Keresés

Részletes keresés

mlas Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9303
"katonai-politikai-gazdasági szövetségekhez való csatlakozás garantálhatja" - mit is garantál? amit a szovjetek garantáltak, vagy amit az EU-NATO garantál? Botorság ebben bízni. Csatlakozhatsz te bárhova, magasról le..nak, ha nincs meg a kellő potenciálod. Addig csak átvonuló területnek, vagy manapság inkább piacnak számitassz.

És nem a katonai potenciál a lényeg, hanem a földrajzi. A krézi által emlitett energia és szürkeállomány szint pótolhatná a kis méretből adódó hátrányokat. És ezt tudják mások is, nem véletlen, hogy Magyarország ma csak ekkora. De még nem lenne veszve semmi, ha az irányitásunk az ország érdekeit képviselné, nem a sájátját, meg az idegenekét.
Nézd meg pl. Tunézia 50 éves történelmét, és tanulj belőle.

Pont úgy beszélsz, mint egy piros szemű nyuszi. Ha letennéd a távvezérlőt egy percre, felállnál a mónikasó mellől, és kinéznél az ablakon, látnád, mi folyik épp.
Előzmény: advocatusdiaboli (9285)
nájckingdom Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9302
A hadsereg kérdése nem kizárólag gazdasági kérdés, ill. nem elsősorban az, bár persze a gazdasági lehetőségek behatárolják, mire van esélyünk. De pl. a diplomáciai játéktér is megnő (az ellenségem ellensége a barátom típusú játszmákhoz), ha van akkora haderőnk, amekkorát megengedhetünk magunknak gazdaságilag. Szövetségi rendszerhez tartozásnál is szempont, hogy látják-e értelmét a csatlakozásunknak. A NATO gyakorlatilag csak papíron létezik, nyilvánvaló, hogy pl. a jelen iraki háború megindításakor menyire megosztott volt, az USA csak a britekre támaszkodhatott és sajnos a szerencsétlen hülye, naív, világpolitikában tájékozatlan lengyel kormányra. A töbi, kisebb hülye apránként felébredt és kivonult (benne mi is).
Az EU felbomlása azonnal bekövetkezik, amint a Csúcs hatásai egyértelművé válnak. z EU kezdettől a globalizációs projekt alprojektje kontinensünkön. Az olcsó olaj korának vége a globalizációnak is végetvet, így az EU-nak is. Autark nemzetgazdaságokkal fogunk kiútként kísérletezni, megnézem, lesznek-e "mesés EU fejlesztési pénzek" a szegényebb keleti tagállamoknak. Miközben pl. Németországban összeomlik a nyugdíjrendszer, a Hollandok tömegesen menekülnek a vízszintemelkedés váratlan felgyorsulása miatt és Anglia élelmezése és fűtése (az esetleg gyorsan hűlő helyi klíma miatt is - gyengülő Golf-áram) megoldhatatlannak tűnik?

A gazdaságon kívüli haszna a honvédelmi nevelésnek és katonai kiképzésnek evidens. Tavaly nyáron az Adria partján a strandon megnéztem Omisban a legutóbbi háború hőseinek emlékművét. Elképesztően sok 20-25 éves fiatal neve volt rajta (több tucat) egy ilyen elég kis városhoz képest. A horvátok ifjúságuk színe-virágát áldozták azokban az években a függetlenségükért, de sikerült, meg is lehet nézni, milyen öntudatos, tartással rendelkező nép. Tudják értékelni a nemzeti önállóságot, ha ilyen ára volt. A fiatalság honvédelmi képzésének egyik haszna, hogy az ember, mielőtt családot alapít, értse meg, hogy egy társadalom tagja, magában semmi és ha kell, a hazáért áldozatot is tudnia kell meghozni. Ez tartást adhat, amire nagy szükség lesz az Olajcsúcs után törvényszerűen fellépő nagy gazdasági válságban, hanyatlásban. Az egyéni túlélési stratégiák esélytelenek, a kollektívhez viszont kell az összetartó erő. Többféle is, a honvédelem az egyik. Másik részről világos, hogy vonzó célpont lehetünk globális energia-és éghajlatválság következtében, ill. a válságban előkerülhet a nacionalista kártya több szomszédnál is. Nem engedhetjük meg a haderőmentesség luxusát, a dolog a jólét korára volt kitalálva, amely kor most végérvényesen végetér. Vége a gondtalan fogyasztói paradicsom vágyálmának. A realitás nem a "gazdasági növekedés", hanem az életbenmaradás, vagy pusztulás. A fennmaradáshoz kell fenntartható mezőgazdaság, ipar, energetikai önellátás és megfelelő haderő, többek között. Ez nem off-topic, része a Csúcs-tematikának.
Fulika Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9301
Egy kis statisztika:

Hadsereg méretek:
Magyarország: 33400 Fő
Szlovákia: 22000 Fő
Ausztria: 34600 Fő
Lengyelország: 163000 Fő
Ukrajna: 295500 Fő
Románia: 97200 Fő
Szlovénia: 6550 Fő
Szerbia+Montenegro: 74200 Fő
Horvátország: 20800 Fő

Lakosság:
Magyarország: 10,1 mill Fő
Szlovákia: 5,4 mill Fő
Ausztria: 8,3 mill Fő
Lengyelország: 38,5 mill Fő
Ukrajna: 46,5 mill Fő
Románia: 22,3 mill Fő
Szlovénia: 2 mill Fő
Szerbia+Montenegro: 9,8+0,63 mill Fő
Horvátország: 4,6 mill Fő

A hadsereg aránya:
Magyarország: 0,33%
Szlovákia: 0.41%
Ausztria: 0,41%
Lengyelország: 0,42%
Ukrajna: 0,64%
Románia: 0,43%
Szlovénia: 0,33%
Szerbia+Montenegro: 0,71%
Horvátország: 4,52%

Ezekből szerintem az orosz közeli részek, valamint a délvidék érthető. Ha a többiekkel arányba akarnánk jönni ahhoz ~ 8000 fő kellene még. Ez nem egy egetverő.
Szóval a környék túlerőben van az igaz (de ez nem is lehetne másként), de az arányokban nincs hatalmas különbség.
Előzmény: Törölt nick (9298)
erbe Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9300
A tudás megvan, bárkinek rendelkezésére áll, csak még nem éri meg alkalmazni.
A nepáli tevepásztor 1857-ben már biogázfejlesztővel termelt gázzal főzött. Neki megérte.
Majd ha az éghajlatváltozás következtében nekünk is át kell állni tevetartásra, nekünk is meg fogja érni! :-)
Előzmény: krezidiesel (9299)
krezidiesel Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9299

Ennél a hadseregnél mennyire le tudtok ragadni!

A jövő háborúit az akkori leghatékonyabbés relativ legolcsóbb eszközökkel fogják vivni. A Kalasnyikov, és egy drágán kiképzett, sérülékeny katona már nem túl hatékony pusztitó eszköz a 21.században...

Az orosz pl elzárja egy januári hidegfrontnál a gázcsapot és két hét múlva önként jelentkezünk orosz gyarmatnak...:-))

Ezért kéne energetikailag önállónak lennünk, megújuló erőforrásokra alapozva, aminek hatékony kiaknázásában még rengeteg lehetőség rejlik. Ha a fejlesztési tapasztalatokat ráadásul megosztjuk a világon mindenkivel, akkor másnak se lesz indoka, vágya letarolni minket... De jelenleg a tudás a legnagyobb titok, és pont ellentétesen használjuk mint amire kéne. Ez nagyobb gond mint a peak...

Előzmény: Törölt nick (9298)
Törölt nick Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9298

Az is lehet, hogy csak akkor mukodnek ezek a szovetsegek, ha teljesitjuk a kotelezettsegeinket benne.

 

Az is lehet, hogy csak 90% valoszinuseggel mukodnek.

 

Az is lehet, hogy csak 20 evig mukodnek 100% valoszinuseggel, utana meg 90% valoszinuseggel osszeomlanak. Egy hadsereg kiepitese meg nem 3 ev.

 

Vagy fentiek barmilyen linearis kombinacioja ervenyes lehet.

 

Meg egyszer mondom: ha az osszes szomszedunk meretaranyosan nalunk joval komolyabb haderot tart fenn (noha tobbseguk ugyanannak a szovetsegnek a resze), az az almoskonyvek szerint ket dolgot jelenthet:

 

(1) egy orult szembemegy az autopalyan

 

(2) egy? mindenki!

 

Te a (2)-t, en az (1)-et tartom valoszinubbnek.

Előzmény: Fulika (9295)
ezerkilenszaznyolcvannegy Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9297

 

magyar változat:

 

Rendkívül gyorsan fogy a sarki jég - nagyok a kockázatok

http://idojaras.origo.hu/20060915rendkivul.html

 

Amerikai kutatók megfigyelése alapján az északi sarki állandó jégtakaró hirtelen nagymértékben megfogyatkozott. Ebben az erős melegedés mellett a szélnek is szerepe volt. A kutatás vezetője szerint további megerősítő vizsgálatokra van szükség.

 

A NASA műholdas megfigyelései alapján 2004 és 2005 között a Jeges-tenger állandó jégtakarója 17 százalékkal zsugorodott. Ha csak a tenger keleti medencéjét nézzük, a csökkenés mértéke eléri az 50 százalékot.

 

A korábbi állandó jégtakaró 720 ezer négyzetkilométerrel, azaz mintegy nyolc Magyarországnyi területtel lett kisebb. Emellett az állandó jég 3 métert meghaladó jellemző vastagsága egyetlen télen 0,2-2 méter vastagra csökkent, ami így sokkal jobban ki van téve a nyári olvadás veszélyének.

