Keresés

Részletes keresés

11_11 Creative Commons License 2026.02.20 -1 0 7032

 2026 2.20 / Az Apostolok Cselekedetei :fej : 6 : 1-15 v

( 2-6, 8, 12- 14, 15. v ) + >>> ( 1, 7, 9-11, 14 v)

 

II. AZ ELSŐ MISSZIÓS ÚT

A szerpapok kiválasztása.

2 Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el. 3 Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, 4 mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat.” 5 Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antiochiai jövevényt. 6 Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak, és rájuk tették kezüket. ….

 

István elfogatása.

8 István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében….. 12 Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. 13 Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél….  15 A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.

 

2026 2.20 / Az Apostolok Cselekedetei :fej : 6 : 1-15 v

+ >>> ( 1, 7, 9-11, 14 v)

 

II. AZ ELSŐ MISSZIÓS ÚT

A szerpapok kiválasztása. 1 Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják…..7 Az Úr szava terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben, még a papok közül is tömegesen hódoltak a hitnek…..

István elfogatása. 9 Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, 10 és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. 11 Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: „Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.”… 14 Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.”

….

Lábjegyzetek

Ap: 6:1-7 Jeruzsálemben az egyházon belül mozgolódás támadt a görögül beszélő zsidóknál, akik háttérbe szorítva érzik magukat az arámul beszélő zsidókkal szemben. Az apostolok fő hivatása a prédikálás és az Oltáriszentség szolgálata volt, úgyhogy a szeretetszolgálat elvonta őket tulajdonképpeni feladatuktól. A szolgálatra jelölteknek görög nevük van, valószínűleg görög nyelvű zsidók, egy pedig, Miklós, nem is volt zsidó származású. Feladatuk nem csak a szegények gondozása volt, hanem, mint István és Fülöp működése mutatja, prédikáltak és kereszteltek is. A kézfeltétel már az Ószövetségben is szokásos volt. Az Újszövetségben hivatalok átadására, a Szentlélek közlésére, betegek gyógyítására alkalmazták. Itt a kézfeltétel azt mutatja, hogy állandó hivatalról van szó.

 Ap:6:8-15 István Jeruzsálemben nagy tevékenységet fejtett ki, s karizmatikus működése a zsidók nemtetszését váltotta ki. Mivel a zsinagógai istentisztelet alkalmat nyújtott arra, hogy ott beszélhessen, fel is használta azt. Innét indul meg ellene a támadás. Jeruzsálemben a zsidó hagyomány szerint 480 zsinagóga volt, még magában a templomban is volt egy. Az itt említett zsinagógák: Az egyik a libertinusoké volt, ezek valószínűleg rabszolgaként Rómába hurcolt, majd később felszabadított hadifogoly zsidók leszármazottai. A második a cireneieké és alexandriaiaké, tehát az Egyiptom területéről származó zsidóké. Míg a harmadik a kilikiaiaké és ázsiaiaké volt, vagyis a Kis-Ázsiából származóké; ehhez tartozhatott Saul is, mert a kilikiai Tarzuszból származott. Istvánt káromlással vádolták, ezért került az ügye a főtanács elé. Vádolták, hogy izgat a templom és a törvény ellen.

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.19 -1 0 7031

2026 2. 19 /  Az evangélium János szerint :fej: 4 : 1-54 v

(1-14, 17-28, 30-31, 33-36, 38, 40-42, -44-48, 50-53, v)

 Jézus és a szamáriai asszony.

1 Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – 2 noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai –, 3 elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, 4 így keresztül kellett mennie Szamárián. 5 Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. 6 Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő.

7 Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” 8 Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. 9 A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] 10 Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” 11 „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? 12 Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” 13 Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. 14 De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” ….

17 „Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, 18 mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” 19 „Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. 20 Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” 21 „Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. 22 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. 23 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. 24 Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 25 Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” 26 Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” 27 Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” 28 Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek:…30 Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá.

31 Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!”…. 33 A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” 34 Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. 35 Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. 36 Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat…. 38 Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” ….. 40 Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. 41 S az ő szavát hallva még többen hittek benne. 42 Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.

44 Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. 45 Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. 46 Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 47 Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. 48 Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.”…. 50 Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. 51 Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. 52 Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” – felelték. 53 Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben…..

 

2026 2. 19 /  Az evangélium János szerint :fej: 4 : 1-54 v

+ >>> (15-16, 29, 32, 37, 39, - 43, 49, 54. v)

 

Jézus és a szamáriai asszony.

15 Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” 16 Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” …..

29 „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?”

 32 De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.”…. 37 Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet, és más arat…..39 Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.”….

A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.

43 A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. ….49 De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!”… 54 Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott. …..

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.18 -1 0 7030

2026  2.  18 /  Az evangélium Lukács szerint : fej: 12: 33-59 v

(33-34, 35, 37, 39, 41-47, 50-51, 53, 54-56, 57-59.v)

+ >>> (36, 38, 40, 48, 49, 52, v)

A kincsgyűjtés.

33 Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. 34 Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.

 

Az éberség.

35 Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok…. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket….  39 Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába.-…. 41 Péter megkérdezte: „Uram, ezt a példabeszédet csak nekünk mondod, vagy mindenkinek?” 42 Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? 43 Boldog az a szolga, ha megérkeztekor ura ilyen munkában találja. 44 Mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. 45 De ha a szolga azt mondja magában: Uram csak sokára tér vissza – és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik –, 46 akkor ennek a szolgának az ura olyan napon érkezik meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. 47 Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap…

 

Jézus tüzet hozott a földre.

….50 Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik51 Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – meghasonlást……. 53 Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.”

 

Az idők jelei.

54 Aztán a néphez fordult: „Ha azt látjátok, hogy nyugat felől felhő kerekedik, mindjárt mondjátok, hogy eső lesz, s ez be is válik. 55 S ha azt látjátok, hogy délről fúj a szél, arra következtettek, hogy hőség lesz, és ez be is következik. 56 Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?

 

A kibékülés.

57 Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazságos? 58 Amikor ellenfeleddel a bíróságra tartasz, útközben igyekezzél tőle megszabadulni, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló meg börtönbe vessen. 59 Mondom neked, nem szabadulsz ki, míg az utolsó fillért is meg nem fizeted.”

 

2026  2.  18 /  Az evangélium Lukács szerint : fej: 12: 1-59 v

+ >>>>(36, 38, 40, 48, 49, 52, v)

Az éberség. 36 Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről, és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki….38 És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák…..40 Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” …48 Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak….

 

Jézus tüzet hozott a földre. 49 Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! 52 Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen…..

 

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.17 -1 0 7029

2026  2.  17 /  Az evangélium Lukács szerint : fej: 12: 1-32, v

( 3-4, 6-12, 13-14, 16-21, 22-25, 31-32, v )  + >>> ( 1-2, 5, 15, 26, 28-30,v)

A képmutatás.

3 Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni. 4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek….  6 Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. 7 Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. 8 Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. 9 Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. 10 Aki az Emberfia ellen beszél, az bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot. 11 Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és hatalmasságok elé hurcolnak benneteket, ne gondolkozzatok rajta, hogyan védekezzetek, vagy mit mondjatok, 12 mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít rá benneteket, hogy mit kell mondanotok.”

 

A fösvénység.

