Fehér Mátyás Jenő
A „Waltharius manu fortis” hősköltemény avar vonatkozásai
6. rész
Waldharius neve, személye és származása az elmondottak alapján kapcsolatba hozható a hun–avar mondakörrel. Maga a hősköltemény tartalma is igazolása tételünknek, hiszen az egész eposz legszebb részei épp Attila Tisza-parti palotájában játszódnak le. Eltekintve azonban Waldharius személyétől, a mondakörben adódik egy név, egy főszereplő, aki még jobban kidomborítja a hun–avar kapcsolatokat, és mondai síkról történelmire csúszik át. Ez a főhős a
Waldharius manu fortisban oly sokat szereplő Haganus.
H. Gregoire, akinek kutatásait és eredményeit eddig Waldharius személyével kapcsolatban meglehetősen alkalmaztuk tanulmányunk menetében, erre a főhősre még több gondot és figyelmet fordít, mint az eposz névadójára. E tekintetben alapossága nem egyszerű kutatási és eredményközlés, hanem sok ellenvéleménnyel vitázó tanulmány, amelyben a germanista településtörténeti, helynévkutatási, hagiográfiai, néprajzi és nyelvészeti adatok hallatlan bőségét ötvözte valóságos remekművé. Alapvető tévedéstől azonban ő sem mentes. Túl nagy jelentőséget tulajdonít Kulakovsky alánokról írt munkájának
[77], és az alánokban látja az egész hősköltemény-komplexum szerzőit. Ez irányú tévedését, mint a későbbiekben látni fogjuk, Altheim helyesbítette.
[78] Különleges érdeme, hogy Alföldi András mellett ő is a torzító mondák közé sorolja Attila és Aetius Châlon-sur-Marne-i csatáját, amelyet a nyugati krónikások találtak ki.
[79]
Bár H. Gregoire „ex offo” nem a
Waldharius eposzt elemzi, hanem a
Nibelungen mondacsoportot, megokolásainál az előbbi forrást is sokszor igénybe veszi. Ez főképp az általunk elemzendő Haganus személynév körül gyakori eset. Erre vonatkozólag a következő magyarázatot adja: „… le Waldharius qui à bien des égards a preservé des traits plus anciens …” Tehát a legősibb forrásokat kereste ő is névanalíziséhez, névelemzése eredeti és meglepően meggyőző. Tudtommal magyar részről még eddig nem figyeltek fel eredményeire.
„Hagen identifié” fejezetében felteszi a kérdést, hogy a mondákban nem cserélhetődött-e fel a tisztségnév és a személynév. Feltevésnek is beillő kérdését a következő gondolatmenettel vezeti le: Az avarok és hunok királyának vagy vezető fejedelmének a címei a steppei nomád népek előtt ismeretesek voltak. Ez a cím a
khagán, latinul
chacanus,
chajanus, görögül
kagánosz. Az avarok több fejedelmét említi a történelem ezzel a névvel, amelyet sokszor személynévként alkalmaztak.
[80] Valóban, a kora történelmi időkben nagyon sok ilyen példát mutathatnánk fel. Maga Carlomagno is a szlávok torzításában a
Kral nevet kapta, pedig valódi neve Magnus volt.
H. Gregoire további eszmefuttatásában azt igyekszik bizonyítani, hogy Olümpiodórosz alapján az alánok „kagánja” sietett 411-ben segítségére Günthernek. Igyekezete még tovább megy azzal, hogy ennek a „kagán”-nak személynevet is ad Góar személyében, aki szerinte talán nem is volt germán.
[81] Forstemann német névelemzéseivel is igyekszik összhangba hozni tételét, felsorolva a germanista által német eredetűnek vélt
Haganus,
Aganus,
Hagano,
Chagano neveket, amelyek mint személynevek szerepelnek.
