„Hugnos antea Hunnos vocatos, postremo a rege suo Avares appellatos, qui prius in ultima Maeotide inter glacialem Tanaim et Massagetarum inmanes populos habitaverunt. Deinde pernicibus equis Caucasi rupibus, feras gentes Alexandri claustra cohibente, eruperunt, et orientem viginti annis tenuerunt captivum, et ab Aegyptiis atque Aethiopibus annuum vectigal exegerunt.”
„A perzsák elleni háború útvonaláról egyedül Isidorus ír, ami szerint az avarok a Dontól indulva törtek át a Kaukázuson.”
Isidorus Hispalensis:
„A hugnokat [Hugnos] azelőtt hunoknak [Hunnos] hívták, végül azonban királyukról avaroknak [Avares] nevezték el őket. Ezek előbb a távoli Maeotisnál a fagyos Don meg a massageták szörnyű népei között laktak. Azután sebes lovaikkal a Kaukázus szikláin áttörtek, bár [Nagy] Sándor záró erődítései a vad népek útjába akadályt gördítettek. Keletet húsz éven át tartották hatalmukban, s az egyiptomiaktól meg az etiópoktól évenként adót szedtek.”
Szádeczky-Kardoss Samu:
„A hun-avarok húszesztendős uralma a Kaukázustól délre valószínűleg nem történelmi tény … Hérodotos (I, 103–106) a Kaukázuson áthatoló szkíták huszonnyolc esztendős közel-keleti uralmáról beszél, Egyiptom ajándékairól s a meghódított népek adójáról is szól. A hérodoosi elbeszélés a görög-római történetírásban széltében elterjedt. Isidorusnál ennek a tradíciónak a szkítákról egy másik steppei nomád népre való átplántálását gyaníthatjuk. – A vad népek betörését megakadályozni hivatott »kapuk«, »zárak«, erődök mint Nagy Sándor művei, közkeletű elemét képezik a világhódítóról szóló félig legendás tradíciónak. Isidorus is ismerte valamilyen formában az Alexandros alakjához fűződő eme elképzelést.”
Harmatta János:
„Világosan bizonyítható …, hogy Ptolemaios munkájában egy vagy több olyan forrást is felhasznált, amely a Tanais-Dont a Tanais-Iaxartes-Sir-daryával azonosította. Ennek következtében több olyan népet, amely a földrajzi valóságban a Sir-daryától északra élt, a Dontól nyugatra helyezett el térképén és földrajzi leírásában.”
"Theophanes és mások szerint az avarok a 'hatodik indictio' évében (557. szept.1. - 558. aug. 31.) járultak Justinianos elé, Tonnesensis szerint pedig 559-ben támadtak 'hunok' Örményországra."
Szádeczky-Kardoss Samu a Victor Tonnenensis művében olvasható híradásáról:
"A krónikában megjelölt év 559. Ám az Afrikában író annalista elkésve kaphatta a híreket a híreket a birodalom távoli északkeleti határairól, s ezért egyes eseményeket a valóságosnál későbbi eseményekhez kötött (így történt ez például az 559. évi nagy balkáni kutrigur betöréssel is, amely nála 560-ra keltezett). Ilyenformán elképzelhető, hogy az itt említett kalandozás tulajdonképpen 558-ban történt ... A krónikás szavai inkább magyarázhatók Bizánc örmény tartományaira".
"technikailag nehézkes lett volna az avarok követeinek úgy felajánlkozni Konstantinápolyban, hogy előtte a perzsákkal leszerződve vonultak át azok országán … 557-558-ban a bizánciakat főleg a perzsák elleni szövetségkötés motiválta, mikor megegyeztek az avarokkal"
Ha esetleg volt is valamiféle írásos paktum e tekintetben Huszrau és Baján népe között, s nem csak hallgatólagosan vette tudomásul a sahansah a gyors átvonulást, Bizáncot mindez aligha érdekelte. Sokkal inkább foglalkoztatta őket, hogy birodalmukat az újdonsült szomszéd zaklatásaitól minél hathatósabban megóvják. Ezért került sor a szemérmesen csak munusnak, ajándéknak nevezett évi adó vállalására már rögtön az elején I. Iustinianus részéről, ami a var-khunok szemszögéből azt jelentette, hogy a szászánidák helyett immár a görög dinasztiától kaptak rendszeres apanázst. Mint a 373. hsz.-ban céloztam rá, elképzelhető, hogy a hungarusok Arménia római uralom alatt álló vidékeit sanyargatták, annak érdekében, hogy a császárt fizetésre bírják. Ez annál valószínűbb, mivel az észak-afrikai krónikást értelemszerűen jobban foglalkoztatták a Bizáncot közvetlenül érintő események, mint a perzsa illetőségűek, és a hírek is Kelet-Rómán keresztül juthattak el hozzá. Egyébként Szádeczky-Kaross is inkább az általam vázolt lehetőség mellett foglal állást.
