A társasházi ajánlatot legalább 8 önálló ingatlannal rendelkező társasházak/lakószövetkezetek vehetik igénybe, ahol a tulajdonostársak, illetve tagok legalább 50%-a előfizetői szerződést köt a szolgáltatóval, a Társasházi kedvezménnyel igénybe vehető szolgáltatásokra.
A 2009. szeptember 1-jétől érvényes UPC társasházi kedvezmény keretében új előfizetőinknek a csomagokat a feltüntetett akciós havidíjakkal, illetve 0 Ft-os kedvezményes belépési díjjal kínáljuk. A feltüntetett havidíjakat 2011. január 31-ig, ugyaneddig szóló hűségnyilatkozat vállalása esetén biztosítjuk. A upc kábeltv, upc digitális kábeltv ajánlatok, illetve a kiemelt csomagajánlatok egyéni előfizetőink részére érvényesek. Az akcióban nem vehetnek részt azon előfizetők, akiknek fennálló díjtartozásuk van, vagy az akcióban érintett szolgáltatásuk 2009. augusztus 1. után szűnt meg, és a megszűnttel azonos szolgáltatási címre kérik a szolgáltatást, vagy azt korábbi előfizetővel egy háztartásban élő hozzátartozó igényli. Több szolgáltatás vagy a kiemelt csomagajánlatok igénybevétele esetén feltétel továbbá, hogy azokat a szolgáltató egy ügyfélazonosítón tartsa nyilván, és azonos hozzáférési ponton kerüljenek felszerelésre. Meglévő előfizetőink a meghirdetett havidíjakon vehetik igénybe kiemelt csomagajánlatainkat (a csomagokban jelölt szolgáltatás típus, és havidíj tekintetében) abban az esetben, ha új szolgáltatást rendelnek, vagy legalább egy szolgáltatáson felfelé módosítanak. Az internet start, a Fiber Power 15 és Fiber Power 30 csomagok 2009. szeptember 7-től érhetők el, a sebességnövelés ezeken az internet szolgáltatási csomagokon a hálózat folyamatos fejlesztése útján, fokozatosan kerül megvalósításra, 2009. november 15-ig. A Fiber Power 60 és Fiber Power 120 szolgáltatások igénybevételéhez, valamint tulajdonságainak optimális kihasználásához szükséges technikai feltételekről szerződéskötést megelőzően érdeklődjön elérhetőségeinken. Az igénybevétel során érzékelhető sebesség függ a vezetékes és/vagy vezeték nélküli hálózati eszközök működési szabványában foglalt specifikációtól. A upc internet csomagokról, területi elérhetőségeikről és az igénybevétel feltételeiről a upc internet ÁSZF-ben; a sebességmérés módszeréről www.upc.hu/savszelesseg oldalon találhat részletes leírást. A meghirdetett upc telefon díjcsomagok számlázása perc alapú, és a forgalmi díjak a havidíjon felül fizetendők. A díjcsomagokhoz tartozó teljes forgalmidíj-táblázat megtalálható a honlapunkon, illetve a upc telefon ÁSZF 5. számú mellékletében. A UPC társasházi kedvezmény más akciókkal nem vonható össze. A hirdetésben szereplő díjak 25% ÁFA-t tartalmaznak. A 2009. július 1-jétől meghirdetett akciós feltételeket visszavonjuk. A társasházi kedvezmény részletes szabályait az ÁSZF tartalmazza. A tájékoztatás nem teljes körű, további információ: www.upc.hu, tel.: 1221.
A honlapon megjelenített információk (ideértve a megjelölt díjakat is) kizárólag tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre, azok pontosságáért illetve naprakész mivoltáért a UPC Magyarország Kft. semmilyen felelősséget nem vállal. Amennyiben további kérdései vannak az akcióval kapcsolatban, kérjük érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon!
Igen, mert mostanában az egyértelmű (annó)Budapest TV hez közeli utcafronti nyitóajtót lezárták, és a benzínkút mellett az arab büfé automatice nyitodású ajtónál lehet átjutni.
