Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Azért a Bárdossy-cinizmusodnak, látom, nincs határa: már azzal szovjet erőket kötöttünk le, hogy jún. 22-e után megerősítettük keleti határainkat (értsd: nehezitettük a szovjetet a honvédelmében), amit nácijaid szívből meg is köszöntek nekünk, hát még amikor.26-a után meg is támadtuk őket - teljesen indokolatlanul...
Amit műveltek a semleges Belgium civil lakosságával a kp-i hatalmak, az bőven kimeríti a háborús bűnök fogalmát, és ízelítőt ad abból, mennyire is lett volna "lovagiasch" a háborút lezáró békediktátum, ha a kp-i hatalmak győztek volna...
"- Tanácsköztársaságnak a belső támogatottsága sem volt meg
- Akkor miként alakultak úgy Mo. határai, ahogy?"
Hát nem a TK belső támogatottságának milyenségét vizsgálták Clemenceauék, amikor megrajzolták a határainkat, az biztos.
"- Felvidék feladásával
- Hogy tudta "föladni" a Tanácskommün Direktóriuma a Fölvidéket, ha még abelső támogatottsága sem volt meg?"
Úgy tudta föladni, hogy Kunék nem álltak a magyar haza területi integritása mellett.
"- városi legenda
- Nem az."
Hiszem, ha látom az idevonatkozó írásos bizonyítékokat, mely szerint Sztálinék egy nagyobb Magyarországot akartak a Trianoninál. Aztán a háború után a "könnyeikkel küszködve" csatolták magukhoz Kárpátaljánkat, merthát ők jóban akartak lenni velünk és lám, most kénytelenek büntetni minket.
"- És mikor gondolta meg magát...?
- Miután megtámadtuk őket indokolatlanul."
Nem indokolatlanul támogattuk a németeket katonailag is, hiszen érdekünk volt a győzelmük, nehogy a szovjetek exportálják ide a sztálini "munkásparadicsomot".
Tudod, Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszter is kijelentette az afganisztáni és iraki szerepvállalásunk kapcsán, hogy "hazánk érdekeit a határainktól több ezer km-re kell megvédeni".
"- Horthy viszont két évtizeddel később elérte 80000 km2-nyi magyar többségű terület visszacsatolását
- Én úgy tudtam, hogy két évtizeddel később éppenhogy azt sikerült Horthydnak elérnie, hogy még kisebb lett a területünk, mint Trianon után..."
Én meg úgy tudtam, hogy a szovjetek döntöttek Magyarország visszazsugorításáról, nem pedig "Horthymék".
"Akkor posztbolsi, de minimum komcsibérenc, nem...?"
Már írtam, hogy trollokkal nem "vitázom", de most kivételesen válaszolnék. Röviden megfogalmazva: nem!
Részletesebben: az esetleg a te köreidben lehet "logikus", ha valakinek valamiről más a véleménye, akkor elkezditek a címkézést. Nálam, és a józan gondolkodású embereknél viszont ez se nem törvényszerű, se nem logikus. Az a tény ugyanis, hogy Szakálynak más a véleménye a Károlyi-kormány hadsereg-leszereléséről sajnálatos, amivel én természetesen nem értek egyet, de ettől még nem címkéztem. Nem lenne egy hátrány számotokra, ha ezt felfognátok.
Ja, és Szakály is lehazaárulózta Károlyit - valószínűleg a legnagyobb sajnálatodra -, amivel én természetesen egyetértek…
Zümike, nem kéne már ennyire erőlködnöd, mert még a bugyiba megy... 😊
Helyette észre kéne már venned, hogy mennyire szánalmas vagy, és kezdesz roppant fárasztóvá és unalmassá is válni. Persze tudom, hogy ennek felismerése intelligencia függő, és nálad ebben helyhiány van... 😊
"A lengyelek kaptak területeket a németek kárára - kompenzációként..."