Tehát még 1x írom, lassan, hogy megértsd. Az Aral-tó nyugati partvidékétől az Ural folyóig terjedő félsivatagos-sivatagos terület alkalmatlan nemcsak a hadseregek vándorlására, de gyakorlatilag még a tevekaravánok átkelésére is. Erről Ibn Battúta a napnál világosabban ír. Az egyetlen útvonal, amelyen a várkonyok megközelíthették a Volga folyót, hogy azon átúsztatva jussanak Európába, csakis az Araltól keletre vezethetett. Mivel azonban ebből az irányból rohamozták őket a türkök, akik elől épp menekültek, ez a lehetőség kiesik. Mi marad szerinted? Repülőgépről Európába átdobott húszezer fős onogur deszanthadosztály?
"...a türkök nem az avarokkal egy időben vonultak Nyugat felé."
Ennek az előzőek fényében az a jelentősége, hogy tudomásunk szerint a türköknek senki nem állta útját az Aral-tó megkerülésében. A varkhonitáknak tíz esztendővel korábban igen. A türkök.
"Az én szerepem itt már lassan a értetlenkedésé, nem a vitáé"
Miután a vitában elbuktál.
"...a tavat minden oldalról sivatagos-félsivatagos terület veszi körül, jól ki lehet ezt venni mostanság, mikor már alig maradt belőle valami. Akármilyen irányból hagyta is el egy nép ezt a térséget, a Volgáig ugyanott vezetett az út"
Én konkrétan beidéztem egy forrást, erre kezdesz ilyen butaságokba kapaszkodni. Keleti irányból persze, hogy meg lehet kerülni hadsereggel is az Aral-tavat, kellő ívben legalábbis. Ibn Battúta sorai arról tanúskodnak, hogy nyugati irányból ez képtelenség. No most, ha egyszer a türkök ez utóbbi irányt elzárták, márpedig elárták, te is tudod ezt jól, akkor maradt egyetlenegy kézenfekvő lehetőség az Európába vándorlásra: a Kaszpi-tenger rövid déli partszakasza mentén vezető útvonal. Miért olyan kényelmetlen dolog ezt tudomásul venni?
"A heftalitákat Harmatta sem tartja hunnak, amiben igaza lehet, mert a birodalom vezető népességéről sejthető, hogy vegyesen hun és avar volt."
Nyilván ezek a népnevek képlékeny fogalmak, egy korabeli szemlélő is jó eséllyel összezavarodhatott volna a néprajzi helyzet felrajzolásakor, nemhogy bárki ezerötszáz évvel később..
"Tudnál erről forrást idézni?"
A beszámoló al-Tabarié, ő ír Chosroes és az apósa, Sinjibu (Silzibulos) közös hadjáratáról. Egy ideig nyomoztam itt a vonatkozó rész után, de aztán feladtam, az V. könyvet kell megkeresni.
"Néha mattot is lehet kapni, nem szégyen azt beismerni :)"
Az én szerepem itt már lassan a értetlenkedésé, nem a vitáé..:)
Még1xer, sokadjára: a türkök nemazavarokkal egy időben vonultak Nyugat felé. Ezen túl pedig semmi utalás nincs az általad beidézett szövegben arra, Ibn Battúta az Aral melyik oldalán utazott. Nem mintha ez számítana: a tavat minden oldalról sivatagos-félsivatagos terület veszi körül, jól ki lehet ezt venni mostanság, mikor már alig maradt belőle valami. Akármilyen irányból hagyta is el egy nép ezt a térséget, a Volgáig ugyanott vezetett az út; ha ezekre konkrét választ kapok, ígérem, nem zaklatok több hsz-al..:)
A fő replika szerint technikailag nehézkes lett volna az avarok követeinek úgy felajánlkozni Konstantinápolyban, hogy előtte a perzsákkal leszerződve vonultak át azok országán.
