Azért tanulságos volt látni; a tények makacs dolgok, Pelikán elvtárs.
Ez a hétvége jól sikerült a Tuilagi családnak. Továbbmentek és mindhárman vittek célt! Manu egyre jobb, már tavalyelőtt összel megvillant, de a nagy kluboknál tudják, hogyan kell felépíteni valakit, tovább etették és ebben az évben szerintem e vb-n is kint lesz.
Az egyik célom a megírásával egyébként tényleg az volt, rugbista, hogy a Heineken Kupa szakkommentáláshoz adjak egy kis statisztikai segítséget. Így, hogy nem Te mentél, ez sajnos nem jött össze. Mézes Csaba pedig nem olvasta, ezért is mondhatta tegnap, hogy a franciák tavalyi fölénye enyhült idén - az adatok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják.
Egy dologra még felhívnám a figyelmet: a Heineken Kupából a Challenge Kupába átkerülő három csapatra. Ugyebár tavaly óta létezik ez a lebonyolítás, miszerint a Challenge Kupa öt csoportjából csak az elsők jutnak tovább, és melléjük a Heineken Kupa csoportkörében a 2., 3. és 4. legjobb eredményt elérő csoportmásodikok jutnak a második számú európai kupa negyeddöntőibe. Ennek eredménye volt tavaly, hogy az eredetileg a Heineken Kupában induló Cardiff nyerte a sorozatot. Szóval már első nekifutásra kiderült, hogy az elitből átkerülő csapatok túl erősek a második vonal számára. Idén azonban még a döntőbe jutásra is minimális az esélye a Challenge Kupa csoportgyőzteseinek, mivel rájuk eresztették a Munstert és a Clermont-t...
Szép munka volt, kár, hogy nem megyek mostanában, hogy villogjak - a más munkájával. Az olaszok is kezdik összeszedni a csapataikat - ám hiába, mivel a többiek még jobban...
Pl. Az Aironiaban van Aguero, Ongaro, Bortolami, Julien Laharrague, del Fava, Peurgini stb., de az Ulster behúzta Wanenburgot és Pienaart...Az írek megérdemlik a továbbjutást, még hallunk róluk! Szépen játszottak tegnap is abban a 15 percben, amit láttam.
Azt tényleg túlzás volt állítanom, hogy az angol klubok leszerepeltek idén a Heineken Kupában, hiszen a Northampton vagy a Leicester akár még meg is nyerheti a sorozatot. A Szenteknek azonban ehhez nyerniük kellene ma este Castres-ban, mert ha nem, akkor elveszíthetik a hazai pálya előnyét a negyeddöntőben, márpedig egy franciaországi vagy írországi kirándulás erősen csökkentené az esélyeiket a végső győzelemre.
Akik viszont tényleg leszerepeltek idén, azok a walesi klubok. Mindegyik elvérzett a csoportküzdelmekben: sem a kelta bajnok Ospreys, sem a Challenge Kupa címvédő Cardiff nem jutott tovább, sőt még a Challenge Kupában se folytathatja egyik sem erre a Scarletsnek van még egy kis esélye, ha holnap győzni tud Perpignanban.
Csináltam egy kis összevetést a Heineken Kupa csoportmeccseiről. Megnéztem, hogy a négy meghatározó nemzet csapatai hogyan szerepeltek a másik három ellen a skótok és olaszok elleni eredményeiket kihagytam, mivel ez a két nemzet nem sok vizet zavar a nagyok játékában. A tegnapi két eredményt már beleszámítottam az összesítésbe.
A hat angol klub eredményei
- a francia klubok ellen: 11 meccsből 2 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség;
- az ír klubok ellen: 5 meccsből 1 győzelem, 4 vereség;
- a walesi klubok ellen: 8 meccsből 7 győzelem, 1 vereség.
Jól látszik, hogy mind a franciák, mind az írek ellen nagyon rossz az angol klubok mérlege, a walesieket viszont majdnem mindig legyőzték.
A hét francia klub eredményei
- az angol klubok ellen: 11 meccsből 8 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség;
- az ír klubok ellen: 8 meccsből 3 győzelem, 5 vereség;
- a walesi klubok ellen: 6 meccsből 4 győzelem, 2 vereség.
Az angolokkal és walesiekkel szemben egyértelmű a Top 14 klubok fölénye, az írek azonban állják velük a versenyt.
A három ír klub eredményei
- az angol klubok ellen: 5 meccsből 4 győzelem, 1 vereség;
- a francia klubok ellen: 8 meccsből 5 győzelem, 3 vereség;
- a walesiek ellen: 2 meccsből 1 győzelem, 1 vereség.
