Keresés

Részletes keresés

advocatusdiaboli Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9631

 A preferenciáidat értem és el is fogadom, de azt meg szerintem Te is pontosan érzed, hogy amit Te szeretnél, az tulajdonképpen arról szól, hogy a mai technikai civilizáció nyújtotta kényelem és jólét egy jelentős részéről önként mondjanak le az emberek egy esetleges jövőbeni sokk elkerülésére, akkor, amikor az erőforrások állapota ezt még egyáltalán nem teszi indokolttá.

 Ez esélytelen. Az emberek többségét éppen az, és kizárólag csak az motiválja hétköznapjaikban, hogy előbbre lépjenek - ezeken a téren is. A társadalmi értékrendet lehet amúgy formálni, finoman terelgetni, szalonképtelenné lehet tenni bizonyos dolgokat, például ki lehet útálni a köznapokból a dohányzást, így el lehet érni azt is, hogy az emberek rossz szemmel nézzék például a nyilvánvaló pazarlást - ilyen a hozzáállás például egész Skandináviában.

 De olyan szintű lemondást, amit Te preferálnál ott sem tudnál elsütni. Még a felét sem. Ez majd előkerül akkor, amikor az erőforrások állapota ezt tényleg indokolja, de egy perccel sem előbb. Akármi is lesz a vége: nem.

 Az olajkorszak vége meg még odébb van. Bárki bármit mondjon, egyre valószínűbbnek tartom, hogy ez az évszázad még teljes egészében erről fog szólni. Talán a legvége lesz a fordulópont. De az sem kizárt, hogy a jelenleg gyakorlatilag teljesen feltáratlan mélytengeri lelőhelyeken a most ismert készletek többszörösét találják, amelyet megfelelő technológiával fel is tudnak hozni. És még szénből is iszonyat mennyiség van. Annyi, hogy szerintem a szűk keresztmetszet nem is a fosszilis tüzelőanyagok elfogyása, hanem az elégetésük okozta környezetszennyezés lesz. Az lehet, előbb kényszerít minket változtatásra.

 Szvsz.

 

Előzmény: nájckingdom (9630)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9630
Ahogy a civilizációk fejlődnek, egyre komplexebbé válnak. Egyre nagyobb fokú társadalmi munkamegosztás, egyre bonyolultabb és költségesebb infrastruktúra, stb. Egy ideig a komplexitás fokozása pozitív hatásokkal jár, ezért fokozzuk. (elég automatikusan megy ez, nem tudatos tervezés által). Azonban erre is vonatkozik a csökkenő határhozam elve, ezért egy ponton, amikor az adott társadalom-gazdaság, az adott civilizáció túl komplexxé vált (ezt hogy kell helyesen írni?), a komplexitás további fokozásába beleölt befektetés már nem térül meg, nem hoz, hanem visz. Ráadásul a rendszer kiszolgáltatottabbá válik bizonyos külső zavaró hatásoknak, könnyevbben összeomolhat, nem képes veszteségek után regenerálódni. Erre az egyik példa a szakmai, munkahelyi specializálódás, a mai átlagdolgozó nagyon kevés más munkájú dolgozó helyét lenne képes elfoglalni gond nélkül. 100 éve ez kisebb gond volt. A cikkben említett vírustámadás lehetősége az infrastruktúra ellenőrzőrendszere ellen egy másik példa, amíg az infrastruktúra nem volt számítógépesítve és hálózatokba kötve, ilyen veszélyforrás sem volt. Tehát a komplexitás olyan magas fokra jutott, ami már nem hoz több hasznot, vagy ha netán hoz is, egyúttal megengedhetetlenül felfokozta az összeomlásveszélyt, instabilitást, a regenerálódóképesség vészes lecsökkenését hozta. A rendszer úgy stabilizálható, ha a komplexitás foka visszalép egy korábbi szintre, ez csökkenti a társadalom költségeit (anyag, energia és munkabevitel), növelheti a stabilitást. A korábban megszokott kényelem egy részéről való lemondás egyrészt jó ár lehet ezért, másrészt nincs választásunk, az ilyen visszahanyatlások soha nem önkélnt, szándékosan történnek, hanem az események kényszerítik ki (többnyire egy erőforráskimerülési válság). Jó esetben az adott rendszer (civilizáció) nem pusztul el, csak egy kevésbé komplex szinten stabilizálja magát. Pl. Kínában széthullik a birodalom, de a rész-utódállamok - kisebb népességgel, mint azelőtt - nagyjából ugyanazt a civilizációt képviselik. Rossz esetben teljesen bukik a civilizáció, a népességnek ugyan marad leszármazottja (töredéke a korábbinak), de az már egész más életforma, pl. maják, Húsvét-sziget, stb.
Az én preferenciám az, hogy tudatosan csökkentsük a komplexitást, lépjünk vissza, tehát globalizáció helyett újralokalizáció, autóstársadalomról lemondani, vasút, tömegközlekedés, kerékpár, kevesebb városi lakos, több falusi, de alapvetően próbáljuk megőrizni civilizációnk lényegét. Ha ezt elmulasztva görcsösen hajszoljuk mai életformánk energiaigényes luxuskényelmének fenntartását, ehhez keresve az alternatív fotrrásokat, esetleg a rosszabbik változatban kaphatjuk a hanyatlást.
Előzmény: lcoder (9625)
rev251 Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9629
Erről mintha olvastam volna.
S úgy rémlik, az oroszok a software-t lopták. Ha ez igaz, ez lehetett védelem is.

