Az , hogy a sony vacak cég,csapnivaló gyártási rendszerrel.Mi más lehetne?
Sajnos jó példa, h hogyan lehet egy a pont az innovációs készsége és a (többek között) erre épülő gyártási rendszere által kiemelkedő céget lesüllyeszteni a középszer szintjére.
"A hidrogénautó viszont egy illúzió, ami soha nem fog megvalósulni tömeges mértékben."
Ahogy a dolgok most látszanak, a hidrogént szerintem sem fogják soha belsőégésű motorokban elégetni, legfeljebb a luxusautók szintjén, ahol a teljesítmény számít, a költségek nem.
A jövő autója az elektromos hajtású autó. Az viszont még nem tiszta, hogy az áramot akkumulátorból nyeri, vagy hidrogénből üzemanyagcellában. Ezt a kérdést fogják megválaszolni a következő öt év kutatásai az akkumulátorok és a biztonságos, olcsó hidrogéntárolás terén.
Az akkumulátorok fejlődését az elmúlt tíz évben a laptopok, mobilok és egyéb villanykütyük növekvő energiaigénye generálta. Az energiaigény továbbra is növekszik, de az akkumulátorok gazdaságos zsugorítása közelít a határokhoz, ezért már a jövő laptopjai esetében is a metanol, ill. hidrogén-meghajtáson gondolkodnak. Egy autó energiaigénye pedig még a maiaknál is jóval könnyebb, kisebb és olcsóbb aksikat igényel. Ez pedig jelenleg a hidrogén/metanol felé billenti a mérleget. Persze bármelyik nap jöhet valamilyen áttörés aksifronton és a hidrogét zárójelbe lehet tenni, de egyenlőre nem úgy néz ki.
A két pont közül a másodikkal teljes mértékben egyetértek.
Az első pedig szerintem nem annyira külön probléma, hogy külön kelljen választani.
Az akkumulátor korlátozott képességei csak addig tűnnek korlátozottnak, amíg van jobb megoldás - és ma még jobb megoldás egy belsőégésű motor + egy ötvenliteres fémtartály a benzinnek. Az akkumulátort nem lehet olyan szintre fejleszteni, hogy addig is jobb legyen az Otto-motornál, amíg még van mivel etetni az Otto-motort (vagy amíg az üvegházhatású gázkibocsátástól tartva államilag nem lehetetlenítik el a belsőégésű motoros közlekedést).
Amiről nekem fogalmam sincs, hogy mennyire van felkészülve a világ ipara, mennyire lehet előteremteni az akkumulátorgyártáshoz szükséges nyersanyagokat ha emberek százmilliói úgy döntenek pár év múlva, hogy elektromos autót akarnak.
Pillanatnyilag szvsz az akkumlátoros autónak két nagy akadálya van: 1. Az akkumlátor. Igaz, a technológia fejlődik, de szvsz amíg nem lesz jóval nagyobb energiasűrűségű, tartósabb, olcsóbb és környezetkímélőbb addig aligha játszhat komolyabb szerepet. Én ebből a szempontból a szén-nanocsöves kondenzátorban bízok leginkább mint a jövő tárolóeszközében.
2. A jelenlegi olcsó benzin és az arra alapozott járművek. Lehetne éppen szuperkönnyű járgányokat csinálni korlátozott végsebességgel és komforttal, de egyrészt jelenleg ki venne ilyet, másrészt ha egy ilyen ütközik egy SUV-val akkor max. némi törmelék marad utána az úton.
Ha viszont a ló, a lovaskocsi vagy a bicikli az alternatíva akkor már a 2. modell is vonzó lehet.
A hidrogénautó viszont egy illúzió, ami soha nem fog megvalósulni tömeges mértékben. Egyszerűen túl jó és túl olcsó az akkumlátoros elektromos autó az üzemanyagcelláshoz képest.
A villanyautók elterjedése nem igényelne semmilyen új infrastruktúrát.
Nem kell hozzá semmi, csak
1. konnektor (most is van),
2. erőmű (most is van) meg
3. villanyautó (most is van) és a
4. fogyasztói döntés, hogy kell az olyan autó, amibe ugyan nem kell benzin/gázolaj, de 20 perctől 6 óráig terjedő ideig tart feltölteni (ez a döntés még csak a fogyasztók 0,00000001%-ának fejében született meg).
Jelenleg az ipar olyan elektromos autókat képes, vagy lenne képes (GM EV, Peugeot 106 Électrique) előállítani, amelyekért 5-6 millió forintot el kéne kérni, 150-200 km-et mennek, és az akkumulátorokat 200.000 km után ki kell dobni. Ez nem alternatíva, 5-6 millió forintért van dízel Avensis, és ami még fontosabb: egyelőre van is mit beletölteni.
