Keresés

Részletes keresés

AnnKa Creative Commons License 2020.11.28 0 0 17561

 

Pilinszky János

Sírvers

 †


Nem görbülhet egyetlen hajukszála,
őrzöm legkisebb ráncaik
a kőzeteknél konokabban
az ítéletnapig.

Könnyeik szivárgó erekben
szemérmesen bujdosnak bennem,
és feneketlen tavat ásnak
a mindentudó hallgatásnak.

Hajnalig síró szeretőkben
némul el így a szerelem,
s már nem is ők karolják egymást,
a halhatatlanság ölel!

Egy egész örökkévalóság
őrzi mindannyiuknak sorsát;
rendíthetetlen, mint a kőzet,
már nem is én ölelem őket.

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.27 0 0 17560

 

 

Devecseri Gábor: Akárhogy is

 


Akárhogy is – gazdag az élet
és nem hagyja magát,
levelek alatt harcolva, kivívja
édes diadalát.
És odafönt a kegyes égbolt
csillagmérföldön át
megmutatja egy-hajnalcsillagú
gyönyörű homlokát.

 

 

forrás: ppek hu/konyvek/
PPEK / Innen és túl.

Versek az Isten-kereső emberről  -26-

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.27 0 0 17559

Szervusztok, további jó estét!

&

 

 

Devecseri Gábor: Egy budai téren


Itten egy óra állt,
alatta álltam én;
akkor még óra volt,
ma már csak költemény.

Vártam egy leányra,
eljön, azt ígérte.
Vártam rá hiába,
elindultam végre.

De ekkor hirtelen
itt termett ő mégis,
vidámabb lett az ég,
vidám lettem én is.

Az a leány meghalt,
nem emlékszik erre.
E régi délutánt
azért írtam versbe:

mert meghalok egyszer
s ő sincs itt, az óra,
nem mutat öt órát
csüggedt mutatója,

nem mutat hat órát,
vidám mutatója:
őrizze emlékét
e vers olvasója.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.27 0 0 17558

 

 

Devecseri Gábor: Jöjjön a jó


Jöjjön a jó, hogyha
jönni akar, lábon;
de már nem kérem, hogy
sólyomszárnyon szálljon.

A rossz darabokra
tépni ne siessen;
végezheti lassan,
nincsen futni kedvem.

Tudtam, de feledtem:
mennél följebb hágok,
ott lenn annál jobban
vigyorog az árok.

Lassan karikázva,
mint levél a fáról,
indulok a mélybe
váram szép fokáról.

Mint kit beavattak
minden rosszba-jóba,
siklórepüléssel
szállok a karóba.

 

Előzmény: bajkálifóka (17426)
bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.27 0 0 17557

 

Váci Mihály

Az igazság

 

Az igazság, oly egyszerű,
mint hegyre vivő lábnyom.

 

De nem követi senki, mert

behordja szél, veri a nap,

 

s mert biztosabb a haladás

sárban, homokban - a lapályon.

 

 

 

 

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17556

 

Szabó Magda: Köd

Félj tőlem, leples álom. Nem álmodom soha.

A vedrem nem merül le, a kút vizére dermed,
ne lengesd, leples Álom, a lepletlen szerelmet,
a vágy kihullt kezemből s a köd felé zuhan.
Szállj véle, leples Álom, és barátkozz a méllyel,
hol egyformán vonaglik a tenger és a part,
mosakszik ifjú reggel a bimbók zöld levével,
szállj ködbe, leples Álom, és nézd meg, mit takar.
Hagyj engem, leples Álom. Az umbriai szentre
révül szemem, s a farkas tág torkát szóra nyitja,
de kút vizére dermed és nem merül a vedrem,
s ha mélyet érne is, nem húzná senki vissza.
Lengj innen, leples Álom. A végtelen kitárva.
Hogy mim volt, nem tudom már. De amim lesz, lerázom
magamról, mint a fecske, ha nedves lett a szárnya,

nem álmodom soha. Félj tőlem, leples Álom.

Előzmény: AnnKa (11961)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17555

 

Szabó Lőrinc

Nincs idő

Úgy érzem, szörnyű vén vagyok,
millió éves a szivem,
ezért van oly nagyon tele,
ezért ver olyan nehezen.

Ez a szív megtanult beszélni
és mindenre emlékezik
és engem persze érdekelne
tudni a történeteit,

mert csak ő ismer igazán, csak
ő tudja, mik a titkai
annak a vén birodalomnak,
mely a nevemet viseli.

