Keresés

Részletes keresés

scarabaeus Creative Commons License 2018.07.31 0 4 35757

Mindenfelé az Openstreetmapet használó OSMAnd+ programot használom én (a domborzatárnyalás és szintvonal rátéttel). Más programok is használják ezt a térképet, én ennél állapodtam meg, más az OruxMapsnél, Locusnál stb. Az OpenStreetMap meglehetősen részletes mindenfelé (túlnyomórészt részletesebb a Google Maps vektortérképnél), pár hete Görögországban egy kis hegyi falu melletti földutak nem voltak meg, azt néztem műholdképről (máshol az olyan szintet el sem érő földutak, turistautak is rajta vannak). A Kotori-öböl körüli hegyeket is az alapján tájékozódva jártam be. A képen három szintre zoomoltam, a szabadidő réteget bekapcsolva, az kiemelte a strandokat is. Túrázáshoz amúgy a gyalogutakon is tervez utat, magasságprofillal, utóbbi most az isztriai dimbes-dombos biciklizések alatt tartotta bennem a lelket, hogy már csak 2 km van a 10 km-es felfelé hajtásból, aztán egy ideig lejtő. :-)

A használt OpenStreetMap a weben: normál és a domborzatárnyalt kerékpáros réteggel.

 

Előzmény: Rowan66 (35754)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.31 0 3 35756

Mi is tervezzük Lovcent, de nekünk még van 6 hét, addig légyszi, aki arra jár, küldjön helyzetjelentést. Én egyébként úgy értelmeztem, hogy ha Kotor felől megyünk fel, van egy elágazás, egyenesen Cetinje, jobbra Lovcen, amin ha végigmégy, szintén Cetinje felé lyukadsz ki, csak Lovcen érintésével.

Előzmény: Kelemen Zoltán2 (35755)
Kelemen Zoltán2 Creative Commons License 2018.07.31 0 4 35755

Mi is hamarosan indulunk Montenegroba, és és nálunk is   tervbe volt a Lovcen. Nem egészen értem ,hogy hol épitik az utat.Mivel ti Tivatbol indultatok Cetinjéig,akkor ti kerülővel mentetek,az az Budváig,és onnan Cetinje felé,és Cetinje után szélesitik az utat.?Tehát a P1-es ut Trojicánál,ésZanjevnél,egészen Lovcenig,az járhato?

Előzmény: kicsiati (35749)
Rowan66 Creative Commons License 2018.07.31 0 1 35754

Sziasztok

Először utazunk Montenegróba, aug 26-tól, a cél Tivat. Visszaolvastam évekre visszamenőleg, sok kérdésemre választ kaptam, köszönet érte mindenkinek.

Néhány kérdésem azért még van :)

Szeretnék venni olyan részletes térképet a partról (esetleg a Kotori-öbölről), amin megtalálom a strandokat, látnivalókat, gyalogutakat. Létezik ilyen?

Tivatban a Veliki gradski park fölött néhány utcával fogunk lakni, a bookong szerint 600m a városi strand. Ahogy nézegettem több strand is van gyalog elérhető közelségben. Ismertek közülük olyat, amit ajánlanátok? Természetesen majd megyünk messzebbre is, Zanjice, Plavi Horizonti tervben vannak.

Kotorba át tudunk menni hajóval, esetleg van menetrend szerinti tömegközlekedés jellegű? A parkolás mennyire horror Kotorban?

Egyelőre ennyi, megköszönném, ha tapasztalt "Tivat lakók" válaszolnátok :)

termosz Creative Commons License 2018.07.31 0 1 35753

Korán indulok ! A kis francia méregzsákot elajándékoztam a fiamnak . Egy kicsit erősebb méregzsákkal megyünk most le :)

A Sör a lényeg a többi jön magától....

Előzmény: szervezkedő (35752)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.31 -4 0 35752

Valtozatlan minden!

A tenger melegen, a sör pedig továbbra is hidegen jó!

Indulj korán és taposd a kis francia méregzsák gázpedálját!

:-)

...és javaslom kerüld a magyar/szerb határátkelőket hétvégén, mert csúnya szopás lehet belőle!

Előzmény: termosz (35751)
termosz Creative Commons License 2018.07.31 0 0 35751

sziasztok ! 11-én indulok Montenegróba és a hónap végéig nem jövök vissza az biztos :)

Esetleg van e valami változás a mult évhez viszonyitva ? Határon változás ? Én Zabljak felé megyek Jabuka átkelő...

kicsiati Creative Commons License 2018.07.31 0 2 35750

Amit még észre vettem az eddigi 2 nap alatt, hogy a Montenegróiak vezetési kultúrájuk csapnivaló. Legalább is itt Tivatban biztosan.

Erőszakosak, nyomulnak, nem engedik el a másik kocsit, ha egy szűk helyre ketten beérnek.

Egy szűkebb utcában lakunk, ami erősen emelkedik. Ha szembe jön egy helyi, megáll, és nem is próbálja megoldani a helyzetet, hogy mindketten elférjünk. Állítólag az a szokás, hogy annak kell vissza tolatnia aki lentről jön. 2 métert kellett volna vissza tolatnia a kocsinak, de ő csak megállt, és nem ment semerre. Nekünk kellett veszélyesen vissza tolatni, és eltökölni 10 percet, pedig fél perc alatt meg lehetett volna oldani a helyzetet.

Ez nem egyszer előfordult már.

kicsiati Creative Commons License 2018.07.31 0 3 35749

Fontos közlemény a most indulóknak. Aki tervezi, hogy fel megy kocsival a Lovcen-re, az mondjon le róla. Tegnap megpróbáltuk. Tivatból indultunk. A Cetinje-i elágazásig még jó volt az út. Néhol szűk, de szépen járható. Viszont az elágazástól, a mauzóleumig út felújítás van. Ami azt jelenti, hogy hosszú kilométereken keresztül szűk, kátyús föld út van, mivel még csak a szélesítést csinálják. Bontják a szikla falat. A régi egyébként is rossz útra a munkagépek felhordták a földet.

Kb fél útig bírtuk, utána vissza fordultunk. Nem ér annyit, hogy defektünk legyen, vagy még jobban tönkre tegyük a kocsit.

 

Nem értem, hogy csinálhatnak ilyet. Ha már felújítanak, akkor azt szakaszokban kellene tenni. Ha meg az egész utat egyszerre csinálják, akkor le kellene zárni a forgalom elöl.

Sok helyen munka gépek bontják a szikla falat, gurulnak le a kövek a domb oldalról. Sehol egy munkás aki esetleg leállítaná a forgalmat.

kismolotov Creative Commons License 2018.07.30 -2 1 35748

Én a B. variánst megjártam már néhányszor. Igaz csak a kotori öbölig mentünk. Tűrhető az út, sok a szép hely és látnivaló, igaz félúton megaludtunk, vagy még a szerb oldalon, vagy a montenegrói oldalon, tehát két nap (azaz másfél nap egy alvással) az utazás, de nem sietve, kihasználva a szép táj adta lehetőségeket, több pihenő megállással. Szerbiában nem nagyon érdemes étkezni, mert rettentően lehúznak. Euróval fizetsz az étteremben, dinárban adnak vissza a saját belátásuk szerinti átváltással, illetve átvágással.

Előzmény: tomi_GS (35729)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.30 -3 1 35747

Pár napja egyik forumozoval beszélgettünk az élet nagy dolgairól a bari kikotoben. Neki sztoriztam, kaptam egy emailt amit veletlenul toroltem. Krisztina ha magadra ismersz jelentkezzzzzz!!!

 

Sztori: 2 pesti család nyaralt Susanjban. Nem tudtak megegyezni az utvonalban. A sógora azt mondta, a neten olvasta hogy "jancsika" útvonala a tuti. (Kiderült a net alatt ezt a topicot értette.) Krisztina azonban picit gondolkodott és ő elvetette az ötletet hogy, ahogy ő mondta "jancsika" sokat próbált útvonalán guruljanak le. Ezutan Krisztináék m6oson indultak el, sogoráek pedig az m5ön, azon a bizonyos juliusi hajnalon. Egyszerre indultak még sotetben. A sógorék megérkeztek a szerb/magyar határra....

 

...és itt mindenkinek foglalkoznia kell a kérdéssel, mi a véleménye/hozzáállása az orális szexszel kapcsolatban?!?! Szerintem nem rossz dolog. Külön izgalmas hangulatot ad ha mindez autoban történik! De hangulat ide vagy oda, ha ez órákon keresztül folyik, akaratunk ellenére, az nagyon nem jó!

Sógorék több órás "szopás" után jutottak át Röszkénél, rengeteg török vendégmunkással együtt.

 

Mindketten szerencsésen megérkeztek Susanjba, és nem a világ vége az a "kis" roszkei varakozás, de nagyon el tudja rontani az ember kedvét, a nyaralás legelején.

A menetidő különbség 5,5óra lett. Juliusi szombat Bp- Susanj vonalon. A "sógor" napokig hatása alatt lehetett, a levél szerint!

:-D)))))

 

 

 

 

szervezkedő Creative Commons License 2018.07.30 0 0 35746

Hol volt a szállásotok?

Küldj linket és képet!

 

...talán van megoldás!

Előzmény: Kedy99 (35745)
Kedy99 Creative Commons License 2018.07.29 -1 1 35745

Kedves Mindenki

A véleményetekre lennék kíváncsi. 

A hányás hasmenést elkapták a gyerekek. Mint ahogy a montenegroi nagykönyvben meg van írva , egyik keddre a másik csütörtökre. Nem is izgultam mert olvastam hogy egy nap aztán mehet a buli tovább.Ennek másfél hete ( nem ittunk csapvizez de volt hogy a fogát megmosta a gyerek vele mire észbe kaptam ) Most szombat hajnalban értünk haza. A lányom vasárnap éjjel megint hányt , hasmenés mint a vizfolyás és most estére be is lázasodott. Van valakinek tapasztalata hogy van e valami komolyabb szövődménye az ilyen gyomorrontásokmak ? Mert sehol se olvastam hogy másfél hét után kiújult volna valakinek és megmondom őszíntén nem vagyok egy orvoshoz szaladgálos de azért most megilyedtem . Főleg hogy olvastam hogy az itthoni gyógyszerek esrtleg nem os hatnak rá. 

Amúgy nagyon kellemes jó élmény volt . Gyönyörű ország és rettenetesen kedves emberek. Mindenhol kaptunk egy kedves gesztust , boltban , étteremben mondenhol , Herveg Novitól Uljcinig bejártuk. Minden van ! Láttam valaki pelenkát keresett...:) mimdenkinek üzenem : mimden van !! Kívéve migránst :) pedig anyukàm első kérdése ez volt. De szerintem el se hiszi hogy egyetlen egyet se láttunk pedig Szerbián át mentünk. Szóval szuper volt csak ez a fránya hányás hasmenéssel kell fokozottam vigyázni :)

Előre köszönöm a válaszolat ! :)

Üdv:)

kicsiati Creative Commons License 2018.07.29 -2 2 35744

Tegnap megérkeztünk Tivatba. A Horvát autópályán jöttünk. Volt pár dugó, de rosszabbra számítottam. Összességében jó sok megállással 16 órát jöttünk.

muccc Creative Commons License 2018.07.28 0 0 35743

Nekünk ez a bevált :) Mi Tivatba járunk :)

Pécs-Mohács-Udvar
Udvar-Beli Manastir -Osijek (7-es út)
Osijek - Vuka- Siroko Polije- Velika Kopanica (7-es út)
Velika Kopanica- Slavonski Samac Határ! (7-es út)
Bosanski Samac- Podnovlije- Kotorsko- Doboj (17-es út E73)
Doboj-Zenica (1-es út E73 )
Zenica után Sarajevo felé majd autópálya ( A1 E73 fizetős )
Sarajevo után Tarcin autópálya vége-- Mostar (17-es út E73)
Tarcin-Jablanica- Mostar (17-es út E73)
Mostar-Buna (17-es út E73)
Buna-Stolac 
Stolac- Ljubinje- Trebinje  (6-os út)

Trebinjéből Herceg Novi felé. (429-es út)
 
Határnál 3eurós útdíj

Cs_ Creative Commons License 2018.07.28 0 1 35742

Én is inkább odafele hajlok, hogy az autópálya az monoton és uncsi. Az országúton sokkal több élmény éri az embert ezért természetesen fárasztóbb tud lenni, kétségtelen.

 

Viszont a költségek. Horvátország felé menve, irányonként legalább +1 tank benzin és 10 ezer Forint környéki autópálya díj. Ez nem kevés pénz, oda-vissza meg pláne nem kevés. Ok, hogy az ember nyaral, de általában nem a fán nő pénz, ezt el lehet költeni értelmesebb dolgokra is akár nyaralás során is vagy egy következő utazást lehet belőle finanszírozni.

 

De nem vagyunk egyformák és ez így jó.

Előzmény: kicsiati (35737)
begat Creative Commons License 2018.07.27 0 0 35741

OK! 6- án este érkezünk Ulcinjba.

Előzmény: gg31 (35736)
begat Creative Commons License 2018.07.27 0 0 35740

Amennyiben a C verziót választva utaztok, a Brod- i (majdnem, de nem Foca, mivel nem érinted utad során) Drina hídon való átkeléstől egészen Pluzine- ig azzal számolj, hogy többször meg kell majd állni! Bámészkodni. Ezt mindenképp bele kell kalkulálni! A Szarajevo- Ulcinj 310  km- es távot 5 óra 40 percre tervezi az útvonaltervező, mi 8 órát adunk magunknak pedig (vagy mondhatnám mivel) már jártunk arra.

Előzmény: tomi_GS (35729)
Tasziló bácsi Creative Commons License 2018.07.27 0 0 35739

Tehát egy voks "C"verzióra.

Előzmény: tomi_GS (35729)
Tasziló bácsi Creative Commons License 2018.07.27 0 4 35738

 

Én ezzel special pont fordítva vagyok. Aláírom, hogy sokkal hatékonyabb a haladás és kisebb a baleset és "büntetés"veszély az autópályán. Viszont olyan monoton tud lenni, hogy személy szerint majd' bealszom. Ellenben  Balkánon különösen szórakoztat, ha kicsit belátok az utazás alatt a helyiek életébe. Megcsodálom az ócska tragacsokat, az elképesztő építészeti megoldásokat, meg- megállok a csevaposnál, a  zöldségesnél, egy-egy útszéli forrásnál. Lehet ez egyfajta perverzió, de olyan gyorsan eltelik az a 15-16 óra, hogy észre sem veszem. Kétszer aludtam el vezetés közben, mindét alkalommal autópályán... Nálam az utazás is része a nyaralásnak, még a haza utat is tudom így élvezni.

De tényleg embere válogatja :)   Jó utat mindenkinek!

Előzmény: kicsiati (35737)
kicsiati Creative Commons License 2018.07.27 0 1 35737

Azt azért plusz pontként írnám fel a Horvát autópályás útvonalnak, hogy nem annyira fárasztó vezetésileg.

Na, de szépen megfogalmaztam ezt. :-)

Szóval amikor településtől településig, sok városon keresztül vezetsz, az sokkal fárasztóbb tud lenni, mint ha ugyan annyit, vagy akár többet autópályán mész.

Mi pont azért választottuk a Horvát autópályát lefelé, mert egy részről sietnünk kell, más részről meg nem fáradsz el annyira, bőven elég lesz az utolsó 300 km-t főutakon megtenni.

Drágább? Biztosan.  Viszont ha már nyaralunk nem mindegy, az a pár tíz ezer Ft? Igaz, mi "csak" Tivat-ig megyünk.

Előzmény: Cs_ (35733)
gg31 Creative Commons License 2018.07.27 0 1 35736

Szia, megkérhetlek, hogy majd írsz az útról? Aug.9-én ugyan így tervezzük , Szarajevói éjszakával végcél Ulcinj :-)

Előzmény: begat (35732)
NilsHolgersson Creative Commons License 2018.07.27 0 0 35735

B vagy C

Előzmény: tomi_GS (35729)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.27 0 1 35734

Nem csak a montenegrói tengerpart út, hanem a HR-CG határátkelő is be szokott dugulni.

Itt található mindig friss határinfó:
https://www.hak.hr/en#border-crossings

 

Illetve hát ez is hasznos lehet HR-on átvelve:

https://www.hak.hr/smartphone/croatia-traffic-info

Előzmény: Cs_ (35733)
Cs_ Creative Commons License 2018.07.27 0 2 35733

Szerintem B vagy C, de Ulicinj-ba leginkább a B.

 

A horvát autópálya csalogató tud lenni, hogy az autópálya jó, gyors, kiszámítható haladás meg minden. De nem biztos. Az, hogy költségben minimum kétszer annyiba kerül az út Horvátországon keresztül, mint máshol, az fix. Azzal, hogy  autópálya, hogy dugul be a hülye fizetőkapuk miatt nehéz kalkulálni, de azzal még inkább nehéz kalkulálni, hogy Montenegrón keresztül menni a tengerparti úton mennyi ideig fog tartani és lesz-e és menyi araszolás a főszezonban.  

Előzmény: tomi_GS (35729)
begat Creative Commons License 2018.07.27 0 1 35732

Mi is vasárnap indulunk Ulcinjba, csak reggel, az érkezést hétfő délutánra tervezzük!!! Szarajevóban tranzitszállás, útközben nézelődés. Most megyünk harmadszor, eszembe nem jutna autópályán "körbe" menni. Nappal, a természeti csodákat látva kell Bosznián és Montenegrón végigutazni! Az is a nyaralás része.

Előzmény: tomi_GS (35729)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.27 0 2 35731

Szia,

 

az oldal tetején van egy link, amiben szerepel a válasz a kérdésedre. Ott azt írják, hogy időben ugyanannyi, viszont km-ben sokkal több, az autópályadíj és benzinár miatt pedig jelentősen drágább a lejutás.

Mi személy szerint azért járunk autóval nyaralni, hogy útközben szépeket lássunk, ez azért a horvát autópályán nem feltétlenül valósul meg, ellenben pl. Bosznián keresztül az itt olvasottak alapján kb 5 percenként olyan a látvány,hogy az ember meg akarna állni fotózni. Nekem már csak emiatt is megéri a "lassabb" útvonal.

Előzmény: tomi_GS (35729)
kicsiati Creative Commons License 2018.07.27 0 1 35730

Mi most szombaton indulunk.

Bp-M7 - Zágráb - Zadar - Split - Trebinje - Tivat

A múlt héten szombaton meg néztem, a forgalmat a Horvát autópályán. Volt 3 helyen legalább 1-2 km-es dugó.

Így utólag azt mondom, hogy nagy hülyeség volt szombatra tenni az indulást, de most már nem tudunk mit tenni.

Szerintem időben akkor is jobb a horvát autópályán keresztül. 16-18 órát simán lehet autókázni Szerbián keresztül is.

 

Visszafelé már Szerbián keresztül fogunk jönni, és megszállunk Belgrádban. Így már nyugisabb lesz.

 

Előzmény: tomi_GS (35729)
tomi_GS Creative Commons License 2018.07.26 -1 2 35729

Sziasztok !

 

Jövő héten készülünk Ulicinjba, vasárnap este indulnánk.

Több variáns is felmerült bennem, az útvonallal kapcsolatban:

A., Bp-M7 - Zágráb - Zadar - Split - Trebinje - Kotor - Ulcinj

     1150 km, de csak 280 km ami nem autópálya 

B., Bp - Szeged - Belgrád - Cacak - Prijepolje - Dobrakovo - Mojkovac - Podgorica - Ulcinj 

     880 km , de 520 km ami nem autópálya  

C., Bp - Mohács - Eszék - Doboj - Szarajevo - Foca - Niksic - Ulicinj 

     880 km , 550 km nem autópálya

 

Annak már utána néztem, hogy a horvát autópályadíj elég húzós, csak azt nem tudom időben mennyit nyernénk arra.

Rutinos "odajárókat" szeretném kérdezni, hogy merre érdemes menni ?

 

Előre is köszi

tomi

 

 

BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.26 0 2 35728

Igazából mindegy mikor érünk oda, egy a lényeg biztonságban le érjünk.

Ilyenkor semmi sem kiszámítható, max tervezhető.

Mindig éjjel megyünk minden hová. A gyerek alszik végig. Hozzá szokott az autózáshoz.

 

Előzmény: Bosanac (35727)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.25 0 1 35727

Csak a "Éjfélkor elindulok, délre lent vagyok, ebédre Budva alatt" mondásodra szerettem volna reflektálni - mégpedig kb. azt, hogy elvileg ugyan leérhetsz 12 óra alatt - de simán lehet ez 14 vagy 16 (de akár 18) óra is - mert pl. a határokon nulla forgalom mellett is képesek várakoztatni az embert.
(Igaz, hogy busz-utasként, de futottam már bele 8 órás várakozásba is a határon. És még van jó pár más lehetséges késési ok: pl. állatok az úton, hülyék az úton*, nagy forgalom, kőomlások, útjavítások, lezárások, terelések, balesetek, helyi gazdák tiltakozó útzára, stb.)

* valaki nemrég külön felhívta a figyelmet arra, hogy szombat/vasárnap hajnalban rengeteg száguldozó "bulis-autót" látott az úton - no és az árokban.

Előzmény: BMW-GMBH (35700)
NilsHolgersson Creative Commons License 2018.07.25 0 0 35726

Idegenforgalmi adó megfzetéséről bizonylat ezt kérték tőlem is egyszer a MNE-SRB hatáton.

Szushii Creative Commons License 2018.07.24 0 5 35725

Sziasztok! Múlt szerdán értünk haza Ulcinjból, ahová bármikor visszamennénk. Most voltunk harmadszor. A két évvel ezelőtti állapothoz képest azt tűnt fel, hogy a Velika Plaza is szépen fejlődik, a strandok tiszták, a pár éve még elhagyatott strandok is üzemelnek. Nekünk jobban tetszett, mint az olasz strandok, mert nem olyan zsúfolt. A Soba/Apartman stb. táblás emberkék mindenütt ott vannak, ahányszor meglátták a külfölrdi rendszámot, mindig integettek a táblával - ennél már csak egy szőke hölgy volt jobb a városban, aki egy kulcsot lóbált az autók felé a járdán állva. Több burkinis nőt láttunk a strandon ill. kendős nőt az utcán, mint két évvel ezelőtt. A "kalózvár" nagyon szép este kivilágítva, de amikor felmentünk már nem tetszett annyira, mert tele van éttermekkel, amik már a sikátorok elejétől lezárják az utat maguknak. A nagy szállodát is valószínűleg felvásárolta egy nagyobb cég, mert nagy felirat virít az öböl felőli oldalán. Minden este fellépett valamilyen helyi arc a Hollgero nevű szórakozóhelyen, nekem tetszettek a diszkósított balkáni ritmusok. Van Gucci, Hilfiger, LV :-) minden mennyiségben. Sikerült vennünk egy ál-Armani órát a gyereknek, ami egy hetet bírt LOL. A városi strand mindig elég zsúfolt és piszkos is annak ellenére, hogy sokat takarítják. Érdekes módon sok amerikai rendszámos autót láttunk (persze lehet hogy divat és vásárolt rendszámok voltak). A Valdanos-i strand sajnos elég nagy csalódás volt, gyönyörű a környezet, de elég szemetes a part. Ada Bojánát is megjártuk, először véletlenül a nudista részhez keveredtünk be, de végül sikerült a nekünk való strandot megtalálni. Mi jobban szeretjük Montenegrót mint Horvátországot, eddig csak jó tapasztalataink voltak.

Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.23 -1 3 35724

Nem hozom én a frászt senkire de nem kívánom senkinek azt hogy minden papírodat elveszik és fejenként 300.euró lerakása után kapod vissza. Mivel volt benne részem ezért is írtam. 2015 óta minden ott létemnél errre figyelek és az útlevéllel együtt átadom a határon. Azóta semmi probléma. Szerintem nem mondtam ezzel semmi rosszat csak annak aki relőször megy és nem olyan rutinos mint Te inkább legyen ilyen papírja. 

Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.23 0 3 35723

Na ez az amiről beszélek.

Előzmény: Minerva77 (35722)
Minerva77 Creative Commons License 2018.07.23 -1 3 35722
potika Creative Commons License 2018.07.23 -6 0 35721

Nem kell frászt hozni a most indulókra. Párszor már átléptük a határt és nekünk még soha senki nem kérte a számlát. A kocsi zöldkártyáját kérik meg nyilván az útlevelet (személyit).

Előzmény: cszs72 (35718)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.23 -2 3 35720

Ez balkáni szokás, csak 5-10 euróra vágytak:)

Előzmény: Tünde Leslie (35719)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.23 -3 3 35719

Ha vége a nyaralásnak és mentek haza a Montrnegrói határon kérik a számlát hol aludtál hol töltötted el a napokat. Na már most ha ilyet nem tudsz adni akár 300.euró büntetést is kaphatsz fejenként. 2015 így jártunk csak mi annyira hülyének mutatkoztunk hogy egy óra várakoztatás után elengedtek. A következő években már rutinos voltam addig nem fizrttem amíg számlát nem láttam.

Előzmény: cszs72 (35718)
cszs72 Creative Commons License 2018.07.23 0 2 35718

Szia!

 

Azt írtad, hogy a számla szükséges a Montenegró- Bosnyák határon.

Erre miért van szükség?

Mi most készülünk először Ulcinj-ba, elég sokat olvasgattam a fórumot, a Balkánon sem először járunk, de ez az infó új.

 

 

Előzmény: Tünde Leslie (35717)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.23 -1 2 35717

Üzenetet én is írtam telefonon is beszéltem a bookinggal.kb.20 perc az ügyintéző bejelentkezése. Végül is beszéltek a szállásadóval a bookingosok az idő alatt míg velem de a mi esetünkben is a szállásadó mosta kezeit. Arra a kérdésre hogy számlát miért nem állított ki arra azt mondta a szállásadó mielőtt elmennek megcsinálja. Remélem is mert az szükséges a Montenegró- Bosnyák határon.

Előzmény: Blaci78 (35712)
OrSoLy Creative Commons License 2018.07.23 0 2 35716

Tudom, hogy ez most nem vigasztal, de a visszajelzések szerint a Perazaj II sem 500 méterre van a strandtól, az inkább légvonalban annyi.

Előzmény: Tünde Leslie (35715)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.22 -1 2 35715

Hogy a booking nem tud mit csinálni az még úgy ahogy oké.. De a szállásadó azért jelezhette volna amikor rákérdeztem hogy minden rendben van e hogy nem tud elhelyezni keressek mást mert csak egy totál leharcolt szállást tud biztosítani ami se kitakarítva. Nem beszélve arról amiről írtam isis,hogy a part közelsége szempont volt a foglaláskor. Most 10-15 perces autóútra van a szállás a parttól.

Előzmény: Traveller00 (35714)
Traveller00 Creative Commons License 2018.07.22 -1 1 35714

teljesen mindegy, hogy jelzik vagy nem, ha teltház van nem tud mit csinálni a booking, sem a szállásadó. Valszeg overbooking történt, főszezonban előfordul és néha bele lehet futni, ettől függetlenül persze méreg.

Előzmény: Bujazliz (35709)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.22 -1 2 35713

Köszönöm szépen a telszámot. Most az az igazság nem Dubai luxus szállást kerstem. A vízpart közel legyen. Láttam a képeken kert játszótér. Perezaj II. Most viszon Perezaj I 2-3 km a strand. A koszról és egyebekről ne is beszéljünk. Amúgy a Perezaj II az megfelelt nekik mert ott voltak csak szobát nem kaptak mert azt ekfelejtették közölni hogy túlfoglalták magukat. Két hónap kevés volt rá.

Előzmény: OrSoLy (35711)
Blaci78 Creative Commons License 2018.07.22 -2 1 35712

Szia!Már egy hete itt vagyunk a Velika Plazaval szemben . Bookingon foglaltam ide most elöször és utóljára is. Hoztam a szállásadónak a kinyomtatott adatokat ill képeket a szállásrol. Se terasz se 3 ágy se 25nm szoba. Csak tárogatott hogy ez van. A bookingnak 21üzenetet irtam de fülük botját se mozditják. Azért e Csodálatos országtol ez a fasz szállásadó se tántorit el. Éjjel negyed 12kor bekopgott  hogy kapcsoljuk le a kilmát mert sokat fogyaszt. Meglátta a fényt a szemembe meg az emelkedő karom és inkább elment aludni.

Előzmény: Bujazliz (35709)
OrSoLy Creative Commons License 2018.07.22 0 0 35711

Amúgy elolvastad az értékeléseit ennek a szállásnak? Nem túl pozitívak sajnos. Én 7-es pontszám alatt sosem foglalok, de lenn délen inkább 8 felett választok.

 

A booking oldalán van ügyfélszolgálati lap (alul jobboldalt látod), talán ott érdemes. Vagy hívni őket 06 1 77 77 400, de itt azt írja, angolul lehet velük beszélni.

Előzmény: Tünde Leslie (35710)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.22 -1 1 35710

Persze kifizették...😥 Tudtak jobbat? Egy 5 éves gyerek is van. Valahol aludni kell. Tudtok küldeni egy linket ahol tudok írni a bookingnak?

Bujazliz Creative Commons License 2018.07.22 0 1 35709

Azonnal jelezni kell a Booking-nak, hogy nem azt a szállást kapták, amit lefoglaltak.

Előzmény: Tünde Leslie (35707)
OrSoLy Creative Commons License 2018.07.22 0 1 35708

Az nem opció hogy keresnek másik szállást? Ki lett fizetve az egész?

Előzmény: Tünde Leslie (35707)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.07.22 -1 0 35707

Sziasztok! Teljesen elment a kedvem ettől a csodálatos kis országtól a mai napon. Két hónappal ezelőtt foglaltam a Bookingon keresztül Ulcinjba a Perezaj II-be két apartmant 500.m a tenger. A mai napon a gyerekeim meg is érkeztek a szállásra ahol közölték velük hogy teltház van átviszik őket a Perezáj I-be. Ez a szállás 2-3 km-re van a tengertől. Mikor felhívtak telefonon még megmondani se tudták hol vannak olyan idegesek voltak mivel a szobák amiket kaptak nem voltak kitakarítva,nem volt tiszta ágynemű és törülköző is 1 db.amivel valószínű az előző lakó a felmosást gyakorolta.hozzáteszem 6-7 nappal ezelőtt a Perezaj II-vel messengeren felvettem a kapcsolatot és a foglalásaimról érdeklődtem hogy minden rendben van e. Láttam meg is nézték az üzenetem de válaszra sem méltattak. Szerintetek ez milyen korrekt dolog?A fiam azt mondta a telefonba hogy már várja a szombatot mikor újra itthon lehet mert ez a délután már elég is volt Montenegróból. Hozzáteszem 2015-től minden évben Ulcinjban nyaraltunk.Szerintem jól meggondolom ezek után. Mit lehet tenni? Most ki a hibás a szállásadó vagy a Booking?

BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.22 0 1 35706

Igen- igen, de sajna el rettentő példák minden hol vannak, sajnos.

Előzmény: bentoka (35705)
bentoka Creative Commons License 2018.07.22 0 1 35705

Igen hosszú az Ulcinj-i homokos strand, én pár éve nyaraltam arra, semmi ilyet nem tapasztaltam. A kék zászlós helyeken tényleg tiszta a víz és a strand is, elvétve előfordulnak azért gyökerek, akik a csikket nem az erre a célra kikészített homokos vödörbe nyomják el, hanem a parti homokba.

Előzmény: BMW-GMBH (35685)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.22 0 3 35704

Nem igazán függ össze a hátár sorban állás a vezetéssel.

 

Más rész nem a családdal járom, így evidens, hogy nem magam miatt állnék meg.

Blaci78 Creative Commons License 2018.07.22 -4 1 35703

20éve járod európát? De 12 òrát nem tudsz egy seggel levezetni megállás nélkül?

Előzmény: BMW-GMBH (35700)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.22 -3 3 35702

Nem hiszem, hogy veszélyesebb mint Németországban bármelyik autópálya, sajnos mindenhol vannak kamikáze sofőrök.

Előzmény: házfal (35701)
házfal Creative Commons License 2018.07.22 0 0 35701

Sziasztok,

 

Elég elrettentő képeket lehet látni FB Montenegró fórumban, hogy mennyi komoly baleset van a hegyi utakon. Tényleg ennyire veszélyes helyek ezek?

 

 

BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.22 -2 3 35700

20 éve járom Europát, évi 100e- 150e km-rel:)

 

1-2 órás várakozás az nudli:) 5-8 az már valami.

 

Annyi variáns van, azt választom majd ami kevésbé fáj:)

Előzmény: Bosanac (35699)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.21 0 1 35699

Idézek a Bosznia fórumból:
"A legnehezebb a magyar földről való kijutás, és Dalmáciába a bejutás volt. Udvarnál hajnali 3.00 órakor 20 percet vártunk a nem tudom mire, 5 autó volt előttünk. Utánunk már lehet, hogy 15." 

A határátkelések kiszámíthatatlanok. Pl. a BIH-CG határon (Hum - CG oldal) mi is vártunk kora de. 3/4 órát a semmire - 1 helyi autó volt előttünk, de azzal sem foglalkoztak.

Előzmény: BMW-GMBH (35697)
begat Creative Commons License 2018.07.21 0 1 35698

Érdemes megtoldani egy tranzitszállással a nyaralást. Éjszaka nem lehet látni azt a gyönyörű tájat melyen végigmész. Rengeteg jó programot lehet beiktatni útközben. Mostar vagy Szarajevo kíválló megoldás lehet.

Előzmény: BMW-GMBH (35697)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.20 -2 4 35697

Sziaaa:)

 

Nem lehet foglalni a mi időpontunknak.

 

Engem nem zavar a távolság, de le megyünk egy seggel. Éjfélkor elindulok, délre lent vagyok, ebédre Budva alatt:)

Előzmény: wdriver (35694)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.20 0 0 35696

Köszi.

Előzmény: Apcsi1 (35693)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.20 0 0 35695

Köszi:)

Előzmény: Bujazliz (35692)
wdriver Creative Commons License 2018.07.20 0 3 35694

Hi Zs,

Mi Mostarban aludtunk itt. ABnB. Igaz nem félút. viszont Mostarban vacsorázni egyet alvás előtt a híd melletti egyik étteremben nagy élmény.

olcsó és nagyon rendesek a házigazdák. kocsit sajnos kinn kell hagyni parkolni a közeli parkolóban de nekem nem bántották sosem a 3 betűst :-) a szállás egy emeleti külön bejáratú légkondis, minden van ami kell. 10 perc séta a hídig. ha segít..

Előzmény: BMW-GMBH (35686)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.07.20 0 2 35693

A fiam volt ott tavaly a családdal. Csak jót mondtak a szállásról.