Hely és idő szempontjából érdemes a konkrét adatokat megfogni, nem elsősorban Corippus rímeléseit. Theophanes és mások szerint az avarok a 'hatodik indictio' évében (557. szept.1. - 558. aug. 31.) járultak Justinianos elé, Tonnesensis szerint pedig 559-ben támadtak 'hunok' Örményországra. A perzsák elleni háború útvonaláról egyedül Isidorus ír, ami szerint az avarok a Dontól indulva törtek át a Kaukázuson.
Ezeket az adatokat összerakva szvsz világos kép körvonalazható: 557-558-ban a bizánciakat főleg a perzsák elleni szövetségkötés motiválta, mikor megegyeztek az avarokkal; ők aztán pár hónapra vagy egy évre rá eleget is tettek ennek az igénynek, amikor hadjáratot indítottak a Kaukázuson túlra. Idővel aztán a türkök, még később a kazárok váltották őket ebben a szerepkörben, úgy, ahogy azt a geopolitikai helyzet megkívánta. A korszak 'hidegháborúja' a bizánci-perzsa szembenállás volt; a külső országok népei ennek a mellékszálaként háborúztak ellenük vagy kötöttek velük szövetséget.
"függetlenül attól, az Aralt melyik oldalán kerülték meg, az út a Volgáig zömmel ugyanazon a sivatagos-félsivatagos úton vezet"
Egyáltalán nem. Ibn Battúta Szerádsuktól Khorezmig tette meg és írja le a 30 napig tartó félsivatagi menetet, amelyben a tevék nagy része el szokott pusztulni. Ez az Aral-tó délnyugati partja és az Ural folyó közötti terület.
Az Aral-tó keleti partján személy szerint nem tudok ilyen utazási nehézségekről: ott a varkhoniták azért nem tudtak áthaladni, mert az őket támadó türkök éppen útjukat állták.
Néha mattot is lehet kapni, nem szégyen azt beismerni :)
Tudd be az én értetlenségemnek, de én még mindig ugyanott tartok...:) Tehát: függetlenül attól, az Aralt melyik oldalán kerülték meg, az út a Volgáig zömmel ugyanazon a sivatagos-félsivatagos úton vezet. Ez vagy járhatatlan és a türkök sem használhatták vagy igen éselzárták az utat az avarok elől. Utóbbi nem történhetett, mert, írom harmadszorra is, a türkök tíz éves késéssel érkeztek Európába az avarokhoz képest.
A türk időkben, a VII. században több mint 30 város és egy 50-et meghaladó számú csatornából álló hálózat fölött gyakorolt fennhatóságot a korábban valószínűleg a Kangjü államszövetség nyári fővárosaként szolgáló1, Csircsik folyó menti település. Hszien-csang (Xuanzang) Cse-sih, míg a Szujsu, Bejsu és Tansu kínai krónikák Si vagy Csdzesi néven említik az V. századból2. A számánidák al-Sasnak hívták nemcsak magát a várost, de hasonlóképpen a vonzáskörzetét.
Ami a khvab, khvabu, kub uralkodói címet illeti, nem tűnik hihetetlennek, hogy itt a kapkan méltóságnév előzményével állunk szemben; ez annál kevésbé látszana valószínűtlennek, mivel Koppány és a horka birtokai közt a Balaton felé eső részen épp a Zala folyó képezte a határt.
A Szogdiában elterjedt tisztségnévről azonban még az sem zárható ki bizonyossággal, hogy köze lenne a ’pásztor’ jelentésű oguz-török csobán kifejezéshez. Attila legkisebb fiának a magyar gesta- és krónikás hagyományban előforduló nevét azért hozza összefüggésbe az említett a köztörök foglalkozásnévvel a kutatás, mert sem az óbolgár királylistában, sem Priszkosznál nem fordul elő a Csaba alak, hanem csak az Irnik, illetve a Hernakh. Márpedig ez ha így van, akkor megkockáztatható, hogy az itthoni névforma csupán egyfajta összeterelésre, irányításra, egyben tartásra vonatkozó4 címzésféleség, és a királyfi neve valójában Hernyák, Ernyák3 vagy Irnik volt.
