Nagyszerű. Egy hónapja kiköltöztek, most vissza. Ki fogja a kártérítéseket megfizetni? Pl. kiesett bérleti díj, oda-vissza költöztetések költségei, a helyiségek kialakítása az új helyen (Óbuda), majd az újabb helyen - vagy a régi visszaállítása, stb.
Nem az a gond, hogy ismét lesz a kerületben ügyfélszolgálat, hanem a fejetlenség. Nem lehetett volna ezt megelőzni?
Olvasok újságot. Sőt, olyan belügyi dolgozótól hallottam, aki a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető kormányellenesnek, hogy "hatalmas hibát követnek el azzal, hogy a rendőreinket, polgárőreinket (stb) vezénylik a szerb és román határra. Jóval olcsóbb lenne, ha elfogadnánk az EU/NATO megfelelő őrző-védőinek a szolgálatát. Ráadásul ők a schengeni határ védelme miatt több "jogosítvánnyal" rendelkeznének, mint mi.
A kerítésre és a védelemre úgysem kapunk több pénzt, mert az embercsempészek és migránsok ezeken a határokon átjutva, keresztül trappolva az országon, masíroznak be a nyugati államokba."
Eddig úgy tudtam, hogy a kerületi rendőrök dolga a kerület védése és nem a déli határé.
"Számomra teljességgel elfogadhatatlan, hogy a majd 90 ezres kerületünk MVM ügyfélszolgálat nélkül maradjon❗ Azonnal megbeszéléseket kezdeményeztem a vállalat vezetésével. Kemény tárgyalásokon vagyunk túl, de örömmel jelentem be, sikerült elérni: újra lesz MVM ügyfelszolgálat Rákosmentén"
Ezekkel a fakivágásokkal az a gondom, hogy kimegy a szakember és megállapítja, hogy mit kell tenni. Aztán legtöbb alkalommal felügyelet nélkül kimennek a munkások és vágnak, amit látnak.
Az önkormi honlapján van, hogy a Pesti úton a vezetékek alatt megnyesik a koronát, hogy ne érje őket. Fotót is mellékeltek hozzá, hogy a vágás után hogyan fognak kinézni.
A Csabai úttól néhány házzal odébb lekaszabolták az akácfák alsó ágait, de a vezetékek továbbra is a lombok között vannak.
A jószomszédi viszonyig ebből semmi gond. A cseresznyefánk egyik ága "átmegy" a szomszédba. Megbeszéltük, hogy leszedik (maguknak) az ott lévő gyümölcsöket. Ugyanez a helyzet a másik szomszéddal, ahonnan mi kapunk/szedhetünk sárgabarackot.
Arra hivatkoztam, hogy a férjem családja (és ismerőseik) körében senki nem foglalkozott azzal, hogy németajkú helyett svábnak, szlovákajkú helyett pedig tótnak hívták őket, a Németfalut Svábfalunak, a Szlovákfalut Tótfalunak. Kapkodtam a fejem, amikor csupa olyan nevekkel tallkoztam, mint Altziebler, Schlechtmann, Schmidt, stb. Sehol egy Kiss, Kovács, Nagy, stb vezetéknév.
Amikor ide költöztem, akkor építették az első 10 emeletes házat: a Bujákdida utcára nyíló, a Medical Center (akkor még Szolgáltatóház) mögötti "kék-házat".
Előttem.ment egy autós, a Szent kereszt térnél az önkori oldalában egy teherautó úgyfel erte az esővizet a belső sávban haladó autora, hogy átment a szembelévő sávba egy pillantra. Szerencsére kicsit hátrébb jött szembe autó addig visszarántotta. Durva, hogy mennyi esővíz tud összegyűlni az út szélén.
Egyik szomszéd kb 17-18 méteres 2 db fenyőfája ami 1 méterre áll az oldalsó kerìtestől es a fenyő fele már a szomszédban van. Ezt se gondolom normálisnak, különösen úgy, hogy a szomszéd ereszcsatornáját folyamatosan a hulló tűleveleivel telerakja.
Nagyon gyakran keveredik a német vagy sváb meghatározás. Legtöbben kevés jelentőséget tulajdonítottak ennek, nem foglalkoznak vele.
Középiskolában volt 4 olyan osztálytársam, akiknek a felmenői német betelepültek voltak. Nem fogllkoztak azzal, ha azt modták rájuk, hogy sváb. Nem evangélikusok volt a vallásuk, hanem római katolikus.
Néhány házzal odébb, lakott itt egy idős néni, aki tót volt és evangélikus vallású. A mellette lakó szintén tót család vallása római katolikus volt.
Szerintem már nem annyira egyértelmű a meghatározás, rengeteg a keveredés. Az is egy szempont, hogy a II.vh. után - itt a kerületben is - nagyon sok németajkú váloztatta a nevét "magyar" megnevezésre és áttért az evangélikus vallásról a római katolikusra.
Az FKF szerint november 5-e és 16-a között van a kerületben lomtalanítás. Ha a Ferihegyi úton simán "lomiznak" este, a kevésbé frekventált területeken a lakóknak már napközben kell közelharcot vívni velük, hogy ne kerüljenek be kapun belülre (az udvarba/kertbe).
Tudom, hogy a közlekedési baleset és a betörés/rablás más-más kategória, de hol van ilyenkor a rendőrség?
"Ismerőseim, férjem rokonai körében soha nem Tótfalunak és Németfalunak hívták a kerület részeit, hanem Tótfalunak és Svábfalunak." - ezt nem vonom kétségbe, de anyukáméktól, nagyszüleimtől (a katolikus templom melletti első világháborús emlékmű mögötti házban laktak), csak a németfalu elnevezést hallottam (talán amiatt, mert nem is a svábok által lakott tartományokból érkeztek? (https://pest.lutheran.hu/pest/rakoscsaba/atalakitas%20alatt/7publikacioink/rkepub%20meg000/rkepub%20meg%20004%20nemet)).
Tegnap este az esőben nem sokon múlt, hogy bele ne rongyoljak a Ferihegyi úton (Katlan utca környékén) a lomisok kivilágítatlan teherautójába amit az út szélén pakoltak. Még a prizma sem látszott a hátulján, mert a pakoló emberek eltakarták.
Rákoshegyen lomtalanítás kezdődött és mivel tilos a lomok túrkálása, ezért késő este csinálják, bízva abban, hogy a rendőrség nem veszi észre őket. (Meg az autósok sem...)
Lehet, hogy este mikor vége a sztárboxnak, rendőri segítség kellene, hogy gyorsabban pörögjön a parkoló. Ilyenkor, szerintem a szélső sávonban kellene folyamatosan kiengedni az autókat es a belsö pedig folyamatosan mehet a város felé, feltéve, ha van forgalpm. De az is lehet, hogy folyamatosan sárgán villogot, nem jártam arra.