Helyettesítsd be a szövegedben a "kommunizmus" szót "kereszténységgel".
Hol valósult meg az igazi kereszténység? Sehol - hullahegyek stb. az egész újkori történelemben, amikor szinte minden állam kereszténynek vallotta magát. Akkor ez azt jelenti, hogy a kereszténység ilyen? Nem, az emberek ilyenek. Ennyi.
Amúgy nagyon egyszerű a különbség a példák között: a kommunizmus (és a kereszténység) nem valósította meg a maga programját. A kapitalizmus és a nácizmus megvalósította, de ez már meghaladja a topic kereteit.
üdv: A0
Úgy érzem pontosítanom kell a hozzászólásomon, mert félreérthető.
Hogy milyen népeket szeret az ember.
Először is nem vagyok fajgyülölő, nem erről van szó, csak egyes népek habitusát nem bírom, így többek közt az amerikaiét. Persze tanultam egyszer együtt egy amerikaival (Belgiumban) az szimpatikus volt, valami lelkész volt mint kiderült.
Nem is akarom sorolni, hogy pld a franciákat miért nem bírom, de nekem a gemütlich német jön be, aki zabálja a bajor kolbászt sört iszik :))))
T.TheRedGuy
És hogy mi neked a kommunizmus?
Nem is igazi kommunizmus volt, hanem csak annak meghamisított, eltorzított változata – így védik még ma is az eszmét sokan. Ezt az ostobaságot művelt, diplomás, jól képzett, s természetesen „demokratikus beállítottságú” emberek szokták ismételgetni, s még hisznek is benne. A baj az, hogy soha, sehol, egy pillanatra sem volt „igazi” kommunizmus, mindenkor az a torz, hamis változat valósult meg. Ha viszont a gyakorlatban nem létezik „igazi” kommunizmus, akkor azt a torz, hamis változatot kell igazi kommunizmusnak tekintenünk. Azt, amelynek lényege a gyilkos terror és a hazugság. Azt, amelyik végigtombolt négy földrészen, százmillió halottat hagyva maga után. Mindenfajta más kommunizmus csak képzelgés, értelmetlen értelmiségi nyafogás, szemfényvesztés, újabb kísérlet az emberiség megtévesztésére. „Egy jobb világ érdekében tették” – magyarázgatják és mentegetik a tömeggyilkosságokat ugyanazok a „demokraták”. Vajon minél és mennyivel lehet jobb az a világ, amelyikben nem juthat hely százmillió embernek? Ha valamit a kommunisták javára lehet írni, az csak annyi, hogy rájöttek: a kommunisták nélküli világ valóban jobb, ezért egymást is nagy szorgalommal irtották.
A történészek még sokat fognak vitatkozni a kommunisták által legyilkoltak számán. Hatvan-, nyolcvan-, százmillió, az áldozatok száma nem ennyi. Az áldozatok száma milliárdokkal mérhető. Mert a kommunizmusnak nemcsak tömegsírokba dózerolt, mésszel leöntött, éppen csak elkapart vagy újratemetett áldozatai vannak, hanem sok száz millió élő áldozata is. A kommunizmus nem divatirányzat volt, átmeneti hóbort, hanem totális hazugság is, tudatos népbutítás és lélekmérgezés. Még ma is szedi áldozatait, s még sokáig fogja. A rendszerváltozás tizenkettedik évében nem csak egykori tömeggyilkosok, hóhérsegédek, lelkes statiszták élnek köztünk a legnagyobb békében, háborítatlanul, nem csak az eszme hívei, védelmezői hirdethetik teleszájjal, nagy médiaháttérrel romboló nézeteiket, itt még nemzedékek élnek, akiket fél évszázadon keresztül megnyomorított a kemény meg a lágy diktatúra. Akik a létező szocializmusban nőttek fel, jártak iskolába, szocializálódtak, tapasztalták meg a valóságot, ha akarnak, sem tudnak teljesen kigyógyulni. A kommunizmus megfertőzte az emberi kapcsolatokat, fogalmakat, értékrendeket, óhatatlanul megmaradt a reflexekben, álmokban, a tudat mélyén. Megszabadulni ezektől tán egy emberöltő is kevés.
