Keresés

Részletes keresés

Cseresznye Creative Commons License 2004.12.06 0 1 250
A legfrissebb adatok szerint azoknak, akik chemót kapnak a 100%-uk meghal - hiszen mindannyiunknak ez lesz a sorsa egyszer - csak az nem mindegy, hogy mikor. Persze, hogy halálos veszélyről van szó, de mint ahogy a katonák sem esnek össze a csatatéren félelmükben, a rákbetegeknek sem szabad ezt tenniük, hiszen az ellenség leterít, ha nem Te teríted le őt. Az más kérdés, hogy a rák esetében olyan ellenségről van szó, amelyet a beteg saját szervezete hoz létre, tehát belül kell legyőzni, nem kint.
Egyes rákfajtákra adott chemoterápiák és a GIST-re adható speciális gyógyszer olyanok, mint a cukorbetegnek az inzulin: Lehet azt mondani, hogy inkább diétázzon és csináljon valami mást, de ezek nem elegek, nem garantált a gyógyulás a speciális szer nélkül, melyet kifejezetten erre a fajta betegségre fejlesztettek ki és hatásos is, tehát igen nagy balgaság lenne lemondani róla.
Igaz, vannak olyan esetek, amikor a chemoterápia nem kínál 100%-os megoldást és több kárt okoz, mint amennyit használ és a tényleges gyógyulás reménye nélkül feleslegesen gyengíti le a szervezetet. Ilyen esetben - és csak ilyen esetben - érdemes megfontolni a leállítását, vagy el sem kezdeni. Az esetek nagy részében viszont érdemes megpróbálkozni vele, hátha éppen ez segít.
A kezelést most kezdő embereket semmiképp nem érdemes letörni a statisztikai adatokkal, mert csak a gyógyulásba vetett hitüket romboljuk vele.
Szerintem.
Előzmény: tigristomi (247)
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.06 0 0 249
Örülök, hogy vannak ilyen dokik.
Megtudtál valamit arról, hogy meddig kell szedni a gyógyszert?
OFF: És a konyha??
Előzmény: Törölt nick (246)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.06 0 0 248

Hát ez azért nem ilyen egyszerű.

 

A chemoterápia egy igazi "szőnyegbombázás" ami azért betegít meg sok embert, mert összeomlik mellette a vérkép stb... Amit viszont nem igazán reklámoznak az orvosok: van egy csomó növény (pl. a cékla!) ami drasztikusan csökkenteni képes a mellékhatásokat és pl javítja a vérképet. Ha a Chemo mellett pl. sikerül megvédeni az egészséges sejteket, akkor máris más a helyzet. Ezért fontosak az olyan kiegészítők, mint pl. az Avemar.

 

Egyszóval csak azért, mert mellékhatásai lehetnek, senkinek sem szabadna elutasítania. Szerintem. A gond az, hogy  -mint ahogy azt Te is tetted- sokan jönnek a százalékokkal, statisztikákkal - ami egy nagy baromság. A statisztikákban benne van az is, akinek az egész szervezete rákos, az is, akinek nem. Benne van aki mellette ugyanúgy táplálkozik (pl. sertés, marha) és benne van az is, aki nem. Nem nézi, hogy valaki meg akar-e gyógyulni, hogy állnak-e mellette, hogy proaktív-e, vagy csak a tüzet oltja. Egyszerű számokból áll. Megjegyzem, apukám 4 éve kapta a chemót, meggyógyult. Akik egy szobában voltak vele, azok is (egyszerre járnak kontrollra). Ez azért "kicsit" több, mint 50%:) (Bevallom, rühellem a statisztikákat... ki nem xarja le, hogy valakinek csak 5% esélyt adnak... szerintem csak 0% és 100% létezik.... és a kötelező cél az ugyebár a 100%, tahát a teljes gyógyulás)

 

Ami a sima léböjtkúrát stb. illeti - én is belevágnék, ha beteg lennék - de valszeg csak akkor, ha már vége a chemonak, sugárnak stb. Akkor a legkevesebba  rosszindulatú sejt, akkor a legkönnyebb győzni - szerintem.

