Jah, elképzelem, ahogy a meccs előtti bemelegítés közben bemondják, hogy mégis át kéne menni a Puskás Ferenc Stadionba, és katona léptekkel a játékosok átfutnának a Puskásba, majd ott közölnék velük, hogy elromlott a világítás, ezért legyenek szívesek átmenni Székesfehérvárra, ott biztos megfelelő körülmények lesznek :-D Ott meg közlik, hogy akkora kráterek vannak a pályán, hogy az játékra nem alkamas... Végül úgy éjjel körül rájönnek, hogy a DVSC stadionja megfelel, de mire odaérnek, reggel már elkezdődik a DVSC - Újpest NBI-es mérkőzés :-DDDDDDDD Ígyhát szépen átfutnak Olaszországba, és lejátszák a két mérkőzést :DDD
Szerintem nem kár Matthausért. Nem tartom túl nagyra mert igazából semmit nem ért el az itt eltöltött két éve alatt. Játszottunk pár nagy nevü ellenféllel, de az egyáltalán nem az ő személye miatt volt és egyáltalán nem a válogatott érdekeit szolgálta hanem a magyar focit most körülvevő Pellady féle gazdasági társaság pénztárcáját dagasztották. Pellady, Puhl, Bozóky, Matthaus mindannyian takarodjanak!!!
Még nem biztos, hogy a Hidegkúti stadionban lesz a hazai meccs, mert az állítólag nem felel meg az elvárásoknak.... Amúgy a hazai meccset is csak a Sport2 (!) fogja adni, ami nálunk nem jön be :-( Ezért kéne írni a Sport1-nek és a Viasat3-nak, de egyedül nem érek vele semmit....
A hazai meccset adni fogja a Sport tv. Tényleg most hol lesz a helszín? Vayg az elnőkség, erre sem tud dönteni, mint a kapitány kérdésében? A visszavágót, sajnos nem tőlünk függ, hanem az olaszokon. Adják-e a meccset vagy sem. Ha nem, akkor érdekes helyzet lesz.
Panathinaikos edzoje egy barom!! Most mar nem rakja be Torghellet a kezdocsapatba, sot egyaltalan! Es mert? MErt Sandornak nem tetszet hogy lecsereli ami szerintem jo jelnek kene venni. Ilyen csapatbol ahol ilyen idiota edzo van minel hamarab el kene huzni!
Matheusznak maradni kel! Ha maga elmegy akkor is a szurkolok leverhetnek a pofalyukat MLSZ-nek, mert egyertelmu hogy a faxszopok ki akarjak rugni LM-t de felnek a neptol! a hulye bunkok!!
Nem gondoljátok, hogy írni kéne a Sport1-nek vagy az RTL-klubnak, hogy adja le a két U21-es mérkőzést? Na jó, az RTL-t hagyjuk, helyette inkább a Viasat3-at! Ha gondoljátok, belekezdhetünk, de csak akkor ha ti is benne vagytok! Nem vesztünk vele semmit! A Viasat úgyis adja a BL-meccseket, hátha ezt is fogja
Ez a cikk alapján még nem. Bár LM érdeklődik a munka iránt.
De itt van egy új: Fußball-Bundesligist 1. FC Nürnberg und Rekord- Nationalspieler Lothar Matthäus haben die Entscheidung über eine Zusammenarbeit vertagt . «Ich will keine Tendenz abgeben, aber wir werden uns noch einmal treffen», sagte «Club»-Sportdirektor Martin Bader nach einem Gespräch mit dem 44-jährigen Weltmeister von 1990 am Mittwoch in München. Beim Spiel der Nürnberger am Sonntag gegen den VfB Stuttgart wird Matthäus voraussichtlich noch nicht als Nachfolger des am Montag entlassenen Trainers Wolfgang Wolf auf der Bank sitzen.
Ezekszerint hétvégén még bizos nem ő ül a Nürnberg kispadján, még tárgyalni fognak.
