Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Nemrégiben elég hosszan írtam a budapesti Állatkertben tett látogatásomról, csütörtökön újra ott jártam a nyugdíjasklubbal.
Most nem fogok mindenről beszámolni, csak egy olyat említek, ami újdonság volt számomra. Aztán betértem a Madagaszkár-házba, és kellemesen meglepődtem. Ugyanis a gyűrűsfarkú makik, illetve egy részük szabadon jártak-keltek a látogatók között, mindannyiunk őszinte örömére. Igaz, két kedves, fiatal állatgondozó felügyelte nem is annyira őket, mint a látogatókat. Részint azért, hogy ne nyúljanak hozzájuk, részint azért, hogy mindenki maszkot viseljen. A makik csöppet sem féltek, érdeklődve nézték az embereket, egyiküket fel is szólítottam, hogy jöjjön haza velem. Gyanítom, hogy két nap múlva visszahoztam volna, de azt is, hogy ez a két nap egy perce sem lett volna unalmas!
Az egyik látogató egy falevelet hozott magával, és a maki felé nyújtotta, a gondozó persze szólt, hogy ezt nem szabad, de a maki sokkal gyorsabban reagált, mint bármelyik ember. Egy darabkát letépett a levélről, a melléhez szorította, és elfutott vele. Aztán leült, és szép kényelmesen megette, amit mindenki - engem is beleértve - csendes mosollyal figyelte.
Az ajtón nem volt könnyű be, illetve kijutni, de ez igazán érthető! A gondozók viszont ötpercenként tartottak létszámellenőrzést, ami nem volt könnyű és egyszerű, mert a majomkák folyton-folyvást ugráltak-szaladgáltak. De megoldották!
Bevallom, csak filmen láttam a Msacska a forró bádogtetőnt, és egyedül Paul Newmanra emlékszem belőle, a szerplők viszont szörnyen idegesítettek. Azóta inkább mellőzüm, elvégre annyi olyan szerző van, ami nem csak érdekel, de szeretem is.
Jobbulást, nekem nem volt ilyen szerencsém, mármint hogy egy náthával beértem volna, ide nekem az oroszlánt, jól behabzsoltam. Remélem hosszú időre kipipálhatom :)
A rendezés érdekes elgondolás, viszont mi a baj T. Williams-el? Színpadon még nem láttam semmit a darabjaiból, viszont majd mindegyiket olvastam. Nem kifejezetten szerethetők a figurái, máshogy közelítettem meg őket, viszont ahogy megrajzolta, az a mélység megfogott.
A mai délelőtt sétával telt méghozzá a Nemzeti Színház előtti szoborparkban, majd kicsit belátogattunk a színház előterébe is.
Már a homlokzaton megnéztem a plakátokat, amik a bemutatók címét és a rendezők nevét közölték. Aztán bent az épületben, ahol nem kellett a nyakamat tekergetni, felfedeztem valami érdekeset. A görög drámát (Bacchánsnők) görög rendező, a spanyolt (A kertész kutyája) spanyol rendező, az amerikait (Tenesse Williams, ki nem állom) amerikai, vagy legalábbis angol nevű rendező fogja rendezni, a magyarokat meg magyar. Külön érdekesség, hogy Szabó Magda: Az ajtó című drámáját egy másik Szabó viszi színre. Ez filmen, Szabó István esetében egyszer jól bevált!
Ezen a héten egy kellemetlen náthával vesződtem - szerencsére csak náthával - ezért többet néztem a tévét. A Kémek hídja című filmet véletlenül találtam meg, láttam már, de most is végignéztem, egyszerűen nem tudtam otthagyni!
Abel ezredes történetét ismertem, annak idején elég sokat írtak róla. Pár éve pedig a legsikeresebb hírszerzők között olvastam róla a Kémek krémje című könyvben. El kell ismerni, valóan jó munkát végzett. Itt azonban nem ez volt a lényeg, hiszen alig-alig foglalkoztak ezzel a témával.
Fura volt figyelni, hogy az orosz (eredetileg német származású) férfi és az amerikai ügyvéd között kialakul egyfajta köcsönös tisztelet, bár barátságról itt nem beszélhetek.
Külön öröm volt számomra, hogy Abel ezredes nem valami jóképű nőcsábász volt, hanem egy jellegtelen hivatalnokféle.
Csöndesen mosolyogtam, amikor tanácsot kértek tőle, ő adott is, méghozzá jót.
Másnap viszont az ABC-gyilkosságokat néztem, és alaposan meglepődtem, mert ugyanaz a színész, (Mark Rylance) volt Mr. A. B. Cust, aki Abelt is alakította, Úgy látszik, a jelentéktelen figura a szerepköre, és azt cseppet sem könnyű eljátszani!