Jó volna tudni, elbeszélni,
mit látott, mit mond és miért;
de nincs időm rá: a világ
nem tart el a verseimért.

Milyen kár! mondom eltünődve.
Kinek kár? kérdem. Csak nekem!
És már örülök, ha beszélő
szívemről elfeledkezem.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17554

 

Szabó Lőrinc

Szövetség

Ágaink egybecsavarodtak,
gyökereink összefogóztak,
árnyunkba utasok heveredtek,
lombunkból madarak szárnyrakeltek, –
magunknak mi már megmaradjunk,
másnak, egymásnak annyit adtunk,
annyit kinlódtunk és mulattunk,
hogy vígak, búsak, rosszak és jók,
lettünk egy kicsit már hasonlók.

Mikor a sors összeültetett,
csemeték voltunk még, gyerekek,
fiatal társak, szövetkezők,
rosszabbak elől menekülők,
játszottunk tündéri fuvolákkal,
haragos, fekete trombitákkal,
nem törődve senki fiával:
elszakadók és összehajlók,
valami titokban hasonlók.

Aztán nőttünk – Védett az isten,
nincs fejsze, amely leterítsen,
jöttek ránk fénylő fegyverekkel,
mi álltunk hallgató sebekkel,
s ki ellenünk tört, keze fonnyadt,
szúrós tűzben csontja megolvadt,
háza bedőlt, szeme kisorvadt, –
s mi álltunk, két fa, virágba bomló,
elrendelt csodához hasonló.

S ez biztat, ez, az érthetetlen.
Mesében állunk, csoda-kertben, –
s ha mese, a fának is lehet szive,
zengünk is, ugy zeng a kettőnk hite,
mint a harangok, ha vasárnap
Kálvin lelkével nekiszállnak
az illatos, napos határnak:
jövőt zeng két hang, muzsikáló,
szétlüktetve egybefonódó.

Kétszer-egy sors az isten előtt,
szövetség nem lehet más se különb:
hogy én mi vagyok, nem tudom,
csak azt, hogy benned bizhatom:
bármennyit sírtál, hadakoztál,
jönne uj vihar, rámhajolnál,
magad ellen is átkarolnál:
egymásra fájva rászorulók,
lettünk mindenkihez hasonlók.

Két fa, együtt, testvéri lombban,
egyek vagyunk sok fájdalomban,
örömökben és kényszerekben,
máskép tán élni is lehetetlen:
magunknak hát már megmaradjunk,
gyökereinkről ne szaladjunk,
tavaszban, őszben gyarapodjunk,
legyünk hívők, bátrak, kitartók:
az örök reményhez hasonlók.

Előzmény: Lutra (14399)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17553

 

Horgas Béla

Alkalmi hangolás


A Liget fogalomértelmező
kísérleteinek nyitányára
 


Volt egyszer egy vén zongorahangoló
- vagy mondjam inkább vándorköszörűsnek? -,
barkácsolója minden kösöntyűknek,
ékszer-ész, éji szóvadász, toldozó

és foltozó fogalmazó. Ha szólt, "nosza",
elszéledtek és megint összeálltak,
zendülni mertek a rokon hangszálak.
Őt hívom. Mosolya ráncos naspolya.

Képzeletünk kínjait sorra festi,
faggatózhatsz: miért, hogyan, mi, mennyi.
Mesterségünk címere szabad imázs,

és ha nem, úgy is mintha való volna,
húrjainkra a hangoló hajolna,
ki más, maga a spontán aktivitás.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17552

 

Csorba Győző

Őszi napéjegyenlőség

 


A kert végén a horpadásban
köd ül már hajnalonként
mélyebbre süllyedünk a pusztulásban
fokonként

Már reggelente nem az álom-
gyűjtötte frisseség
izeg-mozog földön faágon
és nem a kedves ég

kínál sokértelmű vigasszal -
fa fű lapul
mit éjről-éjre most tapasztal
riasztva-új

s a virradat félelmes éggel
tárul fölébünk
világraszóló szürkeséggel
dermeszti vérünk

Csupán a vadszőlő pirosló
zászlói lengenek
buzdításként az egyre foszló
zöldek felett.

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17551

 

Csorba Győző

Mi lesz?


A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?

Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.26 0 0 17550

Szervusz Bajkálifóka köszöntelek, szép estét!:)
&

 

 

Csorba Győző

Az alkony ilyenkor


Az alkony ilyenkor az alkony
    kárpótol egymaga
sivár ilyenkor a nappal
    sivár az éjszaka

De az alkony az alkony – az égen
    nyugat felé merev
kék-zöld-vörös kusza foltok
    merengenek

Az égen az égen nagy-nagy
    hézag szakad
a fényes foltok amonnan
    mögüle látszanak

ahonnét nyugtatás jön
    hová kérezkedés
találkozik ez a kettő
    a béke s a küszködés

és meghajszol ahogy kell
    aztán ölébe vesz
az alkony ilyenkor az alkony
    a bolyhos a jég-eres.

 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.26 0 1 17549

Dsida Jenö

 

Én hívlak élni

 

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet 

szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni...

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.25 0 0 17548

Szép napot kivánok Mindannyiunknak!:)

———

 

René Verbeeck: Az évekkel

Az évekkel a vér megtanította,
hogy a heves élet habja szertefoszlik
hogy a nyelve annak, ki másokat meg nem hallgat
nem varázspálca

hogy mélyen a hangok erdejében
ahol mi eltévedünk
a léleknek bele kell merülnie az ős-csendbe
ami egyetlen hangra vár

a források ölében
az életben mi a földben és a húsban csírázik
és a nőkben akik szótlanul forralják a tejet
a gyümölcsöző csendben csak ott születik meg a szó

Dabi István fordítása

 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.24 0 0 17547

Oravecz Imre

 

Csendélet

 

Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
és a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,

 

a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott telefon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben

 

a kezek az ölben nyugszanak,

az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll –

az ember magára marad az életével.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.24 0 0 17546

 

 

Ágai Ágnes: Napszakok


Az éjre ráfelel a reggel,
belesimulnak egymásba,
a váltás rezge fénye illan,
egy másodperc és megöregszel.
Pedig az élet most kezdődne végre,
és talán bírnád is még irammal,
de az árnyak egymásba csúsznak,
azt hihetnéd, mindennek vége,
a látóhatár felizzik vörösre,
búcsút int a napsugaraknak,
talán csak holnapig, és nem örökre.

 

Előzmény: szuszmok (6571)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.24 0 0 17545

 

 

Török Sophie: Egy gondolat

 


A szellem megmozdult, kásás
falai közül felrezzent nyugalmából,
hol dermedt tétlenségben ült, vajúdva
köldökre szegezett szemekkel.
Most megmozdult, megrándultak
vas szemöldökei - és verset irt.

Már kész, itt van előtted, korrigálod.
Szomorú vers, méla színekkel,
analizis lelkedről, mely furcsa
és érthetetlen. Kint dohog a város,
szemben házat építenek, gerenda
zuhan, fűrész nyikorog, munkanélküliek
csoportosulnak a sarkon, ingyenebédet
oszt az iskola, az újruhás gesztenyefák
alatt újoncok éneklik duhaj fegyelemmel
az új párt harcragyújtó himnuszát.
Egy gondolat itt az asztalon
többet érne! egy igazi gondolat...
De gondoltál-e már újat s igazat?
Borongós vagy, s epefájós hangulattal
színezed hiányérzeted kínjait,
önkínzó mélaság! - szép, de ezt sem
te találtad ki! Minden volt már
egyszer, már mindent elvégeztek
előtted, - ó szellem! nézz hát
tükörbe! Kényes igénnyel utánafested
a napot, és bosszús haraggal
árnyékot dobsz az árnyékokra!

S ím, kész művedet
szemléled elégedetten.

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.24 0 0 17544

 

 

FÜST MILÁN: KÉT VERS

           KÍVÁNSÁG

 

 

Ó mikor lesz, hogy kezemben tiszta könyv
S testben, lélekben tisztán s vidoran csillogva... sűrű
És vad ködök után, kilépek majd a napvilágos útra, mint a gyűrű,
Mely síkos üvegládikójából úrnője drága ujján
Rövid sétára megy és visszajön.
És ó mikor lesz már, mikor lesz, áhítozva várom,
Ó mikor fogom megérni már, hogy karcsú, tiszta ujjaim
Majd nem fertőzi meg a sárló munka zsíros szennye rútan
S hogy mindétig vasárnap lesz már mindegyik napom?!
Bársonykalapba' lépdelek, tollam fülem mögött
S az ajkamon önhitt mosoly, - ez egyszer végre megnézem a tornyokat,
Miket nem láttam eddig... minek építették s nyújtózkodnak azok fel a magas ég alá,
Ha én nem láthatom... Ha gyönyörködni bennök nem tudok? -
Fáradt vagyok
És nincs időm, ti emberek... s a bánat is,
Nehéz madár a gyenge ágon, úgy lehúz, úgy megvisel...
Oh nem a szépségnek való már ingerült szemem!
De majd! - Majd akkor tán a napba nevetek, mint őseim
És szellős lesz a lelkem, mint a virradat
S pihétlen-tiszta és magasztos lesz az életem!
Oh nem úgy testvérek, - az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni
S két kezed tördelni vagy az ég alatt... És anyád árnyékán tűnődöl, mint az eszelős,
Mert nem mersz bús szemébe nézni... Nincs kenyér! - Oh ne kérdezzetek,
Hogy néma tekintete jajszavamra néha mit felel?
Jobb nem beszélni, - erről is hallgatni kell...
...Sok ember örök fájdalomban süllyed el!!

