Morcos is lennék, ha nem jönne ki 6 alatt nyáron az én tempómban. 5,8-6 között mérek általában. De kút, sőt kúton belül is hely függő. Sőt, egy adott kút egy adott kútoszlopa is tud eltérést produkálni két tankolás között, néha nem is kicsit, akár fél liter lehet a különbség, és dinamikában is megérezni erősen. Most legutóbb a "kedvenc" kutamon közel 6,5-et mértem, előtte ugyan annál a kútnál, ugyan abból a pisztolyból tankolva szűk 6-ot. Most már hidegebbek a reggelek, de érzem a kocsin, hogy jobb egy picivel a benzin, úgyhogy hiába a hidegek, ha legközelebb tankolok tuti 6,5 alatt lesz. Látom a tankjelző pöckeiből, meg a km számlálóból, hogy kb mennyi lesz. Ha megvan a 70km, mire leér a mutató az első vonalig, és a továbbiakban nincs kiugró közlekedés, akkor megvan a 6 alatti fogyi. Ha csak 50, akkor kb 6,5 lesz a vége :)
(Mindez a nulláson, nyugis 95km/h-ás tempó, 2.500-as fordulaton, durva előzések meg kigyorsítások nélkül, napi 25+25km-en.)
Tök mindegy, milyen kerék/gumi van fent. A nyárival is csinálta (175/65), hétvégén feltettem a téliket (165/70), azokkal ugyan úgy mászik. A régi gyári nyárival (185/60) is mászott. Tehetem előre/hátra/jobbra/balra, állíttathatom akárhány helyen, csak mászik. És nincs se kopás, se lógás, se semmi a futóműben. Lehet, hogy tényleg lejtenek az utak :)
A nyáron vettünk egy Kalost, akkor semmi gond nem volt az indulással, de most, ahogy
elkezdett hűlni az idő, nekem is indítási nehézségeim vannak.
A tied megoldódott?
Én a hűtővíz jeladóra gondolok, hogy esetleg az adhat fals értéket.
Megpróbálom kicserélni hátha javul a helyzet.
Majd tájékoztatlak mi lett a vége. Én is kitisztítottam az alapjárati motort, meg a szokásosak, de nem lett jobb. Azt vettem észre, ha egy nagyon pici gázt adok, akkor ha nehezen is de beindul.
De mivel a feleségem használja, és munkába járó autó, így nem nagyon akarok kockáztatni.
Ezért szoktam én is furcsán nézni, mikor valaki írja ,hogy 6-6,5l-el járkál. Sógorom 95-110 között megy vele, napi 80km körül ,ebből egy 35 pest külső része, és ilyen 7-7,5. Nem jár pályán, de múltkor ment valahova, késéből adódóan volt egy kis 160-175 környéke, meg utána egyszer egy 180 pár km-en , a többi 1-1,5 hét a tankolásig 90-110, és 6,6l lett az átlag. Azóta megint 7 felett.
Nekem évekig sokat zabált az 1.4-esem addig amíg kiderült hogy gyárilag hibás termosztát volt benne. Gyanúsan soká melegedett be télen. Kapott egy 92 fokos Opel termót és 1 literrel jobb lett, no és télen már nem fázok. A műszer kicsivel a fél állás alatt volt egyébként és ezért nem gondoltak a szakik termosztátra.
Nekem akkor "mászkált" az úton a kocsi mikor megvettem és 195/50-es kerekek voltak rajta ET40-es felniken. Plusz még a stabilizátor pálcák kikopva meg a lengőkar szilentek kicsit elgyengülve. Amikor rendbe lett téve és a gyári méretű kerekek felkerültek rá, egy ujjal is meg lehetett tartani a kocsit ott, ahol előtte le akart szaladni az útról.
A fogyasztás... olvastam már én is, hogy egyesek az ugyanilyen 1.4-es motorjukkal 6 literből kijönnek, én 7-8.5 liter között jövök ki. Nyáron, amikor már 500 méter után üzem meleg lett az autó, leállítás után kihűlni sem nagyon tudott, 7 litert mértem. Mostanság már 8 fölé kúszik, de ilyenkor kell vagy 6 km mire közelít az üzemi hőfokhoz.
Ettől függetlenül érdekes, hogy ugyanazon technika között milyen szórások vannak. Nekem a benzin variálás sem változtatott a fogyasztáson, tök mindegy mit tankolok, a fogyasztás ugyanaz marad.
Én nem tapasztaltam ilyen mértékben, csak kb. 1 hónapja.. Igen, akarták cserélni az elsőt a hátsóval, de mivel úgyis lassan itt az ideje, feltesszük a héten a télit, meglátjuk azzal mi a helyzet.