Szerintem jó ott a termék. És viszonlag nagy a zöldséges pult is. És van henytes pult, meg sütis részleg is. Szóval teljeskörű.
Hát a Teleki teret kihagynám, én is a Mátyástérről jöttem ide, csak nem az újépítésűből, hanem ott egy régiből... A pályázat lassan fog ott is haladni, a Magdolna negyed sem megy olyan szépen, de megyeget...
Köszi az infókat! A CBA-ban egész korrekt volt a választék, bár párszor körbejártam, hogy hol lehet bejutni:)
A Teleki tér a legközelebb. Én oda sose jártam ki, így arról nincs infóm, de nme túl bratságos. szerencsére át lesz alakítva 2-3 éven belűl. Jelenleg apályázatot kiírták, itt tart az ügy...
A CBA is jó még, ott is van zöldséges.
A 83-as buszon kényelbmesen le lehet ülni, mindig van hely, főleg, hogy végállomástól végállomásig mész vele. Gyakorletilag kevesebbet cipekedsz, mintha akár a CBA ig mennél oda vissza.
És a Fővám téren van mindn, van választék, friss, nem drágább mint itt, sőt!
De ez scak egy javaslat volt, semmi több!
el lehet menni a 24-essel az ARÉNA PLÁZÁba is Tescoba. Na az már húzosabb utazásilag.
Hm, vajon azt megértetted, amit írtam? Mindenesetre egyrészt kösz az infót a zöldségesről, reméltem, hogy van közelebbi is, mert nem szeretek kosárral tömegközlekedni...
Már az oviban is tanítják, hogy nem az a lényeg, hogy ki ütött először.
Mindegy, szerintem a kérdés továbbra is inkább az, hogy mit tehetnénk a biztonság javítása érdekében.
Mindenkinek köszönjük, aki árajánlatot kér és hoz a következő gyűlésre, és természetesen minden lakó érdeke, hogy ismeretlent bekódorgókat ne engedjünk be. Úgy hiszem, hogy mindenki, aki rendelkezik, józan paraszti ésszel, eddig is így járt el. Ezért szükségesek a további eszközök, amikről együtt kell döntenünk, ahogy félig-meddig együtt is élünk. Szóltam vala, uff.:)
"Jacko neked csak annyit mondanék, hogy a tanácsokat általában megköszönik az emberek, ha neked nem, akkor nem feltétlenül a másik a bunkó, hanem a te stílusodon kéne picit javítani... Csak baráti jótanács, mert egy közösségbe költözöl, akik közül mindenkivel összebalhéztál, aki nem értett egyet a véleményeddel..."
Ezzel a kijelentéssel csak ott a bibi, hogy ezt csak nekem írod, ugyanakkor a sértő és ledeglaráló kifejezéseket nem ÍÉn írtam először ide.
így a hozzászólásod elég egyoldalúnak tűnik.
Nekem úgy tűnik, hogy itt havi 1.400,-Ft spórolásért egyesek még az anyjukat is eladnák!
Lehet itt össze vissza beszélni és sértegetni, csak hogy ne kellejen fizetni. Ez pedig cinikus!
Baráti jótanácsom lenne, hogy tartsd a súlyegyent, mert azt nem nyomorítja putri szenny!
:-)))
Jó zöldséges pedig a Fővám téren van. Ott a troli pótló 83-as. Én is azzal járok. Háztól Piacig visz.
Ne lázíts! Ne provokálj! Ne állítsd be úgy mintha egyetértene veled mindenki!
Erre semmi szükség!
Hülyeségeket meg felesleges beszélni.
Az csak a "kenyeret és cirkuszt a népnek" stílusban felnőtt, jelenleg is Mónika shown cseperedő, okuló emberkéknek jön be!
Maradjunk a tényeknél!
1., Nem kívántam se kamerákat se biztonsági céget beszeretni, csupán felvetettem a lehetőségét ennek!
Mint ahogy MÁSOK IS!
