Sziasztok!
Egészen véletlenül csöppentem ide..
1990-től 1998-ig voltam a NLG lelkes tanulója.
Bekerülésemtől (illetve már a felvételin mély benyomást tett rám) egészen haláláig a tanár úr tanítványa voltam.
Remélem, sikerül feltámasztanunk a topikot és egyre több volt és jelenlegi NLG-s (mind diák, mind tanár) látogat és írogat majd ide.
süssétek meg, 18-a, az nem péntek!
(de nem baj, pénteken úgysem tudtam volna jönni)
ja, bocs... szóval sziasztok.
A 70-es években voltam Kiliános, R. B. egyik elsõ tanítványa voltam. Szédületes, mit ki nem hozott belõlem.
Örülök, hogy megtaláltam ezt a topikot (benne édesanyával, aki teljesen egyértelmûen az osztálytársam volt).
Az alapítványban is benne vagyok.
Lesz az idén is természetesen. November 18-án. De azért jó volna, ha nem csak szóban, hanem esetleg tettekkel, és anyagilag is támogatnátok Rónai Béla emlékének fennmaradását.
Nos, nem jön Németh Márta, Barna Csilla, Ihász Andrea, Németh Ferenc és Rodolphe. A találkozók az általam írtaknál fél órával korábban vannak, a negyedik túráé pedig nem a Moszkva téren, hanem a Fogaskerekű városmajori végállomásán. Mást egyelőre nem tudni, de hát amilyen az élet...
Huhh. Ami már szinte 100 %, hogy Németh Márta és Rodolphe nem jön, Gyöngyi se biztos, ma nem volt semmi hangja, egy szó sem jött ki a torkán. Holnapra megnézem.
Ja, és holnap elvileg nyilvánosságra hozzák a Rónai Béla-díjra jelöltek névsorát...
Ma mondták meg, hogy a kiadottól eltérően a kihirdetett időpontok nem a találkozó, hanem az indulás időpontjai, így fél órával előrejön a találkozó!
Néhány túravezető, illetve kísérő mégsem tud eljönni, de emiatt egyetlen túra sem marad el.
A csillagtúra célpontja (központja) Makkos Mária kegytemploma, pontosabban az előtte levő tisztás/tér. Mint már írtam, minden túra a Moszkva térről indul.
Az első túra 1,5 km-es, a 22-es busszal a budakeszi plébániatemplomig és onnan Máriamakkosra. Talákozó tízkor, tanárok Dunkel Zoltánné és Németh Márta.
A második túra 2 km-es. 56-os busszal/villamossal (?) a Hűvösvölgybe, onnan a gyermekvasúton Virágvölgyig, majd Máriamakkosra gyalog. Találkozó kilenckor, tanárok Kisné Tóth Zsuzsa és Barna Csilla. A gyermekvasút költsége 50-140 Ft.
A harmadik túra 3,5 km-es. 22-es busszal a budakeszi művházig, és onnan Máriamakkosra. Találkozó fél tízkor, tanárok Csenki Mária és Gloviczki Zoltán.
A negyedik túra 4 km-es. Fogaskerekűvel a Széchenyi hegyre, onnan a Normafán keresztül Máriamakkosra. Találkozó kilenckor, tanárok Gyöngy Ildikó és Lengyel Sándorné.
Az ötödik túra összesen 5 km-es. 59-es villamossal a Farkasréti temetőig, onnan Farkasvölgyön keresztül, az Ördögorom, a Kőfejtő, a TV adó és Normafa érintésével, majd gyermekvasúttal Virágvölgyig. Onnan 2 km Máriamakkosig. Találkozó nyolckor, tanárok Csúzdi Csabáné és Szeghő István. A gyermekvasút költsége 50-140 Ft.
A hatodik túra 6 km-es (erre megy a fél XI.a). 22-es busszal a Dénes utcáig, onnan a Tündérszikla érintésével és libegővel a Jánoshegyre, majd tovább Máriamakkosra. Találkozó nyolckor. Tanárok Dénes László és Pokorny Péter. A libegő költsége 250-300 Ft.
A hetedik túra 7-8 km-es. 59-es villamossal a Farkasréti temetőig, onnan Rupphegyen, Kakukkhegyen, Csillebércen és Magaskőn át Máriamakkosra. Találkozó nyolckor. Tanárok Németh István, Zsoldosné Kovács Lívia és Ihász Andrea.
A nyolcadik túra 8 km-es. 88-as autóbusszal Budaörsre, onnan a Törökugrató, a Lóhegy, Kiesvölgy, a Piktortégla üregek és Magoskő érinteésével Máriamakkosra. Találkozó nyolc órakor. Tanárok Doór Miklós, Dégen Csaba, Németh Ferenc és Rodolphe Lombard.
Az összes túra találkozója a Moszkva téren van, csak különböző időpontokban. A túra távok már egyszer megvoltak, csak most nem tudom, hogy mi lett velük. Holnapra sokkal bővebb infóim lesznek.
Még pont jókor. Szombaton megyünk Makkosmáriára. Eredetileg szeptember huszonvalahányadikán mentünk volna, de azon a héten rettenetesnek tűnt az időjárás, és elnapolták. Persze a hétvégén verőfényes napsütés volt.
Sajnos nem tudom. Ebben a röpke egy hónapban kevesebbet voltam benn, mint bármelyik eddigi hónapban. Egy biztos, minket még nem kértek fel szavazásra, a jelöltek listája sem nyilvános (ha egyáltalán elkészült már).
Mellesleg bő egy hét múlva diáknap. Idén mi rendezzük...
Jé, ez a topic még létezik? :-)
Vajon lesz idén is Rónai-ünnepség? És mikor? Annak idején azt mondták, hogy ezentúl minden évben lesz, de ez nehezen tűnt számomra tarthatónak. Kíváncsi vagyok, mi lett a sorsa.
Az az érzésem, hogy nem vagyok az iskola büszkesége, dehát ez nem is csoda, hiszen még egy teljes évet sem töltöttem az iskola falai között - a saját hibámból. Félévkor négy tantárgyból megbukni az nem az iskola hibája volt. Ennek lassan húsz éve, 1982-83-ban történt ez az eset. Egyébként volna egy kérdésem: A Mester azonos LP-vel?
85-89 között voltam Kiliános. Mi voltunk az utolsók, akik még Kiliánban érettségiztek, aztán minden megváltozott.
Szóval üdv mindenkinek, bár ahogy elnézem Old England kivételével nem nagyon jártam senkivel egyidőben. :)
Újabb tanár távozott - ha ideiglenesen is. Október felesége ikreket vár, és veszélyeztetett terhes. Emiatt be kellett feküdnie egy kórházba, így nincs, aki a gyerekekkel foglalkozzon. Ezért Okti betegszabadságot vesz ki, és helyette vki új tanár érkezik. (Pontosabban érkezett kedden.) De aztán legkésőbb októberben visszatér...