Nem gondoljátok, hogy írni kéne a Sport1-nek vagy az RTL-klubnak, hogy adja le a két U21-es mérkőzést? Na jó, az RTL-t hagyjuk, helyette inkább a Viasat3-at! Ha gondoljátok, belekezdhetünk, de csak akkor ha ti is benne vagytok! Nem vesztünk vele semmit! A Viasat úgyis adja a BL-meccseket, hátha ezt is fogja
sztem is húzzon el a pélóba ez a Kisteleky meg a 'brancsa'
Lotharral maximálisan elégedett vagyok, sztem magyar edzővel elbuktuk volna mind a 2 Izland elleni meccset például.....majd ha lesznek nagy spílereink és úgy bukunk el a selejtezőkön akkor lehet reklamálni....addig ez itt nem edzőkérdés.......és legalább Lotharral a mentalitás ott van ahol kell lennie....gelleikkel még ott is hátrányban lennénk nem csak focitudásban....
hogy ha valaki bármely sportágban szerez viágbajnoki címet, majd Európa bajnok, aranylabdás, olasz és német bajnok és mindezt nem húsz éve szerezte, úgy rendelkezik némi tapasztalattal, rálátással a foci lényegére.
Én úgy sejtem, komoly klubboknál (pl. görögök, németek) az egyesületek elnöke szintén ért valamicskét a jelen futballjához, talán nem tökvéletlen, hogy egy Matthaus nevű palit kapitánynak akarnak/tak, hívják és Ő az első a noteszban.
Egyébként ki a franc az a Kisteleky István?
Valószínű, ezen a fórumon sokan többet tudnak a fociról mint jómagam.
Nekem úgy tűnik, 30 éve itt azok magyaráznak, oktatnak, akik előremutatót, újat hozni képtelenek, erejükből Matthaus nyírására futja.
Négy éve mindig seggberúgnak valakit majd a recept:
próbálgatás, csapatépítés, búcsú.
Egy kérdés: melyik magyar edző mert volna egy ismeretlen Torghellét
behívni? (Aki mára alapember és lesz még jobb is.)
Kisteleky egy röhej, noteszában a holland és más külföldi edzőkkel.
Tételezzük fel, hogy jönnek. (Miután megfejtik ki az a Kisteleky)
Valószínű Mattheus úgy érkezett ide, mintha Bulgáriába vagy Finnországba toppant volna. Talán mára ismeri a számba vehető játékosoat, viszonyokat , mentalitást, stb. Ha most idejön a semmibe egy holland, ismét hónapok mire lövése lesz bármiről.
Miért tudna egy külföldi a jelen magyar futballvalóságáról többet mint pl. az észtről?
Matthaus a nálunk töltött idő távlatából már tud.
Matthausnak rövid az edzői pályafutása. És ???
E rövid idő alatt egy kelet európai csapatot (egy angolon keresztül) a Bek főtáblára vitt. (Mondjak pár nevet, akik 20 éve edzők és nudlik?)
Akkor fogok röhögni, ha sikerül elüldözni innen, és négy év múlva egy hozzánk hasonló csapatot kivisz az EB-re, ott ül majd a kispadon, mi pedig itthonról nézük megint a tévét.
(Kíváncsi vagyok, mit érez majd a sok Matthaus ellenes okostojás, persze akkor majd épp fúrnak valakit.)
Ill.... : dehogy fogok röhögni. Szomorú leszek mint magyar, mert inkább lenne kedvem a következő EB-re többezer honfitársammal Bécsig autózni és este nyolc körül szurkolni egy magyar - román EB meccsen a Praterben. Az lenne az igazi.
Szóval véleményem, egy szavazat Lotár Matyi mellett, mert szerintem a Praterre így a legtöbb az esély.