13 Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” 14 De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek, és elosszam örökségeteket?”….

 

Az esztelen gazdag.

16 Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. 17 Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. 18 Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet, és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. 19 Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! – 20 Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? – 21 Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának, ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék.”

 

A gondviselés.

22 Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. 23 A lélek több, mint az eledel, s a test több, mint a ruha. 24 Vegyetek példát a hollókról. Nem vetnek, nem aratnak, nincs pincéjük, nincs kamrájuk, s az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak! 25 Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik?.... 27 Vegyetek példát a liliomokról, hogyan nőnek: se nem fonnak, se nem szőnek. Mégis, mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül.31 Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok hozzá. 32 Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát.

 

 

  

2026  2.  17 /  Az evangélium Lukács szerint : fej: 12: 1-59 v

+ >>> ( 1-2, 5, 15, 26, 28-30, v)

A képmutatás. 1 Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól…..2 Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. 5 Megmondom én nektek, kitől féljetek: Attól féljetek, akinek, miután megölt, ahhoz is van hatalma, hogy a kárhozatba taszítson benneteket. Igen, mondom nektek, tőle féljetek….

 

A fösvénység. 15 Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”

 

 

A gondviselés. .... 26 Ha tehát még az egészen kis dolgokban is tehetetlenek vagytok, mit aggódtok?... 28 Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma a mezőn zöldell, holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek. 29 Ne kérdezgessétek hát, hogy mit esztek vagy mit isztok, és ne nyugtalankodjatok. 30 Mert erre a pogányok törekednek a világban. Atyátok tudja, hogy szükségetek van rájuk. 

11_11 Creative Commons License 2026.02.16 -1 0 7028

2026  2. 16 /  Az evangélium Máté szerint : fej : 18 : 1-35 v

( 1, 4-6, 7-8, 10-11, 12,14, 15, 17-18, 19-20, 21, 23-31, 35. v)

   + >>> (2-3, 9, 13, 16, 22,  32-34, v)

 

Az evangéliumi egyszerűség.

1 Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok, és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” …. 4 Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. 5 Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. 6 De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tenger fenekére vetnék. 

 

A botrány.

7 Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!

8 Ha kezed vagy lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el! Jobb csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint két kézzel, két lábbal az örök tűzre kerülnöd….. 10 Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. 11 Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.

 

Az elveszett bárány.

12 Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet?.... 14 Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül.

 

A testvér figyelmeztetése.

15 Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet…. 17 Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. 18 Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

 

A közös ima.

19 Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. 20 Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

 

A szívtelen szolgáról szóló példabeszéd.

21 Akkor odalépett hozzá Péter, és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”…. 23 A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. 24 Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. 25 Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. 26 A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! 27 Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. 28 Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni, és követelte: Add meg, amivel tartozol! 29 A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! 30 De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. 31 Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek, és jelentették uruknak mind, ami történt…. 35 Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának.”

 

2026  2. 16 /  Az evangélium Máté szerint : fej : 18 : 1-35 v

+ >>> (2-3, 9, 13, 16, 22,  32-34, v)

 

Az evangéliumi egyszerűség. 2 Odahívott egy gyereket, közéjük állította, 3 s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába….

A botrány. 9 Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel mész be az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek….

Az elveszett bárány. 13 Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek

A testvér figyelmeztetése. 16 Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot…..

A szívtelen szolgáról szóló példabeszéd. 22 „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer… ….32 Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. 33 Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? – 34 Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott…..

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.15 -1 0 7027

2026 2.15 /  János első levele : fej  3 : 1-24 v

( 1-2, 4-6, 9-10, 12,15-16, 18, 21-23, v) + >>> ( 3, 7-8, 11, 13-14, 17, 19-20, 24. v)

 

II. ISTENGYERMEKSÉG

Isten gyermekei vagyunk.

 

1 Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. 2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van…..

 

Szakítás a bűnnel.

4 Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn. 5 Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn. 6 Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg…… 9 Azok, akik Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert Istentől születtek. 10 Erről ismerhetők fel Isten gyermekei és a sátán fiai. Aki nem az igazságosságot teszi, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét.

 

A szeretet parancsának megtartása.

……12 Ne tegyünk úgy, mint Kain, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak…. 15 Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. 16 A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért…. 18 Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.....

21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. 22 Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük. 23 Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint..

 

 

2026 2.15 /  János első levele : fej  3 : 1-24 v

+ >>> ( 3, 7-8, 11, 13-14, 17, 19-20, 24. v)

II. ISTENGYERMEKSÉG

Isten gyermekei vagyunk.

3 És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is…..

Szakítás a bűnnel.

7 Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket. Aki az igazságosságot cselekszi, az igazságos, ahogy ő is igazságos. 8 Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse….

A szeretet parancsának megtartása.

11 Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!... 13 Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. 14 Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad….17 Hogyan marad meg Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?... 19 Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. 20 Ha szívünk vádol minket valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud…..24 Aki teljesíti parancsait, Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad-e, a Lélektől tudjuk, akit nekünk adott.

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.14 -1 0 7026

2026 2 .14 / Péter második levele : fej : 1:1-21 v

( 1-2, 3, 8-11, 15, 16-17, 19, 21.v ) + >>> ( 4-7, 14, 18, 20, v)

 

Bevezetés.

1 Simon Péter, Jézus Krisztusnak szolgája és apostola azoknak, akik velünk együtt ugyanolyan mértékben részesültek a mindennél értékesebb hitben Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus igazságosságában. 2 Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében.

 

Krisztus ismerete üdvösségre vezet.

3 Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket…. 8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddő. 9 Az, akiben ezek nincsenek meg, vak és rövidlátó, mert megfeledkezett róla, hogy régi bűneitől megtisztuljon. 10 Testvérek, ezért még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botoltok el soha. 11 Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába….15 De igyekszem, hogy ezekre halálom után is mindig emlékezzetek.

 

A hit alapja a kinyilatkoztatás.

16 Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. 17 Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”… 19 Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben….. 21 Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.

 

2026 2 .14 / Péter második levele : fej : 1:1-21 v

+ >>>(4-7, 14, 18, 20, v)

 

Krisztus ismerete üdvösségre vezet. 4 Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében. 5 Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, 6 a tudás az önuralmat, az önuralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, 7 a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet…..

 

12 Ezért folyton azon leszek, hogy emlékeztesselek benneteket ezekre, ha ismeritek is, és biztosak vagytok is a most felfogható igazságban……13 Kötelességemnek tartom ugyanis, hogy amíg e sátorban élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, 14 mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta…..

A hit alapja a kinyilatkoztatás. 18 Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen….20 Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből….

Lábjegyzetek

2Pét:1:1-2A levél üdvözlő sorai a keresztények hitére hivatkoznak, amely számukra isteni adomány. Az „Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus” kifejezés Jézus istenségére azzal utal, hogy a Megváltó szó előtt a görögben nem használ névelőt (vö. 2Pét 1:11; 3,18). A Megváltó címet, amelyet eredetileg a császárok adtak maguknak, ez a levél ötször adja meg Krisztusnak, a többi újszövetségi könyv ellenben összesen csak tizenegyszer.

2Pét:1:3-15Minél jobban megismerik a keresztények Krisztust, annál inkább elmélyül lelki életük, mert részesei lesznek az isteni természetnek.

