Keresés

Szép napot, Jávorfácska!

 

...

 

Galgóczy Erzsébet: Milyen vagyok?

 

Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,
mely sír és nyikorog, mikor ezer emberek lába rátapos.
Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg,
míg a kavicsból apró homokszem nem leszek.
De ha a kegyelem napja rám ragyog, akkor?...
Kicsi homokszem: -majd én is csillogok.

 

Legyen jó napod Neked is, Jávorfácska!

 

Áprily Lajos

 

Virág-ének

 

Odalent a folyón szakadoz már

roppantva a téli palást.

Jöjj le a fűzfa-berekbe,

nézd meg a jég-rohanást.

 

Hullámot a mélybe szorítva,

a lelkemen áll a palást.

Ülj le a lelkem partján,

várd meg a rianást:

 

Arany-fejszés tavasz jön

gátolhatatlanul.

A part virága halni

szabad hullámba hull.

 

Te ringó rózsa-szirmot

szelíd kézzel kifogsz.

Vizemben, karcsú asszony

megint fürödni fogsz.

Sumonyi Zoltán

 

A hét napjai

 

Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,

S mindegy, ha délelőtt csütörtökön; -

Mint hétfő, szerda, szombat - vízözön

Előtti korszakunkban - a vasárnap!

 

Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,

Csütörtök - délelőtt vagy délután.

Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék

Követik egymást, mert nap nap után

 

Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,

Csak fölhívhatnálak még, s mormolom

Hogy kedd, csütörtök, péntek, - s szerda, hétfő...

 

Mert addig míg tudom hogy hol, s mikor vagy,

Hogy fölhívhatlak, - addig nem tudom

Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.

 

Sziasztok!

Örülök, hogy ma is eljuthatnak a versek, idézetek lélektől- lélekig.

 

Weöres Sándor: Útravaló

 

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

 

Neked is Szuszmok!

 

Takács Zsuzsa

 

Szív fölött medália

 

Hogy nem látlak többé, jól van így,

nem fátyolozza a távolságot közeled,

messze van minden és hideg.

Egyszer majd nevedre a számat elhúzom,

egyszer mjd csuklómmal az ablakot betöröm,

s a tárgyak üres szeme szánalommal megtelik.

 

Hogy nem látlak többé, jól van így.

Babits Mihály

 

A szökevény szerelem

 

Annyi év, annyi év:

a szerelem tart-e még?

 

Azt hiszem, kedvesem,

ez már rég nem szerelem.

A szerelem meggyújtott,

meggyújtott és elfutott,

itthagyott,

itthagyott.

 

Mintha két szép fa ég

puszta környék közepén

és lángjuk összecsap,

s most a két fa egy fa csak:

pirosak,

pirosak.

 

Nem is két fa, két olajkút

és a lángjuk összecsap -

mélyek, el nem alszanak.

A szerelem messze van már

és kacag,

és kacag.

 

Mit kell is még szerelem,

kedvesem?

Úgy tudlak már csak szeretni

mint magamat szeretem,

égve s égetve, kegyetlen

 

s érzem, hogy kacag mögöttem

a szökevény szerelem.

Szia, Eastwood!

 

....

 

Imre Flóra: Ki nem mondani

 

A szavakat ki nem mondani könnyebb
könnyebb nem írni le a sorokat
félig olvasva becsukni a könyvet
kihúzni azt, ami még megmaradt

 

nem járni végig ezt a hosszú völgyet
és félrehúzódni a gondolat elől
mielőtt testet ölthet
hunyt lélekkel várni az ég alatt

 

mert ismertünk minden történetet
bárcsak lehetne ezt itt nem ismerni
hogy milyen úton és merre vezet

 

nem tartani már számon azt, hogy mennyi
indulat nélkül nézni, hogy pereg
perc, nap és év, minden és semmi, semmi

 

Kellemes napot, Majek!

 

...

 

 

Gámentzy Eduárd :Tükör

Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tünök talán,
De majd összeszedem magam.

 

Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.

 

Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem!

 

Szia Eastwood! Mosolygós, szép napot mindenkinek!

 

Bede Anna

 

Álom

 

Egy asztallap választ csak el

tőle, fa-göcsörjeivel,

ág-bogak sebhelyeivel...