 

Lúgosító étrend: teljesen egyetértek... csak sajna szegény párom már hülyét kap a lúg szó hallatától is... A lényegében lúgos étkezés ugyanis kb. 80% nyers zöldséget és gyümölcsöt feltételez -persze mindez külön-külön emésztési ciklusban- és lényegében lefedi a léböjtkúrát. Mondjuk azért arra ő is odafigyel, hogy ne egyen narancsot és hasonlókat + 90%-ban növényi étrend, minimális sajttal + csirkével + hallal, de sajna a teljesen lúgos kajálás -még- túl drasztikus változás lenne. (Ld. nem mindegy, hogy te azért eszel így, mert KÖTELEZŐ, hanem, mert TE így döntöttél...) Így pl. hiába kellene a céklalét sárgarépával inni, ha ő csak almával tudja meginni, akkor marad az alma. Hiába nem lenne szabad a paradicsomot megfőzni, inkább egy sima paradicsomszószos (teljes kiörlésű) durumtészta, mint csirkehús krumplival...  persze, ha azt látná,, hogy romlik a helyzet és csak ezzel gyógyulhatna meg, akkro ő is csinálná. Csakhát amíg van más lehetőség is, inkább nem. (hát igen... én könnyen mondom neki, hogy ezt egye és ne azt stb.)

 

Szóval bonyolult ez a dolog... főleg, ha valakinek egyik napról a másikra -és főleg kényszer hatására- kell megváltoztatnia az életét.

 

Ja igen: ma voltunk az onkológián. A doki hüledezett, hogy a párom csak 2 hónappal a műtét után kapta meg a szövettant - amikor meg mondtam neki, hogy addig ment az Avemar és a céklalé, megkérdezte, mi is a foglalkozásom, mert ez már okkult tudománynak tűnt a szemében:)  (Mondjuk mindegy... ő szerezze csak be a gyógyszert, röhögjön jókat a céklalén, a gyógyulás már úgysem az ő dolga)

Előzmény: tigristomi (247)
tigristomi Creative Commons License 2004.12.06 0 0 247

Habar van velemenyem, eddig elkerultem ezt a topikot, mert amikor vkinek rakja van, az elet halal kerdes.

 

 Nem vagyok orvos, de meg csak termeszetgyogyasz sem. Az hogy egeszsegesen elek, olvasok, sok mindent kiprobalok, az egy dolog. Szoval ugy gondolom, amikor vki ilyen dologgal kuzd, akkor felelosseg teljes dolog mondani akarmit is.

 

 Azert elmondom a velemenyem.

 Biztos nem ujdonsag, hogy a kemoterapiaval kezelt betegek 50%-a meghal. Olvastam olyat is, aki ezt 80%-ra mondta, plussz meg azt hozzafuzte, hogy szerinte a felepulok sem a kemoterapia miatt, hanem esetleg annak elennere lettek jobban. Hat igen, vannak akik ilyen velemenyen vannak. Ez az illeto ha jol emlekszem egy nemet rak ellenes alapitvany elnoke. Ami nem jelenti azt hogy o orvos, ahogy kivettem csak szemelyes indittatasbol letrehozott egy alapitvanyt.

 Az orvosoknak pedig jol meg kell gondolni, hogy mit mondanak a betegnek. Ha valamilyen nem elfogadott dolgot mondanak, es a beteg meghal, akkor ok lesznek a felelosok. Ugyhogy az orvosok azt fogjak mondani, amit a kamara elfogadott.

 

 A hivatalos orvostudomany igazabol azt is tagadja, hogy az etkezesnek van valamilyen szerepe a rak kialakulasaban. Habar ugye azert ennek az ellenkezoje terjed, annyira hogy meg az rtlklubban is volt errol egy riport.

 Azt is tagadja az orvostudomany, hogy a rakos gyogyszert szedo betegeket a gyogyszerek legyongitenek.

 

 En nem vagyok kutato, de vannak logikusnak hangzo dolgok, amiket elfogadok. Masreszt vannak olyan pl. taplalkozas kutatok, vagy orvosok, akik azert nem fogadjak el ezeket a velemenyeket. En igazabol nekik hiszek.

