„Irtózatos harag fogan az emberben azt látván, hogy mit művel az emberekkel ez a globalizációsnak hazudott világ. Minden porcikámban haragszom azokra, akik közösségről, nemzetközi világról beszélnek – és az egész csak a pénzről szól.
Ez nem az én világom. Az én világom az, ahogy járom a Kárpát-medencét, Szlovákiától Románián át Szerbiáig – és minél messzebb érek Budapesttől, annál közelebb kerülök a hazámhoz. Csak visszajönni rettenetes. Ha most lennék harmincéves, elmennék Budapestről. És ez a háború – bármennyire is elhallgatják az uzsorások és tolvajok kezében lévő tömegkommunikációs eszközök – mindmáig éles, kemény és folyamatos. És felderíthetetlenül sok apróság teszi ki.
Egészen a felvilágosodásig jelen volt Európában egyfajta közép, vagy másképp fogalmazva az asztralitás, ami a szellem és a test közötti kapcsolatot tartja fenn, és fejti ki erre a világra. Ez az asztralitás sérült meg súlyosan a felvilágosodás következtében, és váltak benne hamis képzetté azok, amik korábban a Középben megfelelő helyen voltak. A magyar népben is ez az igazi probléma ma: a közép hiánya. S talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban. Nem tud igent és nemet mondani, hanem "ha innen nézem ilyen, ha meg onnan, akkor olyan", és persze minden relatív, és egyéb sanda szövegek. De mindezt csak azért teszi, hogy függetlenítse magát az élet különböző problémáitól. A függetlenségét hangsúlyozza – holott az elkötelezettségét kellene...”
"Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! - mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog."
Kölcsei Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 23.)
A varkocs a fejtetőn vagy tarkón szorosan összekötött, ezen túl egyébként lazán lógó hajfonat. A keleti (ázsiai, kis-ázsiai, indiai, sőt amerikai őslakos) népeknél is igen gyakori hajviselet, gyakran úgy is, hogy a fej többi részét kopaszon hagyták. Régi magyar szó, sajnos manapság a németből eredő copf szót használják helyette, pedig a lengyel nyelvben is a magyar szóval azonos hangértékű "warkocz" jelenti ezt a hajviseletet, és az üstökös csóváját is. Ez sem véletlen, a magyar üstökös szó is a fej (azaz üstök) mögött, csóvaszerűen hordott hajhoz hasonló égi látványosságra utal. A magyarság kopaszra nyírt varkocsos keleties hajviselete a "pogány" világot elevenítette meg a "művelt" nyugattal szemben. Mindazonáltal, hogy a magyarok igyekeztek beilleszkedni a nyugati világba, a hajviselet terén sem adták fel eredeti szokásaikat. Még az 18. század végén is gyakori hajviselet volt a székelyeknél a varkocsba fogott haj. Rendszerint úgy nyírták, hogy csak a fejtetőn lévő részt hagyták meg és azt szorosan ősszefogva összefonták, és a ezt a csóvát nevezték üstöknek. Az üstököt nyírták többféleképpen is, valamikor a halánték feletti részeket is összefonták, vagy éppen az üstököt nyírták le, a többi részt szabadon hagyták lógni.
A lengyeleknél is elterjedt e hajviselet, sajátos formában, még Báthory István lengyelországi uralkodása idején. A hajat csak a halánték feletti vékony csíkban, és a tarkón nyírták kopaszra, a többit meghagyták, és mindehhez hosszú lekonyuló bajszot növesztettek.Borotvált üstökű tar fejet századunk elejére már csak a világtól elzárt moldvai csángó férfiak viseltek, köztük maradt fenn a lengyel változat is. Később a hosszú hajjal együtt, a polgáriasodás és a katonáskodás szerepének megváltozása miatt, módosult ( csimbuk) - praktikussági okok miatt, majd később felváltotta a rövid haj ( még az 1848 as szabadságharc alatt is harcoltak olyan székelyek akiknek csimbukba volt kötve a hajuk).
Nem mindegy… hogy egyöntetű vagy ön egy tetű, hogy vízibusz vagy buzi visz, hogy mögöttem vagy nem öttem mög, hogy teniszpálya vagy pénisz tája, hogy rovarszervet ivartalanítani vagy ivarszervet rovartalanítani, hogy mire fekszel: nedves kőre vagy kedves nőre, hogy helyet cserélni vagy csehet herélni, hogy vörös szalag vagy szőrös valag, hogy véres párbaj vagy páros vérbaj, hogy kecsesen ringó fecske vagy recsegve fingó kecske, hogy köhögve röpülsz vagy röhögve köpülsz.
Nekem ez a kedvencem, mert ezt írtam először a konyha falára tintaceruzával (apukám majomszeretetéből eredően, 4 éves koromban):
Hejj diri dongo / hejre tyu tyu tyu / rece fice palko / rugja meg a lu.
Apám akkoriban anyámat és két csecsemő kisöcsémet is elvesztette - az újabb 7 féltestvéreim meg még sehol se voltak. De engem mindez kevéssé viselt meg, mert a tbc-s anyámmal már régebben sem volt szabad találkoznom. (Terrorcivilizáció, 33-35. oldal).
