Güszi megnéztem az itineredet és engedd meg, hogy mint user mondjam el a véleményem.
A munka, amit végeztél hatalmas és minden elismerést megérdemel. Az adatbázis, amit kidolgoztál nagyon jó információkat tartalmaz, olyan információkat, amikre az OKT fenntartójának szüksége lenne, mint belső információ, hogy képben legyen, mennyire járható az ösvény. SŐT, én beletenném még a pecsétek állapotát is az alábbiak alapján:
Túrázóként azonban és most kérlek ne húzd fel a vizet, mert mint kezdő túrázó mondok véleményt, tehát nem mint százéves ent - szóval kezdő túrázónak viszont az itinerben található információk nem biztos, hogy ebben a felállásban a kellő információt hordozzák.
Én azt mondanám, hogy az adatbázisodat belsős adatbázisnak kellene felhasználni, nem pedig külsősnek. Belső adatbázisnak viszont MINDENKÉPP hasznosnak tartanám.
A fenti véleményemet a következők miatt mondom:
Egy túrázónak, pláne, ha először jön ki az erdőbe, a legfontosabb információk - szerintem:
Az ösvény járhatóságát jelző kódokat én lecserélném úgynevezett traffic light jelzésekre. PIROS lenne az átjárhatatlanságot súroló dzsungel, sárga a közepesen nehéz terület, zöld a sima ügy. Ez szerintem felhasználó barátabb megoldás lenne, mert a színekből mindenki ért, a kódokat meg nehéz megjegyezni, pláne, ha nem azonos a logikai gondolkodásunk. Pl nekem az A legkönnyebb, B a legnehezebb. Nálad meg lehet, hogy pont fordítva van, és ránézésre már elszörnyülködöm, hogy egy ösvény 98%ban járható.
A másik pedig, hogy ez az információ tényleg szerencsés-e kifelé? Azért tennék ide kérdőjelet, mert ha azt akarjuk, hogy mindenki kimenjen az erdőbe, akkor vajon jó marketig fogás-e, ha egy ösvényt mi magunk mondjuk akárcsak 50%ban járhatónak bélyegzünk meg. Ezzel szerintem nem szükséges, hasznos plusz információt adunk ki a leendő túrázóknak, hanem esetleg éppen elriasztjuk őket.
Belső információként viszont KINCS lenne ez az adat és az adatbázis, mert ha bent a központban tudják, hogy X-Y szakasz nem járható, akkor máris indulhat egy protokol folyamat az ösvény rendbetételére vagy terelésére.
A másik dolog, hogy a szakaszokhoz berakott "térkép" ábrák jelen formájukban nem igazán használhatók.
Nem mondom, hogy teljesen rosszak, hanem azt, hogy jelenleg nem segítik elő azt, amire szerintem szántad.
Gondolom az elképzelés az volt, hogy két pecsételőhely között feltűntesd az elágazásokat. Ez nagyon jó elképzelés és ráadásul külsős információnak is nagyon jó. Azt kellene itt fejleszteni, hogy az elágazásoknál ne csak a kék sáv jelzés legyen feltűntetve, hanem az is, hogy milyen más jelzéseket keresztezünk.
Másrészről pedig jó lenne, ha a térképek folytonosságot mutatnának, tehát ha megnyitom őket, akkor egy vonalat alkossanak, mint a Viamichelin útvonala, mert ha az egyik térképen fentről lefelé megy a kék, majd rögtön alatta jobbról balra, akkor az összefüggést egy kezdő nem fogja meglátni. Bevallom, nekem is nehéz volt ráfordulnom a témára. De ez nem jelent semmit.
A százalékos adatok egy túrázónak szintén nem biztos, hogy kellenek, ez inkább statisztika, ami ismét befelé lenne fontos.
Végezetül egy kérdés merül még fel bennem: mennyiben lehet ezt az adatbázist naprakészen tartani?
Egyenlőre erre csak azt a megoldást látnám, hogy a túraszakaszokat felosztva a különféle egyesületek között, minden egyesületnek lenne a saját túraszakaszához szerkesztési jogosultsága és így tudnák naprakészen tartani az adatbázist. Ehhez viszont mindig kell egy ember, aki ezt a munkát legalább havonta egyszer el tudja végezi (havonta egyszer átnézné és frissítené, ha kell) A központba meg kellene egy ember aki szintén havonta egyszer megnézné az egész útvonalat és a változásokról tájékoztatná a vezetőséget - hiányzó pecsét, jelzés állapotának romlása.
Továbbá a helyi szervezetekben kellene mindig valaki, aki havonta végigjárná az útvonalat, vagy a túrázóknak lenne egy felülete, ahova, mint ahogy most a TTT-n beírnák, hogy láttak-e valami javítanivalót - lekapart festés, hiányzó, leromlott pecsét, stb.