 

 Mit is mondanak ezek az alternativnak szamito kutatok? Pl. azt, hogy a test altalanos gyengesege, erossege befolyasolja azt, hogy valaki rakos lesz, vagy nem. Azt mondjak, hogy szamit hogy mit eszunk, van ami taplal minket, van ami kevesbe, es esetleg lerakodik a testunkben, ami gyengiti a testunket, es hozzajarul ahhoz, hogy ez a test valamelyik reszen rak formajaban elojojjon.

 A taplalek az emesztorendszerbe kerul, itt jon letre a lerakodasok elso szintje. Igazabol az orvostudomany errol se nagyon beszel, sot, tagadja ennek a lerakodasnak a letet.

 Ennek ellenere akik csinalnak tisztito kurakat amik ezt a "nem letezo" reteget lebontjak, azok latjak ennek a darabjait a tisztitas soran, kigyogyulnak a betegsegukbol, es sokkal jobban erzik magukat.

 

 Szoval en mindenkeppen valtoztatnek a dietamon, a 80%-ban lugos hatasu dietara, es csinalnek tisztitokurakat, hogy erosodjon a testem.

  Ha lehet, akkor a gyogyszerek szedeset probalnam elkerulni, es valamilyen alt. modszer utan neznek.

 

 Hallottam pl. Somlyai deuteriumos vizerol, ami szerintem lehet hogy hasznal. Mondjuk nekem azert nem szimpatikus, mert emellett friss zoldseget gyumolcsot se lehet sokat enni.

 

 Hallottam olyat is, hogy a B17 vitamin kituno rak ellenes szer. Ez ha jol tudom a barack magjaban van pl, vagy talan az alma magjaban. Egy nap tobbet nem szabad belole megenni, mint amennyi gyumolcsot ezekbol az ember meg tud enni, a mag cian tartalma miatt. Ezt biztos ennem.

 

 Probalkoznek vmi mentalis dologgal is, hat, kinek mi jon be. Pl. esetleg agykontroll, de lehet hogy van akinek a vallas jon be.

 

 Hat, csak ennyi, nem astam magam jobban bele a temaba, szerencsere meg nem kellett.

 Remelem nem huztam fel senkit sem azzal, amiket mondtam.

 

T.

 

Törölt nick Creative Commons License 2004.12.04 0 0 246
Ok, marad a cim:) Most nezegettem egyebkent a giga jelenteset (amit a Kekgolyo csinalt)... a vekonybelen talalt daganat nem igazan agressziv, a csepleszen levok igen, ezert azt magas rizikofaktorba soroltak... viszont a laborban 90%-os volt a reakcio a gyogyszerre:) de csak erre... a maradek 10%-ot meg majd kinyirjak a gyogyteak es a dieta:) (osszehasonlitaskent: egyetlen egy masik szerre is reagalt, de annal csak 5%-os volt a reakcio... "enyhe" kulonbseg...) (ja, es a zarojelentesbol az is kiderul, hogy a csepleszt lenyegeben majdnem teljesen lekaptak... aminek enyhen szolva orulok... eddig azt hittem, csak a daganatokat szedegettek le rola) Hetfon megy Bodokihoz a Laszloba (nem igazan tudtunk donteni, hogy Kekgolyo vagy a Laszlo, de aput a Laszloban a Bodoki "mentette meg" egy akkor meg csak klinikai bevezetesi fazisban levo gyogyszerrel, ugyhogy en szemely szerint megbizom benne... tul ambiciozus ahhoz, hogy hagyja, hogy egy betege ne kapjon meg mindent ami a gyogyulasahoz kell...)
Előzmény: Cseresznye (245)
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.03 0 0 245
Itt vagyok én is, akinek ugye az apukája beteg és ő nem GIST-es...
Egyébként Apunak súlyos elváltozásokat okozott az agyműtét: Tegnap felhívott, hogy vegyek neki jegyet az Anastacia koncertre. :-))
Előzmény: Törölt nick (242)
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.03 0 0 244
Jó, hogy nem hagyod, hogy elhagyja magát.
A gyógyszeradagolással kapcsolatban: Lehet, hogy paranoiás vagyok, de én kb. úgy képzelem, hogy simán lehetséges, hogy a gyógyszer elpusztítja a daganatot, de a rák esetében ugye sosem árt az elővigyázatosság, ezért jó, ha valaki tovább szedi a gyógyszert, amit viszont a TB - hozzá nem értő emberek tanácsai alapján - nem biztos, hogy támogat. Erre kell nagyon figyelni, mert a tájékozottság megint csak hatalmat jelent, szóval olvass el mindent a témával kapcsolatban. Ha pedig a pénz a gond, még mindig lehet alapítványt létrehozni.
Akárhogy is lesz: Nagyon pozitív, hogy ez most történt és nem mondjuk három évvel ezelőtt... Teljesen más úgy kezdeni bele az egészbe, hogy az embernek minden oka megvan arra, hogy bízzon a gyógyulásban, mint egy ilyen lehetőség nélkül. :-)