S egyszer azt mondtam apunak, hogy én is ujjságot akarok olvasni. Mint ő... azonnal hozzákezdett és megtanított. Írni is mindjárt.
Jött egy rokon, már nem emlékszem, kicsoda. Úristen, a gyerek összefirkálta az egész falat! Mért engedi neki, Karcsi? Apám nadrágjába kapaszkodtam, onnan kukucskáltam.
Eszébe ne jusson bántani a gyereket! - mondta apám. Nem látja, hogy tanul?
És ezért össze kell firkálni az egész falat?
Természetesen. A gyerek úgy tanul, ahogy akar. Apám védelmezően felkapott, majd letett. Ebben a házban én vagyok az úr: egyetlen rossz szót nem mondhatnak a gyereknek, érthető?! Erre én már nevetni kezdtem. Csak neveljen ilyen szemtelen gyereket, Karcsi, majd meglátja, hogy mi lesz belőle!
Egy szú beszorult a hokedli lapjába, Ráült a szakácsnő százszor is napjába: És jött a baj csőstül. Még a tetejébe, Az asztalos szöget ütött a fejébe. Néha percekig már percegni sem tudott, Végül hát megírta e testamentumot:
A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében, Özvegyemre hagyom, járjon feketében. Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét, Ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék. Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja, A nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja. Kerülje a drámát, bölcseleti művet, Mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet. Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett, S lezabipetézett, Kint éljen eztán A szemétládában, kegyelemdeszkán! Végül az anyósom.- Megérdemli nagyon; Rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.
"Halomba hányt csontok közt válogat a régész és az embertan tudósa: keresgélik a volt királyokat, A kegyelettel szüntelen adósa a napról napra növekvő utókor a közös sírba kevert régieknek: a királyoknak s köröttük a kóbor, hazára itt talált idegeneknek.
A mi múltunk e kusza csonthalom, s véletlen, hogy a tudós mit talál. A bordák közt gyanítható vajon, melyik volt csatlós, melyik volt király, melyik nagyapja volt honfoglaló, melyiknek hódolt illír, kelta, szláv? Hisz volt germán is, volt itt már zsidó, kik együtt jöttek innentől tovább.
Innentől? Honnét? – Árpádok korától a "Vegyes ház"-ból származó királyok csontjáig fél évezrednyi távol (egymástól távol) élt áldott vagy átok- vert életű elődök keveredtek a rablók járta közös sírgödörben. Hajdani eszmék, régesrégi tettek vegyülnek itt halomban, összetörten.
De innét jöttünk, ez a csonthalom a múltunk, amely bennünk él tovább. Hol a tudós s mikor van alkalom, hogy lelkünk mélyein, vagy legalább emlékeinkben igényelve rendet szétválogassa ezt az örökséget, hol összedobtak nagyemlékű szentet, királyt, úrhölgyet, alázott cselédet?"
Valaki irta a Fb-on: (a "ledegradàlàs" helyett irhatott volna magyar szòt..)
"A kedvenc "esetem" a magyar nyelv és történelmünk ledegradálására...
Tudjuk-e, hogy a mai nyelvészek nagy része hazugságokat tanít a felnövekvő nemzedékeknek?
A nyíregyházi tanárképző főiskolán az egyik, magát nyelvésznek nevező szerint (a tankönyvében a nézet megtalálható) a „ló” jövevényszavunk, a „nyereg” nem az. Ezek szerint nekünk, lovas-nomád népnek a hordozó állat megnevezésére nem volt a nyelvünkben megfelelő szó. De a nyeregre igen.
Vagy gyalogos-nomád nép voltunk nyereggel a vállunkon? Ez csak úgy képzelhető el, hogy őseink a nyerget előbb ismerték, mint a lovat. Lelki szemeim előtt látom, hogy a bunkó ősmagyarok, nyereggel a vállukon, megfeszített visszacsapó íjakkal szaladgálnak a nagy finn füves sztyeppéket övező tengerpartokon, és hátrafelé nyilazva lövik a halakat. Majd miközben a környező népek bezavarnak minket a Kárpát-medencébe, itt látunk meg Szvatopluk nagyfejedelem környezetében egy lovat. Rákérdezünk, hogy ez meg mi a fene. Az itt élő szlávok leereszkedve a makogó őseinkhez csak ennyit mondanak: „ló”. A ló egyszerű szó. Könnyen megtanuljuk, majd a homlokunkra csapunk, és a vállunkon lógó nyerget ráillesztjük. Nagy meglepetésünkre pont jó rá. Azóta tudjuk, hogy a ló az ló. Rögtön aztán el is cseréljük egy országra."
Zebra: Egy tévedés áldozata vagyok. Az elefánt átkelt rajtam gyalog. Seregély: Elhunytam, mert az idén sörét nôtt a venyigén. Szüretkor a puskák rám szórták a mustját.
Hangya: Kinek járandója csak egy apró morzsa, ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.