2Pét:1:16-21A szerző Krisztusról szóló tanítását megerősíti a színeváltozáskor elhangzott isteni szavakkal (vö. Mt 17,1-13; Mk 9,2-13; Lk 9,28-36). A Szentírás Istentől származik, mert a próféták nem önkényes értelmezésből, nem saját kitalálásaik alapján írtak vagy szóltak, hanem a Szentlélektől sugalmazva. A Szentírásnak az ember teljes jogú szerzőségén keresztül Isten a fő szerzője.

 

 

Zellem Estelen Creative Commons License 2026.02.13 -1 0 7025

És a levelek csak hullanak, hullanak, mint ősszel, olvasatlanul...

De hullaniuk kell, mert ilyen a természet.

Az emberi természet is, még ha azt is hiszi, köze van egy "természetfelettihez".

Az avar szaga, betölti a topikot.

11_11 Creative Commons License 2026.02.13 -1 0 7024

  2026 2. 13 /A Zsidóknak írt levél :fej : 4: 1-16. v

( 1, 3-4, 6-13, 14-16. v ) +>>> (2, 5, v)

 

1 Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret. ….3 Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek. 4 A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától.”…. 6 Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. 7 Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. 8 Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, későbbi napról. 9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. 10 Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól. 11 Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk. 12 Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. 13 Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.

 

Jézus az Újszövetség főpapja.

14 Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. 15 Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. 16 Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

 

+>>> (2,5, v)

 

2 Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták…..5 Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek be.”….

 

Lábjegyzetek

Zsid:4:4 Ter 2,2.

Zsid:4:8 A pusztában való vándorlás után Józsue vezette be a népet az Ígéret földjére.

Zsid:4:9 A szombati nyugalom is előképe az örök élet boldogságának. Az ember ott megpihen a földi élet fáradalmaitól és aggodalmaitól.

Zsid:4:12 Az Isten szava mint hívó szó, behatol a lélekbe, és döntésre, állásfoglalásra készteti. De hatékony úgy is, mint az ítélet szava, nem lehet kitérni előle, fölfedi a rejtett

gondolatokat és a cselekvések rugóit. A „lélek és szellem”, az „íz és a velő” említése ezt a hatékonyságot jelzi.

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.12 -1 0 7023

2026 2. 12 /  A Tesszalonikaiaknak írt első levél :  2 : 1-20 v

(1-5, 7-12, 13-18, 20. v) + >>> (6, 19, v)

 

A tesszalonikai egyház alapítása.

1 Magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába mentünk el hozzátok. 2 Jóllehet előzőleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis – bízva Istenünkben – vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. 3 Buzdításunk nem megtévesztésből, hamis szándékból vagy álnokságból fakad, 4 hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. 5 Mint tudjátok, nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha. Isten a tanúnk rá!..... 7 Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elő, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekeit dajkáló anya. 8 Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket! 9 Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére. Így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. 10 Tanúk vagytok rá, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk köztetek, amikor hívők lettetek. 11 Azt is tudjátok, hogy mint apa a gyermekeit, egyenként 12 intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába.

 

A hívek buzgósága.

13 Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek.

 

14 Mert ti, testvéreim, követői lettetek Isten júdeai egyházainak, amelyek Krisztus Jézusban vannak. Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, amit ők a zsidóktól, 15 akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. 16 Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen. 17 Testvérek, mi egy időre elszakadtunk tőletek, de csak térben, a szívünkben nem. Sőt, egyre jobban vágyunk rá, hogy viszontlássunk benneteket. 18 El akartunk hozzátok menni – én, Pál ismételten is –, de a sátán megakadályozott benne….. 20 Igen, ti vagytok dicsőségünk és örömünk.

 

2026 2. 12 /  A Tesszalonikaiaknak írt első levél :  2 : 1-20 v

+ >>> (6, 19, v)

A tesszalonikai egyház alapítása.

6 Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra….

 

A hívek buzgósága.

19 Hiszen ki volna reményünk, örömünk és dicsekvésünk ( tárgya ) Urunk, Jézus Krisztus előtt, eljövetele napján, ha nem ti ?

 

19 Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk ( koronája?) Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? 

11_11 Creative Commons License 2026.02.11 -1 0 7022

2026 2. 11 /  A Galatáknak írt levél :fej : 4: 1-31 v

( 1-9,11, 12-18, 20, 21-31 v) + >>> (10, 17, 19, v)

 

Isten gyermekei vagyunk.

1 Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. 2 Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. 3 Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. 4 De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, 5 hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. 6 Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! 7 Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. 8 Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. 9 Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik, mint korábban?.... 11 Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek.

 

12 Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem, mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. 13 Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, 14 és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15 Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem. 16 Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek?..... 18 Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok…..20 Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek.

 

A két szövetség szembeállítása.

21 Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? 22 Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. 23 A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. 24 Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. 25 Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. 26 A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. 27 Hiszen írva van: Örülj te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. 28 Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. 29 De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. 30 De mit mond az Írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” 31 Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.

 

2026 2. 11 /  A Galatáknak írt levél :fej : 4: 1-31 v

+ >>> (10, 17, 19, v)

 

Isten gyermekei vagyunk. 10 Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan….17 Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok…. 19 Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek….

11_11 Creative Commons License 2026.02.10 -1 0 7021

2026 2.10 /  A Korintusiaknak írt első levél : fej : 7 : 1-40 v

+ >>> ( 6, 10, 17, 23, 27-28, 32-35, v )

 

A keresztény házasság.

6 Ezt engedményként mondom, nem parancsként…..

10 A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét.  

A keresztények társadalmi helyzete.

17 Különben mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta. Így rendelkezem minden egyházban…..23 Nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek azért emberek rabszolgáivá…..

A szüzesség eszménye.

27 Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget….28 De ha megnősülsz, nem vétkezel, s ha a lány férjhez megy, nem követ el bűnt. Ám az ilyeneket testi nyugtalanság gyötri, s én meg akarlak kímélni benneteket. ….32 Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. 33 A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, 34 ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. 35 Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: 11_11 (7020)
11_11 Creative Commons License 2026.02.10 -1 0 7020

2026 2.10 /  A Korintusiaknak írt első levél : fej : 7 : 1-40 v

( 1-5, 7-9, 11-16, 18-22, 24-26, 29-31, 36-40. v) 

+ >>> (6, 10, 17, 23, 27-28, 32-35, v )

II. VÁLASZ AZ APOSTOLNAK FÖLTETT KÉRDÉSEKRE

A keresztény házasság.

1 A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. 2 A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. 3 A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. 4 Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. 5 Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni….. 7 Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. 8 A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. 9 De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. …..11 Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét. 12 A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. 13 S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. 14 Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek. 15 De ha a nem hívő fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nővér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket. 16 Honnan tudod, te asszony, hogy a férfit üdvösségre vezetheted? Vagy honnan tudod, te férfi, hogy feleségedet megmentheted?

 

A keresztények társadalmi helyzete.

