Marha hideg van kint. Ennek ellenére Szásenka tankját megpróbálom negyven évvel megfiatalítani. Eddig jól haladunk.
Volt Erős lúgos tisztítás, mechanikai gyötrelem és most váltakozó összetételű savban ázik.
Amikor elhoztam Borsodból, első pöccre indult. Most minden porcikáját megvizsgálva és gyógyítva a gyertyát is kivettem. Szerintem ez amúgy is alap. Erősen meglepődtem. Az M14x1,25 gyertyamenet ekkor általános volt. De szerintem ez a gyertya, amit a képen is mutatok, nagyon rövid menetű. Ha a porcelán rövid, csak jobban melegszik a gyertya, ezért melegebben jobban tisztul. De Rigáéknál ilyen volt a gyári is? Mellette egy másik azonos menetű, de hosszabb gyertya van.
Mit használtok saját motorotokban?
Holnap megmutatom a tank belsejét. Nekem is szerencsejáték az eredmény. De nagyon bízok az eredményben. Most nem próbálok felépíteni semmilyen felületet. Csak menteni...
Sajnos ez ilyen, a képekről nem derül ki a méret, rendelsz egyet aztán vagy jó lesz vagy nem.
Talán még az is egy megoldás, hogy nem az eredeti helyére szereled fel a kormányt rögzítő bilincseket, hanem egyel arrébb, ahol a villa tetejét rögzíti a két csavar a villához. Tehát úgy, ahogy a most készülő Riga 4-esen láttad. Ilyenkor kell egy távtartó anya a bilincsek alá, mert a kormány beleütközik a villaszárak végét rögzítő csavarokba.
Megjött az univerzális kormány ,az elképzelésemnek nem a leg megfelelőbb , a krómozása az szép , van rajta két kb 4 es furat de olyan helyen van hogy ezt a markolatok ugyis eltakarnák , pl : a Verhovina 3 as kormányával összehasonlitva a magasság is nagyjából azonos , a szélességben pár cm el több , a amit le lehet vágni , viszont ami gond hogy a középen lévő egyenes szakasz rövidebb , és igy a teleszkópvillák tetején lévő bilincsek egymás közötti távolsága kevésnek bizonyul , igaz hogy nem sok , mindössze 1 - 2 cm az eltérés de sajnos az van , használni esetleg ugy lehetne rögzíteni mint a 16 os ok megoldása , csak hát az már l nem eredeti .
Üdv! Gázbowden témában érdeklődnék. Az utángyári Bowden amit lehet kapni mindenhol az rövid. Működni működik, csak nem lehet lefogatni a markolatot, mert nem tudom a horonyig elforgatni. Ti mit használtok? Melyik más motoré lehetne esetleg jó hozzá? Vagy esetleg a gyári méreteket tudja valaki? Akkor le tudnám gyártatni.
Igy mar tenyleg sok erte , hasonlokeppen jartam en is tavaly a Riga 22 vel , ugyanigy nagy veteranos alitotta hogy uzemkepesen lett le teve , es valojaban egy rakas ,ne. mondjam mi ,volt az egesz a blokjabol meg minden ment a kukaba.
Nekem is van ilyen kerek amit le festettek , kar hogy regebben minthogy megfeleloen tisztan tartottak volna es a kezdodo rozsdat le takaritottak volna , a helyett egyszerubnek lattak le festeni , sajnos .
A 16-osnak a kerekét szépen rendbe lehetett tenni. Saras is volt, rozsdás is, de a rozsda nagy részét le lehetett dörzsölni - nem lett tökéletes, de a kiindulási állapothoz képest nagyon sokat változott. A cél itt a használhatóság, s ha még csillog is, az plusz öröm.
A 4-es kerekei is használhatók, de sajnos egyáltalán nem szépek, le lettek kenve hőálló ezüsttel. Az egész, a küllők és az agy is, de még a fékfedél is. Alatta látszik a ráfon a rozsda. Szóval itt már semmit nem lehet tenni, lemostam róla a sarat és kész.
Van amikor már semmi sem segít, még a piocás ember sem 😁 A képeken egy R3 ráf látható ami kívülről makulátlan krommal rendelkezik, csak éppen anyagában van átrohadva az egész. A legszebb hogy nem kevés pénzt adtam érte egy olyan embernek aki szovjet veteránokkal foglalkozik és személyesen is ismerem. Miután levettem a kerékről a szintén használhatatlan teljesen eldeformálodott gyár külső gumit , akkor szembesültem a szomorú ténnyel, hogy az egészből max a kerék agy használható valamire. Az viszont 18 ezerért kicsit drága volt. Két kerék volt a másik ön konkrétan már lyukas volt az anyag is.
