Ezek szerint csak a "piknik-program" szóig jutottál........tovább is kellene olvasni, pl hogy kapcsolatban van a szülinap a jóslással pogánysággal........
"a lényeg ... Heródes zsidó volt...szülinapot ünnepelt...."
:))
Isten által helyeselt zsidó volt ?
Mert pl. Manassé király is zsidó volt, mégis bálványimádó volt. Akkor a származás a fontos vagy a cselekedet ?
"Jóbbal kapcsolatban pedig , ahogy már mondtam, csak találgathatunk, de nem állithatsz tényt h nem szülinap volt mert nincs konkrétan megirva...én sem állithatom h azt ünnepelték, csak logikusan következtetek..."
Akkor még csiszolni kell a logikádon, ugyanis különbség van a "nap" és a "születésnap" szavak közt.........Vagyis konkrétan meg van írva, hogy nem szülinap volt.
Ja, most már vámpírmesékkel szórakoztatod a pódiumot, avagy rém meésket faragsz egy bibliai történetből, hogy hát megtartottak egy szülinapot és ott biza fejvesztés történt, képzeld el, hogy tesódnak vért kellene adnotok, de ti elzárkóztok előle, majd végignézitek, ha nem vagytok gyávák, a haláltusáját, igaz? Akkor gyereket se szüljenek, mert volt amelyik halva jött a világra, ezért tiltást vezetnétek be a jehovistáknak, hogyhát Isten nem akar gyermeket, mert meghalt, így azokat jehovistákat sem akarja élve, akiktől megtagadtátok a vért, mert azok a jehovisták akik kaptak vért és élnek, ti kiközösítettétek, de jól megy nekik, nem ütötte halálra a metró, ellenben ti megtettétek volna a renitenssel?
neharagudj de amit írsz az csak elmélet, de ami a piknik programot illeti, legalább jo kedvre derítettél, elég humoros.. :D
tudod nem az a lényeg h akkor végeztek e ki embereket mert megint ők ezt akármikor megtették... akár Heródest illeti akár a fáraót, és ezzel muszáj h egyetértsél velem...
a lényeg ... Heródes zsidó volt...szülinapot ünnepelt....
ezen nem lehet változtatni, mint azon a tényen sem h a királyoknak a kezükben volt az emberek élete, ha valakit büntetésre ítéltek, ki tudott neki ellent állni...
Jóbbal kapcsolatban pedig , ahogy már mondtam, csak találgathatunk, de nem állithatsz tényt h nem szülinap volt mert nincs konkrétan megirva...én sem állithatom h azt ünnepelték, csak logikusan következtetek...
de tudod mit...mindjárt utána nézek a héber és görög szövegekben is...
addig is...nem állithatod ténynek ami eddig csak hypotézis...
Karácsony, születésnap – pogány ünnepek?Bevezetés
Ebben a főleg karácsony táján aktuális cikkben az ünneppel kapcsolatban elterjedt ellenvetésekre és hiedelmekre kívánunk reagálni. Nincs szándékunkban a témához kapcsolódó kultúrtörténeti és néprajzi részleteket kimerítően elemezni, mert hisszük, hogy a Biblia és a józan ész elegendő eligazítást adhat.
1. Ellenvetések a születésnappal kapcsolatban
A születésnapi felköszöntés arról szól, hogy valakit a környezete szeret (örülnek, hogy megszületett és köztük él), értékel (ezért akarják megajándékozni), és ezt közösen, kellemes hangulatban (közös étkezés, gyertya, zene) szeretnék kifejezni. Természetesen mindig voltak, vannak, és lesznek olyanok, akik ebből olyan "bulit" csapnak, amiben jó lelkiismerettel nem lehet részt venni, de az emberek többsége így ünnepel. Ennek ellenére van néhány vallási közösség, amely – sok más kulturális jelenséggel együtt – a születésnap megünneplésétől teljesen elhatárolja magát, és elítéli azokat, akik gyakorolják. Ennek alapján a karácsonyt már magától értetődően utasítják el. Ezért első témánk a születésnap, a karácsonyra csak utána térünk rá.
a) "A Biblia tiltja a születésnapok ünneplését." Ez nem igaz, Isten sehol sem tiltja a születésnap ünneplését. Ami azt illeti, a Biblia sehol sem tanít magáról a születésnapról mint témáról. Születésnapi esetről is csak háromszor olvashatunk benne, akkor is magára a születésnapravonatkozó értékelés nélkül. Aki tehát kijelenti, hogy Istennek nem tetszik a születésnap ünneplése, az Isten helyett akar kimondani olyasmit, amiről ő konkrétan nem nyilatkozott. Ez törvényeskedés.