Előzmény: Apcsi1 (35690)
Bujazliz Creative Commons License 2018.07.19 0 2 35692

Bosznián keresztül menve, Szarajevó előtt, a főút mellett van a Restaurant Titanic (fanatsztikusan szép és jól főznek), mely egybe van építve a Motel-el (ott nem Hotel-nek hívják). Úgy tudom olcsó szállás.

Előzmény: BMW-GMBH (35686)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.19 0 3 35691

Esetleg kicsit bővebben:)

 

Szimpatikus, lehet jó lenne.

 

Előzmény: Apcsi1 (35690)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.07.19 -1 1 35690

Volt.

Előzmény: BMW-GMBH (35689)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.19 0 1 35689

Old Town Rooms Ulcinj

 

Volt itt esetleg valaki?

újút Creative Commons License 2018.07.19 0 2 35688

Üdv!Augusztus végén utazunk Montenegróba.UTJEHA-ban foglaltam szállást:Apartments Rekic-ben.Ismeri-e valaki?A helyi strandról is kérnék információt.Előre is köszönöm.

Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.19 0 3 35687

Szia,

mi odafelé Szarajevóban a Villa Sky-ban foglaltunk szállást, hazafelé Mostarban, Oscar panzió. Csak szeptemberben megyünk, így véleményt nem tudok alkotni róluk, de hátha nektek is megtetszik. :)

Előzmény: BMW-GMBH (35686)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.19 -2 1 35686

-

Sziasztok.

 

Ulcinjba megyünk nem sokára, lehet, hogy fél úton meg alszunk, tudnátok ajánlani valami jó szállást?  Bosznián keresztül megyünk.

 

Miket érdemes meg nézni Ulcijn közelében?

 

Köszi

Előzmény: BMW-GMBH (35685)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.18 0 2 35685

Köszi a választ.

 

Nagyon sok helyen voltunk már, de itt még sosem voltunk, millió apartman van:)

Többször olvastam, hogy a folyó befolyásnál kellemetlen szagok vannak.

Előzmény: bentoka (35671)
btvszeged Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35684

Nem rossz az ajánlat az első hat napra...

Nekem mondod a lépcsőket...nemrég estem át szívkatéterezésen.

Előzmény: BHJ-962 (35683)
BHJ-962 Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35683

Banyek!

Pedig most akartam tenni 1 négyszáz eurós ajánlatot.😂

Na de félre a komolysággal, tényleg jónak tűnik,csak kicsit sok a lépcső (nekem). Lehet,hogy a végén én is Ulcinjt célozom meg.

 

Előzmény: btvszeged (35682)
btvszeged Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35682

Köszönöm a segítő válaszokat.

Jobban megnézve az olcsóbb apartman kisebb, egyszerűbben felszerelt és a kilátás is korlátozottabb, ezért lehet kedvezőbb az ár.

15 éve járunk az Adriára, de még nem fordult elő hogy módosítani kelljen. Legközelebb biztos ingyenesen lemondhatót választunk, csak ez annyira megtetszett....

Közben megoldódni látszik a dolog, írtunk a szállásnak és megoldható hogy áthelyezzék az időpontot!!!

Apcsi1 Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35681

Csak egy tipp a jövőre vonatkozóan, nem kioktatásnak szánom. Esetleg más is tanulhat belőle: A Bookingon számos olyan szállás foglalható, amelyik ingyen lemondható az érkezés előtti 1-2 héttel, de akár 3 nappal előttig is. Nem kell előre fizetni semmit. Én hosszú évek óta CSAK ilyent foglalok, sosem lehet tudni, mi jön közbe. Ha valami van, simán visszamondom, oszt jónapot.

Előzmény: btvszeged (35677)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.18 -2 1 35680

esetleg próbáld meg Facen vagy Jófogáson, link nélkül. A 650 €-t sem tartom soknak érte, hátha valaki nem néz utána és átveszi.

 

Előzmény: btvszeged (35679)
btvszeged Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35679

Valóban így van, most néztem meg, bár nem ugyanaz az apartman.

Nem értem az árképzésüket. Mi tavasszal foglaltunk.

Csodálkozom hogy egyáltalán van még hely.

 

Előzmény: Brányik.Lilla (35678)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.18 -1 1 35678

Szia

 

ugyanez most 500€ a Bookingon, így szerintem nem sok eséllyel fogod tudni átadni.

Esetleg ha link nélkül hirdeted valahol, lehet, hogy találhatsz valakit, aki nem ellenőrzi le.

Előzmény: btvszeged (35677)
btvszeged Creative Commons License 2018.07.18 0 2 35677

Sziasztok!

Szeptember 03.-13. között Bookingon 4 felnőtt részére foglalt utazásunk átadó.

Ulcinj Villa Anastasija apartmanban.

650 € a 10 éjszaka.

 

https://www.booking.com/hotel/me/vila-anastasija.hu.html?label=gen173nr-1DCAsojwFCD3ZpbGEtYW5hc3Rhc2lqYUgRWARoZ4gBAZgBEcIBCndpbmRvd3MgMTDIAQzYAQPoAQH4AQKSAgF5qAID;sid=ceb5904177dbaf42d626665b14afe7c0;dist=0;sb_price_type=total;type=total&

 

 

Előzmény: btvszeged (35667)
BHJ-962 Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35676

Üdv mindenkinek!

Sok év " hűtlenség " után,megint Montenegróba mennénk nyaralni. Dobra Voda a kiszemelt,az Airbnb kiadó lakásokat nézegetem,van valakinek tapasztalata ezekkel?

Mennyire hihető,amit leír a gazda,árak,színvonal,elhelyezkedés,stb.

Köszönöm.

Kelemen Zoltán2 Creative Commons License 2018.07.18 0 3 35675

Semennyire.Én már 3 alkalommal jártam arra,és semmit nem ellenőriztek egyszer sem.

Előzmény: Kesma (35674)
Kesma Creative Commons License 2018.07.18 0 1 35674

Sziasztok!

 

Azt olvastam valamelyik oldalon,hogy Montenegròba csak egynapi élelem (5 l víz,5 l egyéb ital,1 l tömény szesz,1 kg étel stb) vihetõ be vàmmentesen és szabàltosan. Ez valòban így van? Mennyire veszik komolyan ezt a szabàlyt a montenegròi hatàrnàl?

bentoka Creative Commons License 2018.07.18 0 2 35673

A boszniai állampolgároknak kell bejelenteni 2500 euró felett a kivinni szándékozott pénzt, bevinni bármennyit lehet.

Előzmény: AlmaT (35672)
AlmaT Creative Commons License 2018.07.17 0 2 35672

Sziasztok!

 

Még egy utolsó kérdésem lenne.

 

Azt olvastam, hogy hivatalosan maximum 1.000 EUR/fő készpénzzel lehet átlépni a boszniai határt és annak is igazolni kell az eredetét pénzintézeti irattal.

 

Van itt olyan akinél ez bármilyen módon felmerült, vagy csak egy soha nem alkalmazott szabályról van szó?

 

üdv,

 

Tamás

bentoka Creative Commons License 2018.07.17 0 3 35671

Nagyon/kellemes/szinte soha.

 

:)

Előzmény: BMW-GMBH (35670)
BMW-GMBH Creative Commons License 2018.07.17 -1 3 35670

Sziasztok.

Augusztus közepén, végén milyen meleg van van Ulcinj- ba? Víz milyen meleg?

Az eső mennyire gyakori ilyenkor?

 

Köszönöm.

stories of old Creative Commons License 2018.07.17 -1 3 35669

800 forintos lángos a drága Balatonon nem a tengerparti 7 eurós pizza...

Előzmény: AlmaT (35668)
AlmaT Creative Commons License 2018.07.16 0 3 35668

Szia!

 

Szerintem a 7 eurós pizza olcsó, ha azt a parti étteremben fogyasztom. Kinek mi. 

Előtte a horvátokhoz jártunk. Ahhoz képest néztem az árakat.

 

Előzmény: newman2018 (35650)
btvszeged Creative Commons License 2018.07.16 0 1 35667

Sziasztok!

Egészségi és munkahelyi okok miatt veszélybe került szeptemberi Ulcinjba szóló Bookingos foglalásunk.

Még nem tudjuk pontosan hogy fogunk tudni utazni, vagy el kell adni az utat. Előzetesen érdeklődnék, hogy a Bookingon át lehet ruházni szerintetek a foglalást? Neten kerestem rá, de nem egyértelmű. A lemondás sajnos fizetős.

tothb71 Creative Commons License 2018.07.16 0 2 35666

Üdv.Pár napja voltunk arra,a Piva kanyon felől(szerintem arról a brutálisabb,nehezebb). 32 perces full hd videóm : https://photos.app.goo.gl/MbQYEJA2Rm7zsXp8A

Előzmény: laguna1,8 (35533)
tothb71 Creative Commons License 2018.07.16 0 3 35665

Megnéztük élőben a Cijevna vízesést. Júl.9-én,tehát a nyár kellős közepén...és mondhatom,gyönyörű! 

Feltétlenül nézze meg,aki arra jár!  Fotóim+videó : 

 

https://photos.app.goo.gl/vGZGcTJcegn2ew7g8

Előzmény: tothb71 (35470)
Kázmér Cseman Creative Commons License 2018.07.16 0 1 35664

Köszönöm a választ 😊

Előzmény: Győri Márta (35649)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.16 0 7 35663

A videót és a kommentemet ajánlom minden jószándékú fórumozónak aki pedig csak szórakozni jár ide lapozzon tovább.

 

https://www.youtube.com/watch?v=8qG_kvSfSUg

 

Belgrád Budva útovonal SAT patrola 2018-as .

2:40 , a rendőr félreállítja a kamiont, hogy a többi jármű eltudjon menni. Nincs kamion stop, viszont olyan helyeken ahol hosszú ideig lehetetlen az előzés nagy sor van a lassú jármű után, az köteles félre állni, akár büntetést is kaphat ha nem teszi. (montenegróban már láttam ilyet Szerbiában nem)
4:00 traktort hasonló járművet elszabad kerülni telt vonalon (kamionokra nem vonatkozik)
6:30 az autóút kezdete 40 km hosszan , 140 din 1,5 eur
7:00 alagút, kicsit zötyögős úttesttel
8:50 Csacsaknál teherautókkal buszokkal lehet menni egyenest, többieknel kerülő a városon keresztül, sok autó megy tovább ha nincs rendőr ok, ha van van bünti is.
14:00 Zlatibor, kikapcsolódási lehetőség egy kis pihenő akár el is lehet tölteni ott egy napot
19:30 Zlatarsko jezero, itt sokszor megszoktunk állni
25:00 Pljevlja felé, Jabuka határátkelő
25:30 Brodarevo, Dobrakovo határátkelő felé
25:40 az alagút után útszűkület, veszélyes az útkarbantartók hanyagsága miatt
Határátkelőkön kialakulhat kamion sor, elszabad őket kerülni telt vonalon
30:40 Matesevo felé kell elmenni mikor kész lesz az autóút Podgoricától, addig csak előre a Moracsa kanyonon keresztül
32:40 a készülő autóút, a jövőre már hasznúljuk a műsorvezető szerint , szerintem 2020-ban biztosan (mégsincs igazuk a hegyi zugkocsmában levő pásztoroknak akik havonta egyszer járak le a faluba kenyeret venni – mármint az egyik itt fórumozó öreg nekik adna igazat)
36:00 Budva felé, cetinje felé mennek, viszont ő is ajánlja a Sozina alagutat, nem nagy a különbség az utóbbinál nem kell annyi hegyet mászni
Vége felé bemutatja Budvát sokkal részletesebben mint mikor az apja készítette a műsort,
Aqua park, bemégy kapsz egy karkötőt és fizetsz depozitot, majd a park területén bármit használsz fogyasztasz chippel fizetsz amít van rajta pénz, ha marad pénzet kimenetelkor visszakapod.
A végén Mega market árait mutatja be, olcsóbb Volitol ez lehet a mi árainkat súrolja, szerencsétlen Mladen nem tudja ezzel kiverte itt a biztosítékot néhány forumozónál akik menő gyerekek akarnának lenni közben pedig hát csak önmagukat minősítik.

 

NilsHolgersson Creative Commons License 2018.07.16 -5 0 35662

:D Csépán is lehet nyaralni

Előzmény: szervezkedő (35656)
teri50 Creative Commons License 2018.07.16 0 2 35661

Köszönöm.

Előzmény: Győri Márta (35660)
Győri Márta Creative Commons License 2018.07.15 0 2 35660

Van minden ami itthon.. Nyilván nem a kics boltokba, de nagyobb market ebbe minden ugyanaz! Árak is kb. Fiam 1 évesen már Morinjba bandázott :) túléltük, minden volt. Bár csevapot evett a legtöbbet :D 

Előzmény: teri50 (35653)
T-boy01 Creative Commons License 2018.07.15 0 2 35659

A hírekkel ellentétben:

 

Kér hete jártam Románia Szerbia Makedónia Albánia Montenegró.

 

Migránsokat nem láttam! Eggyet sem!

teri50 Creative Commons License 2018.07.15 0 3 35658

Mi repülővel megyünk úgyhogy szabadka kiesik. Teri

teri50 Creative Commons License 2018.07.15 0 3 35657

Csak azért kérdezem mert Máltán például nagyon drága volt.

Előzmény: potika (35654)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.15 -6 1 35656

:-)))))))

 

(Ne írj már ilyeneket hogy "migránsok". Aki megfelelő útvonalat választ, azaz Szerbián keresztül jön, az nem találkozik gyakorlatilag sok migránssal útközben, a tenger mellett meg meg akkora a tömeg, hogy nem feltűnőek. Az elmúlt hetekben olvasott tanácsok alapján az a legjobb, ha Szabadkán betervez mindenki egy bevásárlást, mert így jóval olcsóbban jön ki a nyaralás. Tehát innentől az a kérdés, mennyibe kerül Szabadkán a pelenka?!?)

 

:-))))))

 

 

Előzmény: potika (35654)
mbeata11 Creative Commons License 2018.07.14 0 2 35655

Köszi!

Előzmény: Brányik.Lilla (35652)
potika Creative Commons License 2018.07.14 -5 1 35654

Bébiiétel az nincs, megették a migráncsok ...

 

Milyen kérdés már ez ? Miért ne lerhetne pelenkát kapni ? Nem Szomáliába mész. 

Előzmény: teri50 (35653)
teri50 Creative Commons License 2018.07.14 -2 2 35653

Sziasztok! Tudna valaki infót adni hogy babapelenka,bébiétel esetleg hasonló mint nálunk kapható-e? és elfogadható áron-e? /hazai ár,minőség van-e? üdv:TERI

Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.14 0 0 35652

ez a nick is én voltam, csak állandóan elfelejtek átjelentkezni,bocsi

Előzmény: Tyullci (35651)
Tyullci Creative Commons License 2018.07.14 0 2 35651

Szia, mi Netrisken keresztül kötöttük, ott elég sok opciót lehet választani, kinek mi a fontosabb. Nekünk 10 nap 2 főre autóval lett 7500 ft körül, nem egy prémium csomag,de remélem nem is lesz rá szükség.

Előzmény: mbeata11 (35648)
newman2018 Creative Commons License 2018.07.14 0 1 35650

7 Eurós pizza mitől olcsó? 

Herceg Novi óvárosának a főterén 5.50-7.50 Euró között van. 

Előzmény: AlmaT (35627)
Győri Márta Creative Commons License 2018.07.13 0 4 35649

Bár nem tudom hol lehet bérelni mocit, de bukó nem kell!

 

Előzmény: Kázmér Cseman (35645)
mbeata11 Creative Commons License 2018.07.13 -4 3 35648

Sziasztok!Tudnátok utasbiztit ajánlani jó ár-érték arányban,amiben az autó assistance is megfelelő?Valamint jó strandot Budván vagy környékén,ami kicsit nyugisabb?Köszi!

kék/fehér#15 Creative Commons License 2018.07.13 0 2 35647

Sziasztok!

 

Akik mostanàban jàrtak Montenegròban,tudnànak belépõ àrakat írni a fõbb làtnivalòkhoz? Budva,Kotor,Lovcen 

Köszi

fitgitke Creative Commons License 2018.07.13 0 1 35646

Szia.

 

Nem valószinű hogy be tudsz menni. Mi csak 1 bejáratot láttunk. Bemásztunk, gyonyorkodtunk a kilátásba. Majd kb 3 perc mulva, lattuk hogy deszkákat dobnak be. Asszony nevetett is, hogy biztos bedeszkazzak. Elindultunk felfelé, majd kalapács ütésekre lettünk figyelmesek. Majd láttuk, hogy be van deszkázva, és ütik a rögzitő pöcköket a falba. 

Amúgy sokkal könnyebb ott felmenni az erődbe, mint a lépcsőn, főleg babával a hasamon. Visszafele nagyon nagy szivás volt lefele a lépcsőn. Tumultus...stb. A be/kiengedő kapunál 5 percet álltunk (es a többiek már egy ideje ott voltak), mert csak 1 kapu van és az enged be/ki. 

Előzmény: laguna1,8 (35637)
Kázmér Cseman Creative Commons License 2018.07.12 0 2 35645

Sziasztok, 

Nagyon sok jó dolgot leírtatok montenegrói utazással kapcsolatban.

Júl. 24 én utazunk a párommal autóval Ulcinjba.

Ami engem nagyon érdekelne és nem nagyon találkoztam vele, hogy hogy robogó bérlésére van e lehetőség, ha igen akkor Montenegróban kötelező e a sisak és lehet e két személyel menni?

Érdekelnének az éttermi árak is.

Várom montenegrói tapasztalattal rendelkezők szíves válaszát.

Előre is köszönöm.

 

Csaba__ Creative Commons License 2018.07.11 0 2 35644

Köszi a helpet!

Előzmény: merkurusz (35632)
kicsiati Creative Commons License 2018.07.11 0 2 35643

Köszi!

Előzmény: merkurusz (35633)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35642

Saját autókkal leszünk, így annyira nem gond, ha bizonyos helyek kiesnek a főútvonalról. Olvastam több helyen az egysávos, tolatós részekről, minket nem zavar különösebben. Nem az első balkáni túránk lesz, így nagyjából van sejtésünk,hogy mire számítsunk :) Azért gondolkodom Rijeka C.-ban Virpazar helyett, mert itt a fórumon is többen írták, hogy arrafelé több szép látnivaló van rövidebb túra esetén is, és az árak is kedvezőbbek. 9 fős csoporttal leszünk, így az anyagi része sem mellékes a dolognak. Valószínűleg megállunk majd Virpazarban először, szétnézünk, aztán ott döntünk, hogy továbbállunk-e Rijeka C.-ba

Köszi az infókat

 

Előzmény: teletabiii (35640)
cszs72 Creative Commons License 2018.07.11 0 2 35641

Köszi a részletes választ

Előzmény: AlmaT (35627)
teletabiii Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35640

Kirándulás szempontjából az is tényező lehet, hogy Virpazart sokkal könyebb megközelíteni, bár a Rijeka Crnojevica-ba vezető út önmagában is egy élmény, bár lehet egyeseknek negatív.

Előzmény: Brányik.Lilla (35636)
teletabiii Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35639

Céget nem tudok ajánlani, de ott az utazásszervező pult a faluközpontban egy térképpel, rajta, hogy milyen célpont mennyibe kerül, csak rá kell bökni.

Előzmény: Brányik.Lilla (35636)
teletabiii Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35638

Szia !

 

Valóban onnan jobbak a kirándulási lehetőségek, mint Virpazarból szerintem, 40-től 100 euróig terjednek az árak, attól függően, hogy milyen messzire visznek, valószínűleg fügetlenül a szállított személyek számától. Mi 10-es voltunk, kissé hosszabra nyúlt a kirándulás a strandolás miatt, 40 euró/órát fiztettünk.  

Két órás út alatt elég sok mindent be lehet járni szerintem.

 

Előzmény: Brányik.Lilla (35636)
laguna1,8 Creative Commons License 2018.07.11 0 2 35637

Nem mondod egyszer akarok felmenni a befolyó felöl akkor sem fog sikerülni ?

Előzmény: fitgitke (35626)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35636

Szia!

mi szeretnénk majd szeptemberben részt venni egy hajókázáson és az itt olvasottak alapján Rijeka Crnojevicából indulnánk szívesebben ár/látnivalók miatt,viszont mi 2-3 óránál nem szánnánk rá többet. Esetleg van arról információd, hogy milyen időtartamú kirándulásokból lehet ott választani, illetve van olyan "cég" akiket ajánlanál? Árakra esetleg emlékszel, mi mennyibe került?

Köszi előre is

 

Előzmény: teletabiii (35629)
GENOM_66 Creative Commons License 2018.07.11 0 2 35635

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy van-e esetleg valakinek tapasztalata Igalo éttermeiről, ill. más egyéb "melegkonyhás" egységeiről, melyik ajánlottabb, esetleg melyiket inkább kerüljük.

Pincészet(ek) vannak-e a környéken amelyeket érdemes felkeresni?

Köszönöm!

merkurusz Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35634

5 és 10 eur között, két ágy és egy napernyő, attól függ melyik strandon.

Előzmény: dzsinike (35625)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.11 0 4 35633

1,5 literes zöld tea 1,5 eur, van sok faja 1-1,5 között, Hoegaarden belga fehér buza sör 1,5 eur, ez olcsóbb mint nálunk.

Dinnye 0,25, sárga 0,50

Előzmény: kicsiati (35607)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.11 0 3 35632

+382 695 00102, ez a fonok nem tud angolul,de van vele egy csajszi aki perfekt beszeli. Az ahol mondtam Volitol lefele kikoto fele, balra sarok elott. Akkor vittek el egy Ford Ka-t, 45-35 eur egy nap ha tobb napra berelsz 10 eur-al is olcsobb lehet, van meg egy az kozvetlenul a setanyon, ha akarsz reszletesebb infot csorgesd meg.

Előzmény: Csaba__ (35618)
Győri Márta Creative Commons License 2018.07.10 0 3 35631

P11 Lipci :)

 

Előzmény: teletabiii (35630)
teletabiii Creative Commons License 2018.07.10 0 3 35630

folyt köv:

 

Visszaúton Kotori megállót tervezünk, szombat lévén lassú haladásra készültünk a tengerparti úton, az átlagsebességünk 42 km/h volt Kotorig, Barban, Budvában kisebb dugóval, Kotorban viszont legalább fél órát araszoltunk. Morinjnál hagytuk el a tengerpartot egy látványos P11-el jelölt hosszú emelkedőn, majd a Vracenovici határátkelőt céloztuk meg. Petrovoci térségében eltűnt az út alólunk, kb. 5 km-es murvás szakasz következett, de itt javában zajlik az útépítés, pár hónap múlva szerintem végig jól járható lesz. A határon nem lettek volna sokan, de nagyon lassú a szkennerük, ezért kb. egy órát itt is álltunk a montenegrói oldalon. Határ után Bilecába érkeztünk, majd Gacko felé haladva közelítettük meg Focát. A Sutjeska völgy gyönyörű, haladás kissé lasabb, útközben ízletes hegyen szedett málnát és áfonyát vásároltunk. Kb. 8-9 órás utazás után érkezünk Sarajevoba. Ezt a megállót mindenkinek ajánlom. A Bascarsijához hasonló hangulatos hely nem sok van Európában, a zegzugos bazár feledhetetlen, a csevap kihagyhatatlan, Magyarországon hasonlót sem kapni. A megálló azért is ajánlott, mert egy nap alatt nagyon fárasztó lett volna ezt a nagyon szép, de meglehetősen vontatott utat letudni. 

teletabiii Creative Commons License 2018.07.10 0 5 35629

Sziasztok !

 

Két napja érkeztünk haza montenegrói utazásunkról, rövid beszámoló az érdeklődőknek. Egynapos Tara rafting ill. két napos Rijeka Crnojevica megállónk volt odafelé, Ulcinj volt a végcél, négy nap tartózkodás után visszafelé Sarajevo-i éjszakázás. 

Odafelé az Eszék, Doboj, Zencica Sarajevo útvonalat követve különösebb probléma nem volt, nagyjából lehetett tartani szombati napon a GPS által megadott tempót (megállókat nem számítva). Az érdekes rész Sarajevo után következik Foca felé tartva, jóval kanyargósabb, szűkebb út, de biztonságos, bár egy helyen korábbi hegyomlást kikerülve kell haladni, átlagsebesség itt már csökken. Foca előtti benzinkútnál tankoltunk, kicsit pihentünk, majd áthajtva a Drina hídon mentünk a rafting szállás felé (Tara Raft). Ez az út minőségét tekintve nagyob vacak, kb. 20-25 km/h óta haladást tett lehetővé, vagyis a montenegrói határig tartó 25 km-re kb. egy órát kell számolni, a szakasz egyébként biztonságos, két autó elfér egymás mellett. Maga a rafting nagy élmény ráadásul érkezésünk előtt két hétig szakadt az eső, magas vízállás miatt le is rövidítették kissé a szakaszt kikerülve egy felső zúgót, úgy volt gyerekekért nem is vállalják a felelőséget, de aztán mégis jöhettek. Kiváló vacsorát, reggelit ill. ebédet adtak, ugyanakkor a szállás nagyon egyszerű, de tisztának mondható faház, de legalább saját fürdővel A területen legalább 4 cég táborhelyei találhatóak, egyik szomszédban kb. éjjel 2-ig ment a zenebona, nem volt túl jó az alvásminőség. Költség 70euró/fő, 12 év alatt a fele. 

Másnap az evezés után 3-4 között indultunk tovább, a Scepan polje-i határátkelőt kb. 1 óra alatt tudtuk le, kifele a bosnyákok kérték a zölt kártyát, akinek nem volt 20 euro kenőpénz megoldotta a problémát. Rafting kempingek egyébként a határ túloldalán is találhatóak. A határátkelés után az útminőség látványosan javult, gyorsabban lehetett haladni, a Piva kanyon nagyon szép, helyenként tériszonyos. A plató után Podgoricáig kb 100 km. az út, alig kanyargós előzési lehetőségekkel, jó haladási sebességgel. Podgorica után Cetinje felé haladva tábla jelzi a Rijeka Crnojevica letérőt, viszont az út kesnekny, szakadékot kőtömbökkel próbálják a szakadéktól elválasztani, bár ebből se jutott mindenhova. Útközben van egy megálló gyönyörű kilátással a "dunakanyarra". A falu nagyon hangulatos, nyugodt igazi idilli hely kevés turistával, szerzetesekkel, 1-2 étteremmel. Szállásunk közvetlenül az örgehíd mellett a Milena appartmanban volt (Booking), ami talán a legszebb a faluban, a folyó fölé nyúló nagyon hangulatos erkélyekkel. (liba, kacsa, haletetés stb). A házigazdák roppant kedves nyugdíjas bankárok, csak lesték mivel tudnak kedveskedni. Egyik nap reggelive a legjobb minőségű prsut volt egyebek mellett, másnapra saját készítésű sós süti várt. Az öreg híd étteremben vacsoráztunk, a pisztráng szokásosan jó, különlgesség az angolnasült ill. a füstölt ponty sem érdemes kihagyni. Másnap kb. félnapos program volt a csónakázás strandolással. A víz édes, kellemesen meleg, tiszta. Másnap reggel horgászatra fizettünk be, nagyon sok sügér van a tóban, sajnos rajokban járnak, nekünk pecával nem volt szerencsénk, de hálóval eredményesek voltunk. Pelikánt sajnos nem láttunk, ebben az időszakban állítólag az albán partok felé eső költőhelyeiken vannak, kárókatonák viszont rengetegen vannak.  

Továbbindulva a Virpazarig tartó út szintén nagyon szűk, szembejövő forgalom esetén tolatós. A falu szerintem annak köszönheti intimitását, hogy a tömegturizmus a nehézkes útviszonyok miatt elkerüli. Virpazar után a Soline alagutat követően haladtunk dél fele, az út nem túl haladós, de az emelkedőkön van kapaszkodósáv, itt lehet előzni. 

Ulcinjt úticélul első sorban a Bookingon talált hotel miatt választottuk, mely messzemenően visszaigazolta a várakozásainkat. A Hotel Pirate volt a szállásunk az óvárosban, kb. 50-100 méterrel a tengerszint felett gyönyörű kilátással az Adriára. Életem legjobb szállodája volt. Egy 150 (!) négyzetméteres gyönyörűen berendezett appartmant béreltünk külön erkéllyel ill. terasszal. Közel mindenhez, mégis nagyon nyugodt, csendes. A reggeli különleges, szinten minden házi készítésű (sajt, kenyér, ajvár, kajmak) a rántotta szenzációs, az ajvár szintén. Kb. 10 féle gyümölcs volt az asztalon, köztük ananász, áfonya, szeder és málna. (disznóságokból készült ételt mondjuk nem adnak, de ez egész Ulcinjra jellemző). Személyzet figyelmes és roppant kedves, az éttermükben többször vacsoráztunk, nem sokkal drágább, mint a normál városi árak. Rizotto, tészták külön ajánlottak (7-8 euro/adag), orada 35 euro/kg, város 30 euro/kg. Köves strand kb. 300 m-re van, de a szintkülönbség jelentős.

Maga Ulcinj annyira nem ragadott meg. Az óváros zegzugos sikátorai lépcsökkel, emelkedőkkel tarkítottak, sétára, nézelődésre nem annyira alkalmasak. A városban este az utcákon meglehetősen nagy nyüzsgés, főleg muszlimok és albánok, de semmi probléma. A nagy strandra jártunk, amiről itt sokan írtak, mi előszezon lévén a közeli Miami beach-et választottuk (kb. 15 perc autóval az óvárostól), páros napágy napvédővel 7-8 euróért bérelhető, érdemes a nádfedelű helyett a ponyvásat válsztani, jobb árnyékot ad. Gyerekeknek szórakozásként banán 5 euro/fő, fánk 10euro/fő, tengeri ugrálóvár 5 euro/fél óra, felnőtteknek jetski 20euro/15 perc. A strand tisztaságra nem volt panaszunk, parkolni egy árnyékos fenyvesben lehet. Sznorizni a szállodai strandnál próbáltam, semmi különös. 

folyt köv. 

dzsinike Creative Commons License 2018.07.10 0 4 35628

Mi csütörtökön megyünk Budvába, előtte kis Mostar kitérővel. 

 

Én csak jókat hallottam Montengeróról és Budváról. 

 

 

AlmaT Creative Commons License 2018.07.10 -1 5 35627

Sziasztok!

 

Nem vagyok nagy fórumozó, de megosztanám tavalyi tapasztalataimat, mert a leírt negatív kommenteket túlzóknak tartom.

2018. Július utolsó hetében voltunk Ulcinjban, autóval a horvát pályán át Pestről (1150 km).

 

Amit a szenyvízről írtak, hogy közvetlenül a tengerbe eresztik nincs infóm, mert ezt a problémát azzal küszöböltem ki, hogy a nagy strandra jártunk a középső 7 km-es szakaszra, a folyók találkozását kerültük. Ott mind a szabadstrand, mind pedig a napágyas rész élhető volt. igen, volt némi szemét, de én ritkának mondanám.

 

Először saját napernyővel próbálkoztunk, de hamar átáltunk a fizetős ágyakra, mert mindig fújt a szél és mindig homokos lett minden. Megéri a kényelmet az a 4-6 EUR. Főleg azért is, mert így le tudtam fektetni a 3 éves lányomat és ha kellett meg tudtam etetni. 

Mindig másik strandra mentünk és mindenütt volt normális wc.

Az összes helyre igaz volt, hogy amikorra kiértünk (12:00) addigra a napágyak 80%-a foglalt volt, de soha nem volt zsúfolt. Kellő távolságban vannak az ágyak egymástól. Aki szerint élhetetlenül sokan vannak annak nem való ez az ország.

Minden esetben a strandi étteremben ebédeltünk és soha nem volt semmi panaszunk. Finom volt. Soha egyikünknek sem fájt a hasa, pedig a feleségem problémás eset. Egyértelműen minden friss volt.

 

Egyszer a kis strandra is lementünk, de az nagy csalódás volt. Minden este takarítják a homokot, de a rengeteg cigicsikket nem tudják teljesen eltávolítani. A helyet szemetesnek ítélem. Ehhez hozzá jön az is, hogy túlzsúfolt, szó szerint lépni sem lehet. Szerintem vagy kocsi és irány a Velika Plaza vagy taxi, de semmiképp sem a helyi kis strand.

 

Nyaraláskor egy vajas kenyeret is nehezen kenek meg, így a reggelik felét étteremben fogyasztottuk el. Mindig máshol.

Minden este más-más étteremben vacsoráztunk.

Mindegyik helyre ugyanaz igaz volt, mint a nagy strand éttermeire. Finom, friss, elegendő.

ami meglepett a horvát tengerparti éttermekhez képest, hogy nem takarítják tisztára a területüket. Az asztalok környékén mindig volt egy kis szemét (szalvéta, pohár). Felületesen takarítanak.

De itt is azt mondanám, hogy nem vészes a szemét. A túristákból élnek és tesznek érte.

 

Ellátogattunk Budvára is. Teljesen más hely, mint Ulcinj. Családdal a déli részt  (Ulcinjt) ajánlom.

ami szembetűnő volt, azok az árak. Az északi rész sokkal drágább, mint a déli. Ulcinjban nem néztem, hogy hova ülök be (olcsó).

 

 Aki szereti a finomhomokos, lassan mélyülő, olcsó helyet, annak Ulcinj ideális.

 

Egy kis pontosítás az árakhoz, hogy mit is értek az olcsó alatt:

 

 reggeli 2 főre, itallal, 15 EUR

 ebéd 2 főre:

      2 hal körettel 2x25 EUR

      Ital: 8'EUR, sokat iszom

 vacsora 2 főre, itallal:

       Pizza 7 EUR

       Valami másik is 5 EUR

       Ital, 8 EUR

 

esti korzózás:

    napi hülyeség 25 EUR

    Koktélok 5-6 EUR/db

 

Üdv,

 

Tamás

 

 

Előzmény: cszs72 (35620)
fitgitke Creative Commons License 2018.07.10 -2 6 35626

Sziasztok!

 

Friss info!!!

Senki nemenjen az ajanlott ingyenes szaggatott turista utvonalon a Kotori erődbe! Most deszkázták be a helyet ahol be lehet mászni az erődbe. Mi meg bejutottunk, ki már nem. 

dzsinike Creative Commons License 2018.07.10 0 3 35625

Sziasztok!

 

Aki volt már Budvában vagy más montenegrói városban, az biztos tudja, hogy a napernyőkét a parton mennyit szoktak elkérni?