Egyébként az ilyen hálózatoknal a fő kérdés az, hogy elszigetelték-e. A legbiztosabb, ha NINCs port a külvilág felé. A többi feltörhető...
Előzmény: nájckingdom (9622)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9627
Vagy a BKV, MÁV és egyéb tömegközlekedéssel fogalkozó végek nem emelné az árait, ellenben több támogatást kapna az államtól. Vagy pl. csak nem lenne ÁFÁval terhelve a jegyek ára ezeknél.

Ez a mi költségeink szempontjából mondhatni lényegtelen: az állami vezetés csak arról dönthet, hogy a BKV költségei fölé mi legyen írva: "Villamosjegy" vagy "Adóbevallás". De úgyis mi fizetjük.

Adóban legfeljebb azért jobb, mert akkor abban az esetben (a díj egy részét) is kifizeted, ha mást használsz helyette, így valójában látszólagosan lett olcsóbb a másik eszköznél. Persze nyilván van, aki az előbbi mondatot nem úgy kezdni, hogy "azért jobb" :)
Határa persze ennek is van, ha túl nagy az adóban fizetett rész, akkor esetleg indokolatlan túlhasználatra is sor kerül, akárcsak a földgáznál.

Előzmény: jee_c (9626)
jee_c Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9626

"Ugyanígy simán elvárják, hogy az állam legyen takarékosabb pl. energiában, meg legyen környezetkímélő erőmű, de nehogymá' én fogyasszak kevesebb gázt vagy megfizettessék velem a drágább energiatermelést. Pedig az állam mi vagyunk, mi 10 millióan."

 

Ja, nagyobb hajlandóság mutatkozna a lakosságnak pl. a hőszigetelés javítására, ha mondjuk az államigazgatás 0%-os adósávba (ja, ilyen nincs is? :) tenné azokat az anyagokat,  amik ehhez kellenek.

Vagy takarékos (és hosszabb élettartamú) izzók vásárlására, stb.

Vagy a BKV, MÁV és egyéb tömegközlekedéssel fogalkozó végek nem emelné az árait, ellenben több támogatást kapna az államtól. Vagy pl. csak nem lenne ÁFÁval terhelve a jegyek ára ezeknél.

