Harmadik nekifutásra sikerült megnyerni a 6. osztályt, így irány a Vanarama!
Még július eleji a történés, szóval a hogyan már nagyjából kiesett, de nem is igazán lényeges.
Ami most dühít, hogy a mentés eleje óta spóroltam minden centen. Még a saját fizetésemet is levittem a lehető legkevesebbre, minimumon tartottam minden kiadást.
A 6 szezon alatt sikerült is összespórolni kábé 600k-t, ami bőven jó ezen a szinten. Állandóan az edzéslehetőségeket akartam fejleszteni, hiszen úgy tudnánk normális játékosokat csinálni. Egyszer sikerült elérni mind a felnőttekét, mind az ifikét, akkor azok még olyan 200k körül kóstáltak.
Azóta azonban folyton az volt a válasz, hogy jelenleg nem engedhetjük meg magunknak.
Erre, a feljutás után a board bejelentette, hogy építenek egy új stadiont... :(
Még hitelt is vettek fel. Az agyam eldobom, ezzel olyan szinten húzták keresztül a hosszútávú terveimet, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy hagyom a francba az egészet. Ezért is áll azóta a projekt.
Ne értsetek félre, egy új stadion megfelelő időpontban jó dolog. De nekünk 1000 az átlag nézőszámunk, a stadion meg így is 4500-as, sosem töltöttük meg, szerintem még L2-ig is elég lett volna. És akkor még hitelre, majd fizethetjük vissza azt is jó ég tudja meddig.
Igen, és ami elsőre fel sem tűnt, hogy a rendes játékidőben is kimaradt egy tizi, majd a büntetőpárbajban mind a négy (!). A klasszik Gandalf-mémet juttatja eszembe:
Pár száz szezont lenyomtam szerintem a 09-cel, de ilyen meccsem még nem volt. Olyan volt persze, ahol sokkal több lövésünk volt, domináltunk és semmi nem jött össze. De itt valami elképesztően jól játszottunk, helyzetek sokasága (kicsit csodálom is a mindössze 2 CCC-t), és számtalan olyan helyzet, ahol valaki mindig bevetődött, beleért (19! blokkolt lövés). A 6 kaput nem találó lövésből is 2 kapufa volt. Folyamatosan jöttek a jelenetek tömkelegével. És valahogy mindig szerencsésen pattant nekik. Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen létezik :-D Ezt újra is nézem ezt a meccset.
Roppant izgalmas volt a szezon vége, három fronton is az Interrel kellett szembenéznem.
1. Először az Olasz Kupa döntőjében. A meccs inkább ikszes volt, de nem mondható, hogy érdemtelen lett volna a kék-fekete győzelem (1-0).
2. Másodszor az EL döntőjében. Ez jóval simább meccs volt. Köszönhetően főként a korábban a Bilbaoban a kezem alatt játszó MC, Rafael 5. percbeli kiállításának. Sima 2-0-ra nyertünk.
3. Bajnokság. Ez volt a legszorosabb. Amikor legyőztük otthon az Intert a 34. fordulóban (4-1-re mostuk le őket), akkor épp egyenlő pontszámmal álltunk. Mivel mi oda-vissza vertük őket, az egymás elleni eredmény nekünk kedvezett. Ezután ők 2gy 1d, mi 1gy 2d, tehát 2 pont hátránnyal vártuk az utolsó fordulót. Mi a 3. Napolit fogadtuk, akikkel vereség esetén ráadásul helyet cserélhettünk. Ők a 10. Palermo otthonába utaztak, akik elég sok borsot törtek az orrom alá. Ahmet Akcan (fél)szezonbéli második mesterhármasával 3-1-re nyertünk, az Inter pedig nem bírta a nyomást, 1-1 Palermoban. Így azonos pontszámmal, az egymás elleni eredménynek köszönhetően miénk lett a Scudetto! Kicsit azért sajnálom, hogy a triplázás nem jött össze.