b) "A Bibliában említett születésnapok pogány uralkodók ünnepei voltak, amikor is bálványként imádták őket, és gyilkosságot követtek el." A Biblia csak háromszor említ születésnapi ünneplést, bár megjegyzendő, hogy az emberek szinte minden kultúrában megünnepelték szeretteik születésének évfordulóját. Ami az első két bibliai példát illeti: a fáraót (1Móz 40:20-21) és Heródes Antipást (Mt 14:1-11), ők először is nem hétköznapi emberek voltak, hanem királyok. Az ókori közel-keleti királyoknak két születésnapjuk volt: a biológiai és a koronázási évforduló, mindkettő hivatalos, kötelező, többnyire évente ismétlődő állami ünnep. Másodszor, ha a szöveget megfigyeljük, nem az ünneplés volt a probléma, hanem hogy ártatlanokat gyilkoltattak meg. Ezt sem mindig, a buli rendszeres részeként tették, hiszen a történet szerint rendkívülihelyzetben voltak, lásd József álomfejtését és jövendölését (1Móz 41:13), illetve Keresztelő János nyilvános kritikáját (Lk 3:19-20). Harmadszor, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a bálványimádás között. Még ha e királyok előtt le is borultak (amit a bibliai szövegben nem találunk!), ez az uralkodónak szólt, és nem a születésnapról; mindenki minden nap leborult előttük. Igen, az emberek bálványozása bűn, de megint csak kérdés, hogy ennek mi köze ennek ma a születésnaphoz? Ki előtt borulnak ma le imádattal a családtagjai és a barátai a szülinapján, és ki viselkedik pogány istenkirályként, ha mások egy évben egyszer szeretettel körülveszik? Negyedszer, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a tivornyázás között. A fáraó esetében a szöveg csak ennyit mond: "lakomát rendezett minden szolgájának", ami pozitívan is értékelhető. Heródes részegsége, kéjvágya és kétes becsülete pedig az ő személyes bűne. Amit ez a két ember tett, az róluk szólt – nem magáról a születésnapról! Tehát ilyen egyedi történetekből általában a születésnapra vonatkozó, illetve minden kor minden hívője számára érvényes szabályt levonni írásmagyarázati képtelenség. Ez olyan, mint magát az autóvezetést elítélni és a forgalmat betiltani, csak mert van néhány őrült az utakon. A Biblia mindenesetre egy harmadik esetet is említ. Jób és családja idilli életét a történet írója éppen azokkal az ünneplésekkel akarta szemléltetni, amelyeket fiai és lányai tartottak: ki-ki "a maga napján" (Jób 1:4), azaz a születésük napján (vö. Jób 3:1). Jób nem azért mutatott be az ünnepségek után áldozatot (1:5), mert a gyermekei valami konkrét bűnt követtek el, hanem mert Jób ilyen istenfélő volt: ha esetleg a fiúk el is elkövettek volna valami bűnt, akkor ő ki akarja engesztelni Istent, akit ennyire szeret. Jób nem a "születésnapi kísértésektől" rettegett (tivornyázás stb.) hiszen nyilván jelen volt az ünnepségeken, és semmi látható, konkrét bűnt nem tudott felfedezni. Csak arra az esetre mutatott be áldozatot, ha a gyermekei esetleg gondolatban ("a szívükben") megbántották volna Istent.
c) "A születésnap pogány eredetű ünnep, amihez sok pogány, mágikus jelentésű szokás társul hozzá." Először is a "pogányság" fogalmát kell tisztázni. Maga a "pogány" (latin paganus = vidéki, falusi) szó nincs benne a Bibliában, a többnyire "pogányok"- nak fordított héber gójim és görög ethnoi jelentése egyszerűen "népek" vagy "nemzetek", szemben a választott (zsidó) néppel, "a Nép"-pel. Másodszor, a Biblia a "pogány", azaz egyszerűen nem zsidó hiedelmeket és praktikákat csak azért és akkor tiltotta, ha azok bálványimádáshoz vagy erkölcstelenséghez vezettek. A Biblia nem tilt "mindent, ami nem zsidó", hiszen nem kultúra-ellenes, hanem istentelenség-ellenes. Ezért sok "pogány eredetű" dolog ma már tökéletesen semleges, bár "pogány" környezetben alakult ki, és a pogány világkép része volt. Például a zsidók megtarthatták a hónapok babiloni neveit. Isten csak a babiloni isten- és csillagkultusz átvételétől féltette őket, amihez viszont a hónapnevek puszta használatánál jóval többre volt szükség. Ugyanígy a keresztény hitre áttért germánok is megtarthatták a régi germán és római napneveket, mert természetesnek vették, hogy megtérésük után péntekenként (Freitag) nem fognak többé Freia germán tavaszistennőnek áldozni; a mai átlag németnek pedig eszébe sem jut Freia. Ugyanez az elv érvényes a babiloni eredetű csillagászaton, a görög eredetű geometrián vagy a római eredetű jegygyűrűn át az újkori karácsonyi kellékekig rengeteg olyan dologra, amely ma már a mi kultúránk része. Még megvannak, használjuk is őket, de azok a pogány elképzelések, amelyek egykor hozzájuk kapcsolódtak, régen leváltak róluk. Kit zavar az ma, hogy az ókorban, itt vagy ott, ennek vagy annak a tárgynak, szokásnak vagy tudományágnak mágikus jelentőséget is tulajdonítottak? Miféle hatása lehetne ez azokra, akik nem is tudnak róla, vagy ha tudnak is róla, nem hisznek benne?
d) "Nincs szükség különleges napokra, szeretni, ünnepelni és ajándékot adni minden nap lehet." Szeretni valóban bármikor lehet, sőt mindig kell. Ajándékozni is bármikor lehet, de csak azoknak, akik erre vevők, mert tudjuk róluk, hogy nem értik félre (családtagok, barátok). Az ünnep azonban a fogalom jelentésénél fogva eleve olyasmi, aminek a hétköznapitól eltérő, rendkívüli oka van, akár ismétlődik, akár nem. Nem lehet véletlen, hogy az emberiségnek mindig minden kultúrában belső szükséglete volt a rendszeres és az alkalmi közös ünneplés. Vannak ugyanis pozitív élmények, amelyek először spontán módon váltanak ki ünnepelhetnéket. Ezek közül szokott némelyik "intézményesülni", rendszeres közösségi alkalommá válni. A Biblia szerint pedig eleve olyan világegyetembe lettünk beleteremtve, amelyben Isten szerint is természetes, hogy bizonyos napokat és éveket különlegesnek tartunk (1Móz 1:14). A teremtés befejezésekor Isten megpihent a hetedik napon, és azt parancsolta a zsidóknak, hogy ugyanezt tegyék. Ráadásul egy egész ünnepsorozatot adott nekik (3Móz 23:4), amelyek mind az Istennel és az egymással való kapcsolatotápolták, méghozzá ünnepi lakomázás, örömünnep keretében (5Móz 14:22-29, 2Krón 30:21-23)! A Biblia alkalminépünnepélyekről is tudósít. Például amikor a zsidók legyőzték ellenségeiket, közös örömük jeleként együtt ettek és ittak, egymásnak ajándékokat küldtek, és a szegényeknek adakoztak (Eszt 9:19-22). Amikor Dávid visszaszerezte a szövetség ládáját, az egész népet megajándékozta (2Sám 6:17-19), és Salamon is népünnepélyt tartott a templom fölszentelése alkalmából (2Krón 7:1-10). A leggyakoribb alkalmi ünnep azonban a családi ünnepség volt. A korabeli nagy gyermekhalandóság miatt érthető, hogy lakomával megünnepelték a gyermekek elválasztását (amikor abbahagyták a szoptatásukat, 1Móz 21:8), a születésnapokat (Jób 1:4), illetve a menyegzőket (Bír 14:10, Mt 22:2, Jn 2:1-10). A lakomával egybekötött közösségi ünneplés alkalma volt a vendégek érkezése (1Móz 18:6-8, 19:3), a szövetség és szerződés megkötése (1Móz 26:28-31, 31:46-54), de ünnepeltek betakarításkor (2Móz 23:16, 4Móz 28:26), szüretkor (Bír 9:27) és birkanyíráskor is (2Sám 13:23). Végül elgondolkodtató, hogy Isten a minden nép számára tartogatott nagy áldást egy hatalmas ünnepi lakomához hasonlítja (Ézs 25:6), akárcsak Krisztus az övéivel való közösséget visszatérésekor (Mt 26:29). A rendszeres és az alkalmi ünneplés tehát Isten és népe számára mindig is természetes dolog volt.