Köszönöm! Akárhogy is, örülök, hogy ott voltam és megnéztem a kiállítást. Elismerem, hogy magára az épületre, főleg a belső részére, nagyon ráfér némi festés-csinosítás.
Azt nem írtam, de örültem, hogy a jegypénztárostól az ott lévő személyzetig mindenki kedves, udvarias, és jól érzehetően szereti a kiállított tárgyakat.
Miután az Opera birtokában lévő területnek csak kis részét láthattam, nem tudom eldönteni, milyen előadások lehettek-lehetnek ott, de miért ne?
Köszönöm az ajánlást, rászántam magma a látogatásra, nem is bántam meg!
Bevallom, nem nagyon jártam még arrafelé, de nem túl sokat vesztettem vele!
Viszont mikor megpillantottam egy szép fekete gőzmozdony + szeneskocsit a villamos ablakából, rögtön tudtam, hogy ott kell leszállnom, és meg is tettem. Jó néhány ember szorgosan fotózta. Ki volt írva, hogy a mozdonyra ne lepjünk fel. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna, mert az első lépcső pont derékmagasságban volt. Meglepetésemre elég sokan voltak, és itt majdnem egyenlő arányban a férfiak és a nők. Sok gyerek is, alighanem kihasználták a vakációt
Jót mosolyogtam, mert a pénztár valami régi, feltehetően állomásból származó deszkákból volt összerakva, a rajta lévő graffitin ez állt: Szeretlek, Zoli + Laci! Nem egy elfogult leányzó írta, az biztos!
Nem részletezem, sokkal kevésbé lennék szakszerű, mint Shangi-La.
Szavakkal nehéz leírni, amiket láttam, viszont nagyon tetszett! Az egyik gőzmozdonyra fel lehetett menni, és ott körbenézegetni. El nem tudom képzelni, némely magasan fekvő kapcsolót hogyan tudták elérni. Létrára álltak?
Egy-két vagonba is föl lehetett szállni, nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem.
Továbbá az állomás előtt nyolc-tíz leparkolt bicikli ácsorgott, mi több, három robogó is, szépen karbantartva.
Felfedeztem, hogy van egy másik épület is, gondoltam, ha úgyis ottvagyok, már csak megnézem! Ott is ki volt állítva egy mozdony, no meg egy vagon, ráadásul egy ötven évvel ezelőtti telefonfülke. Indultam, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, erre kiderült, hogy ez az épületrész az Operaház tulajdona. Talán díszletraktár, mert nem tűnt alkalmasnak előadások megtartására.
Egyébként döbbenetes művészi meglepetés ért. Az előcsarnokban láttam egy nagyméretű porcelánszobrot, alighanem főnixet akart ábrázolni, viszont olyan volt, mint egy kakassal keresztezett liba. Sosem hittem volna, hogy herendi porcelánból is lehet giccset készíteni, csak tehetség kell hozzá!
Egyébként csodás idő volt, a hely szépen parkosítva, úgyhogy minden körülmény kedvezett a látogatásnak.
Na szóval, akkor a kicsit megkésett beszámoló, de talán még időben. :-)
Mint írtam figyelmetlenségből a nyitás előtt egy órával ott voltunk. Szerencsére ez nekünk - egy barátommal és a fiával voltunk - vasútbarátoknak nem okozott gondot, elsétáltunk a hátsó részek felé, felfedezni a régi korok emlékeit. Az épületek kicsit kopottak, hullik a vakolat, visszaadja a régi korok hangulatát. kerestük a vágányok nyomát, találgattuk az egyes épületek funkcióját Amúgy én már jártam itt, amikor még járműjavítóként működött, kétszer is volt itt vasútmodell kiállítás. Az egyik pont a mostani kiállítás helyszínéül szolgáló csarnokban, akkor "dekorációként" mozdonyok álltak a szélén, némelyik javítás alatt, frissen glettelve.
A csarnokba lépve a jegyvásárlás után be kell tenni a csomagokat, táskákat a megőrzőbe, csomó szekrény szolgál erre. Százassal működik, amit a végén visszakapunk. Balra van egy kis üzlet, ahol vasúti motívumokkal díszített tárgyakat lehet venni.
Maga a kiállítás a javító csarnok egy részét foglalja el. A bejárható területet határoló ferde felületeken vannak a fotók és az ismertető szövegek ill. a bejáratnál mozdonyok öntöttvas és alumínium táblái. Rögtön jobbra a legendás 424-es gőzös van kitéve, kicsit odébb két M40-es dízel tolatómozdony. Ezeknek a vezetőállására fel lehet menni, egy széles lépcső vezet fel. A tér közepén egy régi 3-tengelyes személykocsi modellje látható.
