Keresés

Részletes keresés

Ttlosz Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40760

Az élmények frisseségét tekintve nálad a pont. De két évvel ezelőtt nekünk semmi bajunk nem volt az ösvénnyel. Igaz mi Vágáshutáról mentünk felfelé a Cseréptó hegyre (majd tovább Bányi-nyereg felé) pont olyan kánikulában, mint ma volt. Felfelé, hátizsák, bögöly, szél csak hírből, huuú nem semmi volt. Az ösvény jelzettségével is teljesen meg voltam elégedve és a kaptató végén az általad említett, már akkor is príma állapotban lévő pihenő+tanösvény-táblák+útjelzők+térképek+tűzrakó. Na ilyenből lehetne több is a Kék mentén. Bár még "csak" alig több, mint 200 km van mögöttünk.

Előzmény: Güsziológus (40744)
Ttlosz Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40759

De megragadt benned a büdös szó pedig a csúnya szó utána következett volna. Persze nem volt kérdés egy pillanatig sem, hogy kihagyom. Így a pejoratív jelző árnyalt lett:-)

Nem igazán egyről beszélünk. Azt én sem vitatom, haladni kell a korral, a fejlődésnek nem lehet gátat szabni. Egy állandó van; a változás. Ember és természet mindig is szoros kapcsolatban volt egymással. Ezzel tudni kell élni és nem visszaélni. A természetes vagy természetközeli területek, valamint a természeti táj megőrzésére kellő (uram bocsá, szakértő) figyelmet, gondoskodást kell fordítanunk. Ahogy tingatinga írta (40755) ennél a konkrét esetnél az "illetékes(ek)" döntéseit kell kritizálni, mert szerintem értelmetlen volt egy meglévő aszfaltúttól nem messze egy másikat készíteni. Ez olyan "Gondolkodjuk Béláim"-ra sikerült.

Kellenek a padok, a jelek, az útjelzők, sok minden kell. De nem kell a 20 centi magasra épített több millióba kerülő kilátó, a dombocska alá épített és milliárdokba fájó alagút, stb. csakhogy a legismertebb az embereket rendesen megosztó beruházásokat említsem.

Nagyon remélem, sőt hiszem, hogy a Kék-re most hullott pénz felhasználása mindenki megelégedésére fog átváltozni.

Előzmény: hörpölin (40735)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40758

OFF!

 

"És ott mik lennének a környéken azok a városok, ahol a városnézés tényleg érdemi tevékenység, nemcsak lődörgés?"

Pár hete voltunk ebben a várban, ez is közel van oda ha jól látom a térképen. Nem ismerem a gyerkőcök érdeklődési körét, de ha nem annyira kapcsolódik a várakhoz ez akkor is érdekes és szép erődítmény, egykori Eszterházy-vár. Az egész község erre van kihegyezve, a falu elején egy kb 5 méter magas páncélos lovag fogadja az arra vetődő turistát.

 

Ez pedig kiváló családi program, bár győriként lehet hogy ismered:

www.alon.hu/marchenpark-neusiedler-see-leteszteltuk-az-osztrak-meseparkot-kepgaleriaval

 

ON

Előzmény: Törölt nick (40740)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40756

Az ominózus szakasz amikor még volt vasút és részben (a kanyarig) az aszfalton ment a kéktúra. Hétvégén Füzérkomlós felől érkezve nekem kb a félúton jelzett vasúti megálló körül vált tökéletesen járhatatlanná az ösvény, és onnan egy széles földúton szépen kigyalogoltam az aszfaltra. Ezt akár módosítási javaslatnak is tekinthetjük Hörpölin számára :-)

A képen rajta van a régebbi útvonal, és bejelöltem azt is hogy én hogyan mentem.

