Úgy gondolom, érdemes volna megemlékezni történelmünk eme darabjáról, hiszen egyáltalán nincs úgy "népszerűsítve", mint 1848-49.
Szóval miért is felejtődött el (ha elfelejtődött), milyen is volt ez a nyolc év?
Utoljára Sokcsevits Dénes Horvátország könyvében olvastam a kérdésről. Rákóczi három kiáltványt is kiadott, hogy megnyerje a horvárokat, de ők nem álltak kötélnek. Első sorban a törököktől való félelem (biztosabbnak érezték a HB. fennhatóságot ebből a szempontból), illetve a protestáns többségű felkelőkel szembeni bizalmatlanság voltak az okok.
Érdekes, nagyobb magyar-horvát háborúskodásról nem olvastam még Baranya-háromszög, Eszék térségében sem. Ezzel a viszonyrendszerrel nagyobb történészeink nem foglalkoztak érdemben (mint R. Várkonyi Ágnes) vagy elkerülte a figyelmem...
A horvát rendek mindvégig császárpártiak voltak, voltak újoncmegajánlások, mozgósították a határőrcsapatokat is. A lakosság a nyugati széleken a németek, Baranyában a rácok-határőrök "torkában" választási lehetőségek híján szintén hű maradt, a baranyai-szalvóniai horvátok résztvevői és elszenvedői egyaránt voltak a rácjárásoknak. A szalvóniai-muraközi parasztok kezdetben hajlottak az szbh. felé, de ígéretekkel és a rác-határőr fenyegetés árnyékában végül is hűek maradtak, sőt gond nélkül lerabolták baranyai "testvéreiket", a határőrök horvát része többnyire beérte a magyarok lerablásával-gyilkolásával. Közben meg hevesen gyűlőlték a rácokat is, szóval jó nagy katyvasz volt az egész.
"Azért finomítanám azt a legjobbat, az egyik legjobbra, mert erre a címre a korszakból azért bejelentkeztek a svédek és oroszok is."
Az oroszok legyőzték a svédeket(Poltava), aztán az oszmánok az oroszokat (Prut), közben pedig az osztrákok-németek pedig az oszmánokat + tökölit (Mo-on)...szvsz.....
Más. Nem igazán emlékszem arra, hogy érdemben olvastam volna a kurucok és a horvátok kapcsolatáról. A témáról csak az ugrik be, hogy tiszteletben tartotta mind a két fél az országrészek közti határokat. A nyugati széleken és Baranyában élő horvátok (tehát magyarországiak) hogyan viszonyultak a kurucokhoz?
Egyébként érdekesek ezek a várfeladások is tüzérségi szempontból. Kassánál pl. 8 nagyobb ágyút és két kisebb mozsarat vihettek magukkal a kivonulók, ami azért elég WTF. Most akkor vagy úgy ítélték meg a biztosok, hogy így is marad a kurucoknak elég azonnal mobilizálható löveg a várban - végül is maradt, mert Érsekújvár ostromához vittek is -, vagy még ennyire sem volt működtető személyzet-eszköz. De még ekkor is kérdés, hogy ennyire jónak ítélték a császáriak löveghelyzetét ill. utánpótlását, hogy 10 löveg nem osztott-szorzott az erejüknél? De több egyéb feladáskor is vihettek kisebb-nagyobb lövegeket magukkal a labancok, ami azért furcsa nekem.
Minden csak pénzkérdés volt, 1848-al ellentétben nem voltunk elvágva a külföldi szállítóktól, Lo. felől bármit és bárkit - francia, lengyel, svéd stb. zsoldosok - behozhattunk, ha a pénztárca bírta, a francia segélyek jelentős része pont lőfegyverimportra ment el.
Pontosan így van, ezért is írtam, hogy "ha sikerült őket mobilizálni" - a technikai részletekkel már nem akartam senkit utantatni :) Kassán volt a legtöbb, azokat azért felszerelték, de a problémákat jól mutatja, hogy a Lipótvár ostromára jókora késéssel odaérő 15 nehézlöveg pont a nagyszombati csatavesztés után fut be, így a sebtiben félbehagyott ostrom "áldozatai" lesznek, mert szállítóeszközök hiányában ottmaradnak és a császáriak kezére kerülnek. (gondolom akik Kassáról odavitték addigra már hazaindultak vagy annyira lassú volt a szállításuk, hogy a visszavonulást hátráltatták volna)
Érdekes dolgot írsz, ezzel nagyon jól rávilágítasz az egyik legfontosabb korabeli magyar hadügyi kérdésre, aminek aztán a szakirodalomban is van kifutása. A török hadsereg a 18. század elején valahol a 16. század színvonalán maradt. Nem ismerték sem a zárt rendben való harcot, sem a korszerű tüzérségi és műszaki technikákat sem. A törökök a felszabadító háborúban egyetlen jelentős csatát sem vívtak sikerrel, lényegében egyetlen, hetényi csatát leszámítva (Lugosnál nem főerők harcoltak a császári oldalon) cafrangokká verték őket, egyetlen sikeres ostromuk a védők balf*szkodása miatt lett sikeres. Rájuk alapozunk bármilyen katonai segítséget? Szerintem ez nevetséges. Valójában nem is értem, hogy már az adott korban is miért vettek komolyan bármilyen török katonai segítség értékét. Hát éppen néhány évvel korábban vesztették el Mo-ot! A magyar katonai vezetés nem volt tudatában a török hadsereg korszerűtlenségének? Pontosan a török tüzérség volt roppant körszerűtlen, nem értettek a korszerű tüzelési módszereket stb. Náluk is voltak franciák, akik segítettek...
Persze, többszázat zsákmányoltak, de azok legnagyobb része puszta ágyúcsű volt. Mindig viccesnek tartottam, ha egy-egy vár bevételénél hangsúlyozzák, hogy 2385 köveget zsákmányoltak. Persze, annyit, de azok 80%-a beépített, csak ott használható, mozdízhatatlan vascső volt. Ennyi erővel azt is bejelenthették volna, hogy 8 bástyát és három kaput is zsákmányoltak. A fennmaradó ágyúk zöme pedig tartalék ágyúcső volt, amit szükség szerint használtak fel a kilőtt, vagy meghibásodott csövek pótlására. Zsákmányolt ostromlövegeket is, kétségtelen, ezek jellemzően bronzból voltak. Csak éppen azokat az arzenálokban rendszerint lafetta nélkül tárolták . A teljesen kész lafettát gyakran csak a beépítéskor alakították ki. Na, ehhez kellett (volna) a szaktudás, és a francia tüzérek. Meg az infrastrukturális háttér (műszaki biztosítás, szállítókapacitás, lőszerutánpótlás, hidak stb.).
Több száz különféle löveget zsákmányoltak a kurucok a kezedeti sikerekkor, köztük jópár ostromágyút és mozsarat is, elsősorban a várkapitulációkkor. A gond a logisztika volt, ha sikerült is mobilizálni, gyakran hiányoztak a vontatás-szállítás eszközei, ha az is megvolt rendszerint nem tudtak elég lövedéket-lőport utánszállítani, ha az is rendben ment hiányzott a kellő számú képzett kezelő - elsősorban franciákat és németeket alkalmaztak - így gyakran helytelen lőálláskiválasztás, gyatra célzás akadályozta a hatékony működést, tehát löveghiány nem volt - max. nehézmozsarak terén -, a működtetésükhöz hiányzott szinte minden feltétel.
Ha érdekel részletesen a téma, ezt ajánlom kezdésnek: Gottreich László: A tüzérség fejlődése a XVII. század végéig és a kuruc hadsereg tüzérsége. HK 1960/2
Mivel a kurucok hagyományosan jóban voltak a törökökkel ebből az irányból esetleg lehetett volna néhány nehéz üteg tarackot és mozsárt venni? Topcsikokat (topcu) mellé nyilván jó pénzért egyszerűbb lett volna szerződtetni zsoldosként... a kisebb várak és a városok hódoltatására (utóbbi pénzt és ipart is hozott volna a konyhára).
a törököknek viszont nagy tapasztalata volt sikeres várostromból, a háborút nem is ezen, hanem a mezei hadak totális veresége miatt bukták el pár évvel korábban.
Amit a kurucokról írsz, az nagyon igaz, sőt. Annyira a kuruc tüzérségben nem vagyok otthon, de majd megkérdezem Mészáros Kálmánt...
Annyi azonban bizonyos, hogy kurucoknál a tüzérségi és műszaki ismeretek szinte a totál nullával voltak egyenlőek. Nem véletlen, hogy a Rákóczihoz érkező francia tisztek között sok ilyet találunk. A kurucoknak ostromismeretei nem voltak, nem is csoda, hogy igazán komolyan szabályos ostrommal nem boldogultak, nem is igen forszírozták, inkább a kiéheztetést próbálták, bár azt sem túl sikeresen. Az ostromtechnika azért a nagyvilágban sem volt túlságosan közismert. Buda 1684-es ostrománál Lotharingiai Károly nem is maga vezette az ostromot, de Savoyai Eugén sem volt ebben annyira otthon, talán Badeni Lajos a leginkább. Nem véletlen Vauban fölénye, mert olyan zseni volt ezen a területen, akinek a nyomába nem igazán ért senki sem. Bár azért már volt irodalom, de mégis kevesen értettek hozzá igazán. Nem véletlen, hogy Bécsben 1717-ben megalapították a Katonai Műszaki Akadémiát, majd 1786-ban a Bombászkart. Ezekkel (no meg Gribauval szaktudásának köszönhetően) az osztrák üzérség és műszakiak színvonala a 18. század második felében nagyon magas volt, a századvégen pedig legjobb (az már más kérdés, hogy a tüzérségük harcászata a franciáké mögött volt egészen az 1808-as tüzérségi reformig, utána viszont fölénybe is kerültek).
Visszatérve a kurucokhoz, náluk műszaki felszerelés is hiányzott, amit magazinokbn tároltak, persze a legnagyobb erődökben, így nem tudták megszerezni, legyártáshoz pedig se pénz, se posztó. A mezeti tüzérség hiánya azért nem volt számukra égető, mert jó minőségű, nagytömegű gyalogság nélkül nagyobb csatában eleve esélytelenek voltak, lovastüzérség pedig még nem létezett, a portyázó hadviseléshez meg nem nagyon kellettek ágyúk, főleg akkor.
Kösz az infot. Mint egykori tüzér tisztában vagyok a fehyvernem jelentőségével :) viszont a korszakot nem ismerem érdemben ebből a szempontból. Az viszont már korábban is motoszkált a fejemben, hogy a kurucoknál nem volt elég. Mivel az anyagi keretek adottak voltak, így nyilván csak más kárára, mondjuk az udvari ezredekére lehetett volna fejleszteni...
illetve feltűnően sok vár, erődített város maradt a kurucok háta mögött, a felszabadított területekbe ékelődve. Létre kellett volna hozni egy tüzérségből, utászokból álló speciális alakulatot, amely a legerősebbeket leszámítva a siker reményében kezdhetett volna ostromba ( ezzel stabilitást ad a felszabadított térségnek, illetve a mezei seregek hátának, + zsákmány). Erről tudsz valamit?
Ebben a korban a tüzérség csatatéri szerepe korlátozott volt. Ahol volt ezredlöveeg, az a vonalba épült bele, együtt mozgott a vonallal, de kis kalibere és harcászati nehézségei miatt (nagyon jó leírása van ennek a Stutterheim-hagyatékban a századvégről - ÖStA KA Kriegswissenschaftliche Mémoirs Karton Nr. 70. Fasc. VII. Nr. 19.) , valószínüleg az Alvinczi-féle Militärhofkommissionból származik, ami komoly harcászati kritikája az ezredtözérségnek) korlátozott hatékonyságú volt. A tábori tözérség pedig korlátozott mobilitása miatt (gyakran egyáltalán nem mozdult a csata alatt) volt problematikus. Elméletben ismertek minden későbbi lőszert (talán a srapnel 19. századi formáját leszámítva), de gyakorlatban a tömör golyót és a kartács különböző formáit használták. Persze próbálkoztak mindenfélével, de egyik sem lett hatékony. Dolleczek munkája az alapmű ehhez, ha érdekel.
A huzagolt csövű, hátultöltős puskák megjelenéséig érdemi eredményességi különbség nem volt a puskák közötti minőségi eltérések miatt. A jobb fegyvert, puskaport simán kompenzálta, ha a másik oldalon képzettebb volt a katona és pontosabban célzott, gyorsabban tölött, vagy éppen a vak szerencse.
Ami engem jobban érdekelne, hogy a tüzérség, mint fő seregbontó, rombolóerő hogyan állt ebben a korban? ( Kartács, láncos, szöges "golyók" stb. hatékonysága)
Mekkora lehetett az a jelentős technikai fölény? Lássuk!
Egy képzett lövész a 18. század elején percenként egy lövés leadására volt képes. A kézifegyver lőtvolsága 400 lépés, hatékony lőtávolsága 200 lépés (osztrák akatonai lépésben számolva, ami 75 cm). A jobb lőszer és nagyobb lőtáv ha 30%-os javulást hozott (valójában semmi sem bizonyítja, hogy hozott, de hipotetikusan tegyük fel), az a gyorsított menetben (120 lépés/perc) legfeljebb lövészenként egy leadott lövéssel jelenthet többet. Most nincsen kéznél Scharnhorst vizsgálata 1811-ből, de emlékeim szerint egy 30 méter széles és 180 cm magas céltáblára (kb. egy század vonalban) 100 lépésről kb. 70 %-os volt a találati hatékonyság, azonban valóságban nem minden lövés volt célzott és nem is a tábla egész felülete lehetett az érvényes találat, a harci stressz miatt a lövési hatékonyság ali 80%-os, tehát 100 emberenként hozzávetőlegesen kb. 50 találatot számolhatunk, aminek a fele elment az emberek között, vagy legfeljebb horzsolásos találatot okozott, tehát kb. 25 találatot jelentett. Mindez 100 évvel később. A 18. század elejének kezdetlegesebb harcászati eljárásai (pl. fejletlen a szakaszonkénti és soronkénti tüzelési rendszer, sokkal kevésbé hatékony a tűzvelezés) ezt még tovább csökkentették, legalább további 50%-kal. Végeredményben az elméleti 30%-os előny a gyakorlatban alig-alig jelenthetett valamit. Még akkor sem, ha a másik fél tűzharcra rendezkedett be és 10-20 lépésenként sortüzelve nyomult előre. Egyébként a helyzet pont fordított volt, mert Marborough és Eugéne csatábiban általában a franciák védekeztek. Ami ugyanis nekik kedvezett, mert álló helyzetből pontosabban és hatékonyabban lehetet tüzelni, ráadásul több esetben (pl. Malplaquet) sáncok mögött álltak. Ne üljék fel ilyen lózungoknak, hogy jobb töltés meg satöbbi. A technikai színvonalban jelentős különbség nem volt, legalábbis olyan, amit ne lehetett volna ellensúlyozni, semmiképpen.
Mindezeket kb. 15 angol, német és francia nyelvű eredeti harcászati szabályzat, jelentős 18. századi eredeti katonai kézikönyv, szakirodalom (Puységurtől, Maurice de Saxe-tól Lloydig és Guibert-ig) és több tucatnyi feldolgozás tapasztalatából írom. Te túl vagy legalább az első Ospreyn, vagy csak wikihuszárkodsz? Nem jó emberbe kötöttél bele...
Igen, félreérthetően fogalmaztam, amire jól rávilágítottál. Úgy értettem, hogy Marlborough vezette 90 ezres sereg. Elnézést, ez tényleg megtévesztő volt! Persze, nem mindenkit hozott át magával Angliából, ezért én továbbra is a brit sereget helyezném az első helyre. Amit rosszul tudsz, hogy "nem létezett semmiféle technikai fölényük". Ha olvastál volna a témában, nem írnál ide ilyet. Az angolok (v. nevezzük őket briteknek, bár ez még abban a korban is elég újként hangzott, ezért nem használom) lőszerei jobb minőségűek voltak, ennek köszönhetően fegyvereik távolabbra hordtak, ráadásul gyorsabban tudtak újratölteni. Tehát nemcsak messzebbről, hanem ráadásul gyorsabban is kilőtték az ellenség sorait... Hát, ha ez nem technikai fölény, akkor semmi. A francia sereg is jó minőségű volt, de Lajos király nem áldozott elég anyagiakat a haditechnikai fejlesztésekre, és ez pontosan a spanyol örökösödési háborúban köszönt vissza...
Marlborough 90 ezres "angol" seregében jó, ha 20 ezer brit (angol, vels, skót) volt. Ramillies-nél 70 ezerből kb. 18 ezer (http://obscurebattles.blogspot.hu/2016/09/ramillies-1706.html). Természetesen semmiféle technikai fölény sem létezett, egyszerűen volt két kiváló hadvezére a szövetségeseknek (Eugén, akiről az angolszász szakirodalom is előszeretettel megfeledkezik, és Marlborough, de a háború elején még Badeni Lajos is aktív volt), a franciáknak meg egy sem. Erről, és az ebből levont következetésről ennyit.
Egy hadsereg létszáma és egy állam hadereje között lényeges különbség van. No, de minek is magyarázom, ha Marlborough-nak 90 ezres angol serege volt...
A Rákóczi szabadságharc nemzetközi beágyazottságán szerintem még lenne mit feldolgozni (francia, angol, német, osztrák, orosz, török, lengyel, svéd levéltárak) , s ami feldolgozott annak jó része sem ment át a hazai történelemmel foglalkozó köztudatba se.
Számos ütközet bizonyította, hogy a létszám még nem minden. Lehet, hogy a franciák és a Habsburg Monarchia seregei tűnnek méretben a legnagyobbnak, de én a felkészültség és a technikai fölény miatt mégis Marlborough herceg 90 ezres angol seregének adnám az első helyet. Lényegében ő ütötte be az utolsó szeget a francia hadseregbe 1708-ban, csak az a gond, hogy Mo-on nem igen ismerik az oudenarde-i csatát a Rákóczi-szbh összefüggésében. Meg a spanyol örökösödési háború, avagy a világ újkori felosztása sem kellő mértékben van publikálva. (netuddkivogymuk erről többet tudna mesélni)
Látszámát tekintve messze a francia hadsereg volt a legerősebb akkoriban. A NRCS hadereje nem egyenlő összes tagjának összes haderjének összegével, mert a birodalmi alkotmány megszabta kontingenseket kellett csak kiállítani a tagoknak, de azokat is csak meghatározott esetekben, de még ezt sem tartották be, mert diplomáciai szerződésekben rögzítették esetenként a kiállítandó haderő számát. Ráadásul ez az elméleti összhaderő is talán alatta maradt a franciának.
Most BleinheImtől eltekintve (hiszen itt ketten verték+ a francúzokat) a korszak legerősebb hadserege a Németo.-ra is támaszkodó Habsburg-birodalomé volt :
Az oszmán hordát (ahol tököli is szolgált) szarráv verték, noha, uezek később legyőzték azt az orosz hadseregeget, mely korábban +nyerte Poltavát.....
Azért finomítanám azt a legjobbat, az egyik legjobbra, mert erre a címre a korszakból azért bejelentkeztek a svédek és oroszok is.
Egyébként a magyar mellékhadszintér volt, ennek megfelelően a főerőket nem itt vetették be, s Jenő herceg sem harcolt a kurucok ellen, ami azért javította az egyébként valóban szerény esélyeket.
Most függetlenül Rákóczi tevékenységének megítélésétől (az indítékai - ismétlem- kétségbevonhatatlanul pozitívak voltak), a nemesi köztársaság fejedelmének nagy pechje volt : uis az akkori világ legjobb hadvezetésével került szembe (Conde és Turenne már nem éltek)
Nemzetközileg elismert független Magyarországot (amelynek a trónfosztásig akár Habsburg királya is lehetett volna), az országgyűlés és a rendek szabadságának a helyreállítását követően, saját törvényei alapján kormányzott országot (nem Bécsnek gyarmata).
Avagy ahogy Rákóczi megfogalmazta:
"Megkezdtem hazám felszabaditásának müvét, a saját és a nyomorult nép szenvedéseitől indittatva, melynek sanyaruságait az elmondottakban alig érintettem, mert sok és nagy sanyaruságban volt része. Azt hittem ezenfelül, hogy eskümből folyó kötelességem volt megmenteni a hazai törvényeket, felsegiteni a nyomorultakat, megszabadítani a szülőteleneket és az árvákat az elviselhetetlen igából, amit a jog és a méltányosság ellenére raktak reájuk..."
Sajnos nem csupán szellemes, hanem igaz is. Láthatóan nem terheled magad fölös tudással, mert az esetleg rendberakhatná a hihetetlen katyvaszt a fejedben. Elég a mélymagyar/vulgárfoximaxi propaganda. Minek több?