Katonka Elvtárs biztos hosszabban tud írni a jelenségről, de a lényeg, hogy megnyugodhatsz, nem hamisítvány a blokkod. Az S51-es jelzés (cirill S-sel) gyakran előfordul különféle alkatrészeken (blokkházon, hengeren, hengerfejen, gyári szimeringen) 57-es vagy 58-as blokkokon is.
Igen, ezt elfelejtettem írni: a főtengely csapágyak C3-asok, a többi sima.
A csapszegpersely problémásabb. Ha muszáj cserélni, akkor csináltatni kell, egy jó esztergályos elkészíti bronzból, aztán bemelegíteni a hajtókarba, dörzsárazni a megfelelő méretre meg bevágni a tetején, hogy meglegyen a kenés. De én azt vettem észre (cáfoljatok meg, elvtársak!), hogy hamarabb kopnak ki odalent a tűgörgők, mint odafönt a bronzpersely, szóval ritkán szokott gond lenni vele. (Legfeljebb olyankor, amikor rosszul gyártották le a szovjet elvtársak és elszabadult a persely a helyén - most is van egy ilyen főtengelyem.)
Üdv elvtársak! Vettem egy 4es Rigót aminek darabokban van a blokkja. Úgy tudom, hogy S52 névre hallgat az erőforrása, viszont az én blokkfeleimen S51 felirat van. Gyári lehet ettől függetlenül vagy itt már valami varia van? Dekniken S52 felirat van egyébként.
Én azt mondom neked ,persze nem kötelező jelleggel ,hogy ezzel ne szórakozz . Vidd el a hengert és a dugattyút egy normális gépműhelybe . Ott felfúrják a következő méretre és adnak hozzá komplett mindent. Én a lakhelyemhez közel lévő Taszári Kacsó Gép Kft hez szoktam járni ilyen ügyben .Bár jóval nagyobb kaliberű dolgokkal foglalkoznak ,szívesen vállalnak ilyen kis jelentéktelen munkákat is . Régi cég ,felkészültek ,precizek és pontos munkát adnak ki a kezeik közül .Tavaly előtt fúrattam náluk utoljára hengert akkor 8 ezer forint volt komplett . Abban még le is voltak gyöngyözve a hengerbordák Felülre mindig króm gyűrűt ,míg alulra acélt adnak. Nagyon jó és strapabíró hengereket hoztam tőlük . Több fajta dugattyú gyártó van,nem mindegy kinek a terméke van beépítve a mociba . Szerintem el is postázzák a cuccot ha neked ez messze van . De lehet van a közeledben is megfelelő felkészültségű gépműhely. Ez egy pici teljesítményű motor ,itt a legkisebb teljestítmény vesztés is számít .
Alapméretes dugattyút még sohasem vettem, úgyhogy ebben nem tudok segíteni.
A csapágyakra nem kényes a Riga - alapesetben nem pörög túl sokat, s három csapágy van a főtengelyen, szóval elvileg bírja a strapát, de ennek ellenére én mindig minőségi csapágyakat használok a főtengelynél. Máshol a közepes minőség is megteszi, ezekre sincs panaszom. A szimeringeket én minden felújításnál cserélem, mert sok szívástól szabadulhat meg az ember egy fél órai plusz munkával. Tapasztalatom szerint a gagyi szimering is tökéletesen teszi a dolgát. Dupla ajkúakat szoktam használni, biztos-ami-biztos.
Tibor , itt a ! Riga Rulez en vannak tolem felkeszultebb szakik is , de en tudomasom szerint a riga nak a hengerfala viszonylag lerosebb mint a dugatyu igy van eset hogy furas nelkul egy uj dugatyu ha nem is szazas de segit , nem tudom hogy te erre gondolsz e ha igen , az alapmeretes henger harmincnyolcas es ehez gyari dugot nem egyszeru de utangyartott dugo kompletten gyuruvel csapszeggel olcson be szerezbeto a motorosboltok kinalatabol akar a neten is meg tudod rendelni , termeszetesen erosebb lenne egy jo hengerfurassal es ahoz megfelo meretu dugatyuval . Nem tudom segitettem e ezzel vagy tudtad is ? Mindenesetre sok sikert kkvanok a motorodhoz , es legyszi jelezd majd a fejlemenyeket .