Nekem a fülem borzolta, de borzasztóan. Irtózatosan hangos volt. A füldugó segített, azon keresztül az ének sem volt hamis. Nálam minimális pontlevonással átvitték a lécet, akadt bőven katartikus pillanat. A Belinda probléma viszont valós, és úgy tűnik, eszkalálódik...
Azt is mondhattam volna, hogy a tornádó, ami tavaly felszippantott, idén termikecskévé szelídült, ami kavarja ugyan körülöttem a levegőt, de legfeljebb a hajam borzolja. :-D
Negyedszer láttam a CBP-t tegnap és sajnos azt kell mondjam, a mostani produkció meg sem közelítette a korábbiakat. Persze olykor megmutatkozott, milyen potenciál rejlik a bandában (pl. az utolsó rész a Joe Walsh feldolgozástól), de ezzel együtt nemigazán voltak formában. Anghede éneke erőtlen, olykor hamis is volt, amit pedig Belinda művelt a színpadon, arra jobb nem emlékezni. Még akkor is, ha láthatóan frusztrált volt a technikai hibák miatt és talán az egészségével is volt valami. Nemhogy színesítette volna, hanem tönkrevágta azt az időszakot, mikor jelen volt. Sajnálom, hogy az idei - egyébként sok kiváló koncertet felvonultató - év lezárása nem sikerült túl fényesre. De nézzünk előre, január, Prága, The Pineapple Thief!
Hát hogyne lenne. Régi és új egyaránt. Mondjuk ez az év összességében elég szar volt, de sose lehet panaszkodni, attól, hogy a bevett prog cuccok nálam idén leszerepeltek, marad elég újdonság. És ahogy oldódnak fel a stílusok, szerencsére egyre szélesebbek a határterületek, ahonnan a legizgalmasabb cuccok jönnek.
Vagy pl. ma jött ki az új Justice album, ami rögtön állati jó :D És hát az év nagy felfedezése részemről, a Tortoise.
Ahogyan Kéjlift is írta, tényleg semmi hakniszag nem volt a levegőben. A három dobos talán túlzás, de egyetlen látványelemként tulajdonképpen működött. És nem csak a régi szép nótákat húzták el, bőven volt a 80-as, 90-es évekből is, amit onnan gondolok, hogy jó pár dal kevéssé vagy egyáltalán nem volt ismerős ;)
Magyarán számomra is csak '74-ig létezett a Crimson, valóban örülök, hogy élőben hallhattam az Epitaphot, amúgy is bakancslistás volt a zenekar, mert eddig sosem láttam, Fripp gitárja és mellotronja ugyanúgy szólt, mint a 70-es évekbeli lemezeken, az énekes lehet, hogy antipatikus, ez ízlés kérdése, viszont marha jól hozta még Lake dallamait is, egyszóval én tényleg nem tudok mibe belekötni. És valóban nagyon boldog vagyok, hogy láthattam a Mestert, az egyik legnagyobb hősömet, gyanítom, már nem sok lehetőségem lesz erre.
Nem, nem láttam őket élőben. Direkt nem. Az új DVD-t próbáltam végignézni (nem ment), és követem a Crimsonnal kapcsolatos történéseket, megnyilvánulásokat. Nagyon régóta szeretem őket (minden korszakukat) ahhoz, hogy ezt a nosztalgiafelállást ezzel az ellenszenves énekessel, a számok karakterébe nem illeszkedő, fáradt fuvola- és szaxofonbetétekkel, meg a diszfunkcionális dobokkal el tudjam viselni. Mintha az egész KC mítosz (ami lehet, hogy csak a saját magánmitológiám) kifordult volna magából.
Ugyanakkor meg tudom érteni a sok, csak a hetvenes éveket értékelő rajongót, akik a nyolcvanas évek óta nem tudtak mit kezdeni Fripp irányváltásaival, és most végre hallhatják az Epitaph-ot.
Kaptam már hasonló visszajelzést a bécsi koncertről. A haknizó KC felállás és a zseniális szó együtt említése elég erős trigger, most mégis megállom, hogy kiégett vén szarként ki ne osszam őket úgy istenigazából. Nálam egyáltalán nem működik, amit csinálnak, pedig próbálkoztam. :( De örülök, hogy örülsz.
Vagy itt van az eklektikus Fates Warning - Epitaph-ja 85-böl. Biztos hogy ismerik a VDFG-t. Aki ezt tiz hallgatás után eltudja dúdolni az elejétől a végéig, annak én fényes nappal kinyalom a seggét a Blaha Lujza téren. :D
