Keresés

Részletes keresés

gaborka8X8 Creative Commons License 2017.02.09 0 0 8896

 

A szokásokhoz híven idén is megrendezésre kerül a Kaporka Open Audiokulturális Találkozó, immár a kilencedik, és egyben utolsó előtti alkalommal, a szokásos időben, azaz március utolsó szombatján, tehát március 25-én Kiskunfélegyházán.

A helyszíne a tavalyival megegyező lesz, tehát a Móra Ferenc Művelődési Központ.

 

Mint írtam, ez a IX. Kaporka Open Audiokulturális Találkozó lesz az utolsó előtti, ezért ennek most nem szeretnék tematikát adni, azt meghagyom az utolsóra, azaz, a jövő évire.
Ennek ellenére remélem, sok hobbitárs megtisztel azzal, hogy március 25-én szombaton ellátogat Kiskunfélegyházára.

Ami érdekesség lehet még a sok jó zenén és kiváló hangkeltő eszközökön kívül, hogy azokat az eszközöket, amiket kizárólag a találkozókon megejtett vendéglátáshoz vettem, azokat jelképes áron megvásárolhatják a résztvevők. (Néhány példa: Röviditalos pohár: 100 Ft/db, Kávéscsésze aljjal: 100 Ft, Darálós Kávéfőző, amit csak a találkozókon használtunk, 20 000 Ft, stb.)

Tehát még két Kaporka Open buli, amit szerintem nem érdemes kihagyni.

 

AudiJo Creative Commons License 2016.12.23 0 1 8895

"...a legnépszerűbb slágerek váltják ki a legnagyobb eufóriát. ..."

 

Engem kifejezetten idegesítenek a mások által legnépszerűbbnek mondott slágerek!

AJ

Előzmény: nagypapi51 (8884)
btk53 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8894

Mert annyi exe sincs, h leüljön... )))

Előzmény: Mono SE (8892)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8893

Neked is...:)

Előzmény: Mono SE (8892)
Mono SE Creative Commons License 2016.12.22 -1 0 8892

ha egész nap a mosógép mellet kéne állnod, te is depis lennél ;Đ

Előzmény: btk53 (8890)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8891

Neked kusika...:)

Előzmény: btk53 (8890)
btk53 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8890

Fenéket, ö visszafelé hallgatja...

Előzmény: Mono SE (8888)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8889

Hogyne lennék "depis" ilyen társaságban! :) Még jó, hogy vannak barátaim is...

Előzmény: Mono SE (8888)
Mono SE Creative Commons License 2016.12.22 -1 0 8888

jajjj, de hát rólad mindenki tudja, hogy depis vagy 

Előzmény: gabocza1 (8887)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8887

Például én is néha, ha rám jön...

Előzmény: Mono SE (8886)
Mono SE Creative Commons License 2016.12.22 -1 0 8886

nade ki a rák hallgat egyáltalán kantrit? ;)

Előzmény: nagypapi51 (8884)
_percy_ Creative Commons License 2016.12.22 -1 0 8885

:-)))

Előzmény: nagypapi51 (8884)
nagypapi51 Creative Commons License 2016.12.22 0 0 8884

Hogyan hat a zene az agyunkra?

 

- a country depressziót okoz.

Mi történik, ha visszafelé játszunk le egy country számot?

A lovak összeszaladnak, a nőd visszajön, és feltámad a kutyád... :))

 

krizsi_l Creative Commons License 2016.12.16 0 0 8883

Ez olyan jó, hogy lopom :)

 

Előzmény: nagypapi51 (8882)
nagypapi51 Creative Commons License 2016.12.16 0 0 8882

Sztem is qrva jó, felrakod a  fülest, és szörf!

épp Saint George's jazzt hallgatok (02.08 PM)

 

Előzmény: Fész86 (8881)
Fész86 Creative Commons License 2016.12.16 0 0 8881

Ez nagyon jó!

Előzmény: nagypapi51 (8880)
nagypapi51 Creative Commons License 2016.12.15 0 0 8880

Talán ismeritek, talán nem; egy jó oldal rádióhallgatóknak

Könnyen rájöttök, hogy működik.

 

Mono SE Creative Commons License 2016.12.03 -1 1 8879

ugye, ugye? mióta mondom! ;)

Előzmény: btk53 (8878)
btk53 Creative Commons License 2016.12.03 0 0 8878

köcsögök...

Jolida Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8877

Tiltja a törvény. :-p

Előzmény: gabocza1 (8875)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8876

Abban az időben, csak egy elefánt bírta volna el...:)

Előzmény: tibtiborkaba_new (8873)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8875

Jövőre teszünk neki! :)

Előzmény: Jolida (8874)
Jolida Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8874

És nem volt az orrában karika. :-)

Előzmény: gabocza1 (8872)
tibtiborkaba_new Creative Commons License 2016.12.02 -1 0 8873

Képzeld el, hogy tevegel...

Előzmény: gabocza1 (8871)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8872

Táncolt is? :)

Előzmény: Jolida (8868)
gabocza1 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8871

Bigi, mint arab főnemes!  Elképzeltem, és ráborultam a klaviatúrára...:)))))))))))))))))))))))))

Előzmény: btk53 (8870)
btk53 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8870

Az nem háloing, hanem arab fönemesi ruha. Amikor 95-ben Agadirban dolgoztam, ott kaptam ajándékba az araboktol. PPP Inkább lennél megilletödve, hogy felvettem nektek. 

Előzmény: Jolida (8868)
btamas70 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8869

+1 idióta gügyögős "híroldal" blokkolva. Köxi, nagypapi)

 

Re: ignore, trollspray

Előzmény: btk53 (8867)
Jolida Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8868

Voltál te már bajadér is hálóingben, úgyhogy mi már edzettek vagyunk, kevés dolgon lepődünk meg. :-p

Előzmény: btk53 (8867)
btk53 Creative Commons License 2016.12.02 0 0 8867

jézusmárjám, hol a francban találod ezeket????

Előzmény: nagypapi51 (8866)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!