Előzmény: Törölt nick (9621)
lcoder Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9625
Mire gondolsz ?
Előzmény: nájckingdom (9623)
lcoder Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9624
Így igaz. És ez alapjában véve nem is annyira rossz dolog: kb. addig lesznek tiltakozások az atomerõmûvek ellen amíg el nem kezd drágulni a villany...
Előzmény: Törölt nick (9621)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9623
El is felejtettem hozzátenni, hogy a cikk szerinti eddigi legnagyobb hatású ilyen terrortámadást egy másik szuverén ország infrastruktúrája ellen a CIA követte el, miközben a SZU-val nem állt háborúban, rendes diplomáciai kapcsolatuk volt, időnként csúcstalálkozók, stb. Az USA, mint pillanatnyilag legerősebb kutya, fűt-fát leterroristáz, pedig akár azoknak is lehetnek olyan magasabb szempontjaik , mint a CIA-nak 1982-ben (a "demokrácia terjesztése", stb. blablabla) Egy biztos: minél bonyolultabb infrastruktúrájú világban élümnk, annál kiszolgáltatottabbak vagyunk teroristáknak, szabadságharcosoknak, őrülteknek, unatkozó diákoknak, vagy műszaki, esetleg szoftverhibáknak. Ez az egyik tényező, ami felértékeli az egyszerűbb szisztémákat, ilyenkor szoktak a túlfejlett civilizációk visszalépni, hogy gazdaságosabbá és stabilabbá váljanak. Lásd Tainter, Greer és mások a civilizációk lehanyatlásának témakörében.
Előzmény: nájckingdom (9622)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9622
Matt Savinar szájtján van egy link egy érdekes cikkhez:
Infrastructure vulnerable to hacker attacks
Jól passzol tegnapi felvetésemhez az orosz energiavezetékhálózat elleni támadásoknak való kiszolgáltatottságunk témájában. Illetve támadhatnak nálunk is, Paksot, stb is. Bocs, hogy angol, de tán a többség érti.

"In June 1982, in a remote patch of Russian wilderness, a huge explosion ripped apart a trans-Siberian pipeline.

It wasn't a bomb that destroyed the natural gas pipeline and sent shock waves through the economy of what was then the Soviet Union. Instead, it was a software virus created by the CIA, according to a book by Thomas Reed, a former U.S. Air Force secretary and National Security Council member.

The virus took over the computers controlling valves and pumps, increasing the pressure until the pipeline was ripped apart by a blast equal to 3,000 tons of TNT.

The secret attack was one of the first known hacker strikes on a Supervisory Control and Data Acquisition, or SCADA, network. Computer security experts say it won't be the last.

Across America and around the world, SCADA networks control nuclear power stations, water and gas lines, chemical plants and other critical infrastructure. Many of them could be just as vulnerable today to attacks from computer hackers — or terrorists — as the Soviet system was nearly 25 years ago.

Or even more vulnerable. That's because in today's Internet age, machines and computers are increasingly connected haphazardly to the Web, whether their owners realize it or not. In addition, there has been rapid growth in easy-to-access wireless networks and the use of off-the-shelf software from Microsoft Corp. and others.

Hence the fear that five years after the Sept. 11 attacks, SCADA networks could become "the new airplanes," said Alan Paller, director of research for the SANS Institute, a computer security research and training group. (...)"
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9621
Az ember nem környezet tudatosságból választ közlekedési eszközt, hanem gazdasági, kényelmi szempontok alapján.

Igen, sajnos teljes mértékben igaz, és nem csak a közlekedésre, nem csak környezetvédelemre.

Mindenki addig környezetvédő csak, amíg ... a csalánt. Más ne autózzon az utcámban, mert zavar, meg reped tőle a házam fala - de nehogymá' nekem megmondják, hogy nem mehetek be a belvárosba vagy még fizessek érte külön.

Ugyanígy simán elvárják, hogy az állam legyen takarékosabb pl. energiában, meg legyen környezetkímélő erőmű, de nehogymá' én fogyasszak kevesebb gázt vagy megfizettessék velem a drágább energiatermelést. Pedig az állam mi vagyunk, mi 10 millióan.
Előzmény: Törölt nick (9617)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9620
"Olyan 6 évesen így is, meg úgy is cserére kerül sor."
Én az enyémet 10 éve vettem, akkor volt 4 éves, még járok vele.
(igaz, van egy újabb is) Ha tehetem, biciklivel járok dolgozni, 5 km-re.