Hajrá Magyarok, hajrá Lothar !!!
ui: egyébként is, korrekt ahogy énekli a himnuszt,
Ezek szerint, eldőlt(?). Miközben a felső vezetés egymás haját tépík, míg Lothar matthaus megunva a dolgokat lelép. Egyébként Ari Haan-nak egy kedves magyar ismerőse. Egy nevet mondok. Zsiray László.
Nem semmi, hogy mi van itt a háttérben.
Az egészben az a legszebb, hogy nem ismerik be az önkritikát...
Lothar Matthäus bestätigt Kontakte zum 1. FC Nürnberg
Mit Rekordnationalspieler Lothar Matthäus hat der 1. FC Nürnberg offenbar schon einen Nachfolger für den am Montag entlassen Trainer Wolfgang Wolf an der Angel. Nach Informationen von «Welt» und «Bild»-Zeitung (Mittwochausgaben) verabredeten sich der Club und der 44-jährige ungarische Nationaltrainer zu Verhandlungen am ( heutigen ) Mittwoch in München. «Nürnberg sucht einen neuen Trainer, und ich habe Interesse, in die Bundesliga zurückzukehren», sagte Matthäus und bestätigte Kontakte zum 1. FC Nürnberg.
mivel mindegyikük csak haláláig lesz tagja a "Nemzet Sportolói"-nak, így értelemszerűen elhunyt már nem tagja... helyette majd újat választanak. amúgy az idézetem az UEFA honlapjáról volt, nyilván ennyire voltak képeben ők.
Lehet, hogy igazad van, mert így utólag még Gerevich Aladárt is hiányolom. Persze az eredeti Darwin által írt bejegyzés (31667) nem tett ilyen megkülönböztetést:
"...He is one of ten 'Sportsmen of the Nation..."
Aztán jött a nagy 10ek - 12es listája (hsz:31673), és morfondírozni kezdtem...
Egyébként hamar egymás haját tépnénk, ha sportmúltunkból (és jelenünkből) a 10 legjobbat nekünk kellene kiválasztani...
Lehet, hogy ez már maga az alkudozás eredménye: Matthäus megy, Bozóky maradhat.
S bár Matthäus távozásának továbbra is örülnék, nem tetszik, hogy minden szakmai alap nélkül csak egy másik nagy névben (persze nem edzőként nagy névben) gondolkodnak, hogy kussoljon a nép.
A mai NS, meg a tegnapi-tegnapelőtti nyilatkozatok alapján Kistelekiék most már egyértelműen arra várnak, hátha magától elmegy LM...Azt ugyanis könnyebb lesz megmagyarázni a szurkolóknak...Bozóky viszont - szerintem - felmérte, hogy vesztésre áll, azaz egy esetleges MLSZ-elnökségi ülésen alighanem kikényszerítenék a közgyűlés összehívását, ahol valószínűleg megbuktatnák Őt+az embereit is...Úgy vélem, most kivár és a háttérben alkudozik, hogy sikerüljön a többséget visszaszerezni az elnökségen és a közgyűlésen belül is...Emiatt nem hívja össze az elnökségi ülést...Az, hogy emiatt LM elmegy, nem fontos (a profik amúgy sem sajnálják)...A pozíció megtartása vagy megszerzése a lényeg...Ebben a helyzetben szerintem nem sok értelme van a jövő heti görög meccsnek...Lehet, hogy ez lesz LM hattyúdala, ha kitart egyáltalán addig...
Megigertek hogy egybol a selejtezok utan dontenek es aztan kutya szar!!!
Azt honnan veszitek hogy Huszti Juhasz ... U21-be lesznek?? Egyebkent jo hir ez. Az A valogatot gyenge oszealitasba baratsagosokon meglepeteseket szokot okozni :)), de azert nem kiabalom el :)
1. Mégis élek. 2. Miért kellene nekünk teli gatyával pályára lépni Athénban? 3. Lothar Nürnbergben? Hülye MLSZ! Mikor írják már alá azt a qrva szerződést Matthaus maradásáról!