Nekem is kezdetektől fogva enyhén jobbra húz. Eddig minden futóműves azt mondta, hogy arra lejt az út... Beállítják gyári értékekre de semmit nem jelent. Enyhe jobbra húzás azok után is marad benne. Jövő héten megyek műszakira, előtte megint átnézés, egy új helyen, ezeknél még nem voltam, kíváncsi vagyok ők mit mondanak.
Toronycsapágy és toronyszilent csere/vagymi/ óta nincs középen a kormány, de nagyon nem érdekel......szinte mindig jobbra húz az autó, mert arra lejt az út kivéve ha nagy oldalszél van. Chiptuning után, /ami qurva drága/ mióta fogyaszt kevesebbet az gép? Ott vmi más gebasz van.
Nem tudom, én havonta, kéthavonta fogom a csavarlazító sprayt, kicsit ráfújok a felnikre és a csavarokra, áttörlöm ronggyal és úgy csillog-villog mintha új lenne. Volt műanyag dísztárcsám is, nem nézett ki rosszul de alatta ugyanúgy dzsuvás lett a felni ráadásul a dísztárcsát is sikálhattam. Meguntam, beb@sztam a kukába. Azóta egyszerűbb az élet.
Vegyél egy flakon réz sprayt, fújd le azt az agy részt, ahova a felni fel fekszik, meg fújhatsz az agyhoz is akár. Dísztárcsa nem ér ilyenek ellen semmit amúgy...ugyan úgy teli megy retekkel. Mitől kell védeni? Víz nem megy be, csavartól kifelé eső rész úgy is rozsdás lesz, tárcsa alatt meg szintén tiszta...
Hibaolvasás meg....bárhol megcsinálják, csak ami maszekabb hely 3-5e Ft, szakszervizben meg vagy 8-10e. Csak kedves kollega szerint a szar Bosch, meg Delphi, és társai több milliós készülékek nem megfelelően végzik eme feladatot. Több 10 autóról tudok ami Boschhal lett olvasva, az alapján javítva, és hibátlanok, de minden elképzelhető.
A termosztát már volt cserélve. Persze lehet hogy az sem jó. A motordiagnosztikai bemérést gondolom csak szak szervizbe lehet kérni, vagy sima mezei szerelők is betudják mérni? Ha igen Heves m.Ben vagy szomszédos megyékben esetleg tudtok ajánlani valakit?
Nem ilyen hanem fekete valamikor a trabantokon is volt. A kerékagyon szintén fekete kúpos müanyag Daewoo emblémás. Ugyanis a téli felnikre nem akarok disztárcsát rakni helyette lenne ez hogy védje a kerékagyat.
Találkoztunk Matiz esetén 2 éves korában olyannal,hogy megette a fagyálló a vízpumpa lapátjait igaz ez román gyártású autó volt.
Magyarországon nem divat a fagyálló cseréje amit 2 évente meg kellene tenni.
Az olcsóbb fagyállók igen szép "munkát" tudnak végezni,szerinted amikor egy 2-3mm vastag aluminium házat termosztátházat vagy egy műanyag szívócsövet szétmar a fagyálló akkor pont a blokkot nem teszi tönkre???
Ha szivárgás volt akkor hibáztál,hogy nem csináltattad meg,a laza hűtősapkával járkálás az meg nem tesz jót semminek és nem javítja meg az autót igaz olcsóbb mint a szerelő....
Ha már fagyálló, hengerfej én is felvetnék egy problémát. A gépem 2003 as és volt már hengerfej tömités cserélve ( egy béna szerelő miatt aki csak igy birt vezérműszijjat cserélni) szóval azóta van hogy beáll a vizhőf.mutató majd váratlanul elindul lefelé majd újra fel de nem áll be közvetlen a vonal alá.Aztán van hogy néha meg kicsit fentébb áll meg szinte majdnem a vonalon. A szerelőm termosztátot is cserélt már de semmi főleg a hűvösebb időkben produkálja ezt melegben viszont szinte alig de ilyenkor a mutató mindig magasabban áll a megszokottól(közép vonal alatt kicsivel) régebben beált egy szintre onnét se le se fel. Most már tanácstalan v.ok. A fagyálló nem olajos nem is fogy lehet hogy a jeladó?
Másik gondom hogy keresnék a kalosra Daewoos műanyag porvédő kopakokat és műanyag felnicsavar védőt disz, (régen a trabikon volt ilyen de láttam már kaloson is. Tehát nem raknám fel a disztárcsát csak ezeket amit emlitettem (13as gyári a felnim) szóval ha valaki tudja hol tudnám beszerezni vagy van valakinek szivesen megvenném.