Nem véletlen, hogy a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezés nemcsak csendes főhajtás volt, meghatott fohász a mártírokért, hanem éles jajkiáltás is. Vigyázzunk, a kommunizmus réme még most is fenyeget, itt ólálkodik körülöttünk, lehet, álcázza magát, de a demokratikus máz alól ki-kivillan igazi arca. Még nem vagyunk elég védettek ellene!
A nemzet már sokszor kényszerült szembesülni és számot vetni a múltjával. Ám ma még nem tartunk ott, hogy hideg fejjel, józan racionalitással nézzünk szembe a kommunizmussal. Amíg vannak és lesznek olyanok, akik ez ellen tiltakoznak, vagy cinikusan vigyorognak az egészen, addig mindig élő sebekbe vág az emlékezés.
Én nem is mondom, hogy most is germán befolyás van itt Közép Európában, de ha végig nézed a történelmet mondjuk a XVIII századtól, tán még korábbról 1945-ig ami fordulópont volt Európában.
Most ne csak a hitleri Németországra gondoljunk, hanem végig a Habsburgokra.
Az meg már legyen magánügy, hogy milyen népeket szeret az ember, például engem az angoloktól kiráz a hideg, franciák se kutyák ez tény, bár az ő nyelvüket muszáj volt megtanulnom, mivel francia nyelvterületen éltem egy darabig és az ő nyelvüket beszélem a legjobban az angollal ellentétben. De hát ez egy más kérdés, ki milyen idegennyelven beszél.
És amit mondtam korábban, nem hiszem, hogy a német gazdaság együttvéve a többi Európai állam gazdaságával oly gyenge lenne, ami Európát ne tudná felfelé húzni gazdaságilag a következő 15-20 évben, azt Európát, ami Atlanti Óceán partjától az Urál hegységig tart.
Mi mindannyian egyenkent ezerszer...
hát igen...
Taosban amit te biztosan tudsz hol van föllég ha utána nézel a neten, beszélgettem egy indiánnal. Miután tudattam vele hogy Magyarországról jöttünk bemutatta az ő tudatlanságát hogy tudja hogy Horn Gyula a miniszterelnök (már mint akkoriban) és tudott az ’56-os forradalomról a ’68-as Csehszlovák forradalomról és ismerte Liszt F. egy két művét. Hogy ez nem tipikus példa én is halottam de ez nekem Amerika!
Hát igen Kína számomra egy fura ország ilyen szempontból, Az USA-t nem szereti (politikailag)
lásd a "kémrepülőgépet" micsoda cirkusz volt belőle mindkét oldalról.
Ugyanakkor mintha az USA gazdaságilag támogatná Kínát
Mondjuk Magyarországot se tudom elhelyezni, egyáltalán mondhatjuk-e Magyarország kapitalista (tőkés) ország immáron.
Egyébként ami a szocializmust (kommunizmust) illeti, hát nem tudom, túl fiatal vagyok, hogy megítéljem, de mivel 70-es 80-as években nőttem fel (gulyás kommunizmus, Kádár alatt) volt abban szép is. Persze szubjektív ki mit ítél meg jónak.
Es egyaltalan mitol lesz sikeres valami? Mitol sikertelen a kommunizmus szerinted? Es kapitalizmus pedig sikeres? Akkor miert van munkanelkuliseg, miert vannak nyomornegyedek a kaptialista orszagokban?
a legtöbb embernek (nem mind!) de a legtöbbnek lehetősége lenne a munkára, tudom, mert a világ minden szegletében élnek rokonaim és mindenki talál munkát ha akar. Ja hogy te ezt kötelezővé tennéd úgy, mint a kommunizmus idején ..mert ha nem dolgozik börtönbevettjük!(nehogy má rontsa az ország képét) ja hogy ez nem a kommunizmus! pedig én ezt tapasztaltam hosszú éveken át és még nagyon sok rosszat amire nem szeretnék emlékezni.
