Korábban már több topikon is szóba került az oszmán hadsereg felépítése, csatái stb.
Fogjuk most össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket egy topikba.
Az attól függ, hogy a Hunyadi-éra elejét (mondjuk 1440) vagy végét (1490) nézzük.
A két időpont között ugyanis az Oszmán Birodalom területe jelentősen megnőtt: ez időszak alatt hódították meg Konstantinápolyt (1453), ill. fejezték be végleg Szerbia, Bosznia, Albánia meghódítását, ill. az oláh fejedelemségek alávetését.
Népességileg szerintem nagyobb volt, de nincs pontos adatom.
Mátyás uralkodásának vége felé a Magyar Királyság népessége 3,5-4 millió fő körül alakult.
Az Erdélyi Fejedelemség elméletben az oszmán állam vazallusa volt.
Háború esetén kötelesek voltak-e hadba vonulni a szultán oldalán?
Én úgy tudom, hogy Erdély aranykorában, Bethlen és I. Rákóczi György alatt a gyakorlatban a török hadvezetés nem nagyon erőltette ezt és Erdély meglehetősen önálló külpolitikát folytatott.
Az 1683. évi oszmán hadjáratban azonban kénytelen -kelletlen ott voltak Apafi Mihály erdélyi hadai is.
Bár tényleges harci tevékenységben nem vettek részt és az első adandó alkalommal leléptek a színről...
A korabeli erdélyi hadsereg létszámáról, felépítéséről és harcértékéről van valakinek valami reális adata?
Akit érdekelnek a korabeli török és magyar és nyugati fegyverek és harcászat és gyakorlás után használná is azokat, keressen minket. 28 fős csapatunkba "toborzunk" janicsárokat és tüzéreket. Kóros elmeállapot előny :)
A szövegek elolvasása után némi gyanú továbbra is maradt bennem, hogy az akindzsi és a csetedzsi ugyanannak az alakulatnak két különböző (alternatív) elnevezése.
Gyanúm többek között azon alapszik, hogy a 100 főnél kisebb akindzsi alakulat elnevezése, illetve ennek harci portyája, tevékenysége törökül csete.
Csetedzsi meg gondolom az, aki ilyen alakulat tagja vagy ilyen portyán részt vesz.
Akkor nézzük sorba a többi irreguláris könnyűlovassági alakulatot is.
Csetedzsik:
Az irreguláris lovasság egy neme. Az ő feladatuk kettős volt. Egyrészt ugyanaz, ami az akindzsiké, másrészt kémkedés, felderítés, az ellenállási gócok megtalálása, takarmányszerzés. Zsoldot nem kaptak. A csapat vezetője a csetedzsipasa volt. Forrás: K. G.: T. H. M.: Török Szavak Magyarázata.
Beslik:. könnyűlovas, irreguláris katonai egység önkéntesekből; valószínűleg napi 5 akcse zsoldot kaptak hadban az államtól. Ugyanazokat a katonai feladatokat végezték el, mint az akindzsik és ugyanazon a módon alkalmazták is őket. A gönüllükhöz hasonlóan a békésebb időkben leginkább a végvidéken voltak alkalmazásban, mert részben bennszülöttekből állt a seregük. Viszont ők magánzsoldosként is dolgoztak igény szerint. Ebben az esetben leggyakrabban a pasák udvartartásában találkozhatunk velük, feladatuk a testőrségi szolgálat volt.
Gönüllük:
: "bátor", önkéntest is jelent. Állami, de irreguláris zsoldos lovasok voltak. Az államtól apró lovakat kaptak szolgálatukhoz, de csak a hadjárat idejére.Önkéntes alakulat, melynek tagjai szervezetileg a janicsárokhoz tartoztak. Béke idején általában várak közelében éltek, polgári foglalkozást űztek. A gönüllük bölükökre voltak felosztva akárcsak a bölük khalkik és más egységek. Vezetőjük a gönüllü bölük basi volt. T. L.: R., K, K, Az O. B.: 420. o.; 428. o. 28. lj. Ugyanazokat a katonai feladatokat végezték el, mint az akindzsik és ugyanolyan módon foglalkoztatták is őket. Leginkább a végvidéken a várakban voltak alkalmazásban, mert részben bennszülöttekből állt a seregük. Forrás: K. G.: T. H. M.: Török Szavak Magyarázata. Sajátságos, kitüntető szerepük volt, hogy a nagyvezír díszmeneteinek alkalmával ők vonulhattak mellette két másik alakulat tagjai közt. Ők alkották a nagyvezír testőrségét a díszmenetek alkalmával.
Akkor nézzük, hogy a Györkös Attila miket is ír a magyar Délvidék rettegett pusztítóiról , az akindzsikről.
Persze lehet, hogy mindezt nem is Györkös Attila írta, hanem Kaif kartárs...
