Ihleteim ihletője! Ha a kert ha az éj szóra ha bírnak a sors görcsei harmóniái az ember szokvány-dolgai: másod-sugallatok csupán Ihleteim ihletője: a kijáratoknál bejáratoknál ő áll ajtón öltöztet a szükséges álruhába tesz tolmács- és hallókészüléket fülemre s áldja meg a kellő nyelvvel a nyelvem hogy mintha otthon forgódhassak mindenütt
S ha nem lenne? ha nem lesz már? jaj rabságom jaj magán-zárkám ideje! tótágast állnak körülöttem a hidak ráccsá szerveződnek nem léphetek ki közülük.
Ez már nem szerelem többé, nem két ember kötése, keringő tánca egymás ellen, kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje s változó viszonylat: tőle vagy feléje.
Magány és párosság itt üres szavak csak, itt már az érzékek csak befele hatnak, egymást ha kívánjuk látni: elégséges állítani tükröt a magunk szeméhez.
Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer, s érzékeljük egymást érzékszerveinkben. Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak: egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.
Ellened hibázom? Magam ellen vétek! Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek. S aki magát rontja, pusztul igazán csak, s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. −
Ez már nem szerelem: sors ez, születetté, aki kettős vágyból válik maga-eggyé, aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi, mindenképp a saját bajait tetézi.
A bőröm vágyó kézhez érni a számra szomjas szájhoz érni a szómra szomjas fülbe szólni a vágyam vágyó ölbe hullni − −
Három milliárd idegent gondommá te varázsolsz Ha veled a poklokra szállok akkor tudom mi másnak a pokol Ha veled az egekbe szállok akkor tudom hogy mi másnak az ég A testeden szétránduló iszony a testedben szétáradó öröm a katekizmusom
Tőled tudom: „Azért vagyunk e földön hogy aki szintén e földön van segítsük élni”
Lám ha éjszakánkint álmod útvesztőiben el-nem-érhetőn bolyongsz fázom hiába rántom állig paplanom
KRÁLL ATTILA
"Én vagyok a hold, Eltakarom a napot, Mégis bevilágít. Ember vagyok, Elrejtőzöm, Mégis mindenki lát.
Amikor megszülettem nem figyelt rám senki, Csak az ég."
Gondolatok
Azért adom neked a rózsát
Hogy meglásd benne a többi virágot.
Azért ég bennem a szeretet tüze
Hogy elérjenek téged a lángok.
* * *
Ha a világ szemével nézel
Nem látod Istent.
Ha Isten szemével nézel
Belátod az egész
világot.
KRÁLL ATTILAHa tiszta szívvel élsz
Ha szíveddel nézed a világot,
A lelked majd adja a fényt,
A láthatatlant megláthatod
Ha tiszta szívvel élsz.
Sokáig éltem én is így,
Valami megmaradt bennem még,
Ha elveszi álmodat tőled a sors,
Belül nem maradsz más, csak jég.
De az élet szép és akar téged,
Bármilyen mély sebbel élsz,
A láthatatlant megláthatod
Ha tiszta szívvel élsz.
Ha életed ajtaja bezárul már,
Nyugodtan mész majd el,
Mert úgy élted az életed
Hogy a rossz nem érhet el.
De az élet szép és akar téged,
Bármilyen mély sebbel élsz,
A láthatatlant megláthatod, Ha tiszta szívvel élsz.
Yo Ti
Yo Ti Hit
Hiszek a változásban
Hiszek még a csodákban
Hiszek az elmúlásban
Hiszek a megváltó halálban.
Hiszek a szabadságban
Hiszek a boldogságban
Hiszek Isten szavában
Hiszek a túlvilágban.
Nekem mára Nappali társam Fivérem, a Nap. Éjjeli agyamnak Nővérem, a Hold Mutat meg utat. Amikor megvirrad Friss kedvvel a Nap Öltönyök között válogat. Félre tesz egy kéket Reggeli kedvében Narancsba öltözne. Minden reggel Nap fivéremnek A szemébe nézek. Köszöntöm szépen, Erejéből kérek, Melegét remélem. Nővérem fénye Estefelé tölt el Szép szóért cserébe Ezüst békéje
P.J Howard A felhők sorsa
A felhők sorsa; Úsznak az égen, a kék égen Változnak, mint az élet.
A felhő száll az égen, Farkas a képe, Szellő jő és képe bárány lészen.
Vihar közeleg, jő a félelem. A szellő elszállt, A bárány hiába vár rá.
A szerelem vihara könyörtelen Megtépázza szívedet Kapaszkodj, védd szívedet.
Védd, mert széttépi, Mély sebet hasít bele Mely nehezen gyógyul be.
P.J HowardNap és Hold
Te vagy a nap, És én a Hold. Nappal és éjjel, Együtt igazán, Sohasem vagyunk.
