Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26019

Ismét győzött a Both-csapat

 

3-1-es siker Belgium ellen

 

Az Ausztriában zajló egy hetes 17. Nemzetközi Ifjúsági Totó Kupán a Both József szövetségi edző vezette magyar U17-es válogatott 3-1-es győzelmet aratott Belgium ellen. A szeptemberben Zalaegerszegen rendezendő Európa-bajnoki selejtező-tornára készülő együttes immár két győzelemnél tart.

 

A Balikó Milán - Oláh Gergő, Debreceni András, Busai Attila, Juhász Gábor - Nikházi Márk, Rása Gergő, Koman Vladimir, Szabó László - Tóth Péter (Dudás Ádám, a 41.) Németh Krisztián összeállításban szereplő együttes visszafogottan kezdett, így a belgák hamar egygólos előnyre tettek szert.  A fokozatosan belelendülő magyar csapat azonban gyorsan magasabb sebességre kapcsolt, s ennek gólokban mérhető eredménye lett.

 

A 32. percben Nikházi egyenlített, míg a 41. percben Koman góljával már mi vezettünk. Az 51. percben Németh találatával alakult ki a 3-1-es végeredmény, amely Belgiumra nézve hízelgő, ugyanis a második félidőben számos tetszetős akciót vezetett a Both-csapat. A magyar keretben immár négy olyan labdarúgó is szerephez jut, aki az OTP-MOL Bozsik Akadémia zánkai táborában választottak ki.

peace03 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26018
Azért az valahol elég elkeserítő, hogy a Puskás Ferenc Stadionban 3 neves csapattól mindháromszor kikaptunk, még 2 hét sem telt el....én nagyon tartok a svédek és a horvátok elleni VB-selejtezőktől, rosszat sejtek....
The Evil Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26017
sőt, most gondolom gyengült is egy nagyot a Honvéd.
Előzmény: MC Snake (26014)
zsolt1973 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26016
Heinze fejesek-Magyar csapatok 3:0...
Előzmény: bakero (26015)
bakero Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26015

Borzasztó, hogy mezőnyben felvesszük a versenyt az elismert csapatokkal, de pontrúgásokból kapjuk a gólokat...

 

Gratula Vadócznak!

MC Snake Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26014

Oké, tudod nem Veled van gondom, de van itt 1-2 arc, aki nagyon lekezelően nyilatkozott a kispesti utánpótlásról...

 

Az, hogy jó lesz a Honvéd (és a Fradi) az még sajnos messze van :)

Előzmény: Kcsita (26013)
Kcsita Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26013

Sok sikert, Vadócz Krisztiánnak a francia bajnokságban!

 

Off

 

Nem kell a felesleges hergelés, főleg most a Takács ellen. Pláne a Fradira utalva. Tudom a Honvéd most jó, de a Fradi is jó lesz... remélem hamarosan. Ha emlékszel az írásaimra, akkor én Takácsot és Vadóczot tartom a jövő emberének a VKP posztjára.

Előzmény: MC Snake (26012)
MC Snake Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26012

 

Szili Árpád a Budapest Honvéd ügyvezetője és a francia Auxerre elnöke ma késő délután Franciaországban megegyezett Vadócz Krisztián átigazolása ügyében.
A tehetséges középpályás 5 évre kerül a francia csapathoz, rekord összegért. Vadócznak a franciákon kívül még volt egy komoly kérője az olasz A ligás Livorno személyében.

 

 

További info: www.honvédfc.hu

 

 

Még1x: ki az a Takács Ákos?

 

szaltósGera Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26011

jó neked...

ezeknek a musoknak mekkora a pofájuk :)

Előzmény: Wolfhauser Ottokár (26010)
Wolfhauser Ottokár Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26010
Bennem pl. semmilyen érzetet sem kelt.
Előzmény: szaltósGera (26008)
szaltósGera Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26009
Pedig Bejön:)
Előzmény: csucsu9 (26007)
szaltósGera Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26008

OFF

 

"kellemes" kép az uefa honlapról...

kicsit se keltik azt az érzetet h ők már eldöntötték ki jut tovább

ja: és szánalmas ez az új honlapjuk:)

csucsu9 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26007
Sajnos nekem nem jelenik meg.
Előzmény: csucsu9 (26006)
csucsu9 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26006
http://www.nb1.hu/galeria/Hun_Ita/reti/index.htm