Ez biztos nagy vigasz volt a lengyelek számára, miközben országuk egy tekintélyes részére rátette a kezét a vörös rém. Különösen az ott élő vagy onnan menekülő lengyeleknek.
És a többi, szovjetek által megtámadott ország miért nem kapott ilyen kárpótlást? Például Finnország az elszakított Karéliáért? Vagy miért nem Litvániához csatolták Königsberget?
Arról is tegyél be képeket és adatokat, hogy a szerbek mennyi ártatlan magyar haláláért felelősek az 1849-1945 közötti szűk 100 évben. Vagy ez nem üti meg az ingerküszöbödet?
És mielőtt nagyon elélveznétek azon, hogy milyen mohó és kegyetlen hódító lett volna a Monarchia a Központi hatalmak győzelme esetén, szólok, hogy Tunéziát kapta volna gyarmatul és minimális határkiigazítások voltak a román határon, miután az vereséget szenvedett 1917-ben. Ezt nevezik lovagias győzelemnek, amit az Antant és területéhes szomszédaink hírből sem ismertek.
Képzelheted, abból miféle rablóbéke kerekedett volna ki, ha a központi hatalmak nyertek volna. Ne feledd, miként bántak a semleges Belgium civil lakosságával...
Jujj wazze zümike, ezzel a "teljesítményeddel" utcahosszakkal előzted ezernickű hazudozó olvtársunkat, ami azért nem piskóta, úgyhogy "büszke" lehetsz magadra!... 😊
Persze az is lehet, hogy csak a már ismert szövegértési bajaid „csillogtattad” meg, de az is valószínűsíthető, hogy csak - finoman fogalmazva – korlátozott szellemi képességekkel rendelkezel, esetleg gyógyíthatatlan rögeszmével küszködsz, ki tudja? Mindenesetre ezeken a bajaidon talán szakember még segíthet, fordulj bizalommal hozzájuk!... 😊
De Szakályra visszatérve, mintha te állítottad volna a 7542. hsz-edben azt, hogy posztbolsevik. Idézet következik: "tehát szakály sándor is posztbolsevik." (korábban még komcsibérenc volt)...
Szóval eltekintve ezektől a klinikai eseteidtől, miccósz ahhoz, amikor a forrásodban Szakály hazaárulózik – mert ilyet is tett -, akkor ismét horthysta-, fasiszta-, náci-, széljobb gazember stb. lesz belőle?... 😊
Már kértem zümike, igazold, hol állítottam azt, hogy Szakály komcsibérenc, vagy újabban postbolsevik lenne, de eddig csak a szokásos mellébeszélésre futotta részedről. Te tényleg elmondhatod magadról, hogy következetes vagy - a mellébeszélésben és a hazudozásban mindenképpen... 😊
Kár az olvtárs hazugságaira az időt vesztegetned, mivel a történelmi tények érdeklik a legkevésbé.
Már legalább két évtizede ugyanazokat a köröket futja itt a fórumon, és 100+? nicken ugyanazokat az ordas hazugságait ismételgeti. Valószínűleg egy beteg lelkületű hazudozó lehet, vagy csak egy sunyi propagandista...
Bocsika, de teljesen fölösleges erre a sokszorosan előhúzott sunyi hazugságodra ismét ugyanazokat a cáfolatokat leírni. Ugyanis évtizedek óta - kb.100+? nicken - ugyanazokat a köröket futod, ugyanazokat az ordas hazugságaidat ismételgeted, amiket már milliószor megcáfoltak ebben a topikban is, és a többi hasonló témájú topikokban is. És, ha eddig sem érdkeltek a történelmi tények, akkor eztán sem fognak...
Horthysta barátunk még saját logikai bukfenceit sem veszi észre, pedig azok ordítanak: miként tudta a Tanácskommün Direktóriuma elfoglalni a Fölvidéket, hogy aztán föladhassa, ha még a belső támogatottsága sem volt meg...?