk. Ugyanúgy és ugyanannyit fürödtünk és búvárkodtunk, max. a tenger alatti világ nem volt annyira világos és színpompás, mint a betűző napsütésnél.

Mindenesetre, ahogy az árakról beszélgettetek, eszembe jutott, hogy Baján a Sugovica hotelben 11.000 Ft volt egyetlen éjszaka egy olyan szállodában, ahol olcsó pvc borította a szobánkhoz tartozó fürdőszoba falát. Nagyon gagyi! Tényleg az volt, nem is sok kedvem volt egy ilyen fürdőszobában fürdeni. Gondoljátok el, csempe helyett pvc... a falon!!! És akkor 18e Ft-ért a légkondis, naponta 2x takarított, gyönyörű kis egzotikus szobácskámban pihizhettem... a Maldív szigeteken... szóval ez is jelent valamit, nem?
(A balatoni árakkal már össze sem merem vetni, mert hamar kiderülne, hogy csak a csórók járnak Maldívra, a gazdagok a méregdrága balatoni hotelekben bosszankodnak a néhol-olykor balkáni kiszolgálás miatt.)

Te Laci!
Azért ha összejön az a Maldív Utazási Iroda, akkor feltétlenül értesíts, mert
1. lehet, hogy ezzel-azzal (tapasztalattal-fotóanyaggal stb.-vel) beszállnánk,
2. jópénzért (tisztességes jutalékért) felhajtanék neked sok-sok vendéget,
3. csak! :-)

Tali?
Nyáron?
Vmikor?
Egyáltalán?

Előzmény: Bogyó-2 (168)
Bogyó-2 Creative Commons License 2002.05.31 0 0 173
Nagyon szépen köszönöm a meghívást. A barátom ugyan csak néhány éve él ott, de abban biztos vagyok, hogy odatalálnánk. Nem biztos, hogy most elmegyek, de mivel gyakran járok arra, egyszer azért be fogok nézni. Mellesleg, ezért egyébként sem sajnálnék 100 km-t autózni.

Abban teljesen igazad van, hogy többen is megtehetnék, hogy elutazzanak a Maldív-szigetekre, mert, hogy vannak alacsonyabb árak is. Mivel mi sem vagyunk gazdagok, nekünk is sokáig kell gyűjtenünk arra, hogy elmehessünk. Ráadásul az utazáson kívül másra is tudnánk költeni. Csak hát ezt is nagyon szeretnénk. Ezért gyűjtögetem az információkat, de amit sikerül találnom azt én is szívesen megosztom. És hát szívesen veszem én is a segítséget.

Ha nem jeleztek vissza akiknek segítettél, az nagyon szomorú. Én viszont segítség nélkül is tudatnék magamról, és nem pont azért, mert én olyan baromi rendes vagyok, hanem mert hozzátok hasonlóan én is szeretem megosztani az élményeimet, ahogy ezt csinnKa is leírta. Leginkább egy ilyen topicban, mert sok más is felszedhet információkat innen, akkor is ha nem lép be, ahogy én is voltam így ezzel más topicokban.
Ha tudnék én is segítenék, de még nem igen vagyok ebben a helyzetben. Mindenesetre, ha az én még igencsak odébblévő utam megvalósul, és még él ez a topic, jelentkezni fogok. Addig meg én is igyekszem életben tartani. Sőt utána is.

Most meg elmegyek szedek egy kis szamócát a haveroméknak.

Egyébként meg a franciákat megverték a szenegáliak ! Bocs...

Zsolt

Előzmény: HA-SLN (171)
Bogyó-2 Creative Commons License 2002.05.31 0 0 172
Annyiban korrigálnám magam, hogy a teletexten én is láttam a For-2-nél 149 E-ért egy, 199 E-ért két hetet június 3-i indulással. De ez csak reggelivel. A Neckermann (Sommer 2002) katalógusban én Kandoománál ( 63.oldal) a legolcsóbb ár amit találtam egy hétre is 1037 Eu 3 személyes standardban.
Zsolt
HA-SLN Creative Commons License 2002.05.30 0 0 171
:-))
Szivesen látlak, ha betévedsz hozzám is!
Talán lenne alkalmam megmutatni az én katalógusomat, amiben januárban 5000.- egy nap.
Az ismerősöd, tuti tudja, hogy ki vagyok!
Pap László, akié az üvegvisszaváltó, és a HÉV!
Gyere be!
Előzmény: Bogyó-2 (166)
HA-SLN Creative Commons License 2002.05.30 0 0 170
"Amit az árakról szoktál írni, az mindig felcsigáz, és valóban nem találtam még annál jobbat, sőt olyat se igen. Egyedül a csinnKa által ajánlott Winair az ami hasonló árakat ír, de ő is csak Meeru és Kandooma szigetekre. Meeru májustól július közepéig 8480 Ft, ami ugye 28$ vagy 34 Euró."