 

A megfigyelések szerint nem csak a jégtakaró olvadásáról, hanem elmozdulásáról is szó van. Az átrendeződés a kutatók véleménye szerint a szelek hatására történt. A Jeges-tenger keleti medencéjéből a nyugatiba sodródtak át a jégtáblák, a legnagyobb mozgás Norvégia és a Spitzbergák között ment végbe.

 

A kutatók figyelmeztetnek, hogy a további jégtakaró-csökkenés növelheti a nyáron szabaddá váló víztömeg hőmérsékletét, ami tovább késlelteti a téli jégképződést. Ezzel egy láncreakció indulhat el, és a jégtakaró csökkenése esetleg megállíthatatlanná válik.

 

...

Előzmény: ezerkilenszaznyolcvannegy (9291)
Fulika Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9295
Azért mégiscsak benn vagyunk egy (ill több: Nato, EU) szövetségbe, ami többek között azt is megoldja, hogy ne kelljen tartani a szomszédainktól. Ha ez működik, akkor nincs értelme a nagy hadseregnek, ha nem működik, akkor mit keresünk ezekben a szövetségekben?
Előzmény: Törölt nick (9293)
rev251 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9294
Még az is lehet, hogy a mienk jön be - peakoil-ilag... Csak ki kellene húzni azt a 10-20 évet.
(szép álom, mert ennek nyereségét hülyeségekre tapsoljuk el)
Előzmény: Törölt nick (9293)
Törölt nick Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9293
Ott rontjátok el, hogy a szomszédaink szintjénél lényegesen gyengébb, rosszabbul felszerelt és kiképzett hadsereg fenntartása szinte bizonyosan versenyhátrány. Lényegében mi a szomszédainktól eltérő stratégiát választottunk, így most az "erőegyensúly" úgy néz ki, hogy a feleakkora szomszédainknak van kétszer olyan erős serege, mint a mienk (és létszámra mondjuk minimum ugyanakkora), a nagyobb szomszédaink pedig győzhetetlen szuperhatalmaknak tűnnek hozzánk képest. Ez szinte biztosan hibás stratégia, egyszerűen mi más utat követünk, mint a szomszédaink. Akik vagy egytől egyig bolondok, vagy pedig mégis mi megyünk szembe az autópályával...
Előzmény: Fulika (9290)
rev251 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9292
Valóban nem sok a játéktér az időben.
Egyébként ugyanez vonatkozik a "mikor futtassuk ki életartamra autópályáinkat, gáz-erőműveinket, stb". stratégiákra (mikor hagyjuk abba építésüket, karbantartásukat

Viszont, ha JOBB jóslatot vagyunk képesek előállítani, mint versenytársaink (akár itt most*), akkor a 'dt' idővel előbb léphetünk (mondjuk 1-2 év). Ez a kis asszimmetria döntő lehet, s az is szokott lenni. Persze ez a 'dt' dolog ellenünk is elsülhet,ha hülyék vagy tehetetlenek vagyunk**
Szerintem olyan ez, mint a reakciókinetika: globlisan mindegy, hogy milyen helyi asszimmetriákon indul meg (kristályosodás, stb), de globálisan csak annyit lehet jósolni, hogy ilyen asszimmetriák léteznek.

*Meg bilibe lóg a kezem
** A többi közösséghez képest (ez nem egyéni játék, természetesen), vagyis hülyéBBEk, stb.
Előzmény: Fulika (9290)
ezerkilenszaznyolcvannegy Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9291


hipp, hipp, hurrá
máris hajózhatunk az Északi Sarkig - ez egyelőre csak Augusztus végére érvényes, de 10..20 éven belül az Észak-Keleti átjáró forgalma vetekedhet a Szuezi csatorna forgalmával.
2005 és 2006 Augusztusa között az Arktikus jég egy Nagy Britannia + Írországnyi területett veszített.
 
North.Pole_Meteo.Research.Station_2003.Augustaz Északi Sark 2003 Augusztusában
 
Meteorológiai kutató állomás
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
North.Pole_2005.Augustaz Északi Sark 2005 Augusztus végén
 
bíbor - 100% jég
narancs - 70% jég
sárga - 50% jég
zöld - 30% jég
kék - víz
 
 
 
 
 
North.Pole_2006.Augustaz Északi Sark 2006 Augusztus végén
 
Nagy Britanni és Írország szürkével berajzolva - csak terület-összehasonlítási célokból.
 
 
 
 
 
 
Scientists shocked as Arctic polar route emerges 
 
http://news.yahoo.com/s/afp/20060920/sc_afp/climatewarmingarctic_060920111816

 

 

PARIS (AFP) - European scientists voiced shock as they showed pictures which showed Arctic ice cover had disappeared so much last month that a ship could sail unhindered from Europe's most northerly outpost to the North Pole itself.