Oszinten szolva nem ertem miert irom le mindezeket,
ezt a kérdést nem leírnod kellet volna, hanem csak úgy feltenned magadnak.
hiszen te nem megerteni akarsz, nem az igazsagot akarod latni, hanem a sajat magad torz vilagkepet akarod megorzni.
Na kisapám akkor figyelj! Leírom a tapasztalatom, amit Te képtelen leszel elhinni és átérezni.
Sehol de sehol (pedig bejártam egész Európát) nem éreztem annyi szeretettet és nem tapasztaltam annyi jóságot, mint az USA-ban. Az a torzkép, amit sikerült kialakítanom Amerikáról köszönhető a 24 államnak, ahol jártam:
nem lehet úgy térképet böngészni, hogy nem rohanjanak le egyszerre minimum három járókellő segítsen.
Nemzeti parkokban lévő kempingben ami nincs bekerítve nyugodtan otthagyhattam az összes értékes cuccomat sátrastól úgy hogy biztosan tudtam hogy ha reggel elmegyek a Belgium nagyságú NP-ba körülnézni és este amikor visszajövök mindent a helyén találok.
Amikor Chicagóba megérkeztem nem várt senki a reptéren és kénytelen voltam éjszaka bebumlizni a belvárosba a metróval, egy ember, aki egy felhőkarcolóban biztonsági őrkén dolgozott amint meglátta hogy a térképet böngészem segítségemre siettet fölajánlva egy szobát, hogy átaludjam az éjszakát –természetesem nem kért személyazonosságit
Albaquerqueben megtörtént az az eset hogy a térképet böngésztem (már megint) két hölgy megkérdezte hogy segíthet-e. Az igen válsz után elvittek az általam keresett helyre ezt követően az egyik hölgy pár napig megvendégelt és többször elvit kocsival a városba, volt hogy az egyik éjszaka úgy ment el bulizni, hogy átadta a ház kulcsát. Természetesen ő sem kért személyazonosságit. (a naivak mi?!)
Megesett NY-ban hogy a csomagellenőrző szalagról leesett az övtáskám benne az őszes pénzem és egy számológép, egy félóra múlva észrevettem és visszarohantam hátha a csomagellenőrző szalagról eset le, a két színes bőrű dolgozó közölte hogy kihez forduljak és természetesen meglett, miután fel tudtam sorolni az övtáska tartalmát.
Soroljak még vagy zavarlak?! Laktam Chicagóban egy idős embernél egy héten keresztül, úgy hogy elhitte, hogy kinek kérésére vendégeljen meg.
Az egyik országúton Navadában megálltunk fényképezni és az utánunk jövő két autó megállt, hogy, esetleg ha segítségre szorulunk ők, segítsenek (ja hogy ez azért van, mert lehet hogy ők is egyszer segítségre szorulnak, rátapintottál a lényegre)
Szóval ez nekem Amerika!!! Ez az én tapasztalatom és a tiéd te mi alapján ítélkezel a TV-ből szerzet információid alapján?
Hogy híjába reméltem segítséget a 4-es úton nem kaptam meg! Híjába kértem (térképpel a kezemben) segítséget Franciaországban nem kaptam meg!
És ez nekem Európa!!!
A german hatasrol csak annyit: lehet, hogy a (reg)multban igy volt, de manapsag nem hiszem, hogy jellemzo lenne. Mar csak azert sem, mert a nemetek szabalyosan "kajaljak" Amerikat. A nemet egyebkent is elege "gyenge egyeniseg" ilyen szempontbol, amit kivaloan tukroz, hogy nyelvuk telis-tele van jovevenyszavakkal, amelyek kozul azonban ma mar az angol (amerikai) eredetuek vannak tulnyomo tobbsegben (nagyon sok francia jovevenyszavuk is van, de ez foldrajzi okok miatt erheto is).
Tehat ha Mo-n is a german befolyas ervenyesulne, akkor kozvetve valojaban amerikanizalodna az orszag. Ez pedig szvsz nem igaz. Magyarorszagon az amerikai kulturat kizarolag a multik, es a media probalja nyomatni. Szerintem eleg keves sikerrel. Bar igy is tobbel, mint szerencses lenne...
Tudod, csak ott tevedsz, hogy ki mit ismer.