A csarnok egy elfalazott részén - ami régen a fényező és kittelő műhely volt - újabb mozdonyokat láthatunk, egy V60-as Kandó villanymozdonyt és egy 242-es zöld színű áramvonalas burkolattal ellátott gőzöst. Ez utóbbi könnyű gyorsvonatok nagy sebességgel történő továbbítására szolgált. A mellette lévő helyiségben egy szépen restaurált III. osztályú fapados személykocsit nézhetünk meg belülről is. A csarnok közepén a tolópadon van kiállítva az Árpád sínautóbusz, amire szintén fel lehet menni. Ez a 30-as években Budapest és Bécs között közlekedett.
A járműjavító csarnokok sajátossága volt a középen futó tolópad. Ennek segítségével állították át a járműveket a két szélén lévő vágányokra. Ezeken egy-egy munkafázist végeztek, ha megvoltak, mehetett a következő fázis vágányára.
Mint említettem a széleken lévő ferde felületeken vannak az információk elhelyezve. Fotók és ismertető szövegek mutatják be a járműjavító, a mostani csarnok, a Ganz-MÁVAG, a Népligetben lévő próbapálya történetét. Bemutatják a közelben lévő lakótelepet, ahol a dolgozók laktak, valamint a távolabbról jövők közlekedési eszközeit. Ki van állítva több bicikli is abból a korból, ilyenekkel érkeztek azok a dolgozók, akik nem a tömegközlekedést választották.
A kijárathoz közeledve láthatjuk a jövőt, a leendő közlekedési múzeum terveit, a pályázatokat. Itt vannak székek is, ahol meg lehet pihenni - persze közben is, nem csak a távozáskor.
Számomra élvezetes volt a kiállítás. Érdemes elolvasni a történeti anyagokat, nagyon érdekes és szerteágazó információkat tudhatunk meg, persze erre időt kell szánni. Terveztem pár fotót is betenni, de ettől most hajnali 3/4 4-kor eltekintek. :D Talán majd pótolom, ha hozzájutok, időhiány fennforgása van...
Filmen láttam, és jókat derültem rajta. Mostanában egyre gyakrabban készül színdarab a filmből. Talán az egyik kedvencemből, a Nőstényördögből is lesz egyszer!
Nos, valamit - valamiért. Ha van nyugdíjas jegy, akkor persze azt fogom megvenni. Ha hetven felülieknek ingyenes - az vagyok - akkor azt is. Ha egyik sincs, kifizetem, és kész.
Filmen Jane Fonda és Dolly Parton vitte sikerre, itt Szinetár Dóra, Polyák Lilla, Auksz Éva és az én nagy idei felfedezésem, Kulcsár Viktória (ő volt Dolly szerepében). Ők voltak, akik szenvedtek a szexista, kizsákmányoló, férfiakat és nőket egyaránt megalázó főnök irányítása alatt. De nem akármilyen fából faragták a nőket – volt köztük gyerekét egyedül nevelő özvegy, volt, akit férje szebb és fiatalabb nőért hagyott el, szóval széles a spektrum, ám közösen lázadtak fel a főnök undokságai ellen jobb munkakörülményeket remélve. Bevetnek mindent, sőt túl lőnek a célon, leckéztetnek, zsarolnak oda vissza, mindezt iszonyat sok zenével, tánccal, humorral fűszerezve. A tánc-és énekkar, akik a háttér irodai alkalmazottak is voltak egyben, többször revü szintű betéteket adtak elő, nem tudom hányszor váltottak jelmezt, mind tetszett, mind a 70-80-as éveket idézte, frizurák szintén. Pörgött végig, két felvonás kirobbanó formában, egy percig nem ült le a darab. Színes hangos jókedvű szórakoztató.
Igyekszek megírni a beszámolót, de addig is belinkelem, mert csak a hónap végéig van nyitva, hátha valaki sietni akar. :-) Erről a kiállításról van szó:
A kiállítás a volt Északi Járműjavító területén van a Kőbányai úton, itt lesz majd az új Közlekedési Múzeum. Maga a kiállítás a járműjavító történetét mutatja be, pár vasúti jármű, mozdony, kocsi is ki van állítva.
Figyelni kell a nyitásra, csak déltől van nyitva. Mi nyugodtan odamentünk 11-re, mondván biztosan 10-kor nyit, aztán sétálhattunk egy órát. Mondjuk nekünk hasznos volt. :-)
Az épület mögött van egy kis vendéglő/söröző, ahol a várakozás alatt akartam inni valamit, persze az is délben nyit. Nem tudom, hogy most nyitva van-e, mert kerthelyiség.