Törölt nick Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40755

A Füzér-Füzérkomlós közti ösvény leaszfaltozása tényleg nagyon gáz és értelmetlen, úgy is meg lehetett volna csinálni ahogy Ttlosz elmondta.
De mégis egy picit az aszfalt védelmében: nem ugrálok érte én sem, de szükségszerű hogy néha szilárd burkolaton vezessen a kéktúra útvonala. Miért? Többek közt azért amit Diem mondott, mert a pecsételőhelyek jó része településeken van, azokon meg többnyire ugyebár aszfaltozottak az utak. Vagy azért mert egyszerűen nincsen alternatív útvonal, mert az adott vidék nem alkalmas rá, pl Balaton-felvidék, Lesenceistvánd-Tapolca-Badacsonytördemic, az utak mellett mindenhol mocsaras a terület, de ezen kívül is vannak még példák. Régebben a kéktúra még többet ment aszfalton  (Kőszeg-Horvátzsidány, Kelemér-Zádorfalva, vagy éppen a múlt hétvégi Kisbózsva-Füzérkomlós szakasz egy részén is) , ezeken mikor módosítottak gondolom az aszfalt arányának csökkentése is szempont volt.
Mindemellett nem is tartom szerencsésnek csak azt szem előtt tartani hogy minél kevesebb legyen a szilárd burkolat a kéktúrán, mert a csakis e célból való teljesen öncélú és néha értelmetlen elterelés hülye megoldásokat is szül, olykor járhatatlan útvonalakkal. Erre tökéletes példa a már említett Füzérkomlós-Kisbózsva szakasz, ennek régebbi verziója sokkal járhatóbb volt, és sokan ma is azon mennek, nem a nyakig érő dzsindzsában.
Nekem egyébként ez a 23%-os arány egyáltalán nem is tűnik soknak, azt hittem bőven 30% felett van.
Végül de nem utolsósorban a burkolt utakon való haladást bizonyos időszakokban akár megváltásnak is érezheti a turista, főleg tél végén tavasz elején mikor bokáig ér a sár az erdei földutakon. Ezeket a szakaszokat ilyenkor érdemes betervezni.

Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40754

Megjavult.

Előzmény: Güsziológus (40750)
Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40753

"...legalább olyan fontos, hogy azok mennyire oszlanak el, mennyi az átlaguk,..."

 

Tételesen meg tudom adni, mettől - meddig aszfaltos az út.

Természetesen szakaszonként is.

Koo-val is.

Csak az szab korlátot, hogy a TUHU-s kollégák szerint mi az, ami publikus, mi az, ami szerzői jogokat sért.

Ha az MTSZ elkészíti saját nyilvántartását (jelenleg nem rendelkezik ilyennel), annak részletezettsége nem lehet ennél "rosszabb", na és publikusnak kell lennie, hisz közpénzből finanszírozzák a projektet.

 

A nyilvántartásból az is kinyerhető, hogy mennyi a főútvonal (pl. Katalinpusztánál), mennyi a másodrendű útvonal, mennyi a "sima" országút, mennyi az utca, stb.

 

Ezt aztán lehet átlagolni, elemezni.

 

Az OKT útvonalának analitikus nyilvántartása tartalmazni fog minden útvonal "darabot".

Ezekből a "darabokból" jelenleg kb. 4.450 van.

Kb. ennyi az útkereszteződések száma.

Nincs jelentősége annak, hogy főútvonal, országút, utca, földút, turistaút, vagy ösvény keresztezi az útvonalat.

 

A TUHU térképszerkesztői megrajzolták minden kereszteződés vázlatát.

Ez a WEB-es felületen keresztül megnézhető.

 

A problémát az okozta, hogy nem volt "kitöltve" az a három paraméter, mely az ITINER készítő algoritmust "vezérli".

Remélem, hamarosan ezt már teljes egészében múlt időben írhatom!

Előzmény: DieM (40752)
DieM Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40752

Az aszfaltról még az jut eszembe - talán árnyalva a képet - hogy 147 pont közül jónéhány településen van, így szükségszerű, hogy elég sok aszfalt borítású szakasz legyen... Azon túl, hogy mekkora a teljes aszfalt borítású út, legalább olyan fontos, hogy azok mennyire oszlanak el, mennyi az átlaguk, de a hosszú szakaszokkal tényleg lehetne valamit kezdeni...

Előzmény: Güsziológus (40741)
nazo1982 Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40751

Elég közel van hozzá Wiener Neustadt és Bécs!

Előzmény: Törölt nick (40740)
Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40750

Ami késik, nem múlik:-)

 

http://www.turistautak.hu/itiner.php?from_id=152095&to_id=138518&route=429943

 

Erről a szakaszocskáról van szó.

Föld, szekérút, 'C'

255 méter.

Én már jártam ezen az úton gond nélkül, de volt, hogy kerülni kellett.

 

Az igazság az, hogy próbálom optimalizálni a javítást, de a két pont Nálad van:-))

Előzmény: hörpölin (40749)
hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40749

Na. A kép meg lemaradt. Erről az erdősávról van szó:

 

 

Fenn balra Fancsal felé, lenn jobbra Encs felé visz az út.

Előzmény: hörpölin (40748)
hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40748

"...de Fancsal után már "szabad a pálya", végig széles földút, vagy aszfalt Gibártig."

