Minden leander és mediterrán növény kedvelőjét, gyüjtőjét várjuk itt a fórumon, valamint tagjaink között. Itt is beszámolunk majd mindenről, ami Egyesületünkkel történik, vagy történni fog.
Emlékszem, akkor beszéltünk is róla. Amikor az enyém még csak egy szál volt, kapott egy bambuszpálcát. Aztán ahogy sűrűsödött, kapott még kettőt. Ha jól emlékszem most három pálca van köré szúrva, és tavasszal amikor még ki sem hajtott, egy szál damillal körbetekertem. Ez tartja a rengeteg oldal/mellék hajtást egyenesen, és ez kívülről nem látszik.
Azt még egyelőre nem találtam meg, de ezt igen, ekkor, 2011-ben volt a legszebb, de volt vagy egy méter az átmérője. Olyat szeretnék én is, ami felfelé nő inkább, az enyémet képtelenség lett volna úgy nevelni, mert szerteágaztak a tőnél már az ágai.
Nagyon szép! Régóta szemezek vele, egyszer már próbáltam is teleltetni, de a tél végére eltűnt a növény. :) :( Mint kiderült túllocsoltam és egyszerűen elrohadt szegény...... talán pont Te mondtad, hogy nem szabad télen locsolni.
Na de.... most már felvértezve ezzel a tudással, megpróbálkozom vele újra! :)
Keresgéltem neked képet a mesevirágaimról, azt éppen nem találtam, de annyi "kísértetet" láttam, akár növények, akár virágok, akár leanderek, akár állatok képében, hogy eléggé felzaklattak...
Ez egy 2009-es kép, olyan távolinak tűnik, pedig csupán 5 éve volt.
Én sose szoktam visszacsípni, szépen szokott lógni, mint a muskátli. 2006 májusában "állítólag" (a kép tanúsága szerint) ilyen volt, de eztán már hamarosan mindig el kellett tenni onnan, mert égett, és gond volt, hogy hová tegyem. Bezzeg a leandereknek meg kevés volt a nap. Bár akkoriban talán még nem. Mostanában eléggé elhanyagolom őket.
Üdv. Persze, sokan visszavágják ilyenkor..., illetve most már inkább csak a behordás előtt közvetlenül, ki tudja milyen őszünk lesz, és most már nem lenne célszerű úgy teleltetni, hogy nagyon friss hajtások vannak a növényeken. Szóval úgy október közepén lenne célszerű, de ha van hely a teleltetőben, akkor inkább tavasszal.
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne hogy ilyenkor még valaki szokta visszavágni a leandereit? Én tavasszal szoktam csak v de a sok esö (vagy nem tudom mi miatt) felkopaszodott pár...
De mi vele a gondod? Én úgy szoktam, hogy télen teljesen szárazon tartom és valamikor februárban kiszedem a rizómákat a földből, és elültetem őket, így március végefelé, persze úgy, hogy a lakásban tartom, már hajtani szoktak, tavasz végétől meg virágozni. Nekem az velük a gondom, hogy nehezen találok olyan helyet, ahol viszonylag szépek is, de nem égnek meg. Még tán júniusban bírják a napos helyet, de később már égnek.
Na most vagy nem érzékelem jól, hogy mekkora az az asztalka, amin most van, vagy netán visszavágtad azóta is, mert akkor mintha nagyobb lett volna..., vagy talán akkor még nem nyílott rajta ennyi virág, mert lazábbnak emlékszem. Mindegy, gyönyörű!:-)
Akkor nem szaladok..., mert én is azt hiszem, hogy a tied nem is hétköznapi fajta, olyan tömör, hogy az már szinte vérlázító:-) Én is metszettem az enyémet, és viszonylag dús volt, de úgy is autókeréknyi átmérővel. Ez az, ami mikor arra jártunk, még a teleltetőd oldalánál volt alaposan körbenőve a golgotavirágokkal? Az is "megrendítő" élmény volt:-)
Gyönyörű tényleg:-)))Úgy látom,ez a sötétebb kék.Valahogy olyan tömzsibb,kevésbé hajlamos a futásra-megnyúlásra,és sokkal több virágot hoz.A világosabb kék nálam tele volt ugyan virággal,de méteres,és hosszabb száron nevelte őket:-(
Idei beszerzés Marianntól,iszonyúan imádom,olyan a virágja,mint egy labda...:-)
Ezt a plumbágót jövőre pontról pontra meg kell nekünk tanítanod! Illetve már majd nemsokára kezdheted, a teleltetéssel. Én meg szaladok a kertészetbe, mert tavaly sajnos az enyém kimúlt a télen, pedig már öreg róka volt, de ha van valami, ami virág nélkül nem érdemes élni, akkor ez az:-) Persze ha olyan szép, mint a tied! Az enyém is elég szép volt, de messze nem ennyire. Bár az az igazság, hogy végre el kellene fogadnom, hogy már mindenem nem lehet, ami szép.
Azt hittem, csak az enyém van belassulva. Valahogy nem sikerült az idén a bugit nagy virágzásra bírnom. Az ólomvirág is besárgult, aztán adtam neki egy kis hosszútávú tápot, kb. 2 hete és most ontja a virágot. Igaz a levele már nem olyan szép, de valamennyire visszajött a színe. Volt szerencsém élőben látni Loráét. Na az övé gyönyörű! Üde zöld, sehol egy barna vagy sárga folt és ontja a virágokat! :) Én meg sárgulok. :)