A Munster kiesése ellenére világosan látható, hogy az ír klubok továbbra is meghatározóak a Heineken Kupában.
A négy walesi klub eredményei
- az angol klubok ellen: 8 meccsből 1 győzelem, 7 vereség;
- a francia klubok ellen: 6 meccsből 2 győzelem, 4 vereség;
- az ír klubok ellen: 2 meccsből 1 győzelem, 1 vereség.
Ez katasztrofális, lehet nagy sírás-rívás Walesben. Valószínűleg minden walesi klub befejezi a nemzetközi kupaszereplését a Hat Nemzet megkezdése előtt ilyenre se nagyon volt még példa.
Én azért annyira nem aggódnék a Northamptonért, pont a novemberi tesztek alatt bizonyították be hogy a válogatott játékosaik nélkül is nagy játékra képesek. és remélhetőleg nem dől ki egyszerre Tonga'iuha, Hartley, Foden és Myler még pluszban. Szélsőkből van nekik elég.
Addig emlegettük meg dícsértük Mapusuát hogy a nyártól már csak a válogatottban fogjuk viszontlátni (remélhetően továbbra is a szamoaiban). Bejelentette ugyanis hogy szezon végén elhagyja Londont és a japán liga egyik csapatához fog szerződni. Nagy kár... :(
Továbbra is a Northampton a favoritom. Csakhogy fogynak, mint a faggyú a napon. Ha nem épülnek fel a játékosaik időre, akkor nem lesz esélyük - a Toulouse ellen, akiknek akkora kerete van, hogy két tuti csapatot is felküldhetnek egyszerre a pályára. De a Tigrisek is nagyot haraphatnak!
Kár a kiesőkért, de igazából az se nagy baj hogy friss hús kerül a kieséses szakaszba a kicsit belterjessé vált európai elitküzdelmekben. Az általad megtippelt továbbjutók nyolcas listáján így is a Toulon az egyetlen csapat aki még sose játszott döntőt a kupasorozat 15 éves történetében. Azt viszont valószínűnek tartom hogy Contepomi most már stabil kezdő lesz, tegnap is centerként végigjátszotta a meccset, volt is egy kisebb de látványos nézeteltérése o'Garával. Azt viszont nem gondolom hogy az angolok nagyon leszerepeltek volna ezzel a két továbbjutóval, talán csak a Waspsnak és a Saracensnak van oka szégyenkezésre, a Bath-ot és az Irish-t inkább pechesnek mondanám de tőlük nem is várt mindenki diadalmenetet.
Azért nem semmi, hogy a Toulon egy fordulóval a vége előtt már biztos csoportelső abban a csoportban, amelyikben rajta kívül a Munster, az Ospreys és a London Irish van. És az is durva, hogy sem a Munster, sem az Ospreys nem lesz ott a negyeddöntőben. Az angol klubok meg, úgy tűnik, idén is jól leszerepeltek, akárcsak tavaly - persze messze még a vége, a Northampton és a Leicester még javíthat a mérlegükön.
Túl sok kérdés nem maradt az utolsó fordulóra. A továbbjutók gyakorlatilag megvannak, csak a sorrend és a párosítás a kérdés.
Szerintem ez lesz a továbbjutók sorrendje:
Toulouse 25 pont
Northampton 25 pont
Leinster 23 pont
Leicester 22 pont
Ulster 22 pont
Toulon 18 pont
Perpignan 21 pont
Biarritz 21 pont
És ez alapján ez a párosítás:
Toulouse - Biarritz: igazi dél-francia derbi, a tavalyi döntő visszavágója;
Northampton - Perpignan: itt dől majd el, hogy milyen jó valójában a Saints;
Leinster - Toulon: Contepomi "hazatér" Dublinba, kérdés, hogy pályára lép-e majd;
Leicester - Ulster: korábbi kupagyőztesek egymás ellen.
Banális kijelentés hogy "Egyszer minden sorozat megszakad." de meg kell említeni hogy a Munster 1998 óta előszőr nem jut a Heineken Kupa negyeddöntőjébe. Mondjuk ez az eshetőség eleve benne volt a halálcsoportos sorsolásuk miatt de a tegnap Toulonban mutatottak alapján nem is érdemeltek továbbjutást, Wilkinsonék lesöpörték őket. A tegnapi meccseken amúgy is mindenki a franciák malmára hajtotta a vizet, a London Irish az Ospreys elgáncsolásával bebiztosította a Toulon továbbjutását, a Glasgow pedig a Wasps szurkolók nyakába öntött hideg zuhanyt, egyúttal megspórolva a Toulouse-nak (és nekünk) a túlzott további izgalmakat. És így a fenti eredményeknek köszönhetően összeségében jóval kevesebb kérdőjel maradt a zárófordulóra: 4 csapatnak már biztos a továbbjutás, két másiknak meg csak formalitás.
