Yepp...tavaly egy egész kib.tt ártánycsalád ült be, pattogatott kuku, nagykóla, tacó, anyjuk p.ja...azt hittem megveszek, egyfolytában csámcsogtak, meg szaladgáltak a budira.
Bocsánat, hogy közbe vágok, de segítséget szeretnék kérni. Barátomnak szeretnék star wars könyvet ajándékozni. A The Old Republic sorozatból érdekelné az Árulás c. könyv, de arra gondoltam, hogy a Végzetes szövetséget is megvenném, mert az az első része. Viszont nem tudom, hogy a sorrend mennyire számít. Kinek mi a véleménye? Melyik könyvet vegyem meg az Árulás mellé? Teljesen laikus vagyok ebben a témában.
Tényleg baromi sok trailer, TV spot meg featurette jött ki mostanság, már szinte nem is lehet követni, de mindegyik kicsit más, mint az előző.
A "rebellions are built on hope" mondat már két különféle nézetből be lett vágva (nyilván csak az egyik lesz a filmben), egy csomó snitt tükrözve lett néhány trailerben, stb.
De a legjobb Vader nyaka. Ugyanazt az egy snittet már az egyes trailerek között 3 különbözőképpen lehet megtalálni, és közben a háttéren is változtattak kicsit minden alkalommal. :)
Az uncanny valley mindenre vonatkozik, ami embert akar utánozni. Tehát CG-re is. Nem rémlik, hogy a PT-ben lett volna CG-emberi arc. Esetleg a két csecsemő? Vagy ők igaziak voltak?
Ja!! Tényleg is! És ez nagy dolog is! Bár nem láttam, meg konkrétan egyetlen egy magyar ismerősöm tol nem hallottam semmit se róla! Mintha egyáltalán nem is lenne hír...nem értem, komolyan. Pedig igenis nagy dolog, és biztos h mar ez is inspirált pár embert minimum és fog is meg többet.
Meg kene néznem a filmet...elvileg egyedi meg jó. Látta valaki??
Van egy hasonló eset a XIX. századból. Jerome K. Jerome zseniális angol humorista (Három ember egy csónakban) középső neve Klapka, mert a szülei jó barátságba keveredtek a forradalom után Angliába emigráló honvédtábornokkal.
Lol, az igaz h ott mindenki bevándorló. De én nem az ő gyerekekről beszélek vagy ilyesmi, hanem amit említett valaki előzőleg h manapság Mo-n született ember aki igenis magyar kimegy a világba szerencsét próbálni és bejön neki. Annak ellenére h senki se hisz abban h sikerülhet. Érted? Felejtsük a múltat meg 2. És 3. GenerációKat. Nem is a vilagsztarsag a lényeg, hanem h lehet jutni valahova a mai világban meg egy magyarnak is.
Persze hogy, én is ezt forszírozön, no spoilers! Azért hoztam fel 2 olyan dolgot amikre mindenki tudja a választ. Inkább poénok voltak mintsem bármi más
Nem tudom, miért olyan lényeges ez a magyar világsztározás. Engem nem is nagyon érdekel, hogy ki honnan származik pl, de lássuk be, a nagy kivándorlási hullám(ok)on már rég túl vagyunk. Akik most játszanak (vagy játszhatnának) amerikai filmekben, már mind 2. vagy 3. (vagy 4.?) generációs leszármazottai a Lugosi, Tony Curtis stb stb vonalaknak. Semmit sem jelent már nekik Magyarország, meg a nyelv, meg a többi. Amerikában egyébként is mindenki bevándorló, csak vannak, akik hamarabb érkeztek. :D
A PT-val kapcs? Ez nem inkább PE téma? Nem hiszem h az uncanny valley vonodik CG-re is. Bár lehet tévedek. Bár PE-ek kapcsán sem emlekszem erre egyetlen SW filmben sem.
No, akkor viszont kérem szépen, hogy legyen az a szabály, hogy a Rogue One egyik spoilerét sem lőjük itt le. Legyünk tekintettel azokra (például rám), akik majd az első megtekintés alkalmával akarják megtudni a poénokat.
Jó, tudom, ellopják majd a terveket és Bruce Willis végig halott volt stb stb, nem lesz itt semmi nagy fordulat, de hátha lesz néhány apró érdekesség még a sztoriban. Én pl elég régóta nem olvasok el semmit a filmmel kapcsolatban, mostmár mindjárt itt a film, kibírom.
Tony Curtis, Ja. Vagy Kertész Tóni, aki nem tudná :D
de mindegyik név akit fel hozunk mar mennyi ideje nem 'mostani' hír? Egyik sem. Kamera előtt senki sincs. Senki. Ez szomorú. szurkolok ennek a gyereknek 'Christopher Kardos', az IMDb-je azt írja h Magyarországon született és azt is h beszél magyarul. Remelem valami összejön neki mert mar tényleg kene valami mostani nem is tudom mi, inspiráció? Amit a család mesél Magyarországról h mi van ott politikailag meg pénzügyileg hat eleg keserítő...mi magyarok meg híresek vagyunk arról h nem merünk álmodni...nem merünk nem is álmodni, nagyba tervezni! Engem is kiröhögtek amikor mondtam h külföldre akarok menni és videojáték ceget kezdeni, mert hát mi nekünk úgysem sikerül. Hat dolgozom rajta és ha meg is szakadok, meg fogom csinálni és nem adom fel. Ezért érzem ezt meg hasonló eseteket kicsit szemelyes ügynek. A múltba nézni szeP, kellemes, nosztalgiáznak jó, de én inkább a jelenben akarok munkálkodni azért h a jövőből legyen az új múlt. na ez elég hülyén hangzik, de értitek. Lugosi, Curtis, George Cukor, Adolph Cukor, William Fox (20th Century Fox), stb. Csak egy ember eleg lehetne h az egész országot inspirálja. Vagy ez a fazon, vagy egy másik, tuti vannak egy páran akik külföldön próbálkoznak nevet szerezni a kavalkádban. Hat hajrá mindegyiküknek! Na ennyi, befejezem, elmondtam ami kikivankozott belőlem Ezzel kapcsolatban.
Ok, köszi. Örülök h nem vettem észre az elsőben. Remelem nem az a spoiler h a Darth Vader meghal!!!! Lol. Én általában inkább szeretek várni. Volt egy idő amikor direkt akarni tudtam minél többet, de úgy izgalmasabb ám találom ha nem. Sőt, minel kevesebb annál jobb. Úgyhogy ne mondjatok el h megszerzik e a Death Star terveket!! Lol. ah...fáradt vagyok Mar.
na ezt a másodikat inkább nem nézem. A Star Wars Panel-ős spoiler eleg volt egy filmhez.
Amúgy nekem nagyon ugy néz ki, hogy idáig az összes Star Wars film közül, a Rogue One-nak van a legjobb PE-jei...jobb mint a TFA is! Mármint annál is jobb