Mikor Han Solo a Birodalom Visszavág elején visszatér a bázisra, először Rieekan tábornokkal beszél, neki annyit mond, mennie kell, mert vérdíj van a fején.
A következő jelenetben Leiának a folyosón pedig azt, hogy tudja hogy van egy fejvadász a nyomában.
Ez utóbbi nem nem jelenti azt hogy csak egy fejvadász van Solo nyomában, ő csak azt mondja 1-ről tud, ettől még kereshették jóval többen is.
Boba Fett pedig az Új Remény idején (is) állhatott Jabba szolgálatában. Valószínű, hogy Jabbának volt több megbízása is részére, Fett pedig elvállalta a jólfizető meló(ka)t.
Solo részéről mondjuk tényleg nem logikus a Tatuinon sörözgetni. Bár, Jabba részéről meg nem logikus ott keresni.
Igen, az egészet (többszáz apróbb részletben, idő függvényében egyszerre volt hogy csak néhány bejegyzést, de volt hogy 8-10 oldalnyit is). Néha egészen elképesztő dolgokat írtatok:)
35586 előzményét picit félreérthetően írtad, én úgy értettem, mintha arra gondolnál, hogy az ANH és az ESB között találkoztak volna ELŐSZÖR
ha egy IS szócskát is elhelyezel a hozzászólásodban, akkor egyértelműbb lett volna
Az ESB-ben Han valóban, mintha csak egy fejvadászt említene (az eredeti szövegben nem tudom, hogy van), miközben Vadernél Bossk, IG-88, Zuckuss, 4-LOM is felsorakozik.
Az, hogy Boba Fett miért áll Jabba mellett az ep4-ben, azt nem lehet tudni. Greedo találta meg elsőre, de azért simán lehet, hogy Boba Fett is kereste már.
Mondjuk nem túl logikus, menekülés közben pont az ellenséged bolygójának legfelkapottabb csehójában sörözgetni, eleve...
Köszönöm Nektek azt a rengeteg kellemes órát, amit a topik végigolvasásával tölthettem (eltartott egy jó darabig, de megérte!). Ne hagyjátok abba!!!
Új vagyok itt, ezért néhány szó rólam: A 80' -as évek végén láttam az eredeti trilógiát, ami azonnal magával ragadott (a Star Wars iránti rajongásom azóta is töretlen). Elolvastam a filmekből készült könyveket, majd az akkoriban megjelenő regényektől kezdve a mai napig mindent ami megjelent nyomtatásban magyarul (jónéhány polcom van tele Star Wars könyvekkel). Szeretem az előzmény-trilógiát (minden hibája ellenére) és a VII. rész is tetszett (az Új Remény utánérzés ellenére). Veletek együtt várom mit hoz a jövő a Star Wars világába a Zsivány Egyesben, a VIII. részben és utána.
Mivel a hozzászólások olvasásában utolértem a topikot, ezért - engedelmetekkel - néha-néha én is hozzászólnék a társalgáshoz.
Köszönöm. Üdvözlettel: Viktor0124
Quantumleap (35589) hozzászólására ezennel reagálnék is: Ha újra elolvasod az általad említet könyv (A. C. Crispin: A Hutt Játszma) leírását, látni fogod, hogy itt nincs semmilyen ellentmondás. A könyv ajánlójában az áll, hogy az "ylesi huttok" bérelték fel Boba Fettet (A könyvből pedig kiderül az is, hogy Jabba nem tartozik ezek közé a huttok közé, sőt ellenségek), tehát akkor nem Jabba tűzte ki a vérdíjat Han Solo fejére, mert az egy későbbi csempészkedés során történt (közvetlenül az Új Remény eseményei előtt), amikor Han Solo a Jabba csempészárúját (fűszer) elvesztette (kiszórta az űrbe).
Oké, vérdíjat tűztek ki a fejére. De az ESB-ben Han úgy említi azt, hogy egy fejvadász a nyomában van, mint valami újdonságot. És a New Hope SE-ben Boba szerintem Jabba kísérőjeként van jelen, nem bérenc fejvadászként, és ez a többi figuráról is elmondható szerintem.
Amikor megláttam, hogy 2013-as megjelenésű a könyv, megijedtem, hogy ez már a kánon része, de utánanézve megkönnyebbültem, hogy ez még Legendák kategoriájú kiadvány. :)
Még egy ellentmondás, ami eszembe jut, az A hutt játszma leírásában szúrt szemet:
Ha az Új remény előtt játszódik, akkor hogy lehet már Boba Fett Han nyomában? Őt nem csak azután bérelte fel Jabba, hogy Han elpuskázta a második esélyként kapott fizetési határidőt?