Nem kérdez, de felelni kell,

én felelnék, de nem merek,

a fát látom a szirt felett,

sok vizek zúgnak lent vadul,

a látomás örvénybe hull,

veszejtő zűrzavarba fúl,

elvész föltarthatatlanul...

Most őt látom, csupa zene,

madárhang, örvény a szeme,

a szirten lángragyúl a jég,

tűzzuhatag a szakadék,

csak zuhatag és jajgatás,

aztán örök hallgatás;

borít szakadt fátyolt reám

a lágy, közömbös óceán,

volt sorsok, elmerült nevek

között halálba süllyedek,

de fölnézek egy percre még,

és ő az ég, és ő az ég.

Szép napot mindenkinek!

 

...

 

Kányádi Sándor: Ahogy

 

ahogy tenyered homlokodra
ellenzősíted meg-megállva
ahogy el-elmagányosodva
meg-megszállsz egy-egy éjszakára

 

ahogy az üres polcra bámulsz
s nem hiányoznak már a könyvek
ahogy reggelente az ágy húz
és nem-fölkelni volna könnyebb

 

ahogy otthonod még hiányzik
van-e otthonod igazában
ahogy a szó is el- s kivásik
az otthonokban most lakás van

 

ahogy nyelved a rímre rájár
mint ujjaid a billentyűkre
ahogy foncsorosodva már-már
arcod lesz tükrödnek a tükre

 

ahogy a tűznek csak a korma
senki senkinek számadással
ahogy elfacérul a forma
s a múzsa markát tartva házal

 

ahogy az ismerőst felejted
s az ismeretlen ismerősül
ahogy a rég magadba-rejtett
titok veled öregszik őszül

 

ahogy az isten észrevétlen
beléd épül minthogyha volna
ahogy te is valamiképpen
vagy a ház és annak lakója

 

ahogy az erek mint a húrok
aztán csak száll elszáll a lélek
vagy sortűz nyomán tova surrog
rajban akár a seregélyek

 

 

Jó napot kívánok mindenkinek!

 

 

 

Nem adom fel...

Kamarás Klára: Valaki mindig visszahív

... és nagyon szép zenét, én is megnéztem! Mára én is elköszönök, szép álmokat Nektek!

 

Rubén Dario

 

Ments meg, Uram!

 

Könnyelmű dalocska szálldogál libegve,

rárepül egy nőre, egy rózsaligetre

és csók lesz belőle, lesz belőle lepke.

 

Könnyelmű dalocska a fakadó rózsán,

diadalmas mámor tavasz fordulóján,

szerelem, vers, virág, édes, kacagó lány.

 

Szerelem és bánat. Tréfa és fájdalom.

Heródiás nevet a bíbor ajkakon...

Két hóhér mered ránk minden szemből, vakon.

 

Szeretni, gyötrődni, györtődve szeretni,

szeretve gyötrődni, verni és veretni,

bárdra, mely sebet üt, hív csókokat vetni.

 

Fájdalom rózsája, nő, kegyes és büszke,

virágfüzér és fény, glóriázó tűzbe,

babonás illat te, marcangoló tüske.

 

Tavasztól, virágól s ami csalfa színt vet,

daltól, azúr égtől óvd a szíveinket,

kíntól, szerelemtől, ments meg Uram, minket.

 

 

<FONT > 

Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék fojtogat,
hiába minden áldozat:
valaki mindig visszahív...

Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll...

Szegény, bolond fejemre száll
a sűrű éj, s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat...
de mindig van egy fénysugár...

Mindig akad egy fénysugár,
egy halvány, foszló fénybogár
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s csupa jót ígér
mikor úgy érzem, nincs tovább.

 

 

Én sem tudom, meddig éberkedek még...

 

Mindig akad egy fénysugár,
egy halvány, foszló fénybogár
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s csupa jót ígér
mikor úgy érzem, nincs tovább.

 

Ady Endre

 

Valami még készül

 

Ha szívem bomlott, bús malom

S várok rémes pozdorja-sorsra:

Jön hirtelen egy nyugalom.

 

Ha így szólok: már mehetek,

Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,

Ütő vágy éri szívemet.

 

Az élet már adott sokat,

Bódítót, furcsát és keservest,

De még valamit tartogat.

