Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 0 2 150544

Értelmesebb, esetleg harcedzett hadseregekben időnkét utó képzik a delikvenst, persze ott nem 65 év a szolgálat felső korhatára, hanem nagyjából 40 év. Eltekintve a Honvédség szokásos szapulásától, a régi időkben a tartalékosokat azért rendszeresen behívták frissítésre. Tudom mindjárt jönnek a szokásos történetek a tartalékosok végtelen ivászatairól, és unatkozásáról. Láttam több olyan alakulatot, ahol a tartalékos tényleges kiképzést kapott. Mivel tüzér alakulatnál láttam, és hogy Kovács alezredesnek is jó napja legyen, láttam a bevonultatott tartalékos tiszteket, és közkatonákat alegységbe szervezve amint a tüzér szakmai dolgokat végezték kezdve a löveg kiszolgálásától , a kidolgozói munkán át, a tüzér harcászati foglalkozásig. Először csak a laktanyában, majd a helyőrségi gyakorlótéren, és végül amint elvonultak Várpalotára éleslövészetre. Jóapám hivatásos tisztként teljesen meg volt elégedve velük, több közülük már sorkatonaként is nála volt, sokan ott laktak a faluban. Amikor az egyik szakmámat tanultam, a mesterem sorkatona korában apám katonája volt, majd tartalékosként is hozzá vonult be, és elég sokat mesélt erről.

Előzmény: _Berci (150541)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 -1 1 150543

Pontosítsunk: ha szükség van rá, bármikor elmegyek homokzsákot tölteni.

De  már nem kívánok fegyveres konfliktusban részt venni, semmilyen ürüggyel.

Ez van.

Előzmény: _Berci (150541)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 0 1 150542

Sajnálatos, hogy nem vagy tisztában a jogszabályokban foglalt kötelezettségeiddel, és támadásnak véled azt, amit számodra is előírnak. Hogy jobban értsed-ha orvosi vizsgálat azt állapítja meg rólad, vagy bárki más, igénybevételre kijelölt személyről, hogy pszichésen alkalmas a jogszabályokban foglalt katonai, polgári védelmi, vagy katasztrófavédelmi feladatok elvégzésére, akkor nincs helye ezek alól való mentesítésnek.

Ne felejtsd, ez a fórum nem a békegalambok kergetéséről szól. 

 

Előzmény: Törölt nick (150540)
_Berci Creative Commons License 2019.10.21 -6 0 150541

Szerinted egy valamikor, valamire kikepzett (sor)katona evtizedes kihagyas es hirtelen behivas utan mit tud tenni egy modern(ebb) hadseregben, ... a konyhai malac, vagy a laktanya-söprögetös funkcioin kivül (esetleg valamilyen jegyzeteles, vagy örszogalati acsorgas ... jo, soroljuk meg ide a strategiai fontossagu homokzsaktöltögetest is)?

 

(Vagyis mire lenne kepes ... ill. mire lehetne büszke ... a segedmunkara ... arra, hogy masok majd kopaszkent ugraltatjak?)

Előzmény: Törölt nick (150539)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 -1 0 150540

Tartózkodj a minősítésektől, még akkor is, ha nem tetszik  az álláspontom.

A kulturált keretek megőrzésért.

Nekem sincs ínyemre sok minden, többek között az ország ( nem )  működése, még is elviselem valahogy.

És igen , itt élek ( bár nem vagyok rá büszke).

 

A határokat meg feszegetni kell.  ( Nem a kerítésre gondolok.)

 

 

Előzmény: Törölt nick (150539)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 0 1 150539

Az utópisztikus olvasmányaid mellett kellene egy kicsi időt szakítanod a vonatkozó magyar jogszabályok olvasására is. Ha csak nem vagy a totál debilek közé sorolva, akkor bizony minősített időszakban elvihetnek mindenféle egyenruhás szervezetek védeni a hazát, ami megvalósulhat például homokzsák töltögetés formájában is. Persze csak akkor, ha a mi országunkban tartózkodsz, és magyar állampolgár vagy.

Előzmény: Törölt nick (150537)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 -1 1 150538
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 -1 0 150537

Oda vonulsz be, ahová jónak látod.

Engem nem érint.

Előzmény: Törölt nick (150535)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 -1 2 150536

Ez olyan, mint a kényszerbetegség, nem tudnak leállni vele. Ha kell, ha nem nyomják a mantrát. Talán ha a nyugállományú katonák nagy részétől nem vették volna el a nyugdíjat, és a jogállásukat, ha úgy megbecsülnék őket, ahogyan a komoly hadseregek megbecsülik a saját nyugállományú katonáikat, akkor talán viszont is értékelnék őket valamire, mert jelenleg nem sok hasznukat venni. Az emléknapjaikat, meg emléklapjaikat süssék meg. 