A mai akkumulátorokon azonban nagyon gyorsan nagyon sokat lehetne fejleszteni igény esetén mivel a belsőégésű motorok terén bekövetkezett fejlődéshez képest kőkorszaki szinten vannak (mivel nem volt kényszer a fejlesztésükre).
Tehát szerintem ha tényleg eljön az, hogy a kőolajtermékek iránti keresletet már nem lehet kielégíteni, és ez komoly hiányt idéz elő, akkor annyi fog történni, hogy
- atomerőművek épülnek villámgyorsan
- fellendül a szénbányászat (több száz évre elegendő szénkészlet van a világon a föld alatt)
- a szénből egyrészt üzemanyagot (benzint, mint a III. Birodalomban) gyártanak, másrészt erőművekben égetik el elektromos energiatermelés céljából
- többen használnak elektromos autót
- több árut szállítanak vasúton.
Mindez szerintem 15-20 éven belül bekövetkezik, de új középkorra nemigen lehet számítani.
Egyébként régóta olvasom ezt a topikot, nagyon érdekes, és kor egyik legfontosabb problémájával foglalkozik, csak ki nem állhatom az űrhajós sztorikat.
Oké, vilaanyáramot termelni már évek óta atomenergiával éri meg igazán, de az autó ugyebár nem trolibusz, tehát a benzinhajtás költségeivel az egész atom-hidrogén/metanol hajtás költségeit kell összevetni, és ez az, ami jelenleg még sokkal drágább.
Már tullépte. 1kwhT atombol kevesebb mint 2 cent, olajbol 3,75 cent, földgázbol 2,9 cent. Jelenleg csak a szén és a fa ára versenyképes az atomével.Hajrá, irtsuk ki erdőinket a "zöld" energia nevében!
Egyetértünk. Ezért kell atomerőműveket építeni. Urán inkább van Nyugaton, mint olaj, de ha több kell, akkor is könnyebb megszerezni, elvenni, mint az olajat.
Az atomenergia mint energiaforrás és a hidrogén vagy a metanol, mint energiahordozó már most képes lenne teljes egészében kiváltani a szénhidrogéneket, csak éppen nem éri meg, mert az olaj még olcsó. De az olaj ára évtizedes léptékben biztos, hogy jelentősen emelkedni, az alternatív technológiáé pedig csökkenni fog. Kérdés, hogy az adott teljesítményre jutó költség mennyi lesz a két görbe metszéspontjában és ez mikor fog bekövetkezni.
Egyrészt. Másrészt Bin Ladennek annál rosszabb minél jobb. Neki az üvegházhatás is nagyon jól jön, nem is szólva arról hogy egy a nájckingdom által jósolt mezőgazdasági kultúrára való visszaesés milyen királyság lenne számára. Igazán ez lenne a legjobb az ilyeneknek: sok-sok hitetlen elpusztul, a maradék nyomorog, a nyomorban pedig igen jól terjednek a szélsőséges vallások, a nyomorgó tömeg kiválóan fanatizálható (nem véletlenül műxött a középkorban olyan kiválóan az inkvizíció, mentek a különféle vallásháborúk, felekezetek üldözése / kiirtása, stb).
"Lehagytad, hogy kitől idézted ezt. Tippem: Osama Bin Laden"
Hát, ő pont abban érdekelt, hogy a sötétzöldek minnél tovább tarrorizálják a Nyugatot, hogy annál tovább rászoruljunk teveszarevő pereputtyának olajára, aminek árából az ő terrorháborúját finanszírozzák.
csacskaság. GM EV-1: végyesbesség: 130 km/h gyorsulás 100km/h-ra álló helyzetből: 8s 1 töltéssel kb 180-200 km megtétele http://en.wikipedia.org/wiki/General_Motors_EV1 És ez 8 évvel ezelőtt gyártott kb 2000 darabos prototípus eredményei. Mára el lehetett volna érni, a 400-500km hatósugarat és ettől kezdve teljes értékű autó.
Tizedére esne a behajtás esélye, mivel az emberek rájönnének, hogy jobb ha ők költik el, mintha az állam. Nem véletlen, hogy könnyebb a cégvezetőket terrorizálni, mint 75 zwanzig millió egyéni munkavállalót kergetni.