[82] Miután H. Gregoire tanulmánya elsődlegesen a Nibelungok földjét igyekszik körülhatárolni, szükségszerűen belesodródik a sokat vitatott „Hagen de Tronege”-vitába is.
[83] Ennél a kérdésnél Haganus alán mivolta azonban nem meggyőző, mert a két kérdés részleteiben ellentmond egymásnak. Ammianus Marcellinusra való hivatkozása, hogy a „legvadabbak voltak a barbárok között”, nem olyan súlyos érv Haganus alán mivolta mellett, hogy meggyőző legyen, már csak azért sem, mert a történelmileg ismert párhuzamokat az „Isten ostoráról” és a Friault ostromló kagánt a magyar történészek által ismert hun, illetve avar történelmi epizódokból vagy hagyományokból vette. Az az állítása, hogy az alánok szarmaták, tehát irániak, és mint ilyenek, hosszú időn át éltek egymás mellett, ami megmagyarázná, miért nevezték ők is
khagánnak fejedelmeiket,
[84] nem bír meggyőző erővel. Az eddigi nyelvészeti kutatások épp ellenkező irányban haladtak, amikor arra a – szerintünk sokszor általánosító – feltételezésre jutottak, hogy a nomád népek az alánoktól vették át tisztségneveiket.
[85] Mint ellenvéleményt e tekintetben idéznünk kell Altheim véleményét, aki a hunok történetének jelenkori legnagyobb ismerője: „H. Gregoires Behauptung, dass Hagen der xagen, quagan der Alanenen und mithin Goar bei Olympiador sei, glaube ich nicht. Alanen sind keine Türken.”
[86]
Magának a vitának kialakulása az avar-kutatás szempontjából, mint már az eddigiekből is látható, szerfelett hasznos volt. Még nagyobb haszonnal jár Haganus, Hagen személyéhez fűződő adatok egymásutánja. A következőkben e helyütt csak röviden veszem sorra a Waldharius-eposzban és „per tangentem” a bonyolult Niebelungen-énekkomplexumban előforduló adatokat, hogy Haganus személyét minden kétséget kizárólag az avar mondakörből eredeztessük, illetve ilyennek bizonyítsuk.
Az eposz 27–28. verssorai így hangzanak:
Nobilis hoc Hagano fuerat sub tempore tyro,
Indolis egregiae, veniens de germine Trojae!
Ez az adat rengeteg kommentárt szült, amelyek egymásnak nemcsak ellentmondanak, hanem a kutatók nemzetiségi vetélkedésének lévén alapja, majdnem minden hasonló hangzású várost sorra vesznek német és francia területen, hogy az eposzt így érzelmi alapokon maguknak vindikálják. Maga H. Gregoire sem mentes ettől a vetélkedési kedvtől, aminek legjelentősebb bizonyítéka a sokat emlegetett tanulmányában: „Hagen de Tronege, c. a d. de Tongere (Tongres)”.
[87] Ebben a tanulmányban felsorolja a szakirodalom legellentétesebb véleményeit. Legérdekesebbnek tartom Lachmann
Anmerkungen zu der Nibelungen c. tanulmányát, amelyben a szerző a Dron folyó partján álló Troneck várkastélyt jelöli meg Haganus származási helyeként a Hunsrück hegyháton.
[88] A hunokról elnevezett Hunsrück valóban sok, meglepő helynevet mutat fel, amelyek közül több törökös eredetű, amely teljesen elüt a német vagy francia helynevektől.
H. Gregoire felsorolásában szerepelnek még – szerzőket idézve – Tournai, Troyes, Trognée, amelyeket az impulzív francia tudós „Phantasten” névvel illet, és magától értetődőnek tartja, hogy a jelzett hely a „civitas Tungrorum”
[89] Tongere formája szerinte metatézis alkalmazásával alakult át az ős
Trójából.