"a társadalomnak kell kalkulálnia és olyan viszonyokat előállítania, hogy érvényesülni tudjon a tömegközlekedés társadalmi haszna."
Van ebben valami, egyes országok csinálják, de most már rövid időn belül az emelkedő olajár fogja helyretenni a dolgot. A "láthatatlan kéz". A mi tömegközlekedésünk még nem is olyan rossz, nem volt elég időnk teljesen tönkretenni. Azt a kicsit kell még kihúzni, remélem, a következő komolyabb áremelkedésig már nem zárnak be vasuti mellékvonalakat, stb.
Előzmény: Törölt nick (9617)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9619
Megnyugodhatsz. Unokáidat már senki nem fogja átb... .Addig elhal a mai "egészségügy". Ahogy nyugdíjjal se igen fog az állam molesztálni, ha rosszul megy, már téged se úgy 20 év múlva... Jöhet a többgenerációs családmodell (szerintem amúgy is jpobb, mint a mai megoldás, öregekháza, stb.) és a javasasszonyok.
Előzmény: krezidiesel (9613)
jee_c Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9618

"Az én példám a legszélsõségesebb: a lakásom az irodám is ahol írom a programokat, fogadom az ügyfeleket ;-)"

És mivel közlekedsz a két szoba (dolgozó, háló) között? :)))

Előzmény: lcoder (9574)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9616
Miután az én kiindulási alapom az, hogy a kocsi mindenképpen meg van véve. A garázsban áll, ezt a pénzt akkor sem fordíthatom másra, ha a tömegközlekedést választom.

De fordíthatod, mert ha kevesebbet használod a gépkocsit, akkor a korábban írtak szerint tovább tart, később kell csak újat venned.
Előzmény: Törölt nick (9614)
lcoder Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9615
Ebben az esetben viszont a tömegközlekedésbe is bele kellene számolni az egyéb költségeket. A 4-es metró építését de a Combino villamosok megvételét sem a jegyárakból finanszírozza a BKV hanem az adófizetõk pénzén kerül megvalósításra. Persze ez igaz az autópályákra is, viszont ez utóbbiakat nem elsõsorban az autósok kedvéért építik, míg a metrót vagy a villamosokat aligha használja bárki is teherszállításra.
Előzmény: keopsz (9606)
krezidiesel Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9613

Az egészségügyet úgy egészében felejtsd el!

Egészségügy nem létezik, csak betegségügy.

Az olajosok legjobb beruházása volt a századelőn a gyógyszeripar, az egészségügyet meg hozzáigazitották, hogy gyógyszerfogyasztókat produkáljon.

Extraprofit a négyzeten!!

Annyira durva átbaszás az egész, nem is tudok hasonlót se a történelem során...

Előzmény: nájckingdom (9610)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9612
"jövedelményen" heyett "jövedelmének"

:D
Előzmény: Törölt nick (9611)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9611
Azért nem számolok más költséget, mert valójában a többi költséget akkor sem takarítom meg, ha nem használom az autót.

Ez egy nagyon gyakori érv a költségek be nem számítása mellett, csakhogy: ha ritkábban használjuk a gépkocsit, akkor megnő az időbeli élettartama, tehát egy élet alatt mégiscsak kevesebb autót kell vásárolni - és itt máris jelentkezik megtakarításként a fenti költség csökkenése.

Egy átlag család (2 keresővel) jövedelményen 20%-át fordítja gépkcsijának beszerzésére, fenntartására, üzemeltéetésére. Ha 1 emberre vetítjük, akkor ez már 40%, azaz a heti 5 munkanapból kettőt (!) a saját boldogulása helyett az autójára fordít.
Előzmény: keopsz (9606)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9610
"Másrészt elsősorban a szegényebb néprétegek, hajléktalanok között terjed, akik a kritikus erőforrásokat egyáltalán nem, v. minimális mértékben (fürdés?) fogyasztják."
Olvasd el a cikket. Azt írja, meglepő, hogy már nemcsak szegények közt terjed.