 

 

Előzmény: Teresa7 (13669)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.24 0 0 17543

 

 

TAMÁS SÁRI: MAGAD ARCÁRA...


Először hallani és látni akartalak
s mondtam:
Te vagy a Tűz, a Víz, a Nap,
a Mennydörgés
s imádság idejére gyöngyöket aggattam
nyakamra és derekamra,
hogy lásd és lássák
a kisebb istenek:
a Tó,
alkonyat idején a gyöngébb fényű Nap
és a kisebb tüzek.

Most tudom már,
hogy Magad arcára teremtettél minket
s imádkozom néha:
«tisztítsd meg a mi szívünket...»
s kapaszkodik a kezem
fűbe, fába, kőbe,
hogy keressen -
jaj! tudom,
hogy láthatatlan vagy Te
s mint mi:
magunk s egymás számára ismeretlen.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.24 0 0 17542

Szervusztok, kellemes délutánt, szép estét kívánok!:) Köszönöm kedves Teresa.:)

&

 

 

FÜST MILÁN: HAJNAL ELŐTT


A nyírfák kérgében a csend…
S a hű csillag figyel…
Nem halljátok-e hát
A kis csillagok sóhaját?

Nekik már menni kell,
De én még itt maradhatok
S mért is ne tenném?
Sóhajra mindenkor van ok
S minek halnék meg ily korán,
Ha még egy pirkadatot láthatok?
Majd rózsaszín leszek s áradni fog
Szívemből énekem, akár a nagy vizek
S a hold alól a szél
Máris ringatná habjaim, – nem érzitek?

Oh kár fáradnod vélem égi dajka, – lásd
Öreg vagyok
S nem érdemlek már annyi gondozást,
De ott, de ott, az ablakokba’ fenn
Kigyúlt a fény, világosság lett hirtelen
S megállított,
Vaj’ mi történik ott?
Már gondolom, – légy gyengéd égi lány,
Ott gyermek született talán…
Oh én öreg csavargó, látod, hogy sírok.

Előzmény: Teresa7 (13669)
Teresa7 Creative Commons License 2020.11.23 0 0 17541

Szervusztok, szép napot, kellemes hetet, jó egészséget kívánok!:-)

 

******

 

Szép Ernő

 

Narancs

 

Láttam ma reggel jönni a Napot.
Köd volt a fákra kötve,
tócsát kapott az országúti sár,
didergett messzi kút, kazal, torony,
s a foszló szürke sárga vatta közt
a Nap, a gyúlladó vörös Nap
olybá tűnt, mint az óriás narancs,
kit egy beteg gyermeknek nyújtanak.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.23 0 0 17540

 

 

Devecseri Gábor: Imátlan ima


Befejezni a napot szépen,
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kivánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint,
örömet kivánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kivánni az örömnek.

 

*

Jó éjt kívánok!

AnnKa Creative Commons License 2020.11.23 0 0 17539

 

 

Szabó Ila

 

Segíts nekem…


segíts nekem
legyél a vállam
ha terheim már nem bírom
segíts nekem
legyél a lábam
ha látod már-már elbukom

segíts nekem
legyél a szárnyam
ha porba ránt a fájdalom
segíts nekem
legyél a társam
ha élni sincsen már okom

 

segíts nekem
legyél a társam
segíts – emelj
vigyél – ölelj
e végtelen
halálos gátfutásban

 

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.22 0 0 17538

 

 

Szabó Ila

Álombéli tájakon...

Álombéli tájakon
bolyongok az éjben,
holdfénypatak csordogál
lábam alatt mélyen,
derekamig gázolok
csillag mezejében.