A Frank Birodalom római és germán elemeinek összetevői szerint Toursi Gergely is megkísérelte a római birodalmat követő „secunda Germania” legrégibb lakóit felderíteni korának akkoriban még sokkal tömörebb megfogalmazásában. Szerinte a frankok a Duna partjairól kerültek a Rajna partjaira. Ezt az állítását már népi értesülésre alapítja. „Sokan azt mondják, hogy ők (ti. a frankok) Pannóniából jöttek, és első ízben a Rajna partjait népesítették be mindnyájan.”
[90] Értesüléseit ugyanabból a népi hagyomány-forrásból merítve, a másodtelepülést már „Thoringiá”-nak nevezi.
Toursi Gergely eme adatát a germán hagyományba átmentette több korabeli és későbbi író is, mint pl. a IX. századi Unno, aki megírta Arnulf de Metz élettörténetét. Ő is „Turingurum regió”-ról beszél. Ezeket a
Turingi-adatokat a germanisták metatézis alapján
Tungri formává alakították
[91], és a helyrajzi megállapítások egyre sűrűbben emlegetik, hogy ez a helynév forma „erősen törökös” jelleget ölt. H. Gregoire Tronege városát jelöli meg, amelynek lakóit több szerző szerint a hunok irtották volna ki, de a tudós francia bebizonyítja, hogy a legősibb források szerint nem Attila végzett velük, hanem Aetius. Attila személye ezen a területen csak 451-ben szerepel, míg a szerencsétlen sorsú város végzete 436-ban bekövetkezett.
[92] Mint annyi esetben, itt is krónikások elírásáról van szó, amely a hunokkal, Attila személyével kapcsolatban oly sok esetben a vérengző barbárt festették le, sokszor történelmi hamisításokkal is. Attila kereszténysége még ma is alig-alig ismert tény,
[93] mert így kívánta korabeli frank-germán szellemű krónikások, főként egyháziak érdeke. Az ún.
Szent Orsolya és 11 ezer szűz vértanú társának legendája csak a most zajló vatikáni zsinatok keretében nyilvánítódott történelmi hamisítványnak.
[94] És a már említett Châlon-sur Marne-i csata légből kapottsága, a többi leírt történelmi tévedés és tudatos hamisítás mellett Tongres város pusztítása is ilyenek minősül. E tekintetben tehát H. Gregoire-nak sokat köszönhet a hun-avar történeti kutatás.
Haganus szerepe a
Waldharius eposzban szintén Attila udvarában kezdődik, és a germanisztika nagy felkészültsége és állandó és megújuló kutatásai kifejezik azt a nyugtalanságot, amely az eredmények elégtelen színezetéből származnak. Avar méltóságnév Haganus neve, és ma már pl. az osztrák helynévkutatók is kénytelenek elismerni, hogy nagyon sok adatukat revideálni kell. Jellegzetes példája ennek az új irányzatnak J. Oswald
Die Donau von Passau bis Wien c. nagy tanulmánya, amelyben a következőket írja a
kagán tisztségnévvel kapcsolatban: „An der Spitze – Avarenvolkes stand als oberster Führer der Khagan oder Khan, was ’der Weise’ bedeuten soll. Es ist ein interessante Merkwürdigkeit, dass sich von diesem Wort auch einige frühbarische Personennamen wie Chagan, Kaganhart, Schreibnamen wie Schakan oder auch Ortsbezeichnungen wie Chaganig (heute Kaging bei Ebersberg in Oberbayern) herleiten.” Természetesen a felhozott példák az osztrák történész tollából csak sejtetik azt a töménytelen helynevet, amelyek Haganus nevével kapcsolatban voltak és vannak, annyira, hogy minálunk, magyaroknál is előfordul régi okiratokban
Hagan-Hagenau helynév.