 

Köszönet,

 

dzsinike

cszs72 Creative Commons License 2018.07.10 0 2 35624

köszi szépen

Előzmény: leutsch (35623)
leutsch Creative Commons License 2018.07.10 0 5 35623

Szia!

Mi majd 4 éve voltunk Ulcinjban egy pár napot kettesben a férjemmel. Velika Plazanal fürödtünk kiépített részen. A kiépített rész tiszta volt, sehol egy szemét, pedig augusztusban voltunk. a szabad strand részen ott már el voltak dobálva a szemetek. Mi nagy Bulgária rajongók vagyunk, de augusztusban ott már annyira szemetes a tenger, hogy az embernek nincs kedve bemenni a vízbe. Nem tudom, hogy ez alatt a pár év alatt mennyit változott a helyzet, de én a gyerekeimmel Velika Plazara szeretnék menni jövőre és ott is a délebbi részére, mert nem volt zsúfoltság és relatív tiszta volt a tengerpart.

Előzmény: cszs72 (35620)
leutsch Creative Commons License 2018.07.10 0 2 35622

Köszönöm szépen a választ!

Előzmény: merkurusz (35615)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 6 35621

Megtaláltam róla a videót

 

http://www.rts.rs/page/tv/sr/story/20/rts-1/3192357/.html

 

40-ik perctől, vasárnap leadják a teljes adást Belgrád Budva útvonalról

Előzmény: merkurusz (35619)
cszs72 Creative Commons License 2018.07.10 0 1 35620

Sziasztok!

 

Ulcinj-ban foglalásunk augusztus elején.

Egy másik oldalon az alábbi bejegyzést találtam.

 

"2017. nyarán Montenegróban, Ulcinjban (Albán határ) nyaraltunk. A tengerpart koszos, szemetes, rettenetesen kiábrándító. A szennyvizet közvetlenül a tengerbe vezetik, nem sokkal távolabb a strandtól. A utazásból hazaérkezve, a 2,5 éves gyermekünkkel kórházban kötöttünk ki, hányással, hasmenéssel, sikerült rota-vírussal megfertőzödnie a kislányunknak. Hiába csodálatos az ország természeti adottsága, még van hová fejlődnie. Mi többet nem térünk ide vissza, az biztos."

 

Kérdezném, aki a környéken van, vagy volt az elmúlt időszakban, hogy ez mennyire lehet valós?

 

Köszi előre is

merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 4 35619

Szerbián keresztül utazónak fontos, Brodarevo után egy alagút , lassíts kijövet útszűkület nincs piros lámpa sem emberke aki irányít átkell menni a túloldalra plusz kanyar, ezt a szerb SAT partrola műsor szóvá is tette, mennyire felelőtlenek az utkezelők.

 

Csaba__ Creative Commons License 2018.07.10 0 2 35618

Köszi az infót előre is.

 

Előzmény: merkurusz (35612)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 5 35617

0-24 nyitvatartás minden határátkelő

Előzmény: AlmaT (35610)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 5 35616

Nektek szerbiai útvonal lenne a kézenfekvő.

Itt van infó

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148335969&t=9091419

 

robicskának volt a válasz, a három link benne a szerbiai útvonal, muccc azóte leírta a bosziniait saját tapasztalatra hagyatkozva amit köszönünk neki, most már bosanaccal ketten vannak akitől lehet kérdezni.

 

Montenegró a fekete hegyek országa nem igazán lehet elkerülni, a magasságokat ahol tériszonyt kaphat az ember.

Lehet Horvátország lenne a legtériszonymentesebb, viszont tinektek az nagy kerülő, valaki jó lenne idei tapasztalatból leírná azt az útvonalat is.

 

Moracsa kanyon

https://www.youtube.com/watch?v=P3qW3lrEXCk, itt lehet esetleg tériszony a többi nem vészes. Persze én nem tudhatom, hogy az utas miatt belehet e válalni, lehet pánik roham is, szóval nektek kell eldönteni, de ha az ablakra tesztek függönyt, olvas közben max az utat figyeli amit a vezető, és nem nézelődik nem lehet gond. Olyan ember is levezet Montenegróba aki tériszonyos, mivel az utat figyeli nem ér rá mással foglalkozni.

 

Előzmény: sonaj21 (35609)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 2 35615

Ulcinj környékét az idén nem járjuk, Bártól Budváig továbbra is kint vannak a vendégfogó manusok, ezen kivül minden szembeötlö helyen kint van apartmani, soba telefonszámokkal vagy konkrétan a szálláson. Szerintem arrafelé is így van, kora délutánig azért érdemes megérkezni,legyen idő válogatni. 

Előzmény: leutsch (35608)
muccc Creative Commons License 2018.07.10 0 4 35614

Mi éjjel indultunk tavaly Bosznia felé Tivatba.... minden határon simán átjöttünk. Sehol sem volt probléma.... kb mindenhol 5 percet álltunk vagy még annyit sem. :) 

Előzmény: AlmaT (35610)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 0 35613

Lehet holnapra már lesz infó.

Előzmény: kicsiati (35607)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.10 0 3 35612

Voli market, onnan indulsz a part, kikötő felé, múlt évben ott láttam hirdetést autóbérlésre. Napokban arra járunk akkor megnézem és leírom a telefonszámukat, tudnak angolul egy az egyben letudod beszélni ami érdekel.

Előzmény: Csaba__ (35606)
muccc Creative Commons License 2018.07.10 0 5 35611

Szia! 
A saját tapasztalatunkat tudom veled megosztani! Apukám nagyon jó útvonala amit már nagyon sokszor megjártunk! mi Pécsről indulunk Bosznián keresztül Tivatba az alábbi útvonalon.

Pécs-Mohács-Udvar
Udvar-Beli Manastir -Osijek (7-es út)
Osijek - Vuka- Siroko Polije- Velika Kopanica (7-es út)
Velika Kopanica- Slavonski Samac Határ! (7-es út)
Bosanski Samac- Podnovlije- Kotorsko- Doboj (17-es út E73)
Doboj-Zenica (1-es út E73 )
Zenica után Sarajevo felé majd autópálya ( A1 E73 fizetős )
Sarajevo után Tarcin autópálya vége-- Mostar (17-es út E73)
Tarcin-Jablanica- Mostar (17-es út E73)
Mostar-Buna (17-es út E73)
Buna-Stolac 
Stolac- Ljubinje- Trebinje  (6-os út)

Trebinjéből Herceg Novi felé. (429-es út)
 
Határnál 3eurós útdíj

Ha esetleg segítség :D 

Előzmény: robicska98 (35588)
AlmaT Creative Commons License 2018.07.09 0 4 35610

Sziasztok! 

 

Tavaly Budapestről a horvát autópályán keresztül mentünk Ulcinjba. 

Idén Pécsről indulunk este 20:00 körül. Sehol sem találok arra vonatkozóan infót, hogy a határátkelők 0-24-es nyitvatartásúak-e. Csak a magyar-horvát határról találtam meg, hogy éjjel-nappali. 

 

Illetve valaki mostanában kérdezte a horvát útvonalat. Tavaly éjszaka mentünk. 140-el végig. Mint kés a vajban. Ha Budapestről mennénk most is azt az utat választanám. Hátránya, hogy sokkal drágább, mint a bosnyák út. Főleg az én kocsimmal 10l országút, 13 l városba. 

De míg a gyerek (tavaly 3 éves) és a feleségem aludt, addig én vezettem. Szerintem ez így a legkényelmesebb. 

 

Köszönöm a segítségeteket. 

 

Tamás

sonaj21 Creative Commons License 2018.07.09 0 4 35609

Sziasztok. Mi is Montenegróba készülünk, nem voltunk még egyszer se. Horvátországba jártunk nyaralni.Egy problémám van csak az úttal Montenegróba hogy sok az olyan útszakasz ahol szakadékok mellet megy.A családba van olyan aki nagyon szédülős.Esetleg tud valaki segíteni melyik útvonalon a legkevesebb.Horvát o. felé nagy kerülő Békés m. indulunk.Vagy esetleg nem is vészes a kanyon,a szerpentin nem érdekes,csak a szakadékot ne látják az út szélén. Köszönöm.

leutsch Creative Commons License 2018.07.09 0 4 35608

Sziasztok!

Mi a férjemmel kettesben voltunk egy pár napot Ulcinjban 4 éve. Lenne egy kérdése, ahhoz aki most jött haza vagy most fog utazni. Akkor nagyon sok apartmant hirdettek az út szélén. Most is hirdetnek még? Jövő nyáron szeretnénk utazni a gyerekekkel és addig kicsit jobban szeretnék tájékozódni.

Előre is köszönöm a választ.

kicsiati Creative Commons License 2018.07.09 0 2 35607

Köszi!

 

A 1,5, vagy 2 literes zöld teát, és a búza sört még megnézhetnéd, de nem életbe vágó, úgy is kint veszünk mindent. Nem szoktam cipelni itthonról csak 1 napra valót.

 

Előzmény: merkurusz (35605)
Csaba__ Creative Commons License 2018.07.09 -2 2 35606

Sziasztok. Autóbérlésről kérdezném a járatos tagokat. Petrovac-ban szálunk meg és helyi bérlési lehetőséget keresek. Valaki bérelt már és milyen feltételekkel? köszi

merkurusz Creative Commons License 2018.07.09 0 5 35605

Cobranco előtt le a kalappal, minden elismerésem az övé, nem volt még időm végig nézni a montis filmjeit sem, de ami nekem kellett azokat kikeresgettem, télen pedig lesz mozizás. 

Na akkor friss fél órás árak, csak neked , csak most, csak itt :-)

 

Van laktózmentes tej, 1 l  1,45 Imlek,  1,1 a sima Imlek tej. Zöld tea fél literes San Benedetto 1 eur aloe vera-val.

Bevallom buzasört elfelejtettem megnézni, ami késik nem múlik :-)

Ez egy kis önki ahová mi járunk, Voliban biztos van nagyobb kiszerelésben is tea, napokban megyünk akkor megnézem, ha még érdekel valami nyugodtan írd meg.

Az ami érdekes, a Cola-t veszem példának, 2 l 1,9 eur itt az önkiben, gondoltam Voliban biztos olcsóbb, na de egy colaért vagy tejért nem megyek 2-3 km-t, majd ha nagybevásárolunk. Erre fel kiderült, 1,89 a cola. Kb. ugyanazok az árak.

Szerintem ez természetes, hogy nyaralóhelyeken sokkal drágább minden mint az ország belsejében. Аzért nekem valami rémlik, hogy pár éve 1,1 eur volt a cola, lehet azokra az évekre gondolnak azok akik szerint ugyanazok az árak mint nálunk.

Múlt évben mintha 1,6 lett volna a cola. Lassan drágább lesz mint a vendéglőben. 

Előzmény: kicsiati (35600)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.09 0 3 35604

Valószínüleg ackciós lehetett, mikor mi volltunk csoki volt félárazva. Niksickot akkor felnyomtak , 2,60, a többi sör úgy valahogy lehet ahogy írtad, mert láttam olcsóbb de nem igazán figyeltem mennyi.

Előzmény: potika (35598)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.08 -5 1 35603

Azt javaslom ne adj az itt leírt mindenféle hülyeségekre. Találgatások, buta tanácsokkal bármibe nekivágni nem szerencsés. Montenegró egy szabadon választott vezetők által irányított, demokratikus ország. Jogállam. (...persze most lehetne elemezmi a politikai helyzetet, de ne tegyük!)  Nincs itt semmi maffia, meg verőemberek a strandon stb. Aki ilyeneket mond, lehet többet iszik a kelleténél-és nem patakvizet! Javaslom fordulj helyi ügyvédhez, aki nem csak a téged érintő/érdeklő jogszabályokat mondja el, de ismeri az adott településen az embereket is. Segít hová fordulj, elmondja az ötleted kivitelezhető vagy sem. Van e jogszabályi, élelmiszerbiztonsági vagy bármi más akadálya. 

Előzmény: ZBE (35573)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.08 -5 0 35602

Alapvetően semmi sem változik néhány nap alatt.  Évi szinten van az áraknak egy lágy hullámzása, de szerinted az ulcinji paraszt emel a dinnye árán mert júliust mutat a naptár?!?! 

 

Van akinek másról szól a nyaralás mint az átlagos utazóknak. Pár faluval arrébb tőlünk a szomszédom dolgozott egy helyen, ahol a gazda elmondta, nyaranta visszajár hozzá egy magyar banda. Igazi "rémtörténeteket" sztorizott, végén azt mondta: hosszú időt foglalnak+ fizetnek rendesen, de érdekesek.

Előzmény: potika (35598)
bentoka Creative Commons License 2018.07.08 0 2 35601

Nagyobb szupermarketekben van mindenféle tej, kár otthonról cipelni. Ez általában érvényes mindenféle élelmiszerre.

Előzmény: kicsiati (35600)
kicsiati Creative Commons License 2018.07.08 0 1 35600

Érdekes, mert mindenhol azt írják, hogy az árak megegyeznek az itthoniakkal. Ezek szerint nem így van, de biztos van különbség bolt, és bolt között, hogy az most egy üdülő városban van, vagy nem. Mi amit nagyobb mennyiségben fogyasztunk az üveges zöld tea (nem tudom van-e ott ilyen), a magam részéről meg a búzasör, bár azt nem annyira nagy mennyiségben.

Azt nem tudod véletlenül, hogy laktóz mentes tejtermékek mennyire vannak ott? Laktóz érzékeny vagyok, minimum laktózmentes tej kellene. Nem akarom lecipelni, ha nem muszáj.

Előzmény: merkurusz (35596)
kicsiati Creative Commons License 2018.07.08 0 3 35599

Visszaolvasva látom, hogy Cobranco ide is belinkelte a videóit régebben.

Én most néztem meg a Montenegró visszainteget sorozatot, nagyon hasznos így utazás előtt. Érdemes megnézni, nem csak bringásoknak.

potika Creative Commons License 2018.07.08 0 2 35598

Én írtam a dinnyét, a Voliban 10 napja még 0,25 volt, de a piacon vettünk 0,20-ért is . Úgy látszik a főszezonra felnyomják az árakat. A sör is drágább lett ezek szerint, nemrég a 2 literes Niksicko 2,15 volt, az Apatinsko 1,99, MB 1,89 és a LAV akcióban 1,69. A dobozos Niksicko nagyon drága, 1,20 körül, de van (volt) Apatinsko 0,69-ért.

 

Előzmény: merkurusz (35596)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.08 -1 3 35597

Csevap, pljeskavica Voliban 1 kg, 4 eur, nagyon finom és ez nem is drága.

Előzmény: merkurusz (35596)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.08 -1 5 35596

Egy kicsit az árakról is, akik Sveti Stefan ötcsillagos hoteljában szálltak meg , titkáruk rendezi a pénzügyeiket azok most ne figyeljenek mert csak felidegesítik magukat :-)

Vendéglői árak nem igazán változtak, viszont az önkin meglepődtem. Voli árakat irok, elméletileg a legolcsóbb önkiszolgáló Montenegróban. Coca Cola 2 l, 1,9, sör nagyágyú 2,6, tej 1,1 - 1,5  , jogurt 1,5 literes 1,5-2 ,  Gorki list pelinkovác , literes, hasonló az Unicumhoz 15 eur, gyümölcsszörpök, 1,5-2 eur. Valaki írta a görögdinnyét 20 cent, Voliba 35, sárga 70, kinti árusoknál 50 és 90 centgyümölcsök 2,5 - 4 eur, füge 3,5 - 6 eur, a . 

Mi általában 1-2 napra hozunk le ezt azt ne kelljen rögtön vásárolni rohanni, , örülök hogy Szabadkánn vettem 2 üveg Gorki listet, a 2 üvegért 16 eur-t fizettem a 30 helyett, tudom akinek a pénz nem számít ez hidegen hadja. :-)

merkurusz Creative Commons License 2018.07.08 -1 3 35595

Szerbia Montenegro határátkelő. Ha késő délután érkezel pár perc csak a várakozás. Szerbek Belgrádból és környékéről reggel indulnak, délig nagy a tumultus, azután fokozatosan csökken. Este nem szeret senki szállást keresni, ha van is foglalva, inkább délelőtt kora délután szeretnek odaérni, hogy még aznap lehessen csobbani egyet.

Előzmény: merkurusz (35594)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.08 0 7 35594

Bocs a kicsit kevert írásért, előbb wordba szoktam leírni, és elrontottam a beszúrást L

 

Van egy két észrevételem a fórummal kapcsolatban. Nem tudom észrevettétek-e majdnem minden kérdező, tök új, 10 perces regisztrálással. Pedig valójában régóta fórumoznak utaznak is Horvátországba, Bulgáriába stb... ott bemegy saját nevén és kérdez. Ide nem mer, mert itt felmossák vele a padlót nevetség tárgyává teszik, és ezt senki sem szereti beválalni, több éves ronmét amit kialakitott magárol itt lerombolják és kiderül valójában mekkora balfax is. Ezen szeretnék válatoztatni, azért kezdem több éves olvasás után írni én is, olyan fórum legyen ez is mint a többi utazós fórum, ne kellen rettegnije annak aki kérdez.

Aki segíteni akar az tudja a linket írja be a kérdezőnek, és biztosan tud még ezt azt hozzá.

Nem akarok ezzel senkit megbántani, hiszen eddig ez volt itt a szokás van 1-2 vagy három nagyon okos ember akikre felkell nézni a többi pedig aki valójában rendes ember másolja őket mert ez a menő.

Persze akkor is lehet villongás a topikozó között , ez normális dolog van aki szimpatiku van aki nem, a lényeg segítsünk jöjjönek az emberek kérdezzenek, és főleg merjenek saját nevükön kérdezni.

Bocs ha kicsit off voltam, szép nyaralást mindenkinek.

Előzmény: merkurusz (35593)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.08 -1 5 35593

na da nem mindegy hogy 40 perc vagy fél óra alatt teszed meg az utat? Aki először megy szoktam ajánla álljon be egy kamion mögé (Moracsa kanyon), 60-70 km segesség nagyon elég, a kamion megvéd ha valaki szemből kiugrana a sorbol. Podgoricától pedig szinte végig négy sáv Sozina alagútig, arra menj ne Budva felé amit írtam a linken. Sutomorenál éred el a tengert, jobbra Bár majd jön Ulcinj.

 

Előzmény: merkurusz (35592)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.08 -1 7 35592

Hát nehéz tanácsot adni, most ezen vagy emezen az útvonalon menj a döntés a tiéd lesz, Szerbián keresztül tudok segíteni, Horvátországon keresztül nagyon régen voltam, Bosznián keresztül pedig Bosanac biztosan segíteni fog, úgy látom azon  a pályán nagyon otthon van. Három hozzászólást tudok ajánlani nem irom keresd meg a 35000 hozászólás között mivel tudom mit akarok és beírom a linkeket.

Az első Lajoskáé, lajoska útvonalának is nevezhetjük Szerbián keresztül ezen jár mindenki, kevés az aki a még rövidebbet választja Valjevo felé, mivel arra autóút nincs illetve csak Novi Sad-ig.

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=144661959&t=9091419

 

 

A másik kettőt én írtam, nem tudok olyan jól fogalmazni mint Lajoska, de a lényeg így is érthető, és ami a lényeg mostani helyzet az utakon nem több éves, több hónapos.

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148302818&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148305192&t=9091419

 

Horvátországon keresztül szinte végig autópálya majd tengerparti út le végig Ulcinjig. Kényelmesnek tűnik. Szerbián keresztül Ibarska magistrala, legyél felkészülve forgalmas, nincs kamion stop, sok van belőlülük az úton. Türelemesnek kell lenni akkor nincs gond, főleg ha először mész nem ismered az utat, másodszor már könyebb lesz. Végül is az a 100 valamennyi km nem sok belőle. Montenegróba Kolasinig is ok, lesz több hely 3 sávval ahol tudsz kerülni, kb 40 km kemény a Moracsa kanyon ahol nem igazán érdemes kerülni, na da nem mindegy hogy 40 perc vagy fél óra alatt teszed meg az utat? Aki el

 

 

 

Előzmény: robicska98 (35588)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.07.08 -4 2 35591

Nos, éppen ezért adtam a tanácsot.

Előzmény: robicska98 (35590)
robicska98 Creative Commons License 2018.07.07 -5 3 35590

Kedves Apcsi! Nem kioktatást vártam, hanem tanácsot, Ha ez nem megy tisztességesen, inkább mellőzni kell a válaszadást. Mivel nem szoktam fórumozni, sem a használatához, sem ehhez a stílushoz nem vagyok hozzászokva.

Apcsi1 Creative Commons License 2018.07.07 -4 2 35589

Kb. hetente kétszer teszik fel ezt a kérdést, és általában tisztességgel válaszolnak is rá. Próbálj meg legalább néhány oldalt visszaolvasni, kb. minden harmadik válasz erről szól. Már amennyiben a drága időd ezt megengedi számodra.

Előzmény: robicska98 (35588)
robicska98 Creative Commons License 2018.07.07 -5 3 35588

Merkurusz és kedves többiek! Montenegróba (Ulcinj) készülünk a családdal. Ez lesz az első alkalom ebbe az országba. Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik utat válasszuk. Horvátország felé, ami hosszabb és több költséggel jár, vagy Szerbián keresztül, ami bár rövidebb, de haladás szempontjából "gyötrelmesebbnek"tűnik. Várnám a használható tanácsokat. 

merkurusz Creative Commons License 2018.07.07 0 0 35587

Nem tudom, nem vok a könyvelője :-), csak saccot írtam.

Előzmény: H_G (35584)
pa445 Creative Commons License 2018.07.06 0 0 35586

Jó ezt újra olvasni. Mi mikor még 2011-ben voltunk Herceg Noviban fedeztük fel, azóta is emlegetjük, hogy milyen jó éttermet találtunk. Múlt évbem és jövő hét után is Suto Morebe megyünk, ott sajnos még nem találtunk ilyet.

Előzmény: H_G (35563)
kék/fehér#15 Creative Commons License 2018.07.06 0 0 35585

Sziasztok!

Több helyen is olvastam,hogy Lovcen után Njegusi sonka kostoló a program,7 Euróért.

Erről valaki tud bővebben valamit vagy vett már részt rajta? 

H_G Creative Commons License 2018.07.06 -1 1 35584

Honnan tudod? Az ilyenek még a feleségüknek sem mondják el soha, mennyi a pontos bevételük.

 

Előzmény: merkurusz (35582)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.05 -1 3 35583

Bocs, nem jól írtam , 1 hónap alatt keres meg ennyit.

Előzmény: merkurusz (35582)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.05 -1 3 35582

Hát igen benne van a pakliban valaki lenyúlja a pénzt.Nagyon leleményes emberek vannak, biztosan láttál már kártyalapot osztogató süketnémát, mi kedvenc strandunkra minden évben visszatér egy pasi, nem jól játsza, na mindegy egy szezonba összeszed 3-4ezer eur ha keményen csinálja nem hagy ki egy napot sem és végigjára naponta az összes strandot Bártól Budváig, lehet még többet is ha elég gyors a sportkocsija. Elnézést azoktól akik valóban valami fogyatékosságuk van és valóban embertársai segítségére szorul., 

 

Szóval napernyő, én eddig mindig kiszurtam, hol kell fizetni, ha mégsem sikerül egy napágyon sütkérező szépséget kell megkérdezni ő hol fizetett.

Előzmény: kicsiati (35580)
Blaci78 Creative Commons License 2018.07.05 -9 3 35581

Szia!Làtod ès màs is làtja tele van a forum fillèrbaszó, szerencsètlen emberekkel. Nincs semmi önàllosàg bennük, fedezzètek fel! Ha fèltek az ismeretlentől maradjatok otthon, a felmosó vödörbe engedj kuti vizet mert az olcsóbb ès àztasd otthon a làbaidat. Talàlkoztam olyan kollègàval aki azt mondta hogy MNE be soha többet mert nincs homokos part. Ott van a Velika Plaza de ő nem tett egy kmse a làtnivalóért , plussz mèg vèlemènyt is alkotott ami nem fedi a valósàgot. Az ilyen ember maradjon otthon !!!!

Előzmény: szervezkedő (35556)
kicsiati Creative Commons License 2018.07.05 -3 4 35580

Néztem pár videót, ott több strandon ki volt pakolva sorban.

Egyébként nem mondtál hülyeséget. Honnan tudom, hogy az étterem alkalmazottja kéri a pénzt, nem valamelyik suhanc gyerek.

Előzmény: merkurusz (35579)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.05 -1 3 35579

Nem kell idegeskedni lefekszel az ágyra két perc múlva ott lesz a benszülött és tartja a markát. Na de komolyra forditva állatalában valami vendéglő vagy valami hasonló előtt van kipakolva ott kell fizetni, de ha csak egyszerűen lefoglalod odajön valaki és kéri a pénzt.

Előzmény: kicsiati (35577)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.05 -2 6 35578

Ha valaki Bosznián keresztül Sarajevo - Foca - Gacko - Bileca - Deleusa - Vilusi - Risan úton menne, számítson arra, hogy előreláthatóan 2018.07.15-ig komoly forgalmi korlátozások vannak/lesznek a Deleusa - Vilusi szakasz egy részén: 

 

https://goo.gl/maps/uNQ6Cq4NWN92

 

Itt 9h - 13h között teljes útzár van érvényben (18.07.15-ig.)

 

Forrás:

http://www.amscg.org/pages.php?id=3&lang=cg

 

Öröm az ürömben, hogy ezt követően (ha  nem csúsznak), a majdnem a teljes Bileca - Deleusa - Vilusi - Risan út már felújított lesz. 

Ezt a szakaszt már hosszabb ideje rekonstruálják, itt egy 2017.08.31-i video a tavalyi  állapotokról: https://youtu.be/HzelvfWCu9Q

kicsiati Creative Commons License 2018.07.05 -2 4 35577

Üdv!

Azokon a strandokon ahol a belépés ingyenes, csak a napozó ágyakért kell fizetni, hogy működik az ágy bérlés?

Elfoglalom, és majd jön valaki aki beszedi a pénzt, vagy van egy hely, ahol ki kell fizetni előre?

merkurusz Creative Commons License 2018.07.05 -1 3 35576

Nem az én gyerekeim heccelték hanem montenegrói suhancok, akik el is húzták a csíkot mielőtt megjelent az ideges néni az úgyszint ideges hústoronnyal :-)

 

 

Előzmény: merkurusz (35575)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.04 -2 3 35575

Ebben nem tudok segíteni, a tengerparton szerintem nehéz ügy, helyi dinnye maffiák :-)

 

A parton a krofnet, kukoricát stb. hordta egy öreg csaj, a gyerekek heccelték, hogy most volt itt valaki aki féláron árulja, a csaj idegrohamot kapott, azt kiabálta ezt a partrészt ő bérli, majd kisvártatva megjelent egy kigyúrt pasival megkeresni a konkurenciát, szerintem ha nem üzletet nyitsz akkor elég a szezonra kapott engedély, de ne vedd készpénznek. 

Előzmény: ZBE (35573)
merkurusz Creative Commons License 2018.07.04 -1 7 35574

190 km, jobbra ellehet menni Mokra Gora, Tara felé aki meggondolja és felakarja fedezni Boszniát is, Visegradnál aki még nem járt (Híd a Drinán, Szokoli Mehmed pasa hídja) érdemes megnézni, engem nagyon megfogott, megvan még az igazi török hangulata, habár szerb enklávéhoz tartozik és az utóbbiak ténykedése eléggé érezhető. Na szóval Budva fele itt tovább egyenest Zlatibor felé.

 

199 km, körforgalom, egyenest a tenger Nova Varos felé, jobbra az út bevisz Zlatiborba, hotelek, magánszállások, ideális hely ha valaki itt akar eltölteni egy éjszakát.

3-4 csillagos hotelek 25-50 eur per koponya. Magánszállás 8-15 eur.

Itt is nagyon finomak a száritott húsok (prsut), vagy a tejtermékek, séta fenyőerdőben, kerékpárt lehet bérelni, van golf, tenisz, száguldás bobbal sineken, zip line meg hasonló érdekességek. Sielni nem lehet azt majd télen J.

 

213 km, Borove Glave – Kokin Brod kb 15 km, sok kanyarral.

 

231 km , Zlatarsko jezero, motel itt is lehet aludni, ebédelni terasza a tóra néz. 2 ágyas szoba 20 eur.

t

239 km Nova Varos

 

242 km AMSS

 

262 km Prijepolje, utolsó előtti benzinkút Szerbiában

 

267 km , jobbra azok akik Jabuka határátkelőt választják

 

281 km, Lim folyó mellett visz a nem éppen jó minőségű út, kicsit lassabban, 60 km a megengedett sebesség

 

288 km Brodarevo, az emberek mint a csirkék mászkálnak az úton, utolsó benzinkút Szerbiában

 

296 km , Szerb határátkelő Gostun, eléggé lestrapált az út

 

301 km, Montenegrói határátkelő Dobrakovo,

 

306 km , Lukoil benzinkút, 98-as 1,44  95-ös 1,41, dizel 1,30, gáz 0,57.

 

313 km, balra kilehet kerülni Bijelo Polje-t , kicsit hosszabb de megéri, volt már esetem hogy két traktorista megállt beszélgetni, persze zárták az utat, vagy ugyanez a központban két kismama babakocsikkal az út közepén.

Az elkerülő út vége felé van egy tábla ahol írja balra Podgorica, az útkereszteződénél nincs tábla, szóval balra kell fordulni.

 

321 km, körforgalom, csak egyenesen

 

327 km, Slijepaca híd, nem kell rohanni, 1 km után 3 sáv lesz lehet kerülni

 

335 km, útépítes, szélesítettek, nincs még kifestve kicsit zavaró kb 1 km

 

343 km Mojkovac,

 

359 km, utolsó benzinkút Moracsa kanyon előtt, 0-24

 

363 km Kolasin

 

373 km, Crkvina , van egy étterem bal felől, itt majd hazafelé kell vigyázni mert kanyarban van és könnyen kivágódhatnak az útra

8 eur a pecsenye porció, 1,2 kávé, rostélyos 5-8 , üdítő 1,5

Innen kezdődik a Moracsa kanyon 32 alagúttal.

 

398 km, vigyazat 700 m alagút nincs kivilágítva

 

408 km, Dromira, a nehezén túl vagyunk , mégis itt történik a legtöbb baleset mert elengedik magukat a vezetők.

 

416 km, Utolsó alagút, az alagútból kijövet szépen lehet látni az autóút építését, állítólag ez a rész jövő nyárra készen lesz 2020 a határidő Boljareig.

 

421 km , Moracsa kanyon vége

 

427 km, Podgorica, a tranzitot keresni a táblán végig

 

429 km, Utjelző, balra

 

432 km, körforgalom, balra akik Bár , Sozina alagút felé mennek, egyenest Cetinje Budva

 

438 km, körforgalom, Cetinje felé, útszükület csak óvatosan

 

441 km, 3 sáv lehet kerülni

 

463 km, Mekavac alagút nem hosszú de nincs világitva

 

468 km, körforgalom, Jobbra Cetinje, balra Budva

 

482 km, egy új alagút 200 m kb

 

486 km, 2-3 km szerpentin, rendőr szinte biztos radarozik

 

495 km, körforgalom, balra Bar Ulcinj, jobbra Budva

 

496 km, Budva

 

497 km, Parkolás az óvárosnál :-)

 

Előzmény: merkurusz (35572)
ZBE Creative Commons License 2018.07.04 -1 3 35573

Sziasztok!

 

A kérdésem a következő: Élelmiszer árusításhoz kell valami engedély a napi-helyjegyen kivűl?Vagy kell pénztárgép egyéb(az adózás végett kérdezem).Az építő jellegű hozzászólásokat köszönöm szépen! :)

 

merkurusz Creative Commons License 2018.07.04 -1 6 35572

Szerbián keresztül utazóknak legújabb infók. Belgrád-Budva.

Belgrádból kijövet az Ibarska magistralan, Krio gáz benzinkút, itt nullázza le a km állást aki követni akarja a pontos helyszíneket.

 

25 km, Stepojevac, érdemes betartani a sebesség korlátozást, központon keresztül visz az út, iskola, 40 km, rendőrök elég gyakori jelenség

 

41 km, benzinkút, elég sűrűn vannak Belgrádtól, itt van az AMSS , szerb autós szövetség egyik központja, ha éppen segítségre szorul valaki

 

64 km, autópálya építése, egy erős kanyar egy sávba terelés kb 1 km, körforgalom után jön Ljig

 

74 km, itt kezdődik az autópálya, 40 km hosszan, 9 km rövidítés kb. 30 perc időben 2 helyen van pihenőhely toalettel,

 

95 km, harmadik alagút kb 1 km, óvatossan mert eléggé egyenletlen az út,

 

112 km , az autóút vége, 140 din. Vagy 1,5 eur kell fizetni, körforgalomnál jobbra vissza az Ibarskara, Preljina felé

 

118 km, Cacak előtt, itt nagyon figyelni, javitják a felüljárót , van tábla, teherautó busz mehet egyenest, autó a városon keresztül, lesznek táblák, ellehet menni egyenest kerülő nélkül de ha ott a rendőr gond van

Lesz egy villanyrendőr, ott nincs tábla, jobbra kell fordulni, áthaladni a felüljáró alatt amit javítanak, körforgalom , vissza az Ibarskara.

 

141 km, útjavítás, egysáv váltakozva kb 600 m , villanyrendőr irányít, max 10 perc várakozás

 

161 km, ugyanaz mint  a 141 km-nél  kb 400 m

 

166 km, harmadik eset ugyanaz  kb 1 km

 

168 km , Sevojno , ovatosan rendőrök kedvelt helye

 

Foly, következik

szervezkedő Creative Commons License 2018.07.04 -4 3 35571

(Majd jön egy fórum fejlesztés és onnantól szépen látszik minden hozzászólás mellett ki volt aki nyomott - vagy + -t, remélem.

...de akkor majd törli a nickjeit a barma és csinál újra 3-4darabot.)

Előzmény: Bosanac (35559)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.04 -2 2 35570

Tudom!!!! Hiszen erről szól a nyaralás egy átlagos családnál!

:-)

 

 

De vagyunk mi- az átlagos emberek és vannak "mások".

A "mások" sokszor nagyon mások tudnak lenni!

Előzmény: potika (35560)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.04 0 0 35569

Online gyászjelentések.

Kissé morbid - legalábbis nekünk - ui. nekik tök természetes.

http://umrli.me/

Cs_ Creative Commons License 2018.07.04 0 2 35568
Előzmény: Kesma (35567)
Kesma Creative Commons License 2018.07.04 0 1 35567

Köszönöm!

 

Te vagy esetleg màs csúszott màr ott?

Milyen àrban vannak a csúszàsok? 