Előzmény: kovacsgyula44 (150534)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.21 0 1 150535

Tévedésben vagy. A sorkatonai szolgálatod alatt kiképzés alatt lévő katona voltál, ahol arra készítettek fel, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a civil életből már mint kiképzett katona vonuljál be a hadsereghez a haza megvédése érdekében. Ez neked kutya kötelességed az 50. életéved betöltéséig.

Előzmény: Törölt nick (150514)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.21 0 1 150534
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.20 -2 0 150514

Én a magam részét letudtam a sorkatonai szolgálattal.

A továbbiakban nem vagyok hajlandó részt venni semmilyen csetepatéban.

Marhára nem érdekel, ki mit gondol róla.

Előzmény: ka_TARZI_s (150512)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.20 -1 0 150513

Nem , nem gondolom.

Így, vagy úgy, de részese lettem volna, ennyire azért tisztában vagyok a realitásokkal.

De én semmiképpen nem akarnák egy nukleáris töltetet útjára indítani. Nem fér össze a lelkiismeretemmel.

( Tudom ,megteszik mások. )

Előzmény: tuzer (150510)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2019.10.20 0 1 150512

Egy véres háború esetén a polgárok kötelessége a haza védelme, nem pedig a menekülés. Aki menekül, az nem polgár, hanem nyúl.

Előzmény: Törölt nick (150511)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.20 -1 0 150511

Ha tegyük fel M.o-n kitörne egy véres polgárháború , szerintem Te  sem Kirgizisztánba, Patagóniába az indiánokhoz, vagy Afrikába menekülnél (  gépek sem járnának, mert pl. szétlőtték a repteret  Pesten ), ha nem valami közelebb országba, mondjuk Nyugat-Európába. És nem biztos, hogy nagyon vissza akarnál jönni.

Előzmény: Törölt nick (150502)
tuzer Creative Commons License 2019.10.20 0 1 150510

Azt hiszed, kimaradtál volna?

Előzmény: Törölt nick (150507)
_Berci Creative Commons License 2019.10.20 -5 0 150508

 

Kitüntetést adott át a honvédelmi miniszter Sir James Everard vezérezredesnek

 

A tárcavezető az elismerés átadásakor, a Honvédelmi Minisztérium épületében úgy fogalmazott: a vezérezredest köszönet illeti azért a támogatásért, amit Magyarország érdekében tett. A Magyar Honvédség részvétele a NATO misszióiban egyebek mellett azért kiemelkedő, mert megkapnak minden támogatást – fűzte hozzá. Benkő Tibor példaértékűnek nevezte azt a katonai szolgálatot, amivel a vezérezredes a NATO szövetséges erőit segíti. A miniszter Sir James Everarddal folytatott beszélgetése igazolta, hogy jó úton járnak, s ezen az úton kell tovább haladni, mind a NATO, mind pedig az Egyesült Királyság kapcsán.

 

https://honvedelem.hu/fooldal-kiemelesek/kituntetest-adott-at-a-honvedelmi-miniszter-sir-james-everard-vezerezredesnek/

 

Törölt nick Creative Commons License 2019.10.20 -1 0 150507

Örülök, hogy soha nem volt közöm ilyenhez.

Előzmény: kovacsgyula44 (150504)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.20 -1 1 150506

Ápojjuk, ápojjuk, oszt pont a hadi kar nem költözhetett be az alma mutterbe:https://honvedelem.hu/cikk/szaz-eves-ludovikast-koszontottek/

kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.19 -1 0 150505

https://honvedelem.hu/cikk/a-matasz-is-reszt-vesz-a-bundeswehr-tartalekos-ertekezleten/

2003-ban voltunk kint MATASZ delegációként Bundeséknél. Akkor aránylag jól löktem az inglist, de Bórszéki et végül az oroszban egyezett ki, mint tárgyalási nyelvben. Széles et. hk.e KISZ titkár is bisztosan talált valami közös nyelvet.

kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.19 -2 1 150504

Átéltük. Kapsz egy koordinátát, meg egy fejrész indexet. A rakétaütegnél van egy 25 ezresed, abból tudod, hol vagy. A koordináta alapján kapsz egy távolságot, meg egy oldalt. Nincs időd, hogy felvigyed a világatlaszra. Lehet, hogy Graz, lehet, hogy Wien. Nem gondolsz az anyára, akinek a hűtőben van sugármentes gyermektápszere, de ha kinyitja a hűtőt, lőttek ma sugármentességnek. Ha erről beszélgetsz kollégáiddal, eljut szimatékhoz, eltávolítanak.