 

The satellite images were acquired from August 23 to 25 by instruments aboard Envisat and EOS Aqua, two satellites operated by the European Space Agency (ESA).

 

Perennial sea ice -- thick ice that is normally present year-round and is not affected by the Arctic summer -- had disappeared over an area bigger than the British Isles, ESA said.

 

Vast patches of ice-free sea stretched north of Svalbard, an archipelago lying midway between Norway and the North Ple, and extended deep into the Russian Arctic, all the way to the North Pole, the agency said in a press release.

 

"This situation is unlike anything observed in previous record low-ice seasons," said Mark Drinkwater of ESA's Oceans/Ice Unit.

 

"It is highly imaginable that a ship could have passed from Spitzbergen or Northern Siberia through what is normally pack ice to reach the North Pole without difficulty."

 

Spitzbergen is one of the Svalbard islands, which are Norwegian.

 

Drinkwater added: "If this anomaly continues, the Northeast Passage, or 'Northern Sea Route' between Europe and Asia will be open over longer intervals of time, and it is conceivable we might see attempts at sailing around the world directly across the summer Arctic Ocean within the next 10 to 20 years."

 

The images are for late summer. In the last weeks, what was open water has begun to freeze, as the autumn air temperatures over the Arctic begin to fall, ESA said.

 

Regular satellite monitoring over the last 25 years shows that the northern polar ice cover has shrunk and thinned as global temperatures have risen.

 

But this year's images are unprecedented, and fierce storms that fragmented and scattered already thin pack ice may be to blame, the scientists believe.

 

The images were released less than a week after a paper, published in the US journal Science, found that year-round sea ice in the Arctic shrank by one seventh between 2004 and 2005.

 

Loss of sea ice does not affect global sea levels. Ice that floats in the water displaces its own volume.

 

However ice that is on land, as an icesheet, glacier or permanent snowcap, adds to sea level when it melts and runs off.

 

Retreating ice cover also creates a vicious circle, adding to the warming caused by greenhouse gases -- carbon emissions, mainly from fossil fuels, that trap the Sun's heat.

 

Ice, being white, reflects the Sun's rays. Less ice therefore means the sea warms, which in turn accelerates the shrinkage.

 

The shrinkage of the Arctic icecap is viewed with alarm by scientists, as it appears to perturb important ocean currents elsewhere, notably the Gulf Stream, which gives western Europe its balmy climate.

 

It also threaten animals such as polar bears and seals that depend on ice.

There are geopolitical implications, too, as Canada, Russia and the United States jockey to claim rights over transpolar passages that open up within their newly ice-free waters.

 

Előzmény: ezerkilenszaznyolcvannegy (9149)
Fulika Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9290
Nyilván, ha a külső körülmények gyökeresen változnak, akkor azokhoz, akár a honvédelmi politikában is alkalmazkodni kell. Csak sajnos most a jövő szerintem megjósolhatatlan.
Itt ugyanaz a probléma, mint bármely más a jövőtől függő döntésben:
Az időzítés. Túl korán nem tehetsz válaszlépéseket egy esetleges bekövetkező hatásra, mert a korai válasszal váltással versenyhátrányba hozod magad azokhoz képest, akik ezt a lépést jobban időzítik, és hosszú időre (évekre, évtizedekre) lemondasz a meglévő előnyökről, ami akár az egész korai váltást értelmetlenné teszi. Ugyanígy túl későn sem válthatsz, mert akkor meg sokáig a már időben váltottakhoz képest leszel versenyhátrányban.
Épp ezért gondolom, hogy a globális gazdaságban csak egyszerre képzelhető el egy gazdaságpolitikai váltás a fenntarthatóbb fejlődés felé.
Ugyanígy a környékünkön csak egyszerre képzelhető el váltás a nemzeti hadseregek megerősítése felé (ehhez még kellene a NATO felbomlása is)
Előzmény: rev251 (9289)
rev251 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9289
A szövetség van ma, s a nyilatkozaok szerint a belátható időhorizontig (a gyakorlatban 10 év). Sajnos ez az idő összemérhető a hads. építésével. +- néhány év, persze. MOST nem ez az első, de még a 2. feladat sem, legalábbis a "pénznyelő" részét tekintve.

De egy lehetséges jövőben (szintén 10-20 éves távlat) a Kárpát-medence területe fel fog értékelődni (mezőgazd, akár mint az energianövény, akár mint az ennivaló megtermelése), tehát nő az elfoglalás haszna. Tehát GDP arányosan többet célszerű költeni a hads.-re.

Egyébként érdemes gondolkodni az "olajkorszak utáni", szükségképp anyag-igénytelenebb (TEHÁT olcsóbb) hadseregen - persze a mai magyar ktg-vetési helyzet miatt is.
S megfontolni néhány vad ötletet is (akár a lovakat is, a gondolat-szabadság jegyében).

