A nacionalizmus és a nemzeti szocializmus két külön dolog.
A rasszizmus pedig egy harmadik. A 19. században és a 20. század elején, tehát a gyarmatbirodalmak fénykorában általános elképzelés volt, hogy a különböző rasszok különböző - köztük mentális - tulajdonságokkal rendelkeznek. (Ezt és persze az ellenkezőjét még senki nem bizonyította be. A téma érzékeny, ezért alig kutatható. Legfeljebb arról szabad beszélni, hogy a négereknek milyen hatalmas farka van, a kínaiaknak milyen pici, de a mentális képességeikről nem.)
Ez Darwinra is érvényes. Mégsem hallottam még olyan idiótáról, aki nácinak nevezte volna.
Igen, onnan indítanak. De az automatizálás alapjai is onnan valók (sikattyú/lökettyű/tolattyú).
No a FU nyelvészet ennyire gyorsan azért nem fejlődött, CSAK éppen napjainkban a genetika is támogatja már ("ugor gének"), ami végképp lerendezte az irracionális alapon kétkedőket.
Ismert a véleményed, nomeg az is, hogy neked nem tetsző tényeket negligálsz.
De láthattad: a linked alatti olasz nyelvű könyv is pontosan úgy "negligált", ahogyan én: bemutatta, hogy a 4. századi Mattzariid nyomai a kaukázusi, akkor szarmata vidéken is megtalálhatók.
A szarmaták meg -- mai tudásunk szerint -- nem voltak "magyarok".
Simán átlépsz azon a tényen is, hogy az antropológia által kimutatott soros sírok embertani anyaga létszáma (25:1) dönti el a nyelvet.
Egyfelől az embertani anyag alapján mindössze 2 honfoglaló csoport van, alapjában véve (Fóthi): széles (ázsiai) és hosszú (EU) fejű. Később ezek kezdenek keveredni.
a "25:1" meg a soros-klasszikus arány csupán. Hogy nem minden honfoglaló volt klasszikus, 1000x igazolva. Hogy hadifoglyok tömkelege érkezett a KM-be 900- 955 között KORABELI forrással igazolva. Hogy a soros temetők 950 után indulnak (= zömmel a hadifoglyoké/betelepített népeké) igazolva.
A forráskritika agyon elemezte Kézait is, és abból jött ki, hogy a "turul" echte Kézaikum.
A latin szavai meg a latin nyelvű irodalomban csak előfordulnak, a magyarokhoz köthető speciális terminusok meg vagy Anonymusnál is, vagy azokat a forráskritika feltárta már.
Na és? Megint tetszésed szerint köthetsz össze bármit bármivel, de abból nem jön ki sem a magyar nyelvtörténet, sem a nép őstörténete. Névmágiából nem is jöhet.
A régészet és a genetika alapjaiban szűkíti le a fantáziálások idő/tér koordinátáit.
Inkább vedd fel és kövesd ezt a vonalat.
A mítoszgyártások végleg anakronisztikussá váltak.
Mintha egy orosz forrás említené, hogy Hérakleiosznak a "bjelüje ugri" segített a perzsák ellen. És láss csodát, a Matzaron erőd épp a frontvonalban volt. (Persze egy hottentotta népség is lehetett, mert a magyarok ki nem mozdulhattak Finnugriából, csak ha rabolni mentek.... Tuggyuk. A káros-kóros szlávimádat hová nem viszi a hívőt...)
Fejlesztett tanaik azóta több oldalról is bizonyítást nyertek, most éppen az archeogenetikával, és MÉG Neparáczkitól sem tagadva ("Ugor gén"). Ami egyben a nagy úttörők, Schölzer, Hunfalvy zseniális meglátásait is igazolják.
Haha... Úgy kb. minden német nacionalista volt. (Beképzelt majmok... Hazudozásaik tömkelege a "történettudományuk".)
Mommsen was a vehement spokesman for German nationalism, maintaining a militant attitude towards the Slavic nations, to the point of advocating the use of violence against them. In an 1897 letter to the Neue Freie Presse of Vienna, Mommsen called Czechs "apostles of barbarism" and wrote that "the Czech skull is impervious to reason, but it is susceptible to blows".
A legközelebbi ma ismert rokonai az Árpádháznak kabard nemzetiségüek, de a baskiroknál is elterjedt ez a haplocsoport.
Ha az így van, akkor az Árpád-ház nem jöhetett sem az ujguroktól, sem Belső-Ázsiából ("hunok")
A baskírok történelmében viszont ott van a (részleges) magyar származás, melyet éppen a genetika is igazol, a régi mende-mondákat erősítve.
De amúgy a genetikai eredmények önmagukban teljességgel alkalmatlanok az illető (vizsgált egyén) nyelvi viszonyainak a megállapításához, mert az ő (apai/anyai) vonalában, x nyelvű őseinek útnak indulása óta számos nyelvcsere történhetett, mielőtt ő maga (apja/anyja/nagyszülei) y nyelvűvé vált volna.
Ezért is igazolja a DAI egynyelvűnek (MÁR) a Volga mögűl Etelközbe érkezett leendő honfoglalókat, hiszen tudjuk, hogy embertanilag/genetikailag igen változatosak, azaz több gyökerűek voltak, nyelvükben viszont már egységesültek, még túl a Volgán (azaz kb. 800-820-ra).
A hunok előt pár száz évvel a kelták megsemisültek beolvadtak más népekbe , tehát mivel nem léteztek nem talákozhattak a hunokkal és se sast se turult se más madarat vagy négylábut nem adhattak át a hunoknak.
A KELTÁK sehol nem voltak mikor a hunok a kárpátmedncébe kerültek, tehát semmit sem adhattak át a hunoknak persze valószinüleg ök találták fel a sasmadarat csak később elrepült.