Különösen az ókorral-középkorral foglalkozók számára elengedhetetlen fontosságú az egykori földrajzi viszonyok, a vizsgált történelmi eseményekkel egykorú természeti adottságok ismerete, de a közelmúlt történései szempontjából sem közömbös olykor, gondoljunk csak a Tisza szabályozását megelőző helyzetre...
Igen, kétségkívül temérdek közös gyökere van a magyar és a szláv nyelveknek, de véleményem szerint nem eredhetnek egy tőről, úgy ahogy írod. Viszont a közös gyökerekhez adnék két érdekes adalékot.
Az első a magánhangzók nélküli írás, nevezzük rovásírásnak. Ennek az írásnak az iránya általában jobbról balra haladt, így kellett olvasni. Viszont ez korántsem volt aranyszabály. Aki ismerte a nyelvet, az könnyen megtalálta a helyes olvasatot, és a helyes magángangzókat is hozzá tudta rendelni. Viszont aki csak a betűket ismerte, esetleg a latin olvasat irányához szokott, az könnyen visszafelé olvasta el, akár téves magánhangzókkal. Ha összehasonlítjuk a magyar szavakat és a szlávot, rengeteg ilyen oda-vissza tévesztett kifejezéssel találkozunk. Erre most nem hoznék fel példákat, mert akár a magyar nyelvben belül is megvan ez a kettősség pl. ír-ró. Szerintem ez akár kiindulópontja is lehet a szláv nyelvnek mint olyannak. Hogy melyik az eredeti és melyik a tévesztett szó, azt általában könnyű eldönteni, hisz a magyar szavaknak jelentés tekintetében levezethető szóbokrai vannak, míg a szláv a rokon jelentésű kifejezésekre is ad-hoc jelleggel használja a szavakat.
A második dolog, az a szláv írás kérdése. Ennek legkorábbi formája a glagolita írás. Az egyetlen furcsa benne, hogy vannak a glagolita ábécében olyan hangzók, amelyeket a szlávok sosem használtak (ö,ü) Tekintettel arra, hogy a glagolita írás megalkotói, a szlávok apostolai Ciril és Metód valahol a mai Szerbia területén lévő Morava folyóhoz köthető területen térítettek (Metód Sirmium püspöke volt), a glagolita írást is itt alkothatták meg, ...de milyen nyelvhez? Véleményem szerint ez valamilyen magyar-szláv keveréknyelv lehetett.
ami a Balaton eredetét illeti, szerintem már a római elnevezés is a magyarnak egy elírt változata. Ha azt vesszük, hogy az elnevezés Baál nevéből ered (és ezt a környékbeli települések elnevezései is alátámasztani látszanak), akkor már a kereszténység előtti időkben is így hívták.
Látom, hogy a Balaton mindenkinek a "szive csücske":-). A Te hozzászólásodból (sem, a Wikiből sem) derül ki az, hogy mióta használjuk ezt a szót. Természetesen mi, magyarok, mióta használjuk.
Ettől én még nem fogom feladni a gyökelemzésemet a Balaton szóra sem. S azt a feltételezésemet sem ingatja meg, hogy a szláv ne lett volna ugyanannak a kárpátnyelvnek a része, mint a magyar és a kelta.
Tehát én a szláv "jövevényszavak" létezését egészében elutasítom: szerintem a magyar és a szláv nyelvek szavai közös eredetűek.
S akkor miért nem egy szláv nyelvhez (oroszul még eléggé tudok is) hasonlítottam ELSŐKÉNT a magyart? (De másodikként, napjainkban, pont azt teszem.)
Azért nem elsőként, mert a "szlávok" már nem gyöknyelvek.
A héber viszont nagyon hangsúlyosan az - ráadásul sokezer éve csaknem változatlan szókinccsel és nyelvtannal maradt fenn.
KETNI: Te más felfogásban keresed e szavak eredetét, mint én... ehhez nem tudok hozzászólni.
