Fel nem foghatom, hogy egy ilyen súlyos esetben hogy lehet ilyen egyszerű dologgal húzni az időt. Az egyszerűen hazugság, hogy van egy rakás - egynél több - ügyvéd, akinek megbízása van egy embertől egy ügyre, s azt sem tudja hol van. Nem létezik, hogy nincsenek kapcsolatban, hisze gy ügyvéd meg sem mozdul pénz nélkül! Petrocelli-k sincsenek, de ez még azon is túlmegy! Azt sem értem, hogy lehet az, hogy ha egy embernek van egy ügye, amiben két ember életét az ő ügyetlensége, hanyagsága, felelőtlensége vagy bármi - pl. az kocsija műszaki hibája, az úttest hibája - okozta, s az meg sem jelenik egy tárgyaláson, akkor csak elnapják azt???!!! Ez 2001 és közel Európa??? Megvizsgálták-e az autót, hogy volt-e műszaki hibája, erre nem emlékszem...
Ma délelőtt volt a bíróságon az első tárgyalás. A vádlott, Tobian Ciaran Francis úr nem jelent meg, hollétéről ügyvédei nem tudnak. Kiderült, hogy a vádlott tanúvallomását az egyik ügyvéd úr lánya fordította magyarra, emiatt a bírónő ezt tárgyalásra alkalmatlannak nyilvánította.* A tárgyaláson meghallgatták a tanúkat: a nagymamát és a nagynénit, akik a tragédia napján sétálni vitték a gyerekeket, a buszvezetőt és a nyugdíjas nénit, aki a helyszínen is tanúskodott. Ezután a bírónő a tárgyalást elnapolta.
* Mivel a vádlott már a baleset napját felkérte a nagynevű ügyvéd urakat, igencsak furcsának tartom, hogy nem szólt a lányának, hogy ezt a munkát nem kellene elvállalnia. Világos, hogy a védelem időhúzásra játszik, bármilyen körülmény megfelelő erre.
Félek, félek, félek...
Soha nem tartom be a korlátozásokat, folyton kényszerem van a rohanásra, még akkor is, ha nem sietek, ha nem időre megyek... és még rutinom sincs (nincs még 1 éves se a jogsim!)... Veszélyes vagyok. Most nagyon megijedtem. :(
Gábor, kérlek szólj rám, hogy vegyem le a lábam a gázról!!
Most került a kezembe a Népszabadság múlt heti száma, és ezzel együtt most jutottam el ide.
Nekem is van két pici gyerekem.
A legbelül soha el nem múló szomorúság mellett is sok erőt kívánok az újrakezdéshez, az új pindurokhoz.
Jó lenne, ha MGPB hamarosan már azt irná ide, hogy van jövő és van folytatás...
Kedves MGPB!
Nekem csak most hívta fel egy barátom a figyelmemet erre a topic-ra. Az én kisfiam most 14 hónapos. Imádom a gyerekeket, bele tudok őrűlni, ha bajuk esik vagy bántják őket... Legmélyebb együttérzésem abban ami örökre a legfájóbb.
'... And the rest is silence.'
Nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni, ha a gyermekeimmel hasonló tragédia történne. Itt alszanak pár méternyire, az egyik 4, a másik 10 éves. Mióta ez a tragédia történt, azóta tudatosult bennem, hogy micsoda ôrült, gyilkos dolog felelôtlenül közlekedni az utakon.
amikor eloszor itt jartam, nem tudtam irni sem, masodszor tartalom nelkul nyilvanitottam reszvetemet.
most viszont uzentem Nektek egy masik topicban, de talan nem jut el idaig, ezert:
"Nektek pedig mihamarabbi ujabb gyermekeket kivanok, mert ami szeretet adtatok Marcinak es Petranak, az nem tunt el.
csodalatos elete lesz annak, aki kozetek eljovend, ne fosszatok meg tole!
azert irok most ide, mert lassan egy eve nem lattam a kislanyomat, a tengerentulon dolgozom a jovonkert.
minden nap egy borzaszto fajdalom nelkule, egy sotet alagut, amiben csak tapogatozom.
de O ott all a vegen es tart karokkal, mosolyogva var, tudom.
Én is az újságban olvastam a sajnálatos esetet és nem is tudom igazából mit is írhatnék.
Én is hiszek a reinkarnációban és talán abban is, hogy minden elvesztést, veszteséget ( akármilyen szörnyű is és pótolhatatlan ) talán pótol bizonyos szinten valami.
Sok filozófiai felfogás az egyensúlyra épít és ha Isten valamit elvett, akkor adni is fog - remélhetőleg - helyette. Persze tudom, hogy ez így most nagyon hülyén hangzik, de én hiszek ebben.
Azóta én is óvatosabban vezetek és ahogy végigolvastam a topicot, úgy látom, több társam is ezt teszi.
Arra kérnék mindenkit, hogy ez ne csak egy pár napig tartó átmenet legyen, hanem lehetőleg végleges állapot.
Nektek pedig további kitartást kívánok és bízom benne, hogy előbb-utóbb újból gyermeknevetés tölti be csendmagányotokat!
A Népszabadságban olvastam a cikket, most, hogy végigolvastam a topikot folyik a könnyem, elszorult a torkom, és nem találom a szavakat, talán mert nincsenek. Talán csak egy: miért?
A Népszabadságban olvastam ma a cikket, s bár nem szoktam sírni, nem is tudom megmondani mikor sírtam utoljára, borzasztó volt végigolvasni, de ez a cikk, és ez a topik is sírásra késztetett. Az a szörnyű, hogy bármekkora bűntetést is kap a sofőr, az már nem hozza vissza a két kis embert. A feháborító az, hogy mind a mai napig nem történt semmi, és valószínű hogy a holnap, sőt a holnapután is eredménytelenül fog eltelni. Eszembe jut ilyenkor, hogy valójában milyen messze is vagyunk mi még Európától.
Helo.
A sofört ott a helyszínen a családja elött kellett volna lelőni. Meggyőződésem, hogy csak az ilyen drasztikus lépések képesek visszaszorítani az útjainkon dúló barbár viselkedést...
A két kis ember azóta is emlékemben van...
cucu
Egy évvel ezelőtt is végigkönnyeztem ezt a topicot, most megint könnyek gyűltek a szemembe. Viszont ezek már a felháborodás és a tehetetlenség könnyei is. Nem igaz, hogy nem tudnak csinálni semmit se!
Részvétem.