Akindzsik: „dúló”, „égető”, „portyázó”, „csatározó”. Irreguláris, könnyűfegyverzetű török könnyűlovasok. Csak a háború idejére gyűjtötték egybe, részben önkéntesekből, részben előre összeírt parasztokból. A háború időtartama alatt az állam fizette, befejeztével pedig elbocsátotta őket. Tevékenységi körük ugyanaz volt mint az aszáboknak, de ők messzebbre jutottak a portyázásaik során és kisebb csatákat is vállaltak az ellenséggel. Fontos feladatuk volt a terület feldúlása, felégetése, rablás, gyilkosság, megfélemlítés, erőszak. Kiemelt szerep jutott nekik a hadjárat során, s fő feladatuk az ellenség hátországának pusztítása volt. Nyílt csatában nem sokat értek. Csoportjuk több ezer fős lehetett. Ugyanilyen módon alkalmazta a török állam a további alakulatokat is: aszabok, beslik, gönüllük. Az akindzsik lényegesen fontosabbak voltak, mint ahogy eddig gyanítható volt. Számottevő voltukra utal II. Szulejmán szultán naplóiban az 1526. évi hadjárat során említett rész, mely szerint „az akindzsi bégek mind megérkeztek, amiért nagy öröm lőn a seregben”. A következő idézet forrása: Fodor Pál: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán-török történelemről. Balassi Kiadó Budapest, 2001. “Miután a tatárokon kívül ekkoriban az európai határvidékeken állomásozó akindzsik szállították a legtöbb rabot, természetes, hogy a pendzsikszedésre vonatkozó előírások egyúttal az akindzsik tevékenységét, rabszerzéssel kapcsolatos kötelezettségeit és jogait is szabályozták. Az említett rendeletek az akindzsik rablóportyáit három csoportra osztották: 1. akin: az akindzsi bégek személyes részvételével zajló nagy vállalkozás; 2. haramilik: olyan portya, amelyen az akindzsi bégek nem vesznek részt, ám a portyázók száma meghaladja a százat; 3. csete: kisebb beütés, amelyen száznál kevesebben vesznek részt. Pendzsiket csak az első két típusú portyán ejtett rabok után kellett adni. Azok, akik száz fősnél kisebb csoportokban vagy a maguk szakállára indultak rabszerzésre, mentesültek a pendzsikfizetés alól. A pendzsik összességében ekkor már nem tiszta ötöd. A megerősödött központi hatalom ugyanis a 10 és 17 év közötti fiúkat kivétel nélkül magának követelte, s csupán jutalomképpen engedett át közülük néhányat azoknak, akik szerezték őket. Az adindzsi bég 20, a pendzsikszedő 5, a legtekintélyesebb tovidzsa (akindzsi tiszt) 1, az alacsonyabb rangú tovidzsák pedig ketten 1 fiút kaptak kárpótlásul azért, hogy legértékesebb rabjaikat az állam mindenestől elszedte.” A török forrásokban gyakran „az országégető” akindzsik néven emlegették őket. Ruházatuk: Jellegzetes viseletük a piros sapka volt.
dizdár várnagy, várparancsnok. A Hódoltságban és rendszerint máshol is mindig janicsár tiszt, a janicsár aga közvetlen alárendeltje.
kiaja helyettes, pl. a nagyvezír helyettese katonai és politikai ügyekben, ill. minden fontos katonai tisztviselő (aga, dizdár) "állandó" helyettese. Lásd még: kethüda
A kérdésem: mi a dizdár a kiája közti különbség illetve összefoglalná valaki, hogy milyen rangok voltak ? Sajnos most kevés az időm, hogy átfussak 600 hsz-t...
Köszi, sikerült értelmeznek a hozzászólását:) csupán kiegészítettem. Egyébként valóban nem járt Karl May sem az USA-ban, persze ettől még lehetnek szórakoztató regények. De kb. annyi közük a valósághoz, mint Gojko Miticsnek az indiánokhoz:)
Marokkó, vagy helyesebben inkább Maghreb-térség felé kacsingattak az oszmánok. Felemás sikerrel.
A legnyugatibb vilajet az Algír volt, 1519-től.
Én inkább beszélnék észak-afrikai berber/mór és oszmán érdekszövetségről, mint észak-afrikai oszmán hódításról. Leginkább ez úgy nézett ki, hogy míg az oszmánok érdemben próbáltak a Földközi-tenger nyugati medencéje felé terjeszkedni, addig az algíri "kalózvezérek" gyakran szolgáltak az oszmán flotta kapudán pasájaként. Azaz, hivatalosan ők voltak az oszmán flotta főparancsnokai. Így meg is valósult vlmi. oszmán adminisztráció Észak-Afrikában, meg nem is. Hiszen a kalózvezérek beglerbégként és/vagy kapudán pasaként vittek oda janicsárokat, ill. egyéb oszmán hivatali személyeket. De a város irányításába a helyi erők továbbra is beleszóltak. Kvázi kettős hatalom alakult ki és az észak-afrikai mórok és berber törzsek felett az oszmán adminisztráció nem tudott uralkodni.
1550-es években a keresztény (portugál és spanyol) partmenti erődöket cölöpnek verték le az Algírból induló oszmán-mór-berber erők, ill. a mai Marokkó területén található Fez fejedeleme, a Sharif. A két bagázs találkozott félúton, aztán össze is vesztek, hogy ki, mit hódít. Pl. Orán ennek köszönhette, hogy nem tudták elfoglalni és spanyol kézben maradt. Bár állapota hasonló lehetett, mint amit évszázadokkal a francia fennhatóság idején írt Oránról Rejtő Jenő: egy részeg katona belerúgott a várfalba és súlyos fejsérüléssel kórházba szállították, mert az egyik lőrés a fejére esett...