 

Jaj! Két éve júniusban voltam arrafelé. Fancsal után ahogy felkaptattam a dombhátra Encs felé, elértem az erdősávot. Az első bejáráson átvágtunk rajta &son-nal és a keleti oldalon lévő földúton ballagtunk dél felé. Most a második bejáráson lereagáltam azt, hogy a K- jobbra tér az erdősávban, egy szinte járhatatlan ösvényre. Megindultam rajta, de néhány tucat lépés után reménytelennek ítéltem a bozótharcot, és kimentem másodjára is a keleti oldal földútjára. Aztán később a földút befordult az erdősávba, és ott ment egy darabig - ott érkeztek meg a K- jelek is a fák közül a csapáson - később pedig az út onnan tért ki újra a mezőkre. 

 

Szóval az a néhány száz méternyi csapás az bizony gödör a völgyben! Úgy látom, a tuhu még nem minősíti ezt a rövid szakaszt.


Előzmény: Güsziológus (40747)
Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40747

Boldogkőváralja és Arka között is aszfalt van, igaz, Arkán nem kell pecsételni.

 

Baktakék és Fancsal között van kb. 200 méter turistaút, de Fancsal után már "szabad a pálya", végig széles földút, vagy aszfalt Gibártig.

Onnan sincs gond, hisz nyílt a terep, széles, jól járható földutak, majd a vasúttól aszfalt.

 

A két határpont tehát:

Baktakék és Arka

 

Arkától völgy, de ez már "más káposzta".

 

Baktakék - Encs 10.291 méter

Encs - Arka 15.215 méter

 

Összesen tehát 25 kilométer "ösvénymentes" szakasz.

 

Itt szeretnék ranger lenni:-)

Előzmény: hörpölin (40746)
hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40746

"Baktakék és Arka között pl. nincs szükség hasonlóra, hisz végig nyílt terep, gépjárművel járható, leginkább aszfalt."

 

Hú, ezt most nem tudom kikódolni! Vagy talán Baktakék helyett Boldogkőváralja értendő? :-)


Előzmény: Güsziológus (40745)
Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40745

Nem, nincs ötletem:-(((

 

Én úgy gondolom, hogy ha tudjuk, mire számíthatunk, akkor a túrát ennek megfelelően tervezhetjük.

Ezért nyüstölöm az adatbázis pontosítását.

 

És ami a legfontosabb.

Nem kéne abban a hitben "ringatni" magunkat, hogy az OKT legnagyobb problémája az, hogy az ösvények nehezen járhatók.

20% alatti az arány!!!

 

Örüljünk, hogy még vannak ilyenek, és pontosan határozzuk meg, hol vannak, na és szervezzük meg a karbantartást!

 

Baktakék és Arka között pl. nincs szükség hasonlóra, hisz végig nyílt terep, gépjárművel járható, leginkább aszfalt.

Előzmény: hörpölin (40742)
Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40744

"Egyébként a Vágáshuta felé továbbinduló ösvény milyen állapotban van? Azt is rendbetették, vagy úgy van, ahogy a leírásban szerepel?"

 

Sajnos, ez az ösvény nehezen járható.

Ráadásul a TUHU adatbázisa sem teljesen korrekt, ezen tudunk talán valamit javítani, de hogy mi lesz a felmérés eredménye, azt nem tudom.

A forrást is eltorlaszolták a kidőlt fák:-(

 

Sajnos, nagyon meleg volt, de az ügy nem reménytelen.

Lesz vállalkozó Vágáshután, csak kéne egy kis "ösztönzés".

 

Mivel második nekifutásra is csak a Sátoraljaújhely - Nagybózsva szakasz van igazoltan teljesítve (két részletben), kénytelen leszek leruccanni Pálházára, és akkor Vágáshután "kiugrasztom a nyulat a bokorból".

Sajnos, én nem hiszek abban, hogy a "felülről vezérelt" projekt eredményesebb, mint a helyi erők érdekeltté tétele, ezért én megpróbálom "alulról".

Ha az ösvényt kitisztítják, már senkit nem fog érdekelni, ki intézkedett, de ha "megnyugszik" a meleg, azon leszek, hogy a Cseréptó - Vágáshuta szakasz rendben legyen.

A járhatóság még csak-csak, de nagyon kell figyelni, amikor az ösvény elindul lefelé.

Figyelmes emberek eltorlaszolták a földutat, mely Vágáshuta (Nagypart) felé visz, ezzel felhívják a figyelmet, de nem ez a megoldás.