Mi mindannyian egyenkent ezerszer annyit tudunk Amerikarol, mint ezer amerikai osszesen Magyarorszagrol (de ez nagyjabol igaz a vilag fentmarado reszere is altalanossagban, marmint hogy ti. az amerikaiak szamara vilag valahol Kanada, Mexico, es Japan "magassagaban" vegeter, es ami azon tul van, arrol halvany lila gozuk sincs). Es megis ok azok akik meg akarjak mondani, hogy hogyan lesz jobb nekunk.
Amugy pedig jo, hogy mindenki a maga erdekeit nezi. Csak tudod akkor van baj, ha valaki keptelen felmerni, hogy mi a szamara elonyos es mi az ami mar elonytelen - hogy meddig erdemes elmenni az onzesben, es mi az a hatar ahonnan mar onzesunk a rajtunk kivul allok reszerol olyan akciokat valt ki, ami osszessegeben mar elonytelenebb szamunkra.
Magyarorszagnak evezredes gyakorlata van ebben, es fentmaradasa ebben a tersegben (ahol gyakorlatilag teljesen idegen kulturak es nepek veszik korul, raadasul egyik-masik hatara menten elo nepek kozott irtozatos vallasi es ideologiai szakadekok tatonganak) egyertelmuen azt bizonyitja, hogy kepes az egyensuly megtartasara. Ellenben Amerika sosem konfrontalodott ezzel a helyzettel specialis foldrajzi es politikai helyzetebol adodoan - egeszen 2001. szempter 11-eig...
Latjatok, ez is a globalizacio hatasa! Amerikanak ideje elkezdenie leckeket venni ebben (ti. mas nepekkel torteno bekes, es foleg konszenzusokon alapulo egyutteles) a temaban is, ha fent akar maradni!
Tudod, nem az a baj, hogy a tekno ket oldalan maskepp velekedunk Amerikarol, ez termeszetes lenne, olyan Fradi-Ujpest 'flame' lenne, amiben reszt sem vennek.
A gond az, hogy Amerika, hogy csunya szoval irjam: 'gyarmatositja' Magyarorszagot. Ez olyan, mintha azt irnad, hogy termeszetes, hogy maskepp iteli meg a Romai Birodalmat egy romai polgar, es egy rabszolga. Igen, de a rabszolganak van igaza, mert az o szabadsagat korlatozzak. Nekunk nincs szavazati jogunk Amerikaban, megis a mi eletunket is Amerika szabja meg. Ez pedig ebben a formaban mar nem demokracia...
Az ertheto elkeseredes beszel beloled.
Ahogy az esemenyekbol kifolyolag felduzadt hozzaszolasokat olvasom,es felfedezzek majdnem mindegyikbe egy kis igazsagot a neha "kotelezo" radikalitas mellett,azt hiszem velni (ilyen nagyon relativul irom) hogy egy par alapfelreismeresben mindnyajunknak ressze van:
-Mo.egy kis a vilagtortenetben,szereny helyet elfoglalo orszag
-szamunkra akik magunkat ,egyesek teljesen ,masok eletuk fordulatai miatt csak reszben,valamilyen modon magyarnak erzik,ez az orszag azzonban a legfontosabb vagy nagyon fontos.Igy hajlandok vagyunk a realitast eltorzitani es csak a mi szemszogunkbol, elmenyeinkbol a nagyhatalmakkal (legyen az SZU vagy USA) ennel meszebre kiterjedo iteleteket hozni,mint teljes igazsag minositeni.Igy jonnek aztan lettre az osszehasonlitasok ,USA "imperialista" jellegzetesegerol,a mi erdekeink mas voltarol is de eppen ugy a masik oldalon igy jon letre a nagy tisztelet,a kerekre nyitott szem a nagybacsi erejerol ,csillogasarol...
-tudomasul kell vennunk hogy Amerika majdnem egy egesz foldresz ,minden abbol amit latunk es irunk rola olyan segmentaris,hogy a virginai kisvarosinak N.Y vagy L.A majdnem olyan idegen fold mint nekunk (persze ok amerikaiaul beszelnek es fizetnek).Egy nagy vilagba aztan kialakulnak a microcosmosok es azok a formaciok a valodi testi es szellemi hazaja az amerikainak.