írtam hogy a közgyűlés dönt. Tehát felesleges megint torzítanod az elhangzottakat!
Mert:
a., magadat járatod le
b., semmivel sem leszünk előrébb
c., esetleg mindkettő
"Olvastam a kártyás megoldást valakitől itt a fórumon"
Érdekes, hogy elég szelektív a memóriád. Ugyanis azt Én írtam szintén, mint harmadik alternetíva, de kellemetlen lett volna hozzám kapcsolni egy általad pozítivnak vélt felvetést?
"dzsekó tudom szerinted csak 3e havonta,de sajna ha jól olvastam és "
1., Nem dzseko, hanem Jackopower a nicknevem!
2., Nem, nem jól olvasod. Én 2.700,-Ft írtam, Majd pedig 1.400,-Ft-ot!
"Akinek garázsa van az így is köpköd arra, hogy miért áll be az akinek nincs garázsa, de akkor akinek meg nincs garázsa miért fizesse az autók biztonságát......? "
Az autók biztonságát nem azért kell fizetni, ha van bent autód, hanem, mint írtam, mert Te egy társasházban vettél magadnak lakást és a közgyűlési határozat rád is kötelező érvényű! Megjegyzem nekem sincsen autó beállom.
"(6,5E/hó/lakás 80 fizető lakónál, tudtommal 50 tényleges lakónk van, ha van annyi egyáltalán és akkor pedig az havi 10E plusz teher!!!!!). "
1., Szerintem 71 db lakás van eladva. Függetlenül, hogy ki lakja és ki nem, onnantól hogy birtokba lett adva, köteles a tulaj fizetni a közös költséget. Tovább az építtetőnek az eladatlan lakások után is kötelessége fizetni a közös költséget. Tehát miről beszélünk?
2., A lakások folyamatosan eladás alatt vannak, így 1 év múlva máris sokkal kedvezőbb lesz a helyzet!
"albiba lakik vagy csak tök üresen állni hagyja a lakását befektetési célból (pl külfőldiek tulajdonában lévő) az sem fog bele menni."
1., Nem az albérlő, hanem a tulaj aki dönt!
2., Nem kell hogy akarjon fizetni aki nem lakik itt, mert a közgyűlés dönt. Ráadásul a tulajnak is elsz kocsija. Hidd el majd motíválja a többieket!
3., Aki befektetéssel vette az kiadja albérletbe, nem hagyja üresen állni! Nincs benne logika!
"De gondolom a "jogi" :) végzettségű dzseko erről többet tudna nyilatkozni, hiszen ő még az is tudja miért nincs a bírói gyakorlatban bizonyító ereje a videó felvételnek:)"
És akkor a személyeskedésről ennyit!
Nos ha magánlaksértés történik akkor a bírói gyakorlatban VAN bizonyító ereje a felvételnek. Mivel a társasház magánterület, így a gépjármű parkírozóban felvett események bizonyító erejűek!
Biztos láttál már olyan híradást amiben kamera felvétel mutatta a tettet.
Itt is egy pár nappal ezelőtti, innen a szomszédból a Tavaszmezőből, hátha nem láttad....
A kedélyeket csillapítandó kérdezem, hogy tud vlki a közelben jó zöldségest?
Jacko neked csak annyit mondanék, hogy a tanácsokat általában megköszönik az emberek, ha neked nem, akkor nem feltétlenül a másik a bunkó, hanem a te stílusodon kéne picit javítani... Csak baráti jótanács, mert egy közösségbe költözöl, akik közül mindenkivel összebalhéztál, aki nem értett egyet a véleményeddel...
Többieknek nyugalom, klasszikus jogászbeteggel állunk szemben...
Egyébként a bejáratnál hol van a villanykapcsoló? :)
Mielőtt bármiféle bizonsági céget és kamerát beszerezne a még itt nem lakó és nagyon közkedvelt dzsekó jó lenne több alternatívát is átgondolni.