 

Én tennék ide alternatív útvonalat, mely Nagypart felé menne!

 

Az OKT50 szervezői felvitték a részvevőket ide is.

Én kihagytam, de csodás lehet a panoráma!

Előzmény: hörpölin (40742)
hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40743

"Most az a kép villan be, amikor bömbölő magnóval megy valaki a kertjébe kapirgálni, majd este meséli: milyen jó volt a természet "csendjében" (??!). "

 

Nekem meg erről a Másfélmillió lépés zsíroshegyi filmkockái villannak be, hogy R.P. már akkor, az 1970-es évek végén szóvá tette a víkendtelkekről kiáradó szép muzsikaszót! Azért szerintem azokhoz a "táskarádiós" időkhöz képest már nem akkora a zajszennyezés az erdőben és a környékén. Megjelent ugyanis a fülhallgatós "zeneélvezet". De ezzel legalább másokat nem zavarnak.

Előzmény: hadidoki (40739)
hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40742

"... hogy 20-25% az aszfaltos út"

 

Ha van konkrét ötleted, javaslatod aszfaltos szakaszok kiváltására, akkor most lehet megtenni! :-) Én tavaly nyáron Felsőtold és a Bableves csárda között próbálkoztam az alternatív utak felderítésével, annak a szakasznak egy része kiváltható mezei úttal, el is készítem a javaslatot róla.

 

"

...hanem egy először éppen csak kivehető ösvényen indulnak tovább a meglehetősen leharcolt állapotban lévő turistapihenő mellett."

 

Hát, ez már nem igaz."

 

Akkor a Cseréptónál lévő turistapihenőt felújították? Ha igen, akkor átírom a meglévő MTSZ-es leírást, de én csak a "régi" kéktúrás oldalt tudom szerkeszteni, nem tudom egyelőre hogyan kerülnek át az adatok az új oldalra. Na, majd hétfőn rákérdezek. Egyébként a Vágáshuta felé továbbinduló ösvény milyen állapotban van? Azt is rendbetették, vagy úgy van, ahogy a leírásban szerepel?

Előzmény: Güsziológus (40741)
Güsziológus Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40741

Lehet, hogy nem volt elég negatív a reagálásom, de ha leírnám, mit gondolok, kimoderálnák.

 

Pár héttel ezelőtt jeleztem a bizottságban, hogy az előzetes számítások (becslések) azt mutatják, hogy 20-25% az aszfaltos út.

Ez 250 kilométer feletti!!!

 

Nem hitték el, de nem is érdekelt senkit:-(

 

A legfrissebb statisztika:

 

 

 

 

Sajnos, még 200 kilométer nincs "minősítve, de a bűvös határt már elértük.

Mást nem tehetek, mint publikálom a lehető legpontosabb adatokat.

Tudom, ez illúzió romboló, de ettől még vannak szép szakaszok.

Igaz, ott meg jelzés nincs, na és nehezen járhatóak:-)))

 

4.768 méterből 426 m + 1.154 méter.

 

A többi unalmas szekérút.

 

http://www.turistautak.hu/poi.php?id=144689

 

A fenti PONT viszont igen kellemes hely, nagy asztal, két pad, tuskók, tűzrakó hely, szemetes zsák, táblák, térképek.

Innen terveztem egy kitérőt, de a nagy meleg miatt ez elmaradt.

 

Ezt olvastam az MTSZ hivatalos honlapján:

 

"Három földút is kínálkozik a továbbhaladásra, de a kék jelzések egyiket sem választják, hanem egy először éppen csak kivehető ösvényen indulnak tovább a meglehetősen leharcolt állapotban lévő turistapihenő mellett."

 

Hát, ez már nem igaz.

Előzmény: Ttlosz (40733)
hadidoki Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40739

Most az a kép villan be, amikor bömbölő magnóval megy valaki a kertjébe kapirgálni, majd este meséli: milyen jó volt a természet "csendjében" (??!). 

       Bár érthető a felháborodás, azért szerencsére maradt még kis országunkban érintetlen természet. Bár a kéktúrát éppen most igyekszünk "civilizálni", de attól még (akár a kéken is) lehet több napig úgy kirándulni, hogy alig találkozunk civilizációval. Ez alapvetően mibennünk dől el  ...csak hagyjuk otthon a "magnót"!

Előzmény: hörpölin (40735)
nazo1982 Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40738

Szia!

 

Hirtelen nekem két hely jut eszembe. Az egyik a Rax, bár ez lehet, hogy egy kissé meredek, illetve ott van a közelben Ötschergraben, egy nagyon szép "kanyonnal".