Esetleg valahol fel vannak sorolva a fellelhető ellentmondások?
A Galaxisban éppenséggel elférne 25 ezer csillagromboló, de a Birodalom egész történelmének és logikájának ellentmondana. A Köztársaság inkább egy laza államszervezet volt, központi hadereje vagy nem volt, vagy elenyésző. A rendfenntartást a bolygók saját hatáskörben rendezték, erre elegendő volt pl. a Naboo maroknyi vadászgépe. Nagyobb haderő felesleges volt, mert nem volt ki ellen védekezni, és ha mégis előkerül egy nagyobb sereg, pl. a Trade Federation-é, akkor azt néhány tucat Jedi lenullázza "belülről". Ráadásul ezek jellemzően a Köztársaságból éltek, mint a TF meg a huttok, szóval nagyjából tudták, hol a helyük. Ha meg nem, akkor jöttek a Jedik.
A központi haderő drága is lett volna, magas adókat meg ki szeret fizetni; igaz hogy sok bolygó volt a Köztársaságban, de ezek a Földnél sokkal kevésbé voltak sűrűn lakottak, mert nem éri meg az erőforrásokon marakodni, ha simán kolonizálható egy másik bolygó. Szerintem az egymilliárd lakos már hihetetlenül soknak számított, inkább pár tíz- vagy százmillió lehetett az átlag (kivéve Corsucant-ot és a hasonló anomáliákat).
Szóval az EP1 idején legfeljebb egy kicsi központi haderő van, innen kezdik az EP2-ben felfejleszteni, de pusztul is rendesen. Nézzük a nagy hajók építését. Jelenleg a legnagyobb hadihajók a Gerald Ford-osztályú repülőgép-hordozók, a névadó hajót három éven át építették a szárazdokkban, azóta eltelt újabb három év, és még mindig nem állt szolgálatba. És ez csak 337 méter hosszú, az ISD meg ötször ennyi, és persze a térfogata még sokkal nagyobb. Oké, ott vannak droidok, viszont az űrben építik... mondjuk mindennel együtt az egyszerűség kedvéért 10 év, mire egy ISD a nulláról elkészül, és a Klónháborúk idején még csak VSD volt. Az EP3 és az EP5 között egy dokk legjobb esetben három ISD-t tolhatott ki, vagyis 25 ezerhez nyolcezer ekkora dokkot kellett volna építeni az EP3-ra úgy, hogy az EP1 idején még egyetlenegy sem volt. És akkor ez még csak a hajó; a személyzet, a vadászok, az infrastruktúra még sehol sincs. Csillagrombolót vezetni nem lehet gyorstalpalón megtanulni, és ha mégis, akkor se lenne kitől, mármint 25 ezer esetében. A tisztikar gerincét még a köztársasági flotta személyzete adja. A legtöbb főtisztet Palpi vagy Vader személyesen ismeri, a Halálcsillagon a "vének tanácsa" elfér egy asztal körül. Miért? Mert pl. a Tatooine-on legfeljebb néhány száz rohamosztagos lehet, de inkább néhány tucat, akik a hutt-okhoz közel se mennek, és a legtöbb bolygón ugyanez lehet a helyzet. Minden ugyanúgy megy, mint régen, csak most ott van néhány fehér bádogember és éljenezni kell Palpatine nevenapján. Ehhez nem kell 25 ezer csillagromboló és nem is lehet ilyen alapokra felépíteni. Az egész Palpi-hatalomátvétel arra épül, hogy a Galaxist a Köztársaság idején egy viszonylag kis számú kormányzat uralja viszonylag kicsi beavatkozással és erővel, és ezt veszi át Palpi. A Jediket megölhette, a klónok neki engedelmeskednek, de a klónok nem tudnak csillagrombolót vezetni... Meg kellett tartania a régi tisztikart (pl Needa kapitányt), ők pedig még 25 csillagrombolót is bajosan tudtak volna ellátni a megfelelő számú kisebb hajóval együtt (hiszen minden csillagrombolóra vagy tucatnyi fregatt és korvett jut). Ha mást se csinálnak, mint új tiszteket képeznek, akkor se lehet 20 év múlva 25 ezer.
És közben megépítették a Halálcsillagot is! Minek? Akinek 25 ezer csillagrombolója van, minek a Halálcsillag? Egyetlen csillagromboló is hatalmas erőt képvisel, 10 pedig a Galaxis bármilyen haderején ellenállás nélkül képes áthatolni, egy bolygót is el tudnak pusztítani; lehet, hogy a sziklát nem tudják szétrobbantani, de mit számít, ha a felszínét legyalulják? (Az EU szerint ráadásul erre egyetlen darab is képes!) 25 ezer csillagromboló EGYIDŐBEN el tudna pusztítani LEGALÁBB KÉTEZER-ÖTSZÁZ BOLYGÓT. Minek a Halálcsillag?