Neckermann katalógusban (német) nem tom hanyadik oldalon, de a Kandooma szigeten fél panzió 17Euró. Ma néztam nagy unalmamban, mikor nem volt vevő a boltban. És ha jól emlékszem ezekből még van kedvezmény a májusi időszakra.
De ezt már ha jól tudom leírtam. Nem felcsigázni akarok mindenkit, hanem segíteni.
Másrészt lehet nem menne tönkre tényleg Görögország turizmusa. Kicsit belátom túlzó voltam, de azt be kell látnotok, hogy az álltalam említett árak révén, egy szélesebb társadalmi kö is megengedhetné magának ezeket az utazásokat.

egyébként már egy csomó embernek világosan leírtam, hogy mit hol, és mennyiből lehet megúszni, és hogy hová kell menni, és kit kell keresni. Természetesen ezeket csak emailben írtam le, de még arra sem méltatott szinte senki, hogy visszaküldjön csak annyit, hogy "Köszi!"!

Előzmény: Bogyó-2 (167)
HA-SLN Creative Commons License 2002.05.30 0 0 169
Nos van egy jó hírem!!!!
Asszem tudok egy szupi ajánlatot.
Maldív 3* félpanzió egy hét, Lauda Air, és csak 149.900.- két hét 199.900.-
Iroda nevet nem írok, mert reklám.
Hívjatok fel, és máris mondom. emailra nincs idő, ha valaki tényleg szereten most a kivételes lehetőséggel élni!
Számom:06-30-263-15-01
Bogyó-2 Creative Commons License 2002.05.29 0 0 168
Monszunügyben: Nem fárasztani akarlak, csak mint leendő utazó próbálom összegezni az eddigieket. Ugyanis, ha valaki több százezer Ft-ot költ el két hétre, akkor azért szereti kivesézni, hogy mi is várható majd akkor. Te írod, hogy „Monszun: Egy nagyon heves esőzés, amit rendszerint viharos szél kisér, és eltarthat pár hónapig, de hetekig tuti, anélkül, hogy csitulna.” S ugye minden a Maldív-szigetek éghajlatával foglalkozó írás nagyjából abban megegyezik, hogy”A májustól szeptemberig tartó esős időszakban a délkeleti monszun hatására nagy mennyiségű csapadék hullik.” Tehát május és szeptember netán október között. Kérdés, hogy ez mit jelent. Ha csak délutánonként jön egy zuhi, aztán folytatótdhat a buli, akkor szerintem a többséget ez nem zavarja túlságosan, de az hogy két héten át a heves esőzés és a viharos szél miatt (ami ugye a monszun) csak bent kucorogjon az ember a kis bungalójában, hogy el ne repüljön, hát ez nem az amit úgy igazán elképzel az ember a trópusi nyaralásról, még akkor sem ha nem ijed meg egy kis esőtől. Nos én továbbra is augusztusra tervezek, azt ugyanis nehezem tudom elhinni, hogy májustól szeptemberig csak néha-néha áll meg a tombolás. Ha van is ilyen, úgy tudom a legvészesebb a május-június. Ha ennyire tragikus lenne a helyzet, szerintem nem volna ember, aki 9 órákat repülne Európából ide, holott nemcsak télen szerveznek ide utakat, hanem nyáron is. És ez már évtizedek óta így van. Ráadásul olcsóbb,igaz, de azért nem annyival. Persze most nem az akciókról, hanem az előre meghirdetett árakról beszélek. Tehát lehet, hogy vannak ilyen napok, de hogy általános legyen azt nem tudom elhinni akkor sem, ha még nem voltam ott. Valószínűbbnek tartom, hogy ahogy írod is, a mindennapos esők öve, ami viszont azt is kell, hogy jelentse, hogy mindennap van, amikor nem esik, sőt szerintem ez a több. Ebben az is megerősít, hogy a Világútlevél című könyv szerint a Maldív-szigeteken:
„ A csapadék jellegzetes napi járást mutat: A délelőttök naposak, szárazak, a délutánok – különösen az október és május közötti időszakban – esősek. Előfordulhatnak trópusi ciklonok is.”
Biztos, hogy télen a legjobb, de ha néha esik, vagy borús, attól még jól érezheti magát az ember. CsinnKára hivatkoznék, aki azt írta:
„akik még nem voltak Maldívon, azoknak a vihar és a szakadó eső az európai viharokat jelenti, a balatonit, amikor tök hideg van, meg szél, meg pocsék idő, és el van rontva az egész nyaralásod. Az én nyaralásom alatt egyetlen egyszer esett az eső, de olyan rövid ideig, hogy csak a legvégét "észleltük". Amúgy felhős időben is majdnem ugyanolyan volt a nyaralás, mint szikrázó napsütésben, hiszen ugyanúgy 28 fokos volt a levegő is meg a víz is, mintha sütne a nap, ugyanúgy tudtunk búvárkodni (snorkelingre gondolok), sokat úszni, pancsolni, sétálgatni a szigeten, szóval semmiben nem korlátozott. :-)”
Szóval ha a vihar, vagy a monszun a két hét nagy részében csak így nyilvánul meg nyáron is, akkor semmi gond. Bár azt is CsinnKa írta, hogy azt mesélték neki:
„az egész álló nap szakadó eső és tomboló szélvihar általában a nyári hónapokra esik.”
Vagy:
„Meeru-n, ahol én voltam, pl. május végén bezár a bazár, és csak augusztusban "nyitnak ki", mivel az időjárás -őszerintük- elviselhetetlenül pocsék. Ezer fokos kánikula, ami gyakorlatilag teljességgel élvezhetetlenné teszi az ott-tartózkodást, ráadásul hatalmas viharok tombolnak.”

