Találtam egy kapcsirajzot,ami nagyon szemléletes az igazi Dahlander kapcsoláshoz.
Viszont előbb neked el kéne döntened, hogy milyen is a motorod.
Ezt megpróbálhatod a kapcsoló és ezen kapcsirajz összehasonlítása alapján. A Dahlander motorhoz ui. kapható -és itt is azt rajzoltak-, ún dahlander kapcsoló.
Ez látszólag olyan, mint egy csillag-delta kapcsoló, de mégsem az.
Ha a kapcsoló alapján nem megy az azonosítás, akkor a motort kell górcső alá venni, hogy ilyen bekötése van-e, mint itt rajzolva vagyon. Néha a kapocslemezen nem 1U meg 2U jelek vannak, hanem U, V, W, és 2U helyett X 2V helyett Y, és 2W helyett Z.
Ezt figyelembe véve nézd meg a mocit.
A másik lehetséges motor az említett kettős tekercselésű.
Ott a két csillagba kapcsolt tekercselés az U-V-W és az X-Y-Z -re van kivíve.
Tehát ha a három fázist rákapcsolod az egyik sorra 750-et, ha a másik sorra akkor meg 1500-at forog a motor.
Annak a meghajtása egyszerűbb.
De én azt hiszem, ez igazi Dahlander lesz, mert az a fordulatszámváltó kapcsoló elég bonyinak néz ki.
köszönöm szépen a sok segítséget!! csatolok egy kis rajzot (amit fejből készítettem, mert nem vagyok pár napig otthon), ami a kapcsolókat ábrázolja.
mindkét kapcsoló 3 állású. a főkapcsoló rövidebb karral a sebességváltó kapcsoló is egyben (ez 6 érintkezős, ahogyan a képeken is látszik). a forgásirányváltó hosszabb karral 3 érintkezős. ha le tudnád rajzolni a dalander motor kapcsolási rajzát, az nagy segítség lenne. előre is köszönöm szépen!
köszönöm szépen a választ! ha az E1-et 70-ben már nem gyártották, akkor a 70/8/4 - ami a motoron olvasható - nem a gyártási éve a gépnek? ..vagy talán ez már nem az eredeti motorja? köszi neked is, hogy írtad a dalander motort, ez a kulcs a bekötésnél.
Tudom. Tavaly tanultuk Javítástechnológiából. A ragasztást szoros illesztéssel kombinálom (A tárcsa fából lesz!) + megjírdalom hosszára a tengelyt csempevágókerékkel, ha nagyon muszály. Van a Szerkótanszéken ilyen Loctite katalógus abból kinézek valamit amit nyomatékátadásra szoktak használni.
Az a zománcszigetelés többet kibír mint gondolod! Áthúztam a rezet lapítóhengerek között, a 0.63-ast 0.4-re ellapította ,de a lakk az nem jött le róla. Sokszor tapasztalom, hogy előbb a réz szakad el aztán a lakk.
Én tudok itt eszergaműhelyt de az az EL épületben van, az a közlekeseké. Nehéz oda bejutni. Van még a gépészek műhelye asszem a G épület.
A tengelyek végén lennének a húrakasztókampók. Lenne egy közvetlen hajtású tengely, azon egy félaxiális és egy radiális csapágy , egy ékszíjtárcsa és egy fogasszíjtárcsa(ezeket fából akarom magam megcsinálni a kész tengelyhez,) retesz helyett valami loctite ragasztóval rögzíteném, ezt az igénybevételt az is elbírja.
A másik tengely ezzel szemben lenne, ugyanez csak azon nem lenne ékszíj. Egyszerű lépcsőstengelyekről van szó valami biliacélból, semmi exta, ha lenne gépem én is megcsinálnám. Az egész tengely nem hosszabb 150 mm-nél és nem vastagabb 25-nél. Olyan tipikus iskolaeset. Készítek róla rajzot, azt csak le kell tudni olvasni. Nem ördöngősség. Még a csapágyház is lehet fából.Egy 6 vagy 8-as körvasat kineveznék előtéttengelynek, az lehetne siklócsapágyas is. Ez vinné hátra a forgást a túltengelyre fogasszíjakkal, így forgatná szinkronban a húr két végét.
spulni: ált kétféle tekercskiszerelés létezik. Nagy meg kicsi :) . Én a kicsit hívom spulninak, lehet helytelenül
A kicsire nyilván nem tesznek vastagabb huzalt, mert nem szereti a zománcszigetelés és a réz a túl kis rádiuszt. /nehéz vele dolgozni később, mert "telefinzsinór" lesz ilyenkor a vastagabbakból/
A kistarcsai bolt valamelyik autópálya mellett van. Én a pesti irodájukban érdeklődtem, ami a jászai térről nyíló utcában van északi irányban.
Köszi megnézem. Ez a Kistarcsa hányadik kerület, melyik fertályon van? Vagy ez egy előváros? Hogy lehet odajutni? A Bp. térképen rajta van? Hol van ez a HAM bazár?