A Balaton nevének szláv eredetével hasonló a probléma, mint a "Mor ho" szláv csatakiáltással. Ezeket az eredeztetéseket teljesen dilettáns módon, alkoholproblémával küszködő műkedvelő délibábos álmodozó áltudósok (többnyire szlovák evangélikus papok) találták ki nem is olyan régen, jellemzően a 19. század középső harmadában. Aztán a dolog úgy maradt. A lényeg csupán az volt, hogy az eredeti szóalak hasonlítson valamilyen aktuális szláv kifejezésre. A Balaton esetében ez a "blato", ami sarat jelent. Persze mivel a tó, amit a "blato" már egyébként is tartalmaz, szlávul nem jelent semmit, ezért szlávul csak úgy tudják mondani, hogy "Blatenské jazero". Ezt viszont már nem is lehet "Sáros tó"-nak fordítani, mert a "blatno" az már nem "blato". ("blatno" szlávul igazából nem is jelent semmit). Ebből lett a "Blatnograd", amit szerintem hibásan "Sárvár"-nak szokás fordítani. Erre alapozva lett továbbá Zalavárból Blatnograd, annak ellenére is, hogy földrajzilag nem illeszthető a történelmi források által leírt tájba.
1. NINCS Balaton nevű helység Izraelben. A BLT mássalhangzó váznak azonban nagy szóbokra van a héberben, amelynek közös jelentése: kiemelkedő, kiálló, szembetűnő.
Magyar megfelelői természetesen értelemben is rokonszavak: balta, bolt-boltoz, Balaton. Nem magyar a Balti-tenger. Idetartozik még a bölts (bölcs), és a Bultsú személynév is - szintén "kiemelkedők".
(TEgnap 9kor hangzott el a Kossuthon Ráday Mihálytól, hogy András hosszas szentföldi tartózkodásakor Balaton nevű települést alapított nem messze Jeruzsálemtől, amit ma is így hívnak, és lakói magyar származásúnak vallják magukat.)
András vezette 1217-1218-ban az V. keresztes hadjáratot (lásd: keresztes háborúk) a Szentföldre. Ezt a hadjáratot 1215-ben III. Ince pápa hirdette meg, és II. András 1217-ben kelt útra VI. Lipót osztrák herceg társaságában, akikhez Cipruson csatlakozott I. Hugó ciprusi király is. Akkóig (ma Acre, Izrael Állam) el is jutottak, de a király nem akart sokáig távol maradni az országtól, így 1218-ban hazaindult Magyarországra. Bár nem vette beJeruzsálemet, ennek ellenére II. András címei között szerepelt a Jeruzsálem királya cím is.
Nemcsak kristóék, Petőfi szerint is "ügyefogyott király volt ez a II. Endre, papucs alatt szuszogott stb", de azért a mozlim védők "puskalövés nélkül", fehér lovon engedték bevonulni Jeruzsálembe és így joggal vette föl a mindenkori magyar uralkodók címsorába a "JERUZSÁLEMI KIRÁLY" megnevezést.
...Talán mégsincs olyan messzire Makó Jeruzsálemtől...
A Makó vitézről szóló wikipediás szócikkben olvasom, hogy a szentföldi hadjárat "sokkal inkább turistautat jelentett" II. Endrének, mintsem katonai akciók sorát :DD
Ehhez hasonló nézettel Kristónál találkoztam, ő "ötletszerű" lépéseket látott említett királyunk hadjáratában és ahhoz kapcsolódó diplomáciai ténykedésében.
-----------------------------
OFF
Ha már azon az alföldi vidéken járunk, és szereted az ilyeneket:
Makó első említése 1247-ből Vlnuk alakban maradt fönn. Ez a történészek véleménye szerint révet, folyami átkelőt jelölt, de mint tulajdonnév, nyolcszáz év után Szegeden mint Vőneki családnév fennmaradt. A település hosszan húzódott a Maros jobb partján, egy része bizonyára átesett a folyó másik oldalára is. 1256-ban már Alvelnök (Oluelnuk) és Felvelnök (Feluelnuk) néven említik a két részt. 1299-ből maradt fenn az az oklevél, ami már megjelöli a település új nevét: Felvelnök, amelyet új néven Makófalvának hívnak (Felvelnuk que moderno vocabulo Makofalua vocaretur — Szakály Ferenc: Adalékok Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez; in: Archívum XII, 1990, 124—6.) A „falva” utótag a 15. század végén és a 16. század elején tűnt el végleg, ekkorra a település vámot szedett és piacot tartott. Jogilag falu maradt, de mezővárosi szerepkört töltött be, a közvetlen vidék gazdasági centruma lett. Lakosai kiemelkedtek a jobbágyi sorból, engedményeket kaptak a földesuruktól. A Maros nagyobb áradásai helyenként 2—3 m-es vízborítást is eredményeztek, s az erekkel, fokokkal átszőtt mocsárvilág még a 18. század elején is víziútként szolgált Makó és Szeged között ... Alvölnek, Felvölnek és egyéb periférikus telepek — Malomszög, Szentlőrinc, Vaffalaka, Szentlászló, Szentmargita — egybeépülésével jött létre a mai Makó. (Vertics József: Makó város belső legelője; Makói monográfia 1, Térképtár: 28.).