2. Tények a karácsonyróla) A karácsony szó A magyar "karácsony" szót rendszerint a téli napforduló ünnepének szláv nevére (korcun = átlépő) vezethető vissza. A szót Magyarországon már a 13. század óta a keresztény ünnep értelmében használják.
b) Krisztus születésének időpontja Jézus Krisztus történelmi személy, akinek a létezését 1. századi kortárs keresztény, zsidó és pogány források egyaránt megerősítik. Krisztus születésének a pontos dátuma (év, hónap, nap) ismeretlen. A ma is használt Gergely-naptár összeállítói (1582) az időszámítás kezdetének Krisztus születése évét akarták venni, de néhány évet tévedtek, így csak annyi bizonyos, hogy Krisztus időszámításunk előtt néhány évvel született.
c) A dátum és megünneplése A 2-3. században az egyház nagy területen szétszórva, több kultúrában élt. Az eltérő zsidó, görög és római naptárak miatt sok gondot jelentett a közös húsvétünneplés (Krisztus halála és feltámadása) időpontjának a meghatározása. Ez az Újszövetség szerint a zsidó peszách idejére esett (Niszán hó 14-e), ami a zsidó holdnaptár ingadozásai miatt mindig valamikor márciusban vagy áprilisban van. Krisztus születésnapi dátumának a kérdése a húsvét ügyével párhuzamosan merült fel. A latin egyházatyák, Tertullianus-szal az élen a március 25-öt látták helyesnek, a görögök az Artemision 14-et, ami a római naptár szerinti Aprilis 6. Ehhez járult hozzá az a korabeli népszerű zsidó elképzelés, miszerint Isten prófétái ugyanazon a napon halnak meg, mint amelyen fogannak vagy születnek. Krisztus fogantatásának és halálának napját azonosnak véve, és a szükséges kilenc hónapot hozzáadva jutottak el nyugaton a december 25-höz, illetve keleten a január 6-hoz. Az egyház keleti felében előbb ünnepelték a karácsonyt, mint a nyugatiban, és a január 6 egyszerre volt Krisztus születésének és megkeresztelkedésének ünnepe. Nyugaton a december 25-i dátum választását két korabeli eretnekség elleni harc is előmozdította: az arianizmus tagadta, hogy Jézusban Isten lett emberré, az adopcionizmus szerint pedig Jézus csak a keresztségekor vált Isten Fiává; ezért nem akarták összemosni a megszületés és a megkeresztelkedés eseményét. A december 25-i karácsonyi ünnep a 4. századtól terjedt el, latin területen 325 után, Konstantinápolyban és Antiókhiában 380 körül, Alexandriában csak 430 körül. Az első itáliai kalendáriumot, amelyben a december 25-i dátum hivatalos keresztény ünnepként jelent meg, 354-ben adták ki. A karácsony hat-, később négyhetes előkészületi időszaka (adventus) az 5. század körül, a mai Franciaország területén keletkezett. Karácsonyt ma a katolikusok és a protestánsok december 25-én, az ortodoxok pedig január 6-án ünneplik (a katolikus vízkereszt ünnepnapján), mert megmaradtak a régi Julianus-naptárnál, amely napjainkra már 13 napot késik a Gergely-naptárhoz képest. Az angyali üdvözlet március 25-i ünnepe, amelyből kiindulva jutottak el a december 25-höz, csak a 6. századtól terjedt el (nálunk ma Gyümölcsoltó Boldogasszony).
d) A keresztény ünnep lényege A keresztények karácsonykor sosem a dátumot ünnepelték, hanem azt, ami történt, és nem "Jézus születésnapját", hanem a Krisztus megszületését. Ezért nincs jelentősége a dátumnak, a formáknak és az esetleg alkalmazott kellékeknek, lényeg, hogy azok szimbolikája jól kifejezze azt, ami történt. Megjegyzendő, hogy a kereszténységnek nem a karácsony a legnagyobb ünnepe. Nyugaton és keleten egyaránt húsvét a fő ünnep (Krisztus halála és feltámadása), de keleten Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a második legfontosabb (vízkereszt vagy epifánia [megjelenés] ui. ekkor jelent meg először egyszerre az Atya, a Fiú és a Szentlélek).
e) Az ünneplés formái és kellékei Az Európában helyenként hozzá kapcsolódó legendák (pl. "háromkirályok"), a bibliai történeteket felelevenítő misztériumjátékok és szokások középkori eredetűek. A betlehemi jászol felállítása Assisi Szent Ferenchez, az ajándékosztó "Mikulás" alakja pedig a kis-ázsiai jótékonykodó Myrai Szent Miklós püspök nevéhez vezethető vissza. A karácsony ma is ismert európai kelléktára (pl. fagyöngy, fenyő, gyertya) csak a 17. század után alakult ki, magyarországi átvételük a 19. század elejére tehető. A 20. századra a karácsony eredeti keresztény tartalma (a húsvéthoz hasonlóan) teljesen elvált a kommersz, világi változattól. Ezért ma még nagyobb jelentősége van annak, hogy karácsony első, bibliai jelképe a jászol, egy etetővájú volt (Lk 2:7).