Szóval összefoglalva:
A munkádat mindenképpen nagyra értékelem és látom a hasznosságát, viszont én átgondolnám, hogy ezt az elképzelést így ebben a formában tényleg úgy tudnánk-e felhasználni, ami a benne rejlő lehetőség, vagy érdemes lenne újragondolni a történetet és részeire bontva megnézni, hogy mi az, ami a kirándulóknak és mi az, ami a szervezetnek lenne fontos információ belőle.
"Azzal, hogy belép a geocaching.hu szájtrendszer (geocaching.hu, turistautak.hu) valamelyik oldalára, elfogadja az alábbi feltételeket, még abban az esetben is, ha nem regisztrált felhasználója a rendszer egyik szolgáltatásának sem: A szájtrendszeren ("lap") található tartalom a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület (MGKE) szellemi tulajdona."
Nem is vitatja senki, hisz ki tudná meggátolni egy szervezet elhatározását.
Szerintem nem is akarja senki.
Mivel a TUHU adatbázisában - elvben - minden útvonal megtalálható, a legegyszerűbb az lenne, hogy az MTSZ a kitűzött célját úgy érje el, hogy "átadatja" a nyilvántartást.
Ha nem megy szépen, majd lesz egy törvény, vagy jogszabály, és kényszerítik azt, akinek van nyilvántartása, hogy azt adja át.
Ez persze tömény rosszmájúság, de meg kellett foglamazni a végletet, hogy érzékelhető legyen, mi az "ellenállás" lényege.
Az ui,. hogy a TUHU adatbázisát magánszemélyek töltötték fel, nem tudja átadni SENKI.
A szoftver fejlesztője és a rendszergazda a kulcsfigura, leállíthatják a szervert pl.
Adtak logot sokan, azt szerintem joggal kérhetik, de azt, hogy a TUHU térkép-szerkesztői mit hoztak létre, azt egész biztosan nem.
A határ tehát lehet a track átadása.
Magát az adatbázist, a térképet sokan érzik kicsit magukénak, hisz sokan adtak logot, sokan szerkesztették a térképet.
Ki tesz majd igazságot?
Pár évvel ezelőtt az egyik, akkor aktív túratársunk 80 nap alatt végigjárta a kört, és a log-ot át is adta az MTSZ-nek.
Nem tudom, mit csináltak vele, de a társunk úgy gondolta, ott a helye.
Jól gondolta.
Amit ide írunk, azt is átveheti bárki, sőt, ha elkészül egy táblázat, egy példányt mindig küldünk az MTSZ-nek is.
a turistautak.hu rengeteg felület, vonal és pont adatot tartalmaz.
amit szívesen látnék a kektura.hu-n az a turista jellegű POI-k, és a jelzett turistautak vektorai szortírozva 5-6 úttípus kategóriába. adódik, hogy ezt akár butítva, havonta átadná a tuhu az MTSZ-nek. meg ezenkívül a TTT pecsét és útvonalfórum, a tömegközlekedési linkek meg a sok álom, amiről már sokszor esett itt szó.
persze csak nekem adódik, hogy a tuhu és az MTSz összedolgozik.
majd akkor szépen felméreti az MTSz a kéket és az legalább rendben lesz az év végére. a következő 10-20 évben meg a többi jelzett utat ha van rá igény, pénz, önkéntes. vagy addigra a gugli beköltözik már az előszobába is, és okafogyottá válik minden szájtépés ezzel kapcsolatban.
Engedtessék meg egy(-két) hülye kérdés egy read-only, kezdő kéktúrázótól:
A TuHu sokkal több, mint kéktúra - ennyire nagy "konkurencia" lenne egy OKT-only MTSZ adatbázis?
Illetve, miért nem lehet ezt "normálisan" megoldani, úgy ahogy azt az üzleti világban szokás? (kiszervezés: ha az MTSZ szeretné használni a TuHu adatbázist, akkor meg kell egyezni egy összegben, amennyivel "támogatná a szerverek karbantartását" - esetleg bármi más támogatási lehetőséget keresni - , és megjelölni a forrást a kektura.hu-n.)
Szerintem meg semmi átfedés nincs az adatok hátterében. A mi térképünk egyértelműen dokumentált és a kezdetektől a jogtisztaságra törekvő trackekre épül. Egyesével megkereshető mindegyik.
A kéktura.hu tartalmaz egy útvonalat amiben rengeteg a hiba de teljesen ismeretlen a forrása, az nem lehet magyarázat, hogy az OSM-ről vették át mivel az Ő térképük sem tartalmazza az OKT-t.