…..18 Aki körülmetélten kap meghívást, ne akarjon körülmetéletlennek látszani, aki viszont körülmetéletlen, ne metéltesse körül magát. 19 A körülmetéltség nem ér semmit, hasonlóképpen a körülmetéletlenség sem ér semmit, hanem csak az Isten parancsainak megtartása. 20 Maradjon meg mindenki abban a hivatásban, amelyet kapott. 21 Ha rabszolga vagy, s úgy nyertél hivatást, ne bánkódj miatta. Még ha szabaddá lehetnél is, maradj meg benne. 22 Aki ugyanis mint rabszolga nyert hivatást az Úrban, az Úrnak szabadosa. Viszont, aki szabad emberként kapta a hivatást, Krisztus rabszolgája….. 24 Maradjon meg tehát, testvérek, mindegyiktek abban a hivatásban az Isten előtt, amelyet kapott.

 

A szüzesség eszménye.

25 A szüzeket illetően nincs külön parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint olyan, aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel. 26 Azt tartom, a mostani megpróbáltatások miatt ez az állapot ajánlható; jó, ha így marad az ember…...

29 Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, 30 aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki

vásárol, mintha meg sem tartaná, 31 s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik……36 Ha valaki mégis úgy véli, hogy igazságtalanul

bánna hajadon lányával, mert eljárt fölötte az idő, ha úgy van rendjén, tegye, amit akar. Nem vétkezik, kössenek csak házasságot. 37 Akinek azonban szilárd a meggyőződése, s minden kényszerítő ok nélkül, teljesen szabadon úgy döntött, hogy megőrzi hajadon lányát, jól teszi. 38 Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi. 39 Az asszony le van kötve, amíg férje él, de ha férje meghal, felszabadul. Férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. 40 Boldogabb azonban, ha úgy marad, ahogy van. Ez a tanácsom, és hiszem, hogy Isten Lelke szerint beszélek.

 

 

>>>>>>>> 

11_11 Creative Commons License 2026.02.09 -1 0 7019

2026 2. 9 /   Rómaiaknak írt levél : fejezet: 2 : 1-29 v

(1-24, 25, 27-29, v) +>>>( 26, v)

  I. ÜDVÖSSÉG A HITBEN

Isten a zsidókat is megítéli.

1Nincs hát számodra mentség, bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor mást elítélsz, magadat marasztalod el, hiszen ugyanazt műveled te is, ítélkező. 2 Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik effélét művelnek. 3 Azt hiszed talán, te ember, hogy kibújhatsz Isten ítélete alól, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, amikor magad is ugyanazt műveled? 4 Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni? 5 Konokságodban és szíved megrögzöttségében csak büntetést halmozol magadra, a haragnak és az Isten igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára. 6 Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: 7 örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik, 8haraggal és megtorlással annak, aki haszonleső, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. 9Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem, elsősorban a zsidót, azután a pogányt. 10 S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra. 11Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél. 12 Az, aki úgy vétkezett, hogy a törvény nem kötelezte, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvénynek alávetve vétkezett, a törvény alapján nyeri el ítéletét, 13mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg. 14Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. 15Ezzel igazolja, hogy a törvényszabta cselekedet a szívébe van írva. Erről lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon, 16amelyen evangéliumom szerint Isten Jézus Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett dolgai fölött. 17De ha te zsidónak mondod magad, és a törvényre támaszkodol, és az Istennel dicsekszel, 18ismered is akaratát és ki tudod választani a jobbat, mert a törvény megtanított rá. 19 Ha a vakok vezetőjének, a sötétben élők világosságának, a tudatlanok tanítójának, 20 a kiskorúak mesterének tartod magad, ha a törvényben megkaptad a megismerés és igazság foglalatát, 21ha mást tanítasz, magadat miért nem tanítod? Azt hirdeted: ne lopj, s magad lopsz? 22 Azt mondod: ne törj házasságot, s magad házasságot törsz? Utálod a bálványokat, és templomrablást követsz el? 23Kérkedsz a törvénnyel, és törvényszegéssel gyalázod az Istent? 24Valóban: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok, ahogy írva van.

A zsidók vallási kiváltságai.

25A körülmetélés hasznodra válik, ha megtartod a törvényt, de ha áthágod a törvényt, körülmetéltből körülmetéletlenné válsz.

27 Ilyenkor a származása szerint körülmetéletlen, aki megtartja a törvényt, ítélkezik fölötted, mert a törvény betűje és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. 28 Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, 29 az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.

 

 2026 2. 9 /   Rómaiaknak írt levél :  fejezet: 2 : 1-29 v

+>>>>( 26… v)

A zsidók vallási kiváltságai.

26 Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, körülmetéletlenül is nemde körülmetéltnek számít?...

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.08 -1 0 7018

2026 2. 8 / Az Apostolok Cselekedetei : fej : 3 :1-26 v

( 2-4, 6-10, 11-15, 17-26. v ) + >>> (1, 5, 16, v )

 

A sánta koldus meggyógyítása.

…. 2 Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. 3 Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött. 4 Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!”…. 6 Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” 7 Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. 8 Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsőítette az Istent. 9 Az egész nép látta, hogy jár, és dicsőíti az Istent. 10 Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt.

 

Péter beszéde.

11 Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba. 12 Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon? 13 Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. 14 Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, 15 az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk….. 17 Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is. 18 Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztusa szenvedni fog. 19 Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, 20 hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, 21 akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által. 22 Mózes ezt mondta: „Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!”  23 „Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.” – 24 A többi próféta is, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak, megjövendölték ezeket a napokat. 25 Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. – 26 Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől.”

 

 

2026 2. 8 / Az Apostolok Cselekedetei : fej : 3 :1-26 v

+ >>> (1, 5, 16, v )

 

A sánta koldus meggyógyítása.

1 Péter és János a kilenc órai imádság idején fölment a templomba.

5 Erre rájuk emelte tekintetét abban a reményben, hogy kap tőlük valamit….

Péter beszéde.

16 Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok, és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindnyájatok szeme láttára……

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.07 -1 0 7017

2026 1. 7 /  Az evangélium János szerint :fej: 21 : 1-25 v

( 1-11, 13-14, 17, 18-19, 20-22, 24-25. v)  + >>> ( 12, 15-16, 23, v)

 

Jézus Tibériás tavánál.

1 Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: 2 Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natánael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. 3 Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” – felelték. Kimentek, és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. 4 Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. 5 Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. 6 Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. 7 Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. 8 A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. 9 Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. 10 Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” 11 Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló…….

13 Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. 14 Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.

….17 Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

 

Péter és János sorsa.

18 „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” 19 E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” 20 Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” – az követi. 21 Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” 22 Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”.. ….

 

Befejezés.

24 Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett, és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. 25 Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.

 

2026 1. 7 /  Az evangélium János szerint :fej: 21 : 1-25 v

+ >>> ( 12, 15-16, 23, v)

 

Jézus Tibériás tavánál.

12 Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az….

 

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!”…. 16 Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”….

 

Péter és János sorsa.

23 Erre a testvérek között híre terjedt, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki: „Nem halsz meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele.”

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.06 -1 0 7016

A kafarnaumi ördögűzés.

33 Volt a zsinagógában egy ember, akiben egy tisztátalan démon lelke volt. 34 Ez hangosan kiabálta: „Hagyd abba! Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél? Tudom ki vagy: az Isten Szentje.” 35 Jézus ráparancsolt: „Elhallgass, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta, kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. 36 Mindenki elámult, s egymás közt azt kérdezgették: „Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, úgyhogy kimennek a megszállottakból?”…..