OK, OK. Szlovákiában ugyanez a mondás valahogy úgy van, hogy messze van, mint Malacky Madagaszkártól. A városról annyit kell tudni, hogy a Benyovszky család birtokközpontja volt. Van-é köze Makónak Jeruzsálemhez? Ez a beivós sztori meg..... qrvára tudomámos ám!!
Sok személynévből lett helységnév. Van forrás egyáltalán arról, hogy is hítták a települést és mikortól meddig?
"Az a nagy baj, hogy a mai kaukázusi nyelveket nem vizsgálta olyan kutató, aki ért a magyar nyelvhez"
Azért utazgattak ott egy páran, akik végeztek ilyen irányú nyelvhasonlítást, pl. ógyallai Besse János, szentkatolnai Bálint Gábor... Az előbbi naiv etimologizálásai közt valószínűleg te is találnál kedvedre valót.
Szóljatok, ha nincs igazam. Abházia, a tartomány neve, magyar nyelvű. Ab itt a Víz, a Ház meg Ház, Ország. Amikor 10, meg 2 ezer éve itt magyarok laktak, akkor keletkezett az országnév. Ha valaki a Kaukázust legalább közepesen átnézi, sok óriási érdekességre talál. Ha az időben is nézelődik, a történelemben, akkor még többre.
Az a nagy baj, hogy a mai kaukázusi nyelveket nem vizsgálta olyan kutató, aki ért a magyar nyelvhez. Ezért aztán semmit nem lehet fűzni a térséghez, csak bizonytalanságot. Persze Cserép József keveset azért mondott.
Fiume mellett is van Abházia, tengeri üdülő volt. A régi magyarok tudtak magyarul, a maiak kevésbé. Abházia szintén a Víz-Háza, vagyis víz melletti település. Üdülő a tenger mellett. De mit jelent Üdülni? Talán csak nem Udulni, Udu Napisten alatt napozni? Még ilyet!
Szegény abház népet szinte teljesen megsemmisítették.
A szentföldre vezető út fővonala csak a Duna lehetett. Hajóút. Nem útleírások kérdése ez, hanem csak rá kell nézni a mai térképre. (Duna->Fekete-tenger->Égei->(Földközi) és ugye a partok) Mert az útleírások szerintem olyan messze vannak a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. (ez a mondásunk se véletlen ám!!)
A 12. századból származó útleírás....A Magyarországot érintő rész azonban korábbi itinerariumból származik, ugyanis az ország nyugati határfolyóját a Fischában jelölte meg, továbbá Hainburgut magyar területre helyezte.
Mivel ez a geopolitikai helyzet csak 1031-1043 között állt fenn, a vonatkozó szöveghely is ekkor keletkezett....
"az arab birodalomba való beolvadástól – kezdve ... a Kaspi nyugati partjának kedvező földrajzi adottságai hozzájárultak ahhoz, hogy a Kalifátus és Európa közötti távolsági úthálózat itt épüljön ki, miközben a Transzkaukázus korábban utakkal jobban behálózott nyugati fele vesztett a jelentőségéből"
Mindenesetre eredetileg mást értettek Kaszpi-kapuk alatt, mint a mai tudományos köznyelvben, nem a derbenti erődöt, hanem az iráni Ray tartományi központtól (=ókori Rhagae) 82 km-re keletre levő Tang-e Sar-e Darrát. Az idősebb Plinius szerint mindkét földrajzi képződményt, a Hürkán-tengert és az utóbbi átjárót is egy bizonyos kaszpi népcsoportról nevezték el (VI, 17, 43). Ezek tehát valahol a mai Kaszpi-tó és a Tang-e Sar-e Darra között éltek. De már Plinius arról panaszkodik (VI, 15, 40), hogy a Kaszpi-kapuk elnevezést sokan tévesen vonatkoztatják az Ibér- vagy Szarmata-átjáróra, a későbbi szászánida források Alán-szorosára, amely a Kaukázusban található. (Ezt azért nevezték el a szarmatákról, mivel akkoriban már Ibériából a szarmatákhoz lehetett átjutni észak felé, a pontuszi szkíták egykori területére.) Különféle bizánci szerzőknél, mint Prokópiosz, Menander Protéktór vagy a DAI összeállítói, mégis továbbél a hibás felfogás, sőt napjainkra már a Derbendi-szoros erődítményét hívják Kaszpi-kapunak, földrajzi elhelyezkedése okán, mivel Dagesztán kaszpi-tengeri partján helyezkedik el.