3. Az állítólagos pogány hatások
Az az elmélet, amely a kereszténységet, illetve a későbbi katolicizmust 4. századi pogány elemek összekovácsolódásának tekinti, a felvilágosodással jelent meg a német protestáns teológiában (Paul Ernst Jablonski). Eszerint a karácsony is az "elpogányosodás" és a "degeneráció" részeként jelent meg, pogány ünnepek átvételével (római szaturnáliák, iráni Mithrász-kultusz, germán-kelta napforduló ünnepek). Az első katolikus válaszban (Dom Jean Hardouin, OFB) jelent meg először a másik idevágó elmélet, miszerint az egyház a pogány ünnepeket csak felhasználta, miközben új, evangéliumi tartalommal és céllal töltötte meg. Ünnepek átvételéről azonban csak akkor lehetne beszélni, ha az ünnepek időpontja és tartalma megegyezne vagy legalább hasonló lenne, de nem ez a helyzet. Az elméletet ennek ellenére a civil média, az olyan vallási szervezetek, mint Jehova tanúi, illetve egyes katolikusellenes protestánsok sajnos a mai napig kritika nélkül átveszik.
a) A téli napforduló, a germánok és a kelták A napforduló időpontjában a Nap éves "égi útjának" észak-dél irányú mozgása megváltozik: a téli napforduló (december 21-22) után a Nap délről északra halad, a nyári napforduló (június 21-22) után északról dél felé mozog. A téli napfordulótól kezdve a nappalok ismét meghosszabbodnak, ezért azok a népek, amelyek vallásosságában szerepe volt a természet ciklikus megújulásának, megünnepelték. A népszerű elmélet szerint a germánok és a kelták is ilyen népek voltak, és az ő napforduló ünnepeik lettek átvéve a keresztény karácsonyba. Ezzel az elmélettel azonban több probléma is van. Először is, bár a kelták és a germánok a természeti ciklust ünnepelték, az egyház a történelmi események alapján számolt, hiszen a zsidó húsvét (peszách), tehát az Egyiptomból való kivonulás ünnepéből továbbszámolva jutott el a december 25-ös dátumhoz. Másodszor, ami a keltákat illeti, ünnepeik nem a Nap mozgásához (szoláris rendszer) kötődtek, hanem a vegetációs ciklushoz, tehát a növényzet és az állatok termékenységével álltak kapcsolatban. A nyári-téli napfordulót és a tavaszi-őszi napéjegyenlőséget nem ünnepelték meg. Ami pedig a germánokat (teutonok, gótok, skandinávok stb.) illeti, az ő ünnepeik ugyan tényleg a napévhez kötődtek (szoláris rend), de a téli napfordulót (Yuletide) december 21-én ünnepelték, nem 25-én. Ünnepük középpontjában pedig az ősök kultusza és a kandisznó-áldozat állt, nem pusztán a tavaszvárás. Harmadszor, ennél is döntőbb adat, hogy az egyháznak a 2-4. században még nem volt kapcsolata a germánokkal és a keltákkal. A germánok megtérítése csak a 4. század végén kezdődött el, a keltáké pedig az 5. században. Mindkettő lassan haladt, évszázadokon át tartott, és sok mártírt követelt. Végül, mire a kelták által tisztelt fagyöngy és a germánok által tisztelt fenyő a 17. században mint karácsony kellék megjelent, a kelta fenyő- és a germán fenyőkultusz már rég eltűnt, tehát a karácsonyi ünneplés módjára sem hathattak. A kellékek szimbolikus jelentése az európai keresztények számára mindig egészen más volt: a télen is örökzöld növény a megjelent örök életet szimbolizálja. A csillagászati napév, a germánok és a kelták hitvilága, illetve a keresztény karácsony között tehát nincs időpontbeli vagy tartalmi azonosság. Átvételről beszélni időbeli képtelenség, anakronizmus.
b) A Legyőzhetetlen Nap római ünnepe és az iráni Mithrász kultusz Ami a római vallásosságot illeti, a téli napforduló csak i. e. 45 után, a Julius Caesar-tól származó, ún. Julianus-naptárban esett december 25-re, korábban nem. A december 25 pedig először csak jóval később, Aurelianus császár idején, i. sz. 274-ben lett ünnepnap, a Legyőzhetetlen Napé (Sol Invictus). Aurelianus egy kis, hanyatló római napkultuszban nőtt fel, és szimpatizált az iráni Mithrász-kultusszal (Mithrász napisten is volt). A napkultuszok egyesítésének terve és a december 25-i dátum tőle származik, mert azon a napon sem az iráni, sem a római kultuszok nem ünnepeltek. Egyesek szerint az egyház mégis a Nap vagy Mithrász ünnepét vette át. Kérdés azonban, hogy erre milyen oka vagy lehetősége lett volna? Ez az időszak ugyanis Deciustól (249) egészen Konstantinus milánói türelmi rendeletéig (313) a legkegyetlenebb keresztényüldözések ideje volt. A keresztények inkább meghaltak, minthogy a pogány császári kultuszok bármelyikén részt vettek volna, ehhez elég elolvasni a korabeli vértanúaktákat. A kereszténység és a Mithrász-kultusz kölcsönösen ellenségként tekintett egymásra. Ez utóbbinak eleve csak férfiak lehettek a tagjai, ráadásul csak katonák, tehát éppen azok, akik a keresztényeket üldözték. A korabeli katonai hűségeskü ráadásul bálványimádással járt: a magukat istenítő császárok jelvénye előtt kellett volna hódolni, keresztények tehát már csak ezért sem lehettek katonává, a kultusz tagjaivá és egyházon belüli népszerűsítőivé. Az egyházon belül viszont az könnyítette meg a december 25-ös dátum elfogadását, hogy a Mithrász-kultusz a 4. századra erejét vesztette, majd a légiókkal együtt eltűnt.
