Vér-verejtékes meccs volt. Nem találok magyarázatot az ilyen terített betli félidőinkre (meccseinkre), mint ez az első volt. Ilyen kezdést nem engedhetünk meg magunknak a szezon egyik legfontosabb meccsén! Azt gondolnám, hogy már mindent is megnyert klasszisok képesek hideg fejjel érvényesíteni a klasszisukat egy ilyen párharcban... Nem voltunk összeszedettek, az átlövő játékunk ismét vérszegény volt, kevés elképzelés, gyakorlatilag a pároskapcsolatok folyamatos erőltetése volt jellemző. Viszont néhány visszafutási problémától eltekintve példás harciszellemet éreztem, volt akarat és most életfontosságú kapusteljesítmény is. Kiindulva a Barcelonai és Magdeburgi túránkból, azt mondom nem reménytelen a Final Four, de ahhoz az a játék kell!
Nincs mit szépíteni, ez gyenge teljesítmény volt. Ha az elején nincsenek Rodri bravúrok, akkor kialakulhatott volna 8-10 gólos különbség, amiből nem tudunk visszajönni és már most eldőlhetett volna a továbbjutás. Nem így történt szerencsére, és igen, a szerencsénk és a teljesítményünk mellé kellettek a bírók, akik bizony nem csak az utolsó lövéssel voltak lágy szívűek velünk, hanem a fél-faultos megoldásainknál is, amikor sokszor kedvezett nekünk a sípszó.
A Veszprém jobb csapat az Aalborgnál, de nem volt ez a csapat jól felkészítve a találkozóra, ez is jelzi azt, hogy hosszú távon ez az edzőpáros nem lehet igazán jó megoldás. Amiről nem olvastam itt, de én pl. a végjátékban jobbátlövőnek láttam volna újra Remilit is.
DE nyertünk, van esélyünk továbbra is a Final4-ra, most inkább ezzel kell foglalkoznuk.
Így van, a Dánok jobban elfáradtak ezért jöttünk vissza. Ez a keret mélységéből is ered, de egyénileg sem gyengébb szerintem a fizikum. Szimplán fejben nem voltunk ott az elején.
Senkit sem szeretnék megbántani, de a haverkézilabda ma épphogy megúszta a csúfságot. Nagyjából ezt az Aalborg veszítette el.. Annyi bizonyos, hogy a bakonyi fiúk kondicioja annyira siralmas, hogy szemmel láthatóan lábon az veri meg a játékosokat, aki nem akarja. Fabregas olyan lassú lett, hogy fájdalom. Utána mertem nézni, Kőrösi Péter úr a Telekom Akadémián volt humánkineziológus, most a felnőtteknél erőnléti edző, azután, hogy nyáron lelépett aki volt, előtte meg ugye Marija nem volt szimpatikus az edző duonak. Mondjuk ott, ahol a cégvezető lánya fizetésért dolgozik a klub reklám és kommunikációs osztályán ne csodálkozzunk.. Urambátyám csapat sajnos, mindenféle szakmai hozzáértés nélkül. De néha lehet szerencséje az embernek.. Pár hónap és jön a Vodafone ha kellemesen csiripelnek a madarak, így méginkább biztos a kormányoldal támogatottsága.
A második félidőben jobban játszottunk, az első viszont tényleg katasztrófa volt. Ha a 2. félidei játékot tudjuk hozni és védekezésben az utolsó 20 percet akkor meglesz kint a meccs.
Ezt túlzásnak érzem, hogy totál nem adtak nekik esélyt és ebből 5 ilyen volt. Azt lehet mondani, hogy nem a legesélyesebb vagy a legesélyesebb 2-3 nyert, de ha 8 csapatnál maradunk, olyan szerintem nem igazán volt, hogy valakit 8.nak berangsoroltak majd megnyerték a kupát.