 

Előzmény: Cs_ (35566)
Cs_ Creative Commons License 2018.07.04 0 3 35566

"Illetve esetleg a hídnàl van kialakítva extrém sportra lehetõség ott a kanyon felett? Pl bungee jumping,drtòtkötélen csúszàs stb.?"

 

Drótkötélen lecsúszás az van, több pálya is, talán két cég is szervezi, mindkét irányból van csúszás, persze külön pályán :) . Ahogy beállsz a parkolóba már mennek hozzád, hogy zipline. Átcsúszol, és visszavisznek járművel. Bungee nem tudom, hogy van-e.

 

Előzmény: Kesma (35565)
Kesma Creative Commons License 2018.07.04 0 2 35565

A Tara Kanyonban/környékén vannak esetleg kialakított túraútvonalak,ami a barlangokhoz,làtvànyossàgokhoz vezet vagy elég a hídròl megcsodàlni ezt a fantasztikus kanyont?

 

Illetve esetleg a hídnàl van kialakítva extrém sportra lehetõség ott a kanyon felett? Pl bungee jumping,drtòtkötélen csúszàs stb.?

Győri Márta Creative Commons License 2018.07.03 0 4 35564

Kotor alapból nem a legolcsóbb :) bent sétálóba vagy 10 -20 étterem. Árak kiírva mindenhol egy táblán vagy egy étlap van kitéve elötte.

Előzmény: mokus27 (35561)
H_G Creative Commons License 2018.07.03 0 3 35563

Ott nem, de Herceg Noviban csúcsszuper a Tri Lipe (3 hárs)

 

Előzmény: mokus27 (35561)
foxtern Creative Commons License 2018.07.03 0 1 35562

Sziasztok,
van bárkinek bármi tapasztalata a Podgorica reptér-Budva közötti Rideways szolgáltatásról? 2 főnek foglaltam, 35 euró, ennél csak drágább megoldásokat találtam. (4 után szállunk le, így a busz helyett inkább ezt választottam, hátha valamivel gyorsabb)

mokus27 Creative Commons License 2018.07.03 0 2 35561

Olyasmit szerettem volna.

 

Esetleg kotorban, budvaban hangulatos ettermet tudtok ajanlani? Azert ne baromi dragat:) egyébként ha kotortol ulcinjig van valami ami kulonosen izgalmas egy romantikus vacsorara az is érdekelne:)

Előzmény: szervezkedő (35558)
potika Creative Commons License 2018.07.03 0 1 35560

Tényleg drága a benzin, de én nyaralni megyek, nem az árakat nézegetni. Csak annyi kaját/piát viszünk, amennyi az útra kell. Egyszer-kétszer főzünk ugyan, de alapvetően elmegyünk csevapot, punjena pljeskavica-t , leskovačka mućkalica -t meg Karađorđeva šnicla-t enni.

 

Csak szólok, hogy a dinnye 0.20 körül van lenn, mielőtt valaki telerakja a csomagtartót itthon. :-)

Előzmény: szervezkedő (35556)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.03 -3 1 35559

OFF - vagy nem off:

Ki az a barom aki lemínuszozza az értelmes és hasznos hozzászólásokat...?

szervezkedő Creative Commons License 2018.07.02 -3 3 35558

Van. Bármelyik turista irodába bemégy, kapsz info anyagot a környék látnivalóiról. Van olyan inhyenes A/4 méretű térkép, amin rajta az egész ország és kis rajzok jelölik a látnivalókat.

Előzmény: mokus27 (35557)
mokus27 Creative Commons License 2018.07.02 -3 2 35557

Sziasztok!

 

Montenegróról van valami nagyobb térkép amin rajta vannak az ismertebb strandok meg a látnivalók?

szervezkedő Creative Commons License 2018.07.02 -7 1 35556

Attila!

Ennek a fele sem tréfa. Úgy gondolom, lesz olyan fillérbaszó, aki most már nem csak a nyers halat fagyasztva, dinnyét lékelve, az ásványvizet zsugorba, hanem üzemanyagot is leviszi magával kannában, visszaútra!

:-D)

 

(A lapos fém 20literes kanna nekem pont bepasszol az ülések mögé. Dupla kukás zsákban szaga sincs! Régi szép idők! Amikor 95forint volt a gázolaj!)

:-D)))))

Előzmény: potika (35527)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.02 -3 2 35555

(Változott pár dolog a vonatozás kapcsán is, de ez nem igazán érinti a reptér és Bar között a forgalmat. Ha igen akkor az elore ki van téve a helyi "máv" oldalára, ha pedig műszaki hiba van, akkor arra meg meg senki sem tud felkészülni! Nyáron nagyobb a forgalom, több a járat, ez hozza hozza magával a késéseket is. Jelenleg, amikor Bp- Bar vonalon majd 24ora a menetidő egy iranyban, mellette 2naponta repül a wizzair -vonatjegy áron vagy azalatt, akkor szerintem felejtős a vonat.)

Előzmény: belojozso (35553)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.02 -3 2 35554

A taxi 35euro.

A busz/vonat 2,5-3/fő.

Ha tartassz a vonattól, menj busszal. 

Szállásadó mennyit kér a fuvarért?

(Az önköltség kb. min. 13euro neki egy irányban.)

Előzmény: Törölt nick (35551)
belojozso Creative Commons License 2018.07.02 0 3 35553

 

Szia . Május végén voltam ott , lehet , hogy azóta , már ilyen változás történt . Tedd fel ismét a kérdésed , vki biztosan tud aktuális infót . :)

 

Előzmény: Törölt nick (35551)
szervezkedő Creative Commons License 2018.07.02 -5 2 35552

 "Úticél Budva,ezért gondolkodtam Boszniàn keresztül. Rövidebb idõben és km-ben is,plusz nem lenne baj,ha az ember elkerüli Röszkén vagy Tompàn a néhàny òràs vàrakozàst."

 

Ezek után nem értem mi a kérdés?

Miért nehéz a döntés?

Hiszen mindent leírtál tényszerűen miért kell erre menni!!!!

+kisebb a forgalom, +olcsóbb az üzemanyag is.

Ennnnnnyyyi!!!!

:-)

Előzmény: Kesma (35550)
Kesma Creative Commons License 2018.07.02 -1 1 35550

Olvastam,ezért nehéz a döntés :D

Abszolút közép Magyarorszàg,pont ezért mindegy az iràny. Úticél Budva,ezért gondolkodtam Boszniàn keresztül. Rövidebb idõben és km-ben is,plusz nem lenne baj,ha az ember elkerüli Röszkén vagy Tompàn a néhàny òràs vàrakozàst

Előzmény: Bosanac (35548)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.02 -2 3 35549

Gyorshajtás-behajtás:

 

Ha Bosznia felé megy valaki és valamikor korábban (ugyanazon rendszámú autóval nyilván) belefutott egy sebesség-túllépésbe pl. egy útszéli kameránál, a büntetést 3 éven belül behajthatják a rendőrök.

 

Tapasztalataim szerint szinte kizárólag az utolsó autópálya-lehajtónál vadásszák le a pácienseket.

Odafele Sarajevo-nál, visszafele Zenica-nál.

 

Ha esetleg érintett vagy, akkor jó eséllyel megoldás lehet, hogy kikerülöd ezeket az ellenőrző pontokat.

 

- odafele lejössz a pályáról még Sarajevo előtt (kb. 40km pálya után, Podglugovi kijárat)

- visszafele lejössz a pályáról közvetlenül a Zenicai alagút előtt (Sarajevo/Vogoscától kb. 45km pálya után)

 

"Elkerülő" út:
Sarajevo felé: https://goo.gl/maps/Sf42WrigKSL2

Zenica felé:    https://goo.gl/maps/WRRq8uQfGTJ2 

Bosanac Creative Commons License 2018.07.02 -2 1 35548

Ha visszaolvasol, vannak akik (Budapestről) egyértelműen Bosznia felé - mások meg egyértelműen Szerbia felé javasolják az utat. Honnan utaznál?
Nyugat - Dél-Nyugat Mo-ról szerintem mindenképpen Bosznián keresztül jobb.

 

Meg persze attól is függhet, hogy Tivatba vagy éppen Ulcinj-ba mégy: A Kotori öböl körül, aztán meg Kotor - Bar között végigaraszolni a parton 30 km/h átlagsebességgel "nem egy nagy élmény".

 

 

Előzmény: Kesma (35545)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.02 0 1 35547

De, igazad van, az I-es kategória a "sima" személygépkocsi.
http://hac.hr/en/cjenik_autocesta/A3?c=Osijek

Előzmény: Tyullci (35543)
Győri Márta Creative Commons License 2018.07.02 0 2 35546

Ott is 0-24

 

Előzmény: Kesma (35545)
Kesma Creative Commons License 2018.07.02 -1 2 35545

Persze,egyértelmûen àtjött utàna.

 

Te inkàbb ezt vagy Szerbia fele javasolnàd az utat?

Illetve miutàn éjszakai utazàs lenne,így a hatàrnyitvatartàs is fontos. Udvar 0-24 és ha jòl tudon,akkor Montenegròba is az. De mi a helyzet a horvàt-bosnyàk hatàron?

Előzmény: Bosanac (35542)
Győri Márta Creative Commons License 2018.07.02 -1 3 35544

Ezelőtt pár évvel Neretva mentén kocsikáztam le mindig, viszont ezt több gyerekkel (csak 1 saját, többi lízingelt) nem nagyon tenném meg :D Így is ha 1-1 határt beszívok (általában az utolsót), akkor 2-3 órát csücsülök pluszba a kocsiba. Tudom a látvány megfizethetetlen (voltam arra vagy 40X, de nem lehet megunni), viszont inkább megyek hosszabb, de időben rövidebb úton. Így is lerágják az életem mire odaérünk :D 

 

Előzmény: Bosanac (35540)
Tyullci Creative Commons License 2018.07.02 0 2 35543

Bocsánat, annyit kérdeznék ezzel kapcsolatban, hogy a horvát autópálya díjaknál nem az I. kategóriát kell figyelnünk? Mert abban az esetben nem 49 és 59 HRK az autópályadíj, hanem 33 és 40 HRK, bár még így is elgondolkodtató,hogy kifizessen-e érte ennyit az ember.

Előzmény: Bosanac (35542)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.02 0 3 35542

Bocsánat, egy fatális hibát elkövettem, az alábbi mondat helyesen így hangzik:


"A két határátkelő (Samac/Brod) közül inkább SAMAC-ot javasolnám - itt általában kevesebb a várakozás."

 

Bár tán az ezt követő magyarázatból (mely szerint szerintem menjél Samac felé) ez kiderült.

 

# Igen, szerintem (itt) összességében nincs arányban az autópályán elérhető időnyereség a ráfordított költséggel. Hacsak nem létfontosságú az a 10-12 perc. Egyébként a közúton is rá lehet húzni kicsit a 90-re - máris kevesebb az időveszteség. (Na jó, autópályán is a 130-ra.)


Waze alkalmazás használata HR-ban is mindenképpen javasolt - itt ~nincs adat roaming díj.

Viszont Boszniában, Crna Gorában a gatyád rámegy az adat roamingra, így a határ előtt adatbarangolás KIKAPCS!

 

Előzmény: Bosanac (35540)
Kesma Creative Commons License 2018.07.02 -1 2 35541

Tehàt ha jòl értelmezem,akkor nagyban kerüljem a horvàt autòpàlyàkat és közutakon közelítsem meg a bosnyàk hatàrt. És az itt megspòrolt autòpàlya díjat költsem Niksickora :)

 

Köszönöm a kimerítõ vàlaszt!

Előzmény: Bosanac (35540)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.02 -1 2 35540

Feltételezem, hogy Udvar - Osijek - Samac - Sarajevo útvonalon számolsz 40 Kunás horvát autópályadíjjal.

 

http://hac.hr/en/cjenik_autocesta/A3?c=Osijek friss adatok alapján

- Samac felé Velika Kopanica-nál kell letérni az A5 autópályáról, díja 49HRK

- Slavonski Brod felé Sl. Brod istok-nál kell letérni az A5 autópályáról, díja 59HRK

 

A két határátkelő (Samac/Brod) közül inkább Brod-ot javasolnám - itt általában kevesebb a várakozás.

 

Ha Samac felé mégy, én teljesen fölöslegesnek tartom az autópályát

- nyersz vele 11 percet (e pillanati Google Maps adat)

- kerülsz 10km-t,

- fizetsz 49 kunát a pályán

- fogyaszt a pályán az autód 90km/h helyett 130km/h-nek megfelelő üzemanyagot (+50%).

 

Ha pedig Slavonski Brod felé mégy, nem nyertél semmit:

- nyersz vele 2 percet (e pillanati Google Maps adat)

- de ezt majd simán elveszted a határon történő többlet-várakozással

- kerülsz 10km-t,

- fizetsz 59 kunát a pályán

- fogyaszt a pályán az autód 90km/h helyett 130km/h-nek megfelelő üzemanyagot (+50%).

 

Osijek - Kotorsko (BIH) közti 2 útvonal összehasonlítása:

 

https://goo.gl/maps/5tzH3eZjL5R2   - Sl. Brod

https://goo.gl/maps/VUHT4VgH5pJ2  - Samac

 

Előzmény: Kesma (35537)
Bujazliz Creative Commons License 2018.07.01 -1 2 35539

Budva mindenképpen drágább, mert egy "buliváros". Ulcinj szeptemberben már csendes, a tenger ott melegebb. Kirándulni mindkét helyről könnyű, hiszen Montenegró kis ország nem nagy távolságokkal.

Előzmény: tomi0703 (35538)
tomi0703 Creative Commons License 2018.07.01 0 1 35538

Hali!

 

Mennénk Montenegróban ketten (barátnőm és én). Budvát vagy Ulcinj-t néztem ki. Nem nagyon tudom hova kéne a kettő közül. Ez lesz az első külföldi nyaralásunk. Fiatalok vagyunk, inkább strandolósak vagyunk mint túrázósak, kirándulósak. Az időpont nem tudom viszont, hogy alkalmassá teszi-e a strandolást. Vagy augusztus végén mennénk szeptember elejéig, vagy szeptember közepétől a végéig (szept 22). Az ár miatt inkább a szeptember közepi felé hajlunk (kb félár az aug végihez képest). Szóval ilyenkor milyen idő van arrafelé? Budva és Ulcinj közötti különbség? Esetleg ebben az időpontban (szept. közepe - vége) valahol jobb a tenger?

Tudom senki sem jós, visszaolvasva valaki jó időt fogott ki volt aki nem. Kb. mint nálunk, az is lehet h megrohadsz a 30 fokba, de lehet akár 10 is.

Kesma Creative Commons License 2018.07.01 0 1 35537

Sziasztok!

Az útdíjakkal kapcsolatban lenne kérdésem.

Ha Szerbiàn keresztül közelítjük meg Montenegròt,akkor 6 Euurò (2,5 Belgràdig+1 Cacak+2,5 az alagút)

Ha Bosznia fele,akkor a horvàt pàlya 40 kuna,bosnyàk útdíj 5 màrka.

Ha valaki jàrt mostanàban ezeken az útvonalakon,akkor mennyire reàlisak ezek az összegek? Vagy tud esetleg valaki pontos szàmokat írni?

Köszönöm

laguna1,8 Creative Commons License 2018.07.01 -1 3 35536

Nagyon köszönöm uraim

 

még annyit hogy esetleg tudjátok e hogy a Savin kuk felvono üzemel e ? Júniusba?

feleslegesen nem mennék arra

semmi infót nem találok róla

Bosanac Creative Commons License 2018.07.01 0 1 35535

2 napos Youtube feltöltés: https://www.youtube.com/watch?v=Qff60lXCTL8

Ha beírod, hogy Durmitor (+ P14) rengeteg úti videót találsz - főleg motorost

Előzmény: laguna1,8 (35533)
Bosanac Creative Commons License 2018.07.01 0 3 35534

P14: Keskeny, kanyargós, de teljesen járható: https://goo.gl/maps/e92LC21kgGQ2

 

Előzmény: laguna1,8 (35533)
laguna1,8 Creative Commons License 2018.07.01 0 1 35533

Üdv urak

Bobotov kuk  P14 hegyi ut milyen van invó rolla ? esetleg járt valaki arra ?

#hurrànyaralunk Creative Commons License 2018.07.01 0 1 35532

Az informàciòkat összeszedve innen és internetrõl,az én tippem Rijeka,mert olcsòbb és közelebb is vannak a làtnivalòk,mint Virpazartòl!

Előzmény: Balikaa (35531)
Balikaa Creative Commons License 2018.07.01 0 0 35531

Hello!

 

Szerintetek Virpazarból vagy Rijekából érdemesebb egy rövid csónaktúrát tenni? Albániából hazafelé szánnánk rá néhány órát. 1-2 órás hajókázásra gondolnék, ami szép is, meg pancsolni is lehet.

Kösz

Minerva77 Creative Commons License 2018.06.29 0 0 35530

Koszonom

Előzmény: potika (35527)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.29 0 1 35529

Amit linkeltél Google térképen a zöld szaggatott vonalas (legalábbis mobilról megyitva). Azt vettem észre hogy állandóan dudál mindenki, teszteltem fénykürtre nem indulnak meg ha kiengedném, viszont 1 rövid dudára kijön majd 2-t vissza dudál megköszöni. Röhejes : városban sebességet mértek kézböl a zsaruk egy régi vhs kamera méretű szerkezettel amit a mellette elhaladók dudálással jeleztek a szembejövőknek, miközben a szerv hallja hogy jelzik egymásnak..  :)) 

Előzmény: FRANKYE (35526)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.29 0 1 35528

...és még azt mondják nálunk drága az üzemanyag. 455 Ft nem kevés.

Előzmény: potika (35527)
potika Creative Commons License 2018.06.29 0 2 35527

A 95-ös mindenhol 1.38 ,  a dízel 1.26. A gáz az egyik kútnál 0.57 , a másiiknál 0.60.

Előzmény: Minerva77 (35516)
FRANKYE Creative Commons License 2018.06.29 0 0 35526

Melyik az "ingyenes"?

Előzmény: Koko70 (35525)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.29 0 2 35525

Amit linkeltél az a lépcsős,  a zöld szaggatott vonalas nem lépcsős azon könnyebb a felújítás. Viszont lefelé jövet vettem észre hogy elektromos kapu van ami kártyával enged át, szerencsére nem működött.

Előzmény: FRANKYE (35524)
FRANKYE Creative Commons License 2018.06.29 0 1 35524
Előzmény: rebkaaa (35523)
rebkaaa Creative Commons License 2018.06.29 0 2 35523

A héten Kotorban már reggel 8-tól ott ülltek és szedték a 8 eurót mindkét lépcsös feljáraton. A sima túrista út felfelé még könyebb is mint  a lépcsőzés és a lépcsőn az iszonyat tömeg kerülgetése és ingyen van.

Előzmény: Koko70 (35515)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.28 0 1 35522

Így van, a hamburger ugyan ez te pakolod meg, 1.5 euro. Az óriás palacsinta is hasonló árban van, nutellás kekszes 1.5 dzsem-es 1 euro. Most ittunk Lozova Rakija-t (pálinkát) hát nem gyenge.. :)) 

Előzmény: merkurusz (35521)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.28 0 3 35521

Lehet mi is ott kajáltunk egyszer, szuper hely a kikötő felé a többi is, ettől olcsóbb ahol sorba kell állni a kajáért kezedbe nyomják lepényben a pljeskavicát és magad rakod rá a salátát öntetet, ha jól emlékszem 3 eu körüli az ára, két girosos is van egymás mellett.

Előzmény: potika (35520)
potika Creative Commons License 2018.06.28 -1 3 35520

Minden szolgáltatónak van extra roaming csomagja, ahogy az sms-ben írják is. Az se olcsó de mégse annyira agyament az ára. Persze a helyi kártya a legjobb.

 

Petrovacon a plázson most ettem csevapot 6,50-ért. Ez közvetlenül a parton volt, van ennél olcsóbb is. Az üdītõ nagyon drága, 2 és 2,50 közõtt van 2 deci. A tocseno pivo min. 2 egy pola litra, itt 2,20 volt . Voltunk Canjban is, ott valamivel olcsóbb. 

Előzmény: Koko70 (35519)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.28 0 3 35519

Korábban volt téma a mobil internet, mit mondjak megkérik az árát Telenor elfőfizum van! Ezt az sms-t kaptam a Montenegroi határátlépés után : Üdvözlünk a(z) Telenor LTE hàlòzatàn! Ha szeretnéd csökkenteni az adatroaming költségeidet, ennek lehetöségeiröl tàjékozòdhatsz az alàbbi linken: https://www.telenor.hu/vilagnet-plus. Aktuàlis roaming àraid: Hìvàsindìtàs 325 Ft/perc, -fogadàs 150 Ft/perc, SMS-küldés 122 Ft/db. Adatroaming dìja a 2-es roaming zònàban: 2369,3 Ft/MB. MMS-küldés: Belföldi MMS-dìj +19,17 Ft/db. Segélyvonal: 112, EU-bòl ingyenesen hìvhatò roaming informàciò: +36203333333. Jò utat! Telenor

 

merkurusz Creative Commons License 2018.06.28 0 1 35518

Koko Kotorban van, ő írt is árakat.

Előzmény: merkurusz (35517)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.28 0 3 35517

Kavicsos strand jellemző Canjra, Kraljicina plaza, inkább homokos.  Kraljicina plazára kishajóval kell a canji öbölből, de a canji öbölben is találsz homokos részeket a nagy strandon!

 

 

2017-es vendéglői árak, már elég sokan lent vannak, valaki biztosan beirja az idei tapasztalatokat.

 

Pizza 4,5-8

Kebab 5

Pljeskavica csevap giros 3,5, sajttal töltve pljeskavica 4

Spagetti 5

Tengergyümölcsei 7

Csirke mell 7

Borjúszelet 12

Grillezett rák vagy hal 9-15

Kávé , capuccino 1-2

Sör fél liter 2,-2,5€

üdítő, szénsavas illetve mentes  1,5 - 2

Ásványvíz  1 

Sült krumpli 2 

Saláták 2-2,5

Leves, halászlé 2-2,5

Mesano meso -minden fajta hús van benne 10-16, két személyre bőven elegendő

 

Ezek budvai árak Petrováctól délre olcsóbban lehet vásárolni.  Gyorskajáldákban (van Canjban böven) 1-1,5 eu pizzaszelet pljeszkavica, csevap , gyros 2-3 euro

 

Most olvasom potika Petrovácon van, ha leírja az aktuális árakat nagyából ugyanaz mint Canjban.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=XuVMck2Xc0E

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=fbq47aGmPJY

 

Előzmény: Timómimó (35511)
Minerva77 Creative Commons License 2018.06.28 -1 3 35516

A gazt is. Koszonom.

Előzmény: potika (35514)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.28 -3 5 35515

Kotorba készülőknek az óvárosból 8 eu.a jegy a várba. Van egy hátsó út amin nem kell fizetni,viszont a végén egy vár rom ablakán kell bemászni, nem vészes.(pirossal jelöltem az utat) 

potika Creative Commons License 2018.06.28 -1 3 35514

Nem emlékszem a dízelre, holnap megnézem.

Előzmény: Minerva77 (35513)
Minerva77 Creative Commons License 2018.06.28 -1 3 35513

Potika irta 1,38 95-os benzin. Annyit kihamoztam Petrovacon van tankolt, nem tudom megnezte-e a dizel es a gaz arat, mert sokunkat erdekelne. Meg is kerdeztem tole, nem valaszolt, lehet nincs internet kozelben.

Előzmény: huniorgti (35512)
huniorgti Creative Commons License 2018.06.28 -2 4 35512

Sziasztok, mennyi a dizel uzemanyag ara jelenleg Montenegroban?

Timómimó Creative Commons License 2018.06.28 -5 3 35511

Sziasztok!

Két hét múlva megyünk Montenegróba Canj-ba a Hotel Vila Fontana-ba.

Tud esetleg valaki valami infót róla és a környékről? Milyen a part és a víz? Homokos, vagy sziklás+ kavicsos?

A tengerparton vannak esetleg gyorskajáldák? Pizza, gyros, hamburger, ilyesmire gondolok. Árakat tudtok esetleg?

Köszönöm szépen előre is!

Bosanac Creative Commons License 2018.06.28 0 3 35510

Ez az (ingyenes kotori parkoló linkje) https://goo.gl/maps/DnTLaKP2iw92

Előzmény: Koko70 (35507)
mbeata11 Creative Commons License 2018.06.28 0 1 35509

Rendben köszi,valószínű az lesz.🙂

Előzmény: kicsiati (35508)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.28 0 4 35508

Mi általában áprilisban szoktunk foglalni szállást. Amikor Ausztriába jártunk, akkor a Tiscover-en, most Montenegróban a Booking-on.

Nekem is nagyon furcsa, hogy lefoglalom, és várok hónapokat, de nem jelentkezik a szállásadó. Én mindig parázom, hogy valami baj lesz a szállással, és csak későn derül ki.

A feleségem, nagyon nyugodt. Azt mondja, ha lefoglaltam, meg van a visszaigazolás, akkor mit írogassunk a szállásadónak.  Én persze nem bírom ki, és egy rövid levelet mindig szoktam küldeni júniusban.

Tehát, ha megnyugtat, nyugodtan írjál nekik egy rövid levelet, ha más nem akkor a google fordító is megteszi, ha tő mondatokat írsz.

Előzmény: mbeata11 (35501)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.28 0 5 35507

Autóval Kotorba látogatóknak, a hajókikötőtöl a körforgalom felé haladva az első kijáraton tovább (a part mellett) kb. 300 méter után balra bokros rész majd egy szűk aszfaltos bejárat, ingyenes parkoló. Gps : 42.420989,18.767424  innen 5 perc séta az óváros.

 

mbeata11 Creative Commons License 2018.06.27 -3 3 35506

Köszi!Tudnátok hajókirándulást,programokat ajánlani Budva környékén?

Előzmény: belojozso (35504)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.27 0 6 35505

A környékünkön több Idea közért van, ezek éjfélig nyitva tartanak,kapható minden ami otthon is. A húsok, Milka csokik, sajtok, coca cola termékek drágábbak. Ma voltunk Kotorban, útközben néztem az üzemanyag árakat 1.20-1.40 Eu. között mozognak. 

Előzmény: Judit Schneider (35498)
belojozso Creative Commons License 2018.06.27 0 3 35504

 Szia . Gondolom Bookingtól kaptál visszaigazoló mailt . + a szállásnak is tudsz írni 1 érdeklődőt . Sokszor foglalok velük , eddig semmi gond nem volt . :)

Előzmény: mbeata11 (35501)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.27 -6 0 35503

Ez a különbség a virtuális és a valós tapasztalatok között!

:-)

Előzmény: potika (35500)
Minerva77 Creative Commons License 2018.06.27 0 2 35502

Legyszi korrigald ha ott vagy, erdekelne a tobbi is. Koszonom.

Előzmény: potika (35500)
mbeata11 Creative Commons License 2018.06.27 0 0 35501

Sziasztok!Most foglaltam előszőr szállást a Bookingon Budvába,februárban augusztusra.A kérdésem az lenne,hogy rá szoktatok üzenni a tulajra,hogy minden rendben van-e a szállással?Sajnos az fb-n olvastam átveréseket,horvát szállással kapcsolatban.Köszi

potika Creative Commons License 2018.06.27 0 1 35500

Elavult az oldal, a 95-ös tegnap 1,38 EUR volt mindenhol.

Előzmény: Győri Márta (35496)
Győri Márta Creative Commons License 2018.06.27 0 6 35499

Posta fölött van egy nagy szupermarket, ott minden van :) 

Előzmény: Judit Schneider (35498)
Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.27 -2 5 35498

Koko70 milyen közértek vannak Herceg Noviba, illetve meddig láttad a nyitvatartását? Köszi

Előzmény: Koko70 (35495)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.27 0 5 35497

A mi nap beugrott egy kis autó szerelés, szükségem volt gyors kötözőre,(kötegelő), a google nem segített de a szomszéd étteremben az egyik pincér jól beszél magyarul aki sokat segített. Így jutottunk el az Okov nevü barkács áruházba. Ebből több is van kotor környékén, a navigációs program Okov néven megtalálja, ha esetleg szüksége lenne valakinek barkács cuccokra. 

Győri Márta Creative Commons License 2018.06.27 0 4 35496
Előzmény: tothb71 (35469)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.26 0 5 35495

Köszi, valahogy én is igy gondoltam.Gyanítom a parkoló hely számát kell elküldeni,(mindegyiknek más száma van) fizető automatát meg nem találtunk, ez HercegNoviban volt.  Mai itteni árak : hamburger 2 eu. (óriás zsemle jó nagy hússal) a többit te rakod bele, pizza 5-6 eu.,csevap körettel 6 eu.. Ha van kérdésetek irjatok. 

Előzmény: merkurusz (35486)
Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.26 0 4 35494

Köszi Márta ismét a hasznos infót!

Előzmény: Győri Márta (35468)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.26 -4 0 35493

Csak rohanva találkoztunk, nem is nagyon beszélgettünk. Több helyen volt elintézendőm, nem nagyon volt időm nekem sem.

Remélem -ha a doktor úr is leér, az idei halléfőző előtt egy edzőmérkőzést össze tudunk hozni egy jó Skhodari tavi ponty közreműködésével!

:-)

Előzmény: Muity Mijo (35492)
Muity Mijo Creative Commons License 2018.06.26 -3 1 35492

Hájszen akkor ez volt a sakál napja. :)

 

Egy garai barátom ruccant le egy haverjával, mégpedig busszal Szabadkáról indulva Budvára. Hát ott aztán vannak horrorárak. :(

 

A "nőnevűt" huha régen láttam, csókoltatom, ha ismét összehoz benneteket a gondviselés! :)

Hajrá!

 

Előzmény: szervezkedő (35491)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.26 -6 1 35491

Mert a medve nem játék!

:-)

 

(Pár napja "bandáztam" a földiddel, a "nőnevűvel"! Egy palack szlovén bort adtam neki a délutáni meccshez...)

 

...és egyébként sakál is rengeteg van. A zanjici öbölben aludtunk kollégák, barátaink meghívására pár éve. Korán ledőltünk a kisfiammal. A többiek grilleztek, boroztak, én forgolódtam a sátorban. Majd hallottam vonyítanak az "idióták" a táborban. Reggel derült ki, nem a szomszédos sátorban szórakoztak és vonyítottak a cimboráim, hanem tényleg sakálok voltak!

Előzmény: Muity Mijo (35489)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.26 -6 2 35490

Elsiklunk felette és sokan nem veszik komolyan, sokan nem is gondoltak eddig rá: MEDVE!!!

 

Előzmény: potika (35487)
Muity Mijo Creative Commons License 2018.06.26 -1 1 35489

Nofene!

Oszt miért? :-O

 

Előzmény: Győri Márta (35459)
Cs_ Creative Commons License 2018.06.26 -1 5 35488

:D Ez volt eddig a legjobb, migránsoktól rettegőknek adott ironikus válasz, amit valaha olvastam. :)

Előzmény: __Feyd (35482)
potika Creative Commons License 2018.06.26 -6 7 35487

Igen, ez pontosan így van, itt Petrovacon már mindent elárasztottak a migráncsok, ne gyertek erre, nagyon veszélyes. Folyamatosan erõszakolnak mindenkit...

 

Nem kell minden baromságot elhinni, a propagandát hagyjuk meg az idióta politikusoknak.

Előzmény: __Feyd (35482)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35486

Van olyan is ahol mindig 1 óra 1 sms, csak az ár más attól függően, milyen zónában vagy. Ha elküldesz egy sms-t kapsz vissza értesítést, hogy regisztráltál majd 5-10 perccel ismét mielőtt letelne az idő. Hogy megéri-e venni montengrói kártyát, vagy kp. fizetni nem tudom, egy feledat most ha megyünk megnézem.

Előzmény: merkurusz (35483)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.06.26 -1 1 35485

Köszi szépen!😁 Modjuk engem nem érdekel a migráns dolog csak hogy az Anyukám megnyugtatására tettem fel a kérdést. Az utolsó három évben 4-szer voltam Ulcinj környékén még sose volt bántódásom. 3 hete Athénben voltam több napig ott sincs semmi gond. Az igaz rengeteg bevándorló van de azok évek óta ott élnek és ahogy láttam dolgoznak.Szerintem megint a magyar média nagyon kihegyezte ezt a montenegrói útvonal témát. 

Előzmény: szervezkedő (35480)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.26 -2 4 35484

Sajnos a link elavult, több éve nincs frissítve, nagyvonalakban találsz egy két dolgot, de inkább félrevezeti az embereket. Mártára és a többiekre gondoltam, (az idézettel amit beirtál), akik most infókkal ellátnak bennünket és nem félnek attól, hogy elkopik a körmük ha írnak és valóban próbálnak segíteni, információkat megosztani a Montenegróba utazó emberekkel nem csak bohóckodnak velük.

Ha veszed a fáradságot és megnézed, egyetlen egy fórumon sincs kiirva, hogy kötelező a visszaolvasás főleg nem egy ilyen elavult linken. 1-2 két helyen van a gyakori kérdések ami okés mert ott az is frissítve van, mint pl. az egyik horvát topicon.

 

Persze akinek van ideje elolvassa az egészet, a fórumot is meg egy csomó útleírást, de akinek nincs ideje beír egy kérdést, és ha valaki veszi a fáradságot hogy beirja neki olvass vissza akkor inkább ugyanannyi energiával be is lehet linkelni a hozzászólást, mert ő tudja melyik hozzászólásokra gondolt. Hogy jelképes legyek leszúrok egy tűt a szénakazalba és mondom keresd meg, nem egyszerűbb ha a kezedbe adom. Akinek pedig ez fárasztó nem kell semmit csinálni, írni sem nem megy el az energia, ennyi.

Előzmény: szervezkedő (35478)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35483

Baosicban meg nem jártam, tőle délebre a parkoló táblán van 3 szám pl 14511 írja mellette red vagy crvena zona  14512 yellow zuta zona,  14513 daily dnevni. A kiválasztott számra kell elküldeni sms-ben a kocsi rendszámát, általaban 1 sms 1 óra, a crvena-ban fél óra, esetleg 2 es 1 óra, ha nem olyan felkapott parkolóhely vagy külvárosabb rész. A dnevni az egész napra szól tök mindegy melyik részen vagy. A táblán írja milyen színű zónában vagy. Azt hiszem egymásután csak kétszer küldheted el az sms-t, ha attól tovább maradsz érdemes napi jegyet venni. Kell még rajta legyen info milyen időpontban fizetős a parkolo pl 7-19. Ha ilyesmiket találsz a táblán akkor ott is úgy van.