OFF:
Konyhaügy? Mi van, ha a karácsonyi hajsza miatt csak januárban lesz valami a lakásprojektből?
Előzmény: Törölt nick (241)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.03 0 0 243

Egyebkent meg most arra vadaszok a neten, hogy gyogynovenyekkel stb. hogy lehet ezt a gyogyszerek mellett a  legjobban megoldani (ld. a gyogynovenyeknek igenis lehet olyan hatasa, ami ezeket az enzimeket blokkolja - vegulis a gyogyszerek legnagyobb resze is erre epul...)

 

Ami meg erdekes: egyre tobb olyan cikket talalok, amiben azt taglaljak a gyogyszergyarto cegek, hogy a betegseg kiirtasa helyett inkabb azt kellene elerni, hogy a rak ugyanolyan betegseg legyen mint pl. a cukorbetegseg vagy az asztma- ld. gyogyszeresen kezelve szep hosszu es tunetmentes eletet lehessen vele elni.

 

(hja... a giga fele gyogyszer havi adagja valami 2500 USD... nana, hogy megerne a cegeknek a betegek hosszu tavu gyogyszerezese)

 

Vegulis az eletmodvaltas es a hosszu-hosszu gyogyteaivas (persze nem csak ugy vaktaban) szerintem hasonlo elven mukodik, ezert nem szabad abbahagyni a dietat + teaivast, amikor egeszsegesnek nyilvanitanak valakit...

Előzmény: Törölt nick (242)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.03 0 0 242
(tekintettel arra, hogy ugyis csak mi irogatunk ide, nem kene atnevezni a topikot "GISTesek IDE"-re?;o)
Előzmény: Törölt nick (241)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.03 0 0 241

jaja... neztuk az oldalt. Koszi:)

 

Azert ledobbento, mennyit fejlodik a tudomany... ha nehany honappal ezelott diagnosztizaltak volna ezt a betegseget, az orvosok egyszeruen szettartak volna a karjukat es annyit mondtak volna, hogy sajnaljak, nincs gyogyszer... max. egy ev.... most meg itt egy uj generacios bogyo:) (raadasul asszem  az OEP csak most szeptemberben OKzta le a gyógyszert, elotte csak azok kaphattak belole akik reszt vettek Bodoky kiserleteben:))))

 

Remelem, ha ilyen iramban fejlodik az orvostudomany, valami teljesen vegleges megoldast is talalnak majd idovel... (mert ez meg nem tiszta, hogy csak addig hat amig szedik, vagy tenylegesen kinyirja a rakos sejteket.... minden cikkben mast irnak. Leginkabb azt irjak, hogy blokkolja oket a novekedesben, de tobb helyen azt is irjak, hogy kinyirja oket)

 

Mindegy... kit erdekelnek a szazalekok:) A lenyeg, hogy a giganal tokeletesen mukodik majd:))) (A laborban megvizslattak, hogy reagalnak-e a gyogyszerre a sejtek es egyertelmuen igen:) Mellette meg megy majd a cekla, gyogytea es a szigoru-de kiegyensulyozott-dieta - na meg a tai-chi:)

 

Ja igen. Gyogytea: Maria Treben konyvebol lesem a recepteket:

 

Reggeli es vacsora elott fel oraval 1-1 csesze zsurlofutea (2.5 dl. forró vízbe 1 teaskanal fu)

 

Kozben egesz nap (1/4 orankent 1-1 korty) cickafark-csalan-koromvirag (1-1-3 aranyu) kevereke... ebbol elvileg napi 1,5-2 litert kellene inni, de szerintem mar az is csoda, ha a napi 1 liter cekla-repa keverek + 1/2 liter zsurlo melle fel-egy liter lecsuszik...  (mindenesetre nem bizom giga lustasagara a dolgot, reggel legyartottam a teat es bele a termoszba:))))

Előzmény: Cseresznye (239)
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.02 0 0 240
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.02 0 0 239
Azon az oldalon, amit belinkeltem egy egész klub található GIST betegekkel. Keresd fel őket! A tudás hatalom. :-)
Előzmény: Törölt nick (235)
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.02 0 0 238

Találtam erről egy nagyon jónak tűnő oldalt (a hozzáállásuk is tetszik):

http://www.gyogyulasazstivel.hu/gist/gist.html

Úgy látom, nagyon is sokmindent lehet tenni és szint biztos a győzelem. :-)

Előzmény: Törölt nick (233)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.02 0 0 237

Ok:) megmondom:)

Előzmény: Vegetable (236)
Vegetable Creative Commons License 2004.12.02 0 0 236
Remek hir :-) Mivel telefonilag most egy hétig fullra le vagyok égve, mond meg neki, hogy nagyon örülök neki :-))))))
Előzmény: Törölt nick (233)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.02 0 0 235

ja, csak azért vagyok szkeptikus, mert iszonyúan drága a gyógyszer és nem szeretném, ha egy spórolni akaró doki pont gigán próbálna spórolni... (azt próbálják meg...)

 

Amin még elgondolkoztam... őssejttranszplantáció. Fogalmam sincs, mit jelent:) de szöget ütött a fejembe...

Előzmény: Törölt nick (234)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.02 0 0 234

Ja, a gyógyszer jellegzetessége, hogy szájon át kell bevenni és sokkal kevesebb mellékhatása van mint a chemonak. Naponta kell szedni, éveken át. (nemzetközi szinten legalábbis éveken át adják). Remélem, itthon is, mert különben később mehet a rohangálás a gyógyszerért...

 

Holnapra bejelentkeztünk a dokihoz, aki aput is kezelte anno (Bodoky) a Lászlóba (nem szeretem a Kékgolyót... annyira embertelenül nagy... egy igazi gyár)

Előzmény: Törölt nick (233)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.02 0 0 233

Na kiderült...

 

Egy GIST nevű cuccosa van (Gastrointestinal Stromal Tumor) amire úgy mellesleg mindössze alig 1 éve (vagy hasonló) találtak gyógyszert -egy már régóta használt leukémiaszer formájában- azelőtt egyáltalán nem tudták kezelni... (se a chemóra se a sugárra nem reagál)

 

A gyógyszernek elvileg kevés a mellékhatása, csak az a kérdés, mekkora adagban adják. A gyógyszergyártó cég honlapján pl. most találtam egy svájci klinikai kísérletről szóló írást, amiben az szerepelt, hogy ha megduplázzák a szokásos adagot, meggsokszorozódik a szer hatása... már csak az a kérdés, hogy ezt a magyar orvosok tudják-e és ha nem, mit lehet tenni az ügy érdekében... (sajna szkeptikus vagyok a magyar orvosok naprakészségét illetően.... ha képesek voltak 2 hónapig ülni egy szövettanon, eléb galádságokra is képesek). Na most jön majd, hogy ha kell minden ismerőst előszedünk a siker érdekében:)

 

Ja, a cuccos igazából egy immun/gén eredetű daganat, ami egy enzimet termel, ami a rákos sejtekre rátapadva azt az utasítást adja nekik, hogy tovább növekedjenek a kihalás helyett. A gyógyszer célja pedig ezeknek a géneknek a kikapcsolása.

Előzmény: Cseresznye (232)
Cseresznye Creative Commons License 2004.12.02 0 0 232
Tehát: "Nem vagyok beteg, de azért beveszem a gyógyszert" - szemlélet az örök élet titka? :-)
Az orvosoknál bejátszik az is, hogy nap mint nap rengeteg beteggel találkozik, és mondjuk egy agysebész esetében feltételezhető, hogy ezek közül elég sok a súlyos eset, így előbb-utóbb eljut oda, hogy már nem érinti meg annyira az emberek sorsa, rutinszerűvé válik számára a gyógyítás (tisztelet a kivételnek) és csak az inspirálja őt más hozzáállásra, ha igazi élni akarással és küzdelemmel találkozik.

Ide is beírom: Éljen a gigafun!!! :-))
Előzmény: Törölt nick (224)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.01 0 0 231

Na jó... végülis ahhoz, hogy valaki rákos legyen, több tényező szerencsétlen összejátszására is szükség van.

 

A helyes életmód "csak" a kockázatot csökkenti... méghozzá elég komoly mértében...:)

 

(mondom én, aki tegnap kapásból feladta a szőlőnapot, mert szólt valaki, hogy a délutáni állófogadás maradványai gazdira várnak és az éhes kollégák -ha nem sietek- mindent felfalnak előlem)

Előzmény: Vegetable (230)
Vegetable Creative Commons License 2004.12.01 0 0 230
Nem baj, van, aki a tulzott pályinka ivásba pusztul bele, én majd a tejbe és kólába fulladok bele :-)))
Előzmény: Törölt nick (229)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.01 0 0 229
A tej az szerintem is jogos (giga pl. már 2 hónapja nem iszik tejet... kizárólag erjesztett tejterméket eszik) ... végülis az ember az egyetlen állat, amelyik a csecsemőkor után is tejet iszik... ráadásul más állatok tejét issza... hát ha ez természetes, akkor mi nem az?:)
Előzmény: Vegetable (228)
Vegetable Creative Commons License 2004.12.01 0 0 228
Szerintem a legjobb, ha nem eszek-iszok semmit, és levegőt is csak szürve, palackból, akkor tök egészségesen fogok megpusztulni :-DDDDD
Előzmény: Törölt nick (227)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.01 0 0 227

Kicsit durva... érdemes megfontolni (már több helyen is olvastam hasonlót)

 

Rákot okozhat a túlzott tejfogyasztás
Vegetable Creative Commons License 2004.12.01 0 0 226
Hát ennél jobb hireket nehezen irhattál volna :-))))))))))))))))))))))))
Előzmény: Törölt nick (225)
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.30 0 0 225

Na úgy tűnik, megmarad a giga:)

 

Kiderült, hogy már 25-én kész volt az eredmény a Kékgolyóban, csak a dögök nem hívták fel a sebészt (anyázódott is miatta)

 

Szóval reggel mondta a sebész a gigának, hogy ők azért szurkolnak, hogy bél eredetű legyen - mert amire speciel ők tippelnek, az jól gyógyítható.

 

A sebész délután hívta a gigát (közben megint anyázódott, mert kocsiban ült és belé akartak menni:) hogy csak jó híreket tud mondani, megvan a szövettan, de nem mondhat többet, amíg nincs a kezében a papír.

 

Giga utána felhívott valakit, aki közben már megtudta, hogy mi az eredmény, csak nem akart elébe menni a dolgoknak... Szóval úgy tűnik, hogy az a bél eredetű daganata van, amire a dokik is tippeltek. Jól reagál a chemóra és kétféle gyógyszer is van rá:)

 

Valszeg a Kékgolyóban lesz a kezelés, mert a gyógyszer méregdrága így csak ők adhatják ki.

 

Na szóval mostmár csak a Chemót kell végigcsinálni és meggyógyul:) (Mondjuk közben ugyanúgy megy a cékla, avemar és a diéta stb.... ha meg vége a chemónak, marad az új életmód - korlátozott húsevéssel stb. stb... végülis a hosszú távú -végleges- gyógyuláshoz elengedhetetlen az életmódváltás!)

 

Ja igen. Állítólag a céklát is vagy 2 évig kell inni, nem szabad abbahagyni az első pozitív leletek megérkezésekor... ja, és a cékla -német klinikai tapasztalatok alapján- csökkenti a chemo mellékhatásait és felerősíti a chemo hatását (mármint a pozitív hatást)...