Mikor te ébredsz, Én aludni térek. Ragyogsz, s meleget adsz, Én hideg vagyok, S csak fényedtől ragyogom.
Egy arcom mutatom, Néha azt is csak takarva. Te életet adsz, S reményt hajnalban, Egy szebb, boldogabb napra.
Éjjel, mikor az égre néznek, Csak sápadt arcom látják, Remény és hit nélkül. Vágyom hozzád, A fény világába.
P.J. HowardP.J HowardSzeretlek!
Csak rád gondolok Másra nem tudok. Te jársz az eszembe És majd szétrobbanok.
Szétrobbanok a kétségtől, Mert nem tudom, Hogy mit gondolsz rólam S mit érzel irántam.
Remélem, hogy tetszek, Mert te nekem nagyon tetszel. Remélem, hogy szeretsz, Mert én nagyon szeretlek.
Hogy mit tegyek, nem tudom Félek, hogy elbukom. Félek, hogy nem tetszek. Félek, hogy nem kedvelsz.
Megkérdezni nem merem, Hogy mit érzel irántam. Érzéseim elmondani nem merem S lehet, hogy ezért elbukom.
Elbukom, mert lehet, hogy várod, Hogy érzéseim kitárom. Lépnem kéne, de nem tudom hogy. Ezért most búsulok.
Aludni nem tudok, Mert csak rád gondolok. Ébren lenni fájdalmas, Mert nem láthatlak.
Megnyugodni nem tudok S lelkem háborog, Mióta megszólítottál Azon a szép napon.
Kreka ZsófiaA szem a lélek tükre
Sokan mondják, hogy a szem a lélek tükre. Sajnos az én lelkem elsötétedett örökre!
Mivel lelkem sötét lett és bús, szemem csillogása is borús.
Nézz a szemembe, s mondd, mit látsz? Csak fájdalmat és keserűséget találsz!
De legbelül ott van a jó, Lelkem mélyén a szemem csillogó!
Kérlek, segíts, hogy a jó előjöjjön, s szörnyű fájdalmam tovatűnjön!
Ha tudsz, legalább egy kicsit szeress, s a szemem máris csillogó lesz!
Csillogni fog, s tündökölni, öröm lesz majd belenézni!
Kreka ZsófiaAz álomhajó
Két hajó úszik az élet tengerén, az egyik a tiéd, a másik az enyém.
Minden hajóhoz sziget is tartozik, rajtad múlik, hajód hol tartózkodik.
Te döntöd el mikor, s hol kötsz ki, de jól fontold meg, hálódat hol veted ki!
Vigyázz, hogy a szigetedet jól válaszd meg, s döntéseddel életed örökre ne pecsételd meg !
Gondold át, s fontold meg döntésedet, s gondosan mérlegeld a szerelmedet.
Bárhogy is legyen, remélem jól döntesz, kikötsz nálam, s örökké engem szeretsz!
Toth Veronika Várlak Téged
Várlak téged, szólj csak,
Hol lehetek végre
Veled! Nem kell kérned.
Beszélj hozzám. Szólj csak.
Nem fontos, mit mondasz,
Mit teszel, hogy nézel,
Hadd nézzelek! Kérlek!
Hadd halljam hangodat!
És én majd eltűröm szavaidnak,
Tekintetednek közönyét,
Puha érintését ujjaidnak,
De tudom, nem lehet enyém
Most e szív és test a másik miatt,
Ki elnyerte szíved kegyét.
nika
Toth Veronika Mondd, Kedvesem
Mondd, kedvesem, mit látsz, ha rám nézel?
Szemem tőrétől száz sebből vérzel!
Szívem tüze átégeti tested,
Diadalom lesz szerelmes ested!
Mondd, kedvesem, tudod, hogy ki vagyok,
Mikor ajkadra hő csókot adok,
Szerelmes éjen angyal-gyengéden,
S őrzöm szíved forró szenvedéllyel?
Mondd, kedvesem, tudod, mit akarok,
Mikor néha lopva rád mosolygok?
Akkor lágyan, angyalnak öltözve
Lopom el szíved most, s mindörökre.
Toth Veronika Itt vagy
Érzem, hogy itt vagy, és tudom, hogy biztonságban,
Mert az emlékeket senki el nem veheti,
Benne vagy minden gondolatomban, szavamban,
A szív kötelékét senki el nem tépheti.
Agyammal gondolkozol, és ajkaimmal szólsz,
Régi, erős vágyad az én lelkem emészti,
Erőd nekem adod, s az én erőmmel harcolsz,
És mégis alig akad, ki lényünk megérti.