Előzmény: Törölt nick (150501)
_Berci Creative Commons License 2019.10.19 -8 1 150503

A katonai rendszerekben (fegyverrendszerek, döntesi-, parancsnoki rendszerek) az automatizalasra törtenö törekves kenyszer, nem szorakozas.

Ott, ahol az ember döntesi "sebessege" nem elegendö, ott lazasan probaljak a folyamatokat gyorsitani.

 

Egyelöre meg a dronok területen VAN parancsnoki joggal rendelkezö tiszt. A drone-nak van misszioja, tavoli pilotaja, navigatora ... de egy döntesi joggal felruhazott tisztje is. Ö rendeli el, hogy pl. a Hellfire elindul-e, vagy sem.

Előzmény: Törölt nick (150501)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 -1 1 150501

A technológia megkönnyíti ugyan a háborúzást, de embertelenné teszi az embert

 

https://qubit.hu/2019/10/19/a-technologia-megkonnyiti-ugyan-a-haboruzast-de-embertelenne-teszi-az-embert

 

Anthony Swofford, az Egyesült Államok tengerészgyalogságának korábbi tizedese jól ismeri a háború természetét. Nagyapja a második világháborúban, édesapja a vietnámi háborúban harcolt, ő maga pedig 18 évesen már a tengerészgyalogságnál volt, hogy két évvel később, 1991-ben Rijádban találja magát, az öbölháború kezdetére várva.

Swofford először elmeséli, hogyan programozta át a gondolkodását a 10 hónapos kiképzése, majd hogyan vált függőjévé a háborús helyzeteknek. Elmondása szerint a háborúba küldött katonák úgy örülnek az új fejlesztésű fegyvereknek, mint gyerekek az új játékoknak. Ennek megfelelően, amikor a Sivatagi pajzs hadművelet (Operation Desert Shield) alatt megérkeztek a szaúdi állomásra a vadonatúj .50-es kaliberű Barrett puskák, a katonák izgalomtól remegő kézzel vették át a küldeményt.

 

A veterán szerint persze nem magával a haditechnika fejlődésével – a drónokkal, az exoszkeletonokkal, az okoslövedékekkel – van gond, hanem azzal a gondolkodással, ami abból fakad. „Ha a háborúzás olyan, mint ételt rendelni az okostelefonon vagy posztolni egy mémet Instagramra, akkor mégis mennyire lehet rossz?”

Amilyen komoly és valóságos a háború a csatatéren harcoló katonák számára, akik folyamatos erkölcsi őrlődés alatt hoznak halálos döntéseket, barátok és ellenségek hulláit kerülgetve, annyira egyszerű és kényelmes távoli képernyőkön keresztül idegenek életéről dönteni.

 

 

'  A tudatos gondolkodás teljes hiánya az, ami előbb-utóbb, a technológia további fejlődésével végzetes katasztrófát okozhat. "

 

Atis57 Creative Commons License 2019.10.18 0 1 150500

Sziasztok!

 

Ezen cikk nagyon tetszik! Valszeg itt is helyhiány fordul elő?

 

https://hirklikk.hu/kozelet/benk-tibor-nagyon-sok-fiatal-jelentkezik-katonanak/355943

Atis57 Creative Commons License 2019.10.18 -2 0 150499

Szia!

 A rendezvény biztositását rájuk bizták?  Mert én csak sátorverés, s hasonlokra gondolnék. 

Tatán vannak lovak is ..vagy csak szamarak?

Előzmény: Hiryu27 (150496)
Hiryu27 Creative Commons License 2019.10.18 0 2 150496
doncike Creative Commons License 2019.10.18 0 1 150494

Ha esetleg érdekel valakit:

https://www.facebook.com/events/754671281647391/

 

A magyar biztonság jövője és új típusú fenyegetettségek

 

Előadást tart Feledy Botond, külpolitikai szakértő, és Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő.
Időpont: 2019. november 20. (szerda) 17:00
Helyszín: Párbeszéd Háza, 1085 Budapest, Horánszky u. 20. Pázmány terem
A rendezvényt moderálja: Chikán Attila és Király Miklós
A rendezvény nyilvános, azon minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.

kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.18 -1 0 150492
kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.18 0 0 150490
Előzmény: kovacsgyula44 (150489)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2019.10.18 0 0 150489

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!