Itt van 86 kép, majdnem a legalján.
Előzmény: Törölt nick (26004)
csucsu9 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26005
Sajnos csak a fejemben, az emlékeim közt.
Előzmény: Törölt nick (26004)
Prücsökk Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26002
Rai.it honlap összefoglalója pontozássa, képekkel, letölthető gólokkal. :)
Előzmény: Törölt nick (25999)
csucsu9 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 26001
Magyarország-Olaszország 2000.09.03. 2-2
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 25998
Igen, ott. És Szabics akkor 4-et rúgott :)
Előzmény: Kcsita (25996)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 25997
Előzmény: Törölt nick (25995)
Kcsita Creative Commons License 2005.08.24 0 0 25996
Jó, ómen a Fradi pálya, hiszen ott vertük meg a svédeket. Ha jól emlékszem, Szabics Imi mesterhármasával! Ugye?
Előzmény: Törölt nick (25993)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 25994
Magyarország-Málta U21-es Eb-selejtező, szeptember 2., péntek, Budapest Illovszky Rudolf Stadion, 19 óra.
Játékvezetők: Albano Janku; Sokol Avdo és Dritan Salaj illetve Sazan Velcan (albániok).
Jegyárak: a belépés ingyenes
Előzmény: Törölt nick (25993)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 25993

Magyarország-Svédország U21-es Eb-selejtező, szeptember 7., szerda, Budapest Üllői úti stadion, 16 óra.
Játékvezetők: Claudio Circhetta; Jean-Paul Remy és Narciso D'Emilio illetve Martin Salm (svájciak).
Jegyárak: 1000, 2000 Ft.

 

Már ezért is belépőt szednek...

Wolfhauser Ottokár Creative Commons License 2005.08.24 0 0 25992
De jó!
Előzmény: Törölt nick (25990)
ogé Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25991
Na annak én is örülök,bár nem a Sanyi miatt,de azért kiváncsi leszek rá is!!
Előzmény: Törölt nick (25990)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25990

A Panathinaikos is továbbjutott!

Örülj velünk! :)

Előzmény: Wolfhauser Ottokár (25989)
Wolfhauser Ottokár Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25989
De jó!
Előzmény: szaltósGera (25986)
szaltósGera Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25988
Dárdai és Pető ugyanmár...kinek:)
Előzmény: fz (25984)
szaltósGera Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25987
helyesen Korsós természetesen...
Előzmény: szaltósGera (25986)
szaltósGera Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25986

Kórsósék bejutottak a BL-főtáblára miután kivertél a Lokomotívot

Korsós 75 percet játszott

jó meccs volt:)

Lucilius Creative Commons License 2005.08.23 0 0 25985
Mai NS. Gondolom már olvastátok, de azért beteszem

"Lisztes Krisztián nem ideges

A következő egy hétben még sok érdekesség történhet Lisztes Krisztiánnal, de minden nappal kevesebb az esélye arra, hogy nívós bajnokságba szerződjön.

Angliába mehetett volna, hiszen onnan az újonc Wigan jelentkezett be érte, ám hiába volt minden rendben a dániai edzőtáborban töltött napok során, ennél azért merészebb álmokat szövöget. A veronai székhelyű Chievo már jobb partinak tűnt, ám hiába gürizett végig az egyik edzőmecscsen egy félidőt a szakadó esőben, az olaszok valamiért nem erőltették a leigazolását. Korábban hírbe hozták az Újpesttel, a formában tartás végett most Angyalföldön edz, miközben továbbra is gőzerővel keresi új csapatát.

"Nem tudok semmiféle újdonságról beszámolni, edzem a Vasas-pályán, és reménykedem abban, hogy összejön egy jó lehetőség - mondta Lisztes Krisztián, amikor tegnap megkerestük, és felvetettük, egyre fogy az idő, egy hét múlva már komoly gondok lehetnek. - Nem vagyok ideges, hogy még nincs csapatom. Természetesen nem jó, hogy egyre közeleg a hónap vége, de nemcsak engem sürget az idő, hanem a vezetőket is… Természetesen van egy-két ajánlatom, amiről nem szeretnék bővebben beszélni, de akkor sem esem kétségbe, ha nem jönnek be ezek a lehetőségek. Ennyi erővel akár itthon is folytathatom, nemde?"

De. Mégis valószínűbbnek tűnik, hogy visszamegy külföldre, hiszen az idő fogytával vélhetően mind Lisztes Krisztián, mind az eddig makacskodó összes klubvezető jóval lejjebb adja igényeit - mert régi trend, hogy az átigazolási időszak utolsó perceiben valahogy mindig megnő az addig ellenérdekelt felek kompromisszumkészsége…"

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!