Nos, az ezer fokos kánikula rendkívül nehezen hihető, hiszen abban szinte minden könyv, internetes oldal, stb. megegyezik, hogy az éves hőingadozás nem haladja meg a 2-3 fokot. A csapadékmennyiségnél már jelentős eltéréseket tapasztaltam, de persze januárban azért senki szerint nem esik több eső mint májusban. Az én általam kitűzött augusztusnál már jelentős eltérések vannak. De az árak magasabbak mint május-júniusban, kisebbek mint télen. Jó persze tudom, hogy augusztus az iskolai szünetek és a nyári szabadságok ideje, de tomboló viharok miatt azért nem utaznának ide. Néha előfordul, oké. Ennyi belefér. De a lényeg, hogy ne vegye el az idő jelentős részét. Mellesleg az eső mennyisége sem minden, mert az sem mindegy, hogy az hogyan esik le. Én szívesebben kiegyeznék egy félóráig tartó viharos, vízesésszerű, ömlő esővel, mint az órákig tartó csöpögős, de erősen szelessel. Hiszen ez előbbi egyrészt olyan „trópusi”, másrészt nyilván kevesebb ideig tartva, kevésbé zavar az ottlét élvezetében. Pedig lehet, hogy a félóra alatt sokkal több csapadék esik le.
Úgyhogy jó volna olyanokra akadni, akik tényleg voltak már nyáron. Tényleg ! Te, Laci, írod, hogy monszunidőszakban voltál, de ez melyik hónapot jelenti? Mert ezen belül sem mindegy. Gondolom én. Persze tudom, hogy változóban az időjárás mindenhol, de mégis?
Remélem azért nem akasztunk ki teljesen monszunügyben, de nekünk akik még nem voltunk, tényleg nem mindegy. Nem a kis esőtől félünk. De az a hetekig tartó, viharos, na az nem. Írtam, hogy én sem hiszek benne,látatlanban én is "elégedett" vagyok az időjárással de azért egy kis megerősítés egy nyáron ottjárttól nem volna mindegy.

Üdv minden maldívosnak !

Zsolt

Előzmény: HA-SLN (165)
Bogyó-2 Creative Commons License 2002.05.29 0 0 167
Laci !

Amit az árakról szoktál írni, az mindig felcsigáz, és valóban nem találtam még annál jobbat, sőt olyat se igen. Egyedül a csinnKa által ajánlott Winair az ami hasonló árakat ír, de ő is csak Meeru és Kandooma szigetekre. Meeru májustól július közepéig 8480 Ft, ami ugye 28$ vagy 34 Euró. Ahogy írtad ez már számodra is „versenyképes”. A többi sziget ára belesimul az átlagba.. És csinnKa azt írja, hogy szerinte itthon árban verhetetlenek. Egyelőre én sem tudok jobbat. Igaz, a For-2 vagy a Meiers árait nem ismerem (a teletext nagyon szűkszavú), mert még korántsem térképeztem fel a terepet, de egy bizonyos fokú tájékozottságra már szert tettem, annyira mindenképpen, hogy megtudjam ítélni egy ajánlatról, hogy jó árban van-e. Te is azt írtad, hogy ha 250 Ezerből ki tudod hozni, akkor az már jó. Hát szerintem is. A Neckermannál 350 körül kezdődik Kandooma. (természetesen két hét), igaz augusztus, és teljes panzió. Ha egy ugyanilyen Winair-es ajánlatot nézek Meeru-ra, akkor 11 130 Ft-tal számolva 156 E + repülőjegy, ami összesen szintén túl van a 300 E ft-on, és akkor még a transzfer stb. És ez tök olcsónak számít. A többi irodával amit idáig néztem, ez drágább. Persze neolab és te is azt írtad, hogy a német-osztrák irodák az olcsók, s őket még nem néztem. Csak a Neckermannt, de ott nem ez a helyzet. Neolab azt írta, hogy „egy all inclusive 4 csillagos 14 napos ut 1100 euro (cirka 250e ft)”. Nos megnézném én is ezt a katalógust, sőt a csillagokból is lehet elég volna kevesebb, és az all inclusive sem létszükséglet. De egyelőre még valóban csinnKa árai a legjobbak, amiket találtam. Ha valamit jobbat is sikerül megtudni, én közzéteszem. Hiszen ezek is olyan dolgok, amelyek miatt szeretjük bámulni a monitort.