Érzem, hogy itt vagy, és tudom, hogy biztonságban,
Szívem dobbantsd meg azért, akiért még lehet,
Én megteszem, mit elsuttogsz titkos álmomban,
Mert fájó szívem holtig őrzi emlékedet
Toth Veronika
Te vagy
Te vagy a szerelmem,
Kire testemmel, lelkemmel
Csókolózva vágyom,
Most már te vagy nekem
Bánatoddal, örömöddel
A legjobb barátom,
Az őrzőm is te vagy,
Aki minden erejével
Éjjel-nappal figyel,
S a magányom, ki nagy,
Ihlető csendességével
Nékem verset rímel.
Te vagy a kezdetem,
S a végzetem, mely majd lágyan
Csókot szór a múltra,
Te vagy mindenem,
S mégis a legnagyobb vágyam
Mindig újra, s újra.
Toth Veronika
Egy lány
Egy lány áll az iskola előtt,
Megfagyott kézzel, hajadonfőtt,
Egy lány a havas, téli utcán
Csak áll és a szerelmére vár.
Egy lány didereg ott egyedül,
Fáradt szemébe hideg könny ül,
Csípi a szél és indulna már...
Csak áll és a szerelmére vár.
Egy lány áll az iskola előtt
Vacogva, és várja a csengőt.
Szól a csengő, de a lány csak áll,
Csak áll és a szerelmére vár.
Meglátja a fiút, s mosolyog,
És most már boldog. Nagyon boldog.
Te vagy ez a fiú, s én a lány,
Ki áll, és a szerelmére vár.
Dobos Krisztina szerelmesvers
messzi földeken hűs rétekre heverj le kedvesem s a füvekkel én ölellek csellengő patak fölé hajolj kedvesem vizektől borzongó háttal én követlek fürödj meg benne kedvesem pisztrángok illanó érintése bőrünk sikamló ütközése igyál belőle kedvesem szomjadat véremmel oltod s mint ahogy esők zuhannak a földre gyökér ereid között bolyongok körbe- körbe önkéntelenül és mindörökre
Lelked gyönyörű sugarában Melegszenek az angyalok, Lényed körül a levegő is, Meghitt fényben ragyog.
Fodros felhők lebegnek, Végtelen, s tengerkék az ég, Amit szavaiddal festettél, Való igaz, s meghatóan szép.
Megnyugvást és erőt szórt, Mind a két, simogató kezed, Révész voltál, s távoli szellemek, Segítettek, álmodtak Veled.
Szivárványfa legfelső ágán, Ül a hold, ezüstöt szór palástja, Neked szánja féltett kincsét, Irigyli a forró nap, ha látja.
Lelked mélyén, valahol legbelül, Végtelen film pereg, s benne én, Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka, Recsegve úszik a szerelem tengerén.
Szél repítsen, dagassza a vásznat, Majd egyszer, ha Te is elhiszed, Vár ránk utunk végén a megálmodott, S Neked megírt, trópusi sziget.
Ahol a kolibrik járták őrült, Szerelmes, és dalos táncukat, Delfinek énekeltek, és a nap, Kísérte reggel, bolondos nászukat.
Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel, És vigyáztak ránk a csillagok, A lázas éjszakákat követték a sorban, A józan, gyógyító, és meghitt napok.
Valóban szép vagy? – így gondolkozom, – kik nem szeretnek, milyennek is látnak, dolgozó, szürke gépnek, dolgozó, szürke gépnek, vagy virágnak, ködnek, asszonynak, fehér napsugárnak?
Akkor, az erdő szélén, nyári napban, olyannak láttalak, mint bárki mást, most messze vagy s én háborgok magamban, s úgy látlak, mint eleven ragyogást.
Fanyar levelek füstje száll szobámban, künn esik szárazok s vizek felett. A gondom az: merre jársz, mit csinálhatsz, te is nézed a nagy fellegeket?
Egyiket köztük nevemmel jelölném, cikk-cakkot írnék reá, tüzes ábrát. Lásd, ha egy percre felnéznél az égre a többi közt ezt biztos megtalálnád
Patak voltam, lettem folyó Alföldön terülő, nagy kanyarodó Szirom voltam, lettem termés, érett Elfogytam, de lettem újra élet Őszinte voltam, hátam lett egyenes Megérte? Megérte. Meg, meg, bizony meg.
Slyízs István
Napod sütött
Napod sütött életemre, Édes eső szavad susogása, Felhő mögül kibúvó Hold Szemeidnek huncut kacsintása
Illyés Gyula: Szerelem
Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam szerelmedbe és úgy sodortatom magam. Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.
Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és aki köré a bor egy régi nyárt igéz, nem állanék meg, ha tekintetemtől e hófedte hársfasor rügyezni kezdene.
Járok habok gyanánt futó finom havon, mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát, két kezemen maradt szerelmed illatát.