Annak idején (diákkoromban) a Műegyetem K-épület alagsorában volt egy geodéziai műszerlabor. Ott láttam elég komolynak tűnő esztergát is, meg olyan embert is, aki tudott vele esztergálni. Nincs már meg? Gyanítom, hogy a gépészkaron még gyakoribb jószág az eszterga. Te magad nem férsz hozzá esztergához valahol? Mennyire bonyolult egy ilyen tengely? Milyen anyagból kell csinálni?
A 11. kerületben nem nagyon fogsz találni esztergályost. De ha igen, légyszi írd meg! Egyet tudok persze mondani, kicsi de rendes műhelye van, elég pedáns fickó, de a bonyolult dolgokat nem szereti. Az apja (övé volt a műhely) leleményesebb volt, de meghalt. A n d o r f i(y?) Gábor Sopron utca 38.
A Fehérvári úton kifelé vannak mindenféle ipari létesítmények, ahol legalább TMK szinten kellene lennie esztergapadnak is, de nem tudok róla.
Ezekkel a trükkökkel már többször is elhajtottak, bár a zsebbecsúsztatást még nem próbáltam.
Más:
Nem tudtok valami korrekt esztergályost a 11. kerületben, vagy valami olyan helyen ahová nem kell űrhajóval elidulni. Olyan ember kellene, aki tud rajzot olvasni és kisebb munkákat is elvállal elfogadható áron. Nem kell hogy nagy felszereltsége legyen, egyszerű tengelyeket akarok csináltatni reteszhoronnyal, de lehet hogy az sem kell.
Most guberáltam egy régi ruszki varrógépet. úgy tűnik hibátlan, bár még nem tudtam kipróbálni, mert a dugója nem megy bele a földelt konnektorba. Az a lényeg, hogy van benne egy varrógépmotor, amihez pedál is van, szabályozható a fordulatszáma. Pont egy ilyennel akarom hajtani a leendő húrfonó gépemet. Lassan összeáll a kép, hogyan fogom kivitelezni, de ahhoz két tengelyt mindenképpen kellene esztergáltatnom. Hamár a húfonásnál tartunk:
Nem tudjátok véletlenül, hol lehet Pesten trafódrótot kapni (zománcszigetelésű vörösrézhuzal). De ha lakknélküli lágy vörösrézhuzalt tudtok, az is jó.
Lehetőleg (már ha lehet válogatni) olyat ajánljatok, ahol 10..20 dkg esetleg 1..2 kg-ot is adnak. 0,3; 0,5 ;0,63- as átmérők kellenének jelenleg, de ha minden jól megy, szükségem lesz 0,25; 0.4; 0.8 és 1mm-es vastagságbasn is.
Közben utánagondoltam ennek a te motorodnak, és eszembe jutott, hogy létezett olyan trükkös kétfordulatú motor is, aminél mindkét fordulatszámon mindkét tekercselést használták. Az volt az igazi Dahlander motor.
Ez olyan régi, hogy elképzelhető, hogy pont az.
Estére kiötlök és lerajzolok egy tesztelési módot, hogy eldöntsük, melyik fajta.
Ha ez utóbbi tipus, akkor cifrább a kapcsolás! :)))))))
És írd le légyszi, melyik kapcsoló hány állású, esetleg ha a tábláján látszik, melyik állás milyen névvel /jellel jelölt. Eztán akkor azzal hivatkozunk rá, illetve az is segít a beazonosításban.
Én egy ilyen dalandermotornál tennék egy irányváltó kapcsolót, az lenne a főkapcsoló is egyben, és az csak bekapcsolná a villanyt, és két fázist cserélne, ezzel fordítva meg a forgásirányt.
Erről a kapcsolóról menne a 3 fázis a másikra, ami egy három áramkörös váltókapcsoló, és vagy az egyik hármas motortekercsre, vagy a másik hármas motortekercsre adja a szuflát.
Ennek a motornak a hat kivezetése két külön tekercselést jelent.
Az egyik ún 4 pólusú tekercselés, az adja az 1400-as fordulatot, a másik meg 8 pólusú tekercselés, az adja a 700-ast.
A pólusszám a motorban létrejövő mágnestér észak-déli póluspárjainak számát jelenti, és minél nagyobb, annál lassabban forog a motor.
A legkisebb a kétpólusú (nyilván: egy észak, egy dél), az max 50Herz x 60 másodperc = 3000 Fordulaton foroghatna, ha nem lenne aszinkron motor.Az aszinkronitás miatt gyak 2800-at pörög.
A négypólusú ennek felét, a nyolcpólusú meg negyedét forogja. (1400 és 700-as fordulatok)
Tehát ennek a motornaka hat kivezetése nem a szokásos háromfázisú motor hat kivezetése, ahol a három fázistekercs kezdete és vége is kint van.
készítettem pár képet a kapcsolókról. a motorról annyit kell tudni, hogy egy 6 vezetékes vezetékkorbács jön ki belőle. várom a távsegítséget tisztelettel!