A említett etimológiák logikája nehezen vonható kétségbe annyiban, hogy a hun–avar vándorlások révén ezek a szogdiai uralkodói címek csakugyan jó eséllyel juthattak el Közép-Európába. Tekintetbe véve az elhangzottakat, mégis azt kell mondanunk, hogy nem a kapkan, de nem is a csobán hasonlít a leginkább az szóban forgó khvabu, khvab, kub uralkodói titulusra, létezik ugyanis még két, ezekhez fogható személynév, amely ugyanúgy jól ismert az onogur történelemmel foglalkozók számára, s amelyeket az ún. griffes-indások 670 körüli kárpát-medencei megjelenésével hoz kapcsolatba László Gyula óta a kutatás. A varkhonitáktól a 630-as években függetlenedő Kubrat kagánnak és az ő negyedik fiának, a horvátok „keresztapja”-ként aposztrofálható Kubernek4 a személynevével nyelvészeink már számtalanszor foglalkoztak, s mint több más esetben, az eredet kérdését illetően Bizánc irányában keresték a megoldást. Az alábbiakban – felidézve a Szavak eredete topikban még 2005 április–májusában folytatott vitámat – az ógörög κυβερνάω, illetve a latin gubernare mellett távolabbi összefüggésekre is fel kívánom hívni a figyelmet, nem hagyva számításon kívül sem a görög átvétel esélyét a hellénisztikus Szogdiában, sem az Elő-Ázsiával jóval korábban fennállt, régészetileg igazolható szogdiai kapcsolatokat. Íme egy részlet az akkori gyűjtésemből:
Szumír gub 'vezetni, irányítani, kijelölni vkinek a feladatát, juhokat és kecskéket megjelölni'5
Ógörög κυβερνάω 'kormányozni, irányítani'
Héber geber 'kormányzó'
Arab kebir 'kormányzó'
Latin gubernare 'kormányoz, igazgat, vezet'
Telugu gubaka, gubba 'főnök'
1 Edwin G. Pulleyblank: The Consonantal System of Old Chinese; in: Asia MajorIX (1963), 94. o.
2 Никита Яковлевич Бичурин: Собрание сведений о народах, обитавших в Средней Азии в древние времена;vol. II.,Moszkva–Leningrád, 1950
3 Ma is élő személyneveink
4 Talán innen, hogy a szót átvitt értelemben a csobolyó szinonimájaként használják
4 Bálint Csanád: A középavar kor kezdete és Kuber bevándorlása; in: Archaeológiai Értesítő CXXIX/1–2 (2005. febr.)
5 Franco D’Agostino: On the reading „gub” of the sign „DU” in Ebla; in: Nouvelles Assyriologiques Brèves et Utilitaires 1993/75. Pjotr Steinkeller: Sheep and Goat Terminology in Drehem Texts; in: Bulletin on Sumerian Agriculture VIII (1995), 54. o. Wolfgang Heimpel: Zu den Bezeichnungen von Schafen und Ziegen in den Drehem- und Ummatexten; in: BSA VII (1993), 125–127. o. Marc van de Mieroop tanulmánya ugyanezen folyóiratban: BSA VII (1993), 163–165. o.
Az egyértelműség kedvéért idézem magamat, az általad kifogásolt 5795. hozzászólásomat:
"Egyrészt a türkök, másfelől pedig az Aral–Volga közti, harminc nap járóföldre terjedő sivatagos térségek – ahol Ibn Battúta szerint még a tevék nagy része is elpusztult, a többiek pedig csak egyévi hizlalás után nyerték vissza régi kondíciójukat – észak felé teljesen elzárták a továbbhaladás útját ... Ha ránézel a térképre, rögtön látod, hogy Bokharából csak észak–északkelet felé vonulhattak a hungarusok a Volgához, az Amu-darja jobb partján, vagyis az Aralt keleti irányból megkerülve, amennyiben el akarják kerülni a lovasok számára a biztos halállal egyenértékű egyhavi sivatagi menetelést. Ez viszont pont az az irány, ahonnan a türk támadás érte őket."
"ha a türkök be tudták járni azt az útvonalat, az avarok miért nem?"
A türkök elől elzárta valaki az Aral-tó keleti partjai mentén széles ívben vezető útvonalat???
A var-khunok elől a türkök zárták el. Ezért nekik, mármint a türköknek inkább volt lehetőségük arrafelé menni, ha csakugyan ott vonultak. Nem is értelek, valamit nagyon elnéztél...