Most már tényleg megyek aludni...
Jó éjt kedves Jávorfácska és Majek:-)

***
Ezt most találtam - nekem tetszett:-))...


MK - MILKÓ IZIDORNAK
[Budapest, júl. 20. 81.]

[Fejléc:] A »Pesti Hírlap« szerkesztősége

Budapest V. Nádor u. 7. sz.

Tisztelt barátom!

Nem értem önt. Mit vétett önnek Blaha Lujza, hogy csipkedi?

Elpalástolt szerelem-e az - vagy pedig igazi epe?

Hiszen igaz az; hogy mi újságírók és mindenféle írók iszonyú helytelen pozíciókat foglalunk. Mi tesszük naggyá a színésznőket és érdekesekké - másoknak.

Mi írók faragjuk ki tündérsípnak a nyers anyagot, mi adjuk rá a politúrát is, de a mágnások fúrják ki.

Különben nincs kedvem viccelni. Én úgysem változtathatom meg a világot. Ön még - talán...

A szabadkai szerény tudósításokat Piripócsy úr tollábul [!] kapjuk. De ez - meg fogja ön engedni - nem a mi hibánk, de az öné.

Levelemet, melyet a redakció nevében írtam önnek, előttem sokra becsült közreműködését kérve, fényes föltételek mellett jónak látta válasz nélkül hagyni.

S így meg kell elégedni azzal - ami jut.

Ha Arany és Petőfi nem volna, Gáspár Imrének rendeznénk bankettet, mert banketteknek lenni kell...

Habár ön nem ezt tartja.

Ön lemond mindenről: mert lemond Blahánéról. Lehetetlenné teszi magát ezzel arra, hogy valakit megdicsérhessen.

Légrády, aki éppen itt ólálkodik, midőn e sorokat írom, azt üzeni, hogy elküldött levelére várja a választ.

Én pedig tiszta szívemből üdvözlöm az ígért viszontlátásig,

Tisztelő barátja

Mikszáth Kálmán

Szervusz kedves Majek:-)
...elnézést, csak zenét hallgattam:-)...

Hurrá! Ezek szerint mégsem csak én éjszakázok!

 

Zelk Zoltán

 

Nem tudsz te meghalni

 

Hiába feküdtél a sínekre, lásd be,

nem tudsz te meghalni. Vak vagonok sora

döböröghet rajtad, s vonatnál dübörgőbb

évek szerelvénye - nem fog rajtad a halál.

Megválthatsz egy népet, magad meg nem váltod,

a megváltók sorsa kikelni a sírból.

Te sem rejtőzhetsz hát, hiába vágysz ülni

holt rigók lelkével a semmi nyugalmas,

fuvalom-se-bántja, rezdületlen ágán.

S kínálnád még százszor magad a halálnak,

lenne pusztulásod országos ezerszer,

akkor sem bocsátna el az élő világ.

 

Hogy is bocsájtnának! Szükség van szavadra.

Arra is, mit szájjal a füleknek mondasz.

Jöjj, lobbantsd hát lángra vitáink parazsát,

fénylő, szép gondjaink ki ne aludjanak

értetlen, vak szavak sivár hamujától.

Jöjj, te Vitatkozó, jöjj, te Magyarázó,

várnak éji szobák, a Költészet gondja.

Lássuk, mily ábrákat vés mutatóujjad

ércnél maradandóbb füstbe-lámpafénybe.

Ne kéresd hát magad. Kelj föl a sínekről,

te széttéphetetlen! S úgy jöjj közénk, haza,

ahogyan éveid azt megkövetelik,

ötven tél derével hetyke bajuszodon.

 

Igy illesz már közénk... Hát még az ifjakhoz,

kik atyjuknak vallnak, s versed páncéljába,

hűségbe öltözve vágnak az időnek -

hidd el, fölismernék, téli ág alatt is

változtathatatlan, szép kamasz-mosolyod.

 

Nem úgy néz ki...

 

Rajki Miklós:

Látni

Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép,
Miben szíved-lelked gyönyörködnék.

Annyi szép van.
Annyi kis csoda.
Nézz ide, nézz oda,
Mi minden, mi szépnek otthona.

Egy bokor, vagy egy kis virág.
A fa, a fán meg egy ág.
Az ágon az éneklő madár.
Messze nézve, a végtelen határ.