 

Péter anyósának meggyógyítása.

38 Jézus a zsinagógából kijőve, Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki miatta. 39 Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta. Mindjárt fel is kelt és kiszolgálta.

 

Betegek gyógyítása.

40 Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. Egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket. 41 Sokakból ördögök mentek ki, így kiáltozva: „Te az Isten Fia vagy!” De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus.

 

Jézus magányba vonul.

42 Amikor megvirradt, kiment egy elhagyatott helyre. A nép kereste, míg meg nem találta. Marasztalták, hogy ne hagyja ott őket….. 44 És hirdette Júdea zsinagógáiban.

 

2026  2. 6 / Az evangélium Lukács szerint :fej: 4: 1-44 v

+  >>> (4-5, 7, 12, 21, 28, 37, 43, v)

 

Jézus megkísértése.

4 De Jézus ezt felelte: „Írva van, nem csak kenyérrel él az ember.” 5 Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát…..7 Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.”….. 12 De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”….

Jézus a názáreti zsinagógában.

21 S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”…. 28 Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában…..

A kafarnaumi ördögűzés.

37 Híre elterjedt az egész környéken…..

Jézus magányba vonul.

43 De ő azt felelte: „Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” …..

 

 

Előzmény: 11_11 (7015)
11_11 Creative Commons License 2026.02.06 -1 0 7015

2026  2. 6 / Az evangélium Lukács szerint :fej: 4: 1-44 v

( 1-3, 6, 8-11, 13, 14-15, 16-20, 22-27, 29-30, 31-32, 33-36, 38-39, 40-41, 42,44.v)

+  >>> (4-5, 7, 12, 21, 28, 37, 43, v)

 

Jézus megkísértése.

1 Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult 2 negyven napra. Itt megkísértette az ördög. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. 3 Ekkor így szólt hozzá az ördög: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!”….. 6 „Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom…. 8 Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 9 Ekkor Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! 10 Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak; és: 11 Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” …..13 Miután az ördög minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.

 

Jézus Galileába megy.

14 Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. 15 Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta.

 

Jézus a názáreti zsinagógában.

16 Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. 17 Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: 18 „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, 19 és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” 20 Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött….. 22 Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia?” – kérdezgették. 23 Így szólt hát hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!” 24 Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. 25 S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. 26 De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Careftában élő özvegyasszonyhoz.

 27 Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.”…. 29 Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. 30 De ő áthaladt köztük és eltávozott.

 

Jézus Kafarnaumba megy.

31 Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton tanította őket. 32 Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt.

 

 

>>>>>>>>>>>> 

11_11 Creative Commons License 2026.02.05 -1 0 7014

mondom nektek , hogy a vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten országában. 32 Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki. De ti ennek láttára sem tartottatok bűnbánatot, és nem hittetek.”

 

Példabeszéd a gyilkos szőlőművesekről.

33 „Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott, és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőműveseknek, és elment idegenbe. 34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. 35 Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték….. 38 De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége….. 40 Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” 41 „A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” 42 Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben……  44 Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.”…..

 

 

2026 2.5 / Az evangélium Máté szerint :fej:21: 1-46 v

 

  +  >>> (1-2,4,21, 24,27, 29,36-37,39, 43,45-46. v)    

 

Jézus bevonulása Jeruzsálembe.

1 Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, 2 ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el, és vezessétek ide! …4 Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava:….

A fügefa megátkozása.

21 „Bizony mondom nektek – felelte Jézus –, ha lesz bennetek hit, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg, ami történt, hanem akár ennek a hegynek is mondhatjátok: Emelkedj föl és omolj a tengerbe, s az is végbemegy…..

Jézus küldetése.

24 Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem ezeket….27 Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.” Erre ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”

Példabeszéd a két fiúról.

29 Nem megyek – felelte –, de később meggondolta, és kiment…..

Példabeszéd a gyilkos szőlőművesekről.

36 Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. 37 Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik….39 Nekiestek, kidobták a szőlőből, és megölték….43 Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét…..45 E hasonlatokat hallva a farizeusok és az írástudók megértették, hogy róluk beszélt. 46 El akarták fogni, de féltek a néptől, mert prófétának tartották.

 

 

 

Előzmény: 11_11 (7013)
11_11 Creative Commons License 2026.02.05 -1 0 7013

2026 2.5 / Az evangélium Máté szerint :fej:21: 1-46 v

( 3,5-11, 12-13, 14-17, 18-20,22-23,25-26,28, 30 -32, 33-35,38, 40-42,44,v)   

  
 
Jézus bevonulása Jeruzsálembe.

….3 Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” .... 5 Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikóján. 6 A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik 7 Elhozták a szamarat és csikóját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá 8 közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, A nép és az útra szórták. 9 Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” 10 Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. „Ki ez?” – kérdezgették. 11 „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből” – felelte a nép.

 

A kereskedők kiűzése a templomból.

12 Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. 13 „Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

 

Csodák a templomban.

14 A templomban vakok és sánták mentek hozzá, s ő meggyógyította őket. 15 Amikor a főpapok és írástudók látták, hogy csodákat tesz, s hogy a gyerekek a templomban így kiáltoznak: „Hozsanna Dávid fiának!”, méltatlankodtak, 16 és szóltak neki: „Hallod, mit kiabálnak?” Jézus így válaszolt: „Hallom. Nem olvastátok sose: Gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet?” 17 Ezzel otthagyta őket, s a várost elhagyva Betániába  ment, és ott töltötte az éjszakát.

 

A fügefa megátkozása.

18 Kora reggel a városba tartva megéhezett. 19 Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt. 20 Ennek láttán a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki így egyszerre a fügefa?”….. 22 Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.”

 

Jézus küldetése.

23 Amikor a templomba érve tanított, odamentek hozzá az írástudók és a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalom birtokában teszed te ezeket? Ki adott neked hatalmat ehhez?”…. 25 Honnan volt János keresztsége? Az égből vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás közt: „Ha azt mondjuk, hogy az égből, azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? 26 Ha azt mondjuk, hogy az emberektől, félnünk kell a néptől, hisz Jánost mindenki prófétának tartja.” …..

 

Példabeszéd a két fiúról.

 

28 „Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz, és szólt neki: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni…. 30 Odament a másikhoz, és annak is szólt. Megyek – felelte –, de mégsem ment ki. 31 Melyik tett eleget a kettő közül apja kívánságának?” „Az első” – válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony >.>>>>>>>>>>>>

11_11 Creative Commons License 2026.02.04 -1 0 7012

2026 2. 4 / Jelenések könyve : fej: 10 : 1- 11 v

( 1-7, 9-10, v) + >>>( 8, 11.v )

 

Angyal a könyvvel.

1 Ekkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a Nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. 2 Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. 3 Nagy szóval kiáltott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltására hét mennydörgés válaszolt. 4 Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: „Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le!” 5 És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, 6 megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget és ami benne van, a földet s ami benne van, a tengert és ami benne van: „Nincs többé haladék! 7 Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak.”

 

János lenyeli a könyvet.

