Újabb dolgozat látott napvilágot a népszavazás hatásairól, és a Fidesz helyzetéről, Orbán Viktor szerepéről - ezúttal Malgot Istvántól, aki OV-vel egyazon polgári kör tagja.
"A versenytárgyalási szabályok a konkrét ügyben kétségtelenül hiányos alkalmazása törvénysértő!"
Ez arra vonatkozik, hogy felhívás két napilapban megjelent ugyan, de az előírtnál rövidebb határídőt szabtak. Ugyanakkor emiatt semmilyen más potenciális pályázó nem emelt kifogást. Az ügy lezárult.
tényleg tiszteletreméltó önbizalomra vall, hogy egy akadémikus megszólalásainak mennyiségét meg mered ítélni, anélkül, hogy végigolvasnád akár e legutóbbi rövid cikket. Ezek után nem hiszem, kedves curvoisier, hogy bármit is érdemes lenne írnom neked, hiszen nem vagyok még akadémikus sem, úgyhogy még könnyebben járhatnék úgy, hogy a pökhendi ignorancia sokallja, amit írok.
Ehhez képest érthető föllélegzésed a pökhendi ignorancia és haszonleső ízléstelenség uralgásának időszakában.
Solymosi akadémikus kicsit tényleg többet ír a kelleténél. Én nem is bírtam ezt a legutóbbit elolvasni, így találgatni vagyok kénytelen, hogy ki lehet az az általad is megidézett katalizátor...
Ha nem csalódom, arról az emberről van szó, akinek jelentős érdemei vannak abban, hogy annyian ezen az oldalon kicsit fellélegezhettünk '98-ban és volt egy-két vidámabb évünk azután. Na mindegy, de azért ez a szemébehányás azért szemétség. Én egy kis grabancmegrázásnál maradnék, illőbb lenne és talán többet is használna.
Pojáca? Egyet látok néha, na annak nagyon jó a sajtója.
Neves értelmiségiek levele Orbán Viktorhoz 2003-01-17 11:16
"Meggyozodésünk, hogy nagyon sokan készek személyesen is részt venni a megújulás elosegítésében és az egység megteremtésében" – áll közéletünk ismert és elismert szereploinek Orbán Viktorhoz írt levélében.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Viktor! (....) Martonyi János, Solymosi Frigyes, Granasztói György, Balogh Elemér, Hámori József, Herczeg Géza, Kodolányi Gyula, Hankiss Ágnes, Bod Péter Ákos, Matolcsy György, Iván László, Zlinszky János
Még Öszöd, meg a Szalay utcai ingatlan is terítéken van.
Egyébként, majd meglátod: neki olyan sok kétes üzlete volt, hogy egy kipattan, akár véletlen, akár valamilyen személyes ügy kapcsán, kártyavárként dől az egész.
Na, még két mondat: olvastátok a Medián felmérését?
Tölgyessyt is biztos olvastátok.
A lényeg: ha igaza van, és jól látja, akkor még éppen időben vannak.
Solymosinál nagyon tetszik ez a "pártdemokrácia kiszélesítése". Asszem hallottam már ilyet, nem tudom hol, de akkor talán olyasmit mondtak, hogy a"az eddiginél is demokratikusabbá kell fejleszteni, tovább tökéletesíteni a pártdemokráciát". Alighanem Solymosi is ugyanonnan hallotta, ahonnan én. Hiszen nem fiatal ember.
Ez valami olyasmit jelentene, hogy eddig nem volt elég széles a pártdemokrácia? Afféle szűkebb demokrácia volt tehát? És ki és hogyan érte el a demokrácia szűkítését, korlátozását a párton belül?
Hiszen a hivatásrendi tagozatok és az orbánbanyák nőegyletei tökéletesen lefedik a társadalmat, a pártokfölötti szövetséget a nemzettel, a nemzetért. Minden társadalmi csoport szorgos egyetértésben munkálkodik a közjón, melyet a karizmatikus vezető tár fel, gondosan ügyelve a szövetség sejtecskéinek összhangjára, hogy a megfelelő ember kerüljön a megfelelő helyre.
Miképp a test egyes részei, létük az engedelmes összeműködéstől függ, és természetesen engedelmeskednek a főnek, mely összehangolja működésüket.
A szabadság kis körei, az öntevékeny és spontán szerveződő polgári körök eközben a magánéletet szervezik, apró-cseprő eseményekkel gazdagítva a közös naplót, feljegyezve a jobboldali hentesek és zöldségesek nevét, ami majd jó lesz a választásokra.- Átengedik a gyalogosokat a zebrán és nótafát választanak. Az anyókák meg kötögetés helyett újra betűvetést tanulnak, hogy kör-sms-eket tudjanak írni.
Felemelt fejjel járhat saját országában, aki ennek a pojácának nem hányt a szemébe, ha módja volt rá?
A jobboldali pártok szétesése "katalizátorának", mint Solymosi írja.
1989-ben Nagy Imre volt a DEMISZ elnöke, Gyurcsány alelnök volt.
"a KISZ a csillebérci gyermektábort a MÚSZ-nak ajándékozta 1989. június 27-én. Az ingatlan átadásáról két szerződés is készült, az egyik a KISZ, a másik Demisz pecsétjével. A bíróság úgy határozott, hogy a szerződés nem felel meg a törvényi előírásoknak - a két fél egybehangzó akarat-nyilvánításának -, mert a KISZ az adásvételkor már jogilag nem létezett, így nem is tehetett érvényes jognyilatkozatot."
Gyurcsányt személy szerint ebbe kár és nehéz is belekeverni.
1989-ben kötöttek egy ajándékozási szerződést, nevezetesen a DEMISZ ajándékozta az Úttörőszövetségnek! Tudod ki volt akkor a DEMISZ elnöke? GYURCSÁNY FERENC!
Na akkor megvolt a mai hazugságod is.
Akkor nem Gyurcsány volt a DEMiSZ elnöke, te kis tájékozott. :-))))
Hát, jót röhögtem!
Rajtad! Mennyire tájlkozatlan vagy!
1989-ben kötöttek egy ajándékozási szerződést, nevezetesen a DEMISZ ajándékozta az Úttörőszövetségnek!
Tudod ki volt akkor a DEMISZ elnöke?
GYURCSÁNY FERENC!
Na, ezt az ingatlant vete vissza a bíróság. Amelyet nagytudású ajándékozott el!
Mert törvénytelen volt!