A TBC terjedését nem állítom szembe feltételezett erőforrásmegtakarítással. Azt álljtom, hogy fogyóban, kimerülőben vannak az erőforrások, ezért a növekedésalapú világgazdasági modell válságba jutott. A várható csőd egyik velejárója lesz, hogy kevesebb forrás jut majd egészségügyre (lásd a mai magyar belpolitikai válságot is, vizitdíj, stb), épp akkor, amikor mindenféle kórokozók több évtized elnyomatás után pont elég rezisztenssé váltak eddigi ellenszereinkre és újult erővel támadnak.
A Perfect Storm soktényezős dolog, az olaj, fémek, víz, termőtalaj kimerülése, pusztulása mellett része többek között az éghajlatváltozás és a betegségek felerősödése is. Ez a TBC-hír csak egy a sok apró jel közül. A sok kis részletből elég vészjósló mozaik áll össze.
Előzmény: erbe (9607)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9609
"A szokásos világvége riogatás."
A cikkből: "...Markuu Niskala, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Szervezetek Nemzetközi Szövetségének főtitkára. Korábban már az Egészségügyi Világszervezet is figyelmeztetett arra,..." Ezek nem tipikus világvégehívő szektatagok. Talán ők is hallottak már járványtanról.

"Kimutatható, hogy a népesség kb: egyharmadának kipusztulása után a legszörnyűbb és leghalálosabb kórság is kifullad - feltéve, ha semmiféle ellenintézkedés nem történik."

Egyharmad pedig bagatell. A lényeg, hogy kb. az I. Világháború utáni spanyolnátha óta, de főleg a II. Világháború óta drámai javulás ment végbe a közegészségügyben, pl. M.o-on, de máshol is. A történelemből ismert nagy járványokat a fejlett világ egyszer s mindenkorra lekűzdöttnek vélte. Szaporodnak a jelei, hogy ez illúzió volt. Az olcsó olaj korának végével kiderülhet, hogy a magas szintű népegészségügyi ellátás is az olajkorszak velejárója volt.
Előzmény: advocatusdiaboli (9605)
erbe Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9608
Annak ellenére, hogy Izland után Európában mi állunk legjobban geotermikus energiában, nem jelenti, hogy ugyanúgy ki is tudjuk használni.
Egy topic a geotermikus energiáról
Szándékosan nem a címével idézem. Bár politikai topikként indult, de nagyon sok hozzáértő példák és geológiai adatok felsorolásával indokolta, mit hogyan és miért lehet és nem lehet MO-on megvalósítani.
Előzmény: Fulika (9604)
erbe Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9607
Téves, ahogy a TBC terjedését szembeállítod a feltételezett erőforrásmegtakarítással.
Egyrészt a TBC soha nem okozott és jellegénél fogva várhatóan nem is okozhat olyan jellegű kipusztulással járó járványt, mint a pestis v. spanyolnátha. Másrészt elsősorban a szegényebb néprétegek, hajléktalanok között terjed, akik a kritikus erőforrásokat egyáltalán nem, v. minimális mértékben (fürdés?) fogyasztják.
Előzmény: nájckingdom (9603)
keopsz Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9606
A tömeg közlekedésnek úgy kell versenyképesnek lennie, hogy a garázsban álló autó a konkurencia és nem a meg sem vásárolt autó.

Ez abszolute nem igaz. Pontosan a "broken window fallacy" (lasd wikipedia) csapdajaba esel. Egyszeruen nem vagy hajlando bizonyos koltsegeket beleszamolni az auto koltsegeibe amikor osszehasonlitod a tomegkozlekedessel.

Azért nem számolok más költséget, mert valójában a többi költséget akkor sem takarítom meg, ha nem használom az autót.