….9 Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz.” 10 Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett…..

 

+ >>>( 8, 11.v )

 

János lenyeli a könyvet.

8 Azután az égi hang újra szólt hozzám: „Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll.” …. 11 Ekkor ezt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.

 

Lábjegyzetek

Jel:10:1-7 Ragyogó angyal jelenik meg, kis könyvtekerccsel a kezében. Ez, és a könyv lenyelése, valamint a templom felmérése közjátékot alkot. A könyvecske jövendöléseket tartalmaz, de hogy azok mire vonatkoznak, az bizonytalan. – A hét mennydörgésben hihetőleg Jézus szólt Jánoshoz, de nem szabad közölnie a mondottakat, azért nem szabad leírnia. – Az angyal esküje arra vonatkozik, hogy jön a vég, megvalósul a messiási ország, de előbb meg kell semmisülnie a gonosz hatalmának. Ezért a hetedik harsonaszó a győzelmet megelőző súlyos harcra vonatkozik.

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.02.03 -1 0 7011

2026 2.3 / A Zsidóknak írt levél : fej: 8 :1-13 v

( 1-3,5-6, 8, 10-13,v) +>>> ( 4, 7, 9 v)

 

Krisztus a mennyben is főpapunk.

 

1 A mondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, 2 mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. 3 Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának…. 5 Ezek azonban csak a mennyei szentély előképénél és árnyékánál szolgálnak, annak az utasításnak megfelelően, amelyet Mózes kapott, amikor a sátrat el akarta készíteni: „Vigyázz, és mindent a minta szerint csinálj, amelyet a hegyen mutattam neked!”

 

6 Ő annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítője….. 8 Így feddte meg őket ugyanis: Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, s új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával…..10 Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok után Izrael házával kötök majd – mondja az Úr. Elméjükbe vésem és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek, és ők a népem lesznek. 11 Akkor majd senkinek sem kell társát vagy testvérét tanítania: Ismerd meg az Urat! Hiszen mindenki ismerni fog a legkisebbtől a legnagyobbig. 12 Irgalmas leszek bűneik iránt, és vétkükre többé nem emlékezem. 13 Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.

 

 

2026 2.3 / A Zsidóknak írt levél : fej: 8 :1-13 v

+>>> ( 4, 7, 9 v)

 

Krisztus a mennyben is főpapunk.

4 Ha a földön élne, nem is volna pap, hiszen itt élnek olyanok, akik a törvény szerint áldozatot mutatnak be….

 

7 Ha ugyanis az első (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra…..9 Nem olyan szövetségre, mint amilyet atyáitokkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam és kivezettem őket Egyiptom földjéről. De mivel nem tartották meg a szövetséget, én sem törődöm velük – mondja az Úr…..

 

Lábjegyzetek

Zsid:8:1-5 Az ószövetségi szent sátor és a jeruzsálemi templom csak jelképe volt a mennyei szentélynek, azért az ottani szolgálat alacsonyabb rendű, mint Krisztusé, aki a mennyei szentélyben jár közben érettünk.

Zsid:8:6-13 Krisztus méltóságát mutatja még az, hogy az általa közvetített szövetség örök, semmiféle emberi gyarlóság nem szüntetheti meg. A régi viszont tökéletlen volt, azért meg kellett szűnnie. Az idézet Jeremiás jövendöléseiből (Jer 31,31-34) való.

 

 

 

 

Zellem Estelen Creative Commons License 2026.02.02 -1 1 7010

A néni letűnt idők leveleinek az olyan postása, amik már eljutottak azokhoz, akiket valamennyire érdekel.

:-O:-P:-)

11_11 Creative Commons License 2026.02.02 -1 0 7009

2026 2. 2 / A Timóteusnak írt első levél: fej: 5 : 1-25 v

( 1-3, 5-14, 16-17, 19-21, v) + >>> ( 4, 15, 18, 22-25. v)

 

Lelkipásztori utasítások.

 

1 Idős férfit ne korholj, csak figyelmeztesd, mint apádat, az ifjakat, mint öcsédet, 2 az idős nőt, mint anyádat, a fiatalt, mint húgodat, egészen tiszta érzülettel.

3 Tiszteld az özvegyeket, ha valóban özvegyek…..

5 Aki azonban valóban özvegy, és magára maradt, bízzék az Istenben, imádkozzék kitartóan és könyörögjön éjjel-nappal. 6 Aki ugyanis feslett életet él, eleven halott. 7 Kösd hát szívükre, hogy legyenek feddhetetlenek. 8 Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél. 9 Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki legalább hatvanesztendős, és csak egyszer ment férjhez. 10 Legyen jó a híre: hogy gyermekeket nevelt, gyakorolta a vendégszeretetet, lábukat megmosva szolgálatukra volt a szenteknek, segített a bajba jutottakon, és minden jóban buzgólkodott. 11 A fiatalabb özvegyeket azonban utasítsd el, mert ha – Krisztushoz hűtlenül – erőt vesz rajtuk az érzékiség, férjhez akarnak menni. 12 Így megszegik az első hűséget, és elmarasztaló ítéletet vonnak magukra. 13 Azonkívül rászoknak arra, hogy tétlenül házról házra járjanak, s nemcsak tétlenkednek, hanem pletykálkodnak, haszontalanságokat művelnek, s olyasmit beszélnek, amire semmi szükség nincs. 14 Azt akarom ezért, hogy a fiatalabbak menjenek csak férjhez, adjanak gyermekeknek életet, viseljék gondját családjuknak, s ne szolgáltassanak alkalmat az ellenfélnek becsmérlésre…. 16 Ha valamely hívő asszonynál özvegyek laknak, viselje gondjukat, ne legyenek az Egyház terhére, hogy az a magukra hagyott özvegyeken segíthessen. 17 A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak. …..19 Presbiter ellen ne adj hitelt a vádnak, csak két vagy három személy tanúságára. 20 A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többi is elrettenjen. 21 Az Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra kérlek, tartsd meg mindezt előítélettől mentesen, és semmit ne tégy részrehajlásból…..

 

2026 2. 2 / A Timóteusnak írt első levél: fej: 5 : 1-25 v

+ >>> ( 4, 15, 18, 22-25. v)

 

Lelkipásztori utasítások.

4 Ha valamely özvegynek gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban saját családjuk tagjaira legyen gondjuk, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves az Isten előtt…..15 Némelyek ugyanis már visszaszegődtek a sátánhoz….18 Az Írás ugyanis ezt mondja: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Vagy: „Megérdemli a munkás a maga bérét.”…. 22 Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire, s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd meg magadat tisztán. 23 Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori gyengélkedésed miatt egy kevés bort is. 24 Némely ember vétke nyilvánvaló már az ítélet előtt is, másoké viszont csak azután derül ki. 25 Éppen így a jótett is nyilvánvaló, de ha még nem is, nem maradhat sokáig elrejtve.