Előzmény: Koko70 (35475)
__Feyd Creative Commons License 2018.06.26 -7 11 35482

Állítólag júliusban teljes offenzívát indítanak. Minden útvonalon - mindkét országban - tömegesen fognak vándorolni. Belső infók alapján Soros arra bíztatta őket, hogy különösen az európai turistákra menjenek rá, ha minden igaz, őket fogják elsődlegesen kirabolni. A helyedben nem kockáztatnék, nagyon veszélyes. Én le is mondtam a szarajevói és budvai szállást, inkább a Népligetben sátorozunk, az Európa utolsó biztonságos zuga.

Előzmény: Tünde Leslie (35473)
galcsa Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35481

Érdeklődnék miért nem állnál meg a Szerbeknél?

Előzmény: Győri Márta (35459)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.26 -6 2 35480

Hogy új utvonalat használnak eeee?

Igen, keresik a lehetőségeket mindenfele.

Legyen szó migránsokról vagy MEDVÉRŐL, a lényeg, messzire kerülni, nem kell hergelni és akkor nincs baj.

Egyébként a nyári tömegben, főleg az ulcinji részen szerintem senkinek sem tűnik fel pár tucat kicsit morcsosabb bőrszínű ember.

Előzmény: Tünde Leslie (35473)
galcsa Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35479

Köszönöm az infókat! Mi aug.22-én indulunk. Montenegróban már megvan a szállás, Szerbiában még keresem ill. visszafelé talán megállunk Mostarban vagy Szarajevóban.

szervezkedő Creative Commons License 2018.06.26 -1 1 35478

"Élvezetes olvasni az ilyen tartalmas írásokat az országról, sokat segít minden utazónak aki Montenegróba indul."

 

Bizony ez így van, hiszen ezért készült! Nem is kell sokat tenni azért hogy ezekre az információkra bárki rátaláljon, csak rá kell kattintani a topic címe alatti linkre.

Innentől pedig csak az értő olvasás a kulcsa az egésznek!

 

:-D))))

Előzmény: merkurusz (35445)
Judit0710 Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35477

Kedves ViragImi!

Igaz, hogy 5 éves a bejegyzésed, de mi most megyünk ebbe a szállodába. Örülnék, ha írnál róla véleményt, ha még itt vagy! Köszi! Vagy bárki, aki tud valamit a Kotori-öbölben lévő Hotel Galiáról, jelezze! :)

Előzmény: ViragImi (23836)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35476

Kint nem tudom, hogy működik, (engem is érdekel) de itthon a megadott telefonszámra kell elküldeni a kocsid rendszámát. Amikor meg le akarod állítani, akkor a "stop" szót. Viszont itthon a mobilszolgáltató számlázza ki ezeket az összegeket.

Előzmény: Koko70 (35475)
Koko70 Creative Commons License 2018.06.26 0 3 35475

Sziasztok fórumosok! E sorokat Herceg Novi mellől Baosici-ből írom. Mi BIH keresztül jöttünk le,a határokon max. 2 perc várakozásunk volt, a Monti határ után lehúztak 3 euro öko dijjal, az utak jó minőségűek. Bővebben, részletesebb picit később fogok írni. Gyors kérdésem lenne a tapasztaltabb fórumtársakhoz parkolással kapcsolatban. Az sms parkolás hogy működik? Találtunk parkolohelyeket a nevezetességek közelében amik sorszámozva vannak mellettük táblák a tel.számmal (gondolom el kell küldeni a parkoló hely számát) sajnos részletes leírás nincs hogy mit kell pontosan elküldeni, ebben kérnék segítséget. A net-en nem találtam információt ezzel kapcsolatban. 

NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35474
Előzmény: tothb71 (35469)
Tünde Leslie Creative Commons License 2018.06.26 -5 0 35473

Sziasztok! Valaki tud mondani valamit,hogy új útvonalat használnak a migránsok? Bosznia Montenegró érintett? Nem igazán hiszem,de godoltam megkérdezem.Köszi ha válaszol valaki.

JoMe Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35472

Valószínű Boszniával keverte.  

Előzmény: tothb71 (35469)
laguna1,8 Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35471

A viz esés tudtommal nyáron elapad azért nem mentem arra sosem

de mostmár kiváncsi vagyok hogy ez a hir igaz e ?

Előzmény: tothb71 (35470)
tothb71 Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35470

Cijevna vízesés: oda mi is tervezünk menni (júl.6-án indulunk Montenegróba,Utjeha-Hladna Uvala-n lesz a szállás  ,később meg Zabljakban).

Előzmény: Judit Schneider (35467)
tothb71 Creative Commons License 2018.06.26 0 3 35469

Semmivel sem olcsóbb Szerbiában az üzemanyag,mint nálunk,vagy Montenegróban.

Előzmény: Győri Márta (35460)
Győri Márta Creative Commons License 2018.06.26 0 4 35468

Teljesen korrekt árakkal mennek az öbölben!

Báááááár van olyan hely, ahol 1 üveg bor 1000!! euró  :D 

Risanban van egy isteni fagyizó, valamint egy étterem rögtön a piac mellett(nem a piacnál, mert az inkább pizzázó, bár az sem rossz csak snassz).

Szóval az étterem egy fateraszos hely, ventilátor van kint neki, ami párásít is, így kellemes a 40 fokban :) Kopasz magas pincér jó fej, ha vigyorogsz nagyobb adagot hoz :DDD. Csirkemell és a chevap is ott készül frissen. Előételnek kérés nélkül kapsz valami fokhagymás krémes izét, ami isteni, de ne lepődj meg, bár nem drága, de nem ajándék :D Piac mellette van pont, ott minden van, ruha, zöldség, oliva helyi termelős, sajtok stb.. Méh rengeteg a piac miatt, ha valaki allergiás az ne menjen be. 

 

Morinj: Nagy plázs, bár itt kicsit hideg a víz, mert 2 patak is ömlik bele. Kisbolt is van, jó árakkal, étterem a bolt mellett(rohadt lassú  a kiszolgálás és felét elfelejtik). Aztán van egy nagyoooon fullos Catovica Mlini, ide érdemes foglalni helyet, mert mindig tele van. Sajnos gazdagokra épülnek az árak és szegényekre az adagok :D Viszont érdemes megnézni egy csoda a hely :)

 

Perast: Sokáig fizetős volt a parkoló, de tavaly valamiért be tudtam menni ingyen is :) Romantikus hely és a holtak szigetére innen lehet csónakokkal átmenni (nem drága pár euro). Több étterem is van. Nevét nem tudom, de én abban szoktam enni, ahol a parton kosárpálya van mellette. Viszonylag jó árak és fini a kaja. Múzeumba érdemes bemenni (nemcsak a hűs miatt). Múzeum a szigeten is van.

 

Kotor: Drága, zsúfolt és hatalmas nagy bulis hely :) Sajnos a parkoló fizetős, eddig nem volt baj, vigyáztak a kocsikra. Vár mellett bazááár. Pop-cornos, vattacukis, fagyis meg minden. Helyi jellegzetes dolgokat is lehet venni. Bent a várban több étterem is van és templom amit érdemes megnézni az egyikbe múmia is van (rémisztő). Szeretek sétálni a falai között, valamiért 31 év után elvarázsol :))))

Előzmény: Judit Schneider (35465)
Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35467

A Cijevna vízesésnél vagy a Sveta Nedelja templomnál és a Skadar tónál jártatok már? Nagyon hypolják még Sveti Stefan szigetet, mi van ott? Köszi

Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.26 0 0 35466

Köszi Márti!

Előzmény: Győri Márta (35460)
Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35465

A Kotori-öbölről mondana valaki pár hasznos infót, a szépsége egyenlő az ottani árakkal?:-) Látni kell egyszer? Mert akit kérdeztem vagy meséltem, hogy megyünk Montenegróba mindenki azt mondta, hogy azt feltétlen meg kell nézni! 

Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35464

Nagyon köszönöm neked Merkurusz! Lementettem mindent!

Előzmény: merkurusz (35458)
Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.26 0 1 35463

Nagyon jó szállást találtunk a Szerbeknél, nyilván majd kiderül, hogy mi lesz ha ott leszünk:-) Jelentkezek nektek majd onnét!

laguna1,8 Creative Commons License 2018.06.26 0 2 35462

http://www.restoranfilipovic.co.rs

merem ajánlani többször is megszáltam már itt  kulturált elfogadható hely

neten foglaltam mindig elöre semmi gond nem volt

Győri Márta Creative Commons License 2018.06.25 -1 4 35461

Na és Bijela. Boltokkal és csetreszes sorral el van látva, sajnas nem a legszebb része az öbölnek, főleg a "főút" mentén. Benzinkútnál szemben van egy kiülős étterem NEHOGY egyeztek ott!!!!!! Mind a hatan rosszul lettünk az ott evett kajától (barátunk a wc :D). Parkolás pocsék a főút mentén... Van egy fekete üveges klímatizált kávézó, azt szeressük ott nagyon és a személyzet is aranyos volt. Balra lefelé lerakat és lottózó is van. 

Előzmény: galcsa (35455)
Győri Márta Creative Commons License 2018.06.25 -2 5 35460

Noviba szeretek lenni,de max eszek egy pizzát a téren... Nem lépcsőzök lefelé fél órár, na meg vissza a 40 fokba (tudom kényes vagyok). Tavaly átugrottam, de szomorúan láttam, hogy a part nagy része fizetős. Amúgy sem tetszik nekem a part része, na meg a kikőtő (bár nem nagy).  Lent a soron és fent is van 1 erős bolt én imádom a csetreszeket(nőből vagyok naaaa). Van ott egy yacht club kávézó, ahol tényleg isteni a kávé. Rengeteg a fiatal túrista, jaaaa és parton nincs wc...(max kuncsorogsz éttermesnek.

 

Előzmény: Judit Schneider (35457)
Győri Márta Creative Commons License 2018.06.25 -3 2 35459

Útvonal elég hosszú odafelé, de én semmi pénzért nem aludnék Szerbeknél.... Ott max tankolni állok meg, olcsóbb az üzemanyag :)

Előzmény: galcsa (35455)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.25 0 3 35458

Ezek talán bemelegítőnek

 

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148202879&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148194409&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148194388&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148125435&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148093554&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=144661959&t=9091419

 

Ha van konkrét kérdésed megpróbálunk válaszolni rá.

 

Egy új infó Szerbián keresztül utazóknak.

Autópályán, csak egy helyen kell fizetni, amikor lejössz róla, felmenetelkor kapsz vagy húzol egy cetlit, azt leadod lemenetelkor.

 

 

Előzmény: Judit Schneider (35457)
Judit Schneider Creative Commons License 2018.06.25 -4 2 35457

Sziasztok, mi 13-án indulunk családilag Herceg Noviba a Hunguestbe, szerbiába oda és haza fele és megállunk egy éjszakát aludni. Bármilyen tanácsot, ötletet szívesen fogadunk, köszi!

merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35456

Mi egyhuzamban lehúzzuk az utat, sokan akik megállnak Zlatibort választják. Itt van két link, 

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=140327572&t=9091419

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=145005941&t=9091419

 

Nem tudom a két topiktárs megtalálható-e még, hogy bővebb infót mondjanak.

 

Innen még 90-100 km a határ.

 

Egy ismerősöm itt szállt meg

 

http://www.restoranfilipovic.co.rs/  üdítőre kávéra álltunk már meg itt mi is.  Nova Varos Prijepolje között van, nagyon szép hely

 

itt a google maps

 

https://www.google.hu/maps/place/%D0%91%D0%B8%D1%81%D1%82%D1%80%D0%B8%D1%86%D0%B0/@43.4665176,19.5500825,11z/data=!4m5!3m4!1s0x4757f6305a356545:0x4b8d24b157c3d8e3!8m2!3d43.4682942!4d19.7048772

 

 

 

 

 

 

Előzmény: galcsa (35455)
galcsa Creative Commons License 2018.06.24 0 1 35455

Sziasztok! Augusztus végén kocsival megyünk a Kotori-öböl környékére, egészen pontosan Bijelába. Úgy tervezem, hogy Röszkénél megyek át Szerbiába és mivel nem akarok túl sokat vezetni egyhuzamban, szeretnék megállni egy éjszakára a Szerb - Montenegrói határ környékén valahol. Tud-e valaki az út mellett ajánlani egy olcsó de jó szállást? Szerbiában vagy inkább Montenegróban érdemes megállni? Hajdú-Biharból indulok Odaútra a Röszke-Cacak-Uzice-Nova Varos-Jabuka-Niksic  útvonalat tervezem. Visszafelé viszont szeretnénk megnézni Mostart és Szarajevót, ezért Bosznia-Hercegovinán keresztül jönnénk haza. Visszafelé Boszniában is megállnánk egy éjszakára Szarajevó környékén. A google által számolt menetidők mennyire pontosak, szoktam vezetni hegyek között, de azért nem száguldozok.

Előre is köszönöm a segítséget!

merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 0 35454

Ha Szerbián keresztül utazol, az útvonalban tudok segíteni, Márta biztosan tud részletes leírást adni Csányról is.

Előzmény: banda 11 (35453)
banda 11 Creative Commons License 2018.06.24 -2 0 35453

Julius végén megyünk canj üdülő helyre , tudna valaki  információt. elöre is köszönöm

merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35452

Igen , igazad van mi is láttuk már, azt azért javukra kell írni, ahogy az útmellett összededik a szemetet. Jut eszembe, az első évekban a strandról hiányoltam a szemeteseket, most már van a miénken is ahová járunk, de még mindig sokan szétdobálják, nem akarok minősíteni melyik embercsopotból van legtöbb a strandokon.

Előzmény: H_G (35450)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35451

Nagyon jók, az uttal nincs gond csak kicsit ovatosabban kellene mindenkinek vezetnie

Előzmény: JAWA-CZ/SK (35448)
H_G Creative Commons License 2018.06.24 0 1 35450

De a szakadékokban hűtők és mosógépek is rohadnak a sok Renault 4 mellett, pedig előbbiek biztosan nem a saját lábukon mentek a kanyarig -- egyszerűen Montenegró "ökoállamban" ez a népszerű módszer a reciklálásra.

 

JAWA-CZ/SK Creative Commons License 2018.06.24 0 0 35449

Kolašin-nal mar van par kocsironcs is a szakadekba..

Előzmény: JAWA-CZ/SK (35448)
JAWA-CZ/SK Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35448

https://www.youtube.com/watch?v=wtBjtSmRrwo

Morača-kanjon /virradatkor/

 

https://www.youtube.com/watch?v=P3qW3lrEXCk

..ut vilagos nappal a kanjon-on keresztul.

merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35447

Egy ismerősöm mesélte, éjjel jöttek hazafelé, Montenegróból kiléptek, szerbiai határig kanyargós az út, balra sziklafal, jobbra a Lim folyó, ment előttük egy kamion, meggondolatlanul kiment előzni és feltünt szembe vele egy kocsikból álló oszlop, visszamenni már nem tudott, az 5-6 kocsi elszáguldott, ő közöttük és a kamion között, szinte hallotta ahogy koccan a visszapillantó tükör, jól lereagálta mindenki, megúszták. Csak azt akartam ezzel példázni, hogy szélesek az utak, de ettől függetlenül nagy baj történhet hiszen nem vagy felkészülve valaki szebe jön veled a sávodon, és ha nem sikerül időben félrehúzódni megvan a baj.

Tapasztalatom pozitiv a teherautókkal, volt olyan esetem, hogy bekapcsoltam az irányjelzőt, mielőtt még kerülhettem volna a kamionos is bekapcsolta a bal irányjelzőjét, megis jelent egy csapat autó szembe jövet, a kamion utánna jelzett jobbra, hogy most már megelőzhetem. Olyan esetem is volt, hogy mikor már nagyon sok autót összeszedett maga után a kamion, akkor félre állt vagy a rendőr állítatta félre, természetesen van fordított eset is, hiszen nagyon sok félék vagyunk mi emberek. Amióta megvannak a kapaszkodó sávok, sokkal könyebb az előzés, de nem kell rohanni a tenger megvár.

Előzmény: merkurusz (35446)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 1 35446

Hercegnovi vagy Bár, kotori öböl nekünk még felfedezésre vár, Marta nagyon szepen leirta ez sokat segithet a választásban. Nekünk inkább Budva és környóke jött be, minden évbe oda járunk, közben ellehet ugrani akar mindkét helyre.

Az útvonal Hercegnovi felé okés amit mutat a google – segiteni nem tudok mivel régen jártam arra. Van sok ismerősöm aki kotori öblöt választja es Szerbián keresztül utazik, ha Bar vagy Budva akkor pedig mindenfélekeppen Szerbia.

 

A szempontokat figyelembe véve, határon van várakozás főleg Röszkén, persze függ a szerencsétöl is, ha hétközben utaztok vagy kishatárátkelőn való átkelés akkor gyorsabban meglehet úszni. Eddig az utóbbit praktizaltuk es éjjel utaztunk hajnalban voltunk Dobrakovonál, a monenegroi határnal minimalis várakozás, napközben másoktól tudom 1-2 óra varakozás is lehet. Na vegyünk átlagot, 30 perctől nincs több. A szerb es a montenegrói határ között lesz 2-3 km, ne lepődj meg ha kimentél Szerbiából, Montenegro meg sehol J

 

Lajoska részletesen leírta a lejutást, személyes tapasztalatom hozzáfűzve, Röszkétől Csacsakig autóút, 100 km közutat kivéve, az is széles nincs szerpentin se tolatás ide oda (ilyet a boszniai utvonalról hallottam). Viszont nagyon forgalmas sok a kamion. Nova Varosig jo az ut, Zlatibor utan szerpentinek levagva, több viaduktot is építettek. Nova Varosnal fogjuk ra van egy kis szerpentin, majd jön Prijepolje Brodarevo, ha Szerbiaban akarsz tankolni ez az utolso lehetoseg, habar lehet nem éri meg nagyon felnyomták az üzemanyag árát (bosznia mellett szól, hogy ott sokkal olcsóbb). Montenegrói határtól Mojkovacig nem vészes, kicsit kanyargós hegyes, Kolasinnal kezdődik az ereszkedés, aki szédülős nem kell lenézni J Több helyen van kapaszkodósáv kerülésre, azután jön Moracsa kanyon, ott óvatosan sok alagút , vigyázni előzéskor, az utak szélesek négy autó is elfér egymás mellett. Podgoricátol nincs különösebb probléma.

Ha Barba mentek az óvárost ne hagyátok ki. Mi hamarosan indulunk akkor majd tudok naprakész infoval szolgalni az útvonalról.

Előzmény: házfal (35441)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35445

Köszi a részletes beszámolót Élvezetes olvasni az ilyen tartalmas írásokat az országról, sokat segít minden utazónak aki Montenegróba indul. Mi az országnak ezt a részét még nem fedeztük fel, közeljövőben beiktatjuk ha majd több időt tudunk eltölteni Montenegróban.

Előzmény: Győri Márta (35443)
H_G Creative Commons License 2018.06.24 0 1 35444

A leírásból egy fontos dolog hiányzik: építészetileg Igalo leverő, Dunaújváros 2.0.

 

Előzmény: Győri Márta (35442)
Győri Márta Creative Commons License 2018.06.24 -1 4 35443

Morinj

Kétségtelenül a Risani öböl legszebb, turizmusra legalkalmasabb települése, mind a strandokat, mind a szórakozást, mind a természet szépségét illetően. A Risanhoz tartozó települések közül egyedül ezt a helyet merjük fenntartások nélkül ajánlani.

Míg a Risani öbölben a többi településen a strandokközvetlenül a Jadranska Magistrala (az Adria mentén húzódó főút) alatt vannak, addig itt megvan a tisztességes távolság az úttól. A fürdőhely is rendezett és a település nagyságához képest megfelelően arányos…

        

… de Morinj-t nem (csak) a strandja miatt lehet szeretni. Patakakok egész hálózata csordogál alá a hegyekből, régi, sajnos már nem üzemelő vízimalmokon keresztül. Ezek az erek néha „megpihennek” és apró tavakat alkotnak. Okvetlen nézzünk be a Morinj és Kostanjica határán elhelyezkedő Catovica Mlini nevű vendéglőbe (egy nagy hallal reklámozzák)! Nem mindennap fogyaszthatjuk el egy italt, vagy egy ebédet ilyen varázslatos környezetben.

 

A falu másik két vendéglője alatt/mellett is átfolyik egy-egy patak.

A település felett található Gornji Morinj (Felső Morinj) nevezetű falu, ahonnan igen kellemes a kilátás a Risani öbölre.

Kirándulási lehetőség: A városi busz Kotorig visz 1 euróért. Kotor és Herceg Novi 12 km-re van innen. Kotor felé útközben mindenképp álljunk meg Perastban, ami egy a forgalomtól elzárt műemlék-város. Perastból átugorhatunk a várossal szembeni szigetre is. Sétáljunk végig Dobrota sétányát, vagy csodáljuk meg KotortRisanban római mozaikokat láthatunk, de Risan és Morinj között Lipciben barlangrajzokat is nézegethetünk. Herceg Novi felé Djenovici nevű helyet ajánljuk megtekintésre, e itt van Montenegró első szállodája is Zelenikában, melyet történetesen egy magyar építtetett. Herceg Novi szintén szép, de Igalogyógyiszapos, homokos, kavicsos strandjait sem megvetendő dolog… Ha nem sajnálunk 27 km-t autózni, ugorjunk el a Radovici alatti Plavi Horizont strandra. Ezt megtehetjük a közelebbi úton komp beiktatásával, de elindulhatunk Kotor irányába is (megpsórolva a 2×5 eurós kompdíjat). KomppalTivat 11 km-re van… Szóval Morinj jó bázisa lehet egy tartalmas nyaralásnak.

Győri Márta Creative Commons License 2018.06.24 0 4 35442

 

Igalo

 

Egy kisváros, közvetlen Herceg Novi mellett, sétánnyal (Pet Danica) összekötve. A gyógyturizmus miatt az egyik legkeresettebb turista célpont. 1930-ban a párizsi Vichy kivizsgálta a helyi iszapot/sarat és egyértelművé tette, hogy gyógyhatású iszapról van szó. A második világháborút követően a montenegrói egészségturizmus központjává formálódott.

   

Anno Jugoszlávia vezére itt pihent meg a villájában (Villa Galeb), mely később Jugoszlávia szétesésének egyik szimbólumává vált. Ezen épületben találkoztak a szemben álló köztársaságok későbbi vezetői utoljára…

 

Akárcsak Herceg Novi-ból, Igaloból is könnyedén eljuthatunk a környék látványos strandjaira (pl. Zanjic), megnézhetjük pl. a Mamula szigetet, vagy csobbanhatunk egyet a Kék Barlangban. A lap alján látható képen is láthatjuk, hogy Igalo igencsak bővelkedik szállodákban. A nyári idény alatt a 3. legtöbb turista itt száll meg Montenenegrón belül. Igalot Herceg Noviszállodavárosának is nevezhetjük és mivel az állandó lakosság száma folyamatosan növekszik (3700), a város is ránőtt Herceg Novi-ra, így távolságokról gyakorlatilag nem beszélhetünk.

A standokat illetően, van betonos, kavicsos, aprókavicsos, gyógyiszapos és finom homokos. Mikor beérünk Igalo sarkába, akár nudizhatunk is egyet. A homokos és iszapos rész nagyon lassan mélyül, van olyan rész, ahol a parttól 50 méterre is csak sípcsontig ér a víz. Bár a városnak sok széles strandja van, a tömeg már június közepén is érezteti magát. Főszezon idején a strandok megtelnek.

 

Előzmény: házfal (35441)
házfal Creative Commons License 2018.06.24 0 2 35441

Sziasztok,

 

Soha nem jártunk még Montenegróban de idén lehet, hogy szeretnénk kipróbálni 4 fős családként, autóval.

 

Két települést néztem ki, Igalo Herceg Novi mellett és Bar. Mindkét helyen találtam még foglalható part közeli, hasonló színvonalú és árú szállást.

Péntektől péntekig terveznénk az utat, elkerülendő a hétvégi dugókat.

Szeretném a segítségeteket kérni a választásban.

 

A szempontok: Könnyű közlekedés (minimális váratlan körülmény, várakozás a határon, vagy olyan szerpentinek ahol "szakadék szélén kell visszatolatni mert jön szembe a busz"), normális se nem egész éjszaka bulizós, se nem teljesen kihalt település kavicsos vagy homokos stranddal. Esetleg a közelben látnivalók, kirándulások de nem extrém túrák azt nem bírjuk sem gyalog sem pedig autóval.

 

A google a Herceg Novis irányra ezt dobja, Bar felé pedig ezt. Ha jól értelmezem, akkor ez a második útvonal teljesen megegyezik a Lajoska által már itt többször vázolt úttal, vagyis ajánlott. Viszont kb. 1 órával hosszabb (google szerint) mint a másik. Valóban érdemes Szerbiát választani?

 

Köszönöm előre is a tapasztaltak véleményét :)

 

Üdv

 

szervezkedő Creative Commons License 2018.06.22 -3 0 35440

Írok mailt!

Előzmény: potika (35439)
potika Creative Commons License 2018.06.22 0 0 35439

Ha jól emlékszem ez a 100 GB-os csomag csak 3 vagy 5 napig ad normál netet, utána csak közösségi média megy 15 napig. Nekem nem lett volna jó de szerencsére idén elôször van net az apartmanban. 

Szervezkedô : lenn vagy most ? összefuthatnánk.

Előzmény: szervezkedő (35437)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.22 -4 0 35438

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=143413660&t=9091419

 

A benzinkút után is megáll a busz, ha leinted vagy fűzd meg a szállásadódat, szaladjon be érted. Dobra voda nem a világ vége!

Előzmény: feco881 (35420)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.22 -4 0 35437

Elmúlt héten jövős menős, bevásárlós, ügyintézős napjaim voltak miközben szólt az autóban a rádió. Többször reklámozták a 100GBos turista csomagot ha jól emlékszem 10euro áron.

Úgy tapasztalom még nem nagyon indultak meg a tömegek, tehát még nem terheltek a hálózatok. Pár éve döcögős volt sokszor a net, de most már a sávszélesség és a ping is szuper!!!

:-)

Előzmény: potika (35434)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.22 -7 0 35436

Ha valakinek nem inge, nem veszi magára, ha pedig passzol rá, nem kell megmagyarázni, annál rosszabb.

 

Azt hiszem sokan, sokáig, birka türelemmel viselve válaszoltunk sok kérdésre. Ezt legtöbbször saját tapasztalatainkra alapozva tettük, vagy hogy csak magam nevében fogalmazzak, tettem.

 

A kérdés és a válasz is minősíti az embereket. Milliószor kitárgyaltuk, az is idióta, aki az indulás és az érkezés helyszíneinek feltüntetése nélkül kér tanácsot merre menjen, de azzal is baj van, ha valaki így ad tanácsot.

 

Az pedig kimomdottan veszélyes, ha valaki a Google keresőt használva, a foteltapasztalat alapján mondja ki a frankót egy-egy adott kérdésben. 

Pl. nincs tétje, de ha azt írod, 2év múlva reméled kész lesz az autópálya, hiszen a Sozina alagút is határidőre elkészült, akkor ha arra jársz, csinálj egy fotót az autópálya elkészült alagútjáról.

 

(Valamelyik nap 2 ismerőssel beszélgettünk akik a Sozina hegyoldalán laknak és rákérdeztem, hol az új alagút???

Nem értették mit akarok! Mondtam interneten olvastam...

Hatalmas hahotába törtek ki és azt mondták dobjam a patakba a telefonomat.)

Előzmény: merkurusz (35406)
belojozso Creative Commons License 2018.06.21 0 0 35435

Szia . https://busticket4.me/EN montenegrói buszjáratok . A buszmegálló kint van a főúton-kb 2 km Aerodrómtól . kiérsz a főútra,jobbra fordulsz,átmész a folyó feletti kishídon,onnan kb 300-400 m szembe oldal,buszváró . Google earth remekül mutatja . Mi is tömegközlekedéssel utazunk Monti-ban , akár a hegyekbe, vagy le a tengerhez . Good luck !

Előzmény: feco881 (35420)
potika Creative Commons License 2018.06.20 0 0 35434

Nem EU, annyit kérnek, amennyit akarnak. Vegyél helyi kártyát. Amúgy nem lenne annyi a számla, a maguar szolgáltató elvágja 50 eurónál, utána csak akkor megy tovább, ha kifejezetten hozzájárulsz.

Előzmény: iksszmann (35433)
iksszmann Creative Commons License 2018.06.20 0 0 35433

Hátha érdekel valakit: Most kérdeztem meg a mobiltelefon szolgáltatómat, hogy mennyibe kerül a mobilinternet használata Montenegróban, ha a meglévő előfizetésedet használod. Majdnem dobtam egy hátast! 1 Gb adatforgalom 3,5 millió Ft.....és ez nem elírás. Tehát az egy hét nyaralást a szokásos internethasználattal 15- 20 millióból megúsznám, de ott van még a család többi tagja, úgyhogy a vége 50 milla körül lenne. 

Kelemen Zoltán2 Creative Commons License 2018.06.19 0 0 35432

Rendben.

Előzmény: Brányik.Lilla (35431)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.06.19 0 0 35431

De aztán majd te is küldj beszámolót, mert mi szeptemberben megyünk, addig gyűjtöm az infókat és a felkeresni való helyeket :)

Előzmény: Kelemen Zoltán2 (35430)
Kelemen Zoltán2 Creative Commons License 2018.06.19 0 0 35430

Ha lehet egy kérésem,mihelyt hazajöttök,irjatok pár szot az ottani körülményekről,benyomásrol..stb mivel én illetve mi is  augusztusban Dobra Vodában

fogunk nyaralni az Apartman Sijaricban.Jó nyaralást kivánok.

Előzmény: feco881 (35420)
NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.18 0 0 35429

Non stop

Előzmény: Taky0227 (35423)
NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.18 0 0 35428

Olvass  vissza!Őrültek mindenhol vannak.Beograd felé egyértelmű Szegedről.Utána Cacak az irány,Ljigtől lesz még egy kis autópálya (kapus rendszerek vannak),majd tovább Uzice -Brodarevo(határ)-Mojkovac-Podgorica ahogy a táblák jelzik.Podgoricából vagy Cetinje-Budva vagy Virpazar-Petrovac útvonalon közelítheted meg SvetiStefan-t.Tömören ennyi,a menetidő reális abban az esetben ,ha ritkán állsz meg ill. szerencséd van a határokon és nincs sok útépítés vagy baleset.

Előzmény: szeldaniel (35427)
szeldaniel Creative Commons License 2018.06.17 -4 0 35427

Sziasztok! Egy kis segítséget és tanácsot szeretnék kérni útvonallal kapcsolatban.

Július közepén megyek Sveti Stefanba, Szegedről. Fogalmam sincs merre induljak, Belgrád felé néztem az útvonalat.

Mire számíthatok, mire kell vigyázni, hol érdemes megállni, esetleg tudtok-e másik útvonalat ajánlani? 

Útdíjak vannak-e, kapus rendszer van? Ha igen mire számítsak?

A 12-13 óra utazás reális lehet? Mennyire kell vigyázni Szerbiában illetve a szerpentines szakaszon milyenek az utak? Mennyi őrült van? 😄 

 

Sajnos egy ismerős se járt arra, így nem tudtam kitől tanácsot kérni. 

Köszönöm előre a segítő válaszokat!

Dani

Bosanac Creative Commons License 2018.06.17 0 1 35426

"Ezt is érdemes átböngészni, a google fordító segít."

Igen, így van: Ne dőlj be ott a brit zászlónak - az "angol nyelvű oldalon" töredék információ van csak :-(

Előzmény: merkurusz (35425)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.17 0 3 35425

Ezt is érdemes átböngészni, a google fordító segít.

 

https://www.fanfani.me/auto-mape/granicni-prelazi-crna-gora/

 

Szerbia felől 2 határátkelő jöhet számításba , Dobrakovo és Jabuka, minketto napi 24 órát van nyitva.

Előzmény: Taky0227 (35423)
iksszmann Creative Commons License 2018.06.17 0 0 35424

Köszönöm a válaszokat merkurusz!

Előzmény: merkurusz (35417)
Taky0227 Creative Commons License 2018.06.17 -2 0 35423

Sorry nem voltam egyértelmű, elnézést! Szerbia -Montenegro határ nyitvatartási érdekelnének. Azt tudom már hogy Montenegro Albánia között éjjel nappal.

Előzmény: merkurusz (35422)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.17 0 4 35422
Előzmény: Taky0227 (35421)
Taky0227 Creative Commons License 2018.06.17 0 1 35421

Sziasztok! Megtudnátok írni a határ nyitvatartásokat? Szerbián keresztül lépnénk be.

feco881 Creative Commons License 2018.06.16 0 0 35420

Sziasztok már kérdeztem párszor, kedden megyünk Dobra Vodába 

Podgoricai reptéren szállunk le, onnan meg írtátok nincs mesze a vonat 🚉 állomás ,  de olvastam olyat is, hogy mellete van a buszmegálló igaz-e,mert akkor nem kell bemennünk Podgoricáea

Tudnátok dobni egy busz menetrendet  Dobra vodáig?!

merkurusz Creative Commons License 2018.06.16 0 3 35419

Azért tettem szerb linket az autópálya díjakról mert ez napra kész, találtam magyart is, az még a régi árakat írja.

TAG-al kapcsolatban javítom magam, aki évente egyszer utazik keresztül Szerbián, nem érdemes a beszerzésével bajlódni, kétszeri fizetőkaput kilehet birni.

Előzmény: merkurusz (35417)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.16 0 3 35418

Én elektronikusan fizetek, vettem egy TAG-ot, az ENP sorompót választom, belépéskor chippant, vagyis regisztrál a sorompó emelkedik, nem kell megállnom kilépéskor ugyszint akkor leütit a TAG-ból az összeget. Gondolom ha túlléptem az átlagsebességet utánam jön a rendőr. Érdemes beszerezni, néha akkora sorok vannak a fizetőkapunál mint a határon.

Előzmény: merkurusz (35417)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.16 0 5 35417

Szerbeknél nincs matrica csak fizetőkapu. Dinárral, euróval és bankkártyával is lehet fizetni. Az eurótól kicsit olcsóbb ha bankkártyáva fizetsz. Itt a táblázat.

 

http://www.amss.org.rs/index.php?option=com_content&view=article&id=176&Itemid=139

 

Belgrád és Csacsak között lesz még egy 40 km-es autópálya szakasz. 

 

Egyre vigyázz, sima autóuton Szerbiában 80 km, a megengedett sebesség, autópályán 130, viszont ha még a régi 120-as tábla van kint akkor a 120 az érvényes. Röszkénél kilépéskor kint van a 130-as tábla, lejebb az idén még nem jártam.

