én azt mondanám inkább, hogy hozzánemértő módon próbálták eu-komformizálni a magyar jogot úgy, hogy a helyi viszonyokat nem vették figyelembe és maga az ember, akiért lenne, csak sokadlagos szempont.
márhogy az itthoni helyzet. ahogy ma visszaolvasgattam a hozzászólásokat a lényeg a törvényekből:
semmit ne csinálj amit nem engedélyeznek és lehetőleg fizess érte egy megfelelőnek látszó összeget.
kreativitás, a lehetőségek tárházának pozitív kihasználása, hasznosítása kizárt.ill. kiskapunak minősül, amit lehetőleg büntetnek.
nehogy ne csak kocka épüljön, mint a hetvenes években. pl.
és lakni pedig hálózsákban se merjen senki, ha nincs háza, mert kiderül, hogy rosszul értelmezzük a jogszabályt és alkamas emberi tartózkodásra, a test melege fűti, saját lábán nem tud elmenni.....! még az is lehet, hogy építmény.
nem változó, csak elég szubjektív az alkalmazhatósága.
a 37/2007. korm. r. alapján nem engedély hanem bejelentés köteles a nem emberi tartózkodásra szolgáló vagy arra nem alkalmas 50 m2-nél és 2,5 m építménymagasságnál kisebb építmény építése. viszont nincs meghatározva, hogy mi számít emberi tartózkodásra alkalmasságnak, vagyis ez az adott jogalkalmazó (ügyintéző, hatóság, bíróság stb) szubjektív megitélésére van bízva. van ahol csak azt veszik emberi tartózkodásra szolgálónak ami tartózkodás céljára készül (lakóház, műhely) van ahol pedig azt, ami elvben alkalmas rá (garázs, zárt oldalú tároló).
momentán a garázsban rendszeresen tartózkodik az ember és erre alkalmas is, viszont jellemzően nem tartózkodásra szolgál. tehát ha akarom akkor engköteles ha akarom bejelentésköteles. xar a jogszabály :(
adalékként létezik egy legfelső bírósági határozat, ami kimondja, hogy a telefon elosztó konténer emberi tartózkodásra szolgáló építmény és így épületnek számít, mivel alkalmas a dolgozóknak a munkavégzés (kábelek be- kikötése ami lecsekkolással együtt is max 5 perc) céljából való ottartózkodásra. ez alapján szinte minden építmény emberi tartózkodásra alkalmas :(
egyébként meg a "bejelentés" ugyan úgy dokumentáció köteles (tervezni kell) és ugyan úgy be kell tartani az egyéb építési és helyi szabályokat, csak annyi a különbség, hogy míg az építési engedélynél akkor építhetsz ha kézben az engedély, a bejelentésnél meg feltételezzük hogy megvan az "engedély" amíg esetleg nem tíltják meg az építést.
"2. engedély köteles minden emberi tartózkodásra szolgáló illetve arra alkalmas építmény építése(telepítése)"
ez változó? nálunk pl., ha garázst építek nem kell engedély, csak bejelentési kötelezettségem van. és az építésüyön, ha jól értettem, azt sugallták, hogy nekik nem kell tudni, hogy bent, hogy osztom fel a területet és, hogy ágyat tartok és konyhaszekrényt az autó helyett?
az OTÉK, bár elég szűkszavúan, de szabályozza a lakókocsi elhelyezését. szálláshelynek (lakás célra) csak átmeneti jelleggel engedi és csak ott, ahol a helyi rendelet ezt megengedi.
Elég sok - megkockáztatom a legtöbb - helyi építési szabályzat nemhogy nem engedi (kivéve a tényleges kempingeket), hanem tíltja a lakókocsi telken való elhelyezését. olvastam olyat ami teljesen tíltja és olyat is ami ürese telken tíltja, vagyis ahol nincs lakóház.
Most nem mennék bele, hogy hogy készülnek ezek a HÉSZ-ek - pont úgy ahogy nem érdemes tudni hogy készül a konzerv sem :( - és jogilag mennyire helytálló már az elhelyezését is tíltani amikor az OTÉK csak a szálláshelyként való használatát tíltja, de így van. Mondjuk egy tényleges lakókocsi parkoltatása miatt ott, ahol már van lakóház nem hiszem hogy sok probléma lenne.