Más:
„ha sokan tisztában lennének vele, hogy pl. Srilankán van szállás félpanzióval 1.700.- forintért félpanzióval, lehet Görögország forgalma megcsappanna.” „remélem lesz is kereslet egy jól informált, és gyakorlatiasan gondolkodó utazási irodára”
Én Görögországot nem féltem. Ha Srí Lankán ingyen van a szállás, a repülőjegy árából akkor is akár 3 db egyhetes Korfu is kijön repülővel. És lehet, hogy valakit kevésbé érdekel Srí Lanka. Abban persze nyilván igazad van, hogy eltúlzottan drágának hiszik az emberek az Európán kívüli utakat, s ha messzire mennek, akkor úgy gondolják, a szállásnak is drágának kell lennie. Ez valóban nincs így, csak hát van ennek egy másik oka. Európán kívül a szállodák minősége, higiéniája nem igazán vethető össze az európaiakkal, az ún. drágább helyeken ezek biztosabban vannak meg, és a más éghajlatra és körülményekre tekintettel fokozottabban is kell figyelni erre. A hasmenések nem a svájci körutazásokon a jellemzőek, s védőoltásokat se Franciaországba utazva kell beadatni. Az emberek ezeket a tapasztalatokat sokszor általánosítják, azt már talán tudják, hogy azért nem Japán vagy Ausztrália fenyeget ilyen szempontból, de a többség India vagy a Maldív-szigetek között nem látja első ránézésre a különbséget. És ugye azért ti is értekeztetek a csapvíz ihatóságáról, hasmenésekről, mégha ennek nem is a higiéniai hiányosságok az okai. Sok ember mindezek miatt egyszerűen nem is vágyik ezekbe az országokba. Nekem is vannak ismerőseim akik meséltek az egyszerűbb indiai vagy egyiptomi szállodákról, ezek sajnos néha már „túlságosan természetesek”. Szóval meggondolnám én is, hogy hol aludnék, no de persze azért elmennék. De sokan nem. Lehetnek Görögországban is szutykos helyek, és Srí Lankán is tiszták, sőt ugye itt Indiához képest azért jelentős különbségek vannak. De az emberek többsége nem így gondolkozik, nem olvas ilyen topicokat, és nem vágyik különösebben jobban Srí Lankára, mint Görögországra. Nem vállalnák a kényelmetlenségeket (sokba kerül, hosszú repülőút, hasmenés-veszély, leégés, monszun stb), mert nem is nyújtanak nekik ezek a dolgok olyan élményeket( „túl sok a hal a vízben”), s ezért nem is hajlandóak mindezekért megtenni azt, amit esetleg mi. A Bounty reklámot elnézve hipp-hopp jó volna nekik ott lenni, de azért ez mégsem olyan fontos. Ugyhogy szerintem csak egy hatalmas reklámdömping és a megfelelő körülmények széles körű ismertetése esetén csappanhatna meg Görögország forgalma, de én még ebben sem lennék biztos. Szerintem is szükséges lenne némi változás a téren, mert van egy nem elhanyagolható réteg, akit érdekel India, Srí Lanka vagy a Maldív-szigetek, de mégis számít, hogy olcsón ússza ezt meg, s nem igényel luxuskörülményeket. Azt hiszem ezek volnánk mi ! Rájuk, ránk alapozva szerintem is jó volna, he lenne egy ezt a rést betöltő szervezet, iroda vagy valami ilyesmi. De nagy tömegben az emberek gondolkodása még egy 1700 Ft-os Srí Lanka-i szállás esetén sem fog megváltozni rövid időn belül, és hát a közlekedési költségek azért megmaradnak, és ezek jelentősek.
Szóval szerintem is érdemes belevágni, de túl sokat se lehet ettől várni, szerintem a Maldív-szigetek sose lesz tömeges úti cél, de Srí Lanka sem. Most már csak az a kérdés, hogy ez baj-e? Nem biztos.

Előzmény: HA-SLN (162)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!