Lábjegyzetek

1 Tim:5:3-15Az özvegyeknek három csoportját különbözteti meg. Akiknek senkijük sincsen, azok rászorulnak az Egyház támogatására. Akiknek családjuk van, azok eltartása a család gondja. Végül az idősebb (legalább 60 éves) özvegyeket az Egyház szolgálatába lehet állítani. Úgy látszik, a tapasztalat meggyőzte az apostolt, hogy a fiatalabbak jobban teszik, ha újra férjhez mennek, azért itt már nem ajánlja nekik a megtartóztató életet, mint az 1Kor 7,40-ben.

1Tim:5:10A lábmosás a régi vendégfogadás szokásos kelléke volt.

1Tim:5.11Az Egyház szolgálatára vállalkozó özvegyeket úgy tekintették, mint akik Krisztusnak szentelték magukat, talán ígéretet is tettek a megtartóztató életre. Ezért ajánlja a fiataloknak inkább a férjhezmenetelt.

1Tim.5:17A kétszeres megbecsülés anyagi támogatást is jelent, erre mutat a két szentírási idézet is. Akik az evangélium hirdetésével, tanítással foglalkoznak, azoknak eltartásához az egyházközség járuljon hozzá.

1Tim:5:18 MTörv 25,4; Lk 10,7.

 

1Tim:5:22 A kézföltétel az egyházi rend kiszolgáltatása a diakónus, a pap és a püspök számára (vö. 4,14).

11_11 Creative Commons License 2026.02.01 -1 0 7008

2026  2. 1 /  Az Efezusiaknak írt levél : fej: 2 : 1-22 v

( 1-8, 12-16, 20-21, v) + >>> ( 9, 11, 17-19, 22.v)

 

A keresztény hivatás kegyelmi tartalma.

 

1 Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, 2 amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. 3 Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.

4 De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, 5 hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből kaptátok a megváltást; 6 feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, 7 hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából.

 8 Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka…. 10 Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk. ….

 

12 Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. 13 Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán. 14 Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, 15 a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, 16 és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte….20 Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. 21 Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma…..

 

2026  2. 1 /  Az Efezusiaknak írt levél : fej: 2 : 1-22 v

+ >>> ( 9, 11, 17-19, 22.v)

 

A keresztény hivatás kegyelmi tartalma.

9 Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék….

 

11 Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket….. 17 Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közellevőknek….18 Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. 19 Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai…..22 Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.

 

Lábjegyzetek

Efez:2:2  A régi ember világképe szerint a szellemi lények a levegőégben laknak, a szellemi létrendet nem tudták másként érzékeltetni.

Efez:2:3 „A hitetlenség fiai”, a „harag gyermekei” szemita szemléletet tükröző kifejezések, jelentik a hitetleneket és azokat, akiket Isten haragja fenyeget. Születésünknél fogva a harag gyermekei voltunk – ezzel az apostol nem azt mondja, hogy az emberi természet önmagában rossz, hanem csak azt, hogy önmagunktól, kegyelem nélkül az üdvösség vonalán semmit sem érhetünk el.

Efez:2:7 Minthogy a fő, Krisztus, feltámadt és megdicsőült, titokzatos testének tagjai hozzá tartoznak, tehát az apostol a választottak üdvösségét befejezett tényként említi.

Efez:2:11-19 Az ószövetségi nép kiválasztása szükségszerű válaszfalat vont a zsidók és a pogányok közé. Krisztussal azonban az ígéret beteljesedett, ezért az Ószövetség mint előkészület, megszűnt. Ő kereszthalálával megváltást hozott a zsidók és pogányok számára, mindkettő bűneiért kiengesztelte az Istent, a kegyelemmel megadta mindenkinek a lehetőséget, hogy Isten gyermeke legyen, ezért a két nép közötti válaszfal leomlott: az Egyháznak egyenrangú tagjai lehetnek.

Efez:2:20 Az apostolok és a próféták itt egyszerűen a sugalmazott tanítók, akik a kinyilatkoztatást közvetítik a hívők számára.

Efez:2:21 Az Egyház mint szellemi és kegyelmi épület, az Isten tiszteletének is hordozója és megvalósítója, ezért nevezhető az Úr templomának.

 

 

 

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.01.31 -1 0 7007

2026 1. 31 /  A Korintusiaknak írt második levél : fej: 3 :1-18 v

(1-4, 7-8, 10,14-18, v)   + >>>( 5-6,9, 11-13, v)

 

Az apostoli küldetés jelentősége.

 

1 Megint ajánlani kezdjük magunkat? Talán csak nem szorulunk nektek szóló vagy tőletek kapott ajánlólevélre, mint némelyek? 2 Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa, és megérti minden ember, 3 mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira. 4 Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered….7 Ha már a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára arcának múló ragyogása miatt, 8 hogyne volna sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata?..... 10 Sőt, ami ott dicsőséges volt, ennek túláradó dicsőségéhez képest valójában nem is dicsőséges. …..14 Az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. 15 Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, 16 de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol. 17 Az Úr ugyanis a Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. 18 Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.

 

2026 1. 31 / A Korintusiaknak írt második levél : fej: 3 :1-18 v

+ >>>( 5-6,9, 11-13, v)

Az apostoli küldetés jelentősége.

5 Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való….6 Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké. Hiszen a betű öl, a Lélek pedig éltet….9 Ha ugyanis már az ítélet szolgálata dicsőséges volt, akkor az (Isten) igazságosságának szolgálata még sokkal dicsőségesebb…..11 Ha ugyanis már a mulandó oly dicsőséges volt, akkor a maradandó még sokkal dicsőségesebb lesz. 12 Mivel ezt reméljük, teljes nyíltsággal szólunk, 13 nem úgy, mint Mózes, aki befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó dicsőségének a végét…..

 

Lábjegyzetek

2Kor:3:5 A természetfölötti világban minden indíttatás a kegyelem hatása.

2Kor:3:6 Utalás Jeremiás szövegére (Jer 31,31), hogy Isten az Újszövetségben a hívők szívébe írja parancsait.

2Kor:3:14 Az ószövetségi jövendölések alapján a zsidók felismerhették volna Krisztust, de előítélettel olvasták, ezért mondja, hogy fátyol borult szívükre.

2Kor:3:17 Az Úr Pálnál Krisztust jelenti. A nehéz szöveg értelme valószínűleg ez: Ha Izrael megtér, lehull róla a fátyol, és felismerik, hogy Krisztus nem csupán ember, hanem Isten, aki a Szentlélek által fejti ki hatását az Egyházban. Aki a Szentlelket befogadja, az a szeretetben és a kegyelemben átéli Isten gyermekeinek szabadságát.

2Kor:3:18 A kegyelmi újjászületés a keresztségben Isten gyermekévé tesz, Krisztushoz hasonlóvá alakít. A végleges átalakulás azonban csak az örök életben következik be.

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.01.30 -1 0 7006

2026 1. 30 /  A Kolosszeieknek írt levél : fej : 3: 1-25 v

(1-5, 7-12, 14-17, 18-22, 24-25 v) + >>> (6, 13, 23, v)

 

III. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGEK

 

A régi és az új ember.

1Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. 2 Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. 3 Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. 4 Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.

5 Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás….. 7 Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. 8 De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. 9 Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, 10 és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. 11 Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. 12 Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet….. 14 Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. 15 S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. 16 Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. 17 Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

 

Állapotbeli kötelességek.

18 Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban.