Olvastam a kártyás megoldást valakitől itt a fórumon. Az már csak azért is lenne jó, mert az csak egyszeri befektetés és a tolvajnak plusz 3-4 vasajtón is át kell magát hámoznia mire beér a lakásokhoz. Továbbá ha besurran valaki akkor már nem tud kimenni, mert nincs kártyája. Plusz a kártyához adott opciók révén kilehet zárni az embereket akár úgy is (ami azért sztem nem szükséges), hogy az A épületben lakó ne tudjon belépni a B lépcsőházba vagy a 4. emeleten lakó ne tudjon felmenni az 5-re stb...... Ha beengeded a házba az állítólagos szórólapost vagy postást akkor ő sem tud már tovább menni az épületekbe.
Sajnos a garázskapuval semmit nem lehet csinálni az mindig megmarad, mert a tűzvédelmi előírások miatt azt nem lehet lelakatólni és ha a dobozt is lezárod fent ki akasztód és már nyitható is.
A kártyás megoldással a lakások elég nagy biztonságban lennének és nem kéne havonta 5-10E forintott kiadni biztonsági őrre. Igen dzsekó tudom szerinted csak 3e havonta,de sajna ha jól olvastam és azt is tartom reálisnak 24 órára, ez évente 6Millió forint plusz lenne a háznak ami rohadt sok (6,5E/hó/lakás 80 fizető lakónál, tudtommal 50 tényleges lakónk van, ha van annyi egyáltalán és akkor pedig az havi 10E plusz teher!!!!!). Így már egy kis lakás rezsije is havi 40-45 E lenne, ami nem biztos, hogy olyan nagy értéknövelő tényező lenne....
Akinek garázsa van az így is köpköd arra, hogy miért áll be az akinek nincs garázsa, de akkor akinek meg nincs garázsa miért fizesse az autók biztonságát......?
Mert a kártyás rendszer szinte kizárja a lakásokhoz való bejutást illegális személyek részére........ És csak EGYSZERI befektetés.
A lakások értékét sem hinném, hogy sokkal feljebb viszi a 24 óra porta. Amennyibe az kerül havonta talán annyival ér többet a kéró. Ha ér, mert aki albiba lakik vagy csak tök üresen állni hagyja a lakását befektetési célból (pl külfödiek tulajdonában lévő) az sem fog bele menni.
A rendőrésg lehet tojik a betörésékre, de ha jelezve van, hogy már megint és megint ide jöttek be akkor nem biztos, hogy lebírja zárni a "nyomozást", mert kénytelen össze egyesíteni az ügyeket és ezáltal a nyomozási határidő újból tolódik két hónapal.
És ha véletlen egyszer kézre kerülne a kis tolvaj banda már nem egy bcs. miatt felelne hanem akár 8-10 miatt, így a büntetési tétel is magasabb lenne részükre pár évvel.....
De gondolom a "jogi" :) végzettségű dzseko erről többet tudna nyilatkozni, hiszen ő még az is tudja miért nincs a bírói gyakorlatban bizonyító ereje a videó felvételnek:)
Alkalom szüli a tolvajt!
Tehát védekezni kell.
A rendőrség hívása, már csak eső után köpönyeg.
Ha nem akarunk beruházni (bár értéknövelő), portaszolgálatra, meg kamerára, meg 24 órás szolgálatra, akkor meg lehet próbálni a javasolt éjszakai járőrözést. Hamar kiderül, hogy beválik-e avagy sem!
Ez így lakásonként kb 1.000 – 1.500,-Ft / hóval növelné a közös költséget. Nem hiszem hogy aki eddig nem fizetett, az azért nem fizetne ezután mert ennyivel többe kerül.
Akinek nincs pénze az adja el és költözzék Panelbe, vagy használt lakásba. Mindenki felelős személy, logikusan átgondolta, amikor megvette, hogy fenntudja-e tartani. Egyébként is az önkormányzat akár a teljes rezsi 70-80%-át még most is támogatja, ha rászorult az illető. Ehhez be kell fáradni a Baross utcai kirendeltségre.
