Nekem sajnos az a tapasztalatom, hogy a köveket sokszor nem látják, vagy egyszer igen, máskor nem. Férjem fél centis kalciumkövét látta a rtg, látta a tágulatot az uh, majd a kontrasztanyagos vizsgálaton már nem, pedig ott volt, meg a panaszok is. Nekem az első fájdalmas kövemnél semmit nem találták, pedig az is rtg érzékeny kő volt. A kisebbeket, 2-3mm plusz homok, semmi, még a CT sem látta, pedig akkor már magándokiztam én is,és kézzel fogható voltak, begyűjtöttem egy párat.
Sajnos, két napja nekem is kóborol bal oldalt valami, mert nyom a kersztcsontomnál, feszül az oldalam, reggel megint sűrűn jártam wcre.
Ja, és ahogy előttem írták, a férfaiknaktényleg a herékbe sugározhat. A férjemnek is volt köve 5cm,elakadt,zúzni akarták, de nem került rá sor, utána meg nem találták. 2 év múlva jött ki, és akkor neki is ilyen panaszai voltak. Addig meg semmi, úgy elfeküdt valahol. Pedig előtte rohama volt annyira fájt neki, 3 hét veszedelem alatt enyhültek a panaszai. Utána csendben maradt.
Ez férfiaknál így érződik, ne aggódj emiatt. A 10 mm-es követ ne úgy érts, hogy egy kerek golyó, hanem egy 10 mm-es kiterjedésű felrakódás. Erről apróbb darabok válnak le és ürülnek az utéteren keresztül a hólyagba. Amikor kicsit megakadnak a nagyobb darabok akkor az utétert körülövező simaizmok rágörcsölnek.
A veséből ilyenkor nem tud távozni a vizelet és azt érzed amit leírtál. A fájdalom lehet nagyon erős is ha a vesében lévő pangó vizelet gennyesedik.
Úgy érzed, hogy leszakad a veséd, a húgyhólyagod és átsugárzik a herékre is.
Nospa görcsoldó mindig legyen nálad, szedheted is nyugodtan. Kérj időpontot kőzúzásra. Ott irányított ultrahanggal apró darabokra bontják a kőfelrakódást és a vizelettel fog távozni amit érdemes felfogni egy nagyon finomszövésű szűrővel. Az olcsó műanyag teaszűrő tökéletesen megfelel erre a célra.
Íny nyomon tudod követni a kő mennyiségét és későbbi elemzés céljából is kell.
Mégegyszer, görcsoldó, fájdalomcsillapító mindig legyen nálad. És minél több kő jön ki belőled annál kevésbé reagál rá a szervezet. Jobbulást.
Nekem is hasonlókat mondtak, azért jöttem el onnan. Kérj időpontot a Sote-ra, egyetlen hátránya, hogy a járóbeteg rendelésen rengetegen vannak és sokat kell várni. Én egyébként Szendrői Attilánál voltam.
Szia, még oda járok de már elzavartak onnan, csak akkor menjek ha 40 fokos lázam van és véreset pisilek. Már nem tudom hova mehetnék, de ha a Sote-n megvizsgálnak, lehet odamegyek legközelebb.
Sziasztok! Én is írtam korábban sokat ide. Röviden, 3 éve volt egy szenvedő vesekövem, az kijött, és utána jött a feketeleves. Folyamatosan homok. Minden nap. Ez abból állt, hogy reggel, hajnalban volt nagyon gyakori, folyamatos vizelési inger, ez persze nap közben is volt, csak enyhébben, meg a veséim is szorítottak, görcsöltek enyhén. Semmit, de semmit nem találtak. Sem a rtg, sem CT, sem tükrözés, sem vizelet teszt (pici vér mindig volt benne egyedül). Aztán egy magánorvos csinált tenyésztést, és kiderült, hogy súlyos pseudomonas fertőzésem van. Erre kaptam gyógyszert, megoldódott, vagy 10x ellenőrizték utána, elmúlt. A tünetek enyhültek, de nem múltak el soha többé. Egyedül terhesség alatt maradtak el, akkor kB 3 havonta volt egy kibírható görcs, de ahogy eltelt a gyermekágy, visszajött. Annak ellenére, hogy semmilyen diagnosztikai eszköz nem látta a homokot, sikerült gyűjteni 2-3mm és darabokat is, és kalcium alapúak.