Ui.: sose gondoltam, hogy óriásokkal kéne versenyezni, de még az ukrán vagy német hds-el sem (mai német, természetesen). Csak keljen elég sokat költeniük erre a célra, a befolyó haszonhoz képest
Előzmény: advocatusdiaboli (9288)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9288

 Ez egyszerű méret kérdése, a szomszédaink közül a nálunk sokkal nagyobbak (Ukrán-Orosz reálció) számára visszatartó erőt képviselő méretű hadsereget nem tudunk létrehozni és fenntartani. Képtelenség.

 A többieknek meg hasonlóan operetthadseregeik vannak, ráadásul velük szemben sokkal többet ér közös akolba tartozni, közös fizetőeszközzel bírni, minél inkább közös gazdaságpolitikát folytatni, az ott élő kisebbségeinket megerősíteni.

 Pillanatnyilag NATO tagként nincs értelmesen mérlegelve semmiféle realitása egy valós külső támadásnak. Ez a tény, és ezek után vad hadseregfejlesztésbe kezdeni egy romos költségvetésű, kis gazdasági erejű országban valószínűleg a történelem legfelelőtlenebb, legbaromabb ötletei közé tartozik.

 Egy Oroszország v. USA, Kína, India méretű ország az, amely gondokodhat azon, hogy a hadsereg tényleg érhet valamit, és akár védelmi, akár támadó pozícióban ha nem is feltétlenül morális, helyes, de értelmes, valós politikai-gazdasági hasznot remélhet tőle. Mi maximum az ordító egér szerepét játszhatjuk, azt meg minek.

 

Előzmény: rev251 (9287)
rev251 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9287
A katonapolitika itt OFF ugyan, de...
(a politikát szigorúan, mint az erőforrások elosztásának MESTERSÉGÉT tekintve)

Az MH (+határőrség) feladata nem az, hogy az orosz (ukrán, amerikai, német, stb) hadseregtől megvédjen, hanem az, hogy elegendően nagy költség legyen (a várható hozadékhoz képest!) a megszállásunk ÉS megtartásunk.
A győzelem esélyével harcoljon a velünk összemérhető közösségek támadóival És a csőcselékkel (népvándorlás)

A veszélyeket szerintem alábecsülöd (akár a környező országoktól jövőt), de ez nem ebbe a topic-ba való.
Viszont egy energiahiány miatti világgazdasági krízis az ilyen népvándorlás esélyét növeli, továbbá Mo. területe elfoglalásának HOZADÉKA is nő. Ez valsz nm holnap lesz (a 100$/hordó olajár ehhez nem elég), de a hadsereg-építés időállandója sem nulla.

A meglevő puska szükségszerű elsütése tényleg gond ugyan, de itt kell kötni egy műszaki kompromisszumot (nem szeretem a "politikai"-t használni, mert az valamilyen egyeztetés/mediáció eredménye. Bár ez kétségkívül a katonaság szakmai szempontjai FELETTI döntés lenne)

Előzmény: advocatusdiaboli (9285)
Fulika Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9286
Tökéletesen egyetértek! Erre jó példa egy kollegám kedvenc mondása:
Ha 1 milliárd kínai semmi mást nem csinál egyszerre csak pössent egyet magyarország felé, akkor minket elmos az évezred legnagyobb árvize. Szerintem szemléletes ;)
Előzmény: advocatusdiaboli (9285)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9285

Teljesen naivan látod a világot. Az általad leírtaknak még az ellenkezője sem igaz...

 Az aktuálpolitikát hagyjuk ki, mert még a végén kimoderálnak innen minket - ez nem polidili - de viccesnek tartom, hogy GYF nyakába varrod azt a történéssorozatot, amiből ő jól láthatóan nem nagyon profitálhat, sőt, reálisan bele is bukhat.

 A honvédelem és katonaság viszont fenyegetettség kérdése. Ma itt nekünk reális és direkt katonai fenyegetettségünk nincs, és ezt az utolsó homeless is pontosan tudja-érzi. Ilyen helyzetben a hadsereg kvázi felesleges, és ez morálisan mindenképpen tönkreteszi. Erős, presztízzsel bíró, megbecsült és meg is fizetett hadsereget csak olyan országban lehet tartani, ahol azt időről-időre használják is, és a köznép látja, miért-mire van tartva. Egész egyszerűen: a dolog önbeteljesítő, hatalmas és erős hadsereget fenntartó országok teljesen szükségszerűen nagyjából 5-10, legfeljebb 15 évente valahol kőkeményen háborúznak, vagy a hadsereg tekintélye hanyatlani kezd, csökken a ráfordított összeg, csökkennek a hadiipari megrendelések - és ezek után ez a szféra sokszor tevékenyen is gondoskodik arról, legyen hol és miért háborúzni.