Azt meg tudomásul kellene venni, hogy nem kertes házba költözött az illető, hanem társasházba és a lakók 2/3-a dönt a közgyúlésen!
Plátói kérdés.
Ha Te rabló lennél és lopni akarnál menni, hol próbálkoznál? A kamerás, biztonsági őrös, speckó záras házban, vagy a „az jön be aki nem akar” házban?
Kiváncsi vagyok, hogy a közgyűlésen hogy határoz a ház többsége...
Valóban a közgyűlés megszavazhatja, hogy aki elmaradásban van, vagy nem jelenti időben a mérőóra állást, az fizese a jegybanki kamattal nővelt értéket, vagy magasabb általánt!
Ez a másik házban bejött! - Jó ötlet!
Ha a közös képviselő nem lép, lehet cserélni, leváltani is!
Hétfőn elmegyek a Dió-bokréta házba ahol kamerás 24 órás poretaszolgálat vab és elkérem a cég ajánlását és leküldöm neked.
Meg az orczy fórumba is, de az csak nyugdíjas állásnak tünt az ott elhelyezett ággyal!
Látom kezd kissé eldurvulni a fórum. Én nagyon sajnálom, mert eddig normális embereket ismertem meg ezáltala.
Amit én teszek és nem csak mondom,
jövő hétre beszéltem meg egy biztonsági céggel, hogy eljön és megnézi hová érdemes kamerát felszerelni és ad majd ajánlatot. A kamera nem csak 1 nap anyagát rögzíti. A félreértések elkerülése végett.
A cég nem vállal portaszolgálatot, de egy társ cége igen, ugyhogy arra is tudok majd mondani valamit. Ez még csak 1 cég. Tehát még sok idő mire 2-3 ajánlatot összeszedek. Szóval itt tartok.. Ha valaki szeretne segíteni és ismer ilyen cégeket akkor nagyon örülnék.
Ha nem is most indulna a dolog, legalább akkor is lássunk tisztán kb mennyi az annyi! :))
Info. Egy kollégám által lakott társasháznál éves szinten 6 milla egy évre a portaszolgálat. Majd rákérdezek hogy hány lakás stb. (Nem kevés)
Nekünk van beállónk. Volt bringánk is amit elloptak. Ezt bejelentettem a rendőrségen. Ahol igazából 1-2 óra után fel is vették az adataimat. De nem panaszokodom mert az ügyintéző hölgy rendes volt és mondott pár infót.
- Az egyik nagyon is megmaradt bennem: "Az örsön ünneplés volt, mikor lebontották a Dobozi 41-et. Mert ez volt az a hely, ahová naponta többször is kijöttek.
Szóval azért annyira nem "névtelen" ez az utca! :((((
A bringával annyi történt, hogy lezárták az ügyet bizonyíték hiányában.........
Illetve biztos forrásból mondta, hogy ahol van portaszolgálat ott is kivitték fényes nappal a bringákat a biztonsági őr orra előtt. Nem tudom melyik házban és nem tudom mit vittek el ésnem tudom hányszor történt. Ilyeneket nem tartottam fontosnak megkérdezni. :)))))
Más.
Bemegyek a biztosítóhoz valamelyik nap és kiderítem mire is szól a társasház biztosítás, és ki lehet-e bővíteni ilyen betöréses dolgokra.
Szerintem lehet, ezzel párhuzamosan beszélek pár biztosítóssal hogy ők mennyiért vállalnak be ilyen biztosítást.
Más.
Nemtudom más hogy van ezzel, de érdekelne egy számvetés a közös képviselőtől.
Mire mennyit fizetünk, nem személyenként hanem összesenben. Ki mekkora közös költséggel tartozik, milyen lépések történtek ezek behajtására. Én kezdeményeznék egy mnb alapkamatos késedelmi kamat számítást. Ne már én fizessem ki mások költségét az "előleg" címszó alatt. Ha nem megy a behajtás, érdemes lenne kiadni egy behajtó cégnek, asszem nekik több jogi eszközük van ilyen esetekben. Bár ez csak feltétetelezés, utánna kell még néznem.