-hogy az ide iro amerikai magyarok ,nem a tozsgyokeres amerikaiakat kepviselhetik,tehat altaluk nem az egesz amerikai elkepzeles jon at hozzank a nettre (ne is az jojon,mi a magyaranyanyelvuek velemenyere vagyunk kivancsiak nem egy teljesen idegenere,legalabb is a mi topicunkban),hanem olyan embereket akik meg jartak a hadak utjat es tobb is kevesebb szenvedesel valljak magukat ma amerikaiaknak.
Az itteni neha tapasztalhato reakciojuk,a termeszetes lojalitase,az assimilacio megvedese olykor fittogtatasa is.Igy ok vehemensebbek lesznek egyes dolgok vitajaba es hevesebben vedenek meg egyes aspektusokat mint a mar masodik generacios amerikai akinel mar nem lep fel a kettosege(mert aki onnan meg a sok lehetoseg kozott magyar nettet keres fel,magyar tarsakkal akar vitatkozni az meg nem szakadt el veglegesen tolunk..)es nem kell hangsulyoznia mennyire amerikai lett es az itteniek mennyire bunkok ehhez kepest.
De igy is teljesitik a topictol kert szerepuket ,mert hozzajarulnak az egesz kep megformalasahoz es valaha felmeresek forrasat is nyujthattja ami a mentalitast,a magyar remineszcenciakat a gondolkozasukba illeti.
Igy persze hogy maskep gondolkozunk a " nagy tekno" kett oldalan.
Te ugyan nem errol irtal de hozzaszolasod ezt inspiralta nalam..
Ott a hiba az ervelesedben, hogy en nem a kommunizmus megiteleserol beszeltem, hanem epp arrol, hogy nekem akkor sincs jogom atmenni a szomszedhoz es feleloseegre vonni akkor sem, hogyha o az egesz csaladjat a tv ele kenyszeriti, es akaratuk ellenere nezeti veluk a brazil sorozatot. Amerika pedig ezt csinalja.
Az egy mas kerdes, hogy a kommunizmus jo-e vagy nem, de nem errol volt szo.
én is egyetértek pár dologgal, de annyit hozzáfűznák azért, hogy a germánok is leszállhatnának rólunk (mondhattam volna szebben is, de azt József Attila már megtette, ld.: Hazám.)
Szerintem az igazán életképes ötlet az emigrálása óta itthon igazán nem érdemei szerint megbecsült Kossuth "Keleti Svájc".
Mégis hány éves vagy, mert nem a leirt ideológia számit, hanem a tapasztalat írj le egy sikeres kommunista országot műveltkém! Az hogy hany eves vagyok mit szamit? Csak nem a korombol akarsz barmit is levezetni a mondanivalom igazsagtartalmat illetoen? Kifogytal az eszervekbol es marad szemelyeskedes?
Amugy pedig ne csak nezz, hanem vegre lass is! Az elobb irtam, hogy rosszul probaltak megvalositani, de ettol meg akar jo is lehetne a kommunizmus. Attol, hogy nincs sikeres kommunista orszag meg lehet kivalo eszme. Attol, hogy nem latot meg senki fekete lyukat (de meg csak kozevetetten sem tudak bizonyitani egynek sem a letezeset egeszen egy evtizeddel ezelottig) Eistein elmelete meg helyes.
Es egyaltalan mitol lesz sikeres valami? Mitol sikertelen a kommunizmus szerinted? Es kapitalizmus pedig sikeres? Akkor miert van munkanelkuliseg, miert vannak nyomornegyedek a kaptialista orszagokban?
Oszinten szolva nem ertem miert irom le mindezeket, hiszen te nem megerteni akarsz, nem az igazsagot akarod latni, hanem a sajat magad torz vilagkepet akarod megorzni. Hat ha neked ugy kellemes, akkor csak hajra! De aztan majd ne csodalkozz majd ha sorra omlanak le a toronyhazak! Tudod, a stuccmagatartas nem megoldja a problemakat, hanem leginkabb csak katalizalja azok eszkalaciojat...