Ez egy magán gyártmányú útvonal aminek a forrását lehet találgatni, vagy meg lehet nevezni. (?)
A tuhu védelmi rendszerében már évek óta benne van a 'Fekete Pákó utca' az utóbbi hónapokban pedig ezt a kéktúrákra fokozottan kiterjesztettük :-)
"az IT világcégek a következő években egyre újabb területeken vetik meg a lábukat,"
Igazad van, lehet, hogy a gúgli 3 év múlva végigsétáltatja az addigra 20 dkg-ossá fejlesztett cuccát, aztán a fotelből nézhejük a 3D-s turistajelzéseket :)
könnyű nekem kimaradni a hitvitákból, mert se adatbázisom, se kétmilliárdom - illetve mindkettőben kisrészvényes vagyok, vagyis senki:)
a turistautak.hu és a kektura.hu adat hátterében egy vastag átfedés van, de mindkét oldalom van egy legalább ekkora rész, ami független, ezért nem is értem hogy miről is szólhat a konkurrálás. a célok meg mondhatni közösek.
valószínűleg rövidtávon reménytelen az együttműködés olyan makacsnak látom az erővonalakat. pedig milyen jó lenne az összes jelzett turistautat, turista POI-t látni a kektura.hu oldalon, és a tuhu csapata a jövőben használhatná az MTSz műszaki erőforrásait. illetve értelmetlen is két táborról beszélni, mikor van személyes átfedés is.
a tuhu-nak van 10 év előnye az adatbázis építésében, viszont a weboldal, a motor szerintem 99%-ban az ami 4 éve. és nem tudom mi a garancia, hogy a jövőben lesz látványos fejlesztés, vagy hogy valaki nem gondol egyet és "kihúzza a konnektorból a gépet, mert nem tudja fizetni a villanyszámlát". a tuhu-nak hihetetlenül értékes adatbázisa van, nem is tudom hogyan lehetne beárazni, de százmilliós nagyságrendre becsülöm a befektetett munkát. ez most 2013-ban szerintem ennyit ér, viszont (ez már messzire vezet, bocs) ahogy az IT világcégek a következő években egyre újabb területeken vetik meg a lábukat, ezek az információk megszűnnek kizárólagosak lenni és inflálódnak majd.
a korábban példának hozott külföldi weboldalak hihetetlenül széles szervezeti összefogásról szóltak, itt a saját soraink között olyan ellentéteket látok, amelyek mindenről szólnak, csak nem a haladásról.
Nyilván túllépünk majd ezen az új gumicsonton is :)
Az, hogy itt leírjuk a véleményünket, még ha az különbözik is, attól ez még nem csesztetés.
Jobb a dolgokat kibeszélni, mint a háttérben hátbatámadni valakit.
Én annak örülnék, ha nem kellene kettő, vagy több helyen ugyan azt a jelentést elvégezni.
Tehát ha egy jelzésfestő felfest egy utat és azt jelenti az MTSZ-nek, akkor az automatikusan átkerülhessen a turistautak.hu-hoz, vagy más térképgyártó cégekhez.
És fordítva is, ha egy turistautak.hu felmérő a terepen eltérést talál, az automatikusan megjelenhessen az MTSZ-nél, mint megvizsgálandó kérdés.
Tovább kéne lépnünk, egy jobb és szebb jövő felé, ahol a turistaság közösen segítve egymás munkáját, látványos eredményeket érhet el!
A Tuhu kell, nálam azt jelenti, hogy természetesen amit ott összeraktak a szorgos kis hangyák, az az övéké. Lehet használni ott az oldalon és pont. Amit az MTSZ felmér, azért fizetni fog a felmérőknek, az az övé. És természetesen mindegyik a miénk, túrázóké. Mi, ha gond van valahol, továbbra is jelentjük mindkét fórumon és az illetékesek javítját a dolgot.
A csesztetés dolgot az egyes csapaton belüli viszályokra gondoltam. Ezen túl kell lépni, sőt kötelező túllépni, mert másként meghal az ÜGY!
Ez nem csesztetés jellegű téma felvetés, ez a korrektség kérdése. Több szempontból is.
Ha van mástól elnyert pénzem, azon veszek néhány csoda kütyüt, csak éppen az időtrabló munkát akarom kihagyni, de a végeredmény birtokában mindenki mást szinte ellehetelenítek, akkor ez minden, csak nem korrekt eljárás. Sem azokkal szemben, akiktől így-úgy megszereztem a szükséges adatokat, de a forrás biztosítójával szemben sem, mert ő biztos nem arra adta a keretet, hogy valahogy hozzátok majd össze a dolgot.