Ez igy igaz, de azt a koltseget mindekeppen bele kell szamolni, hogy a penzt amit autovasarlasra forditottal masra is fordithattad volna ha a tomegkozlekedest valasztod (broken window fallacy). Sajnos az emberek nagy tobbsege ezzel egyaltalan nincs tisztaban ezert is vagyik mindenki autora.

Nyugodtan kijelentketjuk, hogy akinek nem munkaeszkoze az auto (az auto nem munkaeszkoz ha csak munkaba jarasra hasznaljak) azonak tok felesleges az auto. Az egyetlen dolog amiert megis vesznek autot az a kenyelem. Sajnos pont emiatt a kenyelemerzet miatt nem nagyon alakultak ki olyan autokolcsonzok ahonnan kenyelmesen lehetne kolcsonozni autot (pl. hazhoz hozzak, nem kell lemosatni, benzinnel feltolteni amikor visszaviszed, stb). Heti egy - ket alkalomra ez sokkal jobban megerne, mint autot venni.
Előzmény: Törölt nick (9584)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9605

 A madárinfluenzáról is ezt mondták.. Mégis teljesen marginális probléma lett belőle.

 

 Létezik olyan, hogy járványtan. Kimutatható, hogy a népesség kb: egyharmadának kipusztulása után a legszörnyűbb és leghalálosabb kórság is kifullad - feltéve, ha semmiféle ellenintézkedés nem történik.

 

 Matematikai modellezéssel a modern járványügyi intézkedések hatásait figyelembe véve (karantén, utazási korlátozások stb..) valóban jelentős és valóban világméretű járvány fizikálsan nem tud kialakulni. Még szándékosan sem nagyon hozható ilyen létre - ha fellépnek ellene.

 

 A szokásos világvége riogatás.

Előzmény: nájckingdom (9603)
Fulika Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9604
Én is atomerőmű párti vagyok, mivel nem látok jelenleg más meglévő alternatívát. Viszont arról nem nagyon beszélünk, hogy az atommal sem fogunk függetlenek lenni. Ez csak akkor lehetne, ha a hazai dúsító kapacitást is kiépítenénk, erre meg szerintem esély sincsen. Szóval, sajnos atomerőművel is a nagyok játékszerei maradunk, hiszen valahonnan a fűtőanyagot is be kell szerezni. A külömbségek az energia árában, és a pufferelhető mennyiségben lesznek (nyilván az atom javára), de függetlenségről nem is álmodhatunk. Függetlenséget csak az alternatív megoldások adhatnának nekünk. Érdemes lenne Izlandra figyelni, mit fognak alkotni geotermikus erőművekben, hátha nekünk is hasznunkra válna.
Előzmény: kilenctizenegy (9599)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9603
MNO: Halálos tbc-járvány közeledik?
"Egészségügyi tisztviselők riadót fújtak Európában: arra figyelmeztetnek, hogy a tuberkulózis az antibiotikumokkal szemben ellenálló, minden korábbinál halálosabb változata fenyegeti a kontinenst. A betegség komolyabb veszélyt jelent a lakosságra most, mint bármikor az elmúlt fél évszázadban.

„Az a gyógyszerekkel szembeni ellenállás, amelyet ennél a tbc-változatnál látunk, kétségtelenül a legkomolyabb tuberkulózis-veszélyt jelenti a kontinensen a II. világháború óta. Azt üzenjük az EU vezetőinek: ébredjenek fel, ne késlekedjenek, ne engedjék kezelhetetlenné válni a problémát" – mondta Markuu Niskala, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Szervezetek Nemzetközi Szövetségének főtitkára.