Előzmény: Törölt nick (40734)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40737

Elég jók ezek a képek/videók a fészbúkon a felmérésről... A tegnapi bélapátfalvai felmérés tanulságos volt. Tudok én is ilyesmi szakaszt a Gajavölgy előtt... Ott is olyan helyen fordul el a kék a betonról, olyan dzsumbujba, hogy álmában sem gondolná az ember, hogy ezt most komolyan kell venni :)

Előzmény: hörpölin (40736)
hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40736

Amiért végül is idejöttem korán reggel, hogy röviden szeretnék beszámolni a kéktúra projekt állásáról, a munkacsoport munkájáról, és egy kis segítséget is szeretnék kérni.

 

Tehát elindultak a felmérőcsoportok, négy külön csoportban járják most az Országos Kéktúra keleti felét Nagymarostól Hollóházáig. Feladatuk most első körben az, hogy a szorosan vett kéktúra nyomvonalat mérjék fel a rajta fekvő POI-kkal, illetve a pecsételőhelyekkel. A távolabbi érdekes helyek felmérése későbbi bejárási körökben fog megvalósulni. A csoportok átlagosan 15-20 km-t tesznek meg egy nap alatt, mert egy eléggé bonyolult protokoll szerint mérik fel az útvonalat, sok részletre kiterjedően. Ez a felmérés 35 túranapot foglal magába, de mivel négy csoport megy a terepen egyszerre, a munkát gyorsan befejezik.

 

A munkacsoport összegyűjtötte az OKT keleti felének összes alternatív pecsételőpontját, hogy a felmérők mindnek meg tudják állapítani a pontos koordinátáit, most van soron az OKT nyugati fele, valamint a DKK és az AK is. A felmérők kérték, hogy egy fájlba gyűjtsük össze a problémás helyeket is, ahol tapasztalataink szerint neház az útvonalkövetés, vagy egyéb gondok adódhatnak. Dolgozunk a felmérendő POI-k kiválasztásának szempontjain, illetve a különböző típusú POI-k "adatlapjain" is, ami azt tartalmazza, mennyi és milyen adatok szükségesek egy adott pont definiálásához (pl. egy boltnál név, profil, cím, telefonszám, nyitvatartás, stb.). Szóval elég jól elvagyunk. Azonban most egy újabb kérés érkezett hozzánk.

 

A projekt vezetése megkért minket arra, gyűjtsük össze azokat a helyeket, ahol a Kék Kör nyomvonalát érdemes lenne rövidebb szakaszokon megváltoztatni. Az elgondolás kézenfekvő: most hogy a csapatok körbemennek a jelenlegi útvonalon és felmérik azt, el kellene dönteni azt is, hol lenne szükség módosításra, hogy aztán ezeket a kisebb szakaszokat is végigmérve meglegyen az új útvonal is. Itt nem kell nagy útvonalváltozásokra gondolni! Számtalanszor felmerült az, hogy a kéktúra miért nem megy el a Rezi várhoz, vagy például Tapolcán a kék jelzések mehetnének a Malom-tó felé is, ami csupán pár méter kitérőt jelent a jelenlegi útvonaltól.

 

Tavaly nyáron már ötleteltünk itt egy sort, és az akkor felvetett ötletek nagy része már visszaköszön a mostani projektben. Amit most kérek tőletek, az már több, mint ötletelés: nagy esélyünk van arra, hogy amit most kitalálunk, az meg is fog valósulni! Itt szeretném felhívni azon egyesületek figyelmét is, akik jelenleg a saját területükön útvonalmódosításon gondolkodnak, azokat a terveket is küldjék át, hogy összegyűjthessük őket. Arra kérnélek Benneteket, hogy amennyiben veszitek a fáradságot arra, hogy ötleteitekkel segítsétek a munkánkat, akkor néhány mondatban írjátok le, hogy melyik szakaszt mire váltanátok ki, pár mondattal írjátok le az indokot, adjatok egy rövid szakaszleírást, térképvázlatot, és ha van, akkor pár képet, esetleg GPS tracket. A kéktúra valamennyiünké, szeretném, ha a jövőjét minél szélesebb bázisra támaszkodva határoznánk meg. Tulajdonképpen pont ezért jött létre a munkacsoport, és kérem most is a segítségeteket! Sajnos nem áll rendelkezésre túl sok idő, jövő vasárnap (június 30.-án) zárnám le az ötletgyűjtést. Az ötleteiteket ide is leírhatjátok, de írhattok a postafókcímemre (kattints a nickemre) is. 