A sikerek fő letéteményesei:
Ahmet Akcan (török SC): télen jött, 21 meccsen 19 gól 2gp 8MoM
Milo André (belga AM/F C): 46m 17g 25gp 10MoM
Alex (brazil AM/F C): 53m 15g 11gp 7MoM
Raúl Sanchez (paraguayi GK): 4MoM, év kapusa választáson 2.
Alberto Carraro (olasz MC): 56m 10g 6gp 3MoM
Valószínűleg lemondok és országot váltok, de még meglátom. Az is lehet, hogy befejezem a mentést. Nagyon bosszantó, hogy betöltöttem a holland, török, görög bajnokságot és 2022-re már tele van minden top bajnokság csapatának kerete ilyenekkel.
Ahhoz képest, hogy januári hullámvölgytől tartottam, az elmúlt 11 meccsen (aminek nagy része januárban volt) 24-1 a gólkülönbségünk - bár sajnos ebbe belecsúszott 2 iksz is. Igaz, az egyik a bitang erős Milan otthonában. De pl. a szintén bitang erős Romat az Olimpicoban sima 3-0-val intéztük el. Aprócska gond, hogy az idén a semmiből előkerülő Inter sem nagyon akar hibázni, így azonos pontszámmal vezetjük a Serie A-t (igaz, nekünk van egy elmaradt meccsünk).
A két hollandot végül meg tudtam tartani és elégedettek a helyzetükkel, ez nagy fegyvertény. Az elnök viszont télen eladta a fejem fölül a frissen, nyáron igazolt kolumbiai csatáromat és a kiváló spanyol jobbhátvédemet (akit ugye nyáron a szintén az elnök által elherdált, világklasszis brazil pótlására hoztam - lehet, hogy direkt szopat ez az ember?!) A csatárt sikerült pótolni (sőt), egy 19 éves török csodagyereket hoztam az Ajaxból. Eddig 6m 6g 1gp, sokkal jobb, mint a jóval drágábban eladott kolumbiai. Jobbhátvédet viszont nem találtam értelmeset (illetve, akit szerettem volna az nemet mondott), ott nyárig ki kell húzni a 18 éves görög tehetséggel, akit az elpasszolt spanyol mögé hoztam eredetileg.
Nem is rossz gyűjtés. Bár utóbbit azért én külön kezelném a másik kettőtől. Tottiból is inkább az érettebb énje maradt meg, akkor már ritkábban ragadta el a hév, de előtte bizony volt piros lap bőven.
Tényleg nem szokványos. Volt pár forrófejű csatár, akik piros lapokat is gyűjtöttek, de hirtelen nem tudnék mondani egy teljesen passzoló IRL játékost...
Ide értettem a pénz részét: nem jól fogja elkölteni az AI. Vagy ahhoz irgalmatlanul sok pénz kéne, hogy az akadémiát is felhúzzák. De még ha fel is fejlesztik, nincs garancia semmire, a Liverpoollal is játszottam úgy, hogy vagy 6 év alatt egyetlen használható ifit is kapjak.
De legyen szerencséd, legyen a te mentésed a kivétel :)
Nem hiszem, hogy pusztán pár kiugró eredmény segít. Értem, hogy sok pénz is jár érte, de azt az AI rendszerint rosszul költi el, vesz pár drága sztár játékost, akik maradnak pár évig aztán továbbállnak, és ennyi volt.
Nekem volt a 09-ben egy projektem, amikor elsősorban a magyar válogatottat vittem, és mellé klubedzőként igyekeztem egyre magasabb szintre jutni, csak azért, hogy a legjobb magyarokat magam edzhessem, de már ezzel is akadtak problémák (mármint összeszedni őket), továbbá hiába voltak top ligás játékosok, a válogatottam annyira lett csak erős, hogy mondjuk az EB és VB részvétel általában megvolt, de ott vagy csoportkörig, vagy mg esetleg 1-2 kört sikerült haladni, a legjobb eredmény sok év alatt egy EB-bronz volt.