Az Aral-tó (ha valakinek nem jutna eszébe) nem az Aral olajtársaságról híresült el, hanem arról, hogy egykoron a világ egyik legnagyobb tava volt. Az Aral-tó Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén, a Turáni-alföldön fekszik. 1960-ban a világ legnagyobb tavai közül negyedik volt a sorban, ma már csak a nyolcadik. És ez nem azért van, mert hirtelen született egy-két tengerméretű tó máshol, és nem is Dubai-ban csináltak mesterségesen, hanem az Aral folyamatosan eltűnik. Furcsán hangzik, hisz a suliban annak idején erről szó sem volt, de ma már nyilvános, hogy az Aral-tó esete az egyik legjobb példája az emberi beavatkozás miatt bekövetkező ökológiai és humánkatasztrófának.
Az '50-es években roppant nagy vízigényű gyapotültetvényeket telepítettek a tavat tápláló két folyó, a Szir-darja és az Amu-darja mentén, ezáltal a megszokott víz csak egy töredéke táplálta a tavat (mivel a csatornáknak csak 12 százaléka szigetelt, az elvezetett víz 30–70 százaléka elfolyik a sivatagba). 2004-re az Aral-tó elveszítette korábbi területének a 75 százalékát, vízmennyiségének pedig a 90 százalékát! Napjainkban már nem is egy tóról, hanem kettőről beszélhetünk, a nyolcvanas évek végén ugyanis a vízszint olyan mértékben lecsökkent, hogy a tó két részre vált. Az elmúlt nyolc évben a vízszint újabb 5 méterrel apadt, és a nagyobbik tó újabb két részre szakad, már csak egy vékony sávban elhelyezkedő terület kapcsolja őket össze. Az egykori halászfalvak több tucat kilométerre kerültek a nyílt víztől. A szintén tópartra épült Mujnakban üzemelt valaha a Szovjetunió legnagyobb halfeldolgozó üzeme, ma már a településről csak félnapos utazással érhető el a tó. Valaha évi 44 ezer tonna halat halásztak itt, mára az iparág összeomlott, a munkahelyek megszűntek.
A kiszáradt sós pusztaság teli van mérgező növényvédőszerekkel, melyeket a szél mindenfelé elvisz, s melyek bekerülve az ott élők légzőszerveibe, az élelemláncba épülnek. A térség lakóinak egészségi állapota lesújtó: az emberek alultápláltak és vérszegények. A világon itt a legmagasabb a nyelőcsőrákos megbetegedések aránya, a környék rákos betegeinek 80 százaléka a rák e formájában szenved. Évek óta sejtik, de mára már bizonyították is, hogy a megbetegedések legfőbb oka a gyapotföldeken használt növényvédő szerek és gyomirtók intenzív használata.