 

A munkacsoport a tevékenységével a projekt vezetése felé tartozik elszámolni, tehát a módosításokat mi nekik juttatjuk el, természetesen az útvonalmódosítások elbírálása és a döntés azok megvalósításáról a Kéktúra Szakbizottság feladata lesz.

 

hörpölin

hörpölin Creative Commons License 2013.06.20 0 0 40735

"...azt sem hiszem el, hogy erre a gyalázatra különösebb (negatív) reagálást nem olvastam."

 

Azt hiszem sem tingatinga , sem Güsziológus, meg én sem lelkesedve írtunk erről a kerékpárútról. Igaz, hogy a "büdös" szó nem szerepelt a hozzászólásainkban, de ettől még valamennyiünknek megvan a véleményünk róla. Tudod, 2011 szeptemberében jártam utoljára arrafelé, akkor kezdődtek a földmunkák a kerékpárút Füzérkomlós felőli végén, és akkor még nem tudtam, mik azok a földhányások, most már sejtem, hogy azok jelezték a talajmunkák kezdetét. A hársfák alatt álló keresztnél leültem a fűbe - pontosan oda, ahol most a pihenőpadok állnak -, pihentem egy sort és csodáltam a várra és a Hegyközre nyíló panorámát. Tingatinga képei szerint most két méterre megy el tőle a kerékpárút.

 

Azt hiszem, valahol mélyen el kell fogadnunk azt, hogy a természet egyre "denaturáltabb" lesz majd (loptam ezt a kifejezést Széchenyi Zsigmondtól, de azt hiszem, nem fog megharagudni érte haló poraiban). Ahogy a "modern társadalmakban" az emberek egyre távolabb kerülnek életvitel szempontjából a természettől és a természetestől, úgy a természetbe való visszatéréstől is azért félnek egyre jobban, mert már kívül esnek a természetes viszonyok a komfortzónájuktól. Sajnos, oda is utánuk kell vinni a modern társadalmak "vívmányait", az aszfaltutakat, de ebbe a kategóriákba tartoznak a pihenőhelyek, kiépített turistautak és még a turistaút felfestések is. Csupán egy kérdés van: kinél hol van az a határ, ahol azt gondolja, ez már nem a természet, mert utánunk jött az, ami elől oda menekültünk...

Előzmény: Ttlosz (40733)
Ttlosz Creative Commons License 2013.06.19 0 0 40733

Hogy az a....büdös...stb. Egy: el sem hiszem. Kettő: azt sem hiszem el, hogy erre a gyalázatra különösebb (negatív) reagálást nem olvastam. Akkor itt egy.

Vagy 30 év "készülődés" urtán 2011-ben kezdtük a KÉK-et. Keletről Nyugatra, ahogy a nap kel, haladva az "elmúlás" felé, mint a filmben. Így rögtön kalandunk elején sikerült átkelnünk, szinte úsznunk azon a szép aranysárgálón bókoló réten (Komlósi-völgy). Amíg a szem ellátott hullámzott az ecsetpázsit, a cickafark, százféle virág pompázott amerre csak nézett az ember. A dús vegetációban, könnyen abszolválható, széles szekérút vezetett keresztül, alig győztem fényképezni. Itt a nagy várakozással teli, kb. 10 évre tervezett barangolásunk elején olyan látványban volt részem, hogy szinte beleszerelmesedtem a völgybe.

Mondanom sem kell, a völgyben kanyargó szekérúttal (most már aszfalt út) félig meddig párhuzamosan, néhány száz méterrel, majd a végén, Füzérkomlós felé már messzebb, de még mindig csak vagy 1500 méterrel arrébb ott fut az országút! Ki volt az a baromarcú, agyatlan, aki ha már lehet pályázni, nyerni, nyúlni (bocs a feltételezésért) miért a festői - és nem túlzás - völgyet szelte ketté, miért nem az országút mellé húztak egy újabb csíkot!

Mielőtt a kerékpárosok lebarmolnának, legalább ötször körbe tekertem már az országot. Az AK-t beterveztem, bicikli szakon jövő évi kezdéssel. A feleségem pedig egy biciklis csapattal éppen innen indult áttekerni a Zemplént. Mesélte, hogy szinte csak fékezni kellett:-). Mindezek ellenére erre nem találok szavakat.

Szívem szerint valamiféle címszóval - természetkárosítás, vagymittudomén - feljelenteném az illetékest.