Autópályán nem mérik a sebességet, viszont kapsz egy cetlit hol léptél be, majd mikor kilépsz ugyszint kapsz egy cetlit. Azon azt is írja mekkora átlagsebességgel vezettél, (az össz km-et osztják az autópályán töltött idővel) ha túllépeted a 130-at vagy a 120-at akkor a pályadíj mellett a büntetést is bevasalják rajad.

 

Montenegróban nincs autópálya, talán 2020-ban már azon mehetünk a szerb határtól Bárig. Sozina alagútnál (fizetőkapu van) kell fizetni 2,5 eur-t kp.

Én mindig euróban fizetek, nem tudom náluk lehet e bankkártyával.

 

 

 

 

 

Előzmény: iksszmann (35416)
iksszmann Creative Commons License 2018.06.16 0 1 35416

Sziasztok!

Még nem jártunk Montenegróban, de idén augusztusban Ulcinjban töltünk egy hetet a családdal. Szolnokról indulunk, Szerbián keresztül. Rengeteg hasznos infót megtudtam eddig a hozzászólásokból, ezt ezúton is köszönöm. Azt megtudnátok mondani, hogy útközben az autópályákon, vagy a Sozina alagútnál hogy kell fizetni (meg kell váltani előre a matricát, esetleg benzinkúton lehet megvenni, vagy fizetőkapuk vannak) és mindenhol lehet Euroval és bankkártyával fizetni? Kezdő montenegrói nyaralóként bármilyen építő jellegű tanácsot elfogadok.

kicsiati Creative Commons License 2018.06.15 0 1 35415

Közben megkérdeztem, nem fogad el készpénzt, így meg aztán tényleg kell a számlán lenni pénznek. Eddig mindig a Tiscover-en foglaltunk, ott nem volt ilyen kártya mizéria.

Előzmény: OrSoLy (35414)
OrSoLy Creative Commons License 2018.06.15 0 1 35414

Hát itt van akkor leírva, hogy előzetesen zárolhat, az összeg mondjuk nincs, de valszeg nem a teljes összeget zárolná, csak ellenőrizné a kártyát.

Előzmény: kicsiati (35413)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.15 0 2 35413

Ennyi van ott:

 

Fizetési részletek:

Apartman Maestral kezeli a fizetést.
A szálláshely az alábbi fizetési módokat fogadja el: American Express, Visa, Euro/Mastercard, Maestro

 

Előzetes zárolás:

Hitelkártyája érvényességének ellenőrzése céljából, és foglalása garanciájaként ez a szállás fenntartja a jogot arra, hogy az érkezés előtt átmenetileg zároljon rajta egy megadott összeget.

 

Úgy emlékeztem, hogy kp-ben is lehet fizetni, de ahogy látom, csak kártyával, de azért rákérdezünk.

Előzmény: OrSoLy (35412)
OrSoLy Creative Commons License 2018.06.15 0 1 35412

Hát, akkor tedd azt, de amúgy minden szállásadó leírja hogy ő mit kér, elvileg ott kellene lenni a foglalásnál. Ha megírod melyik szállás ez, megnézhetem neked :) Ingyen visszamondható valameddig? Lehet hogy ez a határidő jár le és olyankor be szokták foglalni azt az összeget pl, amit az ezután történő lemondásnál levonnának.

Előzmény: kicsiati (35411)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.15 0 2 35411

Megnéztem. A foglalásnál nem írnak semmit. Azt írják a GYIK-ben, hogy van aki csak ellenőrzi a kártyát, van aki befoglalja a szállás díját. Akkor ezek szerint érdemes indulásig legalább annyi összeget rajta tartani amennyi a szállás díja.

Előzmény: OrSoLy (35408)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.14 -3 2 35410

Jut eszembe, kamionok, tudom Montiba sem Szerbiában hétvégén nincs kamionstopp, viszont érezhető-e különbség a kamionforgalomban attól függően hétvége vagy hétköznap van?

Előzmény: merkurusz (35409)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.14 -3 3 35409

Persze, hogy lenne, akár most rögtön :-), de hát sajna a kötlezettségek meg a munka, na de már visszafelé számoljuk a napokat hamarosan indulunk. Lenne kérdésem is, (mármint mindenkitől kérdezem nem csak tőled) mi éjszakai utazók vagyunk, lehet most váltunk, nappal mekkora a forgalom Szerbián keresztül, Belgrád után érdekel, a montenegrói határnál (Dobrakovo) sokkal többet kell várni mintha hajnalban érnénk oda? A Moracsa kanyon délutáni órákban mennyire forgalmas reggelhez képest, hétvége hétköznap között mekkora a különbség?

Ha lehet az olvass vissza beírástól kíméljenek meg azok akik csak annyit tudnak írni, nagyon régóta itt vagyok a fórumon ha nem is régi a regisztrációm, a nem aktuális infókkal sajna nem jutok semmire.

Előzmény: geodo1 (35407)
OrSoLy Creative Commons License 2018.06.14 0 1 35408

A bookingon elvileg minden ott van, a foglalásodban nézd meg, a szállás mikor és mennyi pénzt zárol a kártyán. Lehet csak ellenőrzi, lehet egy éjszaka ára, stb.

Előzmény: kicsiati (35405)
geodo1 Creative Commons License 2018.06.14 0 2 35407

nem lenne kedved nyaralni is már egy kicsit?

Előzmény: merkurusz (35406)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.14 -2 7 35406

Előre is bocsánatot kérek olvtársaimtól kicsit off leszek, de kénytelen vagyok válaszolni ha már megszólitottak.Valóban regisztráltam az enyém mellé a feleségemnek nick nevet, viszont őt nem vonza az ilyen eszmecsere. Azt is tudni kell rólam évekig csak olvasgattam az oldalt mire rászántam magam a hozzászólásra, így biztos vagyok benne te soha nem is mernél a feleségednek nicket adni a magadé mellett, tudjuk miért. Személyiségzavar? Magadat megvizsgáltad-e már. Miért gondolod ha valaki kérdez valamit tőled kérdezi, ha nem tetszik, hogy kérdez nem lenne elég csak lapozni és aki válaszolni akar majd fog is. Ez szerinted normális válasz tőled egy kezdő fórumozónak?

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=147834306&t=9091419

 

 Na de mégis miért kötöttél belém közben rájöttem. Mert ez jó buli, az újakat akik még nem jártak Montiba, kilehet gúnyolni, jókat röhögni rajtuk, frappáns választ írni ami megmutatja te vagy a mindenttudó, a megmondható, a felsőbbrendű. Akkor jöttem én  leírtam a választ és elrontottam a bulit, volt más is aki leírta azokat sikerült már innen kiüldözni a kigúnyolt újakkal együtt.

Probálgattad keresni rajtam a fogást, a szabályzat átolvasása, nem semmi vagy, tanítónéniiiiiiiiii a merkurusz má megin Lajoska leckéjét másolja.

Ajánlom neked megnézni a kövekező filmet, mivel te is nagyon könnyen a házigazda sorsára juthatsz.

https://port.hu/adatlap/film/tv/dilisek-vacsoraja-le-diner-de-cons/movie-4738

 

on

 

Előzmény: szervezkedő (35402)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.14 0 0 35405

A Bookin-on foglaltam szállást még áprilisban.

Tegnap hívtak a Bookingtól, hogy frissítenem kell a bakkártya adataimat, mert a szállásadó nem fér hozzá. Túl sok idő telt el a foglalás, és az ellenőrzés között.

Valaki meg tudná mondani, hogyan történik ez a zárolás a bakszámlán? A szállásadó zárolja a szállás díját a számlán? És, ha nincs rajta annyi pénz? Én kp-ben szeretném majd kifizetni a szállást. A szállásadó elfogad bakkártyát, és kp-t is.

Vagy csak ellenőrzi, hogy valódi-e a bakszámla?

mickasga Creative Commons License 2018.06.14 0 0 35404

Sziasztok!Már többször jártunk Montenegróban idén is oda készülünk és legtöbbször a Bookingon foglaltunk,ahogy most is.Eddig úgy volt,hogy egy bizonyos összeget zároltak a számlán, de fizetni mindig ott kellett helyben,viszont most levonásra került a teljes összeg,pedig itt is azt írták,hogy zárólhatnak  valamennyit biztosítékként. Az lenne a kérdésem,hogy valaki járt-e már hasonlóan,és mit gondoltok,hogy  vigyük el a magyar számlakivonatot,amin rajta van,hogy levették a pénzt?Köszi előre is ha valaki tud segíteni.

meranusz Creative Commons License 2018.06.14 0 0 35403

Délelött 10-kor indultam tényleg borult de nem esett.Nem volt nagy forgalom a tengerparti uton.Utána a hegyi úton sem, megelőzött egy Albán és mentem utána kellő távolságot tartva,figyeltem hol előz,hol fékez én is úgy tettem,Ő volt a "felvezető"kocsi.A határon 3. voltam hamar átmentem kb.10perc.Albánoknál ahol tudtam előztem,felvettem a ritmust.

Végig szerencsém is volt,nem ragadtam be sehol.Ide is értem volna 3órán belül,ha a Tirana-Durres közti autóútról nem terelnek le.De egyébként ha beállok a sorba és jövök sodródok és a határon a 15-20. vagyok tényleg jól saccolod!Egyszer álltam meg,még elővettem a hűtőtáskából egy energia italt 2percre.

Előzmény: Cs_ (35383)
Blaci78 Creative Commons License 2018.06.14 -4 2 35401

Istenem!!!

Előzmény: fitgitke (35385)
Blaci78 Creative Commons License 2018.06.14 -4 2 35400

Szia!Menj oda keresd meg fedezd fel!! 

Előzmény: Kopasz1976 (35392)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.14 -2 4 35399

Szinte egész Montenegró sziklás strand, Sutomore Budva között biztosan találsz megelelőt :-)

Feltörtem az asszonyka titkos noteszét is a kedvedért, remélem ezért nem jelent fel senki :-)

 

2017-ben - euroban értendő

 

Pizza 4,5-8

Kebab 5

Pljeskavica csevap giros 3,5, sajttal töltve pljeskavica 4

Spagetti 5

Tengergyümölcsei 7

Csirke mell 7

Borjúszelet 12

Grillezett rák vagy hal 9-15

Kávé , capuccino 1-2

Sör fél liter 2,-2,5€

üdítő, szénsavas illetve mentes  1,5 - 2

Ásványvíz  1 

Sült krumpli 2 

Saláták 2-2,5

Leves, halászlé 2-2,5

Mesano meso -minden fajta hús van benne 10-16, két személyre bőven elegendő

Vannak eltérések a vendéglői árak között érdemes szétnézni, tapasztalat 25-30 eu-ból 2 felnőt két gyerek bőségessen megvacsorázhat, itallal együtt.

 

 

Előzmény: Kopasz1976 (35392)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.13 -5 3 35398

Különben örülök, hogy látlak, nagyon szerettük olvasni a hozzászólásaidat, nagyon sok tanulságos dolog van benne. Ha lent lesztek immár saját házban továbbra is várjuk a meglátásokat, történéseket. Na nem akarok itt dicshimnuszokat zengeni, de sok olyan olvtárs írása van amit ha olvasunk olyan mintha ott lennénk mi is átélnénk, Lajoskáé is ilyen és persze sok más emberkéé is. És nem kellene feljelentgetni egymást, azzal nem hiszem, hogy segítünk egymáson.

Előzmény: lajoska69 (35396)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.13 -4 3 35397

Illetlenke nem hibás, engem feljelentett valaki a moderatoroknál meglehet nézni ki az, nem tudom miért volt baja szervezkedő olvtársnak a bemásolás, csak segíteni szerettem volna, a linket sem tudja mindenki értelmezni. Szóval ez van, van mindenféle ember, illetlenke csak a munkáját végezte, feljelentettek nála mivel szabályellenes figyelmeztett engem.

Előzmény: lajoska69 (35396)
lajoska69 Creative Commons License 2018.06.13 -5 5 35396

"merkurusz" bejegyzése és "lajoska69" útvonalterve,    és annak idézete nem hiba....... ide vagy oda....!!!  Ez  "nekem" tökéletes..!!!! próbálni kell....és akkor véleményt mondani, ha van jobb, vagy más.... Mielőtt kóstolnál, véleményt ne mondjál.... !!! Tízen éve járok erre..... "Számomra tökéletes...!" Az idén is megyünk.... most már 10 év után a sajátunkba.... Sikerült megvenni az álom házat....Montenegró a szerelmünk....! Most éppen a Balatonon töltjük időnket, (zuhog az eső) De az igazi....  a saját ház a montenegrói tengerparton.... nem lehet elsietni.... közel 10 év kellett, hogy saját házunk legyen... Imádjuk Montenegrót, így ezek után, az év nagyobb részét itt töltjük majd.... a négy gyerekünk és családja,  unokák és keresztmamák és papák szintén jönnek...  Nagyon jó lesz így...!!!!

Előzmény: illetlenke (35393)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.13 -3 2 35395

Bocs, feleségem neve volt bent csak nem vettem észre, szóval csak linket osztok meg. :-)

Előzmény: illetlenke (35393)
Keklaguna2018 Creative Commons License 2018.06.13 -2 1 35394

Ok, igazad van, a linket fogom betenni.

Előzmény: illetlenke (35393)
illetlenke Creative Commons License 2018.06.13 -2 5 35393

Kérlek legközelebb, csak annak a hozzászólásnak a linkjét tedd be, ahol Lajoska megosztotta az útvonalat!

Előzmény: merkurusz (35391)
Kopasz1976 Creative Commons License 2018.06.13 -2 1 35392

Sziasztok.Tud valaki segíteni hogy Montenegróban hol találunk sziklás strandokat?

Estelge aktuális éttermi árakat ha tudtok írjatok.Köszi

merkurusz Creative Commons License 2018.06.13 -6 4 35391

Bemásolom Lajoska útvonalát, itt minden pontosan és tökéletesen le van írva. Remélem miharabb jelentkezik és kibővíti, mint tavaly érdekes képekkel fűszerezve.

 

Montenegróba utazóknak! Elsősorban azoknak akik a Budapest és a Duna észak-déli vonalától keletebbről indulnak, tehát a Duna-Tisza köze, ill. a Tiszántúlról.... Évek óta használom ezt az útvonalat, és minden évben újra és újra bemásolom a szöveget, így teszek most is magamat idézem....

 

"Már annyiszor leírtam, hogy....    aki ennél gyorsabb (nem rövidebb.... mert a rövidebb sokszor hosszabb....) lejutást tud, annak én fizetek! Bemásolom újra és újra és várom a jelentkezőket a fizetésért.... Mindenki Belgrádtól fél, hogy nagyváros és majd eltévednek.... "CACAK" tábla! nem lehet eltéveszteni.... Kb.: 3X lesz kiírva.....Belgrád közelében !!! Nem kell számokat nézni csak betűket! Nem érdemes továbbmenni a pályán Nis felé, mert a pálya megszakad Belgrádban és amíg kijut az ember fia odáig, hogy kimenjen a pályára, majd később kijöjjön onnan Cacak felé, addig már félúton vagy a cél felé....

 

Útvonal Röszkétől Montenegró tengerpartjára

Röszke határkirendeltség információs telefonszáma: +3662573851 0-24-ig.

Határátlépés után autópálya Belgrádig, egy helyen kell fizetni,  kb. 2.5 Euró. Érdemes bankkártyával fizetni… (olcsóbb…)

Viszonylag jó lehet haladni a pályán 120 km/h a megengedett, de a korlátozásokat érdemes betartani, mert mérnek és büntetnek…

Belgrád környékére érve, egyetlen táblát kell figyelni „ CACAK” felé…. Jól láthatóan többször is jelzik ezt a belgrádi elkerülőt. Ez az út kivezet arra az útra amely Montenegró felé megy.

Röszke- Belgrád  kb. 210 km    2 óra 15 perc

Belgrád- Cacak  kb. 140 km   2 óra   Az idéntől egy új autópálya szakasz épült útközben Ljigtől Cacakig, ez az általam írt 2 órás utat kb. 20-25 perccel rövidíti….

Cacak- Uzice kb. 60 km   50 perc

Uzice- Nova Varos- Pripolje- Brodarevo  kb. 110 km  1 óra 40 perc

Brodarevo az utolsó szerb település a határ előtt…  A határ montenegrói oldalán kérhetik a „Nemzetközi Zöldkártya”-t…

Brodarevo-Határállomás- Bijelo Polje (első montenegrói település) kb. 25 km  30 perc… esetleg a határállomáson várakozás 10-20 perc is lehet…

Bijelo Polje- Mojkovac  kb. 30 km 25-30 perc

Mojkovac- Podgorica (főváros)  kb. 95 km  1 óra 40 perc

Podgorica- Sutomore (tengerpart) kb. 35- 40 km  30 perc                        Podgoricából a tengerpartot Sutomorét egy alagúton (SOZINA) (2,5 Euro) lehet leggyorsabban elérni,  a főváros elhagyása után nemsokkal a Skadar tó után fénytábla mutatja az utat Bar felé ez vezet az alagúton át.

Ha viszont egy csodát akar látni az ember, akkor inkább nem elfordulni Bar felé az alagúton át, hanem egyenesen Petrovác felé a hegyen megközelíteni a tengert… Egy nem túl erős szerpentines út holdpontján olyan kilátás jön a tengerre ami szinte páratlan szépségű. Kb. 10-15 perccel hosszabb a menetidő, de megéri…..

A két út választása (  az alagút, vagy a szerpentin??? ) az is befolyásolja, hogy hol akar letelepedni a tengerparton… Az alaguton át érdemes, ha valaki Canj-ba Sutomoréba, Bar-ba, vagy délebbre Ulcinj-ba utazik…

Ha viszont Petrovácra vagy nyugatabbra Budva, vagy Tivát esetleg Kotor, vagy Herceg-Novi felé, akkor a szerpentin….

És most jön a „harmadik” (köztes) megoldás…. ha valaki gyorsabban akar leérni 10-20 perccel Petrovácra, vagy tovább Budva felé, akkor használja az alagutat és akkor a tengerparton teszi meg az utat miután kiért az alagútból…

Többéves tapasztalat után jómagam inkább Petrováctól Budva felé szeretek megszállni, de, ha valaki nagyon homos partot kíván, akkor Ulcinj felé tartson.

 

Az út összesen Röszkétől a „tengerpartig”…. kb. 700 km ami átlagosan 11 óra alatt lehet megtenni…. Az útminőség általában jónak mondható, de rendkívül zsúfolt, főleg hétvégén…"

 

Podgoricából  Budvába vagy Kotor felé van egy másik út is, Cetinjén át.  Szerintem az lassabb és nehezebb mint a Sozina alagúton át, majd a  tengerparton tovább Budván át és Tivátnál az alagúton be Kotorba….

Előzmény: Építő2 (35375)
Frenky84 Creative Commons License 2018.06.13 -4 0 35390

Kösz a tanácsot, nem olyan egyszerű az időpont egyeztetés, júliusban 2 hetet lent lesz egy nehezék is vele :-), szóval majd ha kapom a jelzést. 

Előzmény: szervezkedő (35389)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.13 -3 1 35389

Szerintem ha a tanárnőre pályázol, 2ágyas szobát vegyél ki, egy ágyon kényelmetlen

:-D))))

Minimál szolgáltatási szintű helyen 5euro/ágy a tarifa, de az ilyen helyeket túlzás hotelnek minősíteni, illetve ki kell fizetned az üres ágy díját is! 

Lezaj vagy sobe felirat van kitéve a házakra, legtöbbször hányaveti módon, kartonta vagy egy rossz lemezre.

Előzmény: Frenky84 (35387)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.13 -4 1 35388

Her Müller nem fog kétségbe esni, mert akár az egész sebészetet megveszi magának kpban Fehérváron. Her Müller nem egy balkáni országban fizeti a TB-t. Nekem több alkalommal kioktató stílusban játszotta az eszét a tudatlan, hiányos információkkal rendelkező magyar ügyintéző.

Montenegróban megismerkedtem egy középvezetői szinten levő kb 50-55éves fickóval. Beszélgettünk pár mondatot, ki honnan való, merre jart, mit csinál. Legközelebb már úgy köszöntött mint ismeröst. Valamikor télen rámköszönt a piacon és már mondta is, melyik termelő a rokona, tőle vegyem a narancsot. Ez itt így működik és az EU kártyát feldughatja az összes magyar ügyintéző magának, aki a tájékozatlanságával félrevezeti az információért hozzáfordulókat. Ez az igazi balkán, nem ami a tengeren fogad.

 

...te meg figyelj oda, ne történjen veled semmi. Ma nem olyan idő lesz mint tegnap volt. Vizes úton vigyázz, mert bármikor lehet kisebb nagyobb kavics/kő/szikla ami elronthatja a kirándulást!

Előzmény: meranusz (35380)
Frenky84 Creative Commons License 2018.06.13 -4 0 35387

Múlt évben Csányban voltam a haverokkal, nekem nagyon tetszett, talán azért meg megismerkedtem egy kedves tanárnővel aki szinte az egész nyarat ott tölti a közelben. 

Tudtok ott a közelben hotelt ahol nem nézik rossz szemmel ha egy ágyas szobát veszek ki és néha azért vendégem is lenne? :-)

Előzmény: Építő2 (35375)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.13 -7 2 35386

"....a víz széle fel van töltve apró kavicsokkal, valószínűleg azért, hogybe tudj menni a vízbe..."

 

Szerinted valaki ezt odahodrta nagy kamionokkal, hogy majd a magyar turista be tudjon menni a vízbe?????? Ezt úgy hívják, kavicsos tengerpart.

A tengerbe mindenütt bemászkálnak az emberek. Akinek ott van háza, nem utazik egy csobbanás kedvéért 20-30-40kmt, de ettől nem egy klasszikus strandoló helyet találtál magadnak/ magatoknak!

 

Ha foglalkoztat a vízminőség kérdése, miért öbölbe mégy, miért nem a nyílt tenger mellé?

Előzmény: fitgitke (35385)
fitgitke Creative Commons License 2018.06.13 -1 1 35385

Szia Mégegyszer. :)

 

Amúgy ha jól értelmezem, te voltál a közelmúltban Muoban? Tudnál adni információt, hogy milyen a vízminőség, azt olvastam, hogy kb bárhol lehet fürdeni, de nagyon nem láttam kijelölt fürdőzőhelyet... Mennyire biztonságos? Google maps-on láttam képeket, ahol az emberek a mólók melelt fürdenek. Láttam olyan képeket is, ahol a víz széle fel van töltve apró kavicsokkal, valószínűleg azért, hogybe tudj menni a vízbe.  mint pl ezen a képen

Előzmény: Boncuska (35331)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.13 -2 3 35384

Unatkozol?    " Az én bajom,hogy nem érdeklődtem utána mielött elindultam!OKÉ. "  Akkor meg nem mindegy, melyik kórház van leszerződve a montenegrói TB-vel, ha te nem váltottad ki a 111-es igazolást itthon? Bárhová mész, fizeti fogsz. Unatkozol?

Előzmény: meranusz (35380)
Cs_ Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 35383

"Sutomore-Durres 150 egynéhány km.és 3 órát ír.."

 

Ha ezt a távot megteszed 3 óra alatt, akkor én kalapot emelek és meghívlak egy sörre :) 

Előzmény: meranusz (35362)
Győri Márta Creative Commons License 2018.06.12 -2 2 35382

Risanban van kórház, magyarul is beszél 1-1 orvos. Vagy ha nem, akkor a kórház mellett van egy nagybolt, a zöldséges részlegen egy idős magyar hölgy szokott lenni. Tuti segít tolmácsolni :) 

meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -3 1 35381

Látom kapsz bőven minuszt!De egyvalaki,megírná!

Ha netán,Herceg Noviban,vagy Budván,vagy Ulcinjban megcsúszol és eltört a kezed,hova furduljál?Mert nem tudsz fogni vezetni és ott a család!?Persze van szád!!

Nem jobb lenne előre tudni?

És elkezdenek személyeskedni,hihetetlen!

Előzmény: szervezkedő (35379)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -3 1 35380

Tudod!Én azt nem értem,hogy miért nem érti mi lenne esetleg a kézenfekvő,hova forduljon az ember ha baj van.

Nem tudom,hogy van-e ilyen?De számomra kézenfekvő lenne ha her Müller jön a Velencei tóra,Fejér megye,Akkor van a közelben Székesfehérvár kb.20km,a dunaújvárosi korház az már 40km,és ott ellátnak Tb.alapon ha van biztosításod,és ne a székesfehévári Abkaovics DR.Úr magánrendelőjébe menj./lehet ki kell fizetni mindenhol,de azt térítik,ezt meg nem./Vagy /annak tudjuk utalni a pénzt mert jár,emennek nem mert "maszek"

Az én bajom,hogy nem érdeklődtem utána mielött elindultam!OKÉ.

Nem is ismerjük egymást,hozzáteszem a többiek kedvéért!/szervezkedő/

Előzmény: szervezkedő (35379)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.12 -5 1 35379

Hová induljon? A jó helyről?

Ott sörözik Sutomoreban a sétány közepén!

:-)

Előzmény: Apcsi1 (35376)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.12 -8 0 35378

A minuszolónak pici a... vagy nem kicsi de nincs neki kivel...

:-)

 

...megosztani a "tapasztalatát"!

:-D))))

 

A google kereső sok mindenre jó, de azok számára akik nem csak nyaranta egy hetet töltenek az országban, sokszor ordít egy-egy hozzászólásból a fals infó!

 

Előzmény: meranusz (35373)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -2 2 35377

SZERINTEM te VALAMIT NAGYON FÉLRE OLVASTÁL!!!

Előzmény: Apcsi1 (35376)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.12 -1 5 35376

Nem tudom melyik kórházba mennék, de van szám. Ne parázz, indulj el! Ha baj van, Montenegróból valamelyik haverod hazahoz Pécsig, ott megreparálnak. :-)

Ha Ázsiába mennél, mekkorát stresszelnél előre? Indulj el, majd lesz valami!

Előzmény: meranusz (35374)
Építő2 Creative Commons License 2018.06.12 -1 1 35375

Sziasztok!

Montenegró Čanj  ba megyünk autóval + motorokkal . Szivesen fogadnék tanácsokat tőletek .......

meranusz Creative Commons License 2018.06.12 0 3 35374

Apcsi!Ne haragudj,nem neked szól,TE is segítő szándékkal írsz,mint sokan mások!De amit az elöbb felsoroltam országok,meg amit TE,tudnád hova melyik korházba menj?

Előzmény: Apcsi1 (35368)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -3 1 35373

Osszák csak a minuszokat Rád,majd megtudják azok remélem!Mások NE!!

Kiváncsi vagyok kinek van saját tapasztalata?Nem csak elméleti!

Előzmény: szervezkedő (35349)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -2 2 35372

PL:Nem lehetne leírni,hogy ide mész ebbe a városba,legközelebb hol kapsz Tb.által ellátást,oda ne menj,mert fizetned kell.Persze ha tudsz.Nálunk is le van írva,miért mennyit fizetsz ha nincs TB.ét.Vagy ez olyan nehéz lenne megcsinálni,egy programot,appot stb.a mai világban?

Látom már osszák a minuszokat!Remélem az a valaki egyszer a saját tapasztalát írja le itt egy baleset egy hónapos korházi ellátás után!!!!

A többieknek balesetmentes nyaralást!!!

meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 1 35371

És EUN belül?

PL:Belgium,Németország,Szlovákia,Csehország,Lengyelek,?PL:Én kiválasztom hova szeretnék utazni,és feketén fehéren le lenne írva?!Érthetően.A 2018-as.

Előzmény: Apcsi1 (35368)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 1 35370

Bocs!2015.04.01.

Dátummal van írva.

Előzmény: Apcsi1 (35368)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -2 3 35369

Nem tudom ki hallgatta Kb.2-3 hete a Bochkorék müsorát?Valami ismert ember szinész nem tudom,Spanyolországban történt,felétől hallgattam csak.Elvitték,megvizsgálták röntgen ,ct,stb,addig nem adják ki még nem fizették ki a költségeket kb.1milla,az ottani mütét ellátás mág plusz 3-4 milla.Hozzák haza mondta a magyar biztosítós majd itthon megmütik,de nem lehet mert nem tudják kifizetni.Ördögi kör lett,és mivel beszélt nem csak magyarul,felhívta a német központot,és nem sokára rendezték a számlát,stb,a magyarok még arra sem voltak képesek ,hogy utalják az összeget vagy bármit tegyenek.

Szerintem vissza lehet hallgatni.

Úgyhogy mi van ilyenkor? van tb.-ét stb,de ki kell fizetned,ha nem utalják át,-addig-?Nem nyúlnak hozzád?Nem hozhatod ki a korházból?

Jól írta valaki Montenegrói mert talán már ott él?,és minuszokat raktak rá.

Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.12 0 2 35368
Előzmény: meranusz (35365)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.12 0 3 35367
Előzmény: meranusz (35365)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.12 0 3 35366

Ugyanazokkal a feltételekkel kezelnek, mintha az adott ország biztosítottja lennél. Persze, csak azokban az intézményekben, akiknek szerződésük van az ottani TB-vel. Van, ahol van vizitdíj, vagy egyéb költség, azt ugyanúgy kell fizetni, mint az ottaniaknak.

Előzmény: meranusz (35365)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -2 2 35365

És azt közölték,vagy leírták mit térít mit nem.Akár helyben vagy akár majd utólag itthon?

Vagy ezt a neten hol lehet megtalálni?PL:beütnénk a keresőbe,EU-s Tb.kártya,és el lehetne olvasni melyik országra mi vonatkozik PL, és néha frissíteni akinek ez lenne a dolga.

Másik példa,azt írja írta régebben,hogy külföldön lévő,nem magyarult írt bármi okból lévő baleset,kocsi,személyisérülést ne írj alá,mert itthon nem fogadják el,mert nem tudod mit írsz alá.

Másik,itt a forumon kell kisilabizálni mit és hogyan kéne csinálni?

Számomra hihetetlen.

Előzmény: Apcsi1 (35364)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.12 -1 6 35364

A múlt héten voltam benn a TB-nél a Teve utcában, és megcsináltattam az EU-s kártya kiegészítését Boszniára és Montenegróra. Az EU-s TB kártya NEM JÓ sem Boszniára, sem Montenegróra. Viszont a Magyar Állam egyezséget kötött mindét állammal - külön-külön -, ezért mindkét államra külön-külön ki kell váltani a kiegészítő papírt! Csak személyesen lehet intézni, pénzbe nem kerül, és a kiváltástól számított 3 hónapig érvényes.

Előzmény: meranusz (35363)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 2 35363

Kb.annyit mint az új csippes személyin a TAJ szám..Kb.3-4 éve kéne működnie./és lehet nem kéne EU-s kártya sem.

Ez csak SZVSZ.

meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 2 35362

Ráadásul,csak két napot vagyok itt azt megyek Albániába,:-).Sutomore-Durres 150 egynéhány km.és 3 órát ír..

Na ott azt főleg nem tudom mit ér az EU-s kártya.

Előzmény: érdeklődő 49 (35360)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 0 2 35361

Nem tudom.Mert ahogy írtam én multhét csötörtökön csináltattam mert egyszer volt ami lejárt vagy 4éve.Amit adtak tájékoztatót amikor kitöltöttem,meg utána is A/4-es lapot az számomra nem tiszta.Ezért én nem vagyok ebben szakértő,sem tapasztalt.Nekem van egy sima hitelkártyához tartozo balesetbiztosításom,meg ez a kártyám.

Sőt sajnos azt sem tudom ha nekem jön valaki -/kocsimnak/-akkor mi van,hiába van zöld kártyám.

Bár sajnos nem volt időm,későn gondolkoztam,hogy lehet-e -/azthiszem igen /- kaszkót kötnöm erre a 10 napra.

/nem biztos,későn jutott eszembe/.

Még annyi,a hitelkártyámhoz tartozó biztosítás az unionnál van,/erstés/,-most ezt sem csináltam-de máskor felhívtam hova megyek,és mondták melyik korházba menjek ellátásra ha baleset ér.

Nyilván ha tudok oda megyek,bár senkinek ne forduljon elő.

Anyámmal történt egyszer Törököknél volt,szervezett uttal,és kiment a bokája,ellátták,és az utasbiztosításra kifizették,hosszas utána járással,de sokat lehetett köszönni az utazási irodának is.

Előzmény: érdeklődő 49 (35360)
érdeklődő 49 Creative Commons License 2018.06.12 -1 2 35360

Montenegróban még úgy tudom nem fogadják el ,vagy nem jól tudom ????

 

""Mely országokban érvényes? A Kártya az Európai Unió tagállamaiban érvényes, valamint Svájcban, Norvégiában, Izlandon, Lichtensteinben, továbbá Szerbiában sürgősségi ellátások esetén.""

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszsegturizmus/20682/europai-egeszsegbiztositasi-kartya

 

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_tag%C3%A1llamai

Előzmény: meranusz (35356)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 2 35359

Itthon is használhatod:-).

Üzemanyag ár.Bosnyákoknál 2.18 és 2.38 között láttam a dieselt./KM-ben/.Montenegróban mindenhol 1.3 Eu-ban láttam.

Foca-n tankoltam,2.25 volt az eu 5-ös diesel,az eu 4-es meg 2.24.

kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 0 1 35358

Lehet ügyfélkapun is igényelni, én is ott fogom. Ha nem is lesz jó semmire, legalább nem kell sorba állni. :-)

Előzmény: meranusz (35356)
meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 1 35357

Bocs még annyit,az Igo pontos volt mind az időben,mind a km-ben,a Googl maps nem.

meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 3 35356

EU kártya.

Én multhéten csináltatam,nem kevés sorbanállassal.Nem tudom mire lenne jó,számomra bonyolult,ki kell fizetni és itthon a Tb rendezi vagy mi,meg van melyik országba jó,nem jó stb.De ott mondták,állítólag az ügyfélkapun is meg lehet igényelni,és postán kiküldik./nem tudom igaz-e vagy nem/

meranusz Creative Commons License 2018.06.12 -1 1 35355

Sziasztok!

Tegnap indultam el Montenegróba,Sutomore,Dunaújvárosból hajnal 3-kor.Én igo israelt, használtam,kb.3hónapja lett frissítve.

14:47percet írt érkezésnek a szálláshelyre.Dújv-Eszék-Brod-Foca-Podgorica-Sutomore,gyorsra állítottam.Egyszer sem tévedett,mindig volt kapcsolat.Új személyim van,a kocsit sehol nem kellett kinyitnom pedig egyedül mentem.A Bocsnyák Montenegró határon kérték el a forgalmit,egyszer Focan megállított a rendőr,de csak a jogsim nézte meg,megköszönte és mehettem tovább.Horvátoknál 40 kuna volt a pályadíj,Szarajevó elött felvitt a pályára Kb.50km,és 6 márkába került./6óra alatt értem oda,reggel 9-re/.Ott írta,az Igo,hogy még 480km és 8óra 36perc.