"Egyszerűen feljövök vele a lifttel, és beparkolok vele az albiba "
Aminek az az előnye is megvan, hogy az otthoni konnektorból tankolhatod. Egyébként tavaly Sanghajban jártam és nagyon sok ilyen villanyrobogót láttam. Ott persze autó helyett veszik. Ha ők gyártják, biztos nem méregdrága
A finnek új atomerőművet adtak át a közel-múltban. A szlovénok most bővítik a meglévőt. Szó van új reaktorblokkok felhúzásáról Franciaországban és valamelyik balti államban, de Pakson is. Valamelyik napilap azt írja, hogy nálunk a politikai és a szakmai konszenzus is adott, de még pénze is van rá az MVM Rt-nek. Ki mit tud erről?
Annyira nem sci-fi, hogy készültek is elektromos autók, rendes szériaautók. Pl. az elektromos autók topicban rendre felbukkan egy eletromos Citroen gazdája.
Tehát ilyenek vannak, és azért nem terjed el, mert az elektromos autók a teljesítményükhöz, képességeikhez képest nagyon drágák. Ettől függetlenül, főleg az itteni magas jövedéki adó miatt, ami a benzint drágítja, lehet lenne fantázia abban, hogy volt keleti kisautókat átalakítunk üzletszerűen elektromos-akkumlátoros verzióra. Legalábbis, remélhetőleg lenne egy törzsközönsége ennek, főleg ha az ország bármely pontján el lehet adni, és meg lehet találni azt a pár tucat embert aki hajlandó és képes érte fizetni... :))
Én a magam részéről komolyan dédelgetem magamban a gondolatot hogy egyszer ha pénzem is lesz (!!) veszek egy elektromos robogót, ilyet már most is lehet venni. Az a legjobb benne, hogy mivel nincs kipufogógáz, a lakóépület folyosóján is tudom használni, és a lakásban tarthatom. Egyszerűen feljövök vele a lifttel, és beparkolok vele az albiba :))
"A villannyal autózás nem annyira sci-fi. Más kérdés hogy az az autó nem ez az autó - nincs légkondi, a sebesség max. 60 Km/óra, a járgány önsúlya az akkumlátoron és a vezetőn kívül max. 100 Kg és ebben már a karosszériát beborító napelemek is benne vannak. "
Abban igazad van, hogy egy ilyen autóba átülni is sokkal jpbb, mint a nájki által vizionált koraközépkor. Én holnap vennék egy ilyen autót, ha lenne hozzá kiszolgáló infrastruktura és bekerülése, üzemeltetése nem lenne drágább a mainál. Márpedig a tendenciákat figyelve rövid időn belül olcsóbb lesz.
Más kérdés, hogy hidrogén, metanol vagy kituggyamilyen hajtással az autók mai szinvonaláról sem kell ennyire lemondanunk.
tanulság: Száz reaktort, ezret, csináljatok, csináljatok!
"Úgy látszik az újságíró kételkedő fajta - különösen amikor az egyik politikai oldal mellett van elkötelezve..."
Meg persze az is igaz, hogy az újságot a nagyközönségnek kell eladni, a tudományos folyóiratot meg csak a szakmai elitközönségnek, amelyik sokkal könnyebben néz szembe a valósággal, mint a marinénik tömkelege, akik azt akarják olvasni, ami szívüknek kedves. Márpedig egy fogyasztónak mi hangzik jobban, mint az, ami felmenti fogyasztása következményeinek viselése alól?
köszi, ez így tényleg jobb volt (a régi verzióba belenéztem, és azonnyomban töröltem is)
Sok új elem nincs benne, de a bemutatás profi.
Érdekes statisztikai adat, hogy az utóbbi évekből 928 tudományos publikációt vizsgáltak, és mind a 928 publikáció egyértelműen megállapította a globális felmelegedés tényét, és ugyanebben az időszakban kb 560 újságcikk foglalkozott a globális felmelegedéssel, es ezen újságcikkek 53%-a azt állította, hogy a globális felmelegedés nem egyértelműen bizonyított, vagy nem bizonyítottan emberi tevékenység következménye.
Úgy látszik az újságíró kételkedő fajta - különösen amikor az egyik politikai oldal mellett van elkötelezve...
A villannyal autózás nem annyira sci-fi. Más kérdés hogy az az autó nem ez az autó - nincs légkondi, a sebesség max. 60 Km/óra, a járgány önsúlya az akkumlátoron és a vezetőn kívül max. 100 Kg és ebben már a karosszériát beborító napelemek is benne vannak. A hatótávolság kezdetben úgy 60-80 Km, esetleg akkucserével vagy kiegészítő üzemanyagcellás rásegítéssel több.
millió BTU . A lényege,hogy ha megszorzod 5,8-al a földgáz tőzsdei árát akkor direktbe összehasonlíthatod az energiatartalmának az árát 1 barel olaj energiatartalmának árával.