Eljutottam a rikta betegségek tanszékére a magyar dr. Househoz is, de csak az derült ki, hogy makk egészséges vagyok, még csak hajlamom sincs a kőre. Na, erre nem tudtam mit mondani.
Sok sok hónap eltelt, meditáltam, rengeteg gyász, keserűség jött ki belőlem. Nem akarok senkit rábeszélni, mert fogalmam sincs mire jutok végül, de nekem nagyon soakt enyhültek a tüneteim. Az állandó reggeli menet elmaradt. Most ott tartok, hogy szinte minden nap ~érzem, hogy valami vándorol lefelé, vannak még rossz reggelek, van, hogy este fáj a derekam, de jelentősen jobb. Viszont lelkileg ez nagyon nehéz volt. Nem csak a folyamatos tünetek, hanem a felgöngyölítés, a problémáimmal való szembenézés is. Én rögtön kerestem a lelki okot is az elején is, de úgy éltem meg, hogy a párkapcsolatom tökéletes, azzal nincs mit csinálni(a vese a párkapcsolat szerve elvileg) Nyílvánvaló, ordító bajunk nem is volt., de aztán mára nagyon sok elfojtott harag, csalódás, agresszió, bánat jött felszínre.
Lehet ezt hülyeségnek tartjátok, de megosztom veletek, mert ha valakinek évek óta megy a kínlódás, talán segíthet.
Írok majd én is a további tapasztalatokról, és mindenkinek megkönnyebbülést kívánok.
Voltam vizsgálaton és natív CT-n is. Jobb oldalon az ureter alsó kelyhében van egy 4mm-es kő ami lehetséges hogy hugysav kő, illetve a bal oldalon is van egy kisebb kőkezdemény. Iszom a zsurlo teát, nyirfalevel teát nagyon sok folyadékot is, rovatinexet most kezdem újra szedni.. Szeptemberbe mikor jött az első görcs 1 hónapra rá kijött a kő akkor még nem láttak a jobb oldalon.. Bal oldalon van pyelon plasztikám azt mondták azért lehetséges.. Mert ha pang benne a vizelet abból csapodnak ki ezek a kristályok..
Most is érzem, hogy nagyon tompán de fáj a jobb vesém..
Jó tanácsokat szívesen fogadok. Sajnos eléggé ravagyok feszülve erre a vesekő témára. Félelemmel tölt el, hogy mikor jön újra a fájdalom:(
Megtörtént nekem is a vizsgálat, van kis kövem, van meszesedésem, amiből kő lesz... és hajlamom van a folyamatra.
Igaz ezek kis kövek ki kellene jönniük, egyelőre nem bántják őket.
Jó lenne megfejteni hogy az oknak mi az okozója, legyen valami megelőzési mód, mert ez így nagyon kevés vigasz...
Most elkezdem szedni a magnéziumot esténként, hátha visszafogja a képződést.
Olvastam valahol teakeveréket, amit egy természetgyógyász ajánlott és nyárra pedig sok görögdinnyét, visszakeresem az írást és elkezdem, hátha segít!! :)
Régebbi hozzászólásodban olvastam, hogy a János kórház urológián voltál. Még most is oda jársz? Csak azért kérdezem, mert tavaly én ott kezdtem, de aztán "átigazoltam" a Semmelweis urológiájára :)
Nekem is elakadt a kövem, de mivel egy idő múlva már nem látták röntgenen , ezért nem csináltak velem semmit, panaszaim ellenére sem. Azzal biztattak, hogy majd el fog múlni. Ezután mentem át a Semmelweisre, ahol CT-ét csináltak, majd megzúzták a kövem. Azóta pedig kettő közepes darabtól már megváltam természetes úton.