Szarajevó után tán 10km-re kezdődött a szerpentin.Foca után meg a keskenyebb,néha salakos út,néha sziklaomlásos,30km/h,mondta az Igo végig kb.30km-en keresztül,én többel mentem és hoztam az időn amit kiírt.Szemből

néha jöttek,-már azt hittem eltévedtem-de inkább én huzódtam.Odaértem a határra,fahíd na mondom mi jöhet még.

Akkor már kezdtem elgondolkodni legközelebb Belgrádnak jövök ha jövök.

De aztán tényleg gyönyörű látvány fogadott.Mikor vége lett a hegyes vidéknek,mentem Podgoricának,ott már jó volt az út csak ha haladni akarsz merni kell előzni.Át az alaguton 2.5Eu,3-bol nem tudott visszaadni:-)-és már kb.5km-re voltam Sutomorétól.

Podgorica elött úgy emlékszem,írta Herceg Novit és Budvát

szervezkedő Creative Commons License 2018.06.12 -2 1 35354

"...az lenne a normális, ha baj történik ellátnak, kiszámlázzák, és a hazai biztosító kifizeti"

 

Amikor megtudták hogy magyar vagyok, azt mondták mindenről adnak számlat, mindent fizessek ki és majd harcoljak én a magyar tb-vel, nekik már van tapasztalatuk! Az eu kártya arra sem jó hogy a nevedet lemasolják rola, mert az utleveledben sokkal nagyobbak a betűk! :-)

Előzmény: kicsiati (35351)
Cs_ Creative Commons License 2018.06.12 0 1 35353

Horvátországon keresztül vagy dupla annyi a költség. Nagyon brutál áron mérik az útdíjat meg vagy plusz 2 tank benzin az oda-vissza úton. Időben sem feltétlen gyorsabb, a díjfizető kapuknál be tud állni, pláne nyáron.

 

Szerintem Bosznia. Amikor mentünk egy Nyugat-Balkáni túrát csináltunk és ha már arra felé megyünk, akkor nézzük meg már Belgrádod, meg a Tara völgyhidat, stb. Belgrád-Tivat 12 óra volt, igaz volt egy 1,5 órásra sikeredett ebédszünet, meg a Tara völgyében is egy szűk órás megálló, a határon meg baromi lassan keltünk át, volt vagy 45 perc. Szóval a Bp-Tivat, Szerbián keresztül lehet vagy 14-16 óra, függően a határátkelések gyorsaságától, meg, hogy mennyi pihenő.

Előzmény: kicsiati (35352)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 35352

Akkor mindenképpen a komp lesz.

Most már csak azt kell eldöntenünk, hogy Horvátország autópályán, vagy Bosznia felől mennyünk.

Előzmény: Cs_ (35350)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 35351

Valamennyi pénz biztos lesz, de van bankkártya, amivel lehet fizetni, vagy pénzt felvenni, de ne kerüljön rá sor.

Azért az lenne a normális, ha baj történik ellátnak, kiszámlázzák, és a hazai biztosító kifizeti.

Senkitől sem lehet elvárni, hogy egy nyaralásra több ezer, akár tíz ezer eurót vigyen az ember.

Biztosra megyek. kikérem az EU kártyát, a másik nyomtatványt, és kötök utas biztosítást. :-)

Amikor Ausztriába jártunk egyszerűbb volt az Unio miatt.

Előzmény: szervezkedő (35349)
Cs_ Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 35350

A komp az éjjel-nappal üzemel, ha nagyon késő este értek oda, akkor is jár, bár ekkor már valszeg alszanak az emberek és Kotorban, valamint a turista utakon sincs már dugó, de ez továbbra is egy 50 kb km-es kerülő a komphoz képest. 

Előzmény: Cs_ (35347)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.12 -2 0 35349

Nekem teljesen más a tapasztalatom. Többször, különböző kalandokkal megfordultunk orvos, gyerekorvos, egeszseghaz, korhaz stb. Szerintem legyen nálatok tartalékban lóvé hogy ki tudjátok fizetni a kezelést. Volt amikor a nevemen kívül mást nem kértek, pedig tolókocsiból raktak fel a vizsgálóban, majd volt amikor fizetnem kellett, majd a magyar tb olyan feltételeket/feladatokat adott, ami többszörös költséget jelentett volna, mint amit már kifizettem a korhazban. Ugy gondolom egy balesetbiztositas hamarabb fizet mint a tb. 

 

Ingyen van, de szerintem felesleges utanajaras a tbnel kikerni elore barmit is.

 

Mivel egy ideje változott a jogállásom Montenegróban, emiatt már remélem nem lesz több kalandom a magyar tb miatt!

Előzmény: kicsiati (35348)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35348
Előzmény: szagabika (35344)
Cs_ Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35347

A komp az jár, pláne nyáron. Ez nem egy kis, eldugott tiszai komp, hanem egy fontos, nagy forgalmú útvonal része. A kompnál van sor, de 4 hajó jár oda-vissza, ahogy megpakolnak, már indulnak is, szóval elég gyors a dolog és nem is vészesen drága, 5 EUR/autó környékén van az ára. 

Előzmény: kicsiati (35345)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 35346

Megesküdnék, hogy valaki írta egy fórumon, talán itt, hogy elfogadták az EU kártyát a rendelőben.

Ha kötünk külön utas biztosítást, azzal védve vagyunk? Vagy attól még ugyan úgy kezelnek, mint ha nem lenne biztosításunk, csak utólag kifizeti a biztosító? Nem szeretnék, és nem is tudnánk helyben kifizetni nagyobb összeget.

Talán úgy járunk a legjobban, ha kikérjük ezt a HU/CG 111 nyomtatványt, és még kötünk egy utas biztosítást.

Előzmény: szagabika (35344)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35345

12 órát úgy értettem, hogy Szerbia felől Montenegró határáig, de csak úgy írtam egy számot. A lényeg, hogy egy hosszú levezetés után ne legyen még túl sok hegyi rész.

Hajnali indulást tervezünk, (Tudom, jobban javasolják az esti indulást) így este 8 körül érnék a komphoz. Megy még olyankor? Ott nincs nagy sorbaállás?

Előzmény: Cs_ (35343)
szagabika Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35344

Az Európai Biztosítási Kártya elméletileg nem jó Montenegróba. Van egy megállapodás Magyarország és Montenegró között, hogy amennyibe itthon rendelkezel érvényes TB-vel, akkor egy úgynevezett HU/CG 111 számú, a hazai kormányablakokban vagy TB-ben igényelhető adatlappal jogosulttá válsz sürgősségi betegellátásra a hazai TB költségére.

Cs_ Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35343

Az 12 óra az roppant optimista feltételezés, akár Bosznia, akár Szerbia felől. Bármelyik irányból is mész, kompozzatok át a Kotori-öblön. Ezzel ugyan szerpentint nem, de araszolást a túlzsúfolt parti utakon és Kotorban meg lehet spórolni. Amellett, hogy kompozni élmény, még egy min 30 perccel le lehet rövidíteni az út végét, de így se gondolnám, hogy 12 óra alatt le lehet érni. 

Előzmény: kicsiati (35340)
geodo1 Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35342

Az eu-s történet.

Előzmény: kicsiati (35341)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35341

Nem a gépkocsi zöld kártyájára gondoltam. Azt tudom hogy kell. A személyeknek a biztosítási kártyára. Valakitől hallottam, hogy az Európai biztosítási kártya jó Montenegróba is.

Előzmény: Törölt nick (35335)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.12 0 0 35340

Rájöttem, hogy teljesen hülyeségeket írogattam. A Sozina alagútnak még a közelébe sem megyünk, mert a Kotori öbölben, Tivat-ban lesz a szállásunk.

Szóval akkor mit javasoltok ami a legsimább útvonal? A lényeg az lenne, hogy ne kellejen 12 óra vezetés után még hulla fáradtan szűk hegyi utakon menni. Ahogy a térképet elnézem, a Horvát autópálya felöl a legsimább az út, csak hát azért sok-sok pénzt kell kifizetni.

Vagy esetleg Bosznián keresztül, és akkor nem kell az út végén átvergődni egész Montenegrón? 

Előzmény: merkurusz (35337)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.12 0 1 35339

Péter olvtárs 2 éve járt ott, bemásolom a benyomásait, attól régebbi írások már teljesen elvesztették aktualitásukat.

 

Sveti Stefant mindenképp meg szerettük volna nézni, így leparkoltunk a központi parkolóba ( 2 EUR / óra ), hogy kicsit  körülnézzünk. Nagyon megtetszett a hangulata, a szép strand, az ápolt park, így szálláskeresésbe kezdtem. Először egy irodába mentem be, ahol két lehetőséget ajánlottak, de nem tetszettek, ezért magánakcióba kezdtünk és találtunk is egy klassz, két háló+nappalis apartmant tengerre néző kilátással.

Ez tökéletes választásnak bizonyult, végig itt voltunk, nagyon jól éreztük magunkat.

Az apartmanban jórészt orosz vendégek voltak, egy szavunk nem lehet rájuk, sokkal normálisabban viselkedtek, mint arab és török all inclusive szállodákban önmagukból kivetkőző honfitársaik.

 

Sveti Stefan-ról: Nagyon tetszett, hogy a falu központjában nem volt este tumultus és gagyiárusok hada.

Van néhány hangulatos étterem, normális árakkal.

 

A szállodás szigetre napi kétszeri vezetett túrával lehet bejutni ( 20 EUR / fő ), de mivel itthon sem megyek a Kempinski-be bámészkodni, itt sem tartottam fontosnak, hogy mások szájából nézzem ki a lazacot, így ezt a programpontot kihagytuk.

"Remek" lehetőség még itt, hogy 75 EUR / fő-ért lehetővé teszi a szálloda saját strandjának használatát, sznoboknak jó szívvel ajánlom. :-) Különös tekintettel arra, hogy a pórnép ugyanilyen strandon fürdik a másik oldalon ingyenes verzióban.

 

A strandon lehet jet-ski-t, kajakot bérelni, nagyon hangulatos volt a környéket alkonyat előtt bejárni kajakkal.

 

Akik helyben laknak, de szeretik a nyüzsgést, az esti forgatagot, a sok árust, látogassanak el Budvába.

 

Sajnos családom egyik tagjának gyomorproblémái miatt sokat nem tudtunk távol lenni az apartmantól, így mi csak Budvába jutottunk el, ami viszont számomra kellemes meglepetés volt. A tömeg tényleg hatalmas, de abszolút elviselhető. Nem kellett sehol sokáig sorban állni lehetett haladni a sétányokon, parton is. Éjszaka igazi szórakozóhely hangulata van hangos zenével, lüktető, színes forgataggal. Nyaralni nem annyira szeretnék itt, de egy estét megért.

 

Nappal megnéztük a kikötőt és az óvárosi templom melleti strandot, ami ugyan belépős, de elég sajátos a hangulata és jó a kilátás az óvárosra és a másik oldalon a sziklás részre is.

 

Voltunk a piacon is, itt nagyon finom szárított gombát, sajtot érdemes venni, na meg természetesen halat.

Mi orada-t vettünk, helyben megpucoltattuk, nagyon aranyosak voltak az eladók, itt is találtunk angolul beszélő embert.

Az eladó lány arra is felhívta a figyelmet, hogy a megvett halat adott időre meg is grillezik és készen el lehet vinni.

 

Hazafelé a Petrovac feletti szerpentineken ( nagyon szép kilátás a tengerre ) keresztül Skroda tavon át Podgorica-Niksic-Pliva kanyon- Foca-Sarajevo útvonalon jöttünk haza. Útközben megálltunk Orstrog-i kolostornál. Hosszú nagyon durva, de érdekes szerpentin vezet fel, legalább 2 órát kell rá szánni az úton és a kolostornál eltöltött időre összesen a  Durdevác-Niksic útról való letéréstől számolva.

Ezen kívül megnéztük a Pliva kanyon-t is, ami nagyon tetszett.

Sajnos idő hiányában a rafting kimaradt.

Hazafelé a Sarajevo-i reptér közelében egy pecernicában még bedobtunk némi csevap-ot így az út hátralévő részét teli pocakkal, nagy lelki nyugalomban tettük meg.

Az út Zenicától Slavonski Brod-ig nagyon forgalmas volt, előzni nehezen lehetett, a kapaszkodósávok nagyon hiányoznak ezen az útszakaszon. 

Előzmény: szemii365 (35338)
szemii365 Creative Commons License 2018.06.11 0 0 35338

Sziasztok! 

 

Sveti Stefan-ba utazunk július végén. Tudnátok írni pár infót a strandokról,éttermekről? :) A fórumtársak között nem tűnik felkapott helynek,nem sok információt találtam ... :/

Előre is köszönöm annak ,aki megosztja a tapasztalatait! :)

Üdv.: Zsolti

merkurusz Creative Commons License 2018.06.11 0 1 35337

Most értelmezem az utolsó mondatodat, a hegyes szerpentines részt kiváltja teljes a Sozina alagút. Podgorica után nem kell szerpentinezned ha az alagutat használod. 

Előzmény: kicsiati (35333)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.11 0 1 35336

Hegyes, szerpentines, szakadékos részeket nem tudod elkerülni bárhonnan is közelíted meg Montenegrót. Nekem Bosznia húzósabbnak tünik, lehet csak mert Szerbián keresztül jobban ismerem az utat. Ha Boszniából Nikšićen keresztül ereszkedsz le az rosszabb mint a Moracsa kanyon, Kotor felöl is van egy két hegy. Moracsa kanyonban engem az alagutak zavarnak, van vagy 50 darab, sötétből világosba meg fordítva. Az út széles, sok helyen van kapaszkodó sávm kerülésre. 

Előzmény: kicsiati (35333)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.11 0 1 35335

Szia! Zöldkártya kell. A hegyes,szerpentines részt nem tudod megúszni,de nem is kell félni tőle /kivéve, ha rosszul van valaki ilyen helyeken/. Sokkal ijesztőbbnek látszik, mint amilyen valójában. Első alkalommal stresszeltem én is, de másodszor már mindenkit megelőzve "száguldottam" végig, pedig gyerekekkel voltam és alapvetően óvatos/lassú vezető vagyok. A kocsi is simán bírja.

Előzmény: kicsiati (35333)
kicsiati Creative Commons License 2018.06.11 0 0 35334

Még valami eszembe jutott.

Ki kell váltani az europai biztosítási kártyát? Vagy az csak az Uniós országokba kell?

 

kicsiati Creative Commons License 2018.06.11 0 0 35333

Sziasztok!

 

Egy kis segítséget kérnék.

Ha jól látom, akkor ha Bosznia felől megyünk Montenegróba, elkerülhető az út végén lévő hegyes szerpentines rész.

Nem túl szerencsés, 12 óra levezetés után még egy szűk, kanyargós szakasz. Az alagút gondolom nem váltja ki teljesen a hegyi szakaszt.

Néztük Horvátországon keresztül is az utat, de hosszabb is, drága is, és a kapuknál a sorban állások miatt nem is lenne gyorsabb.

Mi a véleményetek erről? Érdemesebb Bosznián keresztű menni, vagy ott is sok a hegyi rész?

fitgitke Creative Commons License 2018.06.10 0 1 35332

Köszi szépen. 

 

Mi is néztük a Kamelija "plázát", mert valszeg ott fogjuk megvenni a a prepaid internet sim-et. Az IDEA marketre is rátaláltunk és láttuk, hogy nagyon jó áron dolgoznak, és van fent akciós újságjuk is, így az ember előre meg tudja nézni, mi lesz akciós :) https://www.idea.co.me/Katalozi/IDEA-katalog-petak-01.lipanj-2018.-07-00-00-cetvrtak-14.lipanj-2018.-22-00-00 Már csak az a kérdés, hogy a Kotori üzletükre is érvényesek e az akciók..... (elvileg igen)

Van valakinek tapasztalata a Tanjga nevű étteremmel? Árban nagyon jónak tünnek, és a képek alapján.... NAGGGGGYON JÓnak tünik.

Elég sok éttermet nézegettünk, de nagyon idegesítő, hogy a legtöbb helynek még képen sincs fent árlapja... vagy egyáltalán.... Bár ez Bulgáriába se volt másként.

 

Van valakinek tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy ha valaki repülővel utazik, mennyire szőrösszívűsködnek a határátlépésnél? Már mindenre felkészültünk, mert jön velünk egy 18 éven aluli rokon, akinek sajnos az édesanyja elhunyt, így csak az édesapja tudta aláírni a beleegyező papirt. A konzul azt írta, hogy kell egy másolat a halotti anyakönyvi kivonatból (na ezt még meg kell igényelni). Hát remélem minden rendbe lesz... nehogy azt mondják, hogy nem engedik be az országba.... :(

 

Előzmény: Boncuska (35331)
Boncuska Creative Commons License 2018.06.09 0 1 35331

Szia! Muo egy kis falucska, sajnos itt nem találtunk éttermet. Nincs messze Kotor óvárosa gyalog. Kotorban nincs városnéző kisvasút sajnos. Kotorban ezen a koordinátán van egy pláza jellegű központ 42.427781, 18.769805. Egy másik bevásárló központ, Kotor-tól Tivat felé vezető útról érhető el, koordinátája: 42.383918, 18.745748. Itt jó áron lehet vásárolni. Üdv! Reni

Előzmény: fitgitke (35194)
newman2018 Creative Commons License 2018.06.09 0 1 35330

Köszi.

Már csak 3 hetet kell várnom. :)

Előzmény: NilsHolgersson (35329)
NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.08 0 2 35329

Igen jó,kicsi a forgalom.Gackonál kell figyelni a tehenekre, össze-vissza bóklásznak.

Előzmény: FRANKYE (35328)
FRANKYE Creative Commons License 2018.06.08 0 1 35328

Az idén arra megyek. Foca Trebinje között milyen az út? (gondolom jó) 

Előzmény: NilsHolgersson (35327)
NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.07 0 2 35327

Az út Herceg Noviból a határ után Trebinje felé,lehet döngetni :)

NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.07 0 2 35326
belojozso Creative Commons License 2018.06.07 0 2 35325

 

Szia . Többször utaztunk vonattal- vissza reptérre is !- teljesen oké a menetrendjük , elég pontosan betartják . Jegyet a vonaton veszed meg , jön a kaller , kitölti a bizonylatot ,

 

fizetsz , és jó utazást . 

Előzmény: Törölt nick (35321)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.07 0 1 35324

Dehogynem lehet. Időnként letartóztatják egy-egy határátkelő teljes állományát. Akkor egy ideig rendesen mennek a dolgok azon a határátkelőn.

Előzmény: merkurusz (35323)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.06 -1 2 35323

A határról jut eszembe, miért kell nekünk minden nyáron órák hosszát várni mire bejutunk Szerbiába. Azt megértem, hogy hazafelé átráznak mindenkit tételesen ne hozzunk be tiltott dolgot. Na de kifelé? Egy esetem , több mint egy órát vártam, kishatárátkelőn, megszámoltam én voltam a 10ik autó. A mi pecsétesünk bent ült , látom beadják az útlevelet, majd hosszú ideig semmi, azután kijön utlevelekkel, megnézi a csomagtartót (könyörgöm kifelé minek, vagy ne mindet csak szúróprobaszerűen  csinálná). Azután útlevélben a kézben behajol a kocsiba, majd úgy marad. Komolyan, már nem birtam nézni, pár perc múlva még mindig úgy volt, aggódtam megfogta a derekát az isiász. Azután az útlevelekkel vissza a bodegába, újra hosszú percekig semmi.Odaérek a szerbekhez, nincs senki, elkéri az útlevelet, a vámos megnézi a csomagtartót majd viszlát, kb. 2 perc. Nem lehetne a mieinket is egy kicsit felturbózni? 

merkurusz Creative Commons License 2018.06.06 -1 2 35322

Egyenlőre nincs fokozott ellenőrzés a határokon, Montenegró EU-ba igyekszik és megakar felelni a jelenlegi követelményeknek. Az útvonal Szerbiából áttevődött Montenegró irányába, bajuk is szerbeknek mert eddig nagy pénzeket hasitottak az utaztatásból. Csak az a kérdés gyalog kelnek át Montenegrón , az nekünk nyaralóknak nem lenne jó, vagy buszoztassák őket mint a szerbek. Szerbiában csak a déli vagy a mi határunkon láttad őket, nem sok vizet zavartak a tenger felé vezető úton. 

Előzmény: Freekoo (35319)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.06.06 0 8 35320

Indulj nyaralni, a propagandát hagyd itthon. Majd személyesen megtapasztalod, hogy találkozol-e migránssal. Jó nyaralást!

Előzmény: Freekoo (35319)
Freekoo Creative Commons License 2018.06.05 -3 3 35319

Szuper,köszönöm szépen a segítőkész válaszokat! (két hét múlva startolunk) majd beszámolok az utazásról és a nyaralásról is! :) A jelenlegi migráns vonulásról nincs információtok,fokozott ellenőrzések a határokon,közutakon stb..?

Szép időt,jó nyaralást mindenkinek!

Előzmény: JoMe (35313)
JoMe Creative Commons License 2018.06.05 0 2 35318

Mostártól már nem érdemes  visszamenni a Piva kanyon felé mert nagy kerülő. Ha javasolhatok útvonalat szerintem a Trebinje Herceg Novi a legideálisabb. Herceg Noviig aránylag kisebb a forgalom. 

Ulcinjtól igazából Albánia fele csak a Muriqani határátkelő jöhet szóba, az meg éjjel nappali.

Előzmény: zyben (35315)
Alkapánó Creative Commons License 2018.06.05 0 1 35317

Szia!

 

Jól mondja a google (Mostar - Ulcinj). Arra a leggyorsabb. Foca felé óriási kerülő.

A Dubrovnik - Trebinje - Gacko - Foca - Visegrad útvonal tényleg szép, de lassú.

 

Az Ulcinj - Sarande útvonal adja magát. Fier-től érdemes a part felé (Vlora - Dhermi...) menni, nagyon szép.

 

 

Előzmény: zyben (35315)
tothb71 Creative Commons License 2018.06.05 0 1 35316

Sziasztok.

 

Akik mostanában mennek Montenegróba,Szerbián keresztül,azoknak kellemetlen infó : a prijepoljei málnatermelők sztrájkolnak napok óta és lezárták,eltorlaszolták a Prijepolje-Montengeró közötti tranzitutat,emiatt nagyon nehézkes a haladás arra : https://pannonrtv.com/rovatok/gazdasag/tuntetnek-malnatermelok

 

Más,a korábbi hozzászóláshoz kapcsolódó téma : 

Az igaz,hogy törvényileg már 130 km/óra a legnagyobb megengedett sebesség a szerbiai autópályákon,de ennek ellenére csak 120-szal szabad menni továbbra is,mert még nem cserélték le a táblákat :

 

https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/meg-nem-lehet-130-cal-haladni-az-autopalyan

 

 

zyben Creative Commons License 2018.06.05 0 3 35315

Sziasztok!

 

1 hónap múlva már mi is lent leszünk Montenegróban. Először is köszi mindenkinek a sok infóért, amit az elmúlt 2 év visszaolvasásával szereztem. Rengeteg hasznos infót raktároztam el. Azért maradt egy két megválaszolatlan kérdésem. Válaszaitokat előre is köszönöm.

Lefelé Bosznián keresztül tervezzük az utat. Ha jól olvastam az A1-es autópálya Zenica után kezdődik és Tarcin-ig tart, használata pedig 3 KN. Ezek valós adatok?

Mostarban lesz tranzitszállásunk, mert mindenképp meg szeretnénk nézni. De innen hogyan tovább Ulcinjba? A google Mostar-Vraćenovići-Niksic-Podgorica úton tervez. De olvastam, hogy Foca felé meg gyönyörű. Más leírás Mostar - Metkovic- Dubrovnik -Neum –Hercegnovi-Kotor útvonalat említi.

Melyik útvonalat az ajánlott? Illetve hogy a határok 0-24 ig üzemelnek?

Ulcinj eltöltött hét után Albánia (Sarande) lesz a cél. Itt is a határ miatt merülnek fel kérdések. Melyik mikor van nyitva, illetve melyik az ajánlott útvonal?

 

Segítségeteket előre is köszönöm

NilsHolgersson Creative Commons License 2018.06.05 0 1 35314

Cetinjéből 

Előzmény: kopeccky (35308)
JoMe Creative Commons License 2018.06.05 0 3 35313

Üdv!

Személyes tapasztalatok alapján én a Boszniai változatot tartom jobbnak, vagyis én jobban szeretem. Annyi változtatást javaslok, hogy Sarajevó után Brodnál térjetek le Piva kanyon felé, majd Niksic. Onnan tovább meg a másik javasolt úton. Mivel először mentek a Piva kanyont kár lenne kihagyni. A Montenegroi határ előtt 10-15km gyengébb az útmínőség, de utána kárpótol a látvány. Brodnál van az utolsó tankolási lehetőség Boszniában. Érdemes itt teletankolni mivel jelentősen olcsóbb az üzemanyag mint Montenegróban.

Jó nyaralást Kívánok!

Előzmény: Freekoo (35310)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.05 -1 2 35312

Igen, ahogyan Lilla írja a szerbiai útvonal ott van kicsit lejebb leírva, illetve lajoska69 hozzászólása bemásolva. Én is ezt az útvonalat használom, Budapestről indulva is szerintem ez a leggyorsabb, bosznián keresztül nem tudok segíteni saját tapasztalattal az majd talán valaki más. Mivel Kotor a végállomás ellehet gondolkodni melyik utat válaszd, Ulcinjtól-Budváig nem kérdés, hogy a szerbiait. Személyes tapasztalatból amit hozzátudok még fűzni: Röszke határátkelőn hétvégén akár több órás várakozás is lehet, szerencsétől is függ, agusztusban vagy hétköznap kifelé nem olyan nagy a tömeg. Ha bevállalod az éjszakai vezetést valamelyik kishatárátkelőn kell kilépni az országból delután 7-ig és reggel már Kotorban isszátok a kávét. Röszkétől autóút Újvidékig, itt választhatsz, a GPS-ed szerint tovább Ruma felé a Tarcal hegységen keresztül, nem vészes egy-kettőre átverekszed magad rajta. Ruma-Sabac, átléped a Száva folyót, közepes forgalom. Sabac Valjevo, dimbes dombos harmadik sávval az uton kerülésre, éjszaka szinte senki sem jár arra. Valjevo után Pozsega, van egy szerpentines rész, az sem vészes. Ott kilépsz az ibari útra kapcsolódsz azokhoz akik Belgrád felől jönnek. Lépjünk vissza, mégsem a Tarcal hegységet választod, hanem követed Lajoska útvonalát autópálya Belgrádig, onnan Csacsak felé letéres, Pozsegáig lesz még egy 40 km autópálya szakasz. Pozsegától már a két út egybevág. Zlatibor, Nova Varos, Prijepolje, Brodarevo. Itt nem egészen kivehető a GPS, mintha Jabuka határátkelő felé irányitana el. Talán Niksicen keresztül, arra még nem jártam, lehet ott kevesebbet kell várni a határon úgy hallottam. Maradjunk Brodarevo mellett, Dobrakovo, határ, a két ország ellenőrző pontja között van kb 2-3 km. Elméletigleg lehet 1-2 órás várakozás is, mi hajnalban érünk oda, nem sokan szoktak olyankor lenni, talan fél óra várakozás. Tovább Bijelo Polje, Mojkovac, Kolasin , Podgorica, Moracsa kanyonon keresztül, csodaszép, nem lehet száguldozni nem is ajánlatos. Podgorica után Sozina alagút majd a tengerparton Budva, Kotor felé. Hosszabb mint amit a GPS mutat, viszont időben rövidebb lesz és jobb utakon. Költség Szerbián keresztül minimális, 2-3 helyen kell fizetni 1-3 eurót. Sozina alagútban 2,5 eurót.

Bosznián keresztül nagyon régen nem jártam, ha valaki volt mostanában írja le tapasztalatait. 

Szerbián keresztül kinek mi a tapasztalata ha nappal megy valaki, mennyire zsúfoltak az utak, mennyit kell várni a montenegrói határon (hajnalban tudom nem vészes). 

Előzmény: Freekoo (35310)
Brányik.Lilla Creative Commons License 2018.06.05 0 3 35311

Szia, ha jól látom pontosan 5 hozzászólással a tiéd alatt van a válasz a kérdéseidre. (35305)

Előzmény: Freekoo (35310)
Freekoo Creative Commons License 2018.06.04 -2 3 35310

Sziasztok! Új vagyok e témában és azonnal kérdeznék! :) Több oldalt visszaolvastam,sok sok információhoz jutottam köszönet érte mindenkinek! Szóval idén megyünk először Montenegróba / Kotor-ba,a navigációs program két útvonalat ajánl minimális eltéréssel km-ben időben egyaránt. Melyiket javasoljátok szombati turnus váltás idején? (gondolok itt a dugókra,utak minőségére,határátlépéskori macerára,városok terheltségére stb.) Előre is köszönet,szép időt mindenkinek!

merkurusz Creative Commons License 2018.06.04 0 2 35309

35305-ös hozzászólásban levő útvonal tökéletesen megfelel a célnak. Podgoricától Cetinjén át Budváig, vagy Bár felé, de nem a Sozina alagúton keresztül, hanem fel a hegyre Petrovácig. Csodálatos a panoráma mindkét útvonalon.

Előzmény: kopeccky (35308)
kopeccky Creative Commons License 2018.06.04 0 2 35308

Tudna valaki segíteni abban, hogy ide Budvára és Rafailovici-re merről lenne legszebb panorámát látva utazni autóval?

 

Bár ezek a montenegrói helyek sem lehetnének rossz uticélok:)

merkurusz Creative Commons License 2018.06.02 -1 2 35307

Belgrád Csacsak közötti 40 km autópálya szakaszért is kell fizetni kb, 1,5 euro.

Előzmény: merkurusz (35306)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.02 -1 2 35306

Viszonylag új az infó, mégis van azóta változás. Autopályán 130 km a megengepdett sebesség, átlagsebességet mérnek egyik fizetőkaputól a másikig. Ha tudod gyorsan mentél inkább megkell állni egy kávéra máris csökken az átlagsebesség.

Benzin , gázolaj ha igaz hamarosan olcsóbb lesz náluk, 5%-al akarják csökkenteni a jövedéki adót.

Előzmény: merkurusz (35305)
merkurusz Creative Commons License 2018.06.02 -2 3 35305

Attól is függ honnan indulsz. Egy régi topiktárs útvonalát bemásolom, ne keljen keresgetned. Lajoska pedig remélem nem haragszik meg rám érte, várom is jelentkezését, és másokét is  mivel mi is indulunk hamarosan és kellenének az új infók.

 

 

 

 

Montenegróba utazóknak! Elsősorban azoknak akik a Budapest és a Duna észak-déli vonalától keletebbről indulnak, tehát a Duna-Tisza köze, ill. a Tiszántúlról.... Évek óta használom ezt az útvonalat, és minden évben újra és újra bemásolom a szöveget, így teszek most is magamat idézem....

 

"Már annyiszor leírtam, hogy....    aki ennél gyorsabb (nem rövidebb.... mert a rövidebb sokszor hosszabb....) lejutást tud, annak én fizetek! Bemásolom újra és újra és várom a jelentkezőket a fizetésért.... Mindenki Belgrádtól fél, hogy nagyváros és majd eltévednek.... "CACAK" tábla! nem lehet eltéveszteni.... Kb.: 3X lesz kiírva.....Belgrád közelében !!! Nem kell számokat nézni csak betűket! Nem érdemes továbbmenni a pályán Nis felé, mert a pálya megszakad Belgrádban és amíg kijut az ember fia odáig, hogy kimenjen a pályára, majd később kijöjjön onnan Cacak felé, addig már félúton vagy a cél felé....

 

Útvonal Röszkétől Montenegró tengerpartjára

Röszke határkirendeltség információs telefonszáma: +3662573851 0-24-ig.

Határátlépés után autópálya Belgrádig, egy helyen kell fizetni,  kb. 2.5 Euró. Érdemes bankkártyával fizetni… (olcsóbb…)

Viszonylag jó lehet haladni a pályán 120 km/h a megengedett, de a korlátozásokat érdemes betartani, mert mérnek és büntetnek…

Belgrád környékére érve, egyetlen táblát kell figyelni „ CACAK” felé…. Jól láthatóan többször is jelzik ezt a belgrádi elkerülőt. Ez az út kivezet arra az útra amely Montenegró felé megy.

Röszke- Belgrád  kb. 210 km    2 óra 15 perc

Belgrád- Cacak  kb. 140 km   2 óra   Az idéntől egy új autópálya szakasz épült útközben Ljigtől Cacakig, ez az általam írt 2 órás utat kb. 20-25 perccel rövidíti….

Cacak- Uzice kb. 60 km   50 perc

Uzice- Nova Varos- Pripolje- Brodarevo  kb. 110 km  1 óra 40 perc

Brodarevo az utolsó szerb település a határ előtt…  A határ montenegrói oldalán kérhetik a „Nemzetközi Zöldkártya”-t…

Brodarevo-Határállomás- Bijelo Polje (első montenegrói település) kb. 25 km  30 perc… esetleg a határállomáson várakozás 10-20 perc is lehet…

Bijelo Polje- Mojkovac  kb. 30 km 25-30 perc

Mojkovac- Podgorica (főváros)  kb. 95 km  1 óra 40 perc

Podgorica- Sutomore (tengerpart) kb. 35- 40 km  30 perc                        Podgoricából a tengerpartot Sutomorét egy alagúton (SOZINA) (2,5 Euro) lehet leggyorsabban elérni,  a főváros elhagyása után nemsokkal a Skadar tó után fénytábla mutatja az utat Bar felé ez vezet az alagúton át.

Ha viszont egy csodát akar látni az ember, akkor inkább nem elfordulni Bar felé az alagúton át, hanem egyenesen Petrovác felé a hegyen megközelíteni a tengert… Egy nem túl erős szerpentines út holdpontján olyan kilátás jön a tengerre ami szinte páratlan szépségű. Kb. 10-15 perccel hosszabb a menetidő, de megéri…..

A két út választása (  az alagút, vagy a szerpentin??? ) az is befolyásolja, hogy hol akar letelepedni a tengerparton… Az alaguton át érdemes, ha valaki Canj-ba Sutomoréba, Bar-ba, vagy délebbre Ulcinj-ba utazik…

Ha viszont Petrovácra vagy nyugatabbra Budva, vagy Tivát esetleg Kotor, vagy Herceg-Novi felé, akkor a szerpentin….