Nerc: Hogy lenyúztak, ó, én árva, elvittek az operába! Lógott ott még hód, nyest, menyét. O, hogy utálom a zenét!
Gödény: Ha volna sírkövem, megtudnád belôle, azért nincs, mert azt is elittam elôre.
Egy sáska a hadból: Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska? ...Várnom kell az esti névsorolvasásra.
Vakondok: Feltemettek. Az se tudom, kicsodák. Most felülrôl szagolom az ibolyát.
Cerkóf: Azt hittem, hogy a kókusz még éretlen. Tévedtem.
Hülye tyúk: Csábos voltam csitri jérce koromtól. Az érckakas rám ugrott a toronyból.
Galamb: Dörgedelmes intelmembôl tanulj, hogyha tudsz: Az ágyúcsô égnek mered, mégsem galambdúc.
Lajhár: Lustább voltam én, mint mások. Pihengettem. De ez már sok!
Más út is vezethet a kocsmához. Még hangutánzó is lehet az alapléplete.
Czuczor-Fogarasi
KORTY
hangutánzó fn. tt. korty-ol, harm. szr. ~a. Azon hang, melyet iváskor a torkon lenyomuló ital, és kinyomakodó levegő összeütközése képez, s mely lélekzethuzáskor hallatszik; tehát minél tovább képes valaki ivás alatt visszatartani lélekzetét, annál nagyobb a korty, valamint maga az ital mennyisége, mely ezen idő alatt lemegy, és ez szintén kortynak neveztetik. Innen a kevés italról, melyet valaki egy szuszszal leszalaszt, azt mondják: Nem is kortyant v. kottyant. Egy korty vizet vagy bort inni, am. egy adagot. Ez csak száraz korty volt, am. oly kevés, hogy a torok sem lett tőle nedves. "Ha pajtás látogat, Kapom a kulacskát, Egymásra köszöntjük, Kortyait hörpentjük." Vitkovics. Átv. ért. 'száraz korty'-nak mondanak oly igéretet, mely csak kecsegtet, de nem teljesíttetik. Bezzeg nyeltük a száraz kortyot, de nem zabáltunk meg tőle. Rokonai: az orrhangos forty, horty és szorty.
KOTTY
hangutánzó, mely a rokon hangu és értelmü koty szónak hangzatosabb módositása. V. ö. KOTY. Kotty bele szilvalé, téged eczetelnek v. téged borsolnak belé. (Km.). Mindenben kotty, azaz beleszól. Kitty hangutánzóval ikerítve jelenti a verő óra ketyegését, vagy szív dobogását, vagy edény bugyogását. Ikerítve: kitty-kotty. l. KITTY. Megtoldva kottya, a csibéit hivó tyúk hangja. Kottya, kottya fiaim, csak én magam maradék. (Pázmán P.) Rokonai, de más-más árnyéklatu módositással: katy, koty, kóty, továbbá: potty, rotty, szotty, totty. Származékai: kottyan, kottyant; idetartozik kátyó is.
KOCZINT
(kocz-in-t) önh. m. koczint-ott, htm. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely koczogó, kongó testen egyszeres, könnyü ütést tesz. Újjhegygyel koczintani az ajtón, ablakon. Megkoczintani a hordót, ha teli van-e?
To be, or not to be: that is the question: Whether 'tis nobler in the mind to suffer The slings and arrows of outrageous fortune, Or to take arms against a sea of troubles, And by opposing end them?
-----------------------------------------
Arany János fordításában
Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri Balsorsa minden nyűgét s nyilait; Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, S fegyvert ragadva véget vet neki?
-----------------------------------------
Google fordító
Lennivagy nem lenni: az itt a kérdés: Függetlenül attól, hogy"tis nemesebbaz elmeszenved Ahevederek és nyilakafelháborítószerencse, Vagy, hogyfegyvertellentenger fájdalma, Ésragadva véget vet neki?
Én már régen "visszahívtam" az archivumból a magyar állampolgárságomat, és érvényes iratokat kaptam a lejártak helyett. Nincsenek újabb ismereteim. Ügyvéd...
En ? Szavazni ? Még életemben nem szavaztam. Sem itt Fr.o-ban (mivel nem vagyok francia àllampolgàr), sem otthon (mivel nem élek ott). De akik otthon élnek, azoknak sincs beleszòlàsuk a kormàny döntéseibe. :(
Nálunk még a zsidóknak sem lehet örökre megvásárolni a földeket, csak nem emlékszem, valami nagyobb évtizedekre. Utána vagy visszaszáll az államra, vagy újra szerződés, stb. A föld az államé, slussz. Még a "nem vitás" (az arabokkal nem vitás) területeken is. Egy épeszű állam, főleg, ha nem akkora, mint a fél Ázsia, NEM AD EL FÖLDET. Ezt azért meg tudnád szavazni... hogy ácsi!
A gyökfordítás minden gyöknyelvre opcionális, de ez csak akkor derült volna ki, ha nemcsak a magyar, hanem más gyöknyelvek szótáranyagát is feldolgozták volna.
Egy szép példa: a héber kiskus és sichsuch egyaránt farkcsóválás.