És ha ezt nem akaródzik megérteni, akkor egyrészt kár további szót fecsérelni, másrészt pedig igenis ki kell kényszeríteni az érdemi, a normális partneri viszonynak megfelelő, az együttműködést kereteit meghatározó tárgyalást, de addig az adatoknak a trezorban van a helye.
Ez nem az úgymond széthúzás megtestesülése, ez csupán a teljes kiszolgáltatottság, ellehetetlenítés elleni jogos védekezés.
mintha ezzel is bizonyitani akarnak, hogy nem csak az elozo atlaszt ujranyomjak, hanem tenyleg vegighelszintek megegyszer. De vegtere is a tajegysegek atlaszaban is megvolt a kektura szakaszleirasa, ott is K->Ny iranyban.
De tenyleg fura. Mondjuk Rp szeretett volna oktoberben Velemben lenni, ennyi az oka az egesznek. A szint-eloszlas vegett sokkal jobb a k-Ny irany, ha valaki egyvegteben teljesiti. Szarvas Matyi is ugy csinalta.
Nem lenne jó, ha azt a k..va szekeret öt felé húznák az illetékes "lovak", mert szét fog esni, és a sumákul, csendben ellendrukkolók röhögnek egyet a háttérben. Egyértelmű a Tuhu kell, a kéktúra honlap kell, Güszi adatai kellenek, Hörpölin adatai, leírásai, képei kellenek, munkacsoport is kell, de szerintem kellene egy erős vezető is, aki rendet tart és megmondja az irányt és a tempót. Higgyétek el, 15 évig vezettem egy kis céget és az is ilyen problémákkal küzdött. Amikor meglett az az egy ember, és bizalmat kapott, kialakult egy bizonyos rend és mentek a dolgok. Persze hogy rá fogja nyomni a bélyegét az az egy ember a dolgokra, de ez nem biztos hogy rossz dolog.
Ne csináljátok már ezt! Ilyen hatalmas nevek, "ikonok" és most konokul egymás ellen fordulnak. Ne okozzatok csalódást azoknak, akik felnéznek Rátok! (Azt hiszem, sok read-only nevében írom ezt.)
Lassan már mindenütt OFF-nak lesz minősítve a téma, de azért csak felvetődik.
Nem feketebárány a MTSZ, csak éppen más célra használná fel az TuHu rendezett adatait, mint az OMP.
Az utóbbi ugyanis, Közép-Európával foglalkozik, a magyarországi adatokat - előzetes megegyezés alapján - kimenetgyártási céllal veszi át, de abba nem dolgozik bele. Ezzel szemben a MTSZ csupán a saját, más által biztosított források terhére megvalósításra tervezett munkáját óhajtaná megkönnyíteni, a ráfordítási élőerő szükséglet minimalizálási szándékával. A kettő nem ugyanaz.
(Kiszámolta valaki a MTSZ-nél, hogy a korábban jelzett 2.500 km-nyi út újramérése, akármilyen szuper eszközökkel, mennyi össz munkaóra teljesítést igényelne? Ha igen, máris megvan az indok a más által összegyűjtött és rendszerezett adatok átvételének szükségességére. De hogy a pályázata ezt nem tartalmazza, az szinte biztosra vehető.)
Tehát, ha a MTSZ a pályázataiban saját tevékenységre, eszközbeszerzésre igényelt forrást, akkor a projekt teljesítéséhez szükséges adatokat magának kell előállítania, nem pedig a munka döntő hányadát kitevő tevékenységet mellőzve, más adatait egyszerűen csak felhasználnia. Ez nem csak inkorrekt az adatok tulajdonosával szemben, de a projekt lezárása egyúttal a "térképről történő lesöprését" is jelenti.
Tessék megdolgozni az alapadatokért! Írtam már, ez most is megtehető. De az úgy nem megy, hogy van egy csomó elnyert pénzünk, vagyunk néhányan úgymond irányítók, meg majd leszerződtetünk egy időre néhány vagy néhány tucat embert, csak éppen a legidőigényesebb munkafázist akarjuk kiiktatni.
Ismerős megoldás. Így működik egy csomó projektcég.
Hát igen, ez a keletről-nyugatról kérdés érdekes. A leírásaidnál is néha fordítanom kell, mert pont fordítva megyünk. Gondoltam arra is, hogy hátrafelé menet teljesítem ilyenkor. Ilyet szerintem még senki sem csinált.
Komolyra fordítva, tényleg megfontolandó, hogy a szakaszokról pl. az altimetrát mindkét irányból fel lehetne tenni. A szöveges leírást persze elég nehéz megfordítani, hacsak be nem járja valaki mindkét irányból. Vagy maradjunk az ortodox kiírásnál és legyen csak egy irány?