Örülj neki, hogy jönnek kifelé, ez azt jelenti, hogy tisztulsz. A kő nem képződik 1 hét alatt. Évek kellenek hozzá. Viszont ha sok folyadékot iszol akkor sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem termelődik és az addig keletkezett felrakódások leválnak és kiürülnek jó esetben.
Néha egy nagyobb darab persze kínok közt fog elmenni fe minél több jön ki annál kevésbé reagál rá a szervezet.
Ha úgy érzed, hogy leszakad a veséd vagy a húgyhólyag akkor már közel van a kijárathoz a kő.
Sziasztok! 1 hónap elteltével újabb meglepik jöttek ki. Épp Velencére mentünk kitandulni, sétálni. Elkezdtem fázni, egyre jobban, majd annyira bekábultam a láztól, hogy haza kellett jönni. Bementem az ügyeletre Zinnatért, tudtam, hogy megint begyulladt a vesém. Megint megkaptam hogy biztosan csak influenza 😁 aztán másnap reggel kijött egyszerre hat kisebb kő. Nem fájt egyáltalán, de ha mozogtam olyan volt mintha ott lógna a vesém és a vezetéken lógna és le akarna szakadni. Azóta legalább 10 kisebb homokszerű és egy 3mmes kő is kijött. Nincs lázam már, de a pisim mint a baracklé. Hiába iszok. 6 hónapos csecsemőt szoptatok is közben, oda is megy a folyadék. Folyamatosan izzadok mint a ló 😁 most azon gondolkodtam elmegyek Endokrinológushoz, hátha jutunk valamire miért termelődik ennyi kövem. Köszönöm, hogy elolvastad!
A kövek továbbra is valahol az ureterben vannak. Most nem akart rtg-t a doki ( nem is bántam, mert különböző okok miatt fél év alatt hatszor röntgeneztek), csak ultrahanggal vizsgált, de nem látszott a kő, csak a tágulat a vesében és az ureter felső részében. Abban maradtunk, hogy várunk. 12-én megyek újra. Remélem addigra megszabadulok tőle. Napok óta fájdogál a vesém, de nem vészes.
Gerincérzéstelenítésnek utólag visszagondolva csak a neve "nagy"..., egy darázscsípés jobban fáj, nem vészes tényleg.
Műtét után egy két nappal már én teljesen elvoltam, igaz gyenge voltam még engem leszívott,de utólag visszagondolva lehetséges, hogy nagyon rástresszeltem és az szívott le nagyon.
Nem is tudom, mindenesetre attól nem érdemes félni, mint azt írtam is előbb, jobb mint félig élni.
Szurkolok, hogy a zumba segítsen és írj majd, hogy sikerült a pénteki vizsgálat. :)
Közben magamnak is szurkolok, hogy ne jussak vissza ugyanoda, most én is tünetmentes vagyok, de csak nem távozott még...
Köszi a választ! Dec. 3-án zúzták másodszor a kövemet. Az első alkalom után távozott kb. a harmada, a maradék a második zúzáson kettétört. 10-én voltam kontrollon, ott jól látszott a röntgenen, hogy mindkét darab az ureterben van, egymás mögött (persze a nagyobb van alul), de még eléggé fönt. Ki tudja mikor indult neki, lehet, hogy már dec. 3. óta ott dekkol.
Alig fáj. Wc-re is csak azért járok sűrűn, mert nagyon sokat iszom. A műtéttől tényleg félek kicsit. Nekem azt mondta a doki, hogy altatásban végzik, bár ő már nem dolgozik a kórházban, csak a szakrendelőben. Még sosem kaptam gerincérzéstelenítést. Gondolom nem túl kellemes. Műtét után milyen?
Nem adom fel! Pénteken megyek kontrollra, addig még lesz két zumba, hátha segít egy kis ugrálás. Meg ha lejjebb jött a kő, talán alkudnék is, hogy várjunk még egy kicsit a műtéttel. Zúzásról szó sem volt. 😔
A mostani kövemmel sajnos még orvosig sem jutottam, olyan hosszú várólista van!!Nem jött még ki, körülbelül karácsonykor kezdtem érezni, h valami nem oké, január elején meg már biztos voltam benne, hogy elindult a tünetek miatt. Most kezdek bizakodni, hogy kijön, mert óránként kell kiszaladnom, ha ittam, ha nem..., és ez már nagyon zavaró. Viszont az egyéb panaszok, oldal fájások eltűntek és a közérzetem is jobb. :)
Én nagyon remélem, hogy nem jutok újra műtétre vele.
Ha neked nagyon régóta nem jön ki, akkor elakadhatott, nekem is ez történt legutóbb. Ezért jött a műtét.
De a tiedet sem lehet zúzni?
A műtét maga: nekem hugycsövön keresztül lehúzták a követ, nem volt egy több órás műtét. És külső nyoma sincs így. Gerincérzéstelenítéssel javasolták nekem ( több mindenki) így azt meg is fogadtam.
Ha oda kerül a sor, tudom, félsz te is biztosan, de hidd el, jobb mint naponta szenvedni nagyon hosszú időn keresztül.
Mikor én bekerültem, bekerült egy másik hölgy is, iszonyú görcsökkel, lázzal,magas gyulladással. na azt nem kívánom senkinek, én ahhoz képest keveset szenvedtem a görcsölés volt, de nekem elég volt az is. Én most ott járok, hogy nem megyek megint sehová, vendégségbe ilyesmi, mert ez már nagyon zavaró helyzet nekem, úgyhogy mindenképp újra történnie kell valaminek.
Írj majd, mi történt. :-) És addig is minimális fájdalommal történő vesekőtávozást kívánok.
Ja még valami, amit írtak itt előttem is már sokan: a legutolsó percig ne add fel.!! :)
Szia! Érdeklődnék, hogy mi történt a köveddel, kijött végül magától? Én is úgy állok, hogy az uréterben van két kövem, azt mondták, ha nem jön ki, műtét. 😔
Sziasztok! Sok információt kaptam innen, most én is megosztom a tapasztalataimat. Jobb vese alsó kelyhében volt egy 7 mm-es kövem több, mint 2 évig. Semmi panaszt nem okozott, ezért bár rendszeresen ellenőrízték, nem csináltak vele semmit. Tavaly kimozdult a kő és immár a vesemedencében vérzést okozott, ezért kerültem ismét urológiára. Addigra 8 mm volt. Előzetes vizsgálatok után okt. 22-én voltam először zúzáson. 30 percig tartott és kellemetlen volt ugyan, de nem fájt. Nem tudom hányas fokozaton történt. Rögtön a zúzás napján és másnap távozott egy csomó apró fragmentum. Éjféltől másnap este 10-ig görcsöltem, semmi nem segített, de bírtam. A következő héten kedden görcsöltem megint, a No-spa és a fájdalomcsillapító mit sem ért, de ez is tűrhető volt. Csütörtöktől már a hólyagomban éreztem fájdalmat, alig tudtam pisilni, de azon segített a No-spa, enyhült a rossz érzés, könnyebb lett a vizeletürítés is. Vasárnap délután "szültem" egy 3,5 mm-es és egy csomó apró követ, utána már nem éreztem semmit.
A kontroll vizsgálaton kiderült, hogy maradt egy 5-6 mm-es darab, az uréter szájában. Dec. 3-án voltam másodszor zúzáson, ahol csak a röntgennel látták a követ. 7-es fokozat volt a legmagasabb. Ez már súrolta a fájdalomküszöböm alsó határát, de nem volt vészes. Aznap távozott 4 apró homokszemnyi darab, de több nem. Másnap elég szarul voltam, görcs ugyan nem volt, de jobb oldalt fájt mindenem és napokig émelyegtem. Azóta szinte semmi. Pénteken voltam kontrollon. A kő kettétört és elhagyta a vesémet, de még nem sokat haladt, ill. haladtak lefelé. A nagyobb darab van alul, a kisebb felül. A röntgen szerint 9 mm, de az orvos azt mondta, kb 5-6 mm lehet és van esély rá, hogy kijön magától. Két hét múlva kell visszamennem kontrollra és ha nem szabadulok meg tőle addig, akkor valószínűleg műtét lesz.
A helyzetemet végig nehezítette, hogy az első zúzás előtt 3 nappal eltörtem a nagylábujjamat, ami igencsak akadályozott abban, hogy sokat mozogjak. Még mindig fáj, de már nem érdekel, kedden megyek zumbára (már amúgy is nagyon hiányzott). Bízom benne, hogy sikerül kiugrálni. 🤞
Egyébként kalcium- oxalát dihidrát kövem van. Nekem azt mondták ez könnyen törik.
Szia. A Soten voltam én is, és a várakozási időm 3 hét volt, ami nem sok mert csak péntekenként van zúzás. És hol van jelenleg a köved? Nekem 9 mm-es volt, és két hét alatt a veséből az uréter alsó szakaszáig eljutott, és ott zúzták meg.
Latom nemreg volt zuzasod. En tegnap ejjel voltam sote urologian veseborcs miatt. Azt mondtak, hogy 10mm a ko. Menjek el rontgenre es megzuzzak, addig fajdalomcsillapito, gorcsoldo. Penteken meglett a rontgen, dokinazt mondta hetfon hivjam az eredmeny kapcsan. Az lenne a kerdesem, hogy a zuzasra mennyit kellett varnod? Hosszu a varolista? A soten voltal esetleg te is?
Értem, akkor tényleg nem lehetett zúzni, mert írtad előzőleg, hogy közel volt már a köved a hólyagodhoz. Remélhetőleg most még olyan helyen van, hogy zúzható.
Az előző kövednél, illetve a mostaninál nem gondolkoztál zúzáson? Mert nem kell befeküdni, nincs utána felépülési idő, hanem reggel bemész, majd pár óra múlva haza mész. És pár nap, vagy hét múlva minimális fájdalom mellett megválsz a köveidtől.
Azért írom, mert először engem is műteni akartak (gerinc közeli érzéstelenítésben, endoszkópos úton, lézeres kő eltávolítás), de én inkább a könnyebb módszert választottam. Ez múlt hét pénteken volt, és azóta nagyon minimális fájdalom mellett kettő közepes méretű kőtől megszabadultam. Ha még van is bennem (bár úgy tűnik már nincs, mert panasz mentes vagyok), akkor azok is biztosan könnyedén kijönnek majd.
Nospa görcsoldót szedjed és sok-sok folyadék. Ha nem nagy a kő akkor kijön magától, csak ne stresszelj rá. Minél több jön ki annál kevésbé fogod érezni.
Legutóbb szeptemberben estem át ezen az egész macerán,-... nekem akkor nem jött ki természetes úton a kő, műtéti eljárásra került sor. Most újra elindulhatott egy, mert ugyanazok a tünetek vannak, lekopogjam, még nagy görcsöm nem volt.
Most olvastam egy fórumon, egy turmixot, ami elvileg nagyon hatásos, el is készítettem: 1dl hidegen sajtolt olívaolaj, 1 dl sör és 1dl citromlé. Reggel és este egy fél decit ebből meginni 6 napon keresztül.
Valaki próbálta már? Már egy csuporkával megittam, mondanom sem kell, isteni finom, de most ez kevésbé érdekes. :)
Jövő héten jutok el orvoshoz, remélem, ez a köröm természetes úton zárul és nem kötök ki újra a műtőasztalon. :-(