Bocs, elborult az agyam. Hát én megítéltem az biztos. Esküszöm gyorsan megnézem A Tanút, vagy még inkább a Legényanyát, ott sokkal értelmesebb ötletek voltak:-)

Előzmény: Törölt nick (40717)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.18 0 0 40732

Kicsit utánanézve a Füzéri várban várható rekonstrukcióknak találtam egy képet a teljes újjáépítés látványtervéről, és egy animációt arról hogy hogyan nézhetett ki a vár a 17. században. Mindezt egy cikkben:

 

www.arch.hu/index.php/hirek/koezponti-tervtanacs/611-fuezer-felso-var-rekonstrukcio

Törölt nick Creative Commons License 2013.06.18 0 0 40731

A "Kivéve engedéllyel" tábla tapasztalatom szerint a nem helyieken kívül senkit nem érint... Nálunk is van ilyen, a falu (és a környék) minden lakója boldogan autózik keresztül alatta, mondván, hogy ők már akkor is arra jártak kocsival, amikor még beton se vót, nemhogy tábla... :) 

Előzmény: Törölt nick (40727)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.17 0 0 40730

OKT Füzér-Nagyhuta 2013.06.16


A vasárnap melegnek ígérkezett...Elhatároztam hogy ha reggel 5-körül el tudok indulni a szállásunkként funkcionáló füzéri Koronaőr Vendégházból akkor megyek túrázni, ha nem akkor nem. Adtam egy esélyt a szundinak is, de valamiért fél 5-kor végleg felébredtem, amiben aztán sokat segített az 5 órakor felzendülő(!) harangszó a szállásunk mellett. Nem sokkal ezután léptem ki a kapun, nekivágtam a még alvó falunak, megállapítottam hogy az idő, a hőmérséklet teljesen ideális túrázáshoz. Hamarosan a leágazáshoz értem amely a mező, a patak felé indult, itt még mit sem sejtvén gyönyörködtem a tájban. Füzér viszonylag magasabban fekszik, az előttem elterülő kaszálók látványa a Zemplén déli vonulataival és a sátorhegyekkel lenyűgöző volt.

A patakban bőven volt víz, de azért könnyedén átkeltem rajta, majd belebotlottam a lentebb már említett aszfaltos meglepi bicikliútba. Illúziórombolónak illúzióromboló ez az aszfalt, de a haladást és a tájékozódást lényegesen könnyebbé teszi, így nagyon hamar leértem Füzérkomlósra. Útközben az út mentén többször voltak láthatóak a régebbi kék jelek, újak nem nagyon, ez a szakasz azért nem volt valami jól ellátva jelzésekkel régebben.
Füzérkomlós másik szélén az egykori Hegyközi Kisvasút végállomásánál a kék bemegy az erdőbe a töltésen, bicikliút jobbra el...a jelzések jók voltak, itt még az út is, kezdtem örülni, ugyanis a fórumon beígért dzsindzsára készültem, de ahol erdő volt ott aljnövényzet alig. És itt történt valami ami meghatározta a túrám további hangulatát: találtam egy kis őzet amelynek el volt törve a lába, azt hiszem talán kettő is, az egyik szinte csak lógott  Azt tudtam hogy nem szabadna hozzányúlni, mert visszajöhet érte az anyja, de ez a kis jószág annyira mozgásképtelennek tűnt hogy elhatároztam hogy megpróbálok visszajönni érte.

Megsímogattam, adtam neki egy kis vizet és gyorsított léptekkel tovább mentem. Nem sokkal ezután az erdőből kiérve a dzsindzsa akkora lett hogy megnéztem a térképet merre van a Nyíri-Bózsva út, és kimentem arra kb 400-500 méter kerülővel meg némi szinttel, a "Nyíri" táblánál értem ki. Kisbózsvánál visszatértem a mai kékre miközben a falu főutcáján lévő régi kék jelekből már megtudtam hogy régebben erre vezetett a túra, nem a töltésen. Kisbózsva-Nagybózsva közt a dombháton még egyszer felbukkant a füzéri vár képe, de errefelé már keveset fotóztam, a kis őz járt a fejemben folyamatosan. Nagybózsván rövid pihenő és bélyegzés aztán irány az erdő. Jellegzetesen árkok szabdalta. suvadásos volt a felszín egy rövid szakaszon, aztán egy villanyvezetéket követve víkendházak közt értem ki Kishutára. A kisvasút állomásánál hívtam a családot hogy fél óra múlva jöjjenek értem, tudtam hogy Nagyhutáig már csak kb 2-3 km aszfalt, az meg gyorsan meglesz. Kedvenc kéktúrás falvaim egyike Nagyhuta, de most siettem, így aztán csak elmentem a pecsétig, nem sokkal utána pedig már jöttek is értem.
Visszaérve Füzérre kaptam két címet ahol befogadnak ilyen sérült kis jószágot, de csalódnom kellett.:-(( Nem volt már ott mikor visszamentünk érte az erdőbe, de még a szűken vett környéken sem, nyomokat sem nagyon láttunk. Vannak ugyan tippjeim hova is tűnhetett, de abban csak reménykedek hogy nem egy vadász vitte el onnan. Jó lett volna biztosan tudni hogy megmenekült, de hogy mi lett vele azt már nem tudom meg sajnos. A túrát egyébként Vágáshutáig terveztem eredetileg, de majd legközelebb, legalább van miért visszajönni.