c) Az ősi római szaturnália Ami az ősi római szaturnáliát illeti, ez sem nevezhető a karácsony elődjének. Az ünnepség a 3-4. században majdnem egy héten át tartott, december 17-től 22-ig vagy 24-ig, hiszen ezzel Saturnus mitikus aranykorára emlékeztek. Saturnus elsősorban mezőgazdasági isten, az őszi vetés védnöke volt. A népszerű ünnepe alatt az emberek megajándékozták egymást, ettek, ittak, sőt pár napra a társadalom is a feje tetejére állt: az urak szolgálták ki rabszolgáikat. Saturnus templomában közlakomát tartottak államköltségen, ami az ünnepet időnként karneválszerűvé tette, ami bizonyára sokaknak adott alkalmat a lerészegedésre. Érthető, hogy egyes korabeli egyházatyák szerint keresztények erkölcsi okokból nem vehetnek részt a szaturnálián. Ők azonban nem a karácsonyról vagy december 25-ről írtak, ez az összefüggés fel sem merült.
4. Bibliai ellenvetéseka) "A Biblia tiltja Jézus születésnapjának a megünneplését." Ez nem igaz, a Biblia sehol sem tiltja a Krisztus születésnapjának ünneplését. Ha ezt tenné, megindokolná. Mindenki eldöntheti önmagára nézve, hogy meg akarja-e ünnepelni, de aki pedig másoknak akarja kötelezővé tenni, vagy éppen megtiltani, az törvényeskedik.
b) "A Biblia nem parancsolja Jézus születésnapjának a megünneplését." Igaz, hogy a Biblia nem parancsolja, de nem is tiltja, sőt kifejezetten leírja, hogy voltak, akik ünnepeltek. Az angyalok nagy örömet hirdettek, amely az egész nép öröme lesz, aztán megnyílt a menny, és a pásztorok látták, hogy az angyalok tömegével dicsőítették Istent (Lk 2:9-14). Krisztus megszületése kivételes örömet szerzett az angyalok, a pásztorok és a mágusok számára. Ez utóbbiak előre fel is készültek a Messiással való találkozásra, és ajándékokat is vittek Isten Fiának (Mt 2:11). Nekünk ma miért lenne kevesebb okunk örülni a Messiás megszületésének? Miért ne ünnepelhetnénk meg mi is?
c) "Csak a Bibliában megparancsolt ünnepeket szabad megünnepelni." Először is, a Biblia nem mond ki ilyen alapelvet; magának bárki szabhat ilyen szabályt, de ha ezt másoktól is elvárja, akkor megint csak törvényeskedik. Másodszor, a Biblia pozitív szereplőinek az előírt évenkénti ünnepeken kívül is sok más alkalmi és rendszeres ünnepe volt, méghozzá Isten áldásával. Ami például Jézust illeti, a templomszentelés ünnepén (hanukka) felment Jeruzsálembe, a Templomban járkálva tanított (Jn 10:22), és az evangéliumokban nincs nyoma annak, hogy egy ilyen ünnepet ellenzett volna. Harmadszor, az Újszövetség kifejezett tanítása szerint nincs vallási jelentősége annak, hogy valaki egy bizonyos napot valamilyen szempontból különbnek tart a másiknál. Ezért egyfelől nem szabad másoknak megparancsolni, hogy bármelyik napot megünnepeljék, másfelől nem szabad másokat elítélni, ha megünnepelnek valamit (Róm 14:5-12, Kol 2:16-17). Bár nem bűn Krisztus születését nem megünnepelni, bűn elítélni mást azért, csak mert megteszi. Még ha közben valamiféle bűnt is elkövetne, amit a Biblia annak nevez, akkor is csak maguk a konkrét bűnök lennének elítélendők.
d) "A háromkirályok nincsenek is benne a Bibliában, és ők is csak pogány asztrológusok voltak." A "háromkirályok" legendája csak a középkori népi hagyományban jelent meg, bibliai és fantáziaelemek keverékeként. A bibliai szöveg nem említ királyokat, és nem beszél a látogatók számáról sem. A szövegben szereplő "bölcsek" (görög magoi) szó szerinti fordítása "mágusok"-ként félrevezető, mert a szó mai jelentése csak az, hogy "varázsló". Akkoriban azonban ezzel a perzsa jövevényszóval illettek mindenkit, aki a hétköznapi ismereteken felüli tudományok birtokosa volt (jóslás, álomfejtés, asztrológia vagy csillagászat, orvoslás). Nem lehettek pogányok, mert egy rendkívüli égi jelenség vezette őket, hittek a zsidók királyáról szóló ószövetségi próféciákban (Mt 2:2), nincs nyoma, hogy József és Mária tiltakoztak az ellen, hogy imádják Jézust, Isten pedig megóvta őket Heródestől (Mt 2:12). Az viszont elgondolkodtató, hogy Isten az egyszerű helyi pásztorokon kívül külföldi tudósokat is értesített az eseményről. De még ha pogány asztrológusok is lettek volna, nem Istent dicsőítené, hogy sötétségben levő embereket is meg akar és meg tud szólítani?
e) "A Biblia tiltja fa felállítását, tehát a karácsonyfaállítás pogányság." Azok a bibliai szövegek, amelyekre hivatkozni szoktak, másról szólnak, nem a karácsonyfáról, sem a születésnapról. Az 5Móz 16:21-22 a kánaánita termékenységünnepeknek az izraelita istentisztelettel való keverését tiltotta; a kánaániak ugyanis zöld lombú, buja fák alatt csaptak rituális orgiákat (vö. Jer 2:20, 3:6,13 stb.). A Jer 7:18-ban a "fa szedegetése" ugyan az ég királynőjének pogány ünnepére való készülődés része volt, de a fát eltüzelték, hogy süthessenek. A Jer 10:3-ban a fakivágás a pogány fabálványok előkészítéséről beszél, de a fát kivágták, ágait levágták, törzsét figurává faragták, és istenként imádták, hozzá imádkoztak. Egyik szövegnek sincs köze a 17. század utáni európai keresztények fenyőfájához és a Krisztus megszületéséhez.