1.csoport, továbbjutott: Northampton.
2.csoport, továbbjutott: Leinster. A Clermont ha pénteken megveri a Saracenst, akkor egy halvány reménye még abban lehet hogy esetleg kikap a Biarritz és a Wasps is.
3.csoport, továbbjutott: Toulon.
4.csoport, az Ulster van a legjobb helyzetben, nekik elég legyőzni az olasz Aironit és függetlenül a Biarritztól akár csoportgyőztesként akár másodikként de továbbjutnak. A Bath-nak csak matematikai esélyei vannak, kár is latolgatni.
5.csoport, a Leicesternek szintén a többi eredménytől függetlenül a Treviso minimális legyőzése már továbbjutást jelent. A Perpignan és a Scarlets "ki-ki meccset" játszanak, de a Scarlets-nek annyiban rosszabb a helyzete hogy a Waspsra és Clermontra is figyelnie kell, míg a katalánoknak elég a minimális győzelem.
6.csoport, továbbjutott: Toulouse. A Wasps mikor pályára fog lépni a Toulouse ellen vasárnap, már tudni fogja hogy érdemes-e hajtani a győzelemért vagy már tökmindegy.
Megnő hát, de ha esetleg mégsem akkor ősztől Charlie Hodgson-é lesz a 10-es mez. Meg talán amúgy is. Szép célgazdag meccs volt ez, a Saracens se volt olyan rossz, csakhát a leinsteri "nyomás"... ;)
A rend kedvéért :) Ulster-Biarritz SZPOJLER ! . . . . .
Szóval ismételten bebizonyosodott hogy Traille direkt módon csinál magából hülyét rendszeresen, Yachvili világklasszisa mellé valaki megbízhatóbb 10-es kéne, ő mégsem vállalhat droprúgásokat... :-s A Biarritzot megint elhagyta a szerencséje a meccs végére, pedig az írek jópár célziccer ügyetlenkedtek el korábban (talán a szélvihar és eső miatt?). Remek hogy a SportTV pont közvetíteni fogja a Biarritz-Bath meccset a zárófordulóból, a Biarritznak muszáj lesz ráhajtania a 4 célra a csoportelsőségért, de úgy hogy közben véletlenül ne kapjon ki, mert akkor 3. hely lehet a nagy igyekezetből.
Ja valóban, köszi. Én még régebben ezen a webhelyen valami fizetős szolgáltatásba ütköztem, aztán utána nem is próbálkoztam mert általában úgyis letölthetők máshonnan az ITV4 féle összefoglalók.
A Super League honlapja azért nagyvonalúbb, ott ingyen mérik a bő összefoglalókat is és nemcsak a briteknek. Értelmetlen dolognak tartom az uniós rögbi esetében hogy az angol tévétársaságok IP cím alapján korlátozzák a netes hozzáférést. Biztosan nem pénz kérdése...
Sajnos nem láttam összefoglalókat a legutóbbi Premiership fordulóból.
Holnap indul a Heineken Kupa csoportkörének záró duplafordulója. A Sport2-n 21órától élőben Northampton-Edinburgh, viszont a szombati nap legérdekesebbnek ígérkező meccse az Ulster-Biarritz sajnos csak szerdán kerül majd sugárzásra.
Párizs parázs kis meccset láthatott, ahol a Racing 15-12 arányban megérdemelten verte a Toulont. Cél nem volt és mindkét oldalon 3-3 dropgól született, de ez inkább a Toulon "bűne", hiszen az elejétől kezdve látszott hogy Wilkinson rúgásaira alapozzák a taktikát (Contepomit meg persze megint "pihentetették".) A Racing sokkkal inkább próbálkozott célt vinni, csak éppen nem sikerült, a túloldalon meg megszívták hiszen a 4 találata ellenére Wilko legalább 2 büntetőt és 2 dropot elhibázott. Grátisz F.Steyn félpályáról :)
Bourgoinban most már csak a totális anyagi csőd elkerülése a cél, nehogy a Montauban sorsára jussanak. El akarják küldeni (engedni) a játékosok egy részét hogy azzal is spóroljanak.