 A puska sajnos azért van, hogy néha el is süssék, ha soha nem sütik el, hiábavaló. A mi országunk mérete meg akkora, hogy mondjuk egy globális krízis esetén elinduló, általad fantáziált népvándorlással akkor sem nagyon tudna mit kezdeni, ha minden polgára kezébe fegyvert nyomna. A mi reális biztonságunkat nagyobb, életképes-ütőképes katonai-politikai-gazdasági szövetségekhez való csatlakozás garantálhatja - ahogy ma is van.

 

Előzmény: nájckingdom (9282)
Fulika Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9284
Hát, igen, csak jelenleg ilyen politikai erő nem létezik. Az egyik oldalról azt látom, hogy lefekszik az oroszoknak az energiáért, dilettáns, és szakértőn hozzánemértő, a másik oldalról azt, hogy nem hajlandó a tényeket tudomásul venni, szajkózza a hülyeségeit, és radikalizálódik. Konkrétan senki nem tudja, hogy merre kellene menni. Talán jó megoldás lenne, ha mindkét kakast elhajtanánk a csába, és egy nagykoalícióban szabnánk további irányt. Csak sajnos ekkor is azok lennének a jelszavak, hogy utolérni európát, a gazdaság majd kinövi magát, 7% növekedés...
Bármelyik oldalnak, és ha összeállnának akkor a közös többségnek is MI, aki itt szenvedünk a peaken kb. ultrazöld radikális környezetvédőnek, és vissza a természetbe hippinek tűnünk, akiktől csak elhatárolódni lehet.
Előzmény: krezidiesel (9280)
nájckingdom Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9283
Kicsit zavaros amit írsz, nemigen értem. Meadows szerintem idealista, sőt naív, de otthon is ezt hirdeti, azt tudom. Nem csak a magyarokra gondolt. A 70-80%-ot arra írom, hogy semmi esély mindenkit meggyőzni, (sőt igazából ennyit se látok reálisnak), azonban a többinek sem maradhat fenn a mai életformája, csak őket készületlenül fogja érni. Azt írtam, hogy egy kisebbség lázadása (fosztogatás, stb), kézbentartható lenne, viszont ha úgy jönne el egy összeomlás (mivel a társadalom zöme nem készül fel az erőforráskimerülésre, mert homokba dugja a fejét), hogy van 10 %-nyi pl. önellátó biogazda (de ennek sincs realitása, senki nem teljesen önellátó), akkor azokat gyorsan kifosztanák a többiek, aztán együtt döglenének rakásra. Ez Fulika felvetése, én azt tettem hozzá, hogy milyen körülmények között látom helyesnek állítását. Az, hogy van egy felső tízezer minden társadalomban, aki sokkal jobban él az átlagnál, más kérdés, ez mindig így volt van lesz, amióta és amíg világ a világ. De én nem erről írtam.
Előzmény: erbe (9281)
nájckingdom Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9282
Még egy, itt ontopic reflexió az utcai eseményekről (ami szerintem eddig 100%-ban Gy. F. előre eltervelt pokoli forgatókönyve szerint zajlik):

Egyértelmű, hogy öngyilkos dolog lenne hagyni, hogy az álliberálisok eszeveszett dogmáik alapján még tovább , ill. teljesen leépítsék az ország honvédelmi képességeit. Az állítólagos liberalizmus valójában anarchizmus. Ahogy szükség van belső rendfenntartó erőkre is, nem lefaragott költségvetéssel, hanem megfelelő felszereléssel és kiképzettséggel (bár a TV-székháznál látott gyenge rendőrség szerintem Gy.F. tudatos provokációja volt, hadd rettegjen a középosztály, hogy ő lehessen a rendet helyreállító erőskezű államférfi), ugyanúgy szükség van megfelelő szintű honvédségre, határőrségre is. Ehhez valószínűleg elengedhetetlen a sorkatonaság, hogy minden férfi kiképzést kapjon fiatalon. Helyre kell állítani a honvédelmi nevelés teljes, mára szétverz intézményrendszerét is. (MHSZ, lőgyakorlatok már 14 éves kortól, stb, hazafias szellemű ifjúsági regények dotált kiadása, stb.)
A globális energia- és klímaválság tömeges népvándorlásokat, helyi és regionális háborúkat fog kiváltani. Egy önmagát naívan lefegyverző ország könnyű préda lesz. Valóban jók az adottságaink egy fenntartható gazdasághoz, alacsony a népsűrűségünk, viszont mai haderőnkkel ezt nemigen tudnánk megvédeni. Viszont haderőnk mai gyengesége mesterséges, az öngyilkos álliberális önlefegyverző pacifista ideológia észvesztő győzelmének terméke, amit persze még a Fidesz is magáévá tett (sajnos). Ideje észheztérni és rohamtempóban helyreállítani honvédelmi képességeinket. Hogy lóval, vagy anélkül, az itt most teljesen apróság, bár én persze híve vagyok annak is. (személyesen életemben nem lovagoltam, nem ez a motivációm).
erbe Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9281
"birkákkkal," "az emberek zömét meg kell arról győzni," "70-80%,"

Ez igen!
-Ti 70-80%, legyetek birkák, majd mi 20% élünk továbbra is, mint Marci Hevesen!.