Összefoglalás
Végül pár gondolat a karácsonnyal szembeni ellenérzések kialakulásának két fő okáról. Először is, a karácsony kommersz, világi változata sokak számára a pénzköltési lázról, a kötelező otthoni jópofizásról vagy a fák tömeges pusztításáról szól, ami valóban kiábrándító tud lenni. Az ünnep eredeti üzenete azonban számukra is azt hirdeti, hogy Isten az, aki megajándékozott minket, és hogy önmagával ajándékozott meg minket. Megajándékozott emberek vagyunk, akik akiknek van mit továbbadniuk (szeretet), és van kinek továbbadniuk (mindenkinek). A legtöbb nem hívő tudja vagy érzi, hogy karácsony valamiképpen a szeretetről szól. Ezért a karácsony különleges alkalom arra, hogy Isten szeretetéről Isten szeretetével bizonyságot tegyünk megfáradt embertársainknak. Másodszor, vannak, akik hitelvi alapon ellenzik a karácsony ünneplését, vagy mert nem hisznek az egészben, vagy mert annyira el akarják kerülni a pogányság látszatát is, hogy elutasítják a születésnap és Krisztus megszületésének a megünneplését is. Pedig nyilván nem kell attól félnünk, hogy nem hívő ismerőseink a pogányság jelének veszik, amikor mi hívők őket vagy egymást felköszöntjük, és amikor a zsidó Messiás születését megünnepeljük. Istentől sem kell félnünk, ha örülünk felebarátaink, testvéreinknek vagy Megváltónk születésének, és ezt valamilyen formában ki is szeretnénk fejezni. Mégis vannak olyanok, akiket a vezetőik azzal riogatnak, hogy Isten haragszik rájuk, ha megünneplik a karácsonyt vagy szeretteik születésnapját, így nekik van mitől félniük: a saját tanítóiktól vagy szervezetüktől, de tanulmányunk egyik célja éppen az, hogy ez alól a nyomás alól felszabadulhassanak. Karácsonykor az embereket nem ókori pogány babonákkal kell riogatni, amelyekre már csak a történészek emlékeznek. Nekünk kétezer éve jó híreink vannak: Isten egy lett közülünk, és tudja mi az, embernek lenni!
Ne mond, és ez felekezetorientált néprajtudorok, ,avagy jehovista történészek, mert amit állítasz sem lehet régészeti leletekből kiböngészni, nem hogy Isten akaratát öregem!
Mit mondhatunk a karácsonyfáról, amely ma már a katolikus hagyomány része?
A cikk, mely ebben a katolikus újságban jelent meg, rávilágított, hogy annak idején, az ókorban sok örökzöldről, mint például „a magyalról, a szúrós csodabogyóról, a babérról és a fenyőágakról úgy gondolták, hogy mágikus vagy gyógyító erejük megelőzi a betegséget”. A cikk így folytatódott: „December 24-én, karácsonyeste Ádámra és Évára emlékeztek a földi Paradicsomban található Fa nagyon népszerű története által . . . A fának almafának kellett volna lennie, de mivel az almafa nem illett a télhez, fenyőfát állítottak a színpadra. Az ágakra almát aggattak, vagy összetört kekszből készült, különleges formájú ostyákat, melyek a jövőben bekövetkező Megváltást szemléltették, illetve Jézus eukarisztikus jelenlétét jelképezték. Emellett gyerekeknek szánt édességgel és ajándékkal is díszítették a fát.” Mi történt később?
A L’OsservatoreRomano megemlítette, hogy a karácsonyfa állításának hagyománya Németországban kezdődött a XVI. században, majd hozzáfűzte: „Olaszország az egyik utolsó ország volt, ahol meghonosodott a karácsonyfa, részben a miatt a meglehetősen elterjedt szóbeszéd miatt, hogy a karácsonyfa protestáns szokás, és ezért a jászollal [betlehemes jelenettel] kellene helyettesíteni.” VI. Pál pápa „vezette be azt a szokást, hogy [a római Szent Péter téren] egy hatalmas karácsonyfát állítanak fel” a betlehemes jelenet közelében.
Elfogadhatónak tartod azt, hogy egy vallási vezető látszólagos keresztény tartalommal ruház fel eseményeket és jelképeket, amelyek ősi pogány szokásokban gyökereznek? Azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes út, a Szentírás így inti az igaz keresztényeket: „mi közössége van az igazságosságnak és a törvénytelenségnek? Vagy mi részessége van a világosságnak a sötétséggel?” (2Korintusz 6:14–17).
w07/12/15/9.old.
Érdekes meglátással szolgál ehhez a NewYorkNewsday 1992. december 22-ei száma, John Mosleyt idézve, aki a TheChristmasStar című könyvet írta: „»A korai egyházvezetők a karácsonyt nem decemberben ünnepelték, hogy ezzel külön megünnepeljék Krisztus születését« — mondta Mosley. »Ők a téli napfordulót tartották meg ily módon«, a tél fordulópontját, amikor a Nap befejezi dél felé haladását és újra észak felé veszi az irányt, új fényt hozva.
Ennek bizonyítéka a karácsonyi jelképekben látható, mondta Mosley.
Legszembetűnőbb a zöld növények használata, melyek az életet jelképezik egy sötét, hideg időszakban. »A legszembetűnőbb zöld növény a karácsonyfa — mondta. — És az észak-európaiak az erdőben ünnepelték a napfordulót; fákat imádtak. A karácsonyfa így valójában a történelem előtti idők faimádatához nyúlik vissza.«
Mosley továbbá azt mondta: »Mit teszel a fára? Fényeket. A fények a Napot idézik fel, és a Napot jelképezik. Ez a Nap újjászületéséért van, és a fény visszafordulásáért a napforduló után. A főbb dolgok, amelyek a napforduló ünnepén mindenhol szerepet játszanak a fény és a zöld növények«.
December 25. — tette hozzá — »volt a téli napforduló eredeti dátuma, és sok dolog, amit most teszünk, és amiről azt gondoltuk, hogy viszonylag modern karácsonyi szokások, valójában a napforduló ünnepeinek eredetét követik nyomon.«”
A zene is jellemzi a karácsonyi ünnepeket. Így hát nem meglepő, hogy a római Saturnalia ünnepe lett felújítva annak ünneplése és a mulatozás számára, beleértve a táncot és az éneklést is. Azt, hogy a modern karácsony sok szokása az ősi saturnaliából ered, a tudósok többé nem vitatják.
g93/12/22/19.old.
1Móz 40:20–22: „ A harmadik napon születésnapjavolt a fáraónak, és lakomát rendezett . . . Főpohárnokát visszahelyezte pohárnoki hivatalába . . . A fősütőmestert azonban felakasztatta.”
Máté 14:6–10: „Mikor pedig Heródes születésnapját ünnepelték, Heródiás leánya táncolt ott, és annyira kedvére volt Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki. Az pedig, ahogy anyja kitanította, ezt mondta: »Add ide nekem egy tálcán Keresztelő János fejét.« A király . . . elküldött valakit, és lefejeztette Jánost a börtönben.”
A "maga napja" lehet egy előre megbeszélt piknik-program is.
A szülinap pedig az asztrológiával és a jövendőmondással kapcsolatos, ezért a zsidók tartózkodtak tőle.....
Heródes tevékenységeit helyeselte Isten ?
Mert ugyebár Ker. Jánost kivégeztette ajándékként.
Ugyanígy a fáraó is a főszakácsot........
"Vajon Jóbgyermekeimegünnepeltékaszületésnapot?
Nem. A ’nap’ és ’születésnap’ szavak az eredeti nyelvben eltérnek egymástól, és mindegyiknek megvan a saját jelentése (1Mózes 40:20). A Jób 1:4-ben a ’nap’ szó szerepel, amely a napkeltétől napnyugtáig tartó időszakot foglalja magában. Jób hét fia valószínűleg évente egyszer hétnapos családi összejövetelt tartott. Egymás után minden fiú lakomát rendezett a házában „a maga napján”.
Honnanszármaznakaszületésnapiünnepségekkelkapcsolatosnépszerűszokások?
„Korunk születésnappal kapcsolatos különböző szokásainak hosszú történetük van. Eredetük a vallás és a mágia birodalmában keresendő. A jókívánságok, az ajándékozás és az ünnepség, amelyeknek égő gyertyák is a tartozékai, az ókori időkben arra szolgáltak, hogy megóvják a születésnapi ünnepeltet a démonoktól, és biztonságát garantálják az eljövendő évre . . . A kereszténység egészen a negyedik századig elutasította a születésnap megünneplését mint pogány szokást” (SchwäbischeZeitung [a ZeitundWelt című magazin melléklete] 1981. április 3/4, 4. o.).
„ A görögök azt hitték, hogy mindenkinek megvan a saját őrzőszelleme vagy démona, aki jelen volt a születésekor, és őrködik felette az élete folyamán. Ennek a szellemnek misztikus kapcsolata volt azzal az istenséggel, amelynek születésnapján az illető megszületett. A rómaiaknak is hasonló elképzelésük volt . . . Ezt az elgondolást megőrizte az emberi képzeletvilág, és ez tükröződik vissza az őrzőangyalba, a jó tündérbe és a védőszentekbe vetett hitben . . . A süteményre helyezett égő gyertyákat a görögök kezdték használni . . . A kerek, hold formájú mézessüteményre vékony égő gyertyákat állítottak, s így helyezték [Artemisz] templomi oltáraira . . . A népi hiedelem szerint a születésnapi gyertyáknak a kívánságok beteljesedésével kapcsolatban van mágikus szerepük . . . Amióta az ember első ízben oltárt állított az isteneinek, azóta az égő gyertyáknak és az áldozati tüzeknek különleges, misztikus jelentőségük van. A születésnapi gyertyák ily módon amolyan tiszteletkinyilvánítás és hódolat a születésnapját ünneplő gyermek számára, és jó szerencsét hoznak . . . Ennek az ünnepnek lényeges része, hogy felköszöntik az embert, és sok boldogságot kívánnak neki . . . Eredetileg a szokás a mágiában gyökerezett . . . A születésnapi köszöntőknek hatalmuk van, jót vagy rosszat eredményeznek, mivel ezen a napon az embernek szorosabb kapcsolata van a szellemvilággal” (TheLoreofBirthdays. [New York, 1952] Ralph és Adelin Linton, 8, 18—20. o.).
én előre megmondtam h a karácsonnyal nem értek egyet, de ezt nem tudtam h a németektől ered a fa imádata...pedig filozofiát is kitanultam, de ezt valah nem vettük...utánanézek... a lényeg...fa elmaradhat, én se vagyok nagyon érte, de ha van is otthon nem szoktam imádatot adni neki :)
ami pedig a szülinapot illeti...mond már meg akkor nekem h az mi volt h a Jób fiai kiki a maga napján lakomát szervezett, ettek, ittak és még Kób is elment h megáldja őket napjaikon...
a válaszod annyi h nem ünnepeltek szülinapot...de ez nem teljesen így van, sőt még a Biblia is neked mond ellent...
pl. megint Heródes zsido király...megünnepelte a szülinapját...igaz egyszerű emberek (zsidok) szülinapját nem említi a Biblia-de ez nem jelenti azt h nem ünnepelték... a lényeg...csak azt akarom mondani h a szülinap nem bálványimádás....végül is Jób is mindig megáldotta fiait "azon a napon" :)
Tehát te azt mondod, hogy aki a fenyőfát megcsodálja az már germán barbár, pogány istentagadó?
Mond, a germánok hol voltak Jézus idejében? Skandináviában és a keresztények hol voltak anno, de mond a germánok pogány nép?
Átáltak a keresztényekhez, megtértek?
Akkor mond el nekem, hogy maga a fenyőfa istenkáromlás, csak úgy kinőtt a földből a bűnre, ha valaki megcsodálja akkor már elvesztette a lelkét örökre, avagy melyik volt előbb, az ember, vagy a fenyő?
Az, hogy az egyik embercsoport bálványozza a fenyőt, a másik meg eltüzeli, esetleg a harmadik hagyja ott a természet lágy ölén, had éljen?
Jöttök olyan ál, megbotránkozást kifejező tudálékkal, mintha villám rázna titeket, de nem kell nektek fenyő, szülinap, névnap, avagy ünnep, minek, ha van hantázott név mozaikbetű saját gyártmányú istenetek....
Gondolj bele, a zsidók nem imádták soha a JHVH betűkomlexumot, mert tudják, tudták nem az isten neve, de ti megmutattátok, azért is isten neve lesz és punktum, na és jobb ez?
a karácsonnyal egyetértek, viszont a születésnap erős túlzás...a Biblia sosem tiltotta(vagyis maga Isten szava) a szülinap megtartását, aki tehát kijelenti, hogy Istennek nem tetszik a születésnap ünneplése,az Isten helyett akar kimondani olyasmit, amiről ő konkrétan nem nyilatkozott. Ez törvényeskedés.
három esetről olvashatunk a Bibliában, a két esetben királyokrol van szó, de hangsúlyozom h előttük minden nap leborultak, nem a szülinap volt az ok. Ember előtt imádatot kifejezni(eborulni stb) bűn, nem ezt tagadom. De mondjátok már meg h ki csinál ilyet szülinapkor?Ti talán valaha igy szoktátok?Nem csak gratulácio van meg igy?Ez bálványimádás lenne?Nem az..
A 3. eset Jóbnak a gyermekei, kik ki ki a maga "napján" lakomát szokott tartani. A szülinap nem pogány dolog...a bálványimádás bűn...a karácsony belekeverése a kereszténysége pedig bolondság...de ha nagyon akarjátok a fának se kell otthon lenni(amugy a fát se szokás imádni és leborulni előtte, de mindegy)...de mindenki tegyen a lelkiismerete szerint...
Minden nyitott zívű embernek a világ legrégibb teremtéstörténetének, a majd' 5 ezer éves sumér-akkád Gilgamesnek első sorai, a híres "Enuma Elis", "Midőn fönn", kezdetű, ez lett mottóm itt a fórumon.
Hatása önmagáért beszél, időtlen időkből, oly tudást rejt, mihez csak a legérettebb
lelkek férhetnek hozzá: egyisten/hit, fejlett kozmogónia (őskáosz), az Ószöv. előtt.
"Midőn fönn az ég névtelen s alant a föld szintazonképp; Apszu, az ős - kezdet, minden dolgok teremtője atyja s Mummu-Tiámat ősanyánk még vizekkel egybemosódtak; nem volt szárazföld se, láp se, s egyike sem a tündéreknek; név nélkül szunnyadott a sors is, betöltetlen várt a végzet Apszu s Mummu-Tiámat akkor tündéreket nemzett és szült: szülték Latemut s Laizamut."
És pont ezért a kereszténység élhetetlen és követhetetlen vallás. S mint ilyen, hamis is. S ebből logikusan következik, hogy Isten érvénytelenítette a kereszténységet, s új vallást küldött helyette.
Mi egyszerű abban Abry,hogy az a 144 ezer jehova tanu,akik azt állították magukról,hogy ők Isten szellemétől felkentek nem tudatosították azt a tényt, hogy ők a karácsony megünneplésével súlyos halálos bűnt követnek el.
Mert ugye te voltál az kedves Abry,aki itt leírtad,hogy a karácsony megünneplése az Sátán követése?
Szerinted lehetséges az,hogy a Szentlélek megengedte volna,hogy 50 éven keresztül a Sátánt imádják az ŐT szervezetben,ha valóban ezek a 144 ezeren Isten Szellemétől lettek volna felkenve.
Abry,ez kizárt!
Ez a 144 ezer bizony nem lehetett ezért az Igaz Isten Szellemétől felkenve. de nem ám Abry,mert akiben Isten Szelleme lakozik az a Sátánt nem szolgálja.
Ez az eset is bizonyítja,hogy az ŐT bálványszervezet felkentjei az Ördögtől voltak felkenve. Első perctől kezdve az Őt bálványszervezet a Sátán szervezete volt, és a mai napig is az maradt.
Abry a szombatosok is Bibliakutatók voltak valaha,mint Russell,vagyis egy csapatba tartoztak egykor. hogy lehet az,hogy Russellékat nem figyelmeztették,hogy a karácsony milyen pogány eredetű?
Szerintem biztos tudott róla. Ennek ellenére mégis megünnepeltette a karácsonyt minden évben a Béthel központban.
A 144 ezer elpecsételtnek tartott Őt szervezeti tag (Bibliakutatók) is mind megünnepelték.
Hogyan lehetséges az,hisz jehova tanui azt állítják,hogy a 144 ezer Isten Szellemétől lett felkenve.
Jézus Krisztus azt tanította,hogy a Szent Lélek mindenre megtanítja követőit. Ez azt jelenti,hogy a 144 elpecsételtnek hitt ŐT szervezeti tag nem a Szent lélektől lett elpecsételve? Mert ha attól lett volna,akkor legalább egynek a 144 ezer közül csak el mondta volna a Szent szellem,hogy a karácsony pogány eredetű.