És most jön a „harmadik” (köztes) megoldás…. ha valaki gyorsabban akar leérni 10-20 perccel Petrovácra, vagy tovább Budva felé, akkor használja az alagutat és akkor a tengerparton teszi meg az utat miután kiért az alagútból…

Többéves tapasztalat után jómagam inkább Petrováctól Budva felé szeretek megszállni, de, ha valaki nagyon homos partot kíván, akkor Ulcinj felé tartson.

 

Az út összesen Röszkétől a „tengerpartig”…. kb. 700 km ami átlagosan 11 óra alatt lehet megtenni…. Az útminőség általában jónak mondható, de rendkívül zsúfolt, főleg hétvégén…"

 

Podgoricából  Budvába vagy Kotor felé van egy másik út is, Cetinjén át.  Szerintem az lassabb és nehezebb mint a Sozina alagúton át, majd a  tengerparton tovább Budván át és Tivátnál az alagúton be Kotorba….

Előzmény: Hopacsek (35304)
Hopacsek Creative Commons License 2018.06.02 -4 3 35304

Sziasztok!

Párommal gondolkoztunk rajta, hogy idén Montenegróba mennénk nyaralni kocsival. Autós kempingben szállnánk meg Ulcinjban. Több oldalt is átnyálaztunk és ennek köszönhetően már fogalmunk sincs, hogy hol mire számítsunk. Főként tapasztalatokra lennék kíváncsi, hogy szerintetek merre érdemesebb menni, Horvátországon keresztül Eszéknek, Bosznián át Montenegróba, vagy esetleg Szerbián át. Hol milyen plusz költségekre kell számítani, gondolok itt autópálya díjak, egyebek, milyen árakra lehet számítani.

Sajnos a legtöbb oldal vagy 1000 éve nem volt frissítve, vagy mint itt is 20 oldalnyi komment van olyan infókról amik nekem nem feltétlen fontosak. Ezért nagyon hálás lennék a segítségért.

 

Üdvözlettel,
Hopacsek

potika Creative Commons License 2018.06.02 0 2 35303

Melyik mobil netes csomag jó most ? Eddig mindig a Telenort vettem, 10 EUR 10 GB 15 napra. Viszont most a Telekom korlátlant (200 GB) ad 10 EUR-ért, de csak 10 napra . Itt egy jó összefoglaló.

Timmy1985 Creative Commons License 2018.06.02 0 3 35302

Sziasztok!

 

Mi 2 hét múlva megyünk Budvába, még nem jártunk Montenegróba eddig!

 

Budva környékén van valahol strand, ahol lehet nudizni is? Vannak kisebb eldugottabb öblök?

 

Amúgy nagyon jó a fórum visszaolvasva majdnem minden kérdésemre kaptam választ!

 

Előre is köszi!

szervezkedő Creative Commons License 2018.06.02 -3 0 35301

Augusztusban???

Abban az a jó, rengeteg időd van még visszaolvasni. Most sem sokat kellett volna, csak egy picit!!!

 

:-D)))

Előzmény: marktn (35299)
szervezkedő Creative Commons License 2018.06.02 0 0 35300

Elvileg júliusban is tervezek 2 hetet, de még rugalmas az időpont. Ahogy máskor is jeleztem, küldj emailt, a többit pontosítsuk le úgy.

Előzmény: Blaci78 (35294)
marktn Creative Commons License 2018.06.01 -2 1 35299

Szisztok! Augusztusban megyunk montenegroba repulovel. Milyen olcso autokolcsonzot ajanlanatok ahol nem kell depositot hagyni? Elore is koszi. :)

potika Creative Commons License 2018.06.01 -2 4 35298

Mi ez a google translate-es borzalom ?

Előzmény: exyu (35297)
exyu Creative Commons License 2018.06.01 -1 1 35297

Specialized Világ szervezői turistaúton Montenegró közé tartozott a top 40 úti cél Európában az aktív pihenést, mint az egyik legvonzóbb turisztikai célpontja a Balkánon, mely a hegyi és a part menti turizmus.


Montenegró nemzeti parkjai
 

Montenegró öt nemzeti park, amely a paradicsom a gyalogos és madárles, és van egy gazdag növény- és állatvilágot. Sok vadon élő állatot élnek Montenegró hegyeiben, például medvékben, sasokban és farkasokban, amelyek valóban ritkaságok Európában. Az utóbbi időben kialakították a hegyi ösvények széles körét, így Montenegró vad szépsége a kalandturizmus és az aktív turizmus rajongói számára is elérhető.

 

MonteengroMOntenegro


Montenegró autókölcsönzőt biztosít
 

Autóbérlés Montenegróban rendez egyéni vagy csoportos túrákat. Az egyéni túra azt jelenti, hogy bérelt autókölcsönzést és egy független túraútvonalat írt, vagy egy autókölcsönző kíséretében. Egyetértésben a hivatal szervez csoportos túra sofőrrel ügynökség szakosodott autókölcsönző járművek hegyvidéki terep és egy vagy több napra, hogy látogassa meg a kívánt úticél kirándulni látogatók számos montenegrói etno falu.


Orjen Lovćen Rumija
 

Javasolt két vonzó hegyi túrák: a tengerparti túra (Orjen-Lovćen-Rumija, hossza 182 km) és Montenegró túra (az Bukumirsko tavak, hágó Trešnjevik, Bjelasica, Sinjajevina fennsík, a Durmitor - hossza 164 km). Autókölcsönzést a tengerparti és a túrázási túra összekapcsolásával lehet elrendezni, és ebben az esetben több napra bérelni kell a járművet.


Tara Canyon
 

Kell ajánlott látogatók Tara kanyon, amely az UNESCO védelme alatt, az 1300 m mélyből teszi a legmélyebb kanyon Európában. Ha úgy dönt, hogy látogassa meg a Tara kanyon, biztos, hogy emlékezetes élmény kalandok, mint a rafting a Tara folyó kanyonja, és látogasson Nevidio. Montenegróban van egy nagyon fejlett rafting ajánlat, ami nagyon megfizethető.

 

 

Autókölcsönző ügynökségek Montenegróban kínálnak járműveket erre a célra, mint például a dzsipek és a külső járművek. Autókölcsönzés és autókölcsönzés tapasztalt és biztonságos vezetést biztosít városnézés és városnézés közben. Autókölcsönzés kényelmes, és a jármű ajánlata változatos. Járművek autóbérlés lehet bérelni szinte egész területén Montenegró, a városokban, mint Podgorica, Budva, Tivat, Kolasin ...

További részletek itt találhatók.

 

 

 

 

kirgizke Creative Commons License 2018.05.29 0 2 35296

Köszi mindenkinek a hozzászólást.

A vége az lett a sztorinak, hogy újra megírtam a szállásnak, ha akarja/tudja, az előleget leveheti a kártyámról, de Westernunionon keresztül nem szeretnék utalni a jelentős kezelési díj végett. Felfogták a problémát, állítólag nem jó a termináljuk, minden esetre most eltekintenek az előlegtől, csak meg kellett ígérnem, hogy tutira megyünk. :-)

Blaci78 Creative Commons License 2018.05.28 0 0 35295

Bocsánat Julius!!!

Előzmény: Blaci78 (35294)
Blaci78 Creative Commons License 2018.05.28 0 0 35294

Szia! Junius 16utàn MNEbe leszel? Tudod egy kàvèra összefuthatnànk . Tavaly sajnos elmaradt.

Előzmény: szervezkedő (35277)
Bujazliz Creative Commons License 2018.05.28 0 1 35293

Én is kempingmániás vagyok, de Montenegróban csak apartmanban nyaraltam azért, mert ott nagyon kevés a kemping, ennek következtében a nincsenek olyan jól kiépített kempingek, mint Horvátországban, vagy Görögországban. Szerintem elég szélsőséges példát soroltál fel, mert az én tapasztalatom szerint úgy 8 óra körül kezdenek az emberek a kempingben mozgolódni főleg a reggeli kávé,vagy tea iszogatása melletti ébredezéssel. Az ebédfőzés - ahol én jártam - nem jellemző (a parton sütkérezés okán), inkább a délutáni, vagy esti főzés,vagy grillezés a gyakori.

Én is azt vallom,hogy meg kell kóstolni a helyi ételeket, de egy helyi halboltból vásárolt halat megsütni esti grillezéskeretében szintén élvezetes időtöltés.

Előzmény: Győri Márta (35283)
OrSoLy Creative Commons License 2018.05.27 0 0 35292

Kicsi szállásadó sajnos nem minden esetben tud zárolni bankszámlán, Montenegró gondolom tele van ilyenekkel. 

Előzmény: Apcsi1 (35289)
OrSoLy Creative Commons License 2018.05.27 0 0 35291

szóval a váltás is jó volt :)

Előzmény: OrSoLy (35290)
OrSoLy Creative Commons License 2018.05.27 0 0 35290

Próbáld meg a Transferwise-t, én tavaly onnan utaltam küldföldre, az első utalás ingyenes is volt, és a váltás is. 

Előzmény: kirgizke (35286)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.05.27 -1 0 35289

Szerintem igen, reklamálni kell a Bookingnál. Magyarul is kommunikálnak, meg kell kérdezni őket, hogy ilyenkor mi a helyes eljárás. Úgy gondolom, hogy ha a szállásadónak biztosíték kell, a biztosítékot zárolja le a bankkártyáról. De általában ezeket a biztosítékokat is csak az érkezés előtt egy héttel szokták zárolni. Még mindig azt mondom, hogy olyan szállást kell keresni, ahol az érkezés előtt 3-5 napig ingyen lemondható a szállás. Rengeteg ilyen van. 

Előzmény: kirgizke (35288)
kirgizke Creative Commons License 2018.05.27 0 0 35288

Hát mégis előfordul. :-) Le volt írva, hogy előleget kell fizetni, én is olvastam, de szívesebben fizetném a virtuális bankkártyámról, mint bármiféle utalgatással. Akkor most reklamálhatok a bookingnál, vagy mi? Új szállást annyira nem akarok keresni.

Előzmény: geodo1 (35287)
geodo1 Creative Commons License 2018.05.27 0 0 35287

Megbízható, de szerintem drága. De bookingon foglalás esetén ilyen nem fordulhat elő. 

Előzmény: kirgizke (35286)
kirgizke Creative Commons License 2018.05.27 0 0 35286

Az előleg fizetésének módja a kérdéses, ugyanis foglaláskor megadtam a kártyaadataimat. Ennek ellenére, most külön futnom kellene a Westernunion-ba, amelyen keresztül pedig még a plusz utalási díjat is bukom. De a kérdés inkább az, hogy használta-e valaki a Westernuniont, és megbízható-e.

Előzmény: Apcsi1 (35284)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.27 0 1 35285

Hát így van aki szereti és dédelgeti feleségét nem engedi, hogy már reggel hétkor süssön-főzzön, (legfeljebb saját maga megcsinálja :-) Morinjban még nem jártam, hallottam róla gyönyörű hely. Az idén mikor mentek, ha nem esik majd nehezedre írjál róla utibeszámolót képekkel megspékelve. Jut eszembe melyik útvonalat szoktátok választani?

Előzmény: Győri Márta (35283)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.05.27 0 1 35284

Akkor nem értem a kérdést. Ha a fizetési feltételekben benne volt a foglaló küldése, akkor miért ezt foglalta, ha nem, akkor meg el kell küldeni a szállásadót a ....ba, és másik szállást kell keresni. Valamint jelenteni kell az ügyet a Booking.com-nak. A  dolog egyszerű.

Előzmény: kirgizke (35282)
Győri Márta Creative Commons License 2018.05.27 0 3 35283

Sziasztok!

 

Én az a Montenegro fan lennék, aki minden évben sátorral megy le Morinjba (Naluka camp).

Imádom a nomád érzést... Vessétek meg, olvastam ki mit visz, főz stb a nyaraláson :) látom a sok kempingest, hogy a feleség reggel 7-kor már rántottát süt, illetve délben főtt kaja van az asztalon... Nekem ez nem pihenés.... Árak kb ott vannak, mint nálunk (van ami olcsóbb). Nehogymár ne ülnek be bárhova enni pl egy pizzát vagy valamit :) most őszintén csak a lüke kaja jár ennyi ember fejébe???? Tudom jó magyar imád enni, nade nem zabálni megyek, hanem pihenni (bocsi). Ha ennyit nem tervezhezek be magamnak költségnek, hanem skótoskodok mindenen és a határon remegek, hogy fagyasztott csirkéim le ne bukjanak??? 

kirgizke Creative Commons License 2018.05.26 0 0 35282

Igen, én is ott szoktam foglalni. Ezt is ott foglaltam.

Előzmény: Apcsi1 (35280)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.26 0 1 35281

Fejenként 10 doboz cigit, 1 liter töményet, 2 liter bort szabad bevinni. Nyers húst semennyit, de 1 csirke fagyasztva simán elmegy. A bemásolt hozzászólással arra utaltam, hogy ha látják turista vagy csak intenek, hogy menj (illetve utiokmányt megnézik de a vámos nem turkál).

Engem még soha nem néztek meg, meg senkit mikor mi várakoztunk belépésre.

Cigit nem érdemes vinni sokkal olcsóbb náluk a külföldi cigi mint nálunk. Vranac vörös bort okvetlen próbáljátok ki, Niksicsko sör ugyszint finom. Speciel én szeretem a Gorki List tömény italukat – azt hiszem ez szerb -, hasonló mind nálunk az Unicum, na és ott van a Lozovacsa pálinka.

Előzmény: macskaevi (35279)
Apcsi1 Creative Commons License 2018.05.26 0 0 35280

Booking.com. Mindig innen foglalok szállást, az egész világra. Mivel az egészségem ingadozó, mindig olyant választok, hogy akár az érkezés előtti 3. napig is ingyen visszamondhatom a szállást. Mindig az volt, ami le volt írva, bármerre jártam a világon.

Előzmény: kirgizke (35278)
macskaevi Creative Commons License 2018.05.26 0 0 35279

Köszönöm a segítség!  😊 igazából zöldség gyümölcsöt biztos hogy a helyit szeretném megvenni mégha drágább is ,.Olaszországban is mindig ott vettük meg a piacon és valóban az íze teljesen más!  A bevitelre a kérdésem arra irányult hogy némi alkoholos italmennyiséget vinnénk 😁 illetve egy csirkét lefasztva . 

Köszönöm a hozzászólásokat!  😊

kirgizke Creative Commons License 2018.05.26 0 0 35278

Sziasztok!

 

Foglaltam Ulcinjban egy apartmant, és a szállásadó deposit fizetésére kér a Westernunionon keresztül. Gyakorlat ez Montenegróban?

Járt már valaki így?

Ált. passzolni szoktam az ilyen szállásokat, de már egy másikkal is hasonlóképp jártam. A bankkártyát persze egyik sem tudta használni...

 

Köszi a választ előre is.

 

szervezkedő Creative Commons License 2018.05.26 -3 1 35277

Mindenkinek másról szól a nyaralás. Az emberek legtöbbjének kirándulás egy másik vidékre megismerve, rácsodalkozva annak a helynek a kultúrájára, szokásaira, gasztrónómiájára. Ez így van jól!

 

Vannak azonban olyanok, akiknek másról szól, ami engem addig nem zavar, amíg fillérbaszó módon nem akar mimdenkit erőszakkal meggyőzni a saját "nyaralásának" helyes mivoltáról. 

 

Ezen a fórumon sokszor sokan adtak tanácsot, segítséget az itt feltett kérdésekre. Több hozzászólóval személyesen is megismerkedtem. Sajnos csomó embert kiölt innen az emberi hülyeség.

 

Tudom/remélem az emberek legtöbbje megszűri az itt olvasottakat, hogy elkerülje a kellemetlen kis bosszúságokat. Attól hogy van olyan aki szánalmas módon több nick alatt is próbálja az észt osztani, attól még igazság az hogy pl. egy finom ulcinji dinnyének nincs párja sehol a világon! :-)

 

Előzmény: il D co (35276)
il D co Creative Commons License 2018.05.25 0 2 35276

Zöldség-gyümölcs sokkal finomabb Montenegroban, mint az itthoni.
Lehet, hogy kicsit drágább, mint egy hazai akciós, de az íze...?! Össze sem lehet hasonlítani.

Előzmény: merkurusz (35275)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.25 -1 2 35275

Ugyszintén lajoska69 utólagos engedélyére támaszkodva bemásolom egy hozzászólását, ő pedig majd kifejti bővebben a véleményét a kérdéssel kapcsolatban.

Szívesen válaszolok amire tudok… Mi teljesen önellátók vagyunk, még alapanyagot sem kell vennünk, mert a nagyméretű autóhűtőbe lehoztunk szó szerint mindent… A haltól a sokféle nyershús terméken át a zöldség-gyümölcsön át…. mindent. Ez persze azért van, mert az évek alatt tapasztaltak szerint, ugyan nem sokkal drágábbak az általános élelmiszerárak, de azért amit otthon nagyon kedvezően tudunk (pl. egy jó akció során) megvenni annak akár duplája is lehet az itteni („balatoni ár”). pl. görögdinnyét  otthon Nagybánhegyesen 60 Ft/kg… addig itt „olcsón” 0,50 cent/kg… hoztam 5 db-t magammal… A magyarkanizsai zöldség-gyümölcspiacon vettem a többi főznivalót, természetesen az otthoni árak feléért, vagyis az itteni árak negyedéért… Szerencsére itt olyan helyen lakunk, hogy mindent tudunk hűtve tárolni, így akár két hétre is mindenünk biztosított. Itt, ha valaki vásárolni szeretne bármit a VOLI-ban, vagy a Rodá-ban, vagy a Lakovic-nál érdemes, ezen boltok húsárai és zöldségárai is tűrhetőek. Egyébként vannak zöldség-gyümölcs piacok, de ott néha elszabadulnak az árak, igaz rendkívül szép árukat árulnak… A halárakról ami szinte mindenütt azonos árú,már korábban írtam, tegnap Budvában 12 Euro volt a legolcsóbb halfajta, de igen csak 15-20 euro a nemesebb halak kilója, vagy a rákot sem lehet 16-20 euronál olcsóbban megvenni… Nyers sertéshús a legolcsóbb, (a csirkemellnél is olcsóbb) 4-5 euro/kg. A marha és a juhhús 6-7-nél kezdődik, és minőségtől függően akár 15-20 euro/kg… Láttam az egyik VOLI-ban Petrovácon akcióban darált (csevapnak való) húst 3,75-4,25-ért ez szinte hazai ár… Az elkészített csevap, ill. pljeskovica utcai standon 2,75-3,5 ezek elég bőséges adagok… Én tegnap este készítettem otthoni darálhúsból (háromféle húst kevertem sertés, marha és juh) saját fűszerezés alapján, a háziak úgy ették, hogy nekünk alig maradt… gondolom nem udvariasságból, hanem valóban jól sikerült… A Mauer Oszkártól hozott száraz Kadarka sem volt rossz hozzá…

A szabad piacokon lehet szárított vargányát és rókagombát is kapni, (tessék fogódzkodni! 50és 70 Euró/kg a nyers friss rókagomba 6-10/kg.

Sör sokféle van a Niksicko-n kívül, az üvegesek drágábbak a 2 l-es Niksicko bolti ára 2,2 Euro… Pizza nagyságtól függően, ill. hogy hol étkezünk…. nem tudom, láttam ugyan, de jómagam nem fogyasztom… gondolom nem lehet egy ökör árú… Ásványvíz otthoni árban van, a fagyi 0,5-0,7/ gömb…   Parkoló: 1Euro/h… a hűtőmágnes 0,5-1-2 … Hajókázás árait pontosan nem ismerem, tavalyelőtt Zanjicéből a kék-barlanba  mentünk egy helyi vízitaxival talán 3 euro/fő…

Az időjárás az idén változatosabb volt az eddigi éveknél, de összességébe rajtam fürdőruhán kívül 2x volt póló amikor egy nagyobb helysége mentünk be…  Minden nap napoztunk és úsztunk is, egyszer volt egy nagyobb eső délelőtt, de délután szikrázó napsütés és meleg…. Most is felhős egy kicsit, de délutánra biztosan kivirul , vagy, ha nem akkor legfeljebb pihen a bőrünk…. úszni ez is tökéletes…

Üzemanyagárban nem vagyok naprakész, mert gázos a kocsim, azt  tudom, hogy a gáz 0,65-0,70 Euro… talán arra emlékszem, hogy a többi hasonló lehet mint otthon…

A strandolásról annyit…. keresni kell a jó helyeket, minél kisebb és eldugottabb annál jobb… A nagyok sokszor zsúfoltak és szemetesek… azt hiszem erről is írtam már korábban… 

A fórumot én többször is átolvastam már  sok jó ötletet adhat a sokféle igény és megélt tapasztalat… Hajrá, még sok idő van az indulásig,kellemes időtöltés és tapasztalatszerzés a fórum…

 

Előzmény: merkurusz (35274)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.25 -1 1 35274

Minket még soha nem néztek meg a határon, pedig viszünk ezt azt. Lajoskát kell erröl megkérdezni neki sokkal nagyobb tapasztalata van e téren és tud adni tanácsokat. Várjuk is a beszámolóit a nyaralásról, előkészületekről pl. most mi mindent érdemes bepakolni a kocsiba.

Előzmény: macskaevi (35273)
macskaevi Creative Commons License 2018.05.24 -1 1 35273

Sziasztok! 

Azt szeretném megkérdezni Tőletek ,hogy mennyire ellenőrzik a bevitt élelmiszert.italt illetve cigit? 

 

http://montenegro-utazas.info/vizum-hatarok-belepes/

 

Ezen az oldalon olvastam és itt eléggé lekorlátozzák! Kinek mi a tapasztalata?

 

Köszönöm szépen előre is a segítséget!  :)

rebkaaa Creative Commons License 2018.05.24 0 1 35272

2 napja írtam bérléssel kapcsolatban. Ha a full cover csomagot választod, nem a basic-et akkor nincs náluk deposit.

 

Előzmény: bendeattila08 (35271)
bendeattila08 Creative Commons License 2018.05.24 0 0 35271

Helló!

Végig böngésztem a korábbi bejegyzéseket, de nem találtam infót arra vonatkozóan, hogy autót melyik cégtől érdemes bérelni, illetőleg, hogy lehet-e foglaló/kaució/depozit nélkül is bérelni?

Ha van valakinek tapasztalata autóbérléssel kapcsolatban, írjatok.

 

Köszi!

somegi Creative Commons License 2018.05.23 0 0 35270

Kösz! Igazából nekm csak az vot a gondom ,hogy ha ők nem akartak az adóval szórakozni, akkor mért engem szívattak a befizetéssel. Mondhatták volna azt is ,ha nagyon akarom befizetik nekem. Mert ugye eleve bookingos voucherrel mentem és azon precízen fel volt tüntetve hogy szállásdíj meg külön az áfa is. Bejelentkezéskor már ki volt állítva a befizetési nyugta ,amin csak a szállásdíj szerepelt. Ezek szerint én votam a hülye, hogy reklamáltam  hogy hol van az adó? Furcsán is néztek is rám...

Előzmény: merkurusz (35269)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.23 -1 2 35269

Igen így van, viszont ha bizonyítod is hol laktal, nem egyértelmű kell e tudnia a tulajnak bevan e fizetve a turista illeték, mivel a te nevedre szól. Na de a gyakorlat az, hogy a szállásadó elrendezi helyetted, ha azt akarja elégedett legyél jövöre is őtet válaszd. Elég hülyén esne ki, ha utazástól fáradtan megérkezel és azt mondj na fiam most menj rendezd a turista illetéket, közben lába az asztalon és sörözgetve a tv-t néni, neked meg egy napod rámegy mert azt sem tudod hol kell és hogyan kell, gondolom jövőre nem őtet választod. Tehát ha nem akarsz izgulni mindenféleképpen legyen bizonylatod a befizetett illetékről. A turistál 70%-nak mégsincs, mivel rengetegen magánszálláson vannak, akik max 4-5 szobát adnak ki, nincsenek bejelentve idegenformalmi szolgáltatásra nem szeretnének a hatóság látókörébe kerülni, igazán azt sem szeretnék te magad fizesd be. Igy olcsóbban tud szállást adni, te is olcsóbban megúszod. Nem tudok még olyan esetről, hogy turistát büntettek volna meg (szállásadót igen, úgy, hogy megjelentek a tulajnál ellenőrzésre) Egy ismerősömtől kérték, neki számlája volt külön feltüntetve a turista illeték, de nem rózsaszín papíron (tulaj valahogy egybe vagy mit tudom én hogy fizeti be), mondták neki, hogy ez így nem jó, forgatták a papírt de nem lett semmi következmény.

Igazán nem is mutatna jót ha a turistát büntetnek, közben egy rakás pénzt ott hagy amiből profitál az állam is.

Előzmény: somegi (35268)
somegi Creative Commons License 2018.05.22 0 0 35268

Köszönöm ezt jó kis összefoglalót a turista adóról. Ezek szerint ,ha már nyugtát ad a vendéglátó a befizetett szállásdíjról, akkor már nem mondhatja, utólagos ellenőrzés esetén sem, hogy nem nála laktam. S a turista adót is rajta keresi a hatóság. Jól gondolom ezt ?

Előzmény: merkurusz (35267)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.22 -1 2 35267

Az illetékről szóló írás aktuális még a fenti linken is, bemásolom ne kelljen keresgélni

 

Tartózkodási illeték, vagy más néven idegenforgalmi adó (szerbül: boravišna taksa – kiejtve: Borávisná táxá)

Ez egy olyan illeték, melyet a montenegrói állam felé fizetünk fejenként minden egyes eltöltött nap után.

Településenként változó, ám jellemzően naponta, egy felnőttre számolva 70cent és 1 euró közötti összeget kell elkülöníteni erre a célra. 6-18 év között 50%, 6 év alatt csak bejelentési kötelezettség van, de nem kell fizetni.

Bajlódni vele különösen nem szükséges. A tartózkodási illetékkel kapcsolatos dokumentációt általában a tulajdonos rendezi (ő megy be a városba a turisztikai kirendeltségbe és nem a turista), a mi dolgunk, hogy fizessünk a bizonylatért. (Persze van rá példa, hogy a tulaj egyszerűen leküldi a turistát, hogy rendezze ő maga, de ez nem jellemző.). Ami a szállodákat illeti, az összes azonnal kiadja ezt a dokumentációt.

Ezt az összeget ugyan “okosba” meg tudjuk spórolni, mert a magánszállás tulajdonosainak egy része lazán kezeli a tartózkodási illeték kérdéskörét, ám nem árt tudni, hogy – bár kicsi a valószínűsége – több esetben bajba kerülhetünk, ha az említett pár euró befizetéséről nem tudunk bizonylatot felmutatni.

Három ilyen eset van:
– Országon belül baleset esetén automatikusan adódhat a kérdés, hogy hol szálltunk meg.
– A tulajdonos ellenőrzése esetén. (Általában valahonnan megneszelik az információt, mikor jön az ellenőr, így ilyen alkalmak esetén figyelmeztetik a kedves turistát, hogy ha valaki kérdezi, aznap érkeztek.)
– Montenegró elhagyásakor a montenegrói vámosok szúrópróbaszerűen kérhetik a bizonylatot (eu-s állampolgárról még nem tudok, akitől ezt kérték volna, inkább a szerb állampolgárokat szórakoztatják vele).

A határon ugyan hivatkozhatunk a szállásadóra, de ha az nem erősíti meg, hogy nála tartózkodtunk, úgy a büntetés nem marad el. Bizonyítás hiányában 120 eurós  (2015-től) 300 eurós büntetésre számíthatunk személyenként.
Ne legyenek illúzióink, a szállásadó természetesen reflexből le fogja tagadni, hogy nála szálltunk meg, tekintettel arra, hogy rá jóval nagyobb büntetés várna (főleg, ha be sincs jelentve az idegenforgalmi tevékenysége. Utóbbiba belefuthatunk, ha a helyszínen foglalunk. Az ilyen szállásadók többnyire nem merik hirdetni magukat sem az interneten, se máshol, maximum az út mellett.)

A szabály úgy szól, hogy a turistának a határ átlépését követően 24 órán belül rendelkeznie kell ezzel a dokumentummal. Ha hétvégén érkezünk meg a szállásunkra, úgy hétfő délig a kezünkben kellene lennie a papírnak.
Bárhogy is alakul (előfordulhat, hogy a szállásadó elhúzza cetli átadását) azzal mindenképp törődjünk, hogy legalább az utolsó három napról kapjunk igazolást a befizetett tartózkodási illetékről. Amennyiben a vezető adatait a határon a számítógépbe is bevitték, úgy ne csak az utolsó 3 napról kérjünk papírt.

Bár annak esélye, hogy az ország elhagyásakor ezzel a papírral zaklatják Önöket a határőrök, meglehetősen kicsi, talán jobban járunk, ha rendelkezünk ezzel a papírral.


Előzmény: somegi (35262)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.22 -1 2 35266

Készpénzért is bérelhetsz kocsit, szerintem rezerváció nélkül is feltudsz jutni buszjáratokra, kiállsz a buszmegállóba, sűrűn vannak buszok, de megállhat olyan is aki feketén fuvaroz.

Előzmény: Anduszka06 (35260)
belojozso Creative Commons License 2018.05.22 0 1 35265

 

Szia . Most jöttünk haza MNE-ból , kotori öbölben volt szállásunk-Risan- körbe buszoztuk az öblöt , a járatok pontosak . 

Vonattal is közlekedtünk-vissza a reptérre- tehát volt tétje , pontosan jött . Nekem jók a tapasztalataim....pl a komp az öbölben , gyalogost , kerékpárost , ingyen visz . 

Előzmény: Anduszka06 (35260)
Kelemen Zoltán2 Creative Commons License 2018.05.22 0 0 35264

Köszönöm szépen,már meg is találtam  a térképen.     .Csak azért kérdeztem,hátha nekünk is zsemélyesen kell befizetni,bár én is ugy tudom,hogy ez valoban a szállásado kötelessége lenne.Perzse majd a helyszinen kiderül.Mégegyszer köszönöm a választ.

Előzmény: somegi (35242)
rebkaaa Creative Commons License 2018.05.22 0 0 35263

Én a www.rentacarairportpodgorica.com oldalon béreltem kocsit, ott nem kérnek hitelkártyát, de lehet, hogy csak azért mert napi 7 euróért kötöttem rá full biztosítást is. Hogy kell-e vagy nem mindenki eldöntheti, de én bérletem előző évben is, annyi az útépítés és a festékre felverődő apró kavics, hogy nekünk ennyit megér. Mi csak a bérlésben gondolkodtunk, mert annyi felé szeretnénk menni és alapból sokan vagyunk nem érné meg a buszozás.Ostrog,Durmitor 2 éjszaka, majd 5 tengerpart. Nem vagyunk egy nagy fürdősek, így Ulcinjtól Tivatig, közben Kotor fölött a Lovcen nemzeti park, ezeket be szeretnénk járni.

 

Mi lenne a véleményetek? Most nézek szállást és eddig Budvában gondolkodtam,mert földrajzilag jó kiinduló pont lenne, de most elbizonytalanodtam, hogy nem-e inkább valami kis tengerparti faluban kellene néznem?

Április elején Rafailoviciben volt a szállásunk  amikor a barátnőimmel voltam pár napra,az akkor nagyon jó volt, hogy csak átugrottunk Budvába(igazából csak ott volt valami nyüzsgés akkor)de ott most megdöbbentően drágák az apartmanok junius végére.

290 euróért találtam 5 napra 2 hálószoba+nappalis apartmant 1.8 km a központtól 5 éjszakára. Juni végén ez jó ár vagy olcsóbb helyben keresve?

 

 

Előzmény: Anduszka06 (35260)
somegi Creative Commons License 2018.05.22 0 0 35262

Egyszóval, , Te azt mondod hogy a szállásadónak kell a turista adót rendezni. Utolag végiggondolva pontosan ugy történt ahogy leírod . Egyszerűen nem akartak foglalkozni az adóval. Csak azt nem értem, hogy akkor miért vittek be  engem is kocsival Barba befizetni az adót, ha ez nekik lenne feladatuk.

Előzmény: merkurusz (35243)
somegi Creative Commons License 2018.05.22 0 0 35261

Sutomoreban a strand kavicsos, hol durvább ,hol finomabb szemcséjú. De a strand elég gyorsan mélyül. Egyszóval nem egy olasz plázs...Viszont nagyon hosszú , 1,5 km -s kiépített sétány övezi. Májusban nagyon kihalt volt még.

Előzmény: meranusz (35245)
Anduszka06 Creative Commons License 2018.05.22 0 0 35260

Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék a montenegrói tömegközlekedésről. Repülővel mennénk, a szállás Budvában van, az odajutással nincs gond, mert a szállásadó eljön értünk.

Találtam egy pár honlapot, ahol lehet jegyet venni például Budvából Kotorra, de előre nem szeretném megvenni. Ezeket a buszvégállomáson is megvásárolhatom.

Valamint az autóbérlés. Ha végül úgy döntünk nem buszozgatunk, hanem kocsit bérelünk, akkor Montenegróban kell hozzá hitelkártya?

merkurusz Creative Commons License 2018.05.21 0 1 35259

Érdemes megnézni a videót, nem csak a szöveg a lényeg.

Előzmény: merkurusz (35258)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.21 0 3 35258

https://www.youtube.com/watch?v=8wNxGUhttp://www.rts.rs/page/tv/sr/story/20/rts-1/2796054/.htmlmQ_d0

 

Ez egy szerb autós műsor, régebben itt olvastam róla, igaz Belgrádból indulnak a tengerre, de Bosznián keresztül. 2017 augusztus.

Előzmény: meranusz (35256)
merkurusz Creative Commons License 2018.05.21 0 2 35257

Bocs tele vagyok hibákkal, pedig még nincs is késő este :-), Most értem, nem voltam teljesen világos,  a boszniai út nem az én írásom, egy régi topiktársé, (már nem jár ide, megkérdezni sem tudom tőle). Én lajoska útvonalát használom, volt eset, hogy kis eltéréssel Valjevon keresztül. Rövidebb, de időben nem az. Ha nyugis vezetést akarsz alig forgalom, akkor Valjevo, habár a 40 km autopálya Belgrád után még rövidít.

Előzmény: meranusz (35253)
meranusz Creative Commons License 2018.05.21 0 0 35256

Dújv.-ot.

Akartam irni.Bocs.

Előzmény: meranusz (35255)
meranusz Creative Commons License 2018.05.21 0 0 35255

Megnéztem youtub.

Ez miért nem jutott elöbb fejembe?:-)

Köszi

 

honnan ismeed ídújv.ot?:-)

Előzmény: merkurusz (35254)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!