Érdekes hírt hallottam délben: A Játékszín ma a Fővárosi törvényszéken, az esküdtek termében tart előadást. Ezt hallva a Tizenkét dühös ember jutott eszembe, de nem, a Vád tanúját adták elő. Ez sem rossz választás!
Pénteken a Szépművészeti Múzeumban tettünk látogatást, nem bántuk meg. A többesszám alatt a barátnőmet és magamat értem.
Megint csak nehéz a helyzetem, hiszen képeket szavakkal leírni elég bajos. Inkább a benyomásaimat osztom meg, aztán ki-ki eldöntheti, elolvassa-e vagy sem. Jobb esetben a képeket is megnézheti.
Elsőnek a megújult román teremben gyönyörködhettünk. Jó nagy tér, és nem zsúfoltak bele bútorokat, a falra sem aggattak képeket, A falon szép címerek ezek egy része erősen ismerős volt, pl. a kettőskereszt, no meg az Anjou-liliom. A falfestések között a páva volt a visszatérő motívum.
Időrendi sorrendben haladtunk a képek és a szobrok között, igyekeztem figyelmesen szemügyre venni őket. A témák a szokásos vallásiak, keresztrefeszítés, angyali üdvözlet, háromkirályok imádása, Mária a gyermekével, esetleg mellettük egy-két angyal ténfereg. Gondolom, Szent József éppen dolgozik.
Egy idő után kezdtem valami másra vágyódni, felüdülés volt pl. egy falusi kovácsműhelyt, esetleg a félkész Bábel tornyát megnézni.
Igaz, volt olyan, ami megragadta a figyelmemet, pl, az egyik képen a Jézust kigúnyoló tömegből az egyik férfi alakja és arca tett rám a maradandó benyomást. A gyűlöletnek és rosszindulatnak olyan elegye látható rajta, hogy fél percnél tovább nem tudtam ránézni. Ráadásul biztos, hogy Quasimodo valahol szerepelt a családfáján.
A rémségek után szinte jólesett a Bacchanália című festmény, ők szemlátomást remekül érezték magukat! Igaz, szerintem másnap már kevésbé, de ez nem túl meglepő.
Megint találtam valami újdonságot, éspedig Szent Mihály szobrait, ő éppen a sátánt győzte le, rajta taposott. Az egyik képen az ellenségnek inkább gyíkformája volt, de a másik teljesen magával ragadott. Tessék elképzelni egy pikkelyes gyíktörzset, rajta szarvas harcsafejjel, emberi, vagy majdnem emberi kézzel, és a hátsó végtagjai kakaslábak volt. No, ő nem könnyen adta meg magát, harapni ugyan nem tudott, de a hátsó lábának éles karmaival rúgni annál inkább!
Egy másik fafaragásos szobor Mária halálát ábrázolta, megszámoltam, ott volt mind a tizenkét apostol. Leginkább imádkozással voltak elfoglalva, csak az egyikük hozott egy pohár vizet. Bár nem biztos, akár bor is lehetett.
Miután most már garantáltan szentmérgezésem lett, boldogan néztem egy pénzváltó portréját, el tudom képzelni róla, hogy az ügyfeleit nem csapta be, legföljebb egy ici-picit. Nagy felfedezést is tettem: az egyik képen jegyespárt festettek le, a lány nem tartozott a nádszálkarcsú kategóriába! Na végre, és milyen jól megvoltak a fiatalemberrel, legalábbis a megörökítés idejére.
Ezek után került sor az egyiptomi részre, végre valami más! Nagyon sok szép, türkizkőből készült nyakláncot láttunk, hozzáillő karkötővel, esetleg fülbevalóval is. Bármelyiket szívesen felvettem volna! Persze, csak ünnepibb alkalmakra. Az usebti szobrocskákon egy kicsit elmosolyodtam: ők voltak azok, akik a síron túl a gazdáik helyett dolgoztak. Hát nem kiderült, hogy ott is van munkafelügyelő? Jó néhány állatszobor is látható volt, kobra, viziló (ez utóbbiból jó sok) bika, szkarabeusz, juh, sólyom, és én hiányolni kezdtem a macskát! Pont amikor k kimondtam, megláttam egy igazán jól sikerült szobrot róla!
A sok járkálást a múzeum büféjében pihentük ki, remek kávét adtak, nagyon ízléses csészében, igaz, egy pocsék bögre stílustalan lett volna.