Korbábban már az Egészségügyi Világszervezet is figyelmeztetett arra, hogy a tbc ezen különösen veszélyes, „gyakorlatilag gyógyíthatatlan" változata rendkívül gyorsan terjed a Balti államokban, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában. (...)"
---------------------------------------------------------------------------------------

A globális cilvilizáció összeomlását/lehanyatlását és tömeges népességpusztulást jósolók "perfect storm"-jának egyik mindig emlegetett eleme a kontroll alól kiszabaduló betegségek, járványok, pandémiák, ill. az éghajlatváltozás miatt egyes, pl. trópusi betegségek elterjedési területének növekedése. A globális válság egyik jósolt eleme a modern, drága és energiaigényes, egyébként hatékony közegészségügy elérhetetlenné, megfizethetetlenné válása a (ma) fejlett országokban a tömegek számára. (John Greer és mások) Rámutatnak, hogy ugyanakkor a borzasztó népességfogyás enyhítheti pl. az olaj, víz, stb, tehát az erőforrások kereslete és kínálata közötti feszültséget, tehát a természetes önszabályozás része. Úgy tűnik, az ember csak ideiglenesen vonhatta ki magát a populációk létszámára vonatkozó általános szabályok alól, vagy még anyira sem, csak egyszerűen nagyban játszotta el, amit a lemmingek szoktak kicsiben.
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9602
"viszonylag elfogadható a tömeg/energia aránya."
Tréfálsz. Fenomenális az energiasűrűsége! Ezért lesz fájdalmas szembesülni vele, hogy pl. a megújulók zömének drámaian kisebb. Az atommal más problémák vannak.

"De nem jelenti azt hogy ha nincs akkor vége a civilizációnak."
Elvileg természetesen, hiszen jóval az olajkor előtt is voltak civilizációk. Bár egy részük (lokális, ill. regionális civilizációk) meg is bukott, vagy durván lehanyatlott, többnyire erőforráskimerülés miatt. (Mi az "overshot" jó magyar fordítása?) Viszont mai civilizációnk évtizedek óta az olcsó olaj által nyújtott lehetőségekhez alkalmazkodott, emiatt vált ennyire globalizálttá, ami korábban nem volt lehetséges és az olaj dominanciája előtti gazdaságszerkezet, településszerkezet, ill. e társadalomban meglévő emberi tudás (kétkezi szakmák, stb) jelentős része a fejlett országokban eltűnt, kipusztult, elcsökevényesedett. Tehát, ha mégsem sikerül átállni pl. egy atomalapú gazdaságra, mert pl. egy globális gazdasági válság ezt megakadályozza, ill. technikailag nem jön össze olyan gyorsan, ahogy kéne, és csak a kor
ábbi berendezkedéshez (és alacsonyabb energiafogyasztáshoz) való visszatérés lenne nyitva, akkor kiderülhet, hogy nem tudunk már a rántottából tojást csinálni. Biztos vagyok benne, hogy a világ jelentős részén így lesz, gondolom, a legszegényebb és a leg"fejlettebb országokban, eltérő okból. Remélem, mi a relatíve életképesebb közép szélefelé vagyunk.
Előzmény: lcoder (9601)
lcoder Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9601
Ez akkor lenne igaz ha az olajon kívül nem lehetne másból energiát elõállítani. De ez nem így van. Az olaj jó, kényelmes, olcsó, mobil és viszonylag elfogadható a tömeg/energia aránya. De nem jelenti azt hogy ha nincs akkor vége a civilizációnak.
Előzmény: nájckingdom (9593)
kilenctizenegy Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9599

"Talán a villamos energiára épülő közlekedés (vasút, helyi vasút, villamos, troli) is olcsóbbítható annyira, hogy tényleg olcsóbb legyen minden más lehetőségnél. "

 

Erre nincs szükség, mert nem önellátásra kell berendezkedni. Ha lenne elég atomerőművünk, akkor egyrészt igenis ki lehetne váltani az áramtermeésre és fűtésre használt szénhidrogénalapú erőművek döntő többségét, másrészt az exportált villamos-energia árnövekedése megfizethetőbbé tenné az importált szénhidrogéneket, vagyis a cserearányok romlása nem ütne rajtunk akkorát, szélsőséges esetben még jól is jönne. 

Előzmény: Törölt nick (9586)
ezerkilenszaznyolcvannegy Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9598

 

Monbiot a víz miatt aggódik:

 

http://www.guardian.co.uk/commentisfree/story/0,,1891588,00.html

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!