Más:
Kapcsoljuk már fel a villanyt este a bejáratnál. Vagy kedves közös képviselő Úr, ha olvassa a fórumunkat, mert úgy tudom olvassa, kérem intézze már el, hogy égjenek azok az égők. Nekem elég a mozgásérzékelős pár darab is. Nem hiszem hogy akkora teher lenne.
Más....
Bárki bekapcsolódhat ezen problémák, gondok megoldásában. :)
Ahol eddig laktam, ott volt portás éjjel-nappal, mégis folyamatosan törték fel a kocsikat. Ja és az a IX. kerület volt. Jacko te meg kurvára ráérhetsz, hány fórumban okoskodsz még ezzel párhuzamosan? (A "jogász végzettségeddel" meg nézz utána mi a különbség a lopás és a rablás között.)
Bár nem vagyok Képviselő, de akkor elárulok egy titkot!
A társasházi törvény alapján a nem fizetőkkel szemben el lehet járni. Ha a mindenkori minimálbért elérte a tartozása és ez fennáll 6 hónapja akkor fizetési felszólítást kell küldeni ügyvéd útján. Ha így sem fizet, akkor bíróságilag első ranghelyre bejegyezhető a tartozása! Ha bármi volt bejegyezve a tulajdoni lapjára (banki hitel, szoc.pol-MÁK, önkormányzat ) akkor ez a második ranghelyre kerül.
Ezt senki sem szereti és főleg a bank ilyenkor (mivel földhivatal tájékoztatja erről!) felszólítja hogy rendezze azon tartozását 30 napon belül, különben egyösszegűvé lesz a lakáshitele és elárverezik 60%-os értéken!
Na ilyenkor már hirtelen lesz pénze mindenkinek. Ha nincs akkor a ház az első ranghely miatt a pénzéhez jut!
De ez jó arra is hogy nem tudja eladni, csak terhelten!
Érdemes még tudnia a nemfizetőnek, hogy ilyenkor a tartozása megnővekszik az ügyvédí díj és a perköltséggel is!
Aki nem tudja fenttartani az ingatlanát, költözzőn el! Logice! Akár vidékre, kertes házba....
Már bocsánat, de Te vagy az most is aki olyan hangnemben beszél, hogy az utcán biztos szájba vágásra számíthat!
Elég naiv hozzá állás az amit eddig produkáltál itt!
Kisstílű és lehangoló!
Látom már elég embert lebaromoztál. Biztos, hogy jól látod a helyzetet?
Nem hinném, hogy attól lenne valaki okos, mert beköltőzik. De ha ezen érvelésed alátámasztanád... Ja bocs az eddigiekkel sem tetted ezt! Hoppá!
Nem írtam egy szóval sem hogy közgyűlést akarok már most összehívni. elnöke sincsen a közgyűlésnek. Van ott Közös Képviselő, SZVN tag és jegyzőkönyvezők!
Látod látod. Mi tesz a tudás?
Látom a tények neked mit sem számítanak. Akkor had jelezzem neked, hogy a 109 lakásból már 71 db elkelt azaz nemhogy a fele sem, de már a 73% elkelt!
És mint írtam ez kb 2.700,-Ft ra jön ki, de ha csak a javasolt 22:00 - 00:06 ig lévő lesz akkor meg kb 1.400,-Ft. Te meg ide írt 10.000,-Ft ot. Azért téged is ki kellene találni, ha nem lennél.
Van itt aki érdemi hozzászólást is kíván tenni, vagy csak ökörségeket és sértegetéseket írni?
Neked kiad a rendőrség olyan információt hogy tettek-e feljelentést a házlakók? Na ne már!
Miért nincsen a kamerának bizonyító ereje? Indokolná már egyszer végre valaki, vagy csak ugyan azt a mondatot szajkozzátok?