"Szakmailag" oka is van ennek a tíltásnak. Ugyanis az építésszabályozás csak az építményekre ír elő szabályokat. Az építmény fogalmához meg a helyhez kötöttség alapfeltétel. Vagyis ha valami nem helyhez kötött, akkor nem vonatkozik rá az építésszabályozás. Ez egy kiskapu, amit be kell csukni, mivel ha nyitva maradna értelmét vesztené az egész építésszabályozás, mert tömegével kezdenének el "lakókocsikat" telepíteni az emberek. Mivel a magyar jog elég sok fogalmát is módosítani kellene, hogy korrekten lehessen szabályozni a kérdést, ezért a legegyszerűbb megoldás a tíltás.
A különbség a lakókocsi és az építmény között (magyar jog nem ismeri a mobilház fogalmát) a helyhezkötöttség. Ez konkrétan nincs meghatározva, de a jogalkalmazásban az a mobil (vagyis lakókocsi), ami szerkezetéből és kialakításából fakadóan önerőböl vagy vontatással üzemszerűen és építési-szerelési munka nélkül helyváltoztatásra képes. a kerék leszerelésével még marad lakókocsi, mert az üzemszerűséghez a kerék hozzátartozik. illetve a lábakon álló konténer (kerék nélküli mobilház) építmény, mivel se nem önerőböl se nem vontatással nem képes üzemszerűen helyet változtatni, az elmozdítás miatt a közműveken építési-szerelési munkát kell végezni és a lábak alá helyezett betonlap már helyhez kötött építmény és mivel azon támaszkodik (az építményrészek szerkezeti kapcsolata akkor áll fenn, ha erőt ad át egyik a másiknak és nem kell pl. csavarral összekötni a kapcsolat meglétéhez) így része a konténernek.
jó hangulatkeltésre alkalmas cikk, de a gyártó/forgalmazó állításával ellentétesen szabályozott a "mobilház" építésének kérdése. nincs is szükség az állásfoglalásra elég ha a hatályos jogszabályokat nézzük:
étv szerint építési tevékenység minden olyan tevékenység, ami a talaj, víz és légtér tartós megváltoztatásával helyhez kötött műszaki alkotást hoz létre, függetlenül anyagától és módjától (helyszíni építés, szerelés, szállítással telepítés)
helyhez kötött az a műszaki alkotás, amely elmozdításához azon (építésügy szempontjából) szerelési/építési munkát kell végezni és elmozdítása után csak építési/szerelési munka után használható teljes értékűen. vagyis építmény minden nem önjáró vagy építés-szerelés nélkül nem vontatható szerkezet.
a cikk szerinti esetben pedig érvényesül:
1. építési munkát végezni csak a helyi szabályzat betartásával lehet (tető, régészeti feltárás), függetlenül, hogy a tevékenység engedély köteles vagy sem.
2. engedély köteles minden emberi tartózkodásra szolgáló illetve arra alkalmas építmény építése(telepítése)
egy módon helyezhető el mobil ház magyarországon a jogszabályok alapján, ha az ténylegesen mobil ház. guruló kerekekkel, mert akkor lakókocsinak számít. viszont gyakorlatilag minden hész tartalmazza a lakókocsik telkeken való elhelyezését (kivéve tárolás)
bár xarul, de szabályozott a kérdés, amit egyedül a gyártók/forgalmazók nem hajlandóak megérteni saját anyagi érdekükben és állítják hogy engedély nélkül telepíthető meg, hogy szabályozatlan a kérdés.
hát igen hülyén hangzik, de mivel a sátor kimeríti az építmény fogalmát, jellemzően emberi tartózkodásra szolgál és nincs benne a kivételek listájában, hivatalosan építési terv és engedély köteles. és mivel nincs megfelelőségi tanusítmánya engedély nem adható rá. baromság, de jogszabály szövege ezt mondja. szerintem nem mi vagyunk a hülyék, akik nonszensznek gondoljuk ezt ......
Akkor mi 8 honapig torvenyt szegtunk. A hugomek garazsaban, annak iroda celjara levalasztott reszeben laktunk 4-en. Bejelentkeztunk az ingatlanra, persze azt nem kerdeztek meg, hogy a hazba vagy a garazsba, a hazszamot kellett megadni, aztan annyi. Ilyen alapon satrat se verhetek a gyerekeknek, hogy nyaron ott lakjanak???
ha figyeled médiát akkor rájössz, hogy utcán sem lehet lakni. sőt, magyar nonszensz kategóriában már kiszabták első eljárási bírságokat is (város neve nélkül) hajléktalanokra!!!!! "nincs hol laknod? nem adok munkalehetőséget? nincs szociális bérlakás? hát akkor fizess!" de be is fejezem offolást.
az építési törvény, az oték és a hész tíltja, hogy rendeltetéstől eltérő módon használj egy építményt, szerkezetet. a ket (közigazgatási törvény) meg lehetőséget ad - sőt kötelezi hatóságot - a jogszerű állapot helyreállítására. amivel önmagában nincs is baj. csak ....
