Az Érd nem egy sikertörténet, elmúlt x év úgy, hogy a pletykák szerint sokáig a Fradival hasonló költségvetés ellenére sem a bajnokságban, sem a magyar kupában, sem pedig a nemzetközi kupákban nem tudott nagyot gurítani a csapat. Egyszer sem. Ez sokkal gyengébb csapatoknak is összejött, a Dunaferr például EHF kupát nyert. Szerintem ennek egyik oka, hogy Érden megelégedtek a középszerrel - elég volt a bronz a bajnokságban meg egy kis EHF kupázás. Így teltek az évek. Most, hogy kezdenek vetélytársak lenni a bajnokságban már a 4. hely is nagy falat. A polgármester szavaiból úgy tűnik, most egy korszak lezárul.
Érdekesen alakulnak a dolgok. Ha néhány fordulóval ezelőtt valaki azt mondja, hogy a Vác csapata a 4. helyért versenyben lesz, hát úgy nagyjából hülyének nézem és erre láss csodát! És még a kupában is dobhatnak még egy nagyot.
A Debrecen esetén kissé meg érdekes, hogy az ország egyik legjobb szurkolótáborával rendelkeznek, ehhez képest meg idegenben eredményesebbek, mint hazai pályán...
Nem vállalhatott volna többet, hanem neki többet kellett volna vállalnia. Ő ennek a csapatnak a vezére elvileg és most egy nem éppen kiemelkedő ellenfél ellen játszottak, ahol csődöt mondott a támadójátékuk.
Néztem én több Vác meccset úgy h kijegyzeteltem azt Koni és néhány másik játékos mennyit tett hozzá a meccs eredményéhez. Beleértve azt is h kiről hány gólt kaptunk. Koni minden ilyen stat-ból jól jön ki.
Néha te is megnézhetnél pár meccset a Koni nevével gravírozott rózsaszín szemüveged nélkül. Hámoritól látunk szép megoldásokat, de nagyon sok hibával játszik. És nem csak támadásban, de védkezésben is (lásd a Despotovic elleni védkezését ma). Jó játékos, de nem klasszis. Egy hasznos kiegészítő ember.
Tóth Gabi játékán aztán végképp nem múlt az Érd kiesése az EHF-kupából.
A helyzet az h a szezonban mutatott formája alapján Tóth Gabinak minden további nélkül helye van a válogatottban. Ha azt a formát hozza amit a Bistrita ellen, azzal nagyon elégedettek lennénk (például).
És senkinek a formája nem garantálható előre...(Misi formája sem, például.)
'Hámori....azt, hogy kezdő annak köszönheti, ha a Vác szerkezeti problémával küzd és nincs balkezes átlövő. Hullámzó a teljesítménye mind támadásban, mind védekezésben....'
Két mondat, két 'valótlan állítás'. Vácon éppen azért nincs balkezes átlövő, mert Koni nagyon jól megoldja ezt a posztot, tehát ide nem igazoltak mást. Másrészt Koni a Vác legmegbízhatóbb játékosa, védekezésben is, támadásban is. Neki a leginkább stabil a teljesítménye a csapaton belül.
Nézni kellene Vác meccseket azért, nemcsak paneleket ide beírogatni....