Van már ebben a házban elég sok barom, és látom most jön a legnagyobb........
Nem tudod még vhogy visszamondani a vételt?
Jó lenne megszavaztatni a házzal, hogy téged ne engedjenek be. Annyira nem hiányzik egy iylen kötekedős, arrogáns személy ide. Azt sajnálom, hogy sem neked sem nekem nincs pénzem kertes házra......
Az a baj itt sem laksz és már olyan rohadt okos vagy!
Már most közgyűlést akarsz összehívni, amikor még azt sem tudod mi a dörgés, de gondolom az elnöke is te magad akarsz majd lennni....
Mivel ide nem a legvagyonosabb emberek költöztek, gondolom mindenki értékelni fogja ha havonta plusz 5-10 ezer lesz a közös költség. Igaz a mostanit sem fizetik a lakók, de majd ha több lesz fogják!Gondolom az sem érdekel, hogy fele lakás nem kelt el és nem lehet rendes közgyűlést összehívni, ahol szavazással ellehetne dönteni az újjításokat. Tehát sem kamera ,sem őr nem lesz még egy ideig.
Annak is szeretnék gratulálni aki kitalálta a grillezőt, ami még mindig ott rohad a garázsba és csak a helyet foglalja, melyet csak azért nem vitték el mert kurva nehéz.....
Semmi értelme annak a szarnak, senki sem fogja használni......
A rendőrség nem tud arról (mivel tudomásom szerint senki nem tett büntető feljelentést), hogy ide rendszeresen visszajár ugyanaz a kis purdéj csapat fosztogatni.
Persze, hogy kell megoldás de biztos lehet találni ólcsobb és ugyanolyan hasznosat!
A csak kamerának sem elrettentő ,sem biznyító erejű hatása sincs!
És a RENDŐRSÉGET értesítse mindenki akit anyagi jellegű kár ér!!!!!!!!!!!
"de ahogymeghallják, hogy Dobozi utca leteszik a telefont."
Á, ezt sem hiszem.
A Dioszeghy Sámuel és Dankó utcának van rossz híre, nem a Dobozinak!
Szerintem ez a kis ház lehet még a nyugalom szigete.
1., Tök szuper a tetőtől a kilátás, (láttam nyáron hogy valaki kitette a gumikádat pancsolni a gyerköcnek! Majd Én is reggelenként forró kávéval akaezembe felmegyek napfelkeltét nézni!)
2., Igényes és szép a belső udvar is,
3., Ha pár éven belül átalakíthják előttünk a villamos beállót és más lesz itt, továbbá a telekítér is kikupálódik akkor semmi baj nem lesz.
A Magdolna program is segít ebben.
MNP II és MNP III.
Szerintem a lakások is jó kialakításuak. Pláne a felsőbb szinteken és az utcára néző.
Sajnálom, hazavar olyan személy aki szereti avalós helyzetet reálisan látni, és nem mellébeszélni. Persze ezt lehet úgy is értelmezni, ahogy azt te is most - befolyásolásképpen - probálod!
Szánalmas.
Én nem tudok az Orczy fórum betőrésről. Perdig a Közös képviselő a Kőris Udvarházban ugyan az mint az Orczy fórumban. Megírád, hogy hogy történt a betőrés és mit vittek el? -Gondolom az ismerősősd nem annyit említett, hogy ja és betőrtek a házba! Vagy igen?
Huhh. Azt hiszem hogy most rákérdeztem, megint aproságokba kötök bele....
Az hogy akinek beállója van rosszabbul jár, semmiképpen se mondanám.
Hiszen lesz kamera.
Meg csukott kapu nehéz elvinni az autót, vagy az autó tartalmát.
Szerintem elég logikus, hogy ha a biztonsági őr a kamerát nézi és a bejárati ajtónál ül 24 órában akkor elég nehéz lesz ebbe a házba betörni KIVÜLRŐL és kivinni holmikat. Te nem így látod?
Szerintem fizikailag képtelenség, ha csak nem tud valaki a falon át közlekedni, esetleg alagutat ásnak.