Szerintem néhány tucat csillagromboló lehet és néhány száz kisebb, de még mindig erős hajó, amik szét vannak szórva a Galaxisban. Szuper csillagrombolóból pedig egyetlenegy, az Executor. (Értelme annak sincs.) Az EU nekem nem hiányzik.
Az megvan mindenkinek, hogy a Rebels előző évadában Yoda küldi a Malachorra Ashokát ?
Tehát, a vén hülye még távolból is elintéz mindenkit, nem volt neki elég hogy kicsinálta a régi Köztársaságot, egycsapásra elintézte, hogy Ashoka (feltehetőleg) meghaljon, annak a kezétől akit a legjobban szeret, Kanan megvakuljon és majdnem elveszitse a tanitványát, Ezrát meg szinte a sötét oldalra és Darth Maulnak elintézi, hogy megszerezze amit akar. Mindezt azért, hogy Ezra megtudjon egy homályos dolgot, amiben Yoda nem is hisz.
Ezek után (plusz amit csinált a prequelekben) van pofája leoltani Luke-ot mikor odamegy hozzá.
Nekem az OT ben nem az ewokokkal volt igazán bajom és Yodát utáltam.
Han eleve Landótól nyerte el a Falcont (szabakkon?), tehát még bőven az ANH előtt, és én ezzel ellenkező infót még nem hallottam, szóval esélyes, hogy te értesz félre valamit...
Landóval kapcsolatban, ami még eszembe jut: Ugye azt jól tudom, hogy valamelyik EU-regényből az derül ki, hogy Han az ANH és ESB között találkozott Landóval, nem sokkal előbbi epizód után? Ez megint csak oltári hülyeség, az ESB-ben elég egyértelműen úgy beszél róla Leiának, mint akit már elég régen nem látott, és Lando is így köszönti őt. Mondom, ha az EU efféle ellentmondásoktól hemzseg, akkor csakugyan nem baj, hogy a Disney eltörölte.
A Jedi könyv gyalázatosan rossz, de az lejön belőle, hogy Luke vérontás nélkül akarja kihozni Solót. A többiek parádézása tényleg necces, főleg Csubakkáé. Azt ne mondja senki, hogy Jabba söpredékének minden tagjáról teljes karton van, nehogymá' egy fejvadász ne tudott volna elvegyülni köztük Csubi nélkül is.
Az tuti hogy Snoke meglepően konstruktív vezető, nem fojtja meg az alárendeltjeit ha hibáznak, engedélyt ad evakuálásra is, közben meg mégis nagyon bizonyítani akarnak neki az ifjoncok.
Először arra gondoltam, pont egy Ulmann bosszúja féle technoszarságot nem kéne csinálni a SW-ból, de azt mondjuk nem tudom, mit ért az alatt, hogy "szellemileg és lelkileg is nagyon megviselte a két Bosszúállók-film rendezése".
Darth Vaderből az ep3 végén jó, ha 30 kiló hús maradt, aztán mégis talpra állt, egyik pillanatról a másikra (jó, az az első lépése picit viszonylag bizonytalan volt)
Persze. Inkább az az érdekes, hogy miután Yoda megalapozta egy villámkurzussal hogy ne csábítsa el a sötét oldal (ezt helyesen tette, ez fontosabb volt mint a harci kiképzés) utána egyedül, rövid idő alatt mester nélkül is erősebb lett mint Vader akit 15 évig Obivan, 20 évig meg Palpatine edzett. Ha minden új Skywalker nemzedék csak egyre durvább lesz akkor ezzel lehet fokozni az EP 8-9-et.
Amikor a Tie-vadásszal játszottam és kilőttek beleraktak egy pont olyan hengerbe mint Luke-ot a Hoth-rendszerben és ahogy ő is úgy én is marha gyorsan regenerálódtam. Szóval úgy tűnik, az SW univerzumban nincsenek hosszú rehabok, gyorsan gyógyít az orvosi technika.
A ROTJ sztorijának tényleg elejétől a végéig nem sok értelme van, a Jabbás résznek se, mindenki egyesével bemegy a bizonytalanságba hogy Jabba vagy azonnal kivégzi (szétszerelteti) vagy nem, aztán megjön Luke szintén felesleges veszélyt vállalva fénykard nélkül, hogy aztán végül a karddal mindenkiből pörkölthús csináljon sokkal reménytelenebb helyzetből mint ha már a legelején frontális elme- és kardtámadást intézett volna a palota ellen miközben a barátai max fedezőtüzet adnak és nem ejtetik foglyul magukat magukat.