Most kezdődik a Top14 két legnagyobb "pénzes-zsákjának" a Toulon és a Racing-Metro csatája. Itt egy elég jó stream: http://www.sportstreamlive.tv/channel1/index.php Az Eurosport felirat ne tévesszen meg senkit, ez ugyanis az ausztrál Eurosport közvetítése :)
Hát ilyenkor januárban még érthető is hogy ha valaki megteheti akkor arrafelé tölti a telet és ha angol akkor még hazai luxusrögbit is kaphat :)
Tegnap mindenesetre a Quins újabb londoni derbit nyert, a Wasps meg megint vesztett. Sajnos a Northampton se járt sokkal jobban Leicesterben. És egy meglepő eredmény Párizsból: Stade Fr.-Toulouse 31-3. A háromcélnyi különbség miatt még a célbónuszt is besöpörte a SF :-o
Wasps-Harlequins Anglo-Welsh Kupameccs Abu Dabiban lesz a hó végén. A hírre ráragaszották a megfelelő "történelmi" marketing promóciós matricákat, csak éppen a gond az hogy ezt a kupasorozatot már annyira se veszik komolyan a csapatok mint az Amlin Challenge Kupát. Eleve az összes meccset a novemberi tesztek és a 6Nemzet idejére időzítették, de pld a Leicester legutóbb még azokat is pihentette akik nem válogatottak, na mindegy.
Viszont holnap igazi éles rangadók lesznek a Premiershipben Harlequins-Wasps és Leicester-Northampton. A Quins jó formában van, hétfőn a Northamptont is megverte. Itt az összefoglalója: http://www.youtube.com/watch?v=lTtQp59CuBc
Őszintén szólva az az Umaga féle Top14-újonc Toulon nekem szimpatikusabb is volt, remek meccseket játszottak a sok botladozások ellenére is, én is emlékszem hogy ez a Jagr fiú is nagyon odatette magát, azt hittem hogy valami nagyobb klub viszi el, erre Bordeauxba ment.
Amúgy Franciaországban nem igazán fenékig tejfel a rögbiélet, a tizennégy csapatos profibajnokság jelenlegi rendszere sok problémát hordoz magával, szerintem nem normális hogy a kiscsapatok ilyen gyakorisággal vérezzenek el pénzügyileg. 2008-ban az Albi, tavaly a Montauban szűrét tették ki, és most decemberben a Brive kapott ultimátumot a pénzügyei miatt, a legújabb hírek szerint meg a Bourgoin van kilátástalan helyzetben, az ötpontos levonás csak az utolsó szög a koporsóban. Úgy látszik hogy az a rengeteg szponzori pénz amit a sajtó visszhangoz a Top14 kapcsán csak olyan helyekre koncentrálódik (érthető módon) ahol nem fenyeget a kiesés réme. Abszurd dolog a jelenlegi rendszerben hogy két csapat esik ki, ráadásul a feljutásért rájátszás dönt ami szintén nehezíti a kiscsapatok dolgát a pénzügyi tervezésben és a játékoskeret összeszedésében. Franciaországban valószínűleg nem gondolkoznak a régiós vagy franchise alapú bajnokságra való áttérésen, de valami megoldás azért kéne a jövőre nézve.
Kösz, de amikor a Toulon felkerült, csak azt lestem, hogy jagr mit csinál? Sajnos őt hamar kiselejtezte a tempó és a sérülések. Persze ez így is szép karrier.
Nekem nem volt új Luke Rooney kódváltása, ebben a topikban is írtam már róla - lásd az előzményben a két évvel ezelőtti hozzászólásomat -, és azt is tudtam, hogy Melbourne-be igazolt, csak a Rebels bemásolt névsorában nem figyeltem fel rá. Egyébként észre lehetett őt venni a Top 14-ben is, hiszen alapember, kezdő fogó volt Toulonban. Azok az adatok nem jók, amiket írtál, Rugbista: nem 3, hanem csak 2 idényt játszott Franciaországban, és a 16 meccsen 5 cél az csak az első idényére vonatkozik. Összesen 33 bajnoki meccsen 7 célt ért el, emellett pályára lépett 13 Challenge Kupa találkozón is, azokon 2 célt szerzett. Szóval Luke Rooney már tapasztalt és sikeres uniós rögbisként igazolt a Super 15-be.
Valóban hihetetlen, én sem vettem észre a palit úniós oldalról, igaz 3 éva alatt 16 meccsen 5 cél Toulonban nem szikrázik. Igaz, tavaly nem követtem megfelelő mértékben a francia bajnokságot.