1. kilátás a Füzér alatti rétről

2. kék jelek Kisbózsván

3. Kisbózsva és Nagybózsva közt félúton

 

Uff

Törölt nick Creative Commons License 2013.06.17 0 0 40729

"...A második kéktúrámat mindenesetre a Füzér-Hollóháza rövid túrával szeretném majd befejezni, és ha lehet addig is minden 15-20 km-ért külön-külön fogok visszamenni, hogy ezúttal már legyen idő az egész Hegyközre, kisvasút, füzéri vár, templomok, porcelánmúzeum sőt horribile dictu a sátoraljaújhelyi kalandpark...:-)) ..."


Még márciusban írtam ezt éppen ide a fórumra, ezt ma is így gondolom, a mondatom második részének egy része viszont ezen a hétvégén már szerencsére teljesült.
A  Zempléni-hegység, a Sátor-hegyek, Hegyköz... kicsiny országunk eme szép szegletébe a távolság miatt ritkán jut el az ember, olyannyira hogy a teljes családdal mi még nem is voltunk eddig, csak a fiammal kéktúrázni. Már akkor eldöntöttem hogy ide mindenképpen visszajövünk hogy felfedezzük a lehető legtöbb kis csodát amit ez a táj rejteget számunkra.
A végén kezdtük...Sátoraljaújhely Kalandpark.:-))  Bármilyen meglepő, javaslom mindenkinek aki teheti hogy térjen be legalább egyszer, hogy miért? Nem azért mert az itt található Libegő kb 2-szer olyan hosszú mint a pesti, vagy éppen itt van Közép-Európa leghosszabb bobpályája  (kész voltam a végére, lányom szerint úgy sikítottam mint egy óvodás lánycsoport:-)) )  hanem mert turistaszemmel is találunk itt látványosságot: a Magas-hegyi kilátót, amelyről látható a Zempléni-hg  nagy része, a Regéci várral, a Milic-csoporttal, az alattunk elterülő Sátoraljaújhellyek együtt, távolabb pedig a Bodrogköz, sőt a Kárpátok vonulatai is.


Innen egyenesen a Füzéri várhoz mentünk. Ha letérünk a kéktúráról akkor kb egy szűk órát vesz igénybe ennek felfedezése, ha van rá idő megéri, az emelkedő egyáltalán nem olyan vészes mint amilyennek messziről tűnik, a kilátás pazar, a várat pedig folyamatosan építik újjá. Belépő 500 huf, rendezvények alkalmával 1000.
Lefelé jövet még régi kék jeleket is találtam, a kéktúra régebben félig megmászta a várhegyet kelet felől (most nyugatról kerüli az aszfalton) és úgy ment le Füzérre a faluba.

régi kék jelek a füzéri várhegyen nem sokkal a vár alatt

 

1.A Milic-csoport a várhegyről

2.folyamatosan építik a várat

3. Füzér by night

 

Előzmény: Törölt nick (39241)
nagypapi Creative Commons License 2013.06.17 0 0 40728

Az ilyen dolgok mindig felháborítanak.

Arra nincs évente pártízezer forint, hogy a helyiekkel évente kétszer-háromszor végigkaszáltassák a Kéktúra szakaszt, de többtízmillióért lerövidíteni 1-1,5 km-rel egy amúgy is jól tekerhető, kisforgalmú szakaszt (Füzérkomlós-Nyíri-Kisbózsva), na arra van.

Amúgy állítólag a füzérkomlósi vadászházba igen prominens személyiségek járnak, de nem hinném, hogy ők biciklivel.

Előzmény: Törölt nick (40727)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!