Torony, mi a keresztet hordozza,
Harang, mi épp a delet harangozza.
Ember, ki megpihen,
Gyermek, ki hófehér, szívében-lelkében.

Ott egy pár, csókba forrva.
Eggyéváltan, boldog álmodozva.
Folyó, mi alattad folyik el,
Sirály, mi sikoltva ér vizet.

Vízen a híd, mi átvezet,
Kedvesed, ki fogja a kezedet.
Szellő, mi estfelé simogat,
Az éjszaka, mi szétválaszt napokat.

Ugye mennyi a szép?
Csak látni kell,
S magunkkal
Szívünkben vinni el.

Úgy szeretném megmutatni! 

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=tRRxN7KQSFU&feature=related

Hm... Lehet, hogy én maradtam egyedül?

 

Ady Endre

 

Feleselés egy asszony-verssel

 

   "Sudár fa állott, óriási,

    Tavasz delén a napsütésben..."

Nézd, virágzom, nézd, hogy süt a Nap,

Virágaimmal érted késtem.

 

   "Szeszély-asszony hanyag keze, szél

    Belekapott kopott galyba, virágba..."

Királynét várt s csak most érkeztél,

Ez a fa az erdők királya.

 

   "Volt két virág más másik ágról,

    De egy volt szirmuk s kelyhük színe..."

Van egy víg, rózsás csók-ravatal

S két élő-vágyó kiterítve.

 

   "Két fáradt virág más-más ágról,

    Pihegve egymás mellé hulltak..."

Most kezdődik csak a történet,

Királynőm, felejtsük a Multat.

 

   "Tudták jól, hogy röpül az idő

    S övék csupán egy pillanatja..."

Mienk a Nap és mi megállást

Parancsolunk a nyári Napra.

 

   "És szomoruság volt a nászuk,

    Tiszta, édes, bánattal telve..."

Ez lesz a világ legbékültebb

És legfejedelmibb szerelme.

 

Hát ezt örömmel olvasom,  kedves Majek!

 

Szia éjjeli Ho-ho-ho!

 

Rajki Miklós:

Hívd be magadba

Szép és Jó mindig van,
Legfeljebb Te nem veszed észre,
Mert talán máshova,
S nem oda nézel éppen.
Lásd meg, halld meg, vedd észre,
Hívd be magadba,
Mint hajdanán a vándort,
Ki szállásért házad ajtaján kopogtat.
Mint tisztelendő vendéget,
Ültesd le nálad a Szépet,
Közvetlen a Jó mellé,
Rájuk szentelni idődből
Sohasem féljél.
Ülj velük asztalhoz,
Szép tiszta abroszhoz.
Hidd el jó társaság!
Érdemes!
Idődet ővelük
Biztos nem fecsérled.
Több leszel általuk.
Valami más,
Mint mostanában
Amerre fordul félre a világ.
Gyújts gyertyát,
Hogy lángjánál melegedj,
Mert ahol gyertya ég,
Ott jelen a Szeretet.
S ha már így együtt voltatok,
Soha ne hagyjátok el egymást,
Adj nekik magadban
Örökös szállást.

 

 

Szia Ho-ho-ho! Éjjeli baglyokra is szükség van!

 

Baranyi Ferenc

 

Körözvény

 

Ezerkilencszázhetvenkilenc

október tizenharmadikán

fölegyenesedett a kertben

és lopva szétnézett az apám.

Az ásót földbeütve hagyta,

mintha csupán a boltba menne,

s mivel kezén is, homlokán is

zavarta őt a munka szennye:

megmosdózott a locsolónál

- nyitva maradt nyomán a vízcsap -

s úgy lopakodott ki a kertből,

mint aki percre távozik csak.

Aztán - mikor senki se látta -

egy alacsony felhőre lépett

és nekivágott kiskabátban

a magasságos őszi égnek,

amikor rájöttünk a cselre:

már nem tudtuk követni szemmel.

 

Fogják meg! Ott! A földi létből

kereket old egy öregember!

Szia Jávorfácska! nem vagy egyedül :)!

 

Baranyi Ferenc

 

Éjjel

 

I. Óvó kérelem

 

Sötétbe búvó, nagy kövek

ne álljatok elébe,

még megbotolhat bennetek -

öreges már a lépte.