[95]
De visszatérve a IX. századi Unno nevű egyházi író
Thungri kifejezéséhez, fontosnak kell tartanom az ősi Traiectum, a mai Utrecht (Maestricht) azonosítását, mert ez a város és környéke az ún. „első honfoglalók” népéből származó neveket tüntet fel. Anélkül, hogy e helyütt bővebb részletekre kitérnék, csak a Kopasz Károly és felesége jelenlétében 858-ban Carisiaciban tartott zsinat résztvevői közt szerepel az „insertus vir Hungarius Comes” is.
[96] 853-ban a királyi „missus”-ok sorában ott találjuk Hungarius püspök nevét, aki többek közt Rotensee, Telau, Vitnau, Pontoiu és Ambianense esperesi kerületeiben hirdette ki a királyi dekrétumokat és zsinati végzéseket.
[97] 859-ben, Lothar uralkodása idején a Saporanisban tartott zsinaton szintén szerepel az előbbi püspök, de nyomravezetőként itt már elődjét is megadja a forrás Dadan személyében. Egyébként ez a forrás is a hunok rovására írja Tungre elpusztítását.
[98] Ha a nagy német krónika és dokumentum kiadásnak a jegyzeteit tekintjük vagy böngészzük át, Traiectensis környékén valóban nagyon sok
Ungrus nevet találunk, amelyek minden bizonnyal kapcsolatba hozhatók a
Hungaros névvel, és a népszáj, a torzító és megőrző hagyomány ezen a környéken alakította ki magának a hírhedt híres „ongre” fogalmát, amelyről a későbbiekben még bőséges szó esik.
Haganus vagy a kagán nevét elemezve, származását, népét az elmondottak alapján az összes egybefogott argumentumok fölött tehát avarnak kell tekintenünk. Miután a nagy vitában még közvetlen rokoni kapcsolatait, sőt szüleit is igyekeztek felderíteni, érdemesnek és szükségesnek tartom még az
Aladar és
Iring nevekkel is foglalkozni. Ezrével idézik a Nibelung-énekek komplexumában, de magában a
Waldharius eposzban is ezeket a neveket, és a kutatók valóban nagy gondot fordítottak elemzéseikre.
Gutenbrunner Hagan-Khagán származását az északi mondakörön keresztül igyekszik levezetni.
[99] Legfőbb argumentuma a Nibelungen-énekekben többször előforduló Aldar hős vagy király neve. Torzításai –
Aldrian,
Aldar,
Aldor – ismételten előfordulnak. E helyütt csak annyit kell megjegyeznem, hogy bár nagy apparátussal vita folyt Haganus esetleges „alán” tisztségneve felől, mint a fentiekben láttuk, senkinek sem jutott eszébe, hogy ez esetben is alán nyelvészet- vagy történelemben keresse a helyes megoldást. Magyar részről ezzel a névvel már sokan és régóta foglalkoztak, régebben Munkácsi Bernát
[100], legújabban Erdélyi F. István
[101], de nemzetközi vonalon csak Hannes Skold Lund nevét idézik
[102]. Az alán vagy osszét nyelvből vett tisztségnévnek azonban vannak kínai előzményei is, amelyeknek végső törökösített formáját
Ilitär alakban jelöli meg, ami annyit jelent, mint vezető.
[103] Ezek alapján Haganust nem kell alánnak tekintenünk. Ennél a vitatott kérdésnél Gutenbrunner
Namen in der Nibelungen Dichtung tanulmánya egyébként megkísérli az
Aladár nevet
Aldrián,
Albrian és
Alderich nevekre visszavezetni
[104], és ezért a kimondottan történelmileg használt és mondává színesedett nevet a tündérmesék alakjává degradálja, párhuzamként felhozva a Merovingok eredetlegendáját, amely szerint a tengerből felmerülő bika és a család ősanyja nászából született a nemzetségindító első uralkodó.
[105] Ez a germanisztikában annyira ismeretlen, érthetetlen, állatőssel kapcsolatos dinasztiaalapítás a törökös népeknél szinte szabályszerűen ismétlődik, és a konkrét eset, amely a Merovingokkal kapcsolatos, magyarázatot ad arra is, hogy a bika vagy ökör miért szerepel a címerében annyi nyugati avar családnak,
[106] akik később Magyarország területére jöttek a „második honfoglalás” után. A Merovingok teljesen „avar” szokásai közül itt csak azt említjük meg, hogy pl. Chlodwigot lófejjel együtt temették sírjába, amelynek a mellékletei egészen a korai avar rítust tükrözik vissza.
[107] Az
Aladar-Ilitär nevekkel kapcsolatban pedig elég csak Attila fiára, Aladárra hivatkoznunk.
Még tovább erősíti Haganus „hun” mivoltát a
Waldharius ének 1351. verssora, amelyben a hős mellékneve „paliurus”, és az 1421. verssor, amely „spinosus”, vagyis tüskés néven említi. Miután a költemény 629. sora Haganus apját
Hagathie-nek nevezi, kétségtelen az apa neve és a fia díszjelzői közt az összefüggés, amelyet a népi etimológ gyakorlat alakított át a hunok egyik törzsének, az akarciroknak a neve után, akikről Priskos emlékezik meg.
[108] Nyelvészeti adataink szerint az ugor korba vezethető vissza az
agacs szó.
[109]
A szinte kifogyhatatlan adatok sorából Haganus származását illetően még röviden meg kell említenem apja nevét, az
Iringet, amely annyi fejtörést okoz a germanistáknak, és amely annak idején Bleyer Jakobot oly igaztalan és méltatlan támadásra ösztönözte Sebestyén Gyula ellen. Az új német kutatók közül Gutenbrunner eszmefuttatását említve, a következőket idézem tőle: „Der Name
Iring scheint mir zunächst als Name für Hagens Vater aufgekommen zu sein … Greifbar seit dem Waldharius Epos, mit dem Vorwulf… Du Sohn eines Iring … was setz also ein Lied voraus aus dessen Text der Vatersname Iring herausgelesen wurde…” Ez az idézet tehát a már germanizált avar gyűrű nevéből, a
hringből formálta a megvetést jelentő
Iring szót. Gutenbrunner előbb idézett tanulmányrészlete tehát feltételezi egy régebbi, népi hagyományokon alapuló, hasonló tartalmú ének létezését.
[110] Hogy ez a népi eredet az avarok szellemi kincseiből táplálkozott, azt már a tanulmányunk elején idézett Theophülaktosz „hőskölteményekről” szóló adatából is láthatjuk. Az Iring név vitájával kapcsolatban Sebestyén Gyula
Adatok a székelyek eredetéhez és egykori lakhelyéhez c. tanulmányából – a germano-szlavofil Bleyer Jakab válasza nyomán – e helyütt csak a nagy avar-székely kutató helyes álláspontjára mutatunk rá, amelyet azóta a kutatások teljesen igazoltak.
[111]
Tanulmányunk jelen része nem terjedt ki az avar-hun helynevek európai elterjedésére, de miután H. Gregoire
[112] és Altheim
[113] legjelesebb kutatók sok más tudóssal együtt nagyon sokat vitatták és eredményesen nem tudták megoldani Olümpiodórosz ama adatát, hogy Jovin 411-ben ellencsászárrá kiálltatta ki magát Gundharus és Goar segítségével az ún. „Germania secunda” területén, ahol egyetlen városnevet nevez meg csupán „έυ Мουνδιακώ τής έτέρας Γερμανίας” formában, ezt a helynevet az érdekesség kedvéért kiemelem H. Gregoire tanulmányából, hogy kellő módon rámutathassak, mennyire egyoldalúan folytak le a viták a burgund, frank és egyéb európai helynévelemzéseknél. A teljesség kedvéért az alábbiakban eredeti szedésben ideiktatom H. Gregoire egyik fő támogatójának, M. J. Vannérusnak, a belga Tudományos Akadémia tagjának erre a kérdésre vonatkozó, sűrűn lábjegyzetelt tanulmányát, amely a felmerült problémát a városnév-vitában úgy akarja megoldani, hogy „javítani akarja” az idézett Olümpiodórosz-féle szöveget
[114]:
„Nous devons à l’obligeance de notre confrère M. J. Vannérus, de l’Académie Royale de Belgique, les trois notes ci-après. Nous enregistrons avec joie l’adhésion de M. Vannérus à notre thèse, et le remercions de sa précieuse contribution.
À propos du passage d’Olypiadore relatif à la proclamation de Jovin en 411,
έυ Мουνδιακώ τής έτέρας Γερμανίας, je ne vois, au point de vue strictement toponymique, que deux localités qui puissent se rattacher à
Мουνδιακόν, de par leurs formes anciennes: MONZINGEN, au cercle de Kreuznach, et MONTZEN en Belgique au Nord de Limbourg.
Monzingen en effet est cité au VIIIe siècle comme
Munzaher marca, Munzecha en 1061,
Munzichun en 1074,
Munzeche en 1098,
Munzecho et
Monzecho en 1128,
Monziche et
Monzecho en 1283,
Moncichen au XIVe siècle,
Montzich en 1474 (cf. FÖRSTEMANN
Ortsnamen, II. col. 352; FABRICIUS,
Die Trierer und Mainzer Kirchenprovinz, 1913, p. 423). C’est donc avec raison que W. Kaspers (
Die -acum-Ortsnamen des Rheinlandes, 1921, p. 34) range Monzingen parmi les localités où la désinence -
ingen est secondaire, remplaçant un –
acum primitif.
Montzen est appelé
Munzhic en 1075,
Muncheheim en 1225,
Monchyns en 1553,
Monchins en 1558 (Lacomblet,
Urkundenbuch des Niederrheins, I. p.143, no. 220; FABRICIUS,
op.cit., p. 642, et
Die Kölnische Kirchenprovinz, 1909, pp. 366 et 374). A Montzen doit sans doute se rapporter la mention d’un „dominus Bonefacius
de Monces (à prononcer
de Moncés)” dans un acte du duc de Limbourg des environs de l’année 1216 (ERNST,
Hist. du Limbourg, VI. p. 188).
À côté de ces deux noms, on pourrait encore citer, si la correction en
πρώτης pouvait être admise, MUENZINGEN, au cercle de Sarre-bourg, appelé
Minciche dans un relevé des biens de Mettlach daté du Xe au XIIIe siècle (BEYER,
Mittelrh. Urkundenb., II. p. 344).
Les noms anciens de ces trois localités,
Munzak, Munzecha, Munzichun, Munzhic, Minciche représentent absolument la forme germanique du
Мουνδιακόν d’Olympiadore
. Seulement, comme Monzingen fait partie de l’archevêché de Mayence, il faudrait, pour lui appliquer la mention de 411, corriger
έτέρας en
πρώτης (par contre, plus de correction en
Μογουντικώ). Il en est de même de Müntzingen, qui dépendait de l’archevêché de Trèves, donc également de la Germanie Supérieure.
Seule des trois localités, Montzen pourrait se retrouver sans correction aucune dans le texte d’Olympodore, puisque cette localité faisait partie de l’evêché de Liège (concile de Maastricht). Cette localization s’accorde à peu près aussi bien avec la thèse tongroise que Montenacken dont les formes
Monteigney 1174,
Montigney 1300, Montengnis 1400, demanderaient une correction à Olympiadore:
Μουντς(νι)ακόν.”
Eddig Vannérus jó szándékú igyekezete, hogy H. Gregoire véleményét a saját szaktudásával megerősítse. A hosszú idézet előtt általam jelzett érdekesség abban nyilvánul, hogy a német és francia, belga írók nagy jelentőséget tulajdonítanak Olümpiodórosz tudósításának – és teszik ezt teljes joggal –, de ugyanakkor nem vesznek tudomást egy másik, ugyancsak V. századi tudósító, Priszkosz adatáról, amely szerint a „híres-hírhedt” Attila apjának a neve:
Μουνδίουγος. [115] A két név azonosságához semmi kétség sem férhet. Mind kettő korabeli tudósítás, Olümpiodórosz az alánságról, Priszkosz pedig a hunokról hagyott hátra jelentős és egyedülálló adatokat, főként neveket, mint a jelen esetben is.
Azt, hogy az említett helynevek mindegyike személynevekből alakult, azt nemcsak maga a szerző, hanem a germanisták is elismerik, így mi csak megerősíthetjük azt a tételt, hogy a burgundok hajdani fővárosát hunok alapították, és a körülötte lezajlott mondák, legendák, hősi eposzok a rokon avar nép szellemi ötvözetében átalakultak, a
Waldharius manu fortis verssoraiban irodalmilag is lecsapódva.
A
Waldharius manu fortis felsorolt, történelmileg is bizonyító erejű hun-avar adatai a tárgyaltakkal korántsem merülnek ki. Az eposz többi szereplője, mint Günther, Hildegunda, Attila felesége, Oszpirin az egybevetett kéziratok eltéréseiből kiszabadított ősi formában a hun-avar és magyar történelem valóban élt alakjai. Történelmileg tehát bőséges az adatolás. De ugyanezt mondhatjuk a néprajzi hagyományokra is, amelyeknek H. Gregoire elég bő fejezeteket szentel. A híres „emberevő magyar”
ogre meséje, a
pajzsra emelés stb. változatait is megnyugtatóan megoldhatjuk belőle.
De ezekkel a – jelen tanulmányban mellőzött – részekkel csak arra akarok rámutatni, hogy Nagy Károly ama rendelete, miszerint Eginhard írja össze a népszájon élő régi hagyományokat és énekeket, bizonnyal megtörtént, és azzal a történelmi ténnyel számolva, hogy a nagy frank uralkodó anyja maga is avar (magyar?) volt, csak erősödik az a feltevés is, hogy Eginhard volt a hagyományok leíró és formáló krónikása, mert a H. Gregoire-féle térképen ott szerepel Russon-Rutten is, amelynek a tulajdonosa maga Eginhard volt.
[77] Ю. Кулаковский:
Аланы по сведениям классических и византийских писателей;
Kijev, 1899
[78] Altheim:
Hunnen IV,
198.
[79] H. Gregoire:
La Patrie des Nibelungen…, 16.
[80] Où en est
…, 228.
[81] Vö. 79. jegyzetünkben jelölt munka 2–3. o.
[82] Vö. 80. jegyz. 228. o.
[83] H. Gregoire:
La Patrie…,
11. Ezt a kérdést a turkológia teljes kikapcsolásával folytatták le, pedig a helynevek eredete nagyon sok megoldást tudott volna nyerni ettől a tudományágtól. Elég csak a
Turun vagy
Altai nevekre utalni.
[84] H. Gregoire azzal igyekezett áthidalni a nehézségeket, hogy az alánokat szarmatáknak tartva, azoknak a törökös népek mellett éléséből vezette le a tisztségneveket, l. 228. o.
[85] Így elemzi ezt a szót Hannes Skold Lund:
Woher stammen die Ossetischen Lehnwörter im Ungarischen? (Zeitschrift für Indiologie und Iranistik, Bd. III., 179–86.)
[86] Altheim i. m. i. v. 198.
[87] Vö. 83. jegyzet
[88] 1824, 5. o.
[89] H. Gregoire:
La Patrie…, 12.
[90] Gregorius T.:
Historiarum Libri Quinque (ed. R. Keydell, Berlin, 1967): „Tradunt enim multi eosdem (scl. francos) de Pannonia fuisse digressus et primum quidem Litora Rheni omnes incoluisse…”
[91] H. Gregoire i. m. 13.
[92] G. Kurt:
Études françoises I., 139–59.
[93] S. S. R. R. Merov. III., p. 103., de megemlékezik erről a
Vita S. Lupi Trecensis, ami azt jelenti, hogy „lokálisan ismerték” Attila keresztényi mivoltát. Az általános egyházi felfogásnak, amely már akkoriban a germán szellemnek hódolt, jobban „feküdt” ennek a történelmi ténynek az elferdítése. Bár fennáll a lehetőség, hogy a jelzett szövegeltérések paleográfiai tévedésből születtek, mint a Szent Lupus életét lejegyző későbbi krónikák a „fidem suscepit” helyett azt írták, „suspexit” (felvette vagy elvetette a keresztény hitet). Hasonló eset sűrűn adódik a kolostori krónikamásolásoknál. Így írja az egyik kézirat Nagy Károlyról, hogy a szászok közül naponta az Elbánál „decollavit” (lenyakaztatott) négyezret, pedig a helyes olvasási mód szerint naponta „delocavit” (kitelepített). Ezt a tévedést azonban már a germanisták régóta nemcsak felfedezték, hanem annak megfelelő nyilvánosságot is adtak. Attila esetében ez egészen „más” ügynek számít.
[94] Bár „Szent Orsolya és 11 ezer szűz vértanú társa” ma már a legendák sorába tartozik, késik Attila és hunjainak rehabilitálása
[95] Vö. 50. jegyzet
[96] MMGGH (Seccio Legum) II, 450, Acta Spuria Concilii Carisiacensis
[97] Uo. 278.
[98] Uo. 410.
Vita Landiberti Eppi Traiectensis Auctore Nicolao
[99] Gutenbrunner i. m. 53.
[100] Munkácsi Bernát:
Alanische Sprachdenkmäler in Ungarischen Wortschatze; in:
Keleti Szemle V. évf. 1. sk.
[101] Erdélyi István:
A honfoglaló magyarság Kubány-vidéki tartozkodásának kérdéséhez; in:
Magyar Történelmi Szemle, New York, I/6, 772.
[102] Vö. 85. jegyzet
[103] Haussig i. m. 321., 328., 342. sk.
[104] I. m. 53.
[105] Idem. 54.
[106] Hahótok, Balassák
[107] Vö: 48. j.
[108] Priscos:
Exc. de legationibus,
130
.
[109] Etimológia szótár
[110] Gutenbrunner i. m. 55.
[111] László Gyula in: Archaeologiai Értesítő XCVII (1971), 184.
A szerző már a „korai avarok” hagyományaiba vezeti vissza pl. az erdélyi Szt. László-legendák lovainak felszerelését
[112] H. Gregoire i. m. 28–30.
[113] Idem:
Objections refutées, 28.
[114] L. a 113. jegyzetet
[115] Priszkosz, ed. Becker et Niebuhr,
Corp. Script. Hist. Byz., 150.
Herman Ottó
Hunfalvy Pál
Munkácsi Bernát néhány munkája:
Falfestmény részlete az üzbegisztáni Balalük-tepéről
Az égberagadási jelenet részlete a nagyszentmiklósi 7. kancsóról
Kőszobor ("kamennaja baba") részlete Kirgizisztánból, a Csuj egyik mellékfolyójának, a Kegetinek a völgyéből, a hasonló nevű Kegeti településről
És az alánokkal is kapcsolatba hozható...
Khumara vára, a perzsák előretolt helyőrsége a Kaukázus északi oldalán
Ammiani Marcellini quae supersunt
Johann Augustin Wagner–Karl Gottlob August Erfordt szerk.
Claude Chifflet szerk.
Az "Alán kapuk" és a "Derbenti kapuk"
Carl Eduard von Eichwald 