A felmerült problémák alapján a helyzet az hogy máshol nagyobb a betörés száma, már csak azért is mert azt a házat nem féléve lakják! így a rendőrség - a beérkezett feljelenés alapján - sem gondolja azt, hogy ez kimagasló lenne.
Elsősorban ezt nekünk kell megoldani.
Akinek van biztosítása az tudja jól, hogy a lopás, feltörés, rongálásra csak akkor fizet a biztosító, ha jegyzőkönyv is van róla, amit a rendőrség állít ki. így elég valószínű hogy tudnak róla, de az is, hogy nagy ívben...
Nem másra kell várni.
Érvelésedben az abj, hogy semmit nem indokolsz meg, csak kijelentesz, illetve feltételezésekbe és elképzelésekbe bocsátkozol, miközben lehet hogy éppen nálad pakolnak ki éppen valamit……
Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy akinek ellopták a kerékpárját illetve feltörték a személygépjárművét, továbbá akinek a tárolóját feltörték az jelentette a kerületi rendőrkapitányságon?
Mert akkor láthatóvá válna a rendőrök számára is, hogy ezt a házat előszeretettel rabolják ki. A statisztikai adataikból kiszűrnék kik azok a tolvaj szarháziak akik ilyen féle bűncselekményekből tartják fenn magukat, és ezen adófizető polgárokat nagy valószínűséggel már felkeresték volna, mert ez már a nagyon sokadig bcs. amit a ház lakóinak kárára követtek el. Legalább tisztán látná a tisztelt redőri szerv, hogy bizony erre a lakóházra jobban oda kell figyelni és még járőröket is küldenének felénk...... (de gondolom senki nem tett még büntető feljelentést) Mert most a szerv azt gondolja milyen jó kis környék ez, soha nem történik semmi......
Továbbá a betörő általában KIVÜLRŐL jön, ezért hiába raksz lakatot BELÜLRE a garázskapura mert attól besurran,nem ez a megoldás........ Főleg úgy, hogy akinek távirányítója van az csak kinyitja (és mivel nincs rajta olyan gomb ami visszazárja a kaput) és elhajt. Akinek meg nincs kapunyitója az meg legalább kiszáll és utána visszazárja, mert neki nincs (már ahogy én eddig láttam a lakókon)
Szvsz. elég lenne biztonsági őrt alkalmazni este 22.00-tól reggel 06.00-ig, akinek fülke nem kell, mert az a dolga, hogy "járőrözzön" és nem az, hogy üldögéljen, amelyiknek ez nem tetszik azt fel sem kell venni.......
Ha már ennyire forró téma lett a biztonság, akkor kérjünk be árajánlatot 2-3 biztonságechnikai cégtől. Ők mit javasolnak, jeladós zár, kamera, kamera+porta, stb, és adjanak árajánlatot, a lakógyűlésen meg el tudjuk dönteni, hogyan tovább.
Hol, milyen autót törtek fel? Mit vittek el? Mi lett a kár?
Én támogatom a kamerák felszerelését, illetve könyörgöm, ne kapcsoljuk le a villanyt az előtérben! Egy sötét lépcsőház a leghívogatóbb célpont a betörők számára. És bárki bármit is mond, a garázsajtó gomjának a dobozát ZÁRHATÓVÁ KELL TENNI!! Így nem fog soká tartani, hogy már az autókat kezdjék hordani kifelé.. Részvétem annak, aki nem vett beállót, parkoljon az utcán, de azért, hogy boldog-boldogtalan beállhasson, illetve ki-be járkáljon a garázsajtón, én nem fogom kockáztatni, hogy elvigyék az autónkat. A tűzoltóságos ellenérvre meg üzenem, hogy tűz esetén az első, hogy lekapcsolják a ház gáz és villamos rendszerét, aztán nyomkodhatják a gombot... Illetve a kapu pont tűz esetére kézzel is nyitható! Mindezt a lakógyűlésen is el fogom mondani.