"Igen, csak a következő mondatban ezt ki is zárom, jelezve, hogy a türkök pont abból az irányból támadtak rájuk."
No de épp ez itt a buktató: ha a türkök be tudták járni azt az útvonalat, az avarok miért nem? Ráadásul, ismétlem magam, az egyik esemény csak uszkve tíz évre rá követte a másikat.
"a türk követ szavait tolmácsoló Menander Protéktór szerint mintegy húszezren lehettek"
Ennél nyilván többen, az egyszerűsítés kedvéért sokan ezzel az adattal becsülnék meg a fegyverforgató avarok létszámát.
"Egy olyan vidéken, amely még a tevéket is oly mértékben veszi igénybe, hogy azok nagy része elpusztul, egy nagyobb létszámú hadsereggel átkelni egész egyszerűen lehetetlen, de legalábbis öngyilkosság..."
Minden ilyen útibeszámolóban megvan a szubjektív elem. Így van ez Ibn Fadlánnál is, aki éppen nem szárazságról, hanem szerszámot rohasztó időről ír, "csikorgó hideggel" és "szakadatlan hóeséssel", evégre bőséges ivóvízzel. Értelemszerűen ő nem nyáron, hanem télen utazott; nem tudni, milyen évszakot választottak az említett türkökön kívül az V. századi ogurok, a VIII. századi besenyők vagy a IX. századi úzok, de a források szerint egyértelműen ezen az útvonalon haladtak át.
Bajszos uralkodót ábrázoló bulla Csács városának templomából
A város helyén ma az üzbég főváros, Taskent áll. A Krisztus előtti századokban mintegy 8 km-rel délre feküdt a Szir-darjától, és Csacskandnak vagy Csaskandnak is nevezték, ebből lett a Taskent elnevezés (kand, qand, kent 'város').
The temple was destroyed during an invasion, accompanied by a massive fire at the end of the VI c. – the beginning of the VII c. AD. Thus the bullae, which depict rulers … were turned into teracottas. The inscriptions in Sogdian have not been totally deciphered, but the title of the rulers was probably "khvab". The bullae are dated to the III–IV c. AD and the portraits they carry are close to those on the ancient coins of the Chach rulers.
(Azarpay könyvéből)
A 753. hsz.-ban korábban már jeleztük, hogy nekünk is van Csács nevű településünk, a Zala mentén
A középütt álló, kardját épp kivonni készülő, majd súlyos sebet szerző emberalak azért fontos számunkra, mert fegyvere a parthus ábrázolásokról is ismert, Európában az Attila hunjai által elterjesztett hosszúkard
II. Endre más oklevelei is hasonló pecsétekkel voltak megerősítve. Így például egy 1224. évi, amelyben a király a horvátországi Damald nevű hűtlen alattvalójának a Corea vizétől a tengerig lenyúló birtokát Gergely és István ispánoknak adományozta. A cérnán függő kettős aranypecsét elülső lapja a királyt trónon ülve ábrázolja, jobbjában a jogart tart, melléhez szorított bal kézben az országalmát, jobbról feje mellett a nap, balról a félhold, efölött pedig egy csillag látható. 1222-ben Osl ispán fiainak a sopronyi várhoz tartozó Moglocha nevezetű földet adományozta András, az ezt lezáró, ritkán előforduló, kenyér alakú (in formam panis) viaszpecséten a trónoló király alakja mellett ismét a nap és hold szimbóluma tűnik elő.