Törölt nick Creative Commons License 2004.11.29 0 0 224

Szerintem az, hogy valaki nem vesz róla tudomást szerintem azért azt feltételezi, hogy azért még végigcsinálja a kezelést (csak nincs benne végig a betegségtudat... ami igazából jó is és rossz is lehet, de tényleg sokkal jobb, mintha feladná)... és én pont azt a kockázatot látom ebben az orvosi flegmaságban, hogy egy gyengébb ember (aki mellett nem áll család vagy barátok) esetleg úgy gondolja, hogy már senkit sem érdekel, mi van vele és a végén el se megy a kezelésre... 

 

ennyit az orvosok erkölcsi felelősségéről...

 

 

 

 

Előzmény: Cseresznye (222)
Cseresznye Creative Commons License 2004.11.29 0 0 223
jah, és pusszantom a gigafunnyt és nagyon örülök, hogy jól van!
Előzmény: Cseresznye (222)
Cseresznye Creative Commons License 2004.11.29 0 0 222
Még aki makkegészségesnek képzeli magát és nem vesz tudomást a betegségéről, annak is sokkal jobbak a gyógyulási esélyei, mint annak, aki feladja. Persze meg sem közelítik azét, aki küzd.
Hála az égnek, hogy Nektek megvan a lehetőségetek a tájékozódásra és megvan a tudásotok egy helyes étrend kialakításához.
Amikor Apu megbetegedett, a húgomra rájött egy olyan dili, hogy ő mindenkit meg akar menteni, és míg Apu egy vizsgálaton volt a kórházban, ő a váróban elkezdte mondani a többi betegnek, hogy diétázzanak és ezt meg azt csinálják. Persze ők hüledezve néztek rá, mert nekik is azt mondta az orvos, hogy azt egyék, ami jól esik, stb. stb... Nem lehet valakit egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, a magyar egészségügyet pedig pláne nem. Sajnos.
Dühöngj csak, azt legalább lehet.
Előzmény: Törölt nick (221)
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.29 0 0 221

szövettan: semmi hír

 

giga: remekül van:) (őszintén? jobban néz ki, mint valaha:) Durva, de tényleg így van:)

 

Holnap megy új tumormarkert csináltatni a dokihoz... (meg talán most arra is rákérdez, hogy ha a doki szerint minden tökéletes, mik azok az echomentes izék az ultrahangnál... elvileg a műtéti heg miatt maradhattak ott, de azért mégsem kéne annyival lezárni a dolgot, hogy minden OK, mindenféle magyarázat nélkül - mert ha nem a műtét miatt vannak ott, akkor keményebb diéta kell pl. a gyógyszerek megérkezéséig)

 

Egyébként az egészségügy már csak ilyen: ha a giga nem járna a nyakukra, még vérképet se néztek volna az elmúlt 2 hónap alatt... (tüdőröntgen utoljára az intenzíven volt, az ultrahangot is úgy kellett kikövetelni... ).

 

Azért én pipa vagyok... adott valaki akinek volt egy marha komoly műtétje, találnak valamit amiről azt se tudják, hogy micsoda és utána magasról lexarják az egészet. Még jó, hogy a sebész lelkiismeretes és ha giga kér valamit akkor arra azonnal megírja a beutalót... pedig ez már szerintem nem az ő dolga lenne (de nem is gigáé).

 

Szerinted normális ez? (mi lenne, ha tegyük fel egy átlag 40-es sertéshúsevő - alkoholizáló - cukorfaló férfiről lenne szó... aki pl. a rákról (vagy bármiről) csak annyit tud, hogy majd kezelni fogják... de amíg nincs eredmény, addig nincs betegség se...a 2 hónap várakozás alatt meg ki tudja, mi minden történne vele - pusztán azért, mert senki se mondja neki, hogy hékás... azért, mert még nincs szövettan, nem kéne azt hinni, hogy minden rendben - és a műtét előtti életmódot folytatni... mert amikor pl. gigát kiengedték a kórházból, az orvosok csak annyit mondtak, hogy azt egye, ami jólesik... még az is lehet, hogy a kérdéses ffi 2 hónap alatt úgy döntene, hogy ő tulajdonképpen egészséges mint a makk, minek neki további kezelés... ha 2 hónapig megvolt nélküle, ezután is meg lesz)

 

Mondjuk emiatt tegnap mar jol kimorogtam magam... :)

Előzmény: Cseresznye (220)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!