19 Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük. 20 Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. 21 Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék. 22 Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében….. 24 Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól jutalmul kapjátok az örökséget. Urunknak, Krisztusnak szolgáljatok, 25 hiszen a gonosz meglakol igazságtalanságáért; ő nem ismer személyválogatást.

 

2026 1. 30 /  A Kolosszeieknek írt levél : fej : 3: 1-25 v

+ >>> (6, 13, 23, v)

 

III. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGEK

A régi és az új ember.

6 Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait…..13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak….

Állapotbeli kötelességek. 23 Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek….

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.01.29 -1 0 7005

2026 1. 29 /  A Filippieknek írt levél: fej:  1: 1-30 v

(1-5, 7-8, 12-18, 20-24, 26-27, 29, v ) + >>>( 6, 9-11, 19, 25, 28 ,30 v)

 

Köszöntés és kegyelmi kapcsolat.

1 Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái a Filippiben élő összes szentnek Krisztus Jézusban, az elöljárókkal és a diakónusokkal együtt. 2 Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! 3 Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek, 4 és mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról, 5 mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében….7 Méltányos is, hogy így gondolkodjam rólatok, mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, hiszen ti osztoztok kegyelmemben, akár bilincsekben vagyok, akár az evangéliumot védelmezem és bizonyítom. 8 Isten a tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében…..

 

A nehézségek növelik az apostol bizalmát.

12 Beszámolok róla, testvérek, hogy helyzetem inkább javára vált az evangéliumnak. 13 Az egész prétoriumban és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem. 14 Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. 15 Némelyek ugyan féltékenységből és vetélkedésből, mások azonban jó szándékkal hirdetik Krisztust. 16 Ezek szeretetből, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól, 17 amazok viszont vetélkedésből, és nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, abban a hiszemben, hogy bilincseimben keserűséget okoznak nekem. 18 De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök és a jövőben is örülni fogok neki. ….20 Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. 21 Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. 22 Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. 23 Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. 24 De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van…. 26 Így még több okotok lesz arra, hogy dicsőségetek Krisztus Jézusban növekedjék a javamra, ha újra elmegyek hozzátok. 27 Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan. Így akár elmegyek és látlak titeket, akár távol maradok, azt hallhatom rólatok, hogy egy lélekkel helytálltok, egy szívvel munkálkodtok az evangéliumi hitért, s az ellenfelektől egyáltalán nem ijedtek meg….. 29 Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte….

 

2026 1. 29 /  A Filippieknek írt levél: fej:  1: 1-30 v

+ >>>( 6, 9-11, 19, 25, 28 ,30 v)

 

Köszöntés és kegyelmi kapcsolat. 6 Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi….9 Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, 10 hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára, 11 s bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére…..

A nehézségek növelik az apostol bizalmát. 19 Tudom ugyanis, hogy ez – hála imádságtoknak és Jézus Krisztus Lelke segítségének – üdvösségemre válik…..25 Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy megmaradok, sőt előhaladásotokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára….28 Ez lesz számukra a kárhozatnak, számotokra meg az üdvösségnek Istentől adott bizonyítéka…..30 Hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amit nálam láttatok, és amiről most hallotok.

 

 

11_11 Creative Commons License 2026.01.28 -1 0 7004

2026 1. 28  / Első levél a korintusiaknak : 3. fejezet :1-23 v

(1-6, 8-14, 17-23 v) + >>>(7, 15-16, v)

A pártoskodás elvetése.

 1Hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban. 2 Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, 3 mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? 4 Mert amíg az egyik így nyilatkozik: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval” – vajon nem vagytok-e túlságosan emberiek? 5 Mert mi Apolló? Mi Pál? Szolgák csupán, akik által hívők lettetek, ahogy nekik az Úr megadta. 6 Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta….

8 Az ültető és az öntöző egyek, el is nyeri mindegyik a jutalmát fáradozásához mérten. 9 Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 10 Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá. 11 A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. 12 Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. 13 Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. 14 Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül….. 17Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az. 18 Senki ne ámítsa magát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen. 19 Hiszen a világ bölcsessége balgaság Isten előtt. Amint írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket.” 20 Továbbá: Tárva az Úr előtt az emberek gondolata, csupa hiúság a foglalata. 21 Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: 22 Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek. 23 Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.

 

 2026 1. 28  / Első levél a korintusiaknak : 3. fejezet :1-23 v

+ >>>( 7, 15-16, v)

A pártoskodás elvetése.

 

7 Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten….15 De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. 16 Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?....

11_11 Creative Commons License 2026.01.27 -1 0 7003

2026 1. 27 / Az Apostolok Cselekedetei : fej:  18 : 1-28 v

( 1-2, 4-9, 11-12, 14, 20-22, 23-26, v) +>>>( 3, 10, 13, 15-17, 18-19, 27-28 v)

 

A korintusi egyház alapítása.

1Ezek után Pál elhagyta Athént, és Korintusba ment. 2 Itt találkozott egy Aquila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát…. 4 Szombatonként felszólalt a zsinagógában, meggyőzte a zsidókat és a görögöket. 5 Mihelyt Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen a tanításnak szentelte magát. Bizonyítékokat sorakoztatott fel, hogy Jézus a Messiás.

 6 Ellenvetéseikre és káromlásaikra ruháját rázva azt kiáltotta: „Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok.” 7 Otthagyta őket, és egy Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába ment, akinek háza a zsinagóga szomszédságában állt. 8 Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban. Sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták. 9 Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!.... 11 Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát.

 

Gallió prokonzul előtt.

12 Amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, ezzel a váddal:… 14 Pál éppen szólásra akarta nyitni a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje van….

 

Visszatérés Antiochiába.

20 Arra kérték, hogy huzamosabb ideig maradjon, de nem állt rá. 21 Búcsúzáskor azonban megígérte: „Ha Isten is akarja, majd újra eljövök.” Ezzel elhajózott Efezusból, 22 s lement Cezáreába. Innét fölment (Jeruzsálembe), hogy üdvözölje az egyházat, aztán visszatért Antiochiába.

 

A harmadik út..

23 Egy ideig még itt tartózkodott, aztán útnak indult, sorra bejárta Galácia vidékét és Frígiát, és erőt öntött a tanítványokba. 24 Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt. 25 Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott. 26 Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját…..

 

 

2026 1. 27 / Az Apostolok Cselekedetei : fej:  18 : 1-28 v

+>>>( 3, 10, 13, 15-17, 18-19, 27-28 v)

 

A korintusi egyház alapítása. …3 Hozzájuk költözött, s mivel ugyanazt a mesterséget űzte, náluk maradt, és velük dolgozott; sátorkészítés volt a mesterségük….. 10 Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.”….

Gallió prokonzul előtt. …13 „Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent.”…. 15 Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” 16 Ezzel elkergette őket bírói széke elől. 17 Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele.

Visszatérés Antiochiába. 18 Pál még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől, és Priszcillával és Aquilával együtt Szíriába hajózott. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett. 19 Efezusba érkezve elvált tőlük, a zsinagógába ment, és vitába szállt a zsidókkal….

A harmadik út.. …27 Mivel Achájába szándékozott utazni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak is, hogy fogadják szívesen. Megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek, 28 mert a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!