Vagy nem ezt akartad írni?

Hiszen Meadows is megmondta: -Ti magyarok mondjatok le az autóról, térjetek vissza a biciklire! (hogy nekünk több olaj maradjon!).
Először legyen próféta a saját hazájában!
Majd amikor rábeszélte a sok MLM-es társaságot, hogy 5-600%-os extraprofit reményében ne erőltessék ránk értéktelen kacatjaikat (szódabikarbónás fogkrém 600.-ért, stb.), ugyanezek VW Lupót vesznek hibrid Lexus terepjáró helyett, na majd akkor talán hinni kezdünk nekik!
Előzmény: nájckingdom (9277)
krezidiesel Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9280

Sajnos ez reális veszély a jövőben, de a jólfelkészültség golyószórót jelentene ez esetben, nem vizágyút...

Hazánk kivételes természeti adottságokkal rendelkezik megújuló erőforrások tekintetében, és a népsűrüség sem veszélyesen magas.

Ha igazi hazafi egy politikus, akkor hasonló célt tűz ki Magyarországnak mint a svédek, hogy pár évtizeden belül teljesen olajfüggetlen ország legyünk.

Mind élelmiszertermelésben, mind energetikailag képes ez az ország a teljes függetlenségre! Adottságaink (szürkeállományban is) kivételesek!

Kéne egy olyan politikai erő akinek ez a programja, és arról elhiszem , hogy tényleg reformokat akar, hogy van jövőképe...

Előzmény: Fulika (9276)
krezidiesel Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9279

48%-a a megkérdezetteknek úgy vélekedett, hogy minden politikus hazudik...:-))

Nekem a hitemet az renditi meg, hogy energetikáról, mint létünk, fogyasztásunk, és jövőnk alapjáról szó sem esik, se most, se máskor...

Fenntarthatóságról beszélnek, de csak az fenntarható ami megújuló. Megújulókról nem beszélnek. 

Ami elfogy az nem fenntartható, vagy arra semmi fenntarthatót nem lehet épiteni.

Az olaj pedig biztos hogy egyre kevesebb lesz, tehát egy olajapú (világ)gazdaság biztos hogy nem fenntartható. (fogyó erőforrások mellett a fejlődésről beszélni meg több mint hazugság...)

Mezőgazdaságunk élelmiszeriparnak termel, holott legkevesebb a felét át lehetne állitani energia növények termesztésére.

Nem az a baj, hogy a hipermarketekben kinai fokhagymát árulnak, hanem az hogy a magyar parasztnak meg nincs alternativája arra hogy mit termeljen ami piacképes, és biztosan eladható. Leszarná ő is a kinai konkurenciát ,sőt boldogan venné a kinai fokhagymát, ha jót tudna keresni az energianövényeken, ami ezerszer kiegyensúlyozottabb korlátlan felvevőképességű piac.

A mai világ fejlődésének kerékkötője a fogyasztás, a felfokozott, túlhajszolt, céltalan fogyasztás.

A takarékosság kéne hogy legyen a jelszó, és az még nem jelent nélkülözést.

A tudást, a fejlett technológiát ennek fejlesztésére kéne használni, de jelenleg prostituálódik azzal, hogy profitot termel...

Ha ezen változtatunk, akkor élhetünk a jelenlegi szinten , megújuló erőforrásokra alapozva takarékosan a csúcstechnikánk segitségével.

De érdekcsoportok hallani sem akarnak erről, ez a profitcentrikus elveik feladását jelentené....

A kapzsiság nagy úr, lehet a vesztünket fogja okozni. A politikusok meg ehhez aszisztálnak, amit kétségtelenül nem lehet őszintén...

Előzmény: nájckingdom (9277)
vitéz Ebőváry Nyüglönc Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9278
Valóban az alukohó téma hülyeség volt ebben az összefüggésben azt az izlandi folyókra akarják telepíteni. Ennek ellenére a sivatagi naptelep szvsz nem fog bejönni. Egyszerűen az energiasűrűség kicsi.