Amikor a Szelid motorosokat először láttam, még azt a szabad világot jelentette az én generációmnak Amerika, ahol valaki eldobhatja az ember az aranyóráját, mint az életre kirótt idő - és erre az időre kirótt törtetés, kínlódás, loholás - jelképét, hogy motorra pattanva azért élhessen, amire eredetileg született...
Akkor még nem vettük észre, vagy talán nem akartuk észrevenni azt az Amerikát, amely már abban a filmben is döbbenetesen jelen volt, ahogy a sokfélesége ellenére mégis nehezen tűri a másságot. Amikor évtizedek múlva felnőttebb fejjel is megnéztem a filmet, már egyáltalán nem arról az idealizált szabadságról szólt a film - és bevallom, néha untam is... Egy kép azonban elég erősen megmaradt bennem: a tábortűznél ülnek a fiúk - amely mellett elaludva aztán agyba-főbe veri őket később néhány kisvárosi polgár -, Fonda dzsekijén a nagy csíkos lobogót mutatja a kamera, ő pedig ennyit mond: "Elszúrtuk!"
Hát, valahol tényleg el lett szúrva egy kicsit a dolog... De hol?
Svajcban (Zug kanton)a kantoni parlamentjukbe vement egy orult rendor ruhaban es megolt 14 kepviselot es onmagat.Rengeteg a bombafenyegetes itt nalunk is.Ahogy szokas ,az orultek fantaziajat "begyujtotta" a szept.11-i terror cselekmeny.
A fegyverkezéssel és a háborúról nekem mindig az a véleményem hogy amennyire lehet kerüljük el DE...
mi lenne ha a világ vezető nagyhatalmai máról hónapra bezúznák az őszes fegyvert, igen az összeset! Bin Ladenék örülnének vagy sírnának hogy nincs az ellenfélnek mivel visszalőnie?
Én még mindig azt tartanám a legoptimálisabb megoldásnak, ha bin Ladenek jelentkeznének a rendőrségen, hogy bocs a meggyilkolt emberekért az ártatlan gyermekekért kik a székbepréselődve ezután szénéégtek mert hogy jogukban állt volna az életre. Itt vagyunk, elnézést kérünk minden gaztettünkért, és hogy az országot a nyomorba döntöttük és emberek éheznek mi pedig embereket képeztünk ki háborúra már évtizedeken keresztül még Lennon dalának megszületése idejében is megideologizálva hogy milyen ügyért harcolunk és tudjuk hogy így elkerülhető lesz további emberéletek életének kiontása.
1. Ez a szam inkabb szol a bekerol, mint menyorszagrol es pokolrol.
2. Ok, de azert ha elne, biztosan nem azt mondana: 'Ez az Bush, fegyverkezzel, ez a megoldas.'
1. Nincsen tiltólista, tehát az egész felvetés ostobaság. Néhány rádió úgy döntött, hogy bizonyos ideig nem sugároz halálról, NewYork-ról, békéről, háborúról, pokolról, menyországról szóló számokat. Ez persze butaság, csak éppen semmi köze a diktatúrákhoz.
2. Az "Imagine"-t John Amerikában írta, ahová azért költözött, mert ott találta meg a legnagyobb (nem hibátlan) szabadságát.
"Ha éltél 10-20 évvel ezelőtt a létező szocilizmusban, akkor tudnod kéne!"
Pontosan erre gondoltam en is, csak nem volt errol eddig tul sok infom, feltem, hogy valami kacsa. Ha igaz, akkor ez ismet nagyon sulyos!
???
A Demokraciarol van nemi halvany elkepzelesem, meg annak idejen Athenben kezdtek muvelni ezt az emberek.
a 'Szabad Vilag'-rol tenyleg semmi fogalmam sincs, ez egy elcsepelt, mar mar archaikus kozhely, amellyel az USA-t es a Nyugatot illettek, amikor meg a foldteke nagyobb reszen szocializmus uralkodott. Ennek a szonak az aktualitasa azota jelentosen csokkent.
Azonban azt meg mindig nem tudom, hogy az a szam miert van egy tarsasag tiltolistajan.