Nagy Lászlótól
KI VISZI ÁT A SZERELMET
Létem ha végleg lemerűlt ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra?
az álmok asszonyának,
Lator László:
VÍZILILIOM
Álmom csobogással mosdat, hullámaim feléd rezegnek, hinárkarokkal simogatlak, szüntelen szerelemmel övezlek.
Az arcod fényben. Hajladozó liliom, hintázol szakadatlan. Micsoda mélység üteme mozdul felszökő derekadban?
Három napig az erdőt jártam. Sziromeső vert, szélvész hordott. Éreztem a föld fanyar izét, ragyogtak a távoli tornyok.
Szállsz a hajnali szélben. Hogy mondjalak ki, te kimondhatatlan? El se feledlek, meg se talállak. Liliomként hintázol szakadatlan.
KÁNYÁDI SÁNDOR
Két nyárfa
Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te, só vagy az én kenyeremben, mosoly vagy a bajuszomon, könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem: szeretőm vagy és testvérem. Köt a vérem, köt a véred: szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz, viharom, ki szerteszaggatsz, szellőd vagyok, ki simogat, viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál, én sem volnék, ha nem volnál. Vagyunk ketten két szép nyárfa, s búvunk egymás árnyékába.
József Attila:
VIRÁG
(Mártinak)
Megőrized-e lángvirágom, mit kezem szivedre tűz? Heve: nyaram, s ő nyíló berkem: gyomnyi fekete tűz.
Volt úgy, hogy nem volt füstgyomocska, de bokros mennyei jel, - a pokolvihar a virágzást tőle tanulta el.
Tőle tanulta s fellegszirma fodrozva, rengve vonult, s mint jácintporzók, kihajolván villámival, lenyult.
Szaggatta, tépte gyomocskámat. Harmatja jégeső, és megborzongva rája rázta, ki friss-nedvet leső.
Most virágpora leheletnyi, és talán meddő korom, mely, ím, reszketve száll hajadra és gyászfátyolba von.
Szeresd és viseld lángvirágom, mit kezem szivedre tűz, forró nyaram ő s csendes berkem: gyomnyi fekete tűz.
William Wordsworth
Tünemény
Mikor először tünt elém, drága volt, mint egy tünemény, kit azért küldött életem, hogy egy perc dísze ő legyen. Szeme mint alkony csillaga; s az alkony hozzá a haja: csak ennyi benne az ami nem májusi és hajnali. Vidám kép, édes könnyűség: meglep, megállít és kísért.
De többször látva: látomány volt ő, és mégis földi lány. Lépése szűzi és szabad. Házias minden mozdulat. Alakja nyájas, tiszta fény. Nyomában emlék és remény kelt: mivel ő sem állt a szív mindennapi és primitív éhei, kis búk, örömök, csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Azóta híven nézem őt s lesem élete ütemét. Lelket lélekző drága lény: útitárs a Halál felé. Szilárd ész, gyengéd akarat, szívós erő halk báj alatt. Valódi asszony, jó, s igaz, intés, parancs, derű, vigasz. Asszony, és mégis valami fényt érzek ami angyali...
Earle Birney:
Ő
a teljes tisztaság ő mint a virradat
meleg szelek ha kelnek egész testét fényreszketésbe tárja de ma varázsos békében áll itt karjába zárja pihéimet melyek hullonganak egéről s velük saját hólombját gazdagítja
ha hideg van ő megtart örökzöld hűségével fehérségem vigyázza
könnyen bepréselődöm tűlevelek közébe s nőhetnek mind követve az ő szimmetriáját
mert megbékélek formái közt ha pilinkézvén megtérek híven simulva minden hajlatához de meleg szél ha kél ébrednünk kell e mély varázsból s ő élő karjait táncos napfénybe nyújtja
lesiklom akkor míg barna törzse cirógat lágyan s gyökere közt ér véget hullásom
a nedveim majd erősítsék őt maradjon szépnek legyen örökzöld napban szelekben ó sok-sok boldog éven át
Femis . A csend
Mélyet lélegzik a csend, és torony iránt, víz alatt átússza az Atlanti-óceánt. A gesztenyében lakó csend meg sem moccan, ha fájáról a gesztenye földre pottyan. Dobj követ a kútba, s a csend csak nevet, mert álmodik, és álmát össze nem törheted
Ecsedi Éva Elkísérlek
Hallgasd!
Hallgasd a csendet, ott van, benned. Mélyen, ősi egészben. Hallgasd és érezd, ahogy áramlik ereidben a véred. Az élet, színei szépek, s a fények, mint sugárzó utak, fekete lyukak. Spirális rendszerek - űrben bolyongó magányos szellemek. Lépek feléd, vezetsz? Engedd meg, hogy elkísérjelek.