Ebőváry
Előzmény: erbe (9243)
nájckingdom Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9277
Magától értetődik, ez a peakügyi viták egyik alapkérdése kezdettől. Az ún. "survivalist", egyéni túlélésre berendezkedő (arról fantáziáló) típus hihetetlenül tömeges pl az USA-ban, nem is csak a Csúcs ismerete óta, sokan az atomháborúra is egyéni bunkerrel, készletekkel, stb. "készültek". A megoldás csak kollektív, társadalmi szintű lehet. Azonban kollektíven se csak előre lehet menekülni, hanem visszafelé is. Ez a "powerdown" forgatókönyv (Richard Heinberg), tehát a társadalom kollektív erőfeszítéssel csökkentse drasztikusan energiaigényét, pl. az egyéni autózásról lemondással, vissza a vasúthoz, tömegközlekedéshez, biciklihez, stb. z egyéni túlélési taktika esélyét már a Katrina minimálisnak mutatta, legalábis sűrűn lakott területen. Az én javaslataim a készülésre "birkákkkal, földekkel, saját tüzelővel" úgy értendők, hogy az emberek zömét meg kell arról győzni, hogy mindannyiunknak így kell készülni, hogy átvészeljük az energia szűkösebbé válását. Ha csak 10% készül fel így, igazad van. Ha pl. 70-80%, akkor már a nem készülők a deviáns kisebbség, ennyit már féken lehetne tartani. A lényeg annak kollektív belátása, hogy a mai életforma tömegek számára nem tartható fenn. Az egyik legsorsdöntőbb kérdés a közrend fenntartása válságok, pl. energiaválság idején, ezért is gondolom, hogy hasznos lenne egy nemzetőrség-féle megszervezése szigorúan pártpolitikától függetlenül, gondosan meghívva más pártállásúakat, ha úgy látjuk, hogy valamelyik tábor hiányzik. A lényeg, hogy felfordulás esetén a polgárság védje meg magát, a közrendet, természetesen a hivatásos rendőrséggel, katonasággal együttműködve. Ezért tragikus, ha politikusok megrendítik az államba és intézményeibe vetett hitet, ezért kéne Gy-nak távozni. Más kérdés, hogy szerintem eddog minden az ő ördögi terve szerint halad: pár napja úgy állt, hogy volt szavazói jelentős része undorodva távolmarad az urnáktól, elég pár nap éjjeli utcai csatározás gondosan eltervelt "kiszivárogtatása" nyomán, és a rémület tömegesen hajtja majd a baloldali szavazóbázist szavazni a csőcselék anarchiája ellen. Ügyes. Kár, hogy ebből a tehetségből kormányzásra már nem futja, csak intrikákra, hatalommegragadásra és megtartásra. Mindenki bekapta az ő legyét.
Előzmény: Fulika (9276)
Fulika Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9276
Félig off
Volt itt aki birkákkkal, földekkel, saját tüzelővel mittomén mivel készül az energiahiányos világra. Rögtön eszembe jutott, ahogy a Pesti belvárosi eseményeket figyeltem, hogy egy ilyen vandál horda kb. hány másodperc alatt tarolná le a jólfelkészült kollega mindenét.
On
Ez is csak azt példázza, hogy a peak okozta gázból csak előre lehet menekülni. Egyénileg biztosítani magunknak a viszonylagos jólétet, miközben a többiek szopnak, ez csak illúzió.
ezerkilenszaznyolcvannegy Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9275

 

Vaclav Klaus:

 

az, hogy az ember okozná a globális felmelegedést, az egy "ostoba koholmány" - mondotta a nagy tudású elnök/író.

Vaclav barátunk azt is tudni véli, hogy az óceán felmelegedésével több hó hull az Antarktiszon így növekszik az ott felhalmozott jég tömege.

 

Czech president attacks global warming "fiction": report

 

http://www.terradaily.com/2006/060919150122.6qhk0j50.html

 

Czech President Vaclav Klaus has attacked the widely held belief that human activities contribute to global warming as "a senseless fiction," the Czech left-leaning daily, Pravo, reported on Tuesday.

 

But Klaus' spokesman Petr Hajek told AFP later on Tuesday the president's comments on global warming had been taken out of context and referred to soemthing else entirely.

 

Global warming caused by people is a senseless fiction," the paper quoted Klaus as saying during a seminar on ecological myths and truths in the Czech Republic's second city, Brno.

 

He also attacked the suggestion made at the conference by Czech Green Party leader Martin Bursik, that ice on the Alps and Himalayas was retreating.

"We could expect it to be the other way around and that if the ocean becomes warmer then it would snow more on the Antarctic and the ice mass would grow," Klaus retorted, according to the paper.

 

The Czech Republic, like other members of the EU, is a signatory of the Kyoto Protocol aimed at cutting greenhouse gas emissions believed to cause global warming.

 

 

krezidiesel Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9274
Tud valaki adatot , vagy forrást hazánk energia felhasználásáról, fajták szerint , az elmúlt 10-20 évtől a  mai napig?
krezidiesel Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9273

Tudtommal eltörölték a kvótákat a kinai behozatalra pár éve.

Azóta az összes "rongyos" (ruhaipari cég) vagy tönkrement vagy a napi létért küzd az országban. Ahogy az asszonyom vállalkozása is...

Előzmény: ZR (9272)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!