Jelenlegi állás szerint 2020-ra teljesen kiszárad az Aral-tó, de van lehetőség a megmentésére. Ehhez persze még sokat kell tenni: elsősorban a kazah kormány közreműködésével megépíteni egy második duzzasztógátat is, amelynek költségeit a Világbanktól kapott 126 millió dolláros kölcsönből fedezik. Az első gát, amely szintén a Világbanktól kapott kölcsönből épült fel 68 millió dollárból, a kilencvenes évek közepén szétválasztotta az amúgy már természetes úton is többé-kevésbé kettévált tavat. Ennek köszönhetően a tó vízszintje lassan ismét növekedni kezdett: az Északi Aral-tó tíz év alatt közel 900 négyzetkilométerrel lett nagyobb, a víz átlagos szintje pedig legalább három métert emelkedett. Üzbegisztán egyelőre nem tervezi kölcsön felvételét az Aral-tó déli részének helyreállításához. A duzzasztógát déli oldalán továbbra is megállíthatatlannak tűnik a kiszáradás, ám úgy tűnik, az üzbég kormányt ez nem nagyon bántja, felfedezték, hogy az egyre kiszáradó tó alatt könnyen kitermelhető kőolajkészletek húzodnak meg, ez esetben teljes lesz a természet kizsákmányolása. Előnyösnek tűnik számukra, ha könnyebben hozzáférnek a tómederhez, a gyapotültetvényekhez meg amúgy is kell a víz. A kazah kormány kijelentette, hogyha az északi medencében a vízszint eléri korábbi magasságát, akkor engednek át vizet a délibe is. Már csak az a kérdés, hogy Üzbegisztánnak mi lesz a fontosabb, a fekete arany vagy a tó léte.
Az '50-es és '60-as évek végén a Szovjetunió létrehozta a Moszkvai Össz-szövetségi Tudományos Termelő Szövetséget, más néven a Biopreparatot. Persze ez csak fedőnév volt, mert ezalatt 40 telephelyen folyt a susmus, részben az Aral-tó Újjászületés-szigetén, amely a biológiai fegyverekek legjelentősebb kipróbálási területének számított. Elviekben természetesen csak növényvédőszerekkel kísérleteztek, de gyakorlatban számos kórokozó fajt tanulmányoztak, tömegtermelésre és fegyverbe illesztésre alkalmasnak ítélték pl. a lépfenét, tularémiát, Q-lázat, brucellózist, takonykórt és a pestist. A halálos vírusok közül különösen a himlő, az Ebola- és a Marburg-vírusok ipari léptékű termelésének kidolgozásával foglalkoztak. Főként az immunvédelmet áttörni képes törzsekkel dolgoztak, ezekkel szemben gyakran saját gyógyszereik vagy vakcináik sem voltak. A célbajuttatási technológiaként az ügynököktől az interkontinentális ballisztikus rakétákig mindent számításba vettek. 1991-ben pedig széthullot a szovjet birodalom, és csapot-papot (de leginkább mérgező anyagokat) otthagyva mentek el. Hivatalosan megtisztították a terepet, de ez természetesen lehetetlen feladat lett volna.
... és lovas turizmus a Kodori és Cshalta vidékén, valamint a túloldalon, régi lótenyésztő terület...
Из ущелья реки Марухи в долину Чхалты через Марухский перевал
Поселок Красный Карачай - Марухский перевал (2 746м, 1А) - поселок Чхалта. Протяженность — 66 км, продолжительность - 3-4 дня.
Перевалив в ущелье реки Марухи из Теберды через перевалы Мухинский и Кызыл-Ауш (или из Архыза через перевал Озерный), можно продолжить маршрут через Марухский перевал в долину реки Чхалты и далее к Черному морю.
От места ночевки (у сыроваренного завода) по долине реки Марухи к перевалу ведет проселочная дорога, которая в конце ущелья переходит в тропу. Через 18 км она приводит к морене Северо-Марухского ледника. Еще издали в конце ущелья видна широкая седловина Марухского перевала (2746 м, 1А).
У ледника за мореной следует устроить ночлег. До перевала от места этой ночевки можно подняться за 1,5-2 часа.
С ледника хорошо просматривается путь подъема на перевал. К перевалу ведет уступ крутых „бараньих лбов". Их обходят слева по полке, начинающейся от большого снежника, который спускается с Главного Кавказского хребта. Тропа на перевал проложена по скальным ступеням. Седловина перевала широкая. На ней видны остатки блиндажей и огневых точек времен Великой Отечественной войны. На перевале установлены памятники советским воинам, защищавшим Марухский перевал.
О мужестве, подвиге защитников Марухского перевала в 1942-1943 гг. помнит народ. События тех героических дней описаны в книгах „Тайна Марухского ледника", „Дыхание лавин" и других произведениях.
С перевала хорошо виден Южно-Марухский ледник, открывается вид на его мощный ледопад от узкой щели перевала Каракая Южный (3300м, 2Б), который ведет через Главный хребет в долину реки Аксаут. Спуск с перевала на ледник - на крутом осыпном склоне. Ледник ровный, открытый, трещин практически нет. Язык его завален камнями.