Álombéli tájakon
csönd-madarak szállnak,
felhőhegyek omlanak,
rám szakad a bánat,
vonszolódom, lépdelek,
jajdulok utánad.

Álombéli tájakon
már semmit se látok,
álombéli tájakon
üresek az álmok.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.22 0 0 17537

 

 

Devecseri Gábor: Nem én


Nem én formálom holdam és napom;
mindig újra ajándékba kapom,
nem előre várom.
Ki száguldott éjen és napon,
táltos agyamat bízón kicsapom
legelődre, álom.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.22 0 0 17536

 

 

Devecseri Gábor:

 

 

Az emberélet útjának felén túl

 

 

Ezentúl nem lesz aznapom,
mindig csak tegnapom,
és hogyha lopom a napot,
a tegnapot lopom,
és hogyha szorgalmas vagyok,
a multat toldozom,
és ha a jövőn dolgozom,
a semmit foltozom.

Előzmény: szuszmok (1622)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.21 0 0 17535

 

 

Devecseri Gábor: Kérés


Mikor eszembejutsz, világosabb
fejem belül;
kedvem, miként az ég, ha nyári nap
süt, felderül.

Nem mint amíg
teljes tüzével tombolt ez a nyár,
de mint ha víg
tanácsot lebbent s ád a dús sugár,

mely ablakon át arcot simogat,
olyan nekem
a téged felvillantó gondolat,
szerelmesem.

S te mondod azt,
hogy rosszkedvű vagy, ideges, letört?
Nem, nem igaz,
hogy van oly lámpa, mely termet betölt

a fényével, de ő maga sötét.
Ez nem lehet.
Őrizd meg – tőled kapott – kedvemért
a kedved!

AnnKa Creative Commons License 2020.11.21 0 0 17534

 

 

Devecseri Gábor: Az elmulással…


Az elmulással nem perelnék.
Nem volna mult? Nem volna emlék!
És ha nem múlnék az idő,
nem jöhetne el a jövő;

nem jelennék meg a jelen sem;
bizony az édes szerelem sem
kellene – hogyha nemzedékek
nem hullnának, mért nemzenének?

Gyerekkoromban azt akartam,
örökké éljünk; majd zavartan
lemondtam róla, nem szivemmel,
de az eszemmel. S hogy az ember

boldog legyen… hogy boldog légy, hát
ne úgy kérdd az idő folyását:
ha el nem múlnék, hogy mi lenne.
De: mit mond majd – mi voltál benne.

Előzmény: arozika (10559)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.21 0 0 17533

Szervusztok Lutra, Bajkálifóka, kellemes estét kívánok!:)
&


Devecseri Gábor: A múlandóság cáfolatául


1


Az értelem, ha már kinyílt,
mindétig itt sugárzik;
gazdája holtával se hal;
nem illan, szét nem ázik.

A szépség ha már kinyílt,
nem válik barna röggé;
virág, ha egy napig van itt,
egynap van itt örökké.


2


“Törékeny az öröm” – sikoltják
vagy mondják elnéző-szelíden
a költők századokon át.

Nincs állandóbb, úgy vettem észre.

Hogy megmarad! Nem az egészre
emlékszel, a múlt mély tavát
tétova búvárként bebolygva:
hol ronda rém barlangja tát
iszony-torkot, hullámok gyöngéd
homálya függönyzi valóban
múlttá, elmúlttá; aranyát
látod csak csillogni a mélyben,
csak ez süt a függönyön át,
bármily piciny volt. S egy sziromra
élesebben látsz, mint a romra.
És ha az öröm oly törékeny,
mért őrzöd álmodozva ébren
makacs-szelíden a saját
napjaid forró-hidegének
s oly sok szeretted
tavi-mélyben
messze-áramló idejének
csak mosolyát?

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.20 0 0 17532

Illyés Gyula

 

Kháron ladikja

 

Kháron ladikja nem akkor indul velünk,
   midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká s nyitott szemmel megyünk
      a végzetes vizen.

 

Esztendőkkel előbb irígy sorsunk behajt
   s ringat a csónakon, amely
- bár nem kedvünk szerint - épp oly gyönyörű part
      hosszában suhan el;

 

épp oly szép Canale-n s lagunákon, akár
      a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
      épp csak - visszafelé!

 

Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan - ahogy
      elleng, még gyönyörűbb!
Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott
      hagyja a hegedűt.

 

Ülünk barátaink, s fáink közt, nevetünk,
      - vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
      kifelé a ladik.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!