"A katona, aki volt olyan balszerencsés, hogy rátalált, esett el elsőként, a fejéből csak olvadt csont- és fémmassza maradt. Ugyanez a sors várt a másik páncélos alakra is, aki közvetlenül utána érkezett. "
A könyv ilyen szempontból kegyetlenebb volt. Lehet keverem valamivel, de megragadt bennem, hogy a lézerlövéstől "olvadt csont és hús" maradt hátra. A film jóval gyerekbarátabb lett. Ha az SW a lézerhez hasonlóan energiafegyvereket használ, az csúnyán felforralná a testben lévő nedveket és szörnyű sebeket okozna, nem ilyen szikrázásokat meg szenes foltokat :)
Nekem mindig egyértelmű volt, hogy az asztal alatt lövi le, de valószínűleg csak azért, mert a könyvben így volt, és azt legalább tucatszor elolvastam.
Egyébként ha Solo pisztolya lyukat tudna robbantani abba az asztalba, ami 100% védelmet nyújt olyan kövek ellen, amikkel a rohamoszikat agyon lehet verni az Endoron, akkor ugyanez a pisztoly egy lövéssel leterítene egy egész dandár páncélost, Csubi íjpuskája meg leszedné a HCS-t :D
Gyerekekkel Indiana Jones újranézést tartunk, ma megvolt az első rész, Az elveszett frigyláda fosztogatói.
Jó rég láttam, fantasztikus volt újranézni. Az idősebbik a negyedénél ellógott, hogy szerinte dögunalom.
Hát a mai pörgős filmek-sorik korában tényleg lassan indul be, de még mindig király egy film. Benne van kicsit Lucas, John Williams, tehát egy kicsi az SW lelkéből is, nekem nagyon hasonló feeling. Hangeffektek, zenei témák hasonlósága..
A kisebbiknek tetszett. Jövő héten Végzet temploma :)
Igen, és eddig azt hittem, hogy a pirotechnikai Greedo bábu robbant, de most már inkább arra gyanakszom, hogy az asztalt robbantották. A bábu csak amiatt kellhetett, hogy ne Blake sérüljön.
Tök jó ez! Én sosem értettem tökéletesen, hogy hol is lőtt Han, de így tiszta. Mármint az eredeti verzióra gondolok most. Tehát az egész asztalt szétlőtte :D
Először úgy gondolták, majd elfogott lázadókon alkalmazott igazságszérum befecskendezésével derítik ki a bázisuk rejtekhelyét, de nem sikerült hatásos koktélt összeállítani (vagy Leia az Erő segítségével ellenállt és ezért téves általános következtetést vontak le a szer hatékonyságával kapcsolatban), és ezután fogtak bele a kutászdroid-projektbe.
Lehet, hogy Xizor is... Talán az SW Galaxisban nincs senki másnak oroszlánszaga a nap végére, honnan is tudhatánk, hiszen a filmen nem érezni. A csajoknak meg mindig az kell, ami ritka :D
Bezzeg nekem kiválóan ment az ellenállhatatlan feromonok kibocsátása, a csajok csak úgy bomlottak utánam! Ez kétségtelenül kiderült...
...úgy tíz-tizenöt évvel később, amikor már rég aktualitását vesztette a dolog, baráti sörözések közben... Xizor hercegnek sem volt elég a feromon, neki is rámenősnek kellett lenni hozzá. Gondolom ő nem hallgatta évekkel később, hogy "Ha akkor..." Úgyhogy azt tanácsolom a következő generációnak, hogy miközben próbálkoznak a feromon-kibocsátással, tegyenek is úgy, mintha már menne :D
Igazad van, a hangfájl forrása konkrétan guildes mesterszalag, ez korrekt.
De magát a szinkront nem tartom guildesnek. Hiszen nem a Guild készíttette (szemben az intercomossal, ahol tényleg a videokazetta kedvéért készült a szinkron).
Köszi! Majd jelzek, csak alapanyagom alig van, amire elrakhatnám. (Igen, DVD-re!)
Film lejátszás: Ott, a jó öreg MPC-HC, esetleg MPC-BE, azzal is tudsz több hangsávos videót lejátszani, mint ahogy a VLC-vel is. (Van, Android-ra is.) Ez, már sok éve alap egy PC-s lejátszóprogramnál. Elvileg, telón is megoldható, de azon én nem néznék nagyon filmet, még ha lenne is okosított belőle. A mai TV-k belső lejátszója vagy egy jobb pár éve Mindig-es STB is szépen viszi ezeket a többsávos videókat. A jobb DVD-lejátszók is. Általában, az 'AUDIO' gombbal tudsz hangsávot váltogatni. Én, már megnéztem régebben, ezeket a triplaszinkes rip-eket, nem volt ilyen gondom vele.
A mozis itten, az első szinkront takarja, ahogy a fentebbi linken láthatod is. A filmet, VHS-en kétszer is kiadták ezzel a 'mozis' szinkronnal. Mozisként hivatkozni korrekt hivatkozni rá, de nem erről írtam most. A RIP-en, a GUILD-es verzió van, ami a forrást illeti. Tudom. Mert én olyan hobbival is foglalkozok, amivel eléggé kevesen. Szinkronmentés/vadászat, a régi idők VHS-eiről. Narrátorosakat is beleértve. Az, egyéb kategóriákról, már nem is szólva.
A második az igen, az InterCom-es, de itt inkább egyszerűbb volna, a THX-es verzióként hivatkozni rá, mivel ahhoz a kiadáshoz készült. A 3.-ik hangsáv, az igen, az angol nyelvű. Magyar vonatkozásban, ahhoz is az InterCom rendelte meg a szinkront, de egyszerűbb 1997/2011-es vagy SE-verzióként hivatkozni rá.
Nem akarok túl ostobának tűnő kérdést feltenni, de én a telefonomon töltöttem le és mondjuk egy asztali gépen v. laptopon nézve, milyen lejátszó programmal tudom előhozni a másik szinkront? Mert a telón lévő appok esetében nem tudom előhozni. Kösz!
Biztos szovjet gyártmány. Az szovjet traktorgyárakban összerakott traktorok is valahogy mindig tankok lettek :D
Nem mindig. Az alábbi TASSZ hírt a jereváni rádió is közölhette volna a hatvanas évek elején:
"A Szovjet-kínai határ mentén békésen szántogató szovjet traktorra lőttek kínai katonák. A traktor viszonozta a tüzet, majd az ellenség leküzdése után visszarepült bázisára."