Egy falmélyedésben ábrázolt, napot és holdat a kezében tartó ember- vagy istenalak a pendzsikenti Nagy Csarnokból
Napot és holdat kezében tartó emberalak (mások szerint istenség, sőt anyaistennő) egy baktria-szogdiai ezüst tányérról
II. András 1222. évi aranybullája, melyről a nevezetes okmány (történeti alkotmányunk része) a nevét kapta
N. Kósa Judit (Népszabadság 2005. nov. 16.): „Az Aranybulla néven ismert oklevelet … a rendteremtés szándékával bocsátotta ki 1222-ben az uralkodó … A király arany pecsétjével – a tulajdonképpeni aranybullával – ellátott oklevelet hét különböző levéltárban helyezték el: a király és a nádor irattárában, az esztergomi és a kalocsai káptalanban, a vatikáni levéltárban, valamint a johannita és a templomos lovagok archívumában. A kutatások azonban világossá tették, hogy ezek közül egy sem maradt fenn … Az Aranybulla szövegének legrégebbi, hiteles másolata az az oklevél, amelyben Nagy Lajos király 1351-ben megerősítette a törvényt: ezt őrzik az Országos Levéltárban. Egy későbbi másolat az Esztergomban található példány …”
II. Endre magyar király 1233. évi aranybullája
Közli: Horvát István: Magyarország régi pólyás címeréről; in: Tudományos Gyűjtemény 1831, a 81. és 82. oldal közötti tábla, bal fölső kép
Magyar könyvszemle II. évf. (1877), 5. sz., 261–262. o.: „Ily arany pecséttel ellátott oklevelek aranybulláknak neveztetnek; bár rendszerint II. Endrének 1222-diki törvénykönyve szokott per eminentiam aranybullának neveztetni. Ennek hét példánya közül egy sem maradt fenn. Egyéb, arany pecséttel ellátott oklevelek is igen ritkák. A Nemzeti Múzeum ezen kettőn kívül még egy harmadikat is bír, IV. Bélától 1258-ból. Az esztergomi érsekség levéltára kettőt bír; egyet II. Endrétől 1233-ból, és egyet Hunyady Mátyás királytól 1465-ből. (Ezeket ismerteti Knauz N. a Történelmi Tár X. kötetében. 205–218. l.)”
„Khoszrau órája”
Szászánida ezüsttál
Kr. u. VII. század
Átmérője: 21,6 cm
1907-ben találták a Permi tartományban, Klimova falunál más szászánida és bizánci ezüstedényekkel egyetemben
II. Godarz parthus nagykirály drachmájának előlapja
Harmatta János:
„… az egységes Hephthalita Birodalom 514-ig állott fenn, majd ekkor egy kelet-iráni és egy indiai hephthalita királyságra szakadt szét, amelyek közül az előbbi 560 és 570 között több kisebb fejedelemségre felbomolva részben türk, részben perzsa függőségbe került. A Toxaristānban, Gandhāraban, és Kaśmīrban uralkodó hephthalita dinasztiák azonban tovább folytatták pénzverésüket, sőt később még Xuttal hephthalita uralkodója is kezdett pénzt kibocsátani. E hephthalita királyságok 626-ig álltak fenn, amikor a nyugati türkök az egykori Hephthalita Birodalom egész területét meghódították, s a hephthalita uralkodó dinasztiákat türkökkel váltották fel.”
Forrás: Németh Gyula szerk.: Attila és hunjai; Akadémiai, Bp., 1986 (az 1940-es kiadás bővített reprintje), XIX. o.
A heftalitákat Harmatta sem tartja hunnak, amiben igaza lehet, mert a birodalom vezető népességéről sejthető, hogy vegyesen hun és avar volt.
"Radikálisan meg kellett volna változni pár év alatt az erőviszonyoknak, ha Perzsia felé teszik ezt."
Az erőviszonyok eltolódását a türk támadás idején I. Huszrau annyiban tudta csak kihasználni, hogy elérte a rendszeres évi adóztatás beszüntetését (amit egyébként, milyen érdekes, az Európába átkelő var-khunok majd tüstént felújítanak az új szomszéddal, Bizánccal szemmben!), ami nem jelenti azt, hogy valamiféle erőfölénybe került a heftalitákkal szemben.
Szumír gub 'vezetni, irányítani, kijelölni vkinek a feladatát, juhokat és kecskéket megjelölni'5
Bajszos uralkodót ábrázoló bulla Csács városának templomából
Lovagtörténet jelenetei Pendzsikentből
Az ominózus falfülke rekonstruált képe
Egy falmélyedésben ábrázolt, napot és holdat a kezében tartó ember- vagy istenalak a pendzsikenti Nagy Csarnokból
Napot és holdat kezében tartó emberalak (mások szerint istenség, sőt anyaistennő) egy baktria-szogdiai ezüst tányérról
II. András 1222. évi aranybullája, melyről a nevezetes okmány (történeti alkotmányunk része) a nevét kapta
II. Endre magyar király 1233. évi aranybullája
„Khoszrau órája”
II. Godarz parthus nagykirály drachmájának előlapja
Hosszúkardot viselő harcosok