Сразу за ледником река резко поворачивает влево и уходит в каньон. Каньон обходят по левому или по правому берегу. Лучше идти по левому, где проложена основная тропа. Теснину обходят по разрушенным скалам и осыпям высоко над рекой. Тропа в высокой траве приводит к кошу.
В верховьях Южной Марухи есть водопад Азырт. Река двумя каскадами падает со скального уступа.
От реки Карач по левому берегу Южной Марухи идет лесная тропа до следующего коша. Здесь начинается река Чхалта. Это удобное место для ночлега.
Коннопрокатный пункт в городе Теберде - долина реки Джамагат - долина реки Эпчик - перевал Эпчик (2998м, н/к) - долина реки Кёнделенлесу - аул Даут - долина реки Даут - приют „Даут". Протяженность в один конец (без учета радиальных маршрутов) - около 30 км, продолжительность с радиальными экскурсиями - 7 дней.
Условия Теберды и Архыза достаточно благоприятны для занятий конным туризмом. Можно развивать его и в Домбае, но в этом высокогорном районе слишком много ледников, морен, глубоких ущелий, крутых склонов, опасных рек, потому здесь лучше заниматься другими видами туризма. Маршруты конного туризма проходят там, где уже сотни лет ездят верхом горцы.
Tergazisz avar-hun (várkony, hungarus) követ szavaival, Corippus előadásában: "jeges folyókon keltünk át a téli havon, amerre fagy fékezi a vizek folyását, és a hullámzó ár keményebbé fagy mindenféle ércnél. Láthattuk, hogy üvegszerű páncélból kifeszített hidak borulnak az állóvizekre, folyókra, csermelyekre. Kovakő vagy márvánnyal burkolt talaj módjára fedte a megszilárdult víz a rokonát, a folyékony vizet. Csikorgó szekereinket keményre fagyott hullámokon vezettük át. A gördülő kerekek nem hagytak nyomot maguk után, az érckerékpánt a szokásostól eltérően haladtában nem mélyített barázdát, a törékeny kristályos jég nem deformálódott, mert a rendkívül kemény fagy megmerevítette. A patásállatok őrült zajt csapva a vizet tapodták körmükkel, mintha az sík mező volna. Esővízen tiportunk: száraz lábbal jártunk a habokon. A terjedelmes hómezők tágas utat nyitottak. Kemény népek ellen indítottunk komoly háborút. A sereg egy része tábort vert. Ütközetekbe bocsátkoztunk, erődített helyeket vettünk be ..."
Előbb az Euphratészen történő áttörés, Parthia és Perzsia emlegetése, aztán a jeges folyókon való átkelés, végül a var-khunok már a Duna partján táboroznak. Ennyi derül ki Corippus elbeszéléséből.
A Kodori folyó partjai...
... és a Marukh-völgy
Emlékmű a Marukh folyóról elnevezett átjárónál
Мару́хский перева́л (груз. მარუხის უღელტეხილი) — перевал на высоте 2748 м через Главный Кавказский хребет в западной части Большого Кавказа. Перевал ведет из долины реки Маруха (бассейн Кубани) в долину Ацгара (приток Кодори). По время Великой Отечественной войны (Битва за Кавказ (1942—1943)) с конца августа — начала сентября 1942 года в районе Марухского перевала шли тяжёлые бои.
Néhány km-rel nyugatabbra ered az Akszautnál, amellyel egy ideig teljesen párhuzamosan halad. Úgy látszik azonban, hogy egy rövid, alig 4 km-es kis folyócskát is nyilván tartanak a vízválasztótól, tehát a Marukh-átjárótól délre, ennek neve Déli-Marukh (Южный Марух:a térképen piros betűkkel), megkülönböztetésül a "nagy" Marukhtól.
A Naur-, a Marukh-, a Klucsori- és a Nahar-átjáró, valamint a Déli-Marukh folyó. A Déli-Marukh tehát beleömlik a Cshalta (Acgara) folyóba, az meg a Kodoriba viszi a vizét. A Fekete-tenger partjáról többek között így lehet tehát átjutni a Kaukázuson a folyók nyomvonalát követve.