hive vagyok a mobil háznak, jelentős mértékben javítaná a lakhatás lehetőségét. én magam részéről kötelezésben előírnám minden városnak, hogy egy x területű mobilparkot hozzon létre minimális közművesítéssel. és én ezeket támogatnám anyagilag mások helyett. korábban itt a fórumon is kifjtettem véleményemet e mellett amire kaptam is tüzet rendesen.
csak sajna az eu csatlakozásunk jogharmonizációja igen szelektív. nem ez az egyetlen eu norma/szabályozás ami - egyértelmű anyagi érdekből, és természetesen nem a polgár anyagi érdeke - nem kerül alkalmazásra.
hogy nem tehetnek semmit? hát ezt megkérdőjelezem. határozatban kihozzák h engedély nélküli építési tevékenység, kiszabnak úgy 4-5 milla bírságot (30 m2-es építményre számolva) és a végén a telek is ugrott :(
ha meg utánfutó, akkor első körben megtíltják használatát és köteleznek elszállítására. ha nem teszel eleget akkor meg 3 havonta (elején még kisebb ősszegtől haladva magasabb felé) kinyomnak rád 500e bírság/alkalom és ugyan ott vagy néhány év után mintha épbírságot szabnának ki.
nagyon kétséges a mai magyarországon az önkormányzat jóindulatára appellálni, amikor a bírságbevételek 2/3-a őket illeti....
amíg nem kerül bele alkotmányunkba (vagy valamelyik törvénybe) a lakhatáshoz való jog (ez is eu normatíva pedig) addig ezekben sem lesz változás.
Na igen, innentol mar csak az a kerdes, hogy mi szamit telepitesnek, illetve ha mar lehet az utcan is lakni, mi tiltja, hogy barki benne lakjon valamiben, ami nem telepitett. Mintha allando lakcimnek is barmit bejelenthetne, max. ha nincs postalada a postanak megfelelo modon elhelyezve, akkor nem kapja meg ott a hivatalos iratait.
Valoban itt Szlovakia es Magyarorszag teruleten meg maceras a mobilhaz telepitese, de az unio tobbi orszagaban mar megszokot dolog. Mindket allam feladataul kapta az unios torvenyek harmonizaciojat meg 2009-ben, tehat ez evben mar itt is lehetne telepiteni, csak mindket orszagban ignoraljak az utasitast.:( Gondolom, ha olyan lobbi allna a kormanyok mogott mint a gaz, villany, akkor mar regen lehetne telepiteni. Ha a sajat telkedre odahuzol egy utanfutot es abban laksz, akkor ma sem tehetnek ellened semmit, ha megoldott a szennyviz es a szemet problema. Szerintem. Udv , Peter.
a guruló mobilház egy igen nagy lakókonténer (vagyis nem szállítani hanem vontatni kell) ami célhelyen különböző módon rögzíthető, feltámasztható. túlméretes szerelvénynek számít de útvonalengedéllyel. vannak 30-60 m2 alapterületig. hőszigetelése 10-15 cm-es.
használhatóságban nem sok különbség van a két mobíl ház között, csak jogi megítélésében. a szállított mobilház elhelyezése építési tevékenység és így engedélyköteles, kell lennie megfelelőségi tanusítványának stb, stb. ezzel szemben a guruló mobílház leállítása nem számít építési tevékenységnek így tényleg a honlapokon jelzetten egyszerűen és engedély nélkül lehet telepíteni. viszont a magyar jogban ez lakókocsinak számít mérettől és szerkezettől függetlenül. annak telepítését meg gyakorlatilag minden település hész-e tíltja.
De amelyik gurul, az mitol haz? Marmint mitol fugg, hogy parkol, vagy szabalytalanul haznak hasznaljak? A kozmu lesz a gond benne? [Csak kivancsisag, sztem ezek max. nyaralonak felelnek meg. Ujkent telepitve nehezen hiszem, hogy hozzak az ujepitesure elvart hoszig. ertekeket peldaul.]
két féle mobil ház van, egyik gurul (ez magyarországon nem helyezhető el hivatalosan) a másik a ti általatok említett.
magyar jogi szabályozás mellett ez ugyan olyan építésnek minősűl, mint a többi tipusú lakóház. (vagyis a honlapokon valótlant állítanak) szerkezetében egy vázas épület illetve konténer tipustól függően. ezt is tudja, mint egy vázas szerkezetű ház. ami az előnye lenne, hogy ide-oda viszed költözéssel az magyar viszonylatban igen macerás, mivel nincsenek meg hozzá a mobilház parkok.