Szemébe ne csapódjatok

lehajló fűzfaágak,

vigyázzatok szemeire,

úgyis nehezen látnak.

Házőrző morc komondorok,

szövetségestek ő is -

ne ugassátok meg, aki

veletek együtt őriz.

Útjából, jánosbogarak,

űzzétek el az árnyat,

 

kis fények, fogjátok körül

éjjeliőr apámat.

Szia Easwood! Ami azt illeti, mostanában kemény csatákat kell vívnom mindegyik rendszerrel, hogy hajlandó legyen felengedni, arról nem is beszélve, ha írni is szeretnék. Márpedig szeretnék!

 

Baranyi Ferenc

 

Az elhagyott románca

 

Ha egynek már nem kell az ember,

úgy érzi, a kutyának sem kell,

 

hideglelősen bújik ágyba,

taszítja ébrenléte, álma,

 

lepedőn hánykódása mintha

veríték-hiányjelet írna,

 

mint megvert szívre keserűség

mellére ül az egyedüllét,

 

szorongást és nem vágyat érez

ha hozzáér egy nő öléhez,

 

ha ölel - magának bizonygat,

bőrén jeges esők kopognak,

 

a nász utáni halk örömnek

egét elfüggönyzik a könnyek,

 

ki hozzábújik szánakozva

csupán csak magányát fokozza,

 

mert nem segíthet utcalány se

sorsán, s a bor és jóbarát se,

 

már önmagát se vallja végül,

nem lép tovább, csak tovaszédül,

 

mások elől kitér az utca-

zsivajgásban, falhoz lapulva,

 

munkája babrálás csupán, a

beidegzettség gyatra tánca,

 

s ha szól a gyár dudája - álmos,

széttárja karját: és hová most?

 

Hideglelősen bújik ágyba,

taszítja ébrenléte, álma,

 

lepedőn hánykódása mintha

veríték-hiányjeleket írna,

 

mint megtört szívre keserűség

mellére ül az egyedüllét,

 

ha egynek már nem kell az ember,

úgy érzi: a kutányak sem kell.

:-))

...ezzel én is így szoktam lenni:-)

 

Mikor mindenki megy, én akkor jövök:)

 

 

Dsida Jenő
Estharangok


Bíborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.


A fű között egy tücsök ciripel,
Álmosan zúg a fáknak lombozatja
Zokogásomat senki meg nem hallja
És panaszomra senki sem felel.


De most!... valami jóleső meleg
Simítja végig fájó szívemet
Szempilláimat csendesen lezárom...


Langy szellő hozza erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.

 

Jó éjszakát kívánok mindenkinek!

 

Jó éjt, kedves Ho-ho-ho, szép álmokat. Lassan az álmaid valóra válnak.:-)

 

~~~~

 

Kassák Lajos

"Az eltünt idő nyomában"

 

Egyre lejjebb ereszkedik az este s én egyre balrább
térek az uton. A virágzó lóherén át
kedvesemhez megyek, aki ott lakik túl
messze innen, a folyó másik partján.

 

Izgalmak remegtetik térdeim és fáj
a két szemem, ahogyan belekémlelek a térbe
hátha meglátlak valahol a fénylő csillagok alatt?
Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra.
Kurta szoknyádban, guggolva gyomláltad a kertet
és hajladoztál, mintha a föld ringatott volna gyöngéden.
Ekkor egy növendék kis állathoz hasonlitottalak
egy állathoz, kedvesem s mikor felálltál
láttam, te is virágszál vagy a virágok között.
Csak álltam s szinte már nyomorultan szenvedtem
hogy ingerel fehér nyakad hajlása.

 

Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra
s oh, jaj, mégsem ismernék rád, ha most
találkoznék veled. A szinek és formák, szint és formát
váltanak mohó tekintetem előtt s az egyszer
elhangzott hangot sem ismerem meg többé soha.

 

Vak vagyok én és süket vagyok? - kérdezem.
Szivem és szived között, mint kemény falak között
hasztalan vergődik kiáltásom és hasztalan keresem
az utat, mely elvezetne hozzád
bánatom tengerén és multam romjain át.

Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra.