Keresés

Az avar továbbélélés kérdéséhez

Olajos Teréz alapján:

Az avar továbbélés szempontjából perdöntő jelentőségű adat „A bajorok és karantánok (karintiaiak) megtérése” („Conversio Bagoariorum et Carantanorum”) című latin nyelvű munka 3. fejezetében olvasható mondat:

„…azokat (tudnillik az avarokat), akik az igaz hitnek engedelmeskedtek és elnyerték a keresztséget, a királyok adófizetőivé tették, és földjüket, amelyet ott maradva birtokolnak,mind a mai napig (usque in hodiernum diem) megtarthatják a királyi adó fizetése fejében”.

Mivel a „Conversio” keletkezésének idejét a szakemberek egybehangzóan 870-871-re teszik, a „mind a mai napig” kifejezés alapján arra kell gondolnunk, hogy 870-871-ben a Frank Birodalom keleti határvidékén, Pannoniában a szomszédos bajoroktól és szlávoktól egyértelműen megkülönböztethető, keresztény és földművelést folytató avar népesség élt.

De vajon megbízható forrás-e a szóban forgó mű? Erre is egyértelmű választ tudunk adni. Az Adalwin salzburgi érsek (859-873) megbízásából, az ő környezetében élt klerikus által írt „fehérkönyv” azt kívánta bizonyítani, hogy 75 éve, amióta Nagy Károly hódítása nyomán a népvándorlás viharaiban pogánnyá lett Pannonia ismét a keresztény világ részévé vált, megszakítatlanul és semmiféle egyházi vagy világi hatalomtól kétségbe nem vont jogszerűséggel a salzburgi püspök, ill. 798-tól érsek alá rendelt papság látta el az evangelizációs tevékenységet a kérdéses tartományban. Emiatt Metódnak és papjainak megjelenése Kocel tartományában törvénytelen. Akárhogy is nézzük ezt a hátteret, illetve a jelzett motivációt, nem létező avaroknak a feltüntetése a tartomány lakói között nem állt érdekében a mű szerzőjének, illetve megrendelőjének. De vajon jól ismerte-e a szerző illetve Adalwin érsek a korabeli frank Pannonia viszonyait? Nos Adalwin az egyházi feljebbvalója a kereszténnyé lett avarok lelkipásztorainak, közöttük annak a Rihpaldnak is, aki a keleti frank vazallus fejedelemnek, a Mosaburgban (a mai Zalaváron) székelő Kocelnek a főpapja volt. Rihpald közvetlenül a Conversio megírása előtt, 869/870-ben volt kénytelen helyét Metódnak átengedni Kocel pannoniai országában, miután II. Hadrián pápa (867-871) a szlávok apostolát 869-ben a sirmiumi érsek rangjára emelte s ebben a minőségében az ő iurisdictioja alá rendelte a korábban Salzburghoz tartozó Dunántúlt. Ha valaki, hát a hosszú ideig Mosaburgban tevékenykedő Rihpald és a többi Metód elől Salzburgba visszatért paptársa tudhatta, a legközvetlenebbül tapasztalhatta, hogy a bajorok és a szlávok mellett, tőlük különböző nép, az avarok is ott éltek 870-871-ben a Közép-Duna, a Dráva és a Rába-Rábca határolta Pannonia Superior tartományban, amelynek egy tetemes részén - mint már jeleztük - Kocel volt a fejedelem. Egyébként a forrásokból nyilvánvaló, hogy mint elődje, Liupram salzburgi érsek (836-859), úgy maga Adalwin is többször személyesen kereste fel Pannoniát. Így például 865 karácsonyát Mosaburgban ünnepelte, s az ezt követő időben is járt a tartományban bérmálni és templomokat szentelni. A legkisebb kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy a Conversio szerzője tökéletesen hiteles ismere- tekkel rendelkezhetett a mai Dunántúl és környéke lakóiról. Így információja, amely avar lakosság nyugat-dunántúli jelenlétéről szól a 870-es években, a tényleges helyzet igaz tükrének tekintendő. Tovább erősíti érvelésünket, hogy a Conversio 3. fejezetében megőrzött adat tökéletes összhangban áll azzal a frank évkönyvekben szereplő híradással, miszerint 805-ben, amikor a frank seregektől szétzúzott avar állam uralkodó népessége egykori szláv alattvalóitól szorongattatva legyőzőjéhez fordult pártfogásért, Nagy Károly „Szombathely és Deutsch-Altenburg közötti” (inter Sabariam et Carnuntum) határvonaltól keletre létre hozott egy avar vazallus államot. Egyébként ennek egyik határát képezte a „Wangarok határa” elnevezésű hegy, amelyet Jámbor Lajos keleti frank uralkodó egyik 860-ban kelt oklevele említ.

A Kárpát-medence a 6. szd.-ban különféle germán népek kezében volt. A Dunántúlt 526 óta a longobárdok birtokolták, a Tisza- és Maros-vidék pedig a gepidák fönnhatósága alá tartozott. E két nép – Bizánc uszítására – állandóan hadban állt egymással. Végül is a longobárdok az avarokkal szövetkezve dönto csapást mértek a gepidákra. Amikor a longobárdok 568-ban a mai Lombardiába költöztek, az avarok a velük kötött szerzodés alapján a Dunántúlt is birtokukba vették. A longobárdok tehát nem elbeszélések, vagy hagyományok, hanem közvetlen kapcsolatok révén ismerték az avarokat. E körülményt azért hangsúlyozzuk, mert Paulus Diaconus (kb. 720-799), a longobárdok történetírója ezeket mondja: “a hunok, akiket avaroknak neveznek"; "hunok, akik avarok is”. - Vértessy írása alapján.

Paulus Diaconus (kb. 730–799) longobárd történetíró, költő, korának kiemelkedően művelt személyei közé tartozott. Ifjú korában Ratchis longobárd király páviai udvarában élt, 749-ben belépett a Monte Cassinó-i kolostorba. Egy ideig Arichis herceg mellett tevékenykedik. 782-től Nagy Károly udvari iskolájának tagja. A frank uralkodó Metz püspökévé teszi, de 786-ban saját kérésére Paulus visszatér Monte Cassinóba. Itt írja meg népe történetét a kezdetektől a 742-es évekig.  

A longobárdok története

(566)… Alboin az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket eleinte hunoknak és csak később, egyik királyuk után neveztek el avaroknak.
A gepida nemzet azonban annyira tönkrement, hogy attól az időtől fogva többé egyetlen királyuk sem volt. Azok pedig a csatából megmenekedtek, részint a longobárdoknak vetették alá magukat, részint pedig mai napig is – országukat a hunok tartván megszállva – kemény rabigában sínylődnek.

A pártus (avar) őstörténeti topikban volt a témáról szó, ott

írtam, hogy ezek a dolgok inkább ide tartoznak, itt folytatnám,

a hun tolmácsok témájánál tartottunk:

Theophanes bizánci történetírónál (758-817) a következőket olvassuk:

“Ebben az évben (558) egy különös nép érkezett Bizáncba, akiket avaroknak neveznek; az egész város összefutott látásukra, mert még soha nem láttak hasonló népet: hajukat hosszan lelógó varkocsban hordják, amelyet szalagok fonnak át, viseletük egyébként a többi hunokhoz hasonló”.

A 6. század közepén élt bizánci Menandrosz pedig azt írja, hogy 582-ben hun tolmácsok közvetítettek a Szirmiumot ostromló avarok és bizánciak között [Menander Protektor].

A Fuldai Évkönyvek utolsó része a 887-901. évi eseményekkel foglalkozik.

Írója – aki közvetlen értesülésekkel rendelkezett a birodalom keleti határain történő eseményekről – a 894. évnél így ír:

“Ebben az időben az avarok, akiket ungari-knak neveznek, a Dunán túl kóborolva sok borzalmas dolgot vittek végbe.”

A 896-nál pedig így:

“A görögök ebben az évben kötöttek békét az avarokkal, akiket ungarik-nak neveznek”. (Gombos, I., pp. 132-133.)

Alig egy emberöltővel később a vesztfáliai Corvei [Corvey, v. Korvey; Ratibor herceg, Corvey hercegének a Weser folyó balpártján lévő vára] kolostorában élt Widukind (kb. 925-1004; az Annales Corbejenses-ében) már úgy tudja, hogy 

"az avarok a hunok maradványai, s ezeket a hunokat most ungarios-oknak nevezik.” (Gombos, III., p. 2660).

De a következő idézet is Widukind-tól való: ”Avares quos modo Ungarios vocamus”, vagyis: “az avarokat, akiket most ungariknak hívunk” [Győrfy (1975), pp. 246, 311]

Az avar éppoly lovas nép volt, mint a magyar és ugyancsak Belső-Ázsiából jött más törzsszövetségből kiszakadva, más időben és más úton, mint Árpád népe.

Az avarok egyes csoportjai megérve a honfoglalást a X. századi magyarságnak szerves részévé váltak.

A 6. században tűntek fel a délorosz és ukrán sztyepp-területén.

Félelmetes hadseregükről a kaukázusi Nart-eposz tanúskodik.

"A legyőzhetetlen avarok"ról 558-ban Menandész Protektor és a Hitvalló Theophánész is megemlékezik.

568-ban a Kárpát-medencébe érve legyőzték a gepidákat és a langobardok gyors elvonulása után megszállták a Dunántúlt is. Történészeink szerint a Kárpát-medencébe költözött első avar hullámot 568-665-ig, a másodikat 665-710-ig és a harmadikat 710-tól 830-ig számítják.

Megérkezésük után egy évtized alatt országukat és hadseregüket megszervezve erős birodalmat alakítottak ki.

Az 1347 előtti létszám adatokat is Európa néhány száz év után éri el. A klíma katasztrófa kezdete 535 (nem meglepő, hogy az Egyiptom birtokában lévő Bizánc Jusztiniánusz kitűnő hadvezére segítségével (Belizár) minimális hadsereggel el tudja foglalni a megroggant nyugatot, a vandál Kartágót, Sziciliát, Itáliát, Dél Hispániát). Itt még a Földközi tenger északi parján nehéz időket okozó termés kiesést pótolja Egyiptom nílusi oázis kultúrája. A pestis Egyiptomból indul, 541 ben, és Kínát csak 60 év múlva éri el.

Analógia a középkori pestis 1347 a kitörésének ideje, szintén klíma rosszabbodás előzi meg, a lakosság a kis jégkorszak miatti rosszabb termés és a korábbi századok népszaporulata miatt rosszabbul táplálkozik így az immunrendszereik rosszabbak. Az első járvány a legsúlyosabb és pándémiát okoz Európában és az Arab-Perzsa viágban. De utánna nem szünik meg csak egyik területről megy a másik területre és endémiás betegségként van az Európai kontinensen 1740 ig.

540 Jemen és Etópia 541 Egyiptom és Bizánc és kitör a Pándémia. A Pándémia végig rohan a Mediterrániumban és Perzsián és Európában. Majd endémiás betegségként itt marad a Karolingokig 745 ig és eltűnik. Ettől kezdve Európa népesség robbanásba kezd 1347 ig. Tehát a népesség csökkenés %-os aránya az első pándémia alatt volt a legnagyobb, de jelentős népesség visszanövekedést leállít, vagy minimálissá tesz a továbbá vissza-visszatérő endémiás pestis (és a többi fertőző betegség pld fekete himlő). Bizánc területén pestis járványok: 541-543, 555, 558, 560/561, 567/568, 572/573, 580/581, 585/586, 592, 598/599, 607, 615, 639, 673/674, 687/688, 697, 716/717, 725, 735, 745 és a következő 1347. Nyugat Európában 543-547 (Arthur király), 551, 571, 582, 584, 588, 590, 591, 640, 664 és elhagyta Nyugat Európát 1347 ig. Bizánc hatalmas tartalékai (óriási arany mennyiségek, luxus cikkek pld a kínaiaiktól kicsempészett selyemhernyók, bíbor, Egyiptom gabonája, aranya, stb egy darabig kompenzál, de hatalmas arany mennyiségen kell megvenni a békét a két fő fronton és számos mellék fronton harcoló Bizáncnak hol az avaroktól, hol a perzsáktól. És egyszer csak megcsappan a kincstár tartaléka ez volt Maurikiosz uralkodásának ideje. Anyit adtak ki mint 530 körül, csak a bevétel volt kisebb. És a megszorítások ellen fellázadt a nép és a hadsereg.

"Ha Herakleitosz Kartágóból nem jön, Bizánc nincs."

OFF

Nem biztos. Hérakleiosz kísérlete időleges volt, még ő maga is megérte az összeomlását az arab invázió idején. Halála után a bizánci állam mélyebb válságba került, mint előtte volt, ekkor jöttek el csak igazán az ostromállapot évei Konstantinápoly lakói számára. Az újabb megerősödés aztán ideológiai frusztrációt váltott ki, a képrombolás jószerével Mao-féle 'kultúrális forradalomként' pusztított a birodalomban.

Hogy mindezt Bizánc túlélhette, abban a gyengéket követő kiemelkedő uralkodó mellett komoly (ha nem komolyabb) szerepe volt az ortodoxiának, a hagyományozás erejével megszilárdított bürokráciának, nomeg a birodalom magjában, Konstantinápoly-Thessaloniké vidékén rejlő belső erőtartalékoknak.

Több helyen beszél a szerző kisázsiai betelepítésekről és a felsorólja a fokozatosan kialakuló themák alapítását. Lépésről lépésre szorítja vissza Bizánc a szlávokat, van ahol adófizeséses autonómiával lsd peloponézoszi szlávok.

Hát igen klíma katasztrófa, járványok (ebből a pestis a legnagyobb), háborús népesség csökkenés után anyagilag nem bírja fenntartani a  hadsereget a bizánci állam, és belső "légiós lázadás" után majdnem szétesik (Phokasz). Ha Herakleitosz Kartágóból nem jön, Bizánc nincs.

David Keys könyvet fellapozva a következőt találtam a 60-61 oldalon. A globális klímakatasztrófa 535 után, ami a Szláv területet is elérte, olyan rossz volt a ott a helyzet, hogy a kétségbe esett szlávok megrohanták a Dunai határt 536 vagy 537 ben. Újabb támadás a pestis első hulláma után 545 ben újabb szláv támadás és 550 ben ismét.

Amit David Keys nem mond, hogy ez valószínűleg gepida szövetségben tették a szlávok. A gepidák 535-536 körül elfoglalják a Szerémséget a bizánciaktól. A gepidák a bizánciakkal harcolnak 539 ben az Al Duna és a Száva mentében és legyőzik a bizánciak és a mai Belgrád és Vidin vidéke gepida terület. Jusztitiánusz elismeri a gepida hódítást. A szlávok a gepidákkal szövetségben harcolnak. A gepidák a hun utód kutrigurokkal szövetségben 550 ben és ezzel együtt a szláv szövetségeseiket is közösen harcolnak a Birodalommal. Csak a bizánci diplomácia segítségével a langobardok segítségével sikerül békét kötni. (Nyilván itt is volt pestis, de a ritkább népesség miatt kisebb a halálozás. (Több állattenyésztés, hús, tej, sajt, kevesebb növényi táplálék, kevesebb élelem tárolás, ez bizony ===kevesebb házi patkány==kevesebb pestis halál.

És jöttek az avarok akik a gepidákat legyőzve elfoglalták a kelet KM-et, majd a longobardok Itáliába vonulásakor a nyugati részét. És az avarok a (a pestis a germán területeken is hatott + a longobardok kiűrített Morvaország területére  ) telepítették a szlávokat és szintén a kiürült Elbától keletre volt germán területekre és a Balkánra telepítették a szlávokat először csak az északi részre.

Phokási uralom alatti polgárháború, majd a perzsa háborúk megtették hatásukat.

De a végső katasztrófa a Bizánc számára Herakleitosz uralma kezdetén történt. A szlávok 610 és 620 között letelepedtek a Balkán középső és déli részén. Ma is Közép Görögországban 509 szláv eredetű helyiség név van. Peloponézoszon 429 szláv helység név. Dél Görögország más részén 382 szláv eredetű helységnév van. És számos szigeten is pld csak Krétán 17 db maradt fenn mára. De Ithakán, Aigüna, Szkirosz, Hüdra, Androsz, Tenosz szigetein is van szláv eredetű helységnév.

A szlávok a zsákmányból adtak az avaroknak mint vazallusok 615 ben, 617-618 ban maguk az avarok is a Bizánci fővárosig törnek. Majd a perzsák keletről foglalják el a birodalmat. Ezzel a Balkán nagy része elveszett.

Ez egy egyszerűsített dolog. A következőt mondtam a népesség fogyás és az avar szláv harcok és a szláv betelepedés után csak két thema volt görög nyelvű és néhány városkörnyék. A kikötővároskörnyékekre amik görögök maradtak telepítettek kisázsiai görög és nem görög nyelvű keresztény telepeseket akik, ha nem voltak görögök akkor göröggé váltak és a szlávokat először